Idők jelei

Mennyire ateisták a mai fiatalok?

Pár napja a butaság és a hit kapcsolatáról írtam, ezúttal pedig a legfiatalabb felnőttek és a hit hiánya közötti kapcsolatról szeretnék néhány szót ejteni, egy új felmérés kapcsán.

A Z generáció, vagyis az 1999 és 2015 között születettek között, akik mellesleg nem tudják milyen a közösségi média nélküli világ, több ateistát találunk, mint bármely más fiatal nemzedékben a történelem során.

A The Barna Group, egy vallásos kutatóintézet adatai szerint a Z generáció 13 százaléka vallja magát ateistának. Az Egyesült Államokban egyetlen generáció alatt megkétszereződött azoknak a gyerekeknek a száma, akik semmilyen isteni hatalmat nem ismernek el maguk felett és ez igencsak furcsa, ha figyelembe vesszük, amit az előző cikk kapcsán megtudtunk, vagyis, hogy a gyerekek maguktól inkább hajlamosak hinni Istenben, mint nem. Vajon mi változott az elmúlt években? Esetleg a külvilág hitromboló hatása hamarabb lép be a gyerekek életébe, mint az előző nemzedékek esetében?

A számok szerint nemcsak az ateisták száma növekedett ebben a generációban, de a magukat kereszténynek vallók száma is csökkent.

Négy nemzedék alatt 75 százalékról 59-re esett.

„A Z generáció tagjainak 37 százaléka úgy gondolja, lehetetlen biztosra tudni, hogy Isten létezik-e. Ez az arány a felnőtteknél 32 százalék,”

közölte a felmérést végző The Barna Group.

Az elsőre lesújtónak tűnő adatokban azért mégis találunk némi reménysugarat, mégpedig elég ragyogót, ugyanis a Z generáció keresztény tagjai, előttük járó társaiknál komolyabban veszik a hitüket. Vagyis a korábbi fiatalokhoz képest lehet, hogy többen vannak köztük azok, akik még nem találták meg Istent, azok viszont, akik igen, erősebben ragaszkodnak Hozzá, mint elődeik.

Mindezeket figyelembe véve korai lenne ráragasztani az „ateista” címkét a mai fiatalokra. Ki tudja? Még a végén ők lesznek azok, akiknek a vőlegény érkezésekor is lesz olaj a lámpásában. Elvégre a világosság a sötétségben fénylik igazán…

Előző posztKövetkező poszt

20 hozzászólás

  1. Átírtam a poszt címét, mert attól tartok, hogy a mai fiatalokon kívül csak viszonylag kevesen értették 😀

  2. Az általam szintén nagyon kedvelt Chestertontól egy idevágó idézet:
    “Ha nem lenne Isten, nem lennének ateisták.” 😀

  3. Egy várandós anya két gyermeket hord a méhében. Az egyik egy “kis hívő”, a másik egy “kis szkeptikus”. A “szkeptikus” azt kérdezi:
    – Te hiszel a születés utáni életben?
    – Hát persze – mondja a kis “hívő”. – Az itteni életünk arra való, hogy felkészüljünk a születés utáni életre, hogy elég erősekké váljunk arra, ami ott kint vár bennünket!
    – Hülyeség! – mondja a “szkeptikus”. – Ez nem igaz! Hogyan nézhet ki a kinti, külső élet?
    – Pillanatnyilag még nem tudom – mondja a kis “hívő” -, de biztos sokkal világosabb, mint itt bent! Lehet, hogy a szánkkal fogunk enni és a lábunkkal menni!
    – Nonszensz, lehetetlen! – mondja a “szkeptikus”. – Megyünk a lábunkkal és eszünk a szánkkal!? Micsoda hülyeség! Ez egy fura ötlet, hogyan is működhetne! Itt van a köldökzsinór, ami biztosítja a táplálékot. Nem lehetséges élet a születés után, hiszen ez a zsinór már így is túl rövid!
    – Hát persze hogy működni fog, csak minden egy kicsit másként fog kinézni – mondja a kis “hívő”.
    – Soha sem fog működni! – véli a kis “szkeptikus”. – Még soha senki nem tért vissza a születés után! Születés után vége az egésznek! Az élet nem más, mint egy nagy sötét tortúra!
    – Még ha nem is tudom pontosan, milyen lesz a születés utáni élet – mondja a kis “hívő” -, de azt tudom, hogy találkozni fogunk az édesanyánkkal, és Ő nagyon vigyáz majd ránk!
    – Anya!? Te hiszel egy anyában? Hol van? – kérdezi a kis “szkeptikus”.
    – Itt van körülöttünk, mi benne vagyunk, és általa létezünk, nélküle nem is létezhetnénk! – válaszolja a kis “hívő”.
    Mire a kis “szkeptikus”: – Soha nem láttam még semmilyen anyát! Nincs is ilyen!
    A kis “hívő” elgondolkozik egy pillanatra. – Néha, amikor nagyon csendben vagyunk, hallhatod, ahogy énekel, vagy érezheted, amikor megsimogatja világunkat! Majd halkan hozzáteszi: – Mindenesetre én hiszem, hogy az igazi életünk a születés után kezdődik!

  4. Isten tényleg egy felettünk álló hatalom lenne?Remélem nem.Az utolsó bekezdés viszont már sokkal inkább szívhez szóló. 🙂

    1. Szia Oszkár! Jelen helyzetben érdemesebb Istenre, úgy gondolni, mint felettünk állóra. Egyrészről még vonatkozik ránk a törvény, bár próbáljuk lazán venni. Másrészt, amit fontosabbnak tartok, hogy a hála és köszönet felfelé irányuljon. Persze szem előtt tartva a végső igazságot, hogy csak Isten van. Így élvezhetjük azt az élményt, amit életnek hívnak.
      A Húsvétot külföldi kirándulással töltöttem. Hagyományos pravoszláv és görög ortodox ceremóniákat tekintettem meg. Nagyon fenségesnek éreztem az ünnepet, szeretem nézni az ikonokat és a mézgyertya illatát érezni. Úgy döntöttem, hogy eszem bárányt, hogy teljes legyen az élmény. Éreztem az áhítatot, figyeltem az emberek hitét. Láthatólag sokan a hagyományok miatt vettek részt, de volt olyan, aki könyörgött, azt inkább az idősebbeken láttam. Szóval érdekes figyelni az emberek hitét, nagyon sokfélék vagyunk. Jó témát választott Thea az utóbbi két cikkéhez. Az, hogy az ember mennyire hívő alapvetően egy érdekes kísérlet lenne kideríteni, de szerintem képtelenség kivitelezni. kicsit hasonlít a Platón témára, amit múltkor linkeltél. Ismertem én is ezt a filozófiai kérdéskört. Azt gondolom, hogy nem tudnánk elég izolált környezetet teremteni, meg egyáltalán milyen környezetbe helyezzük a kísérletet. A másik téma a gyerekek és fiatalok hitével kapcsolatban ortodox vagy liberális megoldások között lehet válogatni. A vallások alapvetően arra épülnek, hogy a tanítást és a hagyományokat tovább adjuk. Amikor megtörik egy ilyen “apáról-fiúra” szálló folyamat, utána már nem lesz ugyanolyan. Persze ugyanolyan amúgy sem lesz. A fiatalok hiténél lehetséges, hogy fontosabb, az, hogy milyen környezetben nőnek fel, egy jól működő szekuláris államban kialakulhat egy Istennek tetsző értékrendű generáció, aki esetleg talál magának valami hitet, ha akar, bár a globalizált világban az egész bolygónak jól kellene működnie ehhez. Ugyanakkor egy olyan megoldást sem feltétlen utasítanék el, amikor a fiatalokat ‘belenevelik’ a hitbe, viszont itt is csak valami ökumenikus vagy elfogadható világvallás jöhetne szóba.

      1. Még annyit hozzátennék a hagyományokkal kapcsolatban, hogy most az ortodox Húsvét egy héttel később volt, mint nálunk, így volt szerencsém látni, hogy nálunk mennyire kiüresedett az emberek nagy részénél az ünnep. A locsolás már ciki, hit és ceremóniára való igény sincs. Az új modern keresztény irányzatok ilyen szempontból nem fogják pótolni ezt a hagyományokra épülő űrt, mert úgy gondolom nagyon távol vannak már a gyökerektől, pl Lukács vagy Pál apostoltól, ezek az irányzatok. Már a protestáns puritánságról sincs jó véleményem, de gondoljatok bele ezeknek az öltönyös prédikátoroknak hisz valaki igazán?

        1. Szia Neverend!Sok mindenben egyet tudok veled érteni.A vallásos áhítat, ünnep, nem lebecsülendő.Leborulni Isten előtt, azaz magunk fölé emelni őt… Hogy is lehetne kifogásom ilyesmi ellen?Isten mindenhol van.Még felettünk is.Mindenhol.Hogy lehetne ennek formát adni?Az ünnepnapok, templomok, gyülekezetek formája adhat ennek formát.OK.De Isten mindenhol van… Ahogy a Mennyben, úgy a Földön is, most is és mindörökké is… Úgyhogy nyugodtak lehetünk, még akkor is, ha nem. 🙂

          Még az A-38-as hajón is ott van, különösen ma, és én is ott leszek, mert ahol szénalapú vagy bármiféle életforma van, Ő is ott van, és mi is ott vagyunk, én legalábbis ott leszek, mert már több mint egy hónapja ki van rajzszögezve a falamra a becses belépőjegy 😎 :

          Carbon Based Lifeforms
          https://www.youtube.com/watch?v=p2rIOTby0gk

        2. A bulit én is szeretem, sőt fontos számomra. Olyankor más a kapcsolat Istennel, akkor együtt táncolunk. Szüksége van erre az embereknek, mindig is szüksége volt a vallásos ceremóniák mellett. Régebben bálnak hívták, most flórklórnak hívjuk, amint egykor pörgött a nép. Jó szórakozást! 🙂

        3. Neverend! Az jó, ha jól elszorakozunk az életben, tanulunk sokat az élettől meg miegymás, de mi lesz utána?

        4. Zsolt, ahogy Neverendet megismertem itt az utóbbi bő három évben, nem hagyja hidegen ez a kérdés. 😉 Mint ahogy engem sem.De ahogy utaltam is rá, ahogy az Alfa és az Ómega is egy, egy az “előtte”, az “utána” és az is, ami “közte” van.Isten mindig mindenhol ott van.Kérdés, hogy mi ott vagyunk-e.Persze, ott, hol máshol is lehetnénk, amikor Isten van mindenhol.Ő a kezdet és a vég, és a jelen is.Ezért amikor azt mondjuk, hogy “utána”, azt mondjuk: Jézus.Ez van az “előtte” idejében, az van “most” is, ez van mindig, állandóan.Jézus.Ez van velünk is.Kérdés, hogy tudunk-e róla.

        5. Én régóta itt vagyok a Földön és ide is szeretnék újraszületni és ez az óhajom teljesülni fog, de valami komolyabb új “feladatot” kell teljesítenem. Kegyes hozzám az Úr, de nem lehet ezzel mindig visszaélni. Most már könnyebben felfedezem magam az új életekben, tehát ilyen szempontból bizakodó vagyok, hogy nem lesz gond.

        6. Ha gond lenne (valamikor is), Neverend, az most lenne. 😀 De ha meg azt mondom, “most”, akkor azt mondom: Jézus.Mert “az az óra pedig most vagyon.”És ez egy felbecsülhetetlen értékű vagyon.Akkor pedig hol a gond? 🙂

        7. És milyen igazad van. 🙂
          Nem olvastad véletlenül Nikosz Kazantzakisz-től a Zorbász, a görög című könyvet? Igazi, keresztényeknek szóló történet.

        8. Sajnos azt nem olvastam.Van még egy hatalmas regénye, a Krisztus utolsó megkísértése, de ezt is csak filmen láttam.A Videán ugyanezen a címen megtalálod.Én láttam vagy hússzor 😀

        9. Neverend!
          És én még azt hittem, hogy a Hegylakó egy kamfasztikus film, most meg kiderül, hogy mégsem 😀
          Na és merre tartasz, ha szabad megkérdeznem, mi a célállomás?

    2. Az egyiptomi múmiákat a múzeumok poros tárlóiban elnézve, az ő feltámadásuk kissé hihetetlennek tűnik 4 000 év távlatából…
      Igaz minden vallás azt állítja magáról, hogy az az igazi…
      A középkorban mégis kissé másképpen nézett ki a dolog, mert elhitték, hogy a pokolra kerülteket , bűneik miatt? forró olajban főzik az idők végezetéig, de némi pénz ellenében ez megváltható.
      Ma már egészen másképpen néz ki, hiszen csak a lelkünk …kerül a pokolra, annak meg, már ha van és nem csak a tudatunk, amely ha megszűnik…akkor meghalunk. És utána halottak leszünk az idők végezetéig.
      Isten, ha jól értettem azért áldozta fel egyfiát…hogy megbocsássa MI bűneinket, emelyeket a generációk, újra és újra meg kell bocsájtani…

      És ha valóban lenne a Földön kívül élet, értelmes lényekkel, ott is van egy másik Isten ?

      1. Káldi József, a vallások arról szólnak, hogy az ember Istent keresi. A kereszténység ezzel ellentétben arról, hogy Isten keresi az embert. Az után is hogy nem hitte el: a tökéletes világban EGY dolgot, jó lesz ha nem tesz meg (ez volt a tiltott fa gyümölcse, mert akkor meghal) – és mégis így tett: Isten megmondta, hogy annak a következménye a halál. Ezért tiltotta attól a Teremtő az embert.

        Nem HITTE EL – az első ember – HOGY Isten IGAZAT MOND, hanem hallgatott a csábítóra (bizony, nem haltok meg – mondta) ezzel BŰNT követett el, ami azt jelenti, hogy elválasztotta magát Istentől, így lett bűnének következménye, fizetsége, zsoldja a halál (és a betegségek).

        Isten kinyilatkoztatta a legfontosabbakat Önmagáról ahogy az Ószövetségben olvassuk. A tízparancs tulajdonképpen az a működés, ahogy az ember boldog lehet -. ha jól utána gondolunk. Azt is mondja: “egészen közel van hozzád a törvény, a szádban és a szívedben hogy hozzá mérjed cselekedeteid” és valóban, a szeretet-igény, a lelkiismeret hangjai (bár sokak elhallgattatják) mind azt jelzi, hogy a szívünkben működik az Isten-hasonmás. Mert minket az Ő képmására, hasonlatosságára teremtett … Amint Isten maga a szeretet, az ember sem bírja ki szeretet nélkül …

        Nem is mondott le rólunk, hanem RÖGTÖN megígérte, hogy a csábítót, a gonoszt, le fogja győzni Valaki, aki asszonytól születik majd. Az Ószövetségben több mint háromszáz olyan mondat – prófécia – van, amely Jézus Krisztusban beteljesedett. A próféták persze a legtöbbször nem tudták, miről írnak amikor az a jövőt vetítette előre !
        Erről lehet itt az oldalon olvasni.

        MIÉRT kellett Istennek – és közénk született embernek, Jézusnak – lenni ahhoz hogy meghaljon HELYETTÜNK, hiszen “mi” már választottuk a bűnt és vele a halált ? Mert ez nem volt visszafordítható.

        Érkezett egy zsidó kultúra, ahol állatokat öltek meg azért, hogy rájuk tegyék a bűnüket, majd megöljék, és ezzel a vétek el legyen törölve, vagy, áldoztak ÁRTATLAN és hibátlan állatokat. Tőlünk ez idegen, de csak ez vezethetett arra, hogy egy TÖKÉLETESEN TISZTA ÁLDOZAT – és halál – tegye jóvá azt, amit mi tettünk. A bűn ugyanis leszármazik, minden ember akarata rosszra hajló, lehetetlen, hogy hibát ne kövessen el … mindnyájan bűnösök vagyunk, CSAK az Isten Fiának megváltó halálában – ha elfogadjuk – leszünk bűntelenek. Tudom, hogy ezt nagyon nehéz megérteni, még inkább, elfogadni, hogy “tehetett” ilyet Isten az emberért ? Mert nem akarta, hogy elvesszen örökre … ezt FORDÍTOTTA meg, ezért “váltás” ez: megváltás !

        Sőt, Isten egy előképet rajzolt elénk akkor, amikor Ábrahámnak idős korában gyermeket ígért, szintén idős feleségétől. Már nem tudott várni Ábrahám, ezért a szolgálójának támasztott gyermeket … végül mégis megszületett az ígéret szerint a Fiú, Izsák. Amikor felnőtt, az Úr azt kérte tőle, hogy áldozza fel – vagyis ölje meg … És Ábrahám kész volt erre, annyira biztos volt abban, hogy ISTEN JÓ ! a MOZDULATOT az Úr megakadályozta …
        Ezért, Ábrahám hűségéért lett mindörökre választott nép a zsidóság … (mégis hűtlenek voltak … halálra adták a bűntelen Jézust, mert szerintük Isten nem küldhetett egy szegény, a bűnösökkel törődő, a betegeket meggyógyító embert, hanem hatalmat vártak, a római fennhatóság alóli szabadulást … )

        Olvashatod a Bibliában, Mózes V.könyvében, hogy bár Isten elvetette hűtlenségük miatt őket, mégis, “visszahozlak” – ígérte – ” és olyanok lesznek mintha el sem vetettem volna őket”: ez nemrég történt, BETELJESEDETT Izrael állam megalakulásával !
        —————————————————————
        Az biztos, hogy nem könnyű megérteni, miért halt meg Aki Isten, de emberré lett értünk … amikor egészen biztosan le tudott volna jönni a keresztről ! Én ezért tértem meg: hogy NEM AKART bár megtehette volna ! Isten gondolatai magasabbak az emberénél … összehasonlíthatatlanul: hibáztál ELLENEM ? Válasza: ÉN BÜNTETEM MEG MAGAMAT !

        Nem kell többször hogy ez megtörténjen, hiszen Jézus feltámadt ! A tanítványai csalódottan hagyták magára egészen addig, míg asszonyok elmentek a sírhoz, hogy bekenjék olajokkal, amit a temetéskor nem tudtak megtenni. DE a kő el volt hengerítve, és Jézus MEGJELENT ! ez után többször is. Mindez úgy történt, szintén, ahogy előre megmondta. Ahogy az Ószövetségben is előre meg volt írva MINDEN a Messiásról.

        A tanítványok hogy is kaphattak volna a csüggedés után erőt, ha nem így történt volna? Hogy hagyhatták, hogy mindannyian vértanúk legyenek, később, ahogy szintén megmondta ELŐRE az Úr Jézus ? “Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak”: így történt, egy kivétellel, János apostollal, akit viszont száműztek …

        Mi itt az oldalon szintén azzal foglalkozunk, amit előre megmondott Jézus, mert fel kell ismernünk “az idők jeleit” és azt is, hogy azért mondta meg előre, hogy ha bekövetkezik, higgyünk … Ez az egyetlen, amit a bűneset óta tehetünk: ELHISSZÜK hogy Ő szeret minket, hiszen alig felfogható bizonyítékát adta, amikor meghalt a kereszten – pedig, le tudott volna jönni … DE akkor mi értelme lett volna, hogy ide szülessen közénk ? Pont ezért jött …

        “A halál és élet harcra szállt. Meghalván az élet, a halálon úr lett” – https://www.youtube.com/watch?v=azsDOzVsiMM
        Sok paradoxont találsz az életben … ez is ilyen. Még sorolhatnám, de nem akarom kihagyni:

        hogy a leplet, melyben Jézust temették, a tanítványok eltették. Évszázadokon, ezredeken keresztül őrizték. A tudományos vizsgálat megállapította egyrészt az útvonalat ahogy a hagyomány is szól, ezt pl. pollenvizsgálatokból és sok mást, Jézus kínzásának formáit, a római korbácsütések nyomait, a töviskoronát … mert egy FÉNYKÉP negatívján előjött a pozitív kép. EGYET nem tudtak megállapítani a tudósok: hogy került rá a képmás az anyagra, olyan textilszálakon, mint egy régi tűzvész nyomai … perzselődéssel ?! Itt a legjobb könyv erről https://www.libri.hu/konyv/A-torinoi-halotti-lepel-es-koranak-meghatarozasa-52.html Erről film is van a yt-n, ahol a tudósok beszélnek erről a kutatásról … hogy hittek ők ennek alapján Jézusban … a Megváltóban !

        Jézus azt mondta: “Boldogok akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert eltelnek vele'” Máté 5 6 hegyi beszéd. Anélkül hogy valaki keresné, bizony, nem fogja megtalálni … Ehhez szerettem volna neked segíteni !

      2. Elég felületesek a teológiai ismereteid Józief, Egyiptommal kapcsolatban pedig az infók inkább kalandfilmekből és mesékből származnak. Egyiptomban is túlvilágra készültek a lelkek, egy ítélet után. Halottak könyve mond valamit?
        Csodálkozom, hogy nem az általános iskolai tankönyv szövegét dobtad be, ami a vallások kialakulását a természeti jelenségek nemismerésével magyarázza. Ennyit az oktatásról. Ez remekül bemutatta a cikk témáját.

        1. Gondolod Neverend, hogy ő a hibás ? Ezzel a hozzáállásoddal gondolod, hogy nagy kedve lesz fellapozni a Bibliát, és más értékes irodalmat ?

Hozzászólás a(z) Neverend bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend