Elmélkedések

Kétszer 6000 kilométer

Salamon szerint megvan az ideje a hallgatásnak, és megvan az ideje a beszédnek1, így valószínűleg nálam az előbbi jöhetett el az elmúlt hetekben, mert bár nagyon szerettem volna néhány dolgot megosztani veletek, az internet hozzáférés és az idő hiánya megakadályozott benne.

Vis maior ide vagy oda, két év után ismét Indiában találtam magam, és bár az előző posztban említett baleset az utazás körülményeit is megváltoztatta, az azóta megtett kétszer 6000 kilométer ismét megerősítette számomra egyik legcsodálatosabb ígéretünk rendíthetetlenségét: az Úr tényleg mindent az Őt szeretők javára fordít.2 Sportbalesetet, idő- és digitális infrastruktúra hiányt, egyszóval mindent.

Korábbi utamhoz hasonlóan nagyon szerettem volna időnként bejelentkezni vagy legalább néhány képet megosztani veletek, de a fent már említett okok miatt erre nem kerülhetett sor.

Nem tudom, hogy az út kinek volt inkább a javára, nekem, vagy azoknak, akikkel szerencsém volt találkozni, de talán ez nem is fontos.

Mivel egy kép állítólag ezer szóval is felér (bár tudva, hogy Akit követünk, maga az emberré lett Szó, így ebben nem vagyok egészen biztos) úgy döntöttem inkább vizuálisan osztom meg tapasztalataimat, akit pedig érdekelnek a részletek, kérdezzen bátran.

Iskola szegény körülmények között élő gyerekeknek
Iskola szegény körülmények között élő gyerekeknek
Alkohol és kábítószer rehabilitációs központ
Alkohol és kábítószer rehabilitációs központ
Egy másik iskola
Egy másik iskola
A környék - Shanti Nagar, vagyis 'békés hely". Sajnos csak névben.
A környék – Shanti Nagar, vagyis ‘békés hely”. Sajnos csak névben.
Szülői értekezlet
Szülői értekezlet

IMG_8071-2

Hazaérkezésemmel az egyik hiány megszűnt, vagyis már van internetem, sajnos azonban az idővel még mindig nem állok túl jól, így kérlek legyetek türelemmel, ha esetleg lassan reagálok a megkeresésekre.

  1. Prédikátor könyve 3:7 []
  2. Róma 8:28 []
Előző posztKövetkező poszt

16 hozzászólás

  1. Helyes, Éva, “Az emberekből gép, a gépekből emberek”! Ha ez ennyire jó lenne, Isten meg tudta volna tenni már a teremtéskor. Csak engedelmességre programált volna be. S akkor nem lett volna bűnbeesés. De Isten “saját képére és hasonlatosságára” teremtette az embert, szabad akarattal, szeretetre képesen. Hogy szabad akaratból, szeretettel ragaszkodjék hozzá, nem muszájból. Azt hiszem az ember sem robotot akar nemzeni. Az otthoni neveléssel nem beprogramálni akarja, hanem jóra tanítani. S ha elmegy, hagyja – hogy majd szabad akaratból és szeretettel térjen vissza hozzá. Mint a tékozló fiú. Ilyen az Atya Isten és az ember kapcsolata is. “Mert az Isten szeretet.” Nos, van aki épp ezt akarja elvenni, a szabad akaratot és a szeretetet. Ezért reklámozza a gép-embert. Mert “hazugság atyja”. “Bizony, nem haltok meg” – mondta a kígyó. Aztán meghaltak. “Kinyílnak szemeitek” – aztán nem látták többé Istent. “Olyanok lesztek mint Isten: jónak és gonosznak tudói.” Aztán az ember nem tudta többé megkülönböztetni a jót a rossztól. Jó, hogy már előre tudjuk, ki lesz a győztes: az Úr Jézus Krisztus! Addig, “Légy hű mind halálig, és néked adom az életnek koronáját. A kinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek. A ki győz, annak nem árt a második halál. “ Jel.2:10-11. ” :))

  2. Az jó, hogy terjed. Mert meg van írva, hogy “az egész földön ez az evangélium hirdettetik, és akkor jő el a vég.” :)) A digitális infrastruktúrát hamar megoldják a nagy cégek segítségével, ez nem kérdés. Persze, kezdve a nagyvárosokkal, majd kiterjesztve a vidékre is. Az 5G nagy löketet fog adni ennek. Meglátjuk.

    1. Ma mondta valaki, hogy felszólította a vizes cég a tömbház lakóit, szereltessenek “távolságról leolvasható” vízórákat 3 hónap határidővel, különben levágják a vizet. Ez egy romániai kisváros, nem Budapest. Tudjuk, mit jelent. A rendszer rohamosan épül, várva az 5G-re. Ahogy egy prédikátor szokta mondani “még zöld banánt sem vennék… olyan közel van”. Azért, teszem hozzá, a banán megérik, nyugodtan lehet venni. :)) Persze, a világbéke és a 3-ik templom is nagyon közel van, gondolom, világos.

      1. Tényleg épül a rendszer. Kínában az arc-leolvasó. Ja, és a fej-átültetés: ezt hallottad/olvastad ? Érdekes az hogy nem fej kell, hanem a test – nagyon kell röhögni 😀
        … vagy nem. A SZÍV abban van … És készül a “mesterséges lélek” – tanácskoztak erről az ELTE-n. Az emberekből gép, a gépekből emberek.

        Belgiumban akár ujjlenyomattal is be lehet lépni a házba, és ez sokaknak nagyon tetszik 🙁

        Marana Tha !

        1. Jelenleg a wireless internet a 4G által működik. Következik az 5G (5-ik generáció), idén vezetik be. A lényeg: sokkal gyorsabb lesz, és pillanatok alatt képes nagy adatfeldolgozásra, továbbításra. Persze, antenna rengetegeket fognak szerelni. A jel átmegy a fán, műanyagon stb., így kívülről is le lehet olvasni a házon belüli kütyüket. Rfid technológia, a nyomonkövetésre, például. Erről ennyit, röviden. Ami az emberi “bélyeget” illeti, íme a legátfogóbb projekt, érdemes belenézni, aki tud angolul, szépen magyarázzák ábrákkal is, nincs elrejtve:

          https://id2020.org/partnership/

        2. Most értettem meg, milyen szépen összejön minden. Menekültek, kötelező azonosítás, “de jó lesz nekünk” … A gyerekek azonosításának sajnos többen örültek előre pedig előbb elutasították: nem gondoltak bele mit jelent ez …
          TI már igyekeztek a túlélő közösségekbe ?! Ami engem (minket) illett, sajnos el vagyok maradva …

  3. Köszönjük, Thea! Ami számomra kitűnik a képeken, a boldog arcok, úgy a gyerekek, mint az anyukák esetében. A szegénység ellenére. És ezen elgondolkodhatna az “anyagi jólétet” bálványozó nyugati világ. De manapság, India az egyik laboratórium, ahol a pénznélküli társadalom és elektrónikus rabszolgaság mátrixjét kipróbálják. Ha Indiában ez működik, akkor bárhol a világon működni fog. Reméljük, minél továbbra látni fogjuk a boldog arcokat. :))

    1. Igen, mindenki így jön haza Indiából, meglepetéssel és bizonyos “pálfordulással” hogy lehet (?) olyan szegénységben boldognak lenni.
      Kedvenc könyvem “Az öröm városa” – Kalkuttáról. Elképesztő történetek egy riksa-kuli családjáról, a szegénységre települt üzletről (ez a legszörnyűbb). a szokásokról és arról, hogy nincsenek hitviták, egymás ünnepeit is tartják az emberek … Meg is jegyezte egy világjáró pásztor, hogy nekik több “istenük” van, mégis tudnak együtt ünnepelni, nekünk pedig EGY és mégsem …

      1. Drága Thea, igen-igen, érdekelnek a részletek ! Miután TE jártál ott, én nem tudom mit kérdezzek 🙂 viszont hasonló az érdeklődésünk, tehát kérlek, írjál bátran 🙂

      2. Az Örömvárost én is olvastam valamikor régen és nagyon tetszett.
        Indiában a szegénységnek sokszor, ahogy máshol is a világon, az emberi önzés, illetve a tudatlanság az oka.
        Ami az egységet illeti, bár ettől a pár héttől nem lettem India-szakértő, szerintem csak nagyon felszínes. Sok az ellentét ott is a vallások vagy akár a valláson belüli csoportok között. Egység ott van, ahol az Úr az emberek szívében van. Goán elég sok a keresztény, így a vallási ellentétek nem olyan erősek. A hinduk pedig nem radikálisak arrafelé és nagyon nyitottak az Úr felé.
        Jelenleg egy szélsőséges hindu kormány uralkodik az országban, így például kötelező a jógaoktatás az iskolákban és egyes tartományokban 10 év, máshol életfogytiglani börtönbüntetés jár azért, ha valaki levág egy tehenet.
        Az oktatás az egész országban siralmas, még most is sok az írástudatlan, azok között is, akik jártak/járnak iskolába.

        1. Én is jártam Indiában Thea és úgy találtam, hogy annak ellenére, hogy primitivebbek a Nyugati társadalmakhoz képest, sokkal egyszerübbek, közvetlenebbek és tisztább lelküek az ott élő népek. Meglehet, hogy az oktatás siralmas, de én azt láttam, hogy sok helyen nincs is rá szükség, mivel az emberek földet müvelnek- falusias, paraszti életmódot folytatnak. Sajnálatos, hogy a globalizmus, a városiasodás őket is utólérte, igy a radikális társadalmi változások is beindultak. Lassan Babilon felemészti az egész földet.

        2. Kedves Péter!
          Én nem tudok ilyen messzemenő következtetéseket levonni, mert Indiának csak egyetlen tartományában jártam és ottani barátaim szerint az egyes tartományok nagyon eltérnek egymástól.
          Goán az emberek nagyon barátságosak, egész Indiát megjárt indiai barátunk szerint sokkal kedvesebbek, mint észsakon. Nagyon hálásnak érzem magam, hogy lehetőségem volt immár kétszer is ellátogatni oda. Az embereknek persze Indiában és Magyarországon is ugyanarra van szüksége, de ott könnyebb lelkiekről beszélni és Goán még meg sem ölnek érte, mint India bizonyos részein, úgyhogy ezért is hálás vagyok, mert a mártíromságra még nem készültem fel 🙂
          Állítólag egyébként maga Tamás apostol vitte el az evangéliumot Indiába, úgyhogy nagyon hamar eljutott hozzájuk a megváltás üzenete 🙂

        3. Bejártam Észak-Indiát egy önkéntes szervezeten keresztül. Igen, egyet lehet érteni, hogy az északabbi fejlett régiókban, főleg a nagyvárosokban az emberek barátságtalanabbak, olykor erőszakosabbak. Én az időm nagy részét nyugaton, a sivatagban- Rajasthanban töltöttem a vidéken, falvakban. Történelmileg az egyik legősibb régiója ez annak a kontinensnek, rendkivülien szép és nemes kultúrával sikerült megismerkednem és gazdag tapasztalatokat, tanulságokat szereztem a pogányságról. A kereszténység ott annyira nincs elterjedve. A hinduizmus és az iszlám az uralkodó. A nagyvárosokban viszont (pl Jaipur) jelen vannak Jehovisták, Katolikusok igaz elenyésző százalékban és vajmi kevésbé különböznek életmód szerint a helybeliektől. Nem hallottam arról, hogy arrafelé valaha is üldöznének bármelyik vallást, igaz néha van összezördülés muszlimok és hinduk között, de nem túl gyakori manapság, én békés együttélést tapasztaltam.

    2. Szia Ádám!
      Igen, elég érdekes ez a törekvés Indiában, hogy minden embert nyilvántartásba vegyenek és rögzítsék a biometrikus azonosítóikat, ugyanakkor személyesen ott járva egészen mást lát az ember. Lehet, hogy hamarosan mindenki benne lesz náluk egy központi adatbázisban, viszont az adatbázis nem fog működni, vagy nem lesz elérhető a hatóságok által, mert amerre én jártam sehol sem volt normális internet vagy digitális infrastruktúra, szóval a rögzítés folyik, de a rendszer olyan rozoga, hogy semmi sem működik normálisan. Az antikrisztus sem 🙂 Jézusnak viszont nincs szüksége kütyükre, úgyhogy az evangélium fennakadás nélkül terjed 🙂

      1. Az öröm városából megmaradt pár borzalom az örömön kívül, mégis az a történet, amikor egy postán érkezett gyógyszert keresnek a kavarodásban, máig megnevettet: mire meglett, pont lejárt az érvényessége …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend