Jó néhány hónap eltelt anélkül, hogy akárcsak egyszer is szóba került volna Nagytestvér, illetve annak kamaszkorban járó egyik kistestvére, a Facebook. Pedig éppen lenne miről írni, hiszen a közösségi oldal kitalálóját és vezérét manapság már az Egyesült Államok elnöki posztjának egyik várományosaként is emlegetik. Most azonban nem erről lesz szó, hanem a Facebook sokak által ismert egyik funkciójával kapcsolatos újításokról, amire az oldal egy kedves olvasója hívta fel a figyelmemet a Gizmodo-n megjelent cikk révén.
Biztos mindenki olvasott már ízelítőt a Facebookot ért támadásokra adott hivatalos válaszokból, miszerint az oldal nem használja fel a telefonok helymeghatározó adatait a potenciális ismerősökre vonatkozó javaslatoknál. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne játszana el a felhasználás gondolatával.
A Facebook 2014-ben szabadalmaztatott egy eljárást, ami a felhasználók mobiltelefonja segítségével képes megállapítani, hogy két ember ismeri-e egymást. Az ötletgazda Ben Chen leírta, hogy nem csupán azt tudják megállapítani, hogy két okostelefon ugyanott tartózkodott-e egyazon időben, hanem a beépített giroszkóp segítségével még azt is, hogy egymással szemben álltak-e vagy esetleg egymás mellett haladtak. A Facebook ez alapján tehát javasolhatja, hogy jelöld ismerősnek a személyt akivel tegnap beszélgettél a sörözőben, de nem fogja ugyanezt tenni a szórakozóhely többi látogatójával, akikhez nem szóltál egy szót se.
Na, ez az a módszer, amit a Facebook elvileg nem alkalmaz, illetve csak egy rövid ideig alkalmazott valamikor 2015-ben.
A Gizmodo egy egész éven át nyomozott a Facebook által a potenciális ismerősök hátborzongatóan pontos beazonosítására alkalmazott módszerek után, amely során a cég rendkívül kommunikatív volt azzal kapcsolatban, hogy mit nem tesz a felhasználók követése során. Nem használ helymeghatározást, wi-fi hálózatokat, IP címeket vagy arcfelismerést (amit egyébként könnyűszerrel megtehetne), de erre nem is igen van szüksége, mert a javaslatok komoly százalékához elég az az információ, amit a felhasználók önként megadnak, mégpedig a saját telefonkönyvükhöz való hozzáférés engedélyezésével.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a Facebook ne akarna újabb módszereket a kapcsolatok feltérképezésére, amit az egymás után beadott szabadalmak bizonyítanak. Az egyik például figyelembe veszi, ha két ember hasonló számozású fotókat tölt fel (IMG_4605739 és IMG_4605740 például) vagy ha feltöltött képek ugyanazokon a pontokon tartalmaznak porszemet vagy karcolást, jelezve, hogy a képek ugyanazzal a kamerával készültek.
A mai okostelefonok olyan sokféle lehetőséget kínálnak a felhasználók megfigyelésére, hogy a Facebooknak manapság már inkább arra kell figyelnie, nehogy túllőjön a célon és az ismerős javaslatok pontosságával kiakassza felhasználóit, mint például, amikor egy olyan rokont javasolt bejelölésre, akinek a létezéséről a felhasználó nem is tudott.
Ízelítőnek talán ennyi is elég, a többit pedig nyugodtan rábízhatjuk egymás fantáziájára. A történethez persze hozzátartozik, hogy üzletpolitikai szempontból a Facebook számára azért vagy azért is fontosak az ismerős javaslatok, mert a több ismerős több Facebookozással eltöltött időt és így több reklámbevételt jelent a cégnek, no meg persze az információ önmagában is hatalom.
Mindez pedig akár megmosolyogtató is lehet, főleg, ha rájövünk, hogy ezzel a mindentudásra való törekvéssel Kit próbálnak utánozni, mégpedig hiába.
Ami engem illet, nem igazán aggaszt, hogy a Facebook mennyit tud az ismeretségi körömről, mert azt gondolom, hogy amikor eljön, vagy talán egy volt szocialista ország esetében inkább visszajön az idő, hogy az ember bajba kerülhet egy ismeretség miatt, nem a Facebook lesz a legfőbb gond. Bár ettől függetlenül tényleg nem egészséges, ha egy hatalmi összefonódásokkal terhes vállalkozás ekkora információs hatalommal rendelkezik, mert sajnos, ebben a világban, amit rossz célokra is lehet használni, azt előbb utóbb megteszik.
Addig mindenesetre azon leszek, hogy minél több ismerőst gyűjtsek. Na persze nem a Facebookon, hanem a való világban, és pedig olyan ismerősöket, akikkel sohasem fogok utoljára találkozni.
Valószínűleg ennek a cikknek hatására azt álmodtam, hogy repülőgépek nem az ismert csíkokat szórták, amelyek később szétterülnek, hanem ugyanolyan fehér színű hálózatot amelyek viszont úgy maradtak, mintha “nyomtatott áramkörök” lettek volna … nyomasztó volt ! lehet, hogy majd így zárul be az “ég” … viszont a “felül” az bennünk van 🙂
Azt gondoltam, ez a vég, most jön az utolsó próba …
Nekem is nagyon úgy tűnik, hogy ezek a találkozások sose is utoljára valók. 🙂 Úgy látszik, mindig van egy “utolsó”.Ezt a világ teremtéséig, meg végéig, előre meg vissza le lehetne vezetni.Le.De nem az értelem számára.Az értelem még a jelent sem képes elhagyni igazán (legfeljebb nem vesz róla tudomást; erre is van egy freudi fogalom, ‘elfojtás’ 😉 😀 ), nem hogy a szingularitásba való ütközés nélkül a múltba vagy a jövőbe tudjon tekinteni.Ezen bizonyos ÉRTELEM számára az ÉRTELMEZHETETLEN végtelenbe fut minden irány.Így szab neki félelmetes határt a világ, ami egy nagy tükör.”De aki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe és megmarad amellett, az nem feledékeny hallgató”, és megérti (nem az értelmével), hogy az élő Istennel vagyunk közösségi hálózatban.Ezért nem találkozunk utoljára.