Lázongó világ

A választások iránti megvetés növekedésével egyre több tüntetés szerveződik

Forrás: The New York Times

Több százezer csalódott indiai szurkol egy vidéki aktivistának, aki éhségsztrájkkal próbálja felhívni magára a figyelmet. Izrael döbbenten figyeli, mit hoz történelmének legnagyobb utcai tüntetéssorozata. Spanyolországban és Görögországban a feldühödött fiatalok egyre nagyobb tömegekben gyülekeznek a nagyvárosok utcáin.

Panaszaik a megfizethető lakások hiányától, a munkanélküliségen keresztül az egyszerű sérelmekig széles skálán mozognak. Azonban Dél-Ázsiától egészen Európáig, sőt most már a Wall Street-ig, a tüntetők egyvalamiben mégis hasonlítanak: mindegyiküknek elege van, sőt megvetik a hagyományos politikusokat és az általuk vezetett demokrata politikai folyamatokat.

Részben azért mentek az utcára, mert elvesztették hitüket abban, hogy bármit is megváltoztathatnak a szavazófülkében.

?A szüleink hálásak, mert szavazhatnak,? mondja a 27-éves Marta Solanas, az évtizedekig tartó Franco diktatúrára utalva. ?Mi vagyunk az első olyan generáció, amelyik azt mondja, hogy a szavazás nem ér semmit.?

A gazdaság helyzete az egyik legerősebb hajtóerő, megtetézve a jövedelmekben mutatkozó egyre nagyobb egyenlőtlenségekkel, a növekvő munkanélküliséggel és a válság miatti megszorításokkal, főleg a szociális támogatások terén. Az elidegenedés főleg Európában erős, ahol a bojkottok és sztrájkok London és Athén esetében erőszakba torkollottak.

Még Indiában és Izraelben is, ahol a növekedés üteme egy kicsit sem lankadt, a tüntetők azt mondják, csalódtak az ország politikusaiban, elegük van abból, hogy összejátszanak a mindenható érdekcsoportokkal és úgy érzik, csak akkor van esély változásra, ha magát a rendszert támadják.

A fiatal izraeli szervezők tízezreket mozgattak meg, azt sérelmezve, hogy politikai vezetőik, pártállástól függetlenül, kizárólag a biztonsági aggodalmakkal, ultra-ortodox és egyéb érdekcsoportok követeléseivel vannak elfoglalva, teljes mértékben elhanyagolva a középosztály igényeit.

A világ legnagyobb demokráciájában Anna Hazare, aktivista, 12 napon át folytatott nyilvános éhségsztrájkot, míg végül az indiai parlament teljesített néhányat a korrupció felszámolását célzó követelései közül. ?Azért választunk képviselőket, hogy segítsenek megoldani a problémáinkat,? mondja a 25-éves Sarita Singh, a Ramlila Maidan téren összegyűlt sok ezer tüntető egyike. Az összegyűltek annak ellenére sem adták fel ügyüket, hogy a monszun hozta esők sártengerré változtatták a földet lábuk alatt. ?A képviselők nem azt teszik, ami a dolguk lenne. Az országban a korrupció az úr.?

Egyre több állampolgár, de főleg a fiatalok, utasítják el a konvencionális struktúrákat, mint amilyenek a politikai pártok vagy kereskedelmi szakszervezetek és kevésbé hierarchikus, inkább a részvételen alapuló, a web kultúrához hasonló rendszermodelleket követelnek.

Ilyen értelemben a mostani, demokratikus országokban zajló tiltakozások nem különböznek a diktatórikus vezetésű országokon az év korábbi hónapjai során végigsöprő tüntetésektől. A tüntetők akkor is online felületeket hoztak létre, hogy minél szélesebb tömegek előtt adjanak hangot az elit által felállított intézményekkel kapcsolatos ellenséges érzelmeiknek.

A wiki és a térképező eszközök látogatottsága és népszerűsége, valamint a közösségi oldalak kínálta lehetőségek és az adománygyűjtések egyszerűsége a PayPal-hoz hasonló szolgáltatások segítségével szinte azonnal életképessé teszi az azonos gondolkodású egyének koalícióit.

?A 20-30-évesek megszokták, hogy önállóan szervezkedjenek,? mondja Yochai Benkler, a Harvard Egyetem Internet és társadalomkutató központjának igazgatója. ?Hisznek benne, hogy az élet alapulhat egyéni döntéseken, önkéntes részvételen, hogy működhet központosítás nélkül és kevésbé kell függnie a hagyományos szervezési módszerektől, legyen szó az államról vagy akár egy nagyvállalatról. Az ipargazdaságban még így működtek a dolgok, de ez mára megváltozott.?

Előző posztKövetkező poszt

1 hozzászólás

  1. Az emberi Tudat azon része, mely megmaradt a beszélő majmok szintjén és elfoglalta a kényelmi pozíciókat a társadalmakban, ezt úgysem fogja érteni, mert nem akarja megérteni! Ha meg is értené, tenni csak egyénileg tud, amivel viszont csak egyénileg tud kijönni a sz*rból.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend