Gazdasági válság, Kiemelt, Világkormány

Globális pénzügyek: A Shylock modell

Adrian Salbuchi – forrás: RT.com

Shylock

A görög pénzügyi szakemberek ötletbörzéi valahogy így nézhetnek ki mostanság: “Jelentsünk csődöt! Inkább jöjjön egy kötvény swap! EKB mentőcsomag! Megszorító intézkedések! IMF receptek! Tüntetések. Euro összeomlás. Fizessenek!”

Jó lenne megérteni mi történik, és ez nem is olyan nehéz, hiszen nem egyébről, mint a pontok összekötéséről van szó.

Láthatjuk, hogy a szuverén adósságválságok kirobbannak, majd rövid szünet után újjáélednek, hogy azután még nagyobb erővel támadhassanak. Hívjuk ezt a “Shylock modellnek” Shakespeare Velencei kalmárja nyomán. Shylock, az uzsorás, pénz kölcsönzött Antoniónak, fedezetként egy fontnyi húst követelve Antonio testéből, ha nem tudná időben visszafizetni a kölcsönt.

Egy modell felállítása arra szolgál, hogy összetett rendszereket áttekinthető, következetes módon mutathassunk be. Az autóstérképekhez hasonlóan elvezethetnek minket A-ból B-be. Ha megértjük egy modell működését, megjósolhatóvá válik az egész összetett rendszer is.

Tévedések vígjátéka

Február 23-án az RT-nek Görögország helyzetéről írt cikkemben kihangsúlyoztam, hogy a szuverén adósságválságok nem a szerencse vagy az ítélőképesség hiányának és nem is a véletlennek köszönhetőek. Az elmúlt huszonöt év alatt számtalanszor láttuk ezt a jól megrendezett darabot, apró eltérésekkel. Görögország, Argentína, Spanyolország, Olaszország, Portugália, Brazília, Mexikó, Izland, Írország, Oroszország, az ázsiai tigrisek, mind ész nélkül vették fel a hatalmas kölcsönöket, a legtöbbet magánbankoktól, majd “rájöttek”, hogy nem tudják visszafizetni.

Ezzel egyidőben ugyanezek a hatalmas globális megabankok túl sok kölcsönt adtak ezeknek az országoknak, majd “rájöttek”, hogy azok képtelenek ezeket visszafizetni.

Vajon tényleg a tévedések színjátékát látjuk és a bankok valóban ennyire dilettánsok vagy titokban egymásra kacsintva mindkét fél megkapja a maga részét az ügyletből?

Valaki végre kimosná a szennyesünket?

A bankárok és politikusok nem jó hálótársak. Tévedéseik vígjátéka előbb utóbb beszennyezi a lepedőt. A bankárok tudják, hogy amikor ez bekövetkezik, nem mehetnek dörömbölni az elnöki paloták, minisztériumok vagy parlamentek kapuján, az kiabálva, hogy “Fizessetek, vagy megjárjátok”.

Fent kell tartani a demokrácia és nemzeti szuverenitás látszatát. Ekkor lépnek be a képbe a bankárok által irányított különböző ügynökségek, mint az IMF, az EKB vagy a Világbank, hogy helyettük dörömböljenek.

Végtére is Görögország tagja az EKB-nak, így engedelmeskednie kell utasításainak (akkor is, ha németül adják azokat)! Argentína pedig tagja az IMF-nek, szóval ideje abbahagyni a nyávogást és nekilátni a házi feladatnak.

Doktorúr, lázas vagyok

A piaci elemzők és hitelminősítők a pénzvilág modern sámánjai, akik megpróbálják megmagyarázni miért ingadozik a piac, miért emelkednek és csökkennek a tőzsdei mutatók, mint a láz egy betegnél. A valuták árfolyama hol emelkedik, hol csökken, a szuverén adósságkötvények árfolyamát le- és felértékelik az S&P, Finch, Moody’s, FT és Wall Street Journal által diktált ritmus szerint. Nem tagadhatjuk, a “jó” és “rossz” hírnökei a megabankároktól kapják fizetésüket.

Ők mondják meg, mit kell igazságként elfogadni. Kit érdekel, hogy 2008-ban “AA” és “AAA” minősítést adtak az AIG-nak, a Lehman Brothers-nak, a Merrill Lynch-nek, vagy a Fannie Mae-nek, mielőtt azok a feledés homályába süllyedtek?

Most pedig tökéletes szinkronban értékelik le Görögországot, Argentínát, Spanyolországot, Olaszországot és Izlandot, arra kényszerítve őket a lépéssel, hogy magasabb kamatot fizessenek a megabankároknak.

Add meg a tőkémet!

Amikor Shylock nekilátott, hogy kivágjon egy font húst Antonio testének a szívéhez legközelebb eső részéből, egyre azt ismételgette: “A tőkémet akarom!” Igazát alátámasztandó kötvényét lobogtatta, ami Velence törvényei szerint kötelező érvényű volt az adósra nézve.

Az ember sohasem értheti meg az uzsorás hozzáállását, ha azt feltételezi, hogy Shylock azért adta Antoniónak a kölcsönt, hogy azt egyszer visszakapja. Shylock arra számított, hogy nem kapja vissza a pénzét!

Az adósságukat visszafizetni nem képes szuverén adósok a bankárok legjobb ügyfelei. Mire jó egy olyan szuverén adós, aki visszafizeti a neki adott kölcsönt? Ez aláásná az uzsora-rendszer alapját. Meggátolná parazita tevékenységüket és arra kényszerítené őket, hogy új áldozatok után kutassanak, akiknek pénzt adhatnak kölcsön uzsorakamatra.

Azt pedig mégsem várhatjuk egy bankártól, hogy dolgozzon! A bankipar az adósságok átütemezéséből él, évről évre továbbgördítve a kifizetetlen pénzeket, exponenciálisan növelve a visszafizetendő összegeket.

Amikor egy ország nem képes visszafizetni adósságát, modern Shylockjaink követelik a nekik járó “egy fontnyi húst”, ami nem más, mint az ország feletti hatalom, a globális pénzurak gyarmatává alakítva az egykor szuverén nemzetet. Ezen a ponton a bankárok saját embereiket helyezik az ország kulcsfontosságú pozícióiba, lásd Papademos, Monti, Cavallo vagy Geithner példáját.

Shylock nem azzal a céllal adta a kölcsönt, hogy egyszer visszakapja 3000 dukátját. Neki az egy font hús kellett. A kölcsön és a kötvény csupán a hús megszerzésének eszközei voltak. A Shylock által alkalmazott modell lényege, hogy Velence törvényei szerint legálisan eladósítsa Antoniót, hogy azután a törvények értelmében joga legyen betartatni erkölcstelen feltételeit és megkapni a kötvényben rögzített biztosítékot: egy font húst Antonio testéből.

A bankárok rémálma

Mi a legrosszabb, ami a Shylock modellt alkalmazó Goldman Sachs vagy JP Morgan bankokkal, Rockefellerrel vagy a Rothschildokkal történhet? Ha egy nekik tartozó szuverén állam azt mondaná: Mennyivel is jövünk nektek? 200 milliárddal? Semmi gond! Hétfőn reggel ugorjon be valaki és rendezzük.

Amennyiben ez megtörténne a bankárok két gonddal is szembesülnének:

Az egyik, leginkább technikai jellegű, hogy hol találnak egy új balekot, akire ráerőltethetnek egy 200 milliárd dolláros uzsorahitelt.

A másik, leginkább politikai jellegű, miszerint elveszítenék az irányítást Görögország, Argentína, Spanyolország, stb. felett, pont, amikor már minden olyan szépen a kezükben volt, a kormány és erőforrásaik irányításától kezdve minden fontos részletig. Tehát a bankárok visszafizethetetlen magasságokig srófolták a hiteleket.

Azokat pedig akik elkövetik azt a balgaságot, hogy előnyben részesítik saját állampolgáraik nemzeti érdekeit megfenyegetik, hogy letörlik a világ pénzügyi térképéről, médiahadjáratot indítanak ellene és leminősítik.

Akkor mondhatjuk el egy országról, hogy szabad, ha nem tartozik a bankoknak. Az igazi nemzeti szuverenitás, függetlenség és szabadság a globális pénzhatalom legnagyobb ellensége. A mai globális pénzrendszer a Shylock-modell szerint működik: mindent megtesz, hogy megkapja a neki járó egy fontnyi húst.

A jó orvos azt mondja, a gyógyulás első lépése a helyes diagnózis felállítása.

Előző posztKövetkező poszt

9 hozzászólás

  1. 6. Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.

  2. Nagyon jó cikk, valóban ezt csinálják, miután már tartozol nekik (hogy mivel érik el, hogy ide juss, az egy másik sztori, de az is piszkos sajnos).
    Ha mondjuk most lenne annyi pénzünk, hogy visszafizessük az államadósságot, és ezt persze kiszagolnák, mert a kémeik mindenütt ott vannak, rögtön bedöntenék a forintot, leminősítenének, stb, hogy az a pénz semmire ne legyen elég. Emberileg nézve legyőzhetetlenek, de az Úr keze nem rövidült meg….

  3. Minden magyar állam vezető ugyan azt akarja, felvenni az IMF hitelt, amikor eljön az ideje, Viktor sem különbözik a többiektől, ő is csak játssza szerepét és mivel szereti a sportot is, egyszer fut egy szép nagy “szabadságharc” kört és csak azután kéri a 15-20 milliárd eur hitelt,….bocsánat, akarom mondani pénzügyi védőhálót.
    Igen, nincs még egy Rafael Correa a világban.

    1. Szerintem senki nem venné fel, ha nem hozzák az országot olyan helyzetbe, hogy egy vasa se legyen. Ez egy nagyon jól kidolgozott taktika alapján folyik.
      Ők éveket töltenek azzal, hogy aláásák a gazdaságot, minden országba elküldik az embereiket:

      http://www.youtube.com/watch?v=JcbMW5Y5HxY

    2. Pontosan, Orbánt is a Soros György alapítványa pénzelte Angliában, mikor “tanult” és a hatalom ittas Bilderberg-féle brancs pincsikutyája.

      Iszonyú mocskos színjáték, ahogy az EU nyilvánosan megdorgálja Orbánt, ejnye-bejnyézi…majd mikor becsukják az ajtót a privát meetingen meg partikon, jót röhögve megdicsérik, hogy “így tovább Viktor!”.

      1. Szémann Balázs,
        Örülök, hogy vannak még józan és tisztán látó emberek,….valóban nagy és élethű a színjáték, ezért a kevésbé tapasztaltabbakat könnyen megtévesztenek.
        Bármit is hallunk, bármit mutatnak az mindig egy előre megírt forgatókönyv szerint zajlik,….nincs más, nem lehet más csak amit gazdáink, Rothschild-ék, akarnak. A magyar államnak vissza kellene szereznie a magyar forint fölötti rendelkezési jogát, lenyomni a alapkamatokat és akkor a Soros félék, nem hordanák ide a spekulációra szánt pénzeiket, csak azért, hogy lefölözzék a kamat nyereséget,….de mind ehhez kellene egy olyan vezető akinek vannak “golyói” és aki elmondja, hogy is állnak a dolgok valójában, kik a nemzet ellenségei, hogyan csinálják stb.
        De ameddig az emberek, nem kezdik használni az eszüket addig itt nem lesz semmilyen váltózás, amíg elhisznek ilyen és hasonló híreket: “a föld körül járó műholdak újból egy hatalmas Napkitörést észleltek….bla, bla”…és itt jön az utolsó mondat..”a tudósok azt mondják, hogy a következő években még több és még nagyobb napkitörések lesznek”…..ha..ha..ha..ha! ez igazán szellemes,…. érted? Felhívták telefonon a Napot és ő elárulta a tudósoknak, hogy mire számítsanak a következő években? honnan a fenéből lehet egy ilyent tudni biztosan?……na de komolyan,….át gondolják egyáltalán az emberek, hogy milyen képtelenségekkel tömi a fejüket a globalizált média,….áhh dehogy!…sőt másnap annak is elmesélik aki nem hallotta a hírt…. a butaság pedig, csak terjed tovább.
        Ha valaki képes nekem megmagyarázni, hogyan lehet előre látni (kiszámolni) a Napkitörések gyakoriságát és erősségét, azelőtt megemelem a kalapom és megígérem, hogy soha többet nem fogok nyilvános véleményeket írni vagy mondani, mert egy Barom vagyok.

        1. Azt azért ne felejtsük el, hogy a napkitörések beleillenek a Jézus által felsorolt idők jeleibe. Van is és hamarosan ismét lesz ezzel foglalkozó cikk az oldalon. Persze ahogy a földrengéseket is nehéz megjósolni, nyilván a napkitöréseket is, de ezügyben érdemes ismét megnézni a Nagy globális felmelegedés svindli dokumentumfilmet, mert említést tesz erről 28:40-től. 🙂

        2. Thea,
          Köszi , meg is néztem megint az általad említett részt…..Piers Corbyn kutató valóban rájött és kidolgozott egy a napkitörésekből kikövetkeztető időjóslást és azt, a dán kutató intézet is megerősítette,…de ezek mind csak arról tanúskodnak, hogy igen is lehet időjárást előrejelezni a napkitörések segítségével, de a szóban forgó kitörések csak követni, megfigyelni tudják. Ember, ha úgy tetszik tudós nem tudhatja előre, mennyi és mekkora kitörések keletkeznek az elkövetkezendő években, ahogy a hír szólt……. de még az is lehet, amit te mondasz, hogy mind ezt a Bibliából ki lehet(et) következtetni…., ők pedig éltek vele, aztán majd azt mondják “na látjátok? mi előre megmondtuk”
          Engedelmeddel, addig is maradok hűséges olvasótok.

  4. Most érthető számomra, hogy az IMF Magyarországnak nem akar csak egyszerű védernyőt, hanem tényleges, felveendő hitelt biztosítani. Nem célja, hogy a magyar pénz megerősödjék, hanem az, hogy állandó jelleggel ki legyen szoolgáltatva az árfolyam változásoknak, és bármikor lehessen fenyegetődzni a magyar pénz inflálódásával, illetve az állampapírok kamatainak magasan tartásával. Amikor Orbán azzal büszkélkedhetet, hogy sikerült lenyomni az államadósságot, máris megbillent a forint, és máris többlett a tartozás, mint korábban volt. Kösz! Paya

Hozzászólás a(z) Éva bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend