Bibliatanulmányok

A Tíz Szarv, azaz Európa szerepe a Végső Időkben

Joseph Candel

Ken és én sokat beszélgettünk a bibliai próféciákról, így, amikor Dan, Ken egyik barátja, olyan kérdéseket vetett fel Kennek, amikre nem tudott válaszolni, megbeszéltük, hogy legjobb lesz, ha hármasban összejövünk egy baráti beszélgetésre.

Kiderült, hogy Dan, aki egyébként Buddhista, kíváncsiságból belelapozott egy Gedeon Bibliába legutóbbi szállodai tartózkodása során, és a Biblia utolsó fejezetét, a Jelenések könyvét olvasva néhány számára rejtélyes versre bukkant.

Dan számára világos volt, a világsajtót figyelve, hogy az utolsó idők közel járnak. Hallott már valamit az Antikrisztus megjelenéséről és az egységes világkormányról is, és szerette volna tudni mindez, hogyan illeszkedik a Bibliában olvasottakhoz. Hogy pontosak legyünk, szerette volna tudni, mit ért a Biblia a Jelenések 13:17-ben olvasható “hét fej” és “tíz szarv” alatt.

Elolvastuk a szóban forgó részt és megpróbáltam a lehető legérthetőbben elmagyarázni Dannek a szöveg jelentését:

“És láték (János Apostol) egy fenevadat feljőni a tengerből, a melynek hét feje és tíz szarva vala, és az ő szarvain tíz korona, és az ő fejein a káromlásnak neve.” (Jelenések 13:1)

Dániel könyvének hetedik fejezetében, ami 700 évvel korábban íródott, szintén olvashatunk ennek a fenevadnak a különböző formáiról. A fenevad különböző világbirodalmakat jelképez.

A Jelenések 17. fejezetének 9. és 10. verséből megtudjuk, hogy a hét fej hét királyt vagy királyságot jelent. “Az öte elesett” – amikor János i.sz. 90-ben a fenti sorokat írta, öt nagy birodalom, Egyiptom, Asszíria, Babilon, Perzsia és a Görög Birodalom kora már elmúlt – “az egyik van” – hiszen János Róma uralma alatt élt – “a másik” – az Antikrisztus végső birodalma – “még el nem jött”. “És mikor eljő, kevés ideig kell annak megmaradni” – az Antikrisztus hétéves uralmára utal. Szóval a hét fej hat korábbi, valamint az Antikrisztus eljövendő világbirodalmát jelképezi.

“A tíz szarv pedig, a melyet láttál, tíz király, olyanok, a kik még birodalmat nem kaptak; de hatalmat kapnak mint királyok egy óráig” — azaz nagyon rövid ideig — “a fenevaddal” (Jelenések 17:12).  Mivel ez a tíz király “még birodalmat nem kapott” János idejében, ami a hatodik fej, azaz Róma kora volt,  egyértelmű, hogy ez a tíz szarv a hetedik és egyben utolsó fejen, azaz az Antikrisztuson helyezkedik el. “Ezeknek egy a szándékuk; erejöket és hatalmokat is a fenevadnak adják” (Jelenések 17:13).

A tíz hatalomról, akik az Antikrisztusnak adják erejüket, részletesebben olvashatunk a Dániel 2:34, 41-43 és Dániel 7:7-8, 20-24 versekben. Dániel 7:7-ben olvashatjuk, hogy az Antikrisztus 10-szarvú birodalma a Rómát jelképező fenevadból nő ki. Ez arra enged következtetni, hogy az Antikrisztus végső világbirodalmának ez a tíz királya, nemzete, vagy hatalma a mai Európa területét annak idején uraló ókori római birodalom maradványából emelkedik ki. Amennyiben ez a magyarázat helyes, az Európai Unió (EU) igen fontos szerepet tölthet be a utolsó időkben.

Az ókori Róma óta először egyesíti Európa erőit. Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke 1999-ben a következőket nyilatkozta: “A Római birodalom bukása óta először képes Európa egyesíteni erőit, és ez alkalommal nem fegyverek által, hanem közös eszmék és mindenki által elfogadott szabályok alapján.” Az ókori Róma kora óta először van egységes pénznem Európában, az Euró, mi több Európa politikailag és harcászatilag is komolyabban egyesíteni akarja erőit.

Európa egyesítését követően, az egész világ ezt a példát látszik követni. Egyenlőre azonban nem politikai, inkább technológiai egyesülésről beszélhetünk. A kommunikáció fejlődésével, az Internethasználat elterjedésével és az utazás sebességének felgyorsulásával és egyszerűségével a távolságok eltűnni látszanak. A különböző gazdaságok összekapcsolódásával lehullanak a pénzügyi gátak, így ami a világ egyik szegletében történik, nagy mértékben befolyásolhatja az egész világgazdaságot.

Az Antikrisztus az egész világot uralma alá hajtja majd, de úgy tűnik Európa lesz birodalmának központja, bástyája, és a Bibliából ismert “tíz szarv” az Antikrisztussal leginkább együttműködő európai hatalmakat jelöli.

“A jó hír viszont,” magyarázom Dannek “hogy az Antikrisztus hétéves uralmának végén, Jézus Krisztus visszatér ‘az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel’, hogy megmentse megváltott gyermekeit és véget vessen az Antikrisztus gonosz uralmának. Végül Jézus felállítja saját királyságát a földön, ahol igazságosság, béke és bőség vár mindenkire.  (Máté 24:29-31; Jelenések 14:14-16; 19:6-9, 11-21; 20:1-4). A legjobb felkészülés ezekre a gonosz időkre, ha a végső győztes, azaz Jézus oldalán állsz!”

Előző posztKövetkező poszt

9 hozzászólás

  1. Kedves Thea! Honnan veszed hogy Európának van ennek ebben szerepe. A Biblia nem ír ilyet. A tízes szám a teljességre utal és csak jelképes. De itt mindent leírok.
    11 A Jelenések könyvének előző fejezetében a hatodik és a hetedik angyal kiöntötte Isten haragjának egy-egy csészéjét. Megtudtuk, hogy a föld királyait egybegyűjtik Isten armageddoni háborújára, és azt is, hogy Isten ?meg fog emlékezni Nagy Babilonról? (Jelenések 16:1, 14, 19). Most részletekbe menően megvizsgáljuk, hogyan hajtják végre rajtuk Isten ítéleteit. Figyeljünk ismét az angyalra, amint Jánoshoz beszél: ?A tíz szarv, amelyet láttál, tíz királyt jelent, akik még nem kaptak királyságot, de mint királyok egy órára hatalmat kapnak a vadállattal. Ezeknek egy a gondolatuk, s ezért erejüket és hatalmukat a vadállatnak adják. Ezek harcra kelnek a Bárány ellen, de a Bárány legyőzi őket, mivel uraknak Ura és királyoknak Királya ő; és vele együtt azok is, akik elhívottak, választottak és hűségesek? (Jelenések 17:12?14).
    12 A tíz szarv az összes jelenleg fennálló politikai hatalmat szemlélteti, amely támogatja a vadállat képmását. János napjaiban nagyon kevés létezett a ma létező országok közül. Azoknak pedig, amelyeket már akkor is ismertek, mint például Egyiptom és a Perzsa Birodalom (Irán), ma egészen más a politikai arculatuk. Ezért az első században ?a tíz szarv még nem kapott királyságot?. Ma azonban, az Úr napján már van ?királyságuk?, vagyis politikai hatalmuk. A nagy, gyarmatosító birodalmak megszűnésével sok új nemzet született, különösen a második világháború óta. Ezek, valamint a régóta fennálló hatalmak rövid időre ? csupán ?egy órára? ? hatalmat kapnak a vadállattal, mielőtt Jehova véget vet az összes politikai hatalomnak Armageddonkor.
    13 Ma a nacionalizmus az egyik legerősebb mozgatórugója ennek a tíz szarvnak. Ezeknek ?egy a gondolatuk? abban az értelemben, hogy fenn akarják tartani nemzeti szuverenitásukat ahelyett, hogy alárendelnék magukat Isten Királyságának. Ez volt a céljuk akkor is, amikor elfogadták a Népszövetséget és az ENSZ-et, vagyis az, hogy fenntartsák a világbékét, és így biztosítsák a saját fennmaradásukat is. Ez a magatartás azt mutatja, hogy a szarvak biztosan szembefordulnak a Báránnyal, aki ?uraknak Ura és királyoknak Királya?, hiszen Jehovának az a szándéka, hogy Jézus Krisztus vezetésével az Ő Királysága lépjen nemsokára az összes ilyen királyság helyébe (Dániel 7:13, 14; Máté 24:30; 25:31?33, 46).
    14 Természetesen e világ uralkodói semmit sem tehetnek Jézus ellen. Ő az égben van, ahol semmiképpen nem érhetik el. Ámde Jézus testvérei, az asszony magvából megmaradtak még itt vannak a földön, és ők látszólag sebezhetők (Jelenések 12:17). A szarvak közül már több is kifejezte gyűlöletét velük szemben, és ezáltal harcra kelt a Bárány ellen (Máté 25:40, 45). Nemsokára azonban eljön az idő, amikor Isten Királysága ?szétzúzza és megsemmisíti mindazokat a királyságokat? (Dániel 2:44). A föld királyai ezután végső támadást indítanak a Bárány ellen, ahogy hamarosan látni fogjuk (Jelenések 19:11?21). De már ezekből a versekből is eleget megtudunk ahhoz, hogy biztosak legyünk benne: a nemzetek nem járnak sikerrel. Bár nekik és a skarlátszínű ENSZ-vadállatnak ?egy a gondolatuk?, képtelenek legyőzni a nagy ?uraknak Urát és királyoknak Királyát?, és azokat sem győzhetik le, akik vele együtt ?elhívottak, választottak és hűségesek?, beleértve a még földön lévő felkenteket is. Ők is győzni fognak azáltal, hogy feddhetetlenek maradnak, választ adva Sátán aljas vádjaira (Róma 8:37?39; Jelenések 12:10, 11).

    1. Például a Dániel 2-ben olvasható próféciából, ahol az áll, hogy az antikrisztusi birodalom, a lábfejek, az ókori Rómát jelképező lábakból nő ki.
      Amúgy, amikor azt olvassuk, hogy “az egész föld imádta a fenevadat”, abból szerinted Európa, a luciferiánus elit fellegvára, kimarad? Furcsa lenne.

      1. 1973.szept.17-én a Római Klub a Túlélés Project Stratégiájának Folyamatáról szóló Jelentésben, a Globális Világ Rendszerének Területi és Alkalmazható Modellje részben javaslatot tettek a világ “10 KIRÁLYSÁGRA” történő felosztásáról… Véletlen egybeesés lenne???

      2. Éppen most zajlik a szemünk előtt a fenevad felemelkedése. jó lenne, hogyha észbe kapnának a megmaradt protestánsok és felismernék az idők jeleit!

  2. Tisztelettel jegyzem meg, hogy a 7.ik birodalom talán inkább a Brit gyarmattartó birodalom volt-van,ami a rómaiból nőtt ki.
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Brit_Birodalom
    A 8.pedig a ebből a britből fog kinőni napjainkban,mert a “hét közül való”, és “veszedelemre megy”, mert a végén Isten elpusztítja végleg…nem lesz 9….Hála az Atyának 🙂

    amúgy nagyon tetszett a hsz-d, bár sztem a szarvak lehet inkább vezetőket jelent,a fejek meg az országok,hatalmak amiket vezetnek…de lehet tévedek:)
    Isten vezessen mindenkit továbbra is!

    köszönöm
    Zoli

  3. A magyarázat jól indul, de szerintem rossz a végkövetkeztetés. GYakorlatilag a kicsi szarv már rég kinőtt amiről Dániel próféta beszél. Rómából nő ki, imádatot kér, feljebb emeli magát mindenkinél, káromlásokat szóló szája van, megváltóztatja a törvényt és hadakozik a magaságos szentejeivel. Ez a hatalom már rég létezik és ez Vatikán. Lássuk csak: római birodalomból nő ki, Europát uralja több mint ezer éven keresztül, megváltóztatja a törvényt kivészi a másodikat (bálványimádást) megváltoztatja a negyediket és keté osztja a tizediket, inkviziciót indít mindenkivel szemben aki hatalmát kétségbe vonja (Isten gyermekei mennyei polgárjoggal rendelkeznek, ilyen értelemben ők is a magasságos ég szentjei) és káromlást szól, azt mondja, hogy ő Isten Fiának helytartója ezen a földön, mikor Jézus tisztán kijelenti, hogy az a Szentlélek (főpapi ima János 15-17). Ráadásul meg meri bocsátani a bűnöket ami egyedül csak Isten fenhatóságába tartózik, és papjait Atyáknak nevezi amit Jézus kimondottan tilt. Hát íme egy pár káromlás a sok között, de még említsül meg a legnagyobbat, hogy a pap kezében az ostya átváltózik Jézus testévé, és újra megfeszíttetik Jézus, napról napra, mikor a Biblai tisztán mondja, hogy ez egyszer történt meg és ez elégséges. A kis szar az én szemembe ezek szerint nem vitás.
    A Jelenések könyve 17 fejezetével kapcsolatosan egyetértek az első öt hatalommal Egyiptom, Asszíria, Babilon, Perzsia és a Görög Birodalom, a hatodik maga Róma annyi kiegészítéssel, hogy szerintem ez úgy a pogány mint a keresztény Rómára vonatkozik, majd jön a francia forradalommal az ateizmus (komunizmus, humanizmus stb.) ami a rómaihoz képest kevés ideig marad mondjuk 3oo év ez ahetedik, a nyolcadik az előzökből való, nem egy új birodalom, a régiek közt kell keresni. Csak egy éledhet fel, amelyik volt és nincs, vagy ahogy a Jelenések 13 fejezete mondja “És látám, hogy egy az ? fejei közül mintegy halálos sebbel megsebesíttetett; de az ? halálos sebe meggyógyíttaték” Ez a Római Birodalom amely elkezdte az éledését mióta Mussolini 1929 visszadta javait és területeit.
    Megfigyelhető, hogy amig a dánieli fenevad tisztán az europai nemztekre utal akiken a pápaságnak hatalma volt akkoriban, most a jelenések 13 fejezet fenevada egy ötvözet, van benne valami az oroszlánból, a párducból és a medéből is, tehát komplexebb mint Europa. A hátán pedig a parázna ül, a nagy város, hét hegyen épített város amit a korai történészek már Rómával azonosítottak be, de Péter apostól is beazonosította mint Babilon 1 Pét. 5,13. így gyakorlatilag a tíz királyság első sorban tényleg Europára utal, de bejönnek olyan országok is akik még uralmat nem kaptak gondoljunk csak a G22-re (amelyben többek között ott van Oroszország, Kína és JApán is) Ahogy a fenevadnak összetettebb képe van Jel.13 úgy a népek is sokasodnak ezért a parázna sok népen ül Jel.17. így jutunk el a globális kormányhoz, de szerencsére röööövid ideig marad. A csúcspont azomban abban várható, hogy e nolcadik király ideje alatt aki lényegében a hét közül való, még lesz egy szereplő, aki nem más mint maga az ördög Krisztust megszemélyesítve. A nagy csaló ezt a pillanatot készíti 2 Kor. 11,14 Nem is csoda; hisz maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává (angelos-követ). Ő úgy fog megjelenni e földön mint ha ő lenne a visszatért Messiás, ezért mondja Jézus a Mát. 24.ben, hogy ha azt monják, hogy itt vagy ott … ne menjetek oda. Ő mikor másodszor visszajön nem fogja érinteni a Földet, a megváltóttak eléje ragadtatnak lásd 1 Tess. 4:17 Azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felh?kön az Úr ELÉBE a leveg?be; és ekképen mindenkor az Úrral leszünk.

Hozzászólás a(z) Tamás bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend