Nagytestvér, Tudomány és technika

Új nagytestvér technológia a vásárlók nyomon követésére

Forrás: Daily Mail

Az exeteri bevásárlóközpontban kihelyezett tábla a mobiltelefonos nyomon követésről tájékoztatja a vásárlókat.

A nagy bevásárlóközpontok által bevezetett új mobiltelefonos nyomon követő technológia igen negatív fogadtatásban részesült.

A legtöbb ellenző természetesen a személyes adatok védelme miatt aggódik miután kiderült, hogy az egyik vezető bevásárlóközpont tulajdonos cég, a Land Securities Nagy-Britannia 10 legnagyobb bevásároló központjában vezette be az új FootPath névre keresztelt megfigyelőrendszert (Bristonban, Portsmouthban, Exeterben, Glasgowban, Aberdeenben és Livingstonban és legalább 5 londoni központban).

A rendszert kifejlesztő angol Path Intelligence cég elmondta, hogy a rendszer biztonsági funkciókat is tartalmaz, melyek megakadályozzák, hogy kiválasztott egyéneket személy szerint követni vagy megfigyelni lehessen. Elmondásuk szerint a rendszer nem rögzíti a vásárlók személyes adatait.

A technológia célja a vásárlók nyomon követése azzal a céllal, hogy megértsék milyen szolgáltatásokat tartanak a leghasznosabbnak.

A problémát részben az jelenti, hogy a legtöbb vásárlónak fogalma sincs arról, hogy nyomon követik a központon belüli mozgását, a nyomon követést pedig csak úgy kerülhetik el, ha kikapcsolják mobiltelefonjukat.

?Csak úgy kerülhetjük el a nyomon követést, ha kikapcsoljuk a mobilunkat. Senkit nem kérdeznek meg, hogy részt kíván-e venni benne. Ők úgy gondolják, hogy a központnak jogában áll nyomon követni a vásárlókat,? mondja Nick Pickles, a Big Brother Watch nevű polgárjogi és adatvédelmi szervezettől.

Nick Pickles szerint törvényben kellene szigorítani a mobiltelefonos nyomon követő rendszerekre vonatkozó szabályozást.

?Az emberek jogosan aggódnak, ha bárkinek lehetősége van mobiltelefonjukat könnyedén nyomon követő eszközzé alakítani, tudtuk és beleegyezésük nélkül,? mondta.

?Bár a fejlesztő cég biztosított minket, hogy a FootPath technológia nem teszi lehetővé az emberek személyes adatainak rögzítését, illetve kommunikáció küldését a mobiltelefonokra, tudjuk, hogy az ezt lehetővé tevő technológia számos formája létezik. Ez a magánadatok védelmének komoly megsértése.?

A nyomon követésről értesülő vásárlók komoly aggodalmukat fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy beleegyezésük nélkül követik őket.

?Ez komoly betolakodás. Nem helyes, hogy csak a telefonunkat kikapcsolva tudjuk elkerülni a nyomon követést. Ez szerintem kémkedés,? mondja Hilda Luscombe, a Princesshay bevásárlóközpont egyik vásárlója.

?Orwell 1984 című könyvében azt mondják, hogy ?Nagytestvér figyel téged!? 2012-ben azt mondjuk, hogy ?Ki figyeli, hogy mit csinál Nagytestvér??? mondja Robert McConnell, egy másik vásárló.

Hogyan működik a technológia? A FootPath rendszer a bevásárlóközpontokban felszerelt antennák segítségével érzékeli a közelben elhaladó mobiltelefonokban levő ideiglenes mobil előfizető azonosítót (TMSI). A TMSI egy egyedi, ideiglenesen tárolt szám, amit a rendszer oszt ki minden egyes mobilkészüléknek, amikor az belép a lefedett területre. A rendszer ezt a számot követi, lehetővé téve a telefon mozgásának megjelenítését a bevásárlóközpont térképén. A kezelő láthatja melyik boltokba, éttermekbe tér be a vásárló és mennyi időt tölt ott. A nyomon követést kizárólag a telefon kikapcsolásával lehet elkerülni.

Sharon Biggar, a Path Intelligence ügyvezető igazgatója, ügyfeleik védelmére hivatkozva nem volt hajlandó megnevezni azokat a bevásárlóközpontokat, amelyek alkalmazzák a technológiát. Az egyetlen módja annak, hogy egy vásárló tudomást szerezzen a technológia alkalmazásáról, ha észreveszi a bevásárlóközpont területén elhelyezett apró táblákat.

Sharon Biggar szerint az emberek félreértik a technológia lényegét. ?A vásárlók magánadataikhoz fűződő joga nem sérül. Nem tudjuk beazonosítani a vásárlókat,? mondja.

?Nem látjuk a vásárlók telefonszámát, illetve nem tudjuk, hogy személy szerint kiről van szó. Pontokat látunk mozogni egy térképen. Nem titkolunk semmit a nyilvánosság elől. Ügyfeleinket megkérjük, hogy helyezzenek el táblákat ott ahol a rendszer használatban van, pont úgy mint a térfigyelő kamerák esetében.?

Szerinte a rendszer sokkal kevésbé tolakodó, mint az internetóriások által alkalmazott nyomon követő módszerek, amelyek segítségével megfigyelik a felhasználók vásárlási és egyéb szokásait.

A Land Securities szerint ez a fajta technológia ?igen elterjedt a kiskereskedelmi boltok körében.?

?Nem figyeljük személy szerint az embereket, csak a mozgásukat követjük mobiltelefonjuk segítségével. Nem rögzítjük adataikat, csak egy piros pontot látunk, semmi többet.?

Előző posztKövetkező poszt

3 hozzászólás

  1. Szerintem egy betűvel elírták: TIMSI azaz Temporary International Mobile Subscriber Identity. Annó mikor tanultam a GSM mikéntjét volt ilyenről is szó 🙂

  2. Sokszor szeretne az ember a jövőbe látni, amiben persze a Biblia segít, de nem véletlenül marad sok részlet rejtve előttünk.

    Egyébként ez a vers jutott eszembe a kérdésedről: “És ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, egyetlen ember sem menekülhetne meg…” Máté 24:22

    A számokkal kapcsolatban pedig annyit, hogy bár tudjuk az elit csökkenteni akarja a föld népességét, de a 6,5 milliárd nem fog menni. A Jelenések 9:15-ben ezt olvashatjuk: “És eloldatott a négy angyal, akik készenlétben álltak órára, napra, hónapra és esztendőre, hogy megöljék az emberek egyharmadát.” Persze ez sem hangzik túl jól…

  3. Nem tudom meddig lehet még elmenni. Érdekelne, szerinted Thea tényleg ki akarják irtani a 6.5 milliárd embert? A maradék meg rabszolga lenne birkaként?

Hozzászólás a(z) Satyko bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend