Ez most „összeesküvés-elmélet” lesz a javából, azzal a kivétellel, hogy nincs benne összeesküvés és nem elmélet, hanem tény, ami éppen közismert is lehetne. Ne lepődjünk meg, hiszen sok hasonló kérdéssel ez a helyzet. A címke mégis ragadós, mert így kevesebben veszik komolyan. Komolyság alatt pedig még véletlenül se azt értsük, hogy az aggodalmainkat fűtő listánkhoz kellene újabb tételt adnunk. Nem. Csupán azt, hogy az időjárás módosítása, történjen az jószándékból vagy sem, régóta működő, és folyamatosan fejlődő terület.
Igen, az időjárás befolyásolásáról van szó és bár tényleg nem újdonsággal állunk szemben, azért bátorkodom mégis elővenni, mert felmerült a gyanú, hogy a pár napja említett texasi ítéletidőhöz is köze lehet. Egyúttal azon is elgondolkodhatok, hogy nem kellene-e lecserélni a korábbi címet, hiszen hogyan lehet „ítéletnek” nevezni azt, amit mi hozunk a saját nyakunkra? Bár az is igaz, hogy az ítéletekkel ez gyakran megesik.
A jelen esetben az történt, hogy egy néhány napja közreadott, augusztus 24-i keltezésű dokumentum szerint néhány tudós éppen mostanában végzett felhő magvasítást Texas bizonyos területein. A dokumentum sikeresnek értékeli az akciót, mert „a vihar hosszabb életű volt és több esőt eredményezett nagyobb terület felett”.
Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ezek a tudósok szánt szándékkal egy pusztító hurrikánt szabadítottak Texasra, csupán azt, hogy ezzel a technológiával ismét egy olyan szellemet engedtek ki a palackból, amit már nem lehet visszacsalogatni.
Egyébként előfordult már, hogy egy aszályos területen sikerült esőt fakasztaniuk, például Kaliforniában, és Texas mostani esetében is valószínűleg arról van szó, hogy az emberi segítség nélkül létrejött trópusi vihar hozta csapadékot akarták nagyobb területen szétosztani.
Ugyanakkor az ilyen jellegű kísérletekben résztvevő egyes tudósok szerint az eljárás fordítva sülhet el, és miközben esőt csihol az egyik helyen, aszályt okoz máshol, sőt, erősítheti az amúgy is egyre szélsőségesebb időjárási jelenségeket és visszafordíthatatlan károkat okozhat a természetben.
A módszer egyébként annyira nem új, hogy 1952-ben a Cumulus Hadművelet 35 halálos áldozatot követelő áradást idézett elő az angliai Devon városában.
1997-ben pedig az akkori amerikai védelmi miniszter, William Cohen a következőket mondta:
„Mások ökológiai hadviselést folytatnak, ami által megváltoztatják az időjárást, vagy földrengéseket és vulkánkitöréseket idéznek elő elektromágneses hullámok segítségével.”
Nekünk pedig bizodalmunk lehet, hogy Jézus szavára nemcsak a tengeri, de az elektromágneses hullámok is lecsillapodnak.
Ez holnap lesz megtartva.Ha valaki esetleg a közelben lakik.Érdekesnek tűnik.
https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/46334825_1883445381702585_9212323882025877504_n.jpg?_nc_cat=104&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=41803b82f0e571fb4e051c2849b03f31&oe=5C639E02
Egyebként egszen biztosak vagytok abban, amiket itt terjesztetek? Én már sokszor csalódtam a “tudományban” és a hazug emberekben.
Nem is tudom, de ezek után mintha már nincs is szükség egy Istenre, a Teremtőre.
Elhinni, hogy minden csakis a természet műve és most már az emberé is. A Jó Isten még sehol. De tényleg.
Lehet ez volt az eredeti cél??????
Fura, hogy mindezt egy keresztény oldalon ragozzuk.
Én inkább ebben hiszek.
Jób 28:24-26 “Mert ő ellát a föld széléig, mindent lát az ég alatt.
Amikor megszabta a szél erejét, és megállapította a vizek mértékét,
megszabta az esőnek a rendjét és a mennydörgő viharfelhő útját”
Jób könyve 5:8-10 “De én az Istenhez fordulok, Istenre bízom ügyemet,
aki hatalmas dolgokat művel, kikutathatatlanul, csodás dolgokat, megszámlálhatatlanul.
Esőt ad a föld színére, vizet bocsát a mezőkre.”
Jób könyve 26:8 “Ő köti össze felhőibe a vizeket úgy, hogy a felhő alattok meg nem hasad.”
Zsoltárok 135:6-7 “Amit csak akar az ÚR, megteszi az égen és a földön és a mélységes tengerekben.
Felhőket hoz fel a föld széléről, villámokat szór, ha esik az eső, szelet bocsát ki kamráiból.”
Zsoltárok 148:7-8 “Dicsérjétek az URat, ti földiek, ti tengeri szörnyek, az egész óceán!
Tűz és jégeső, hó és köd, parancsát teljesítő szélvihar”
Mózes 3. 26:4 “Esőt adok néktek idejében, és a föld megadja az ő termését, a mező fája is megtermi gyümölcsét.”
Mózes 5. 28:12 “Megnyitja az ÚR gazdag kincsesházát, az eget, és idejében ad esőt földedre, és megáldja kezed minden munkáját. Te kölcsönadsz a többi népnek, de te nem szorulsz kölcsönre.”
Máté 5:45 “hogy legyetek mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak.”
Zakariás “Kérjetek esőt az ÚRtól a tavaszi eső idején! Az ÚR alkot viharfelhőket, ő ad záporesőt és mezei növényeket mindenkinek.”
Es végül de nem utolsósorban.
Jakab 5:17 “Illés ugyanolyan ember volt, mint mi, és amikor buzgón imádkozott azért, hogy ne legyen eső, nem is volt eső a földön három évig és hat hónapig.”
Szia Zitus!
Én úgy gondolom, hogy Jézus óta minden megváltozott.
http://idokjelei.hu/2016/04/isten-kuldi-a-gyilkos-hurrikanokat-es-foldrengeseket/
Jézus születésekor Isten és az ember között helyreállt a béke. Jézus lecsillapította a vihart, parancsolt a szélnek. Soha nem okozott katasztrófát. Isten az élet Istene. Minden, ami ennek az ellentéte, az nem Isten műve. Természetesen hatalma van a természet felett és ha akarna, okozhatna bármilyen katasztrófát, de nem akar. Isten békét teremt, helyreállít, megbékít.
Ezenkívül pedig úgy gondolom, hogy szabadságunk van erről is beszélgetni, illetve tulajdonképpen bármiről, ami érdekel vagy a szívünkön van.
Nagy ámen Thea ! Annyira elszomorító a mai kereszténység (nem is bűne), nyomorúsága. Ami nem más, mint az ószövetség (a törvény) szellemiségének átkot hozó aktivitása, amit a félreértett, félre hitt és magyarázott aktualitásának tanítása okoz. Mert ezt tanítják a múlt prédikátorai, ki nyereségvágyból, hogy a szekta jól profitáljon, vagy a félelem köteléke alatt, ki még mélyebb bukott angyali kötelékek alatt megtévesztve osztja az igét. Meggyőződésem, hogy több kárt okoznak a keresztények életében ezek a dolgok, mint maguk a személyes bűnök. Mert a bűnt aránylag könnyű felismerni, szól a Szent Szellem, szól a lelkiismeret, ha nem akkor a többi ember, ha pedig megkötözött az illető, meg is szabadulhat. De egy régóta sokak által szólt, tanított hamis látástól és szellemiségtől, ami az ember gondolkodását meghatározza és megszokott dolog, sőt még igékkel alá is van támasztva, nagyon nehéz megszabadulni. Valami különleges kegyelem kell, hogy az ember az ilyet belássa és fölismerje. Mert ha a helyes tanítást meg látást közöljük is, az ilyen ember önvédelemből lezárja az elméjét, nem olvassa el, nem gondolkodik el rajta, stb. Egyre több kereszténnyel találkozok hál Istennek, akik ezen keresztülmentek, megváltoztatták a gondolkodásukat, és felismerték azokat a roppant mély és erős megtévesztéseket, hamis látásokat, amik sok keresztény életén uralkodnak. Ezek rosszabbak, mint a jobban ismert Jézábel és társai aknamunkája. Pont azért, mert nem is veszi észre a hívő, hogy ebben van, még az igéből sem.
Ja és a témához visszatérve, Isten nem ver se bottal, se természettel. Ameddig a kegyelem ideje tart, az egyház elviteléig nem lesz ítélet, csak utána (lásd Jelenések könyve).
” Mert a bűnt aránylag könnyű felismerni, szól a Szent Szellem, szól a lelkiismeret,”Szerintem ez csak azokra érvényes akikbe nem sikerült “beleverni” hogy az egyházi/gyülekezeti vezetők felé tanusított engedetlenség a legnagyobb bűn. Ezeknél a lelkiismeret, sőt a Szent Szellem szerepét is átveszik a vezetők.
http://indavideo.hu/video/Jesse_Ventura_A_halalsugar_teljes_-wwwfenyorvenyhu
a haarpról készült video
Utána néztem a google térképen.Valóban ott van Gakona településnél.
A google térképbe beütötten, hogy Gakona ki is dobta, aztán van olyan hogy képek gakonáról.Azok között több képen is mutatja a haarp létesítményt.
csak hogy a kételkedésemet eloszlassam.minden igaz,amit a haarpal kapcsolatban írnak a cikkek.
Szia Lacika. Ez a Jesse Ventura nem semmi egy karizmatikus figura nem igaz? Olyan vehemenciával beszél és magyaráz, olyan fülbemászó H van, hogy még akaratlanul is magára vonzza az ember figyelmét.
De tudod te ki az a Dick Russell? Ha nem akkor elmondom. Dickie Russell hivatalosan egy író és egy buzgó környezetvédő aktivista.
https://dickrussell.org/about/
Egyebként ez az ember írja Jesse Ventura könyveit. Bizony. Jesse nem ír könyveket.
Én azt mondom neked nézz utánna más dolgoknak is, bizonyos összefonódásoknak is, mielőtt elkezdesz valamit terjeszteni a neten és azt tanácsolom, hogy ne menj túl messzire Jesse szavával sem. Maradj Isten szavánál, ha keresztény vagy, abból nem lehet baj. A HAARP-ot 2013-ban pénz hiányában bezárták, aztán 2016 ota, ha nem tévedek egy új management került az élére, egy alaszkai egyetem. Azóta volt nyílt napot is rendeztek az érdeklődő publikum miatt. Ennyit az alaszkai Mind-Control Lab-rol.
https://youtu.be/UvQXtSmU16c
Az ember ha nem tér Teremtőjéhez, mindig olyan akar lenni: “kontár bűvészinas” (Poszter Gy. telibe talált) https://mno.hu/hetvegimagazin/hurrikanok-megtorese-az-ellenseg-elaztatasa-kudarcos-kiserletek-2418248?utm_source=hirlevel_MN_altalanos&utm_medium=email
Az időjárás befolyásolása még ha más elven is (nyomáshullám keltésével) és más célra is (jégeső elhárítás), de az agrotechnikának a gyakorlata. Pár linket is adok.
http://www.origo.hu/tudomany/20100706-jegeso-vedekezes-debreceni-egyetem-hatekonyak-a-magyar-jegvedelmi-agyuk.html
https://agrarium7.hu/cikkek/559-vedekezzunk-a-jegeso-ellen
http://www.delmagyar.hu/szentes_hirek/agyuval_a_jegeso_ellen/2289917/
Ilyen figyelmeztetések ellen lehetetlenség tenni: https://www.youtube.com/watch?v=m7q6_Y4nYog
S a hazai figyelmeztetéseket gyűjtöm az andre.iwk.hu alatt megyeszinten, többrétegűen
Szerintem ez nem bibliai csoda, értelme nem volt, legfeljebb, mutatja hogy nagy felfordulás van …DE mennyire nagy CSODA volt, amikor a fáraó hada elől menekült a nép ! ? “és a víz úgy állt mellettük kétoldalt mint a fal” !
Csak
Ó, csak annyit, hogy rá ne jöjjenek:
csak párányit, csak vézna csöppeket.
Egy kis ködöt, csak néma hószitát:
emeljen Rábát, kanyargó Tiszát.
Csak fedje még a víz a zöld vetést,
míg az élet – a búza – elvetélt.
Csak fogja lelkük nyirkos félelem,
csak legyen még a gyilkos tél velem !
S az ázott ország, hogyha vízbe fúl –
bajukba markos két kezem benyúl:
ontják felém majd meleg könnyüket –
s csak hozzák mind a telekkönyvüket.
2013.04.05. Csorba Tibor
Kedves Tibor!
Üljön az arcodra
nedves vigyor,
mondhatni, hahota.
S mielőtt eképpen,
végképpen
-mint fent-,
ontod könnyedet,
nyisd csak ki itten
Míves Könyvedet:
*Mert az Isten
úgy szerette ezt a világot,
(vágod?),
hogy az Egyszülöttjét adta
(s ez nem abrakadabra!),
hogy az apraja,
meg a nagyja
az Életet ingyen befogadja.
S ha mi nem is hiszünk,
Ő hisz,
hisz’ az Isten
hűtlen nem lehet.
És ahogy a “parányi,
meg a vézna csöppeket”
eteti, szereti,
úgy kap Őtőle
örök életet mindenki…*
Ennyi elég.
És az elégnél
nincsen elégebb.
Csak a sok fokozható…
BravOszkár! Le a kalappal íráskészséged láttán! Válaszom persze igyekszik megfelelni a színvonalnak. (Ígérem, e poszthoz több “irodalmat” nem csatolok!)
A magányos Isten
Hazaértem, kezem a kilincsen –
s akkor megszólalt bennem az Isten.
Olyan élő volt és olyan tiszta:
jelenlétét a lelkemre bízta.
Nyugodtan beszélt, tán apám hangján –
mikor biztatott: „Csak küzdj, kis hangyám!”
Ó, hát én értem teremtőm szavát,
mint mesélő hitét a balladák,
lábat az út, ha rajta ballag át.
Már régóta csiszoltam rest elmém –
mennyire bántana, de restellném,
ha leereszkedne hozzám az Úr
és én csak bambán néznék válaszul -,
érteni szavát az időn túlról,
a „minden egy”-ből, amidőn úgy szól:
„Eljöttem ítélni élőt és holtat,
tudd: nem volt tegnap és nem lesz holnap –
nekilököm a rosszat a jónak!”
Küzdök én Uram és bízva bízok:
nevetve gyengülök, sírva birok.
Oly komisz ez a nagybeteg világ
és mégis oly szép. Ne keress hibát,
hisz a te műved, s benne az ember:
szegett lélekkel, vergődő testtel.
Fogadd szívedbe gyarló gyermeked,
hisz én vagyok a játszótárs neked –
nélkülem magány árvulna veled…
2016.06.06. Csorba Tibor
Köszönöm Tibor!
Versed, mint a jó bor,
melegíti ereim,
feleim
pedig itt,
megint
örülhettek egynek.
Ahogy az Egynek
szenteled versedet,
és állítod
költészetedet Neki;
mit mondjak, barátom?
Ez igazán mesteri!
Micsoda poéták vannak erre ! Gratulálok a lírákhoz, szerintem egészen komolyra sikerült Tibor a műved, Oszkárnak meg szellemesre ! 🙂
Köszönöm Árpiel!Ez az elismerés értékesebb nekem így, hogy tőled származik.De azért igyekszem nem elbízni magam… 🙂
“A követ minden követ követ.”
(Le a cipőkkel!)
Avagy: az összeesküvés elméletek is összeesküvések eredménye, és az összeesküvők is gyártanak összeesküvés elméleteket egy összeesküvés elmélet szerint…
+18
Csak erős idegzetűeknek!!! (Könnyen halálra nevetheted magad.)
“NEM CSALÁS NEM ÁMÍTÁS”… 😀
MAGYAR SZKEPTIKUS TÁRSASÁG – Hivatalos Facebook oldal; 2017. Szeptember 5.
“Az ENSZ leállítja a klímaváltozással kapcsolatos összes tevékenységét az internetes kommentek hatására.Az ENSZ ma bejelentette, hogy lemondja a klímaváltozással kapcsolatban szervezett összes konferenciát, és minden más, a klímaváltozással kapcsolatos tevékenységét beszünteti.Ennek előzménye, hogy az ENSZ tisztségviselői elolvastak több kommentet, melyeket az interneten olvasható, klímaváltozással kapcsolatos cikkekhez írtak.Dr. Chris Eula, az ENSZ illetékese közölte: ‘Bizony jó nagyot tévedtünk.Szomorú, hogy olyan sok tudós pazarolta idejét a klímaváltozásra, csak hogy a végén rájöjjön: az egész dolog csak egy hatalmas átverés.’ Dr. Eula a New York Times-ban olvasott egy cikket arról, hogy a malária a következő évtizedekben Észak-Amerikában is megjelenhet. ‘Ezután legörgettem a kommentekhez, és megdöbbentem – mondta Dr. Eula. – ‘Legalább 30-40 kommentelő írta egyhangúlag, hogy a klímaváltozás csak kamu, a tudósok csalása azért, hogy több pénzt keressenek.Némely kommentben még a TÉNY szó is szerepelt csupa nagybetűvel, s tudjuk, hogy ezt csak akkor szabad leírni az interneten, ha tényleg igaz.A kommentekről értesülve Kanada és az USA is leállított minden klímakutatást.A becslések szerin a következő hónapokban mintegy 1400 tudós válik munkanélkülivé.
Az eset is mutatja, fontoljuk meg jól, hogy miket kommentelünk, miket posztolunk a Facebook-ra, mert komoly következményei lehetnek.Ellenőrizzük a forrásokat, hiszen láthatjuk, mik történnek, ha a szatírát komolyan veszik az emberek.”
“Láttam a foglalatosságot, amelyet adott az Isten az emberek fiainak, hogy fáradozzanak benne.” (A Prédikátor könyve 3:10)
Ennél a mondatnál már sikítottam 😀 :
“Némely kommetben még a TÉNY szó is szerepelt csupa nagybetűvel, s tudjuk, hogy ezt csak akkor szabad leírni az interneten, ha tényleg igaz.” 😛 ➡ :facepalm:
http://thesciencepost.com/united-nations-cancels-climate-change-conferences-internet-commenter-proves-hoax/?utm_content=buffer35c6c&utm_medium=social&utm_source=twitter.com&utm_campaign=buffer
Saját megfigyelésem,… sok éven keresztül görcsösen dolgoztak ,hogy megváltoztassák az általános szélirányt. tökéletes a megfigyelésed.A Szaharában sincs ilyen őrült forróság mint amit ide generáltak már több nyáron át. Északi oldalon lévő bejárati ajtó belső kilincse délután
15 órakor, belül, tűz forró volt! Szerintem igazolniuk kell azt a kijelentésüket, hogy Magyarország ,közép Európa elsivatagosodik. Ezt igyekeznek megvalósítani. Még egy érdekesség. Ki hallott arról,hogy itt a Kárpátok ölelésében tornádó keletkezik?! …a legbiztonságosabb időjárással bírt ez a Főld!Ma???! Csak a Teremtő Isten irgalmában és gondviselésében bízhatunk! Prófécia_ meg van írva! Ami történik az a gonosz igája alatt élők tevékenysége. felhasználják az Emberek félelmét és szörnyű állapotát,hogy a Mindenható Istenünk haragjának minősítsék a katasztrófális történéseket,és ezzel fogják az emberekre burkoltan rákényszeríteni az akaratukat. Istennek a haragja nyilvánul meg, – mondják majd! !!!De Mi tudjuk!!! A FELTÉTELNÉLKÜLI SZERETET ISTENE ÓV ÉS VÉD,(nem pusztít,öl!) ha Rábízzuk magunkat és Szeretteinket!!!.- És az egész Föld követé a fenevadat! …az egész Világot elhitető förtelmes SZEMFÉNYVESZTÉS,és hazugság áradat tölti be az Emberiséget, kivétel nélkül, elhiteti,ha lehet,még a ,, választottakat is”,Akik Isten Gyermekei. pfdjudith
Én nem iszom olyan forrón, de egyetértek. Minden rossz, káros, és egyben szándékos jelenség mögött sátán és királysága áll. Semmilyen csapás, ítélet nem jön (egyelőre) Istentől (majd az antikrisztus idejében jönni fog) ! Sok keresztény ezekben is jeleket lát, a migrációt, az időjárási anomáliákat, pusztításokat Istentől jött ítéletnek gondolják, még büszkék is rá, de nem tudom mit tennének, ha kiderülne számukra is, hogy az ördög e világon felépített apparátusa, a háttérhatalom vezette rendszer áll ezen dolgok mögött. A keresztény élet és a naivitás de nagyon kéz a kézben jár még…..
Kate Bush – Cloudbusting – Official Music Video
https://www.youtube.com/watch?v=pllRW9wETzw
+ egy kis helyesírás:
“A NAPFOGYATKOZÁS 21-ÉN ZAJLOTT,
A HARVEY HURRIKÁN 25-ÉN ÉRT PARTOT,
ÉS HOUSTONT 26-ÁN ÖNTÖTTE EL.”
http://helyesírás.mta.hu/helyesiras/default/dates
Meleg szívvel:
Mária
Jó tudni, köszi! 🙂
Előzöm a cikket “összeesküvés elméletileg”. 🙂
https://scontent-frt3-2.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/21314706_1483252828432053_1959944163121021401_n.jpg?oh=a49fb4af9a60b9faced4c09523efde7b&oe=5A501A11
“A NAPFOGYATKOZÁS 21.-ÉN ZAJLOTT,
A HARVEY HURRIKÁN 25.-ÉN ÉRT PARTOT,
ÉS HOUSTONT 26.-ÁN ÖNTÖTTE EL.
LÁSD LUKÁCS 21:25, 26”
Magyar Nemzet:
“A Harvey hurrikán hatalmas széllel és óriási esőzésekkel érte el Corpus Christit 2017. augusztus 25.-én.”
Megjegyzem, habár mindenki tudja: Corpus Christi = Krisztus Teste
https://mno.hu/kulfold/lecsapott-a-harvey-hurrikan-a-texasi-partvidekre-2414269
Lukács Evangéliuma 21. rész, 25. és 26. vers:
“Jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban.
A föld népei megijednek, és megrémülnek a tenger zúgásától
és háborgásától.Az emberek elájulnak a félelemtől és az
aggodalomtól azok miatt, amik a világgal fognak történni.”
Nem semmi
Üdvözlök mindenkit!
Szeretném leszögezni, hogy amit írok az valós, nem pedig vicc.
Magyarországon is folyik időjárás módosítás több megyében, kettőben az én vezetésemmel működik. Legyen eső ne legyen, legyen jégeső ne legyen, ez itt a kérdés. Komoly hatékonysággal működünk és teljesen legálisan. Földi bázisokról történnek a beavatkozások. Ha valakit érdekel szóban szívesen elmagyarázom. Ha kapok mailcímet jelentkezem.
Tisztelt Horváth Attila!
Köszönöm, hogy leírta ezeket. Nekem lenne néhány kérdésem.
Milyen eszközöket, technológiát illetve szereket használnak és miért/kinek az utasítására? Kik önök egyáltalán? Ha esetleg privát cég, ki az önök megbízója és milyen célból kérték fel önöket? Ön szerint valós e az a bizonyos cél, vagy esetleg valami másról lehet szó? És végezetül, ha rendelésre lehet esőt produkálni, egy kaliforniai, portugál stb erdőtűzek esetén miért imádkoznak a hatóságok természetes esőért? Ha gondolja válaszolhatnak itt ezen a felületen, ha nem, akkor a zitalaczai@yahoo.com címre küldheti válaszát. Nagyon köszönöm.
Én is kérnék válaszokat, Attila!
b.b.ida@freemail.hu
Zitushoz hasonló kérdések merültek fel bennem. Nem egészen értem, hogy miért ne lehetne publikusan megosztani a választ. Ha valami oknál fogva mégsem lehet, akkor itt a kapcsolat oldal: http://idokjelei.hu/kapcsolat/
Zárójelben megjegyezném, hogy számomra elég egyértelmű, hogy több nemzet is rendelkezik az időjárás befolyásolására alkalmas eszközökkel, de a nyilvánosság számára is elérhető információk alapján ez egyelőre elég esetlegesnek tűnik és több kárt okoz, mint hasznot.
Tisztelt Hölgyek!
Az időjárás módosítás mindenhol működik szinte és azt kell mondanom, hogy Magyarországon úgy 50 éve kezdték. Ami a lényeg: kémiai anyagokat juttatunk a légkörbe, pl ezüst-jodidot, amellyel befolyásolható a csapadék mértéke, illetve a jégeső keletkezése. A hatóanyag porlasztva elégetésre kerül földi bázisokról generátorokkal, melyek egymástól 5-7 km távolságban vannak telepítve. Az égésterméket a meleg levegő feláramlás, konvekció felszippantja a zivatarok keletkezése előtt. A hatóanyag 8-10 ezer méteren fejti ki a hatását. Légi porlasztást is lehet alkalmazni, illetve rakétákat, de ilyen rendszerünk nincs. Privát cég vagyunk, szervezetek, magánszemélyek által finanszírozott tevékenységről beszélünk. Több ezer ember részese a rendszernek, a berendezések városokban, falvakban vannak elhelyezve és mindegyiknek van legalább 1 fő kezelője. Vannak önkormányzati megrendelők is. 2018-tól az egész országban működni fog, ott is ahol önök élnek.
https://www.youtube.com/watch?v=NEg6UjVqhFE
Tisztelt érdeklődők. A felettem hozzászóló Attila már tisztázta ezt a titokzatos időjárás manipuláló beavatottságot, ebben nincs semmi rossz meg kontó, régi és korlátozott módszer. A felhőmagvasítás csak erősen korlátozott manipuláció, és nagyon megvannak a határai. A Chemtrail ügy 90%-ban kamu. Mesterségesen gerjesztett lejárató álkonteó (amennyiben a kondenzcsíkok megmaradóak és tartósan felhővé válnak=mérgezőek ). Ami valódi ügy, az a Geoengineering programok gyűjtőneve. Ott már vannak konteózásra okot adó tervek, például ezüst vegyületek általi albedó (a földfelszín fény visszaverő képessége) növeléssel való üvegházhatás csökkentés stb. A kondenzcsíkok számának növekedése (egyre több repülőjárat) is befolyásolja a klímát, egyesek szerint csökkenti, mások szerint növeli az üvegházhatást. De hát ha ott tartunk, hogy a mainstream tudomány büszkén állítja, hogy a CO2 okozza a felmelegedést (ami biztosan nem igaz) és óriási bizniszt épít rá a világ (kvóták), mit képesek összehazudni a háttérerők és kutatások…
Árpi! Hogy mi a lejárató kampány meg a kamu, és mi nem az, azt hadd döntsük el mi, egyénileg. Sokmindenre mondták már a történelem folyamán azt, hogy ez vagy az hazugság, és a végén csak kiderűlt, hogy az mégis úgy volt. És fordítva is. Anno az USA is szívesen használta a DDT nevű vegyszert, amelyről állították, hogy semmilyen káros hatása nincs az emberi illetve a fauna béli szervezetekre, azután kiderűlt, hogy mégiscsak…. De, szerintem lehetne még sok millió hasonlót előhozni, amikor valamiről azért mondják, hogy káros, mert a másik terméket akarják eladni. Azután, ha azzal a gyártóval “összevesznek” ( nem kapnak “járandóság” meghosszabbítást…) , akkor ami eddig káros volt, kiderűl, hogy mégiscsak egészséges…, sőt amaz volt a káros… Szóval bocs, de mi is tudunk gondolkodni… ( Persze gondolom, hogy ezeket te is tudod, csak nem jutott éppen most eszedbe…)
Egyébként eddig se volt titok, hogy már régóta tudják befolyásolni az időjárást ( az ezüst-jodid se ismeretlen előttem), de számomra pl ismeretlen volt, hogy ezt magáncégek és magánemberek intézik és 2018-tól már országos szinten fog menni. Bár lehet, hogy nem értesz velem egyet, de én pl a mai világban, nem tartom 100%-osan megbizhatónak azt, ha egy tartályra az van írva, hogy ezt meg ezt tartalmazza. Akármi is lehet benne, attól függően, hogy kiknek éppen mi az érdekük. ( Ne felejtsd el, hogy az van megírva, hogy mind a levegőtől, mind a vizektől nagyon sokan fognak meghalni. Továbbá éhínségek, döghalálok, háborúk és természeti katasztrófák által is… ) És miután van rá esély, hogy azok, akik ezeket a cuccokat kipermetezik, nem tennék, ha rá lenne írva a valódi tartalmuk, ezért meg se lepődnék, ha hazudnának a tartalmukat illetően.
Mindenesetre elég sok olyan betegség ütötte már fel a fejét, amelyet anno nem ismertek a nagyszüleink. Persze mindig mondanak “tudományos” magyarázatot- amelyből az derül ki, hogy mi magunk vagyunk a hibásak érte- de az valójában többnyire csak hazudozás. Továbbá gazdasági érdekek is jócskán befolyásolhatják a kémiai szerek összetételét. Pl, ha X ország termelői valahol piacot keresnek a termékeiknek, könnyen előfordulhat, hogy néhány kevésbé “kiemelten baráti” ország termését elviszi a víz, vagy az aszály….. Vagy felüti a fejét valamilyen járvány az állatállományban…. Vagy a lakosság között… stb…
Régen az indiánok felgyújtották a prérit, vagy az ausztrál benszülöttek a bozótost ( mi magyarok tarlót égettünk), ha esőt akartak csinálni ( nálunk a föld termőerejét is növelte, de amazoknál a mezőgzdaság nem volt húzóágazat) . Hagyományos módszerrel felhőmagvasítottak nem vegyszerekkel. Na mindegy, szerintem érted, hogy mit akarok mondani.
Egyébként eme prófécia miatt kérdeztem Attilát:
“Azt jósolta, hogy nem fegyverrel fognak háborúzni, hanem skatulyából szórják lë az átkot a népre, és sebösek lösznek. Még a hetedízigleni ivadék is el fogja örökölni az átkot. Sokáig majd azt gondoljuk, hogy az Isten csinálta ezt velünk, pedig nem az Isten, hanem a tudomány. (Simon Jánosné, 1972.)”
http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Mako_monografia_sorozat/pages/monografia_3/013_i_tenokaparo.htm
De van másik olyan prófécia is, amelyben arról van szó, hogy egy igen nagy sáv lesz itt valahol Kelet-Európában ( északtól délig ), ahol semmilyen élet nem marad, és termelni se lehet majd ott.
Szia Ida, örülök hogy itt vagy te is ! 🙂
Annyiban ellent kell, hogy mondjak neked, mi szerint állítod, hagy had döntsd el te (ti), hogy minek hiszel és minek nem. Ez etikailag vagy jogilag megáll, de racionálisan már nem biztos. Ne érts félre, nem akarok nagypofájú megmondó embernek tűnni, és nem valami személyiségzavar vagy jellemhiba mondatja ezt velem. Van pár téma (repülés, csillagászat, biológia) ahol tudom, hogy képben vagyok és amiket mondok nem szubjektív meg érzelmi alapon és a saját kétséges ítélőképességem alapján döntöttem el, hogy igaz vagy hamis, hanem tények és többnyire megingathatatlan tudás alapján. Azért írom ezt le, mert nem akarom, hogy a talán legismertebb és legfélreértettebb, egyben legostobább és hamisabb konteó a markában tartson (a félelmek és a téves tudat által). Ezt te is tudod, hogy a Chemtrail sztori. Láttam embereket, akik az eget figyelik és stresszelve vannak ha látják a régebbi vastagabb kondenzcsíkokat, mert az “méregcsík”. Szerinted nem káros az elmére mikor valaki “démont lát minden bokorban” ? Szóval még egyszer, tudományosan és tényszerűen megnyugtatlak, nem permeteznek mérgeket, illetve azok a kondenzcsíkok nem mérgezőek, amiket te is látsz az égen. Ezek közönséges mesterségesen (repülőgép gázturbina) létrehozott fátyolfelhők (Cirrus). Annyiban lehetnek problémásak, ha sok van belőlük, hogy növelik a Nap fényének visszaverődési együtthatóját, és ezzel valószínűleg hűtik a légkört, de ez még hasznos is lehet a felmelegedés miatt, ami meg valójában valószínűleg a Nap megnövekedett sugárzása okoz. Küldök pár komoly anyagot, azokat elolvasva magad is megértheted előzetes repüléstechnikai és meteorológiai meg fizikai ismeretek nélkül is a jelenséget. De ne mondd azt kérlek, hogy majd ezt mindenki maga eldönti, mert a mindenki (99%-a), érzelmi alapon, pofára, kétes forrásokból tájékozódva, mindenféle alapozó tudás nélkül, meg előítéletesen fog dönteni, 99%-ban rosszul. Ezt csak erre a konteóra értem.
Itt mindent megtalálsz: http://chemtrail.hu/
Ez csak a légköroptikai oldalával foglalkozik: http://legkoroptika.hu/chemtrail
Itt pedig a szívatások leleplezését olvashatod: http://chemtrail-skeptic.blog.hu/
Szia Árpi!
Nem sokat szeretnék erről írni, csak megjegyzem, hogy valamelyik miniszter pár éve nyilatkozta , hogy “igen, MO részt vesz egy időjárásmódosítási programban..”.
Erről írt éppen Attila is. De, miután kicsit gondolkodott a dolgon, tett egy hátralépést, mert rájött, hogy nem biztos, hogy az ő státuszában tanácsos ezekről a dolgokról beszélni ennyi ismeretlen ember előtt, nyílvánosan. Ezért dobta be végül a “pl ezüst-jodid, és egyéb kemikáliákat”. Hiszen az “ezüst-jodidos” jégeső elhárítás már igen régóta közismert, “az egyéb kemikáliákkal” pedig nem mondott semmi olyat, amely alapján üzleti, vagy egyéb titkokat árult volna el. Szóval bocs, de továbbra is fenntartom, hogy bizd rá mindenkire, hogy személyesen vizsgálja és ítélje meg a dolgokat. Sok ember foglalkozik az igazság kiderítésével egy csomó dologgal kapcsolatban, és sokakat megbíznak azzal , hogy azokat a kiderített igazságokat cáfolják, illetve lejárassák azokat, még azon emberekkel együtt is. A megingathatatlan tudásról meg csak annyit tudok mondani, hogy valójában minnél többet tud valaki, annál inkább tudja azt is, hogy még semmit nem tud és ismer úgy, ahogy kellene. Illetve arra is rájön, hogy valójában a tudása csak mások spekulációin alapszik, amit úgy adtak el neki, mint igazság valamiről, és ezért gyakorlatilag nem is tudnak semmit, csak ismerik mások spekulációit, amikről rendre kiderűl, hogy nem úgy vannak. ( Pl, vannak emberek, akik az evolúciós elméletről, mint bizonyított tényről “tudnak”, és nem is értik, hogy ha egyszer valami bizonyítva van, akkor hogy létezhetnek olyan emberek, akik még teremtésben és Istenben, hisznek. És bárhogyan is próbálnád nekik elmondani, hogy az csak egy elmélet, és nincs bizonyíték rá, meg vannak “győződve” róla, hogy az pedig már bizonyított… Stb.) Persze most semmilyen minősítést nem szándékoztam mondani rólad, vagy másokról, csak felhívtam a figyelmedet arra, hogy jelen pillanatban az “alapos tudásunk” csak mások olyan spekulációin nyugszik, amelyet bizonyított tényként tanítanak vagy mondanak, és ezért nem árt kételkedni.
ez a vers/prófécia nem napjainkban, hanem a nagy nyomorúság napjaiban teljesedik
közel van, de még nincs itt
Pedig igazi Világmegváltásnak szántam ezt a bejegyzést.De így most már nem tudom, hogy tényleg valamennyire is komolyan vegyem-e azok után, amit írtál… Minden esetre, örülök, hogy elgondolkodtál rajta, és köszönöm, hogy engem is elgondolkodtattál!
a dátum-versszám összevetés pedig tiszta számmisztika – elítéli a Szentírás
Pedig milyen előszeretettel kaptak rá a mai prédikátorok, lásd a feltűnően tájékozott Steve Cioccolanti (Chicciolina frászt fog kapni :-)) hagymázas agygáz eresztését, mikor briliánsan keveri a tömény asztrológiát a Jelenések könyvével és a mai csillagászattal (gondolok a 2017-es Napba öltözött asszony féle magyaráztra). Megtérésem előtt foglalkoztam egy kis asztrológiával is, most pedig asztronómiával, no meg persze Jelenésekkel is, és elmondhatom, hogy semmi nem fog történni szeptember 23.-án, de megint jó sok kár éri a kereszténység egészét azzal, hogy lejáratják a világ előtt. Tényleg a szemünk előtt bontakozik ki egy megtévesztésekkel, hitetésekkel, látszattal teli világ káosz, amiből a keresztények sem maradhatnak ki, hol egyik végletből (jelek, csodák, konspirációk elutasítása, a konzumidióta agymosottság állapotában) a másikba (mindenben égi jeleket látó, lapos föld hívő, babonára hajlamos, a konteózást túltoló) végletbe esve, szélsőségeket mutatva. Az is igaz, hogy az egész konteózás legfőbb átka, hogy ember nem lehet biztos semmiben pontosan, nem látni túl a falakon, dezinformálják a jól informáltak, de lehet őket is mások, egyszerűen túl sötét és szerteágazó annak a bizonyos nyúlnak az ürege. De létezik ! Nagyon nehéz az arany középutat megtalálni, főleg a valós infókat. Lassan azt gondolom, hogy ezzel az egész utolsó idős, konteós, NWO-es nyavajával aki nincs tisztában (de ugye ez meg nem is lehetséges), nem csak lemarad, hanem bármennyire is jó és Istenfélő hívő, bajba kerülhet, megtévesztés áldozata lehet, még a jóhiszemű és szent életű bibliai látása ellenére is. A legtöbb keresztény ilyen szempontból itt tart, kábé ahol a világi átlag is, akik a valóságot a hírcsatornákból meg újságokból vélik megtalálni, a sorozatok nézése közben, semmi gyanúval sem élve, hogy esetleg szénné vannak vezetve. De már látok változást is ebből a tudati mélyalvásból, egyre több keresztény kezdi kapizsgálni a lényeget, ébrednek rá, hogy nem csak szellemi ébredés van és szükséges az értelmi ébredés is ebben a világban élve, tekintettel, hogy ránk húzták a lepedőt. Szóval nagyon képbe kell lenni, képesek is vagyunk rá, már csak Krisztus végső Igazsága megismerése miatt is, de ebben a végső hajrában nem lehetünk értelmileg sem passzívak, a szellemi látáson és aktivitáson kívül.
Egy jó forrást találtam bibliai alapon, ahol a szerző képben is van konteóügyileg és bibliailag is:
https://varadikarolibiblia.blogspot.hu/2017/07/egi-jel-mit-mond-az-ige-2017szeptember.html
Egy másik régi és korrekt motoros (Görbicz Tamás) reagálása már ambivalens, mert ahogy elküldi a bánatba a jel lesőket (“jelmebaj”), a végére kiönti a gyereket is a fürdővízzel együtt (még ha az a gyerek egy büdös mocskos antikrisztus bébi is) !
http://gorbiczt.blog.hu/2017/08/23/jelmebaj
“Ítéljétek meg tehát, mi kedves az Úrnak, és ne vegyetek részt a sötétség haszontalan cselekedeteiben, hanem inkább leplezzétek le ezeket. Mert amiket titokban tesznek, azokról még beszélni is szégyen, de mindaz, amit a világosság leleplez, nyilvánvalóvá lesz.” (Efézus 5,10-13)
Nahát Árpi, ez már a második “gyenge idegzetű” ember ember akit idelinkeltél. 😉
Esetleg talán mégsem állja meg a helyét az a kijelentésed, hogy a rossz, vallásos (bigott, dogmatikus) hit, meg a tanulatlanság és tájékozatlanság okozja a lapos Föld hitet?
“Tényleg a szemünk előtt bontakozik ki egy megtévesztésekkel, hitetésekkel, látszattal teli világ káosz, amiből a keresztények sem maradhatnak ki, hol egyik végletből (jelek, csodák, konspirációk elutasítása, a konzumidióta agymosottság állapotában) a másikba (mindenben égi jeleket látó, LAPOS FÖLD HÍVŐ, babonára hajlamos, a KONTEÓZÁST TÚLTOLÓ)” + “Egy jó forrást találtam bibliai alapon, ahol a szerző képben is van konteóügyileg és bibliailag is” —->Nem kellett volna ezt magaddal megbeszélned, mielőtt leírod? 🙂
A szerző a Bibliából gyönyörűen levezetve igazolja, a Lapos földet! Sőt még egy csodálatosan szép képet is mellékel hozzá a Biblia alapján.
Nagyon köszönöm Árpád, magyarul ez az első értelmes írás (legalábbis amiről én tudok) ebben a témában!
A cikk utolsó mondatához kapcsolódva, miszerint Jézus szavára lecsillapodnak (sőt valójában sose is háborogtak! 😉 💡 ) nem csak a tengeri és az elektromágnese hullámok, de minden más is; főleg Isten és az ember viszonya csillapodik le, ami csak az ember szemszögéből tűnik balhésnak, sosem Isten felől – de nem baj…
…Szintén a miheztartás végett, de zárójeletlenül:
magvasítás, mégsem időjárás, hanem Magvasítás idők jelei módra. 🙂
Íme:
Micsoda tehát a törvény?A bűnök okáért adatott, amíg eljő a Mag, akinek tétetett az ígéret: rendeltetvén angyalok által, közbenjáró kezében. (L)
(Gal.3:19)
https://www.youtube.com/watch?v=WZBKPooAz2c
https://www.infowars.com/the-left-is-triggered-by-hurricane-harvey-because-it-proves-america-isnt-racist/
Sun produces most powerful solar flare in over decade
https://www.rt.com/news/402247-powerful-solar-flares-nasa/
Annyit elárulok, hogy a létező globális klímaváltozást nem a széndioxid okozza. Három okaa lehet: a Nap külső forrásból (emberi vagy démonikus=alien) vagy magától megnövekedett intenzitású sugárzása, a természetes periodikus klímaváltozás állandóan változó jelensége, vagy és ami a legsanszosabb, háttérhatalmi titkos technológiájú szándékos légkör manipuláció (HAARP és sok hasonló ELF hullámokkal működő állomás).
http://aranylaci.freeweb.hu/haarpvssun/haarpvssun.htm
Gyermekkoromban többnyire nyugat felől érkeztek a felhők és az esők, ma többnyire délről.
Nem volt akkora hőkülönbség és nem voltak ilyen viharok.
Szerintem:
Ha a co2 megnő, akkor a növényzet burjánzással válaszol, vagyis több tápanyag, dusabb növényzet.
A délről felhajtott meleg levegő okozza ezeket a magas hőmérsékleteket nálunk és a sarki jég olvadását. Itt nem klimaváltozás, csak klima manipulálás történik.
Ahogy szerintem Jézus eljövetelét is eljátszák és emberek tömegei fognak bedőlni.
Azért azt sem szabad elfelejteni hogy az utóbbi 100 évben olyan mértékű szennyezés került e légkörbe, hogy az alapjáraton befolyásolja a földünk klímáját. Már elképesztő mennyiségű kőolajat és földgázt égetett el az emberiség.
Az, hogy ezen felül még kísérleteznek is az időjárással csak hab a tortán.