Elmélkedések

Vis maior

Rövid leszek. Egy néhány napja történt sportbaleset miatt az életem a feje tetejére állt. Bár a baleset nem engem ért, a hatásain ez alig érzékelhető. Innen a címben szereplő vis maior, vagyis egy olyan előre nem látott kényszerítő körülmény, ami meggátol valamely kötelezettség elvégzésében, és amit angolul „Act of God”-nak, „isteni cselekedetnek” is szoktak nevezni, utalva ezzel a latin kifejezés jelentésére: felsőbbrendű erő. Erről szeretnék írni pár röpke, de számomra fontos gondolatot.

Leggyakrabban természeti katasztrófák esetében beszélnek vis maiorról, mert bár nem mindenki gondolja, hogy egy felsőbbrendű, azaz természetfeletti erő vagy az Olümposzon folyó csetepaté miatt tombol a vihar, vagy reng a Föld, abban csaknem mindenki egyetért, hogy az ember nem sokat tehet ellene.

Érdekes módon rám mindig fordított hatással voltak a szélsőséges időjárási körülmények. Egy-egy hevesebb vihar alkalmával azt éreztem, hogy mivel az adott helyzetben az emberi akaratnak nem jut szerep, így elrontani sem tudjuk. Kizárólag Isten hatalma érvényesül és így az eredmény nem lehet téves. Bár a viharokat most is szeretem, a véleményem lényegesen megváltozott. Meg vagyok győződve arról, hogy a természeti katasztrófákat, köztük a heves viharokkal, nem Isten okozza, ahogy a családomat ért vis maiort sem Isten hozta ránk.

Ezt Jézus egyértelműen demonstrálta, amikor lecsendesítette a vihart. Amennyiben Isten korbácsolta volna fel a tenger hullámait, saját Mennyei Atyját teremtette volna le, amikor azt kiáltotta, hogy „Hallgass, némulj el!” Mivel Jézus és az Atya akarata mindig és örökké egy, a vihar nem jöhetett Istentől, hiszen Isten akaratát írta volna felül, azzal, hogy megállította, amit Isten elkezdett.

„Mert azért szálltam le a mennyből, hogy ne a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem.”1

Ma már rendíthetetlenül hiszem, hogy a természeti katasztrófák is az édeni bukás következményei. Pál szerint a teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését2, amikor a Földön ismét paradicsomi állapotok és Jézus uralkodnak majd.

Másodszor pedig azért is tudom, hogy nem Isten okozta például most ezt a balesetet, mert Isten saját földi szüleinknél is jobban szeret minket.

„Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, akik kérnek tőle?!”3

Volt idő, amikor problémák vagy betegség idején azt gondoltam, hogy Isten biztosan tanítani akar nekem valamit, azért engedte meg a bajt. Mit gondolnánk egy olyan szülőről, aki úgy próbálja megnevelni rosszcsont gyerekét, hogy megbetegíti? Istennek ennél sokkal hatékonyabb és szeretőbb módszerei vannak a tanításra. Amellett, hogy egy betegségekkel telített világban élünk, sokszor mi magunk is besegítünk, hogy a problémák kialakulását bebiztosítsuk, arról nem beszélve, hogy az Isten által megtervezett, többszintű, szuper védelmi rendszerünk teljes leépítését művészi szintre emeltük.

Isten nemcsak nem betegít meg, de még saját hülyeségeinktől is igyekszik megóvni. Teszi ezt úgy és olyan mértékben, ahogy és ameddig szabad akaratunk lehetővé teszi. Ha például úgy döntenék, hogy a kedvenc nyári ruhám januárban is megteszi, vagy dühömben fejjel mennék a falnak, nem óvna meg a hidegtől és nem változtatná meg a beton atomszerkezetét, hogy a koponyám helyett a fal lágyuljon meg. Mindkettőre képes lenne és mindkettőre létezik precedens, amikor gyermekei saját akaratukon kívül kerültek hideg vagy kemény helyzetbe, de nem írja felül saját döntésünket.

Szóval ez a vis maior nem annyira vagy legalábbis nem olyan módon természetfeletti, mint ahogy elsőre gondolnánk, bár az is igaz, hogy sokszor tényleg ilyen erők állnak problémáink mögött. Ekkor jusson eszünkbe, hogy nagyobb az, Aki bennünk van, mint az, aki a világban van4. Én most erősen erre összpontosítok.

Az imákat természetesen és természet felettien, de mindenképp hálásan köszönjük.

  1. János 6:38 []
  2. Róma 8:19 []
  3. Máté 7:11 []
  4. 1. János 4:4 []
Előző posztKövetkező poszt

60 hozzászólás

  1. Én az anyagot nem tudom valami élettelen Istentől elszakadt képletként felfogni. A Földnek élő szervei vannak, szíve, veséje, mája. Primitív életforma, de élőlény a szavaimat a tudomány is igazolja. A tengerek alatt ütemesen lüktet a talaj, a kőolaj olyan mint a vér, újra vissza szivárog az üregekbe alulról.
    A viharok a bolygó életét védik, elvezetnek energiákat, felszíni feszültségeket.
    Fogalmunk sincs Jézus hogyan alkotta meg ezt a világot, de a vihar tisztelte őt, és miatta tombolt. Énekelt Jézusnak, mint ahogy én is énekelek neki. A föld remegett a lába alatt, tisztelte őt, hiszen az alkotó lépett a felszínre.
    A halál, gyűlölet, harag, stb.. az ember szemében tüske, baj.
    Istenben viszont csak az létezik ami a szívében van. A halál pusztulás Isten eszköze nem független tőle, hiszen létezik, és a Teremtő kezében nem is rossz dolog. Csak lehet mi látjuk rossznak.
    Jézus egy hatalmas szupermodern alkotó, senkinek nem tartozik magyarázattal mit miért tesz.
    Viszont az a tapasztalatom, hogy Jézus bármit is érez azt tökéletesen teszi. Ő a rendszer gazda, csak az létezik amit akar hogy létezzen.

      1. Itt pedig földanyánk lélegzik… 🙂 😉 https://www.youtube.com/watch?v=aJYQhAxV154 😉

        Kedvelem a váratlan megvilágításait ugyanannak a témának.Főleg, amikor valaki fel is meri vállalni.Nem azért, mert feltétlenül igazak.És nem is azért, mert a tutit és a frankót akarják megmondani.Hanem az eredetiségük miatt.Aki felvállal egy-egy önálló gondolatot, felvállalja az abban rejlő esetleges tévedést is.Mégis, aki a saját útját járja, még akkor sem téved el, amikor esetleg téved.Sokkal elemibb, mint aki úgy látja és értelmezi a Bibliát, mint egy merő telefonkönyvet, főleg, ha ráadásul ezt akarja másokra tukmálni is…

    1. Hmm… egyre jobban érzed a jelen spiritualitását. Erről az jutott eszembe, amikor tavaly egy nagyon kemény nyári viharban, zivatarban, villámlásban, szóval olyan volt, mikor a dézsából öntenék… Én kiálltam “lóállásban” (ez egy olyan póz, amikor a hátad egyenes, combjaid feszülnek és mélyen beleülsz, miközben a lábaid a válltól egy kicsit szélesebben tárnak, a lábfejek 25–30 fokban kifelé állnak) meztelenül a kedvenc földemen. Nem egyszerű dacolni a természetnek és fogcsikorgatva befelé figyelni. Az elején szinte üvöltöttem, hogy kibírom, aztán már nem figyeltem a testre, akkor legyőztem a vihart.

        1. Tényleg vicces volt, kár, hogy nem látta senki. Én utólag röhögtem nagyon. 🙂

        2. 😀

          Egyébként a villámlás nem okozott……benned is feszültséget? Úgy értem, villámlás idején a szabad ég alatt ácsorogni az azért egy “kicsit” feszkós… Legalábbis nekem biztos az lenne.

        3. Akkor nem is gondoltam arra, pedig még fa is volt a közelben. Nemrég a 220 csapott meg, elsőre fura volt, nem esett jól, de aztán egész felfrissült érzés jött, a hangulatomról nem is beszélve. Utólag azt mondom nem is volt rossz.

        1. Igen, a vihar valójában bennünk tombol.A fenti Forest Gump filmrészlet is erről szól, csak kár, hogy hiányzik hozzá az előzmény és az utánzmány, úgy érthetőbb lenne.A hadnagy egyébként rendes és laza fazon volt, mindaddig, míg egy gránát robbanás le nem vitte a lábait.De ez bárkiből kihozná a viharosabbik énjét… A film ezen történeti szálának lényege éppen az, hogy a hadnagynál ugyanez a baleset idézte fel benső békéjét is.A film főfonala viszont Forest Gumpról szól, aki egy igazi csendes bolond volt, amilyenek mi nem tudunk lenni.Ő egy fiktív, idealizált karakter.Innen üzenem Theának, hogy a cikkben is említett sportbaleset okozta vihar, mármint hogy az ilyesmi sajnos tényleg felkavarja az ember, egy egész család hétköznapjait és kedélyét, teljesen természetes.Nagyon nehéz az ilyesmit megélni.Elgondolkodtató: az-e az igazi vihar, amelyik azon bizonyos sportbaleset során tombolt, vagy amelyiket a baleset okozta?

          Melyik az igazi oka melyiknek?A vihar okozta a balesetet vagy fordítva?Nem tudom a választ, és nem is akarock innen a biztonságos és fűtött szobából okos lenni.Thea, inkább kívánok nektek további sok erőt, mert a gyógyulás az bizony hosszú folyamat… Ha jól értem, ez az erő mások imái nélkül is eleve a tulajdonunk.Amint az ezen az weboldalon is nem rég történtek is megmutatták ezen cikk kapcsán, hogy néhányak imája inkább átokkal ér fel.Ha valaha elvesznék, inkább szükségem lenne csupán csak Egyvalakire aki a megtalálásomra indul, mint azon milliónyi emberre, aki imádkozik értem.

        2. Egy fejér-megyeiről van szó. Jobban nem határolnám be, mert a végén megtalál valami bolond. 🙂

    1. A CitizenGO értesít folyamatosan … talán mások is fel vannak iratkozva. DE köszönöm a híreidet, jó hogy néha erre jársz kedves Andre …

      megyek is mindjárt hozzád körülnézni 🙂 HA van egy kis időd, és még egyszer vetítik amit tegnap, nagyon ajánlom http://www.jelenczki.hu/programok (nem, már nincs rajta … ()
      az Ön-Tér-Kép rendkívüli munka, rendkívüli üzenettel … bár lehet, hogy nem szabad reklámozni …

  2. Ami engem illet, nem foglalkozom azzal, hogy az aktuális élethelyzet, amiben éppen találom magam, Istentől származik-e vagy sem.Igazából ez eszembe sem szokott jutni.Számomra a kialakult helyzet a lényeges, mert ez maga a kőkemény történés, amin szerintem a (lélek)jelenlét segít, nem pedig a filozófiai háttér.Néha olyan gyorsan történik minden, hogy még esély sincs imádkozni, de számomra világos, hogy a világ összes imádsága már eleve meg lett hallgatva; már csak nekünk kell készen állni Isten válaszára.Ki mennyire van készen, olyan helyzetben találja magát.Egyáltalán nem azt mondom, hogy Isten sportbalesetet küld válasznak!De meg tud oldani egy ilyen balesetet.Ami nem kevesebbet jelent, mint hogy már meg is oldotta.Ha már -így vagy úgy- megtörtént a baj, szerintem ez az irány lenne a helyes távlat, a filozófiai kérdések helyett.A megoldás éppen ott van, ahol mi vagyunk.Ez bizony elég hihetetlen, ezért a szélrózsa minden irányába szóródik a figyelmünk, ráadásul pont olyankor, amikor a legösszeszedettebbnek kéne lennünk.

    Ennek a kisfiúnak egy komoly kudarcélménnyel felérő helyzete élete legnagyobb szülinapi ajándékává vált.Az is volt mindig.De nem a fontoskodó, gondolkodó értelem számára.Hanem annak az értelemnek a számára, amelyik maga az imádság.Nem érdemes beskatulyázni semmit és senkit.Minek a tudományos filozófia, amikor eleve a megoldások aranybányája az életünk? Ja igen, és ez a tudományos frusztráltakra és teológus életuntakra is igaz. 😀

    https://24.hu/szorakozas/2018/10/24/szulinap-kisfiu-szomoru-arizona-maganyos/

    1. Szeretem, hogy a lét értelmét folyamatosan és egyre szofisztikáltabban előadod.
      Visszatértem.

    2. Emlékszem arra a történetre, engem is nagyon megérintett. Szép USA szellemiségű válsz volt rá, és jó hogy úgy történ. Nem egy Mikszáth novella érzésű befejezés lett a vége. Ugyanakkor olyan okok hozták létre a helyzetet, amik nem biztos, hogy megváltoztak akkor. Kicsinyes gondolatok okozták azt a helyzetet, amik a jelen társadalom betegsége. Remélhetőleg a csoda tanulságot hozott és nem irigységet.

    3. Az örök jelenidejűség, ahogy fogalmazol mindig, most már értem, hogy nem csak szöveg. Ha tudnád, Oszi 🙂 hogy micsoda hit-szakadékokon mehetsz át ezen a bebiztosított hídon ! Majd beszélünk erről …

  3. Ki töri fel a pecséteket, ki ad hatalmat a földön bárkinek is bármire, és honnan indulnak ki ezek a lovak, csapások?

    Jel. 6,1
    És látám, mikor a Bárány a pecsétekből egyet felnyitott, és hallám, hogy a négy lelkes állat közül egy monda, mintegy mennydörgésnek szavával: Jőjj és lásd.

    Jel. 6,2
    És látám, és ímé egy fehér ló, és a rajta ülőnél íjj vala; és adaték néki korona; és kijöve győzve, és hogy győzzön.
    Jel.19,11
    Jel. 6,3
    És mikor a második pecsétet felnyitotta, hallám, hogy a második lelkes állat ezt mondá: Jőjj és lásd.
    Jel.4,7
    Jel. 6,4
    És előjőve egy másik, veres ló, és a ki azon üle, megadaték annak, hogy a békességet elvegye a földről, és hogy az emberek egymást öljék; és adaték annak egy nagy kard.
    Zak.1,8
    Jel. 6,5
    És mikor felnyitotta a harmadik pecsétet, hallám, hogy a harmadik lelkes állat mondá: Jőjj és lásd. Látám azért, és ímé egy fekete ló; és annak, a ki azon üle, egy mérleg vala kezében.
    Zak.6,2
    Jel. 6,6
    És hallék a négy lelkes állat közt szózatot, a mely ezt mondja vala: A búzának mérczéje egy dénár, és az árpának három mérczéje egy dénár; de a bort és az olajt ne bántsd.

    Jel. 6,7
    És mikor felnyitotta a negyedik pecsétet, hallám a negyedik lelkes állat szavát, a mely ezt mondja vala: Jőjj és lásd.
    Jel.4,7
    Jel. 6,8
    És látám, és ímé egy sárgaszínű ló; és a ki rajta üle, annak a neve halál, és a pokol követi vala azt; és adaték azoknak hatalom a földnek negyedrészén, hogy öljenek fegyverrel és éhséggel és halállal és a földnek fenevadai által.
    3 Móz.26,22 3 Móz.26,25 3 Móz.26,26

    1. Szia Ida ! Talán Edua tudna választ adni. 🙂 Ez e rémisztő kép hogy jön most ide ? 🙂

      1. Szia Árpi!

        Erről szól a cikk, hogy nem Istentől jönnek a betegségek, természeti katasztrófák, és stb. Csak idéztem néhány mondatot, ami ennek az ellenkezőjét mondja.
        Pl 1 Kor. 11,29
        Mert a ki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét.

        1 Kor. 11,30
        Ezért van ti köztetek sok erőtlen és beteg, és alusznak sokan.

        1. Mondjuk ezt én sem értem. “És látám, és ímé egy sárgaszínű ló; és a ki rajta üle, annak a neve halál, és a pokol követi vala azt; és adaték azoknak hatalom a földnek negyedrészén, hogy öljenek fegyverrel és éhséggel és halállal és a földnek fenevadai által.” Könnyű elsiklani felette. Itt a Jelenések könyvében ugye Jézus indítja ezeket a pusztító lovasokat. No de a pokol és halál mint bukott angyalok hogy kerülnek Jézus csapatába ? Mit keres a csizma az asztalon ? Valaki tudja a választ ?

        2. Hát, így az utolsó időkben valóban érdemes elgondolkodni azon, hogy a világ Megváltója, aki azért jön – és az ő Atyja azért küldte -, hogy az ördög munkáit lerontsa, és az Isten arra vár és azt akarja, hogy mindenki megtérjen és az igazság ismeretére eljusson- , feltámadása után a mennyben az ő Atyjával együtt megvadul, és tömegmészárlást rendez a földön. Igénybe véve annak a szolgálatait is, akinek a munkáját lerontani küldte az ő Fiát. Majd miután az végzett az isteni megbizással , szépen lerugják a mennyből, hogy na mostmár mennyen “Isten hirével”…

        3. Értelmezésekről beszéltek. A saját gondolaitokkal és értelmezéseitekkel ruházzátok fel Jézust és az Atyát. Attól, hogy a Bárány nyitja fel a pecséteket még nem Ő az okozója ezeknek a csapásoknak. Sőt. Arról is olvashatunk, hogy vissza is tartja ezeket, amíg lehet.
          A szabad akaratot mindig kihagyjátok a képletből. Az emberek szabadon döntenek, de azt nem tehetik meg, hogy az “A” utat választva a “B” út következményeit követeljék. Isten nem fogja megszegni saját ígéreteit. Hagynia kell, hogy mindezek végbemenjenek.

        4. Ráadásul ami végbemehet, már végbe is ment.Ennek a felismeréséhez az elmélet sosem fog elvezetni.Jó, még sem mondom inkább, hogy a Biblia gépies idézgetése, olvasása sosem vezethet igazi felismerésre, de ehhez az kell, hogy az ember ráérezzen, a Biblia egy olyan speciális irat, hogy bárki, aki abból idéz, önmagának idézi azt.Ez ki is jelöli az elmélet és és a gyakorlat határát.Aki nem tudja a saját életében, a hétköznapok forgatagában megélni azt, ami a betű szerinti papírforma, az egy ördögi körbe zárja magát: ki-ki amit idéz, olyan annak a világa is.Az illúzió mindig vak a valóságra.Ez a szabad akarat hiánya.Betűk soraiból még senki sem épített békét és megelégedettséget.Élettelen betűk halott világot “eredményeznek”. Miért?Mert az ilyen ember a szóközöket keserű és áthidalhatatlan ürességnek, hiánynak látja.Minden, ami papíron csak egy milliméteres, az a gyakorlatban egy örökkévalósággá tágul… Ezzel ellentétben a lélek megelevenít.

          Az egész nem a részek összege.Az atomok világa elmúlik, mintha sose is lett volna.Az élő ember látja a valóságot: amikor becsukja a Bibliát, a betűk világa ugyan véget ért, de tudja, hogy az élet megy tovább… 🙂 https://i.imgur.com/slKTW2s.jpg

        5. Én csak kérdéseket tettem fel. Nem azzal volt bajom, hogy Jézus mint bíró rendet tehet a jel kor emberisége felett és az antikrisztusi rend felett, és fog is. Sőt azt is megértem, hogy azzal az emberiséggel, aki fölvette az antikrisztus pecsétjét, csak egyet lehet csinálni…De a konkrét anomáliára nem kaptam választ, hogy mit keres a Mennyből induló Halál és Pokol nevű bukott angyal ott, és hogy indulhat a saját országa (sátán királysága) ellen ? Valami itt nem kerek. Viszont engem is letilthatsz Thea, ha már Idával ezt tetted.

        6. Ő ezt írta (ami valamiért nem ment át): “Nem, Thea, simán leírt szövegeket értelmeztünk. Csak azt emlitettük, amik ott le vannak írva. Hogy nem Istentől jönnek ezek a csapások? Szóval János sírva fakad attól, hogy senki nem méltó, hogy a hétpecsétes levelet felnyíssa és elolvassa, ami a Sátán terveit tartalmazza? Továbbá arról szól, hogy adaték nékik hatalom. Vagyis nem maguktól van hatalmuk arra, hogy azt tegyék, amit akarnak, hanem nálánál nagyobbtól kapnak rá hatalmat, hogy azt tegyék, amit mondanak nékik. Az pedig ki lehet? De mindegy, mert akik ismerik ezeket az írásokat, azok tudják, hogy ezek mind meg vannak írva azokban, és nem saját értelmezésekről és elgondolásokról van szó. Ahogy persze az is meg van írva, amire te hivatkozol, de ez is, amit én mondtam.”

        7. Azért az efféle kommentekkel várhatnátok ❗
          Ha nem tudtok barátként viselkedni egy ilyen helyzetben lévővel, akkor inkább ne írjatok semmit.Ennyire nem tudjátok kivárni a sorát és az idejét az igazság hirdetésének?Biztosan naaaaaaagyon igazatok lehet, ha ennyire kényszerűségét érzitek annak, hogy azt ilyen sürgősen és mindenféle helyzetre való tekintet nélkül felvessétek…

        8. Arpiel, amit írtam, neked is írtam.
          Érdemes lenne elolvasnod a Jelenések könyvét úgy, hogy nem mások tanításain át szűrőd a mondanivalóját és meg fogsz lepődni, hogy mennyire más áll ott. Sok mindent készpénznek veszel, ami nem az.
          Ami pedig Idát illeti, jó sokáig nem mentek át a hozzászólásai, illetve csak manuálisan. Ezt pár napja feloldottam, azt gondolva, hogy talán már tud a saját bukkanóin kívül másról is írni, de sajnos rácáfolt a feltételezésemre.
          Kérlek ne élj vissza a helyzettel. Ha egy hozzászólás nem megy át, annak általában oka van.

        9. Oszkár, köszönöm a baráti kioktatást ! 🙂 Gyűlölöm a vélemény cenzúrát. Sokat tapasztaltam már és nem tartom járható útnak, egészséges dolognak (nem vagyunk már gyerekek). Dolgok amikről nem beszélhetünk, meg “azok akikről nem beszélhetünk” stb. Ez a véleményem, és sajnálom ha ez bárkinek problémát okoz. De az is igaz, hogy ez Thea a te oldalad és jogod van azt tenni, amit csak akarsz. Viszont most az van, hogy a mindegy ki által, de a felvetett probléma (amiről csak azért nem beszéltünk, beszéltek, mert annyira magától értődőnek látszik pedig mégsem, de tabunak jó, tehát utána sem lehet róla beszélni) ott lóg a levegőben, mert én nem kaptam rá választ, pedig várom. Beismerem, hogy ha belegondolok a jelentésében illetve a kontextusba, nem tudom mit mondjak rá, nem értem. De ha ilyen dolgokról nem lehet értekezni, mondjátok meg, és elcsöndesedek.

        10. Ezt is fordítva látom. Nem ez a téma tabu, hanem abból elég, hogy Ida, úgy tűnik, másról már nem tud beszélni.
          A cenzúra kártyából is elegem van. Akkor beszélhetnénk cenzúráról, ha valaki nem mondhatná el a véleményét. Ida ezt szabadon megteheti. Kiállhat bármelyik közterületre, létrehozhat saját blogot és napestig beszélhet amiről csak akar. Én is lehetővé tettem több tucat poszt alatt, de úgy tűnik, csak akkor lennél elégedett, ha mindegyik alatt ott állna Ida vélemény pecsétje.
          Számomra semmi sem lóg a levegőben. Nincs a fejemben kérdés ezzel kapcsolatban. Mondhatni kicsit unom a témát és nem tetszik, hogy mások rám és a többi olvasóra akarják erőltetni.
          Az életem jelenlegi nehézségei ellenére olyan sok csodálatos dolog van, ami foglalkoztat, hogy felsorolni is nehéz lenne.

        11. Árpiel, az iménti alatt azt értettem, hogy várhatnál egy kicsit, ha más nem, hát legalább a következő posztig annak az előhozásával, ha úgy érzed, hogy sérelem ért itt.Egy olyasvalakinek akadtak magánéleti nehézségei, akinek a vendégszeretetét már sok éve élvezed itt velem együtt.Inkább köszönjük meg neki ezt, mert ez egy remek lehetőség már régóta sokaknak.Neked is százával adódtak itt módok megnyilvánulni.A kérdésedre pedig egy kicsivel fentebb válaszoltam, ahogy Ida hozzászólásaira is.

        12. Szia Árpi!
          Lehet, hogy nem a végével kellene kezdeni az értést? (mármint a jelenések könyvével)
          Vagy te azt már érted, hogy Jézus csak Izráel házának elveszett juhaihoz lett küldve mégpedig azért, hogy nézvén nézzenek és ne lássanak; és hallván halljanak és ne értsenek, hogy soha meg ne térjenek és bűneik meg ne bocsáttassanak?
          Hogy Isten tudta előre, hogy az ember el fog bukni, mégis kísértésbe vitte, de mivel képtelen a megbocsátásra (legalábbis vérontás nélkül), ezért feláldozta a saját egyszülött Fiát saját magának, a teremtményeiért, hogy aki hisz Benne az bűnbocsánatot nyerjen, de azért előtte gondoskodott róla, hogy nehogy higgyenek….?

        13. Az elektronoknak meg kettős természetük van.Ha akarja az ember akkor hullámként, ha akarja akkor pedig részecskeként figyelheti meg őket.Beállítás kérdése.Ráadásul egyszerre képesek akár két helyen lenni.Időben is.Nem csak térben.És képesek cikázni előre-hátra mind a két közegben: időben is, térben is. A részecskék között azonnali információáramlás van, pedig semmi sem haladhat gyorsabban a fénynél.Továbbá, ahogy éjjel fekszel az ágyon és teljesen mozdulatlanul alszol, az idő mégis rohan veled.Van ahol ez is ugyanekkor fordítva működik: a fekete lyukakban!Ott ennek az ellenkezője érvényesül ugyanebben a világban.Ha egy fekete lyuk felszínén hevernénk mozdulatlanul, akkor az idő lenne állandó, a tér pedig úgy rohanna számunkra, mint itt az idő, ahol meg a tér állandó, mert alvás után mindig ugyanabban a szobában ébredünk fel, ahol lefeküdtünk.Továbbá, a termodinamika második főtétele kimondja, hogy a hő mindig a melegebb hely felől áramolhat csak a hűvösebb felé, sosem fordítva.Bezzeg a napkoronát ez nem érdekli.Több millió kilométerre van a Naptól, mégis sokkal forróbb, mint a Nap felszíne. Éééés igen, egy szűzlány Istent szült a világra… Egy szűzlány.Szült.Istent.Úgy látszik, a világ nyugalma és békessége nem azoknak adatik meg, akik tudósok.Akiknek nincs igazi életük sosem merik elengedni a kézzelfogható bizonytalant a szemmel nem látható bizonyosságért.Úgy látszik, sosem lesz a szakembereknek béke egyik világon sem, mert a harmónia sosem koszolható be azzal, amit az ember a merő ész és logika tudományos tisztaságának tart.Csak azok számára van a békességben és nyugalomban enyhülés, akik már eleve hordozzák a békességet a szívükben és az eszükben, és még csak maguk sem értik, hogyan.Az egyik ember csak a fát látja, és azt hiszi, a világ olyan, mint egy fa.A másik az erdőt látja, és azt hiszi, a világ olyan, mint az erdő.És sosincs nyugalmuk sem a szívükben, sem az eszükben, mert mindig jön valaki, aki tudományosan folyton sikeresen cáfolni fogja.Egyiket is, másikat is.Hol az egyiket, hol a másikat.A tudósok frusztrált világában az érthetetlen ellentétek állandóan háborúznak, és számukra sosem áll össze békességben az élet igazi, élhető életté.

        14. Oszkár, bámulom a tájékozottságod a fizikai példákban, vagy egyenesen fizikus vagy ? Most biztosan cáfolod, hogy “egyenesen” mert olyan nincs 😀 Ez a holisztikus “körítés” kiemelhető kell legyen a szavak áradatából …
          Egyébként azért ragadtam billentyűzetet, mert a harmónia bekoszolása kifejezésed nagyon tetszik !

          Kedves Ida ! Nem értem, mi az, amiben másként gondolod “már” mint “mi”, engem ez folyamatos jelenben érdekel.
          Annyit hozzáfűznék, hogy “aki nem veszi fel keresztjét és nem követ engem, nem lehet a tanítványom” … vajon MIÉRT kellett neked ide lehoznod Isten haragját ?! 🙁

        15. Éva, van olyan, hogy egyenes….csak éppen a görbült téridőben. 😀 Csodálatosan ráéreztél!Látod, mind a kettő egyszerre létezik ezen a világon: minden tökéletesen egyenes, és minden tökéletesen ívelt.Tudósnak tudós nyelven írtam fentebb az előbb, azért fogalmaztam így.Viszont szívesebben foglalkozom én is a valós problémákkal.Amit a hétköznapi forgatagban él meg mindenki folyamatosan.Például amikor eltervezünk valamit, jó szándékunk ellenére mégis az ellenkezője sül el.Szeretetre vágyunk, mégis sokszor elbukunk abban, hogy szeressük, akit csak lehet.Néha azt mondjuk, hogy igen, pedig magunkban azt hajtogatjuk, hogy nem.Néha jót kívánunk valakinek és biztosítjuk, hogy “megy az ima is”, és ugyanannál a posztnál egyúttal mégis vádaskodunk és számonkérünk. Aki a saját életét sem tudja megoldani, az keserű frusztráltságában élhetetlen dilemmákban kezd fontoskodni.Mert kell, hogy az ember végre érvényesüljön és számítson valahol, valamiben, legalább néhányak szemében…

        16. Látom Oszkár, a karaktergyilkolás jól megy neked, persze másnak írva, sumákban. Nálad ez is belefér a krisztusi szeretet fényében, ja meg kvantumfizikailag is. Szív teljességéből szól a száj ! A rágalmazóval meg nem én vagyok pertuban. Ezúttal nem is kívánok itt további vizet zavarni, maradjon ez továbbra is a te játszótered.

        17. Árpiel, ha mégis magadra ismertél, akkor az csak a véletlen műve lehet, ugye? Vagy konteó.Ez is.Ahogy neked minden.Pontosabban minden is.De már megint magad ellen esküdtél össze magaddal.Eddig sem zavartál itt semmiféle vizet.Fel sem fog tűnni tehát a különbség.Ha most nem árulod el, nem is sejtettem volna, hogy ez a célod.De ahová mentél, talán ott hatékonyabb leszel ebben a víz felzavarásban.Hacsak nem kezdesz ott is önüldözésbe. Remélem, nem lesz tartós ez az állapot.Adjon az Úr gyógyulást, és fordítsa ezt a visz majort a hasznodra.Ima is megy.

        18. Most látom megint összekaptatok 🙂 A válasz, hogy nem lesznek lovasok. Én már csak tudom. Elvonultam térben és időben körülnézni és sem hírük sem hamvuk. Ez a világ is a végtelen világok között szépen kifut, aztán csillag lesz az égen. Utána továbbmegyünk, soha nem lesz vége. Szóval nincs gond, idő, mint a tenger.

        19. Szia Neverend!Elnézést, hogy még csak most reagálok.Nézd el nekem, az időátfutás azért kellett, mert kissé elszomorítottak az itt nem régen történtek.De minden csoda három napig tart, már nem vagyok szomorú, igyexem tanulni.Mindenki csak a saját vizeiben tud zavart kelteni, így hát én is csak a magaméban tudtam.Imádok tévedni! 😀 Mert ebben van a legtöbb tananyag.Tévedéseink mélyén izzanak fel a legértékesebb kincsek, mert ott a legnagyobb a nyomás.Ezért is keskeny az a bizonyos út, keskenyebb, mint a Tűfoka.Kevesen vannak a választottak, de sokan vannak a tévedhetetlenek… :mrgreen:

          Örülök, hogy újra itt vagy!Írhatnál még az elvonulós tapasztalataidról, érdekesen hangzik.Van egy jó hírem: hamarosan újra Carbon Based Lifeforms koncerttttttt!!!!!!!!!!!!Március 8.A 38 Hajó. https://www.youtube.com/watch?v=Sw__I3Jkcdw

        20. Szia Oszkár, mi történt? Nem hiszem, hogy visszaolvasom, sok lenne. Thea elmélkedő írásait elolvastam, azok tetszenek, de így utólag nem reagálok rájuk.
          Tehát volt érdekes tapasztalásom. Évekkel ezelőtt kezdődött, hogy folyamatosan a hipnózis és a hipnotizálás témakor felbukkant. Könyvek kerültek elém, internetes cikkek, de nem merültem bele a témába. Nem is érdekelt és eleve negatív érzésekkel viszonyultam ehhez a fogalomhoz. Aztán konkrét ajánlatokat kaptam még emailben is. A közösségi médián nem vagyok aktív. Az viszont gyakran előfordul, hogy szinte a semmiből felbukkanó érdekes és meglepő emberekkel futok össze, akár egykét mondat erejéig, amit utána helyre kell raknom magamba, mondhatni az értelmét keresni. A lényeg, hogy felajánlottak nekem anno néhányan hipnózist, önismereti és különböző segítő célokkal. Elutasítottam, mert én ilyenekben nem veszek részt. Eleve kiegyensúlyozott vagyok, általában jókedvű, a másik pedig az, hogy nem szeretném azt, hogy valaki irányítása alá kerüljek. Nem vagyok paranoiás, de az esetek körülményei miatt arra is gondoltam, hogy valamit elő akarnak szedni az emlékeimből. Persze ettől függetlenül nem biztos, hogy rossz szándék volt a háttérben, nem éreztem félelmet, de a józan ész és az elveim és az, hogy az előnyét sem különösebben láttam, ezért nem mentem bele.
          Aztán évek óta nem jött elő a téma. Viszont tavaly felmerült bennem valami kapcsán, hogy létezik olyan, hogy önhipnózis. Ez azért érdekesebb, mert ugye csak én vagyok egyedül, tehát a magam útján tapasztalok. A technikára ráéreztem magamtól. A meditációval ellentétben szárnyalnak a gondolatok. Nagyon szórakoztató, olyan Mátrixos. Megerősítette bennem azt a képet, hogy az anyagi világ csak egy gondolat. Átjárható időben térben, akár megváltoztatható. Ugye a kérdés, hogy Istennel ez milyen viszonyban áll? És én azt tapasztaltam, hogy a felső énem, barátságosabb, kedvesebb, nyugodtabb, jópofább, mint én. Szóval megvagyok, nem hipnózisban töltöm a napjaim, sőt nem is gyakori időtöltésem, de már legalább ezt is tudom.

        21. Szia Neverend!Ha már kérdezted, az történt, hogy túl komolyan vettem magam. 😀 Vicces.Ezért tanulságos.Ezért imádom. :mrgreen: Amikor sz@r a helyzet, az valójában nagyon vicces.Ezért nagyon tanulságos.Ezért imádom a sz@r helyzeteket annyira. 😀 Mikor lássuk “érvényesülni” Istent, ha nem a legelb@szottabb helyzetekben???Ez a helyzet pedig itt nagyon el van… Annyira emberi.Annyira csodálatos!Ezt tudom neked barátsággal üzenni, amikor azon gondolkodsz, hogy az általad idézett helyzet vajon milyen viszonyban áll Istennel .”Az anyagi világ csak egy gondolat…” _()_

          Amikor egyszerűen akarock válaszolni összetett felvetésekre, szívesebben küldök inkább zenét. 🙂 (L) Most ezt küldöm neked meg magamnak (meg azoknak, akik szeretik 😀 😀 ) Csak hogy nehogy komolyan vegyük a dolgokat… https://www.youtube.com/watch?v=0Ym2PcI7LNE :mrgreen:

          https://www.youtube.com/watch?v=1s3fMaBdWD8

  4. Kedves Thea!

    Isten büntetése?

    A fenti kérdés tekintetében elmélkedésed sínre tett. Egy újabb szelettel bővült az igazságlátásom.
    Milyen egyszerű,hiszen ott volt eddig is.

    – Leírva.

    Mert hát, írva vagyon az igazság.

    Nagyon köszönöm!

    Kérem a Jó Istent, segítsen Téged, és Kedves Családodat, erővel, egészséggel!

    Ámen

  5. Kedves Thea!
    Az előttem szólókhoz csatlakozva, kívánom Neked és Szerettednek a fizikai, valamint a lelki gyógyulást. A Lélek segítsen Rajtatok! Imámmal reménykedem hozzájárulhatok ehhez.

  6. Kedves Thea ! Ilyenkor picit megijedünk, de aztán csak közelebb az Úrhoz, meg is nyugszunk. Remélem nem lesz tartós ez az állapot. Adjon az Úr gyógyulást és fordítsa ezt a visz majort a hasznotokra. Ima is megy.

  7. Drága Thea, hogy egy ilyen kifejtésben – amikor életed hajójának műszerfalát a legtökéletesebben értékeled – Ilyen magasságokba emelnek a szavak, és ezzel az oldalad csodálatosan gazdagítottad – azt hittem, elköszönsz egy időre ! –

    csak azt tudom írni : áldott vagy, áldottak vagytok melyhez mindannyian hozzáteszünk majd, imáinkkal, el nem hagyva sőt felszállva arra a hajóra 🙂
    Veletek vagyunk … ahogy az ApCselben írva van: a gyülekezetnek egy volt a szíve … <3

    1. Drága Éva!
      A hajó megy tovább, velünk a fedélzeten, még egyértelműbbé téve, hogy minden jó dologért, ami itt születik, az Úré a dicsőség 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend