Háborúk, Lázongó világ

2012: Az Irán elleni háború éve?

Az alábbi cikk Yossi Melman, a haaretz.com újságírójának ?tollából? származik, és érdekes bepillantást nyújt az izraeli-iráni konfliktusba az eddigiektől kissé eltérő szemszögből prezentálva a problémát.

Forrás: haaretz.com

Irán urániumdúsító üzeme Isfahan-ban

Az iráni helyzetet és az ország nukleáris létesítményei elleni támadást körülölelő kérdések a Yom Kippur háború 1973-as kitörése előtti izraeli-egyiptomi helyzetet juttatják eszembe. Anwar Sadat-nak Gamel Abdul Nasser halála utáni hatalomra jutását követően Sadat időről-időre kijelentette, hogy amennyiben Izrael nem adja vissza a 67-ben elfoglalt területeket Egyiptom erővel fogja visszavenni azokat.

Akkoriban az izraeliek nevettek Sadat nyilatkozatain. Még az újévi partikat reklámozó szórólapok is ?a leszámolás évéről? beszéltek, szándékosan Sadat szavajárását használva. 1971 leszámolás nélkül telt, ahogyan 1972 is.

Izrael magabiztossága és önelégültsége az évek múlásával egyenes arányban növekedett. És akkor megtörtént. 1973 végül elhozta a ?leszámolást?. Anwar Sadat betartotta ígéretét és visszavette, amit Izrael annakidején erőszakkal elvett tőle: a Sínai-félszigetet.

Az Izraeli titkosszolgálat 1990 óta rendszeres jelentéseket készít Irán atomprogramjának aktuális állapotáról.

Az egyik jelentés 1997-et igazi fordulópontként jelölte meg, majd ezt követően a következő fontos dátum az ezredforduló volt, ahonnan szerintük ?nem volt visszaút?. Az ezredforduló jött és ment és azóta új terminológiával álltak elő: 2004 körül ?technológiai küszöbről? kezdtek beszélni. Fordulópontként említették még 2007-et, majd 2010-et és 2011-et is.

Az értékelések helytelennek bizonyultak. Talán tévedtek. Elképzelhető, hogy elkészítésükkor helyesek voltak és csak a Mossad-nak betudható, a CIA és a brit MI6 együttműködésével végrehajtott titkos akciók, mint például veszélyes számítógépes vírusok, iráni katonai bázisokon történt robbantások és hasonló akciók akadályozták meg Iránt tervük végrehajtásában.

Meir Dagan pályafutása során, mint a Mossad vezetője (2002-2010), a titkosszolgálat sok jelentős információt szerzett és még több sikeres, stratégiai fontosságú akciót hajtott végre. A Mossad szolgáltatta azt az információt is, ami lehetővé tette, hogy az izraeli védelmi erők elpusztítsák a nagy hatótávolságú rakétákat a második libanoni háború során.

Több forrás szerint a Mossadnak köszönhetők Szíria plutónium erőművére vonatkozó információk is, amit Szíria állítólag nukleáris fegyver létrehozására akart használni. Az izraeli kormány ezen titkosszolgálati értesülések alapján rombolta le az erőművet.

Szintén az izraeli titkosszolgálat pontos információi segítségével végeztek Imad Mughniya, Hezbollah ügynökkel Damaszkuszban valamint Muhammad Suliman, szíriai tábornokkal, aki az iráni különleges küldetésekkel kapcsolatos közvetítési feladatokat látta el Bashar Assad szíriai elnök megbízásából, koordinálta saját országa atomprogramját és feladatai közé tartozott a Hezbollah-nak szánt rakétaszállítmányok irányítása. A Dagan irányítása alatt álló izraeli titkosszolgálat eredményeinek gyöngyszeme mégis az iráni atomprogram hátráltatása volt.

A legtöbb ember általában saját megérzéseiben bízik, így nem meglepő, hogy Dagan a titkos akciók hatékonyságában hitt. Ez a hit volt a különleges akciók gyenge pontja: amikor a tervezők azt gondolják, beleértve az amerikaiakat, a briteket és az izraelieket is, hogy taktikai és stratégiai területen egyaránt nagy dolgokra képesek.

A jeruzsálemi, washingtoni, londoni és párizsi döntéshozóknak rendkívül kényelmes hinni ezekben az akciókban. Hinni, hogy elhozzák a kívánt megoldást.

Nem alábecsülve a titkos akciók sikerét, a legtöbb izraeli, amerikai és európai szakértő egyetért, hogy ezek nem elegendők Irán atomprogramjának megállításához. Irán közel van a ?leszámolás? napjához. A ?technológiai küszöbön? mindenesetre már túl van.

Tud urániumot dúsítani, több kísérletet végzett 90%-os tisztaságúra dúsított urániummal valamint láncreakciót kiváltó robbanóanyagokkal. Az általános konszenzus szerint 2012-re, de legkésőbb 2013-ra Irán képes lesz atombombát előállítani. Igaz, a fegyver valószínűleg egy összetákolt atombomba, nem pedig atomtöltetű rakéta lenne, aminek összeállításához további néhány évre lenne szüksége.

Ezt figyelembe véve elmondhatjuk, hogy Dagan-nak igaza volt, amikor kijelentette, hogy Iránnak 2014-2015-re nukleáris fegyvere lesz. Amennyiben a tervet egy-másfél éven belül sikerül végrehajtani valamilyen formában, a játékszabályok jelentősen megváltoznak.

Úgy tűnik, a döntéshozók kénytelen lesznek hamarosan dönteni Irán megtámadásával kapcsolatban. Három évvel ezelőtt, nem sokkal Benjamin Netanjahu miniszterelnökké választása előtt, Netanjahu Bar Ilan-ban tartott beszédének írója úgy gondolja, Izrael érdeke azt diktálja, hogy támogassák a palesztin állam megalakítását. Egy ilyen lépés kivívta volna az arab és a muzulmán világ, Európa és az Egyesült Államok támogatását.

Egy ilyen lépés megerősítette volna Izrael politikai pozícióját és biztonságát, és hatására Irán általános befolyása a közel-keleten valamint kisebb radikális csoportok, mint a Hezbollah felett csökkent volna. Egy ilyen helyzetben Izrael előállhatott volna egy meggyőző indokkal Irán megtámadására és minden szereplő ? az arab és muzulmán világ, Európa és az Egyesült Államok ? vagy nyíltan támogatta volna az akciót, vagy tartózkodott volna a nyílt kritikától. Netanjahu és kormánya azonban nem szándékozik támogatni vagy lehetővé tenni a palesztin állam megalapítását.

Izrael így elszigetelt maradt Irán ellen irányuló terveivel. Arról nem is beszélve, hogy a támadás lehetősége Irán nukleáris létesítményei ellen már csak korlátozott ideig van jelen Izrael számára, főleg az Egyesült Államokkal összehasonlítva, így az USA valószínűleg nem teheti meg, hogy rábólintson a támadásra, akkor sem, ha ez egyezne szándékával.

Ezt figyelembe véve jelenleg az egyetlen ország, amelyik képes lehet megállítani Iránt az Egyesült Államok. Az elmúlt hetek során Leon Panetta védelmi miniszter és Martin Dempsey vezérkari főnök igencsak megváltozott hangnemben beszéltek egy Teherán elleni támadás lehetőségéről, kihangsúlyozva, hogy az Egyesült Államok mindent megtesz annak megakadályozása érdekében, hogy az ajatollah atomfegyver birtokába jusson.

Több izraeli és amerikai elemző szerint ez az Egyesült Államok megváltozott politikai hozzáállásának tudható be. Szerintem nem. Barack Obama számára mindig is fontos volt, hogy megállítsa Irán atomprogramját, bár elképzelhető, hogy korábban ez nem volt mindenki számára ennyire egyértelmű.

Most, hogy közelegnek az új választások, Obama fontosnak tartja, hogy kihangsúlyozza kötelességét az iráni veszély kezelését illetően, főleg az őt ért komoly támadások fényében a republikánus oldalról.

Az is egyértelmű, hogy az általa közvetített üzenet célja nem csupán újraválasztási esélyeinek növelése. Irán tudomására akarja hozni, hogy az Egyesült Államok állja a szavát és amennyiben nem állnak le az atomfegyver fejlesztéssel magukra vonják haragját.

Az üzenet Oroszországnak és Kínának is szól, burkoltan figyelmeztetve őket, hogy ha nem képesek visszafogni az iráni fegyverkezést, katonai konfliktusra számíthatnak.

Mindent összevetve úgy gondolom, hogy amennyiben Barack Obama arra a következtetésre jut, hogy nem képes megállítani az  iráni atomprogramot, komolyan megnő a katonai támadás valószínűsége. Ez akár 2012-ben, még a választások előtt, de röviddel utána is megtörténhet. A leszámolás éve rajtunk van.

Előző posztKövetkező poszt

22 hozzászólás

  1. Valaki vilagoszitson mar fel mirol van szo mert egyszeruen nem ertek semmit annyira tomor informacio rengeteget lezuditottatok ami szinte feldolgozhatatlan ezert valaki osszegezhetne,hogy most akkor mi folyik itt???

    1. Kedves Pyro94! Nekem úgy tűnt, hogy még új vagy ezen a “területen”, ezért a következőket tudom mondani neked: nagyon jó kezdett!,.. végig olvastad a dolgokat és bár összezavart megtetted a második lépést,… hidd el nekem, hogy erre nagyon kevesek képesek, mert sokan úgy gondolják, hogy egyszerűbb odébb állni, mint hogy energiát fektessenek valaminek a felkutatásába, távol áll tőlem a hízelgés, ráadásul nem is ismerlek, de egyet higgyél el nekem, …különleges ember vagy! Kérdésedre kérdéssel válaszolok…kiben vagy kinek hinnél a legjobban, ha valamiről tudni szeretni az igazságot? Ha valakik meg mondják neked és győzködnek, hogy ez meg az úgy van vagy az ha, valaminek te magad jársz utána és saját magadat látod be, hogy az a dolog úgy van ahogy Te kiderítetted. Én rá kellet jönnöm, hogy nagyon ritkán tudok valakire hatni, azt is csak részben. Ennek tudatában csak azt tudom tanácsolni neked, hogy olvassál el jó sok mindent abból amit ezen az weboldalon találsz és arra kérlek légy nagyon türelmes, ne alkossál azonnali véleményeket és ne ítélj elsőre ! Gondolom magad is érzed hogy odakint a világban valami nincs rendjén, a dolgok nem jó irányba mennek, és ha türelmes vagy néhány hét alatt elkezded tisztábban látni a dolgokat,…de ez az egész nem csak erről szól, hanem ennél sokkal, sokkal többről…….a kitartás nagyon fontos….
      De vannak itt nálam sokkal de sokkal tapasztaltabb és tanultabb emberek akik további vagy még jobb tanácsokat tudnak adni ezzel az egésszel kapcsolatban,……
      Légy jó!

      heavenstreet.seven! bevallom nem ismerem K.Hovindot, de ígérem hogy most bepótolom!
      Előre is kösz!

  2. Kanku!Miért kellene szégyenkezned….sőt inkább tiszteletre méltó,hogy ki tudtál törni a média agymosásából.Igen azok a tudományosnak álcázott tudomány ellenes csatornák rendkívül rombolóak.David Icke személye nekem elég kétes,mert nagyon new ages szellemiséget képvisel,tipikus elmond egy csomó mindent,de közben elvisz a saját magad Isten lehetsz és a nyissuk meg elménket a szellemeknek írányba.

    1. heavenstreet.seven! egyet ertek 100%-ban veled ami a D.I.-ot es uzeneteit illeti, de azert mond olyan dolgokat is amit erdemes megjegyezni, esetleg a sorok kozott olvasni, nekem is gyanus lett a ficko egy ido utan, mert azt lattam, hogy gyanusan nagy nezetseget bizoisitanak neki, nembeszelve a 2012.10.27. Londoni Wembley Arena kiberlese, a szobanforgo helyszint megsem adjak ki egy fuggetlen szabadsag harcosnak. Egy ideje azt is hangosztatja, hogy csak bekesen szabad tiltakozni, mert a hatalom elit alig varja, hogy eroszakos zavargasok torjenek ki, hogy asztan elrendelhessek a szuksegallapot bevezeteset es katonakat vezerelhessenek az utcakra,…..ez csak tereles szerintem, ha igy lenne, akkor hagytak volna kiterjedni, sot meg ra is segitettek volna,a Gorog, Olasz, Portugal stb tiltakozasokra,…egy ilyen dolog nekik gyerekjatek, lasd az arab forradalmat,.. ..ergo ez az amitol igazan felnek! Egy masik felelem pedig, ha az emberek egyszer csak ugy dontenenek, hogy kiveszik betetjeiket a bankbol es kiderulne hogy nincs is annyi cash es minden csak virtualis volt, tehat egy nagy atveres. De vegezetul hagyd tegyem hozza azt is amitol mar nagyon reg rettegnek, az hogy kiderul az emberek szamara a kiletuk es az alatomos tervuk, …igen ez az igazi remalmuk ami kiserti oket, hogy egyszer vadaszni fog rajuk a nagy tobbseg, a tisztatalanok(goj, goy vagy goyim-ok ahogy tetszik)

  3. Kedves heavenstreet.seven!…….kérdésedre válaszolva a következőket tudom elmondani,,…bevallom már itt az elején, hogy az én esetembe egy teljesen spontán, folyamatos ébredés volt !,….ráadásul akkor még erősen hittem a Darwinizmus-ba,…hát igen, sajnos az iskola és a Discovery nagyon hatásos “emberformáló” kombináció. Tehát néhány évvel ezelőtt, már nem is emlékszem pontosan hogy mi volt az, de belebotlottam(a netten) egy David Icke fele beszámolóra, amiből kiindulva lassan hamarosan elém tárult egy addig számomra teljesen ismeretlen világ, az úgynevezett összeesküvés elméletek világa. Most tegyük félre azt a tényt, hogy nem kell mindig mindent elsőre elhinni, mert rengeteg dezzinfó van oda kint és ezt nagyon hitelesen tudják csinálni( UFO!), de ha türelmes vagy és tovább kutatsz egyszer csak kezdenek összeállni a puzzle darabkák. Na most már, így olvastam először azokról a nagy befolyással bíró emberekről és okkult titkos társaságokról, amelyekről kiderült hogy a sötét oldalt imádják és szolgálják. A rendszeresen tartót titkos rituálékon borzasztó dolgokat művelnek ezek az emberek akik nap mint nap pimaszul belemosolyognak a tv-be, de ez az ők esetükben nem bűn… sőt!….Ezek a dolgok és úgy minden más, amelyek nagyon gyakran összekapcsolódnak, annyira felzaklattak, hogy elkezdtem nyomozni a vallás kérdésben is és akkor jöttem rá, mint már mondtam folyamatosan, az igazságra és ezt most itt fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy ez csakis én igazságom!
    ami szerint volt, van és lesz ISTEN továbbá, hogy tudatosan osztották meg a keresztény egyházak, ezenkívül egy folyamatos lejárató hadjárat folyik ellenük, de azt is tudom hogy az igazán korrupt, áruló egyházi vezetők(beleértve Vatikánt is) sosem kerülnek a nagy közönség nézőtérbe, ha meg mégis igen, akkor az azért van, mert az a valaki szembe fordult az irányítókkal és félre kell seperni az útból, mondjuk megvádolják pedofíliával. Nem vagyok egy templomba járó típus, de biztos vagyok benne hogy sok olyan lelkész van aki tényleg hisz abban amit hirdet.
    Ha nagyon túlragoztam volna, megpróbálom nagyon röviden összefoglalni, remélem nem lesz hihetetlen: Meggyőztek, meggyőzötten a sötét oldal létezéséről és ebből kifolyólag következett majdnem automatikusan hogy akkor ISTEN-nek is kell léteznie.
    Remélem most ezért nem kell szégyenkeznem, de ez valóban így történt.
    Röviden ez lenne az én történetem, remélem nem okozok csalódást.
    Légy jó!

    1. Semmi sem fekete-fehér, egyvalami biztos: Isten az Igazság.
      A összeesküvéselméleteknek és robotzsidó támadásoknak megg nem kell felülni, egyébként is: ha a magyar vagy bármely más nemzeti kultúra eltűnik X év múlva, számít-e ez az üdvösségünkben?
      Semmennyire!
      Addig is, ha valaki népjobbító dolgokon gondolkozik, akkor álljon a globalizáció mellé, mert ez az egyetlen módja annak, hogy egy tranparens, dinamikus világgazdaságot kovácsoljunk.

      1. Egy tucat cikket belinkelhetnék ide, ahol nálam sokkal okosabb emberek elmagyarázzák, miért nem működhet a globalizáció. Most csak erre a kettőre szorítkoznék: http://idokjelei.hu/2011/09/a-globalizacio-es-a-nem-kivant-kovetkezmenyek-torvenye/ és http://idokjelei.hu/2011/09/a-keszulo-vilagkormany/

        De függetlenül attól, hogy a globalizáció működőképes-e egymástól annyira eltérő népek és országok felett, azt nyilván mindenki látja, hogy ha lesz egy globális kormány, annak lesz egy vezetője is. Létezik ma egy olyan személy, aki szerinted igazságosan, korrupciómentesen lenne képes a világot irányítani? Egyetlen országot sem tudok mondani ma a világon, ahol ne az elit diktálna, akkor mennyivel inkább egy világkormány esetében. Hány jóságos, az emberek javát szolgáló birodalmat tudsz felsorolni a történelemből? Hány jóságos, a nép javát szolgáló politikus ül Brüsszelben? Ma már egy vezető hatalomban csak az elit szolgálói kerülhetnek befolyásos pozícióba, aki pedig útközben meggondolja magát, vagy ellenük tesz rövid úton távozik (lásd Olaszország és Görögország példáját).

        Igazad van, az üdvösséghez a hiten kívül másra nincs szükség: ?Aki hisz a fiúban örök élete van.? Viszont a globalizációnak köszönhetően, a világkormány alatt erről már nem lesz lehetőséged beszélni: ?Ez majd ellene támad, és fölébe emeli magát mindennek, amit istennek vagy szentnek mondanak, úgyhogy beül az Isten templomába is, azt állítva magáról, hogy ő isten.? II. Tesszalonika 2:4

        Az általad említett átláthatóság pedig csak látszólagos, az rád és rám és a politika színpadán látható emberekre vonatkozik, a hatalmat a valóságban kezükben tartó kevesekre nem. Mennyire átlátható az IMF vagy a BIS? És itt nem Christine Lagarde fizetésére gondolok. Semennyire. Pedig ők nem 1-2 millió, és nem is 1-2 milliárd euróval gazdálkodnak.

        1. Dr.Akula úr ! még egyszer megpróbálom, hátha sikerül valamit elérnem nálad. Megnyitottam a rögzített linket és már az első mondatnál is elvérzik az amibe te hiszel, remélem magad is belátod majd…lássuk csak….idézek…”A Európai Unió egy nemzetek fölötti szervezett, amely jelenleg 27 európai országból áll. A tagországok független szuverén nemzetek maradnak, de szuverenitásuk egyesítésével növelik erejüket és olyan befolyásra tesznek szert a világban , amellyel önállóan talán soha nem rendelkeznének”….ez egy csodálatos mondat azok emberek részére akik szeretik a szépen, hosszan összetett mondatokat, amire maguk talán nem lennének képesek és ez eddig nem is lenne baj,….a baj ott kezdődik, hogy elolvassák de nem veszik észre azokat a valótlan, ellentmondásos dolgokat ami az mondatba szerepelnek, vagyis nem jutnak el odáig hogy megkérdőjelezzenek valamit is, ha nem tiszta,…..vagyis haza mennek egy ilyen mondat után ez, ha úgy adódik egyszer, hogy el kell mondania a véleményét az EU-val kapcsolatban azt fogja mondani vagy szavazni(mégnagyobb felelősség!), “..”Jaaa! az Eu egy jó dolog, mert, mert…….???”… a szerencsétlen tovább már nem is emlékszik arra a hosszú mondatra, mert olyan hosszú volt, de ezzel meggyőz más tájékozatlan embereket, , hogy az már pedig jó dolog és szavazzák csak meg és hogy higgyenek neki mert ő sokat szokott olvasni. OK..térjünk vissza a mondat elemzéshez: azzal kezdeném, hogy az egész mondat egy paradoxon (ellentéten) alapszik,..kihangsúlyozza az államok szuverenitásának a fontosságát aztán hozza teszi ” A tagországok független szuverén nemzetek maradnak, de szuverenitásuk egyesítésével növelik…..”…….miii vaaan???…ez meg mi a frászt jelent?…hogy a túróba lehet szuverenitásokat egyesíteni miközben független és szuverének maradnak……haaa ? ez képtelenség, hülyeség, nonsense ,.. az egyik dolog ellent mond a másiknak HOMBRE!, nem vetted észre? További kritikákat tudnék megfogalmazni a cikk további tartalmával kapcsolatban, de szerintem ebből mára már ennyi is elég volt….
          Komolyan mondom és ez nem csak neked szól Drakula úr, arra kérek mindenkit, hogy gondolja át amit elolvas, elemezze azt, mert ma mai “szabad sajtó” tele van hasonló képtelenségekkel és ha ezeket nem vizsgáljuk meg alaposabban és elhisszük, akkor ezt az országot nem ők, hanem Mi, tesszük, tettük tönkre.
          Én ezt így látom …..és nagyon elszomorít….

      2. ISTEN Áldjon! dr.Akula úr!……………..ki tart még velem?…………Nagyon komolyan beszélek!

        1. Ezt a kérdést kár lenne szavazásra bocsátani. 🙂
          A többség rendszerint téved. Örüljünk annak, hogy vannak, akik nyitott szemmel járnak a világban, így látnak is.

        2. OK, OK Thea!…de azért csak legyünk résen, mert jól tudod, hogy az ilyen oldalakon nem csak ez a két kategóriájú ember szokott beírni, hanem van egy harmadik is……és erre oda kell figyelnünk. Egy ideje már, hogy elégé jók szoktak lenni a megérzéseim és valamiért most is megszólalt bennem a vészcsengő……..talán még annyit erről az egészről, hogy nem csak a szöveggel volt bajom………, de idővel majd minden kiderül, talán ez is… ..

        3. Kanku! Egy véleményen vagyunk. Én magamat nem mondanám túl jártasnak ezekben a témákban és csak nemrég kezdtem foglalkozni velük, mert nagyon is érdekel. A hozzászólásaidból viszont mindig megerősítést kapok.

  4. Kanku!”remélem a világ hamar észbekap” kommented nagyon szuper és átfogó,tömören ennyi és pont!:) Végén írod,hogy ateista voltál,mi volt az a mometum aminek hatására megtértél vagy ébredtél?

    1. Kedves heavenstreet.seven!…….kérdésedre válaszolva a következőket tudom elmondani,,…bevallom már itt az elején, hogy az én esetembe egy teljesen spontán, folyamatos ébredés volt !,….ráadásul akkor még erősen hittem a Darwinizmus-ba,…hát igen, sajnos az iskola és a Discovery nagyon hatásos “emberformáló” kombináció. Tehát néhány évvel ezelőtt, már nem is emlékszem pontosan hogy mi volt az, de belebotlottam(a netten) egy David Icke fele beszámolóra, amiből kiindulva lassan hamarosan elém tárult egy addig számomra teljesen ismeretlen világ, az úgynevezett összeesküvés elméletek világa. Most tegyük félre azt a tényt, hogy nem kell mindig mindent elsőre elhinni, mert rengeteg dezzinfó van oda kint és ezt nagyon hitelesen tudják csinálni( UFO!), de ha türelmes vagy és tovább kutatsz egyszer csak kezdenek összeállni a puzzle darabkák. Na most már, így olvastam először azokról a nagy befolyással bíró emberekről és okkult titkos társaságokról, amelyekről kiderült hogy a sötét oldalt imádják és szolgálják. A rendszeresen tartót titkos rituálékon borzasztó dolgokat művelnek ezek az emberek akik nap mint nap pimaszul belemosolyognak a tv-be, de ez az ők esetükben nem bűn… sőt!….Ezek a dolgok és úgy minden más, amelyek nagyon gyakran összekapcsolódnak, annyira felzaklattak, hogy elkezdtem nyomozni a vallás kérdésben is és akkor jöttem rá, mint már mondtam folyamatosan, az igazságra és ezt most itt fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy ez csakis én igazságom!
      ami szerint volt, van és lesz ISTEN továbbá, hogy tudatosan osztották meg a keresztény egyházak, ezenkívül egy folyamatos lejárató hadjárat folyik ellenük, de azt is tudom hogy az igazán korrupt, áruló egyházi vezetők(beleértve Vatikánt is) sosem kerülnek a nagy közönség nézőtérbe, ha meg mégis igen, akkor az azért van, mert az a valaki szembe fordult az irányítókkal és félre kell seperni az útból, mondjuk megvádolják pedofíliával. Nem vagyok egy templomba járó típus, de biztos vagyok benne hogy sok olyan lelkész van aki tényleg hisz abban amit hirdet.
      Röviden ez lenne az én történetem, remélem nem okozok csalódást.
      Légy jó!

  5. Psi Holo….kőszi! Thea…..köszönőm! mind két válasz nagyon jó érzéseket ébresztett bennem,……pont erre volt most szükségem,……..de szép is mikor az emberek igazán megértik egymást!

    Áldás, békesség mindenkinek!

  6. Egy olyan világban, ahol a sötétség ‘fényruhát’ ölt és itt mindenki hivatalosan ‘jó’, a tényleg jókat sokszor találod a ‘gonosz’ jelmeze alatt. Sokan azt hiszik a sötét oldal attól sötét, hogy primitív, de ez nem így van.

  7. a………………”Remélem a Világ észbe kap mielőbb”……….Bocs! de melyik az a világ amelyikre gondolsz? a világ szerintem több rétegre osztódik, ha már az emberekről beszélünk.
    1. szegények. van nekik nagyobb bajuk is a mindennapi politikánál+ információ hiány.
    2.középréteg. relatív szabadsággal rendelkeznek, 98%-ban informáltak, de sajnos rosszul informáltak(TV zombik) és hisznek az eléjükbe vetített világban és a minden benne felállított levő rendszerben,…..ugyan érzik, hogy valami nincs rendben, de nem veszik a fáradságot hogy felkutassák a problémák okait,…. ja! és nem akarnak konfrontálódni, az “összetartás” szót csak leírni esetleg kimondani tudják, de valójában fogalmul sincs arról, hogy mit is jelent ez a gyakorlatban. Maradt tehát ebből a rétegből még 2%, rengeteg dologról, tudnak, mert évek óta kutatnak, gyakran a sorok között is tudnak olvasni, látják és ismerik a mindenki más számára láthatatlan világot, látják a jövőt is, de mire mennek vele?, a 98% nem érti szavaikat, nem akarják megérteni a veszélyt, egyszerűen képtelenek felfogni, mert a 20-30-50 évnyi agymosást képtelenség újrakódolni.
    3.Gazdagok,…jól elvannak a saját életükkel, nem érdekli őket semmi és senki, meg van minden amire szükségük van, általában azt gondolják, hogy keményen megdolgoztak a pénzükért és ugyancsak nem értenek semmit ebből az egészből.
    4. Az elit . csak röviden, Ők e világ urai,…gyakran Istennek gondolják magukat, de ezt eszre sem veszik, hatalmuktól fogva előre megírt forgatókönyv(ek) szerint irányítanak, amit később történelemnek hívnak és az iskolákban oktatnak majd. Nagyon erős identitásuk van és közös a céljuk, egyáltalán nem hülyék és borzasztóan türelmesek, a hazugság, cselszövés, megtévesztés, náluk nem bűn hanem virtus, csak egy, egy eszköz a cél érdekében,…. hogy mi a cél?….a pénz? ahhh dehogy, azon már túl vagyunk, a cél egy olyan világ létrehozása ahol kivétel nélkül mindent ők döntenek el, hagyd ne keljen részleteznem most,….betegesnek hangzik?..igen, mert az is, de sajnos ezeknek nézünk elejében,…az is iga,z hogy egyszer az a mérhetetlenül sok arroganciájuk fogja a vesztüket okozni, de addig sajnos sok fájdalmat és pusztulást hoznak e földre.
    Na már most,..szerinted, a felsoroltak után, kik fognak mielőbb észhez térni,?
    A francba ! magam sem tudom, hogy miért vagyok mindig ennyire negatív, el kellene ezen már gondolkodnom végre és valahogy változtatni. Sokszor arra gondolok, hogy ezzel a hozzáállásommal éppen a sötét oldalnak segítek, pedig kurvára nem szeretnék!
    Lehet mind ezt a több évtizedes ateista múltamnak köszönhetem? ez egyben egy kérdés is részemről, ha valaki lenne olyan k…………………………………, előre is köszönöm.

    1. Jól látod a helyzetet Kanku! A negativizmushoz annyit, ne feledd nemcsak pesszimista és optimista ember létezik, van realista is. A pesszimista a sötétséget látja az alagútban, az optimista a fényt az alagút végén, a realista pedig a felé rohanó vonatot.

      Aki pedig észbe kaphat, az te magad vagy és a környezetedben élők. Az igazság ismerete a legfontosabb dolog. “Ti pedig megismeritek az igazságot és az igazság szabadokká tesz titetek.” János 8:32 Ez nagyobb és valósabb szabadság mint gondolnád. Ha akárcsak egyetlen egy embernek sikerül felnyitni a szemét már megváltoztattad a világ egy részét.

      Az elit végre fogja hajtani a tervét, de ez nem tekinthető győzelemnek, az utolsó szó pedig nem az övék lesz.

      “És most mondtam meg néktek, mielőtt meglenne: hogy a mikor majd meglesz, higyjetek.” János 14:29

  8. Majd ha történelmi csúcsán lesz a rettegés a félelem bennük a szomszédos népek iránt akkor támadni fognak csak legyen egy olyan ürügy amit bevesz az egész Világ, amelyet zászlójukra tűzhetnek és mehet a háború, addig is megy a hangulatkeltés a médiában, hogy mindenki fel legyen készítve a terrorizmus mostantól már Irán jelképezi majd. Ő a soron következő ellenség, tőlük kell rettegni. Remélem a Világ észbe kap mielőbb.

Hozzászólás a(z) kanku bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend