Forrás: Helen Caldicott, Guardian.co.uk
A fukusimai erőművet ért katasztrófát követő napokban több nyilatkozatot is tettem egy ilyen horderejű atomkatasztrófa potenciális és igen széleskörű veszélyeiről. A későbbi fejlemények igazolni látszanak első megállapításaimat, az atomenergia ipar az irányú igyekezete ellenére, hogy ezt megcáfolja és elhitesse az emberekkel, hogy az alacsony szintű radioaktivitás ?minimális? egészségügyi kockázattal jár. A vehemencia, amellyel az atomenergia ipar támogatói támadják a technológia kritikusait bizonyítja, milyen óriási összegek forognak kockán.
Az atomenergia támogatói (mint például George Monbiot, aki rejtélyes módon világosodott meg az atomenergia jótékony hatásaival kapcsolatban) azzal vádolják a technológia veszélyeire figyelmeztető szakembereket és aktivistákat, hogy csak a saját elméletüket alátámasztó adatokat prezentálják és eltúlozzák a radioaktív szennyezés egészségügyi kockázatait. Éppen ellenkezőleg. Azt mondani az embereknek, hogy ?nincs komoly baj? egyenlő a félretájékoztatással, de sajnos azt kell mondanom, hogy sok esetben az adatok félremagyarázását és elferdítését jelenti a sugárszennyezés káros hatásait illetően.
Mr. Monbiot, aki újságíró, nem pedig tudós, úgy tűnik nincs tisztában a külső és belső radioaktivitás közötti különbséggel.
Az előbbinek olyan esetben van kitéve a lakosság, mint amikor 1945-ben Hirosimára és Nagaszakira atombombát dobtak. Az ilyen sugárzás súlyos és igen hosszú távú egészségügyi hatásairól számos tanulmány készült.
A belső sugárfertőzés ezzel szemben akkor következik be, amikor radioaktív részecskék kerülnek a szervezetbe, akár belélegzéssel, sugárszennyezett élelmiszer fogyasztásával vagy a bőrön keresztül. A veszélyes radionukleidok, mint például a fukusimai erőmű által kibocsátott jód-131 vagy a cézium-137, mennyisége összeadódik az élelmiszerláncbanő[1]. A szervezetbe kerülve, ezek az úgynevezett belső kibocsátók eljutnak az egyes szervekig, bejutnak a pajzsmirigybe, a májba, a csontokba és az agyba, ahol kis sejtcsoportokat folyamatosan sugároznak alfa, béta és gamma sugarakkal, egy-két év alatt a sejtek irányíthatatlan szaporodását eredményezve. Ez a rák. Számos nukleid több generáción át radioaktív marad, ezzel is növelve egyes rákfajok kialakulásának kockázatát.
Ezek a belső kibocsátók jelentik a legsúlyosabb veszélyt a fukusimai erőműnél. Pontatlan és félrevezető az ?elfogadható mértékű külső sugárzás? kifejezés alkalmazása a belső sugárzás veszélyének felmérésénél.
Az atomenergia támogatói gyakran állítják, hogy a kismértékű (pl. 100 mSV alatti) sugárzás nem jár káros egészségügyi hatással, így biztonságos. Ezzel ellentétben, ahogyan azt az Amerikai Tudományos Akadémia BEIR VII jelentésében olvashatjuk, biztonságos mértékű sugárzás nem létezik, akár mennyire kismértékű is, beleértve a háttérsugárzást is, hiszen az embereket ért sugárzás összeadódik, növelve a rák kialakulásának kockázatát.
Beszéljünk egy kicsit Csernobilról. Számos, látszólag jó hírű szervezet adott ki jelentést az 1986-os csernobili atomkatasztrófáról, lényegesen eltérő adatokat prezentálva katasztrófa áldozatainak számáról. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2005-ben kiadott jelentése szerint a csernobili kataszrófa közvetlen halálos áldozatainak száma 43 és további 4000 ember halt vagy halhat meg a sugárzás következtében kialakult rákban 1986 és 2005 között. Ettől lényegesen eltérő következtetésre jut a New Yorki Tudományos Akadémia 2009-ben kiadott ?Csernobil: a katasztrófa hatása az emberre és a környezetre? című jelentése. A jelentés szerzőhármasa, Alexejev V Yablokov, Vassilij B Nesterenko és Alexej V Nesterenko tudósok több száz, az elmúlt húsz év során megjelent tudományos cikket idézve mutatják be a katasztrófa következményeit. Becsléseik szerint 980 ezer haláleset tudható be a csernobili erőmű által kibocsátott sugárszennyezésnek.
Dimitro Godzinsky professzor, az Ukrán Tudományos Akadémia tagja, a jelentéshez írt előszavában ezt mondja:
?Ilyen meggyőző adatok mellett, az atomenergia védelmezőinek érvelése megtévesztőnek tetszik, amikor a lakosságot érő sugárzás negatív hatásait tagadják. A helyzetre adott válaszuk részben abból áll, hogy szinte teljes mértékben megvonják az ilyen irányú orvosi és biológiai tanulmányok anyagi támogatását, sőt odáig mentek, hogy a csernobili eset kivizsgálásával megbízott testületeket is feloszlatták. Az atomenergia lobbi nyomásának hatására áthelyezték a tudományos munkatársakat a Csernobil által okozott problémákat vizsgáló szervektől.?
George Monbiot elképzelni sem tudja, hogy az ENSZ fennhatósága alatt működő szervek, mint a WHO, az atomenergia ipar befolyása alatt állhatnak, így a témában írt cikkei, jelentései elfogultak. A helyzet pedig sajnos pontosan ez.
Az atomenergia kezdeti időszakában a WHO egyértelműen nyilatkozott a sugárzás kockázatairól 1956-ban közzétett figyelmeztetésében:
?A genetikai örökség az emberiség legbecsesebb tulajdona. Meghatározza leszármazottaink életét, egészségét és a jövő generációinak harmonikus fejlődését. Szakértőként megerősítjük, hogy az atomenergia ipar fejlődése és az újabb radioaktív források létrehozása veszélyeztetik a jövő generációit? Hisszük, hogy az emberben végbemenő új mutációk károsak saját maga és leszármazottai számára egyaránt.?
1959 után a WHO nem tett több nyilatkozatot az egészség és a sugárzás összefüggésével kapcsolatban. Mi történt? 1959. május 28-án 12. Világ Egészségügyi Nagygyűlésen a WHO szerződést írt alá a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel (NAÜ, angolul IAEA). A szerződés 12.4-es alpontja kimondja ?amikor bármelyik ügynökség [a WHO vagy a NAÜ] egy program vagy tevékenység kezdeményezését javasolja, amelyben a másik ügynökségnek komoly érdekeltsége van, a kezdeményező fél köteles a másik féllel előzetesen egyeztetni és közös megállapodásra jutni a tevékenység összehangolása, módosítása érdekében.? Más szóval a WHO biztosítja az előzetes jóváhagyáshoz való jogot az IAEA számára, amelyről a legtöbb ember, az újságírókat is beleértve, azt gondolja, hogy egy semleges figyelő szervezet, pedig valójában nem más, mint az atomenergia ipar szószólója és támogatója. A NAÜ alapító okirata kimondja:
?Az Ügynökség mindent megtesz az atomenergia békés célú, az egészség és a jólét elősegítését célzó felhasználásának széleskörű elterjedése érdekében.?
George Monbiot számára nem ismert a WHO alárendelt szerepe a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel szemben, pedig a radiológiával foglalkozó tudományos körökben ez a tény széles körben ismert. Sajnos ez nem az egyetlen információ, amivel kapcsolatban tájékozatlanságot tanúsított. Mr. Monbiot és több más, az atomenergiát védelmező ember rendszeresen megtévesztő információkat terjesztenek a sugárzás veszélyeiről, pont úgy, ahogyan azt a dohányipar tette ez elmúlt évtizedek során a dohányzás kockázataival kapcsolatban.
Helen Caldicott, a Helen Caldicott Alapítvány az Atomenergia Mentes Bolygóért elnöke és a ?Nem az atomenergia a válasz? című könyv szerzője
[1] A folyamatot bio-akkumulációnak hívják, és két fajtáját különböztetik meg, a bio-koncentrációt és a bio-felnagyítást. Lásd J.U. Clark és V.A. McFarland, A bioakkumuláció felmérése a szennyezett üledékkel érintkező vízi organizmusokban című tanulmányát