Nagytestvér, Tudomány és technika

Nagytestvér új fegyvere: a némító pisztoly

Forrás: Extremetech.com

Amióta az ember feltalálta a lőfegyvert, újabb és újabb felhasználási területekkel rukkol elő alkalmazásukra. Némelyik fegyver töltényt lő ki, mások lézert használnak. Japán kutatók a napokban bejelentették, hogy egy új, némiképp aggasztó felhasználási területre is kiterjesztették a fegyverek használatát. Az új fegyver lényege, hogy bárkit képes, akár 30 méter távolságból elnémítani. A kutatók szerint a fegyvernek két fő célja van: Alaphelyzetben például könyvtárakban és más nyilvános helyeken használnák a beszélgetők elnémítására, második felhasználási területe azonban ennél kissé ijesztőbb.

A kutatók igazi célja az volt, hogy a ?hangosabb, erőteljesebb? hangokat visszafoghassák párbeszédek vagy felszólalások során.

?Beszéd közben be kellene tartanunk bizonyos szabályokat és figyelnünk kellene arra, hogy akkor szólaljunk meg, amikor rajtunk a sor. Egyesek azonban hajlamosak meghosszabbítani mondanivalójukat, a nekik szánt időkereten túl, vagy szándékosan félbeszakítják a másikat, hogy ezzel erősítsék pozíciójukat vagy elérjék amit akarnak a vita vagy tárgyalás során. Vannak olyanok, akik kifigurázzák vitapartnerüket, hogy ellehetetlenítsék és mondanivalója elveszítse hatását,? áll a tanulmányban. Egyszóval a némító pisztolyt elsősorban az ?etikus? párbeszéd betartatására fejlesztették ki.

A módszer lényege, hogy az eszköz egy célzott irányú mikrofonnal hallgatja a beszédet, majd rövid, úgy 0,2 másodperces késleltetéssel visszajátssza a beszélőre irányított hangot. Ez a pszichológusok által Késleltetett Hallás Visszajelzésnek (Delayed Auditory Feedback – DAF) nevezett hatást indít el, ami a szakemberek körében köztudottan képes megszakítani a beszédet. Olyasmire gondoljunk, mint amikor a Skype-on vagy hasonló voip programnál saját beszédünk visszhangját halljuk. A kutatók szerint a DAF-nek nincs fizikailag kellemetlen hatása, bár az a tény, hogy az ember nem tud megszólalni, véleményünk szerint önmagában is elég kellemetlen.

A szólásszabadság támogatói bizonyára a vészharangok kakofóniáját hallják ebben a pillanatban. Nézzünk meg néhány példát a némító pisztoly használatára.

Politikai gyűléseken bárki a hallgatóságból elnémíthatja a kiszemelt felszólalót. Megfordítva a helyzetet egy diktatórikus államban a hatóság a hallgatóság ellen fordíthatja a némítót, hogy elhallgattassa a neki nem tetsző hangokat. Egy híresség televíziós szereplését szabályozó szerződésben hamarosan ez a kikötés is benne lehet: ?A hallgatóság elnémítása a csatorna felelőssége.?

Ott van Harrison Bergeron esete például, egyik kedvenc Kurt Vonnegut novellámból. A történetben helyszínéül szolgáló disztópikus univerzumban mindenki köteles valamilyen ?fogyatékosságot viselni?, hogy ezzel biztosítsák a társadalmi egyenlőséget. Az erős emberek kénytelenek nehéz súlyokat cipelni, a szépek maszkot viselnek, az intelligensek pedig fülhallgatót hordanak, amiből meghatározott időközönként rendkívül hangos zajt juttatnak fülükbe, hogy ezzel megzavarják gondolataikat. Minél intelligensebb valaki, annál gyakoribbak a zajimpulzusok.

Itt, a mi világegyetemünkben sem nehéz elképzelni, hogy a jövőben mindenféle beépített eszközzel lássák el az embereket. A múlt héten érkezett a hír a Google új, ?bővített valóság? szemüvegéről, ami úgy tűnik fülhallgatóval is felszerelve. Múlt évben írtunk a bionikus szemről, ami képes közvetlenül az aggyal kommunikálni. A bionikus fülek és orrok sem lehetnek messze. (http://www.youtube.com/watch?v=akaos1U8Rto)

Képzeljük el, ha ezek a fülhallgatók egy orwelli kormány kezébe kerülnek. Nemcsak a Vonnegut-féle intelligencia-csökkentő módszerek köszönthetnek ránk, de a DAF technológiával az egész lakosságot elnémíthatják. Azaz csak majdnem, mivel a módszer az ?ó? és ?jaj? kategóriába tartozó hangokra nem működik.

Előző posztKövetkező poszt

2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Send this to a friend