Hit és vallás

Jézus tényleg istállóban született?

Szeretem a karácsonyhoz valamilyen módon köthető történeteket és szívesen osztom meg őket az oldalon. Az idei felhozatal rendhagyónak mondható, mert a napokban megosztott írások nem kifejezetten megható vagy szívmelengető helyzeteket mutatnak be, hanem inkább a Jézus 2000 évvel ezelőtti világrajövetelével kapcsolatos témákat feszegetnek, bár azt is meg kell vallanom, hogy számomra ez éppen olyan szívmelengető, mint egy karácsony éjjelén megválaszolt ima. Azért is rendhagyó ez a két poszt (sajnos csak kettő), mert némiképp szembemennek a karácsonykor megszokott írásokkal, vagy azért, mert nem ostorozzák eléggé az ünnepet, vagy azért mert egy évszázadok óta elfogadott történetet helyeznek más megvilágításba.

A „betlehem” szóra, főleg, ha az karácsony tájékán hangzik el, a legtöbben azonnal a jól ismert dekorációra asszociálnak: istálló közepén egy jászolban az újszülött Jézus, körülötte pedig állatok, illetve József és Mária. A képpel egyetlen probléma van: Jézus valószínűleg nem egy istállóban született.

Mindannyian ismerjük a történetet, amit számos bibliai témájú film is feldolgozott már Lukács elbeszélése alapján. Augustus császár rendeletet adott ki, hogy „az egész lakott földön összeírást tartsanak”, aminek eredményeként „elment mindenki a maga városába, hogy összeírják”1. Tette ezt József és Mária is. A filmekben láthatjuk, ahogy József egyik betlehemi fogadó után a másikban próbál helyet találni várandós felesége és a maga számára, sikertelenül, míg végül egyéb lehetőség híján egy istállóban kötnek ki, Jézus pedig megszületik. A helyzet azonban az, hogy az egész istállós, szálláskeresős eseménysorozat néhány szó alapján, inkább csak amolyan következtetésként adódott a történethez.

Lukács ennyit ír: „megszülte elsőszülött fiát, és bepólyálva a jászolba fektette, mert nem volt számukra hely a vendégfogadó háznál.” (Lukács 2:7)

Lukács azonban nem valószínű, hogy egy fogadóra utalt itt. Először is egy Betlehem méretű eldugott faluban nem igen lehettek fogadók. Másodszor pedig a fogadónak fordított „katalüma”2 szó vendégszobát is jelent. Lukács és Márk ugyanazt a szót használják az utolsó vacsorának helyet adó helyiségre (Márk 14:14, Lukács 22:11), ellenben a jó szamaritánus történetében, ahol ténylegesen tudjuk, hogy a szamaritánus egy fogadóba viszi az útfélen talált férfit, egy egészen más szó, a „pandocheion” szerepel, ami egyértelműen fogadót jelent. Ez a fogadó mellesleg a Jerikó és Jeruzsálem közötti forgalmas útvonal mentén állt a történet szerint.

Harmadszor, József, aki bizonyára szerető, gondoskodó férj volt, nyilván mindent megtett, hogy Mária és a születendő Jézus számára megfelelő helyet találjon, amire Lukács szerint volt is ideje. „Történt pedig, hogy ottlétük alatt beteltek szülésének napjai…”3 A sorok között sehol egy utalás arra, hogy fejvesztve rohangált volna szálláshelyet keresve.

Végül pedig József rokonai számára kifejezetten sértő lett volna, ha a fiatal pár egy fogadóban száll meg, akkor is, ha a népszámlálás miatt a vendégszoba már tele volt és Mária az otthon közös helyiségében volt kénytelen megszülni Jézust, ami akkoriban nemcsak a családtagoknak, hanem egy-egy állatnak is éjszakai szállásként szolgált.

Szomorkodásra persze nincs okunk és a régi betlehemektől sem kell megválni, már akinek van, legfeljebb megerősíthetjük a falait, hozzáépíthetünk egy konyhát, a háttérbe pedig odaképzelhetünk néhány további családtagot. Jézus érkezése és élete semmivel sem lesz kevésbé csodálatos az információ birtokában, legfeljebb elgondolkozhatunk azon, hogy mennyire olvasunk figyelmesen vagy mennyire hagyatkozunk mások fantáziájára és elbeszélésére az Élet fontos dolgaiban. Én legalábbis ezt tettem.

Áldott karácsonyt azoknak, akik ünnepelnek és azoknak is, akik nem!

Paul Copan That’s just your interpretation című könyvének felhasználásával

  1. Lukács 2 []
  2. καταλυμα []
  3. Lukács 2:6 []
Előző posztKövetkező poszt

55 hozzászólás

    1. Szerintem ez sokkal inkább egy politikai töltetű hír.Egy szélsőséges, szélsőségesen bulvár politikai újságban jelent meg.(Miközben ma itthon csak ilyen politikai lapok -politikai szennylapok- vannak.) Szerintem felesleges ilyesmivel foglalkozni.Ilyesmi hírekkel.Egy “politikai” lapban jelent meg, politológusok nyilatkoznak benne, meg a polgármester… Annak idején Jézust is súlyosan be akarták vonni az akkori politikai játszmákba.A “kereszténység” fogalma pedig eléggé politikával túlterhelt fogalom.Egy politikai állásfoglalás a kereszténység.Mióta is?…

      Ne csak azt nézd, hogy a világból miféle hírek jönnek, hanem sokkal inkább azt, hogy mit okoznak ezek benned, mire inspirálnak és ösztökélnek.Ahol a mi kincsünk, ott a mi szívünk.És ahol a mi szívünk, ott a mi kincsünk.

    2. Ez a betiltás tanulságos 🙁 ! Az előzetesből az látszik, hogy kasszasikerre számítanak, hiszen “klasszikus” a történet. Tele lehet vicces fordulatokkal, az állatokkal, de mi jöhet át a mihozzánk született Isten Fiúból … meglátjuk!
      Kis gyerekeknek még a téma is fontos hogy szóba kerül egyáltalán, és jó program lesz ez a mozi. Szerintem MAJD meg fogják vásárolni, lehet, hogy amikor már nyugaton lefutott (és olcsóbb).

      1. Már több részt feltöltöttek “A gyermek, akit Jézusnak hívtak” c.filmből, több variánsa is van. Csodálatos gyerek arcot könnyű találni, nem úgy mint felnőtt férfit (sose sikerül szerintem, bármekkora az igyekezet) !
        Ebben a részben van amit lenn említettem (a betlehemi gyermekek megmenekülése) https://videa.hu/videok/nagyvilag/a-gyermek-akit-jezusnak-hivtak-H9s577Oh4Ir1Dz8Y a 44-45.perc körül: a gyerekek a völgyben várakoznak és nem hiába 🙂
        Az indítja a filmet, hogy egy katona igazságkeresését kibillenti, hogy egy valaki menekül meg – a kis Jézus – és ez “igazságtalan” a többi betlehemi kisgyerekre nézve!
        A végén a nyomozó megtér … Jézus későbbi életének epizódjai egy-egy helyszínhez kötve jelennek meg, gyermekként előre látja a jövőt. Szerintem szép film.

  1. Kedves Thea
    Mi van Joseph Candellel- remélem jól írtam, akinek a podcastjeit hallgathattuk régebben?
    Érdekes és lényeges információkat osztott meg velünk.Jó témák és az aktuális világban zajló eseményeket hallhattuk tőle.
    Ez már jó ideje nincs és sajnos-nem bántásodként írom- elég langyos témák vannak a honlapon, ami inkább altatja az embereket, mint hogy felébresztené őket.
    A világban és az “egyházban” jelentős események zajlanak, ezekből szinte semmi sem jelenik itt meg.

    1. Szia Lacika!
      Régebben úgy működött az oldal, hogy Joe meg időnként mások is küldtek nekem témábavágó cikkeket, és ezek közül válogattam, fordítottam, plusz voltak a podcastek, amiket Joe állított össze. Most pedig nagyjából egyedül csinálok mindent. Ettől persze még lehetne több cikk az idők jeleivel kapcsolatban, de valahogy az ezzel kapcsolatos történések nem késztetnek írásra, illetve csak ritkán. Egyébként te is küldhetsz be olyan híreket, amik szerinted érdekesek. Engem is érdekel, hogy másokat mi mozgat meg, és ez már önmagában is felkelti a figyelmemet. Érdekes egyébként, hogy azok a weboldalak, amikről sok cikket átvettem korábban, manapság olyan írásokat tesznek közzé, hogy sokszor az első mondatnál tovább nem vagyok képes olvasni őket. Nem tudom, hogy ők változtak vagy én, vagy mindkettő, de mindenestre ez a helyzet.

      1. Szia Thea!Eszembe szokott jutni ez a kommented.Akár tényleg te változtál, akár ők, akár mindkettő igaz valamennyire, az mindenképpen érdekes.Amennyire időd engedi, fejtsd már ki bővebben mindezt légy szíves, hogy mire gondoltál.A hozzászólásod utolsó harmadában főleg.Köszi!

        Amennyire én látom, itt a válaszolgatók is változtak közben.Tudom, hogy nem ildomos senkit sem szembe dicsérni, de ezek helyes irányba történő változások voltak szerintem.

        1. Azt hiszem, hogy az amerikai elnökválasztás idején kezdődött. Azt vettem észre, hogy azok az oldalak, amik számomra érdekes cikkeket tettek közzé korábban, valahogy elvesztek a részletekben, a piti politikai csatározásokban és azóta se találtak magukra. Mostanában a legtöbb cikkre, ami felkelti az érdeklődeklődésemet, vagy a billentyűzet elé húz, “véletlenül” bukkanok. És persze ott van a másik oldal, mármint én magam, illetve, hogy nyilván az én érdeklődésem is változott és a “lesznek majd éhségek és döghalálok, és földindulások” kiterjedt szinte mindenre, hiszen Jézus nagyon sok mindenről beszélt, ami változni fog, nemcsak eljövetele előtt, hanem folyamatosan. Illetve egyre fontosabbá vált számomra, hogy az idők jelei mögött megláttassam a világosságot. Van, akinek arra van szüksége, hogy felébredjen, mielőtt alvajáróként bezuhan a szakadékba, másoknak pedig arra, hogy észrevegyék a hidat vagy a szakadék szélén rájuk váró csodát, ami átrepíti őket a szakadékon.

        2. Hát igen, olyasmi ez, mint hogy melyik volt előbb: a tyúk vagy a tojás?Mindegy, ki vagy mi változott előbb.Ez egy élő rendszer, és minden hatással van mindenre.Az a lényeg, hogy semmi és senki sem marad ugyanaz.Szerintem az idők jelei pont arról szólnak, hogy ezek a változások ne meglepetésként érjenek bennünket.Mert ahogy írtad is, az idők jelei tükrében minden a helyes megvilágításba kerül.Azt hihetnénk magunkról, hogy egyetlen személyként csak porszemek vagyunk a nagyvilágban.Ez annyiban igaz, hogy még a legzseniálisabb szörfös sem lehet hatással az óceán hullámaira.De dönthet úgy, hogy meglovagolja azokat.

        3. “Olyanok vagyunk mint az, ki álmában saját világát álmodja meg.Mondtam neki, hogy értem.Mire ezt mondta: ‘De ki álmodja az álmodót?’ Majd meglátott valamit, és jelezte, hogy forduljak meg.Amikor megfordultam, önmagamat láttam a messzi múltból.” (Twin Peaks 3. évad 14. rész – Pont ezt kezdtem el nézni, miután a fentit beírtam, érdekesnek találtam benne ezt a részletet.)

  2. Bocsánatot kérek mindenkitől, akiben rossz érzést keltettem az utóbbi néhány megszólalásommal!
    Az egész évben felgyűlt negatív töltés, mint a magma a vulkánban, utat tört a felszín felé.
    Ma éjjel megtisztult a lelkem.
    Boldog karácsonyt!

        1. Kedves Éva!Tudom, hogy nem erre gondolt.Höhö. 🙂 Rákattintottam Andre linkjére, de ennyire azért én nem érteni angol.No englis.Little only. 🙂 Ha minden igaz, az a “Növeked!” magyar című film, amit már láttam.Magyarul.A Piramis együttes ezen klipjét nem néztem meg, ha arra gondoltál.Ez egy nagyon régi dal, régen szerettem.Csak mosolykeltés gyanánt raktam ide.Mert ez egy másfajta “piramis”.És mégis igazi Ünnepet kíván mindenkinek.Miért ne jöhetne ez szívből?Akár tőlük, akár azoktól, akik meghallgatják.

        2. Ez eredetileg egy “lájk” jel akart lenni, csak úgy látszik nem működik… 🙂

        3. Bízd Újra Életed Krisztusra!

          Isten, kérünk, mutasd meg nekünk, milyen cselekedetet vársz tőlünk, melyik az az út, amely nem sodorhat veszélybe minket! Háríts el minden akadályt, ami előttünk áll, így egyengesd útjainkat a biztonságos kikötőbe! Rád bízzuk magunkat, a te vezetésedre. Továbbra is kérünk, vezess és bátoríts minket kijelölt ösvényeinken! Te legyél a világító lámpásunk, hogy semmilyen körülmények között se tévedjünk el! Köszönjük eddigi segítségedet is, bízunk további megtartó erődben, amelyre biztonságosan ráhagyatkozhatunk. A következő évben is Te vezess minket és arra ösztönözd lelkünket, hogy soha le ne térjünk a dicsőséges útról!”

  3. Nem szép dolog az embereket a tényekkel összezavarni, illetve illúzióiktól megfosztani. 🙂 Minden esetre Jézus nem fényűző körülmények közé született, és nekem most születéséről, életéről, haláláról, feltámadásáról ez a tőle vett idézet jut eszembe: az Emberfiának nincs hol lehajtani a fejét…

  4. Azt szeretném csak megértetni, hogy

    képtelen vagyok a nyájszellemre, a kötelező igazodásra, az előírt gondolkodásra, az elvárt örömködésre.

    Minden kőbe vésett törvénynek van Achilles-sarka és nekem olyan célzó ösztönöm van, hogy arra lőjek…Nem rokonszenves tulajdonság, de kalandos gondolatiság.

    Azt ne mondjátok, hogy egy iylen súlyú ünnep előtt, mint a karácsony, soha nincs az ünneppel ellentétes előjelű érzésetek. Mi a baj azzal, ha én ezt fölismerem magamban és még formát is adok neki? Ünneprontó lennék?

    Nem hiszem. Az emberi lélek hullámtermészetéről adok hírt…

  5. Ideje lenne befejezni ezt a semmitmondó felfedezés propagálását. Nyilván, ez az eredeti szerzőnek szól. A teológus, aki nem tud azonosulni a hittel, Jézus lényegével, mit tehet egyebet?
    Ilyen “eget rengető” felfedezéseket jelentet meg. A szövegből világosan kiderül, hogy istállóban, jászolban született Jézus, mert “a világ nem fogadta be”. Ne próbáljuk “szépiteni”, rehabilitálni a világ “vendégszeretetét”. Nem, nem az előszobában született. Ahogy tenyészállatokat sem tartanak az előszobában. Ahol állatok vannak: az istálló, még ha palota is volt valamikor. S tetszik, nem tetszik – az angyalok a juh- és kecskepásztoroknak adták hirül a születést. Nem a főpapoknak. Pedig akkor állt még a jeruzsálemi Szentély teljes heródesi diszében. Több, mint 2000 évig püspökök, prédikátorok, próféták hirdették ugyanazt – aztán hirtelen valaki felfedezte, hogy nem ott született. Bár apróságnak tűnik, nem az. Lényeges minden, mert az egyszerű embereket megbotránkoztatja az ilyen kijelentés. Talán nem értjük, amit olvasunk? Beiktatott teológus közvetitőre van szükség minden mindenben? Ahaa…

    1. 1. “Lukács azonban nem valószínű, hogy egy fogadóra utalt itt. Először is egy Betlehem méretű eldugott faluban nem igen lehettek fogadók.” Téves: Betlehem nem egy eldugott falu volt: Jeruzsálem közvetlen közelében feküdt, az ünnepekre Jeruzsálembe irdatlan emberáradat érkezett, a közeli falvak tele voltak zarándokokkal, tehát fogadó és fogadószoba is bőven lehetett…
      2. Fogadó vagy fogadószoba – nem igazán változtat a lényegen, főleg, ha foglalt…
      3. “Végül pedig József rokonai számára kifejezetten sértő lett volna, ha a fiatal pár egy fogadóban száll meg, akkor is, ha a népszámlálás miatt a vendégszoba már tele volt…” Ez aztán a fantázia. Mert az Irásban erről egy szó sincs emlitve… a vendégszerető rokonokról. Mennyire presztizskérdésnek tekinthették, hogy József jegyese, aki később lett felesége mint a fogantatás (s a rokonok kinosan ki tudják számolni, higyjétek el), várandós és náluk illene szülnie… a szigorú zsidó törvények értelmében. De ez most csak az én feltevésem.
      “…legfeljebb elgondolkozhatunk azon, hogy mennyire olvasunk figyelmesen vagy mennyire hagyatkozunk mások fantáziájára és elbeszélésére az Élet fontos dolgaiban. Én legalábbis ezt tettem.” Én is. :)) Ne haragudj, Thea, hogy ennyire nyersen megkritizáltam a szöveget, de ezt előhozta néhány évvel ezelőtt egy prédikátor, ő el volt telve ezzel a felfedezéssel, még hozzáadott valami saját találmányt… a gyülekezet egyszerű tagjai pedig megbotránkoztak ezen: ők nem igy tudták, hallották a többi prédikátortól… Nekik ez nagyon fontos volt. Nem saját bejegyzésemre kivántam válaszolni, csak nem tudtam, hogy folytassam az érvelést. Nagyon értékelem az irásaidat! Áldott karácsonyt neked is!

      1. Az írásban nincs szó istállóról, csak jászolról, illetve egy olyan szóról, ami jelenthet teknőt is. Azt valóban nemt tudhatjuk biztosra, hogy volt-e fogadó az ókori Betlehemben, de nem lehetett nagy település: “De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, a ki uralkodó az Izráelen; a kinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van.” Mik 5:2
        Ami pedig József rokonainak vendégszeretetét vagy elutasítását illeti, szerintem a mai világból indulsz ki, pedig az ókor sok tekintetben elég eltérő volt, és az, hogy József és Mária náluk száll-e meg nem presztízskérdés volt, hanem evidens, ahogy történetesen egy mai családban is az, akkor is ha kevés a hely.

        1. Igen, kedves Thea, evidens, :)) de még inkább az, hogy egyáltalán nincs szó József rokonairól… Sőt, lehet nem is voltak rokonai Betlehemben, vagy nem tartották a kapcsolatot. :)) József Názáretben élt. Csak Betlehemből származott a nemzetsége, a Dávid házából. Na de elismerem, hogy tudsz érvelni. :)) A jászol 3-szor van emlitve. Jászol vagy teknő – nagyon nem mindegy. Attól függ, mivel etették a kecskét, szamarat, tehenet. Mert, ha szénával – akkor próbálj csak szénát tenni nap mint nap a vályúba vagy teknőbe… Nem gyakorlatias, nem működik. És hidd el: állatok közelében nőttem fel. :)) S az állatok beletapossák a teknőbe, vályúba, eltolják, nem férnek mind hozzá stb. Ezért találták fel a jászlat. S ugyanakkor magasabban van: nem másznak bele, védett, régen az istállószolga a jászolban aludt… Maradok az istállónál és jászolnál. De köszönöm a párbeszédet! :)) Igazából, nem is te voltál a cél, hanem az illető prédikátor, de vele nem lehetett igy megbeszélni, mert nála ez “presztizskérdés” volt… :)) Köszi.

        2. Számomra az a legcsodálatosabb egy-egy cikk közzététele kapcsán, hogy mások is elmondják a véleményüket, mert mindenki hozzá tud tenni valamit a kérdéshez. Együtt a legjobb felfedezni ezeket a kincseket. És ez akkor is így van, ha egy-egy hozzátett véleménnyel nem értek egyet.

        3. “Az ökör ismeri gazdáját, és a szamár az ő urának jászlát; Izráel nem ismeri, az én népem nem figyel reá! ” És. 1:3.
          Ószövetség, itt is jászlat fordit a forditó. Főleg kőjászlak voltak jellemzőek, melyek tényleg vályúhoz vagy teknőhöz hasonlóak voltak, de funkciójuk szerint jászlak.

        4. A tendencia, hogy mindent, ami a “hagyományos” – de nagyon is élő – egyházakhoz köthet, megkérdőjelezzen az oldal és ez már elég régen folyik, miközben az élő hitetek miatt jövök ide: elszomorított.
          Persze el is gondolkoztatott, és örülök adam reflexióinak.
          Tegyük fel, igaz, hogy lakott település egy ház-részébe jöttek a pásztorok miközben ott hagyták a nyájat pl. a kutyájukra ? Ez lehetetlen … Jöttek vajon a nyájjal együtt? Hogy fértek volna a település házai közé? Miért hozzájuk szólt az angyal és miért nem a közelben lévőkhöz? Nem voltak közelben lévők? Olvassuk: “azon a VIDÉKEN pásztorok tanyáztak” … és “útra keltek, megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket”. Tehát TÁVOLRÓL kellett jönniük az Úr Jézus imádni – mert közelben nem volt senki.
          A “nem jutott szállás nekik” Lk 2.7-ben egyértelművé teszi, hogy nem ház-részben szálltak meg (az is szállás), viszont a napkeleti bölcsek, akiknek a csillag mutatta az utat, már “bementek a házba és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával.” Mt 2.11 Valószínűleg az összeírás rövid ideig tartott, többen hazamentek, így lett hely házban is – újszülöttel pedig nem indultak útnak …
          Lehetséges, hogy azért, mert két külön evangelista ír a születés körülményeiről, nem is együtt kell elképzelnünk a pásztorokat és a bölcseket (királyokat, ahogy másutt olvassuk: a gazdag ajándékok erre engednek következtetni).

        5. Erre azért reagálok, mert úgy érzem valamennyire az itt kommentelők is meg lettek szólítva.Egyébként, én nem vettem észre azt a bizonyos tendenciát itt.A cikkekben meg pláne nem.Amennyire megfigyeltem, ennek az oldalnak a készítője, Thea, bárkinél szokott szólni, ha “az általa helyesnek vélt iránytól” egy hozzászóló igencsak lényegesen eltér.Ami nem is olyan megvetendő irány részéről, hiszen még én is beleférek. 😀 :mrgreen: Igaz, hogy csak nagy nehezen és cipőkanállal segítve, de bele… 🙂 De úgy veszem észre, még te is.Tibor is, pedig az ő versét szerintem épp az imént kritizálta nem vissza fogott szigorral, de kellő iróniával. 🙂 Vélemények ütköztek, szerintem nagyon rendes keretek között.Én is lettem emlékeztetve múltkor itt, hogy nem kéne annyira szárnyalnom, és amellett, hogy én meglehetősen tovább szárnyalok, könnyebben marad az emlékezetemben, hogy azért annyira még se kéne szárnyalni… 🙂

          Szerintem nem rossz dolog a változás.Nagyon-kemény és éles dolog tud lenni sokszor, de nem rossz dolog.Új dolgokat hozhatnak ha figyelünk, és ha még ennél is jobban figyelünk, az új dolgok pedig inspirációt hozhatnak.Habár a változás önmagában sem nem jó, sem nem rossz, hanem csak egy eszköz.De hogy minden változik, az biztos.Vagy gyorsabb vagy lassabb formában.Mi is változunk, még ha azt is hisszük, hogy nem.De ez csak azért van, mert nehezen barátkozunk meg annak a tudatával, hogy bizony minden folyton változik.Mert az Úton vagyunk vándorok.

        6. Jó, nem minden változik folyton, ez igaz.Mert maga az Út nem változik, és folyton az Út marad.

        7. A cipőkanál jó szöveg, de Theának az nem kell 🙂 “Én” pedig nem én vagyok hanem, amin a pokol kapui nem vesznek erőt 🙂 és VAN amiről nagyon kevesen tudnak ugyanis fülsiketítő ZAJ veszi körül (no ebben vesznek részt néha a cikkek de már halkul – az a jó 🙂 )

          Ez viszont csodás beszéd Betlehemről ! Külön örülök, ha ezt zs.dó rabbi magyarázza https://www.youtube.com/watch?v=nHay5ogzrSg

    2. Én pont fordítva látom. Szerintem éppen a teológusok terjesztették el az istállós történetet. Máté például házról ír. Az, hogy Jézust a világ nem fogadta be, nem jelenti azt, hogy istállóban kellett születnie és rosszul tudod, hogy “ahol állatok vannak az istálló”, mert az ókori mezopotámiában egy tipikus ház alsó szintje egyetlen helyiség volt, ahol háziállatokat is tartottak és itt főztek. (A jászol pedig nem istálló, hanem egy etetővályú, ami az ókorban a ház első szintjén is volt sokszor, de a szó egyébként teknőt is jelent.) Előszoba pedig nem volt, legalábbis az egyszerű emberek házában.
      Ha pedig ez megbotránkoztat valakit, akkor mit kezdenek Jézus keményebb szavaival? “Így tettétek érvénytelenné Isten igéjét a ti hagyományotokért.” Máté 15:6

      1. Utolsó mondatoddal nagyon egyetértek. De Paul Copannal nem tudok: filozófus vagy teológus inkább? Több mindent próbál másként beállitani, mint a hagyományos értelmezés, pl. rabszolgaság az ószövetségben stb., ami érdekesnek és logikusnak is tűnhet… Nyilván, nagyon képzett filozófus és teológus. De ha azt vallom, hogy “Sola scriptura”, akkor azt, ami nincs benne, nem tudom kikövetkeztetni és valószinűbbnek beállitani, mint az, ami benne van. Igen, az emlitett prédikátor is pontosan ezzel érvelt, hogy Máté házat emlit. A napkeleti (babiloni, mezopotámiai) bölcsek, miután meglátták a csillagot elindultak. Nézzük meg, mekkora távolságot kellett megtenniük Júdeáig. Nagyon is hihető,hogy mire odaértek, Jézust bevihették a házba, ha szó szerint ez van irva az eredetiben. Vagy, úgy ahogy te is irod, az istálló része volt a háznak. De akkor is az a “szoba” istállóként volt használva. Nem kell messze Júdeáig mennünk: nemrég, Hollandiában is láttam olyan házat, hogy egyik szobában laktak, másikban tehenek, az ajtó közvetlenül az istállóba nyilott. Na most, az istálló a házban volt nem? :)) Szerintem azért jellemző, hogy a világ már születéskor sem akarta befogadni. De tisztelem. ha te másként látod. :))

        1. Az lenne a kérdésem, hogy szerintetek hányan voltak a Háromkirályok? Csak azért kérdezem, mert ha a napkeleti bölcsekre gondolunk, mindig három személy jelenik meg. A Biblia persze erről nem ír, de a katolikus felfogás annyira beleivódik az elménkbe, hogy a reflexeinkből csak ez jön elő.
          Azt is csak feltételezi az ember, hogy a bölcsek csecsemőt látogattak meg. Merthogy erről sem ír a Biblia. Ők a megszületett Királyt látogatták meg. Az, hogy valószínűleg nem csecsemő volt akkor már Jézus, következtetés, de szerintem értelemszerű. Miért is lett volna fontos Heródesnek a két éves gyermekeket is megöletni? Nem tudják felismerni, hogy azok nem a múlt héten születtek? De Máté azt írja, hogy azért ölte meg Heródes ezeket a gyermekeket is, mert a bölcsek így tájékoztatták őt.
          Ha pedig Jézus nem volt már csecsemő a bölcsek látogatásánál, akkor teljesen érthető, hogy nem a jászolhoz járultak, hanem a házba mentek be. (A Bibliában sokszor előfordul, hogy egy mondatban néhány év, vagy egy egész évszázad benne van.)
          Máté2:16. Ekkor Heródes látván, hogy a bölcsek megcsúfolták őt, szerfölött felháborodék, és kiküldvén, megölete Bethlehemben és annak egész környékén minden gyermeket, két esztendőstől és azon alól, az idő szerint, a melyet szorgalmasan tudakolt a bölcsektől.

        2. Szerintem a három ajándék miatt hisszük, hogy 3 bölcsről van szó.
          Bizonyára csecsemő/újszülött volt ekkor még Jézus, hiszen 8. napon Jeruzsálembe vitték fel bemutatni az Úrnak, és utána Egyiptomba kellett a családnak menni. Az összeírás után gondolom, akik már túl voltak rajta, azok hazamentek, és felszabadúlt a házban a hely. De még az is lehet, hogy volt közöttük néhány jóérzésű ember, akik nem akarták, hogy egy újszülöttel az istálóban lakjanak Máriáék, és átadták nekik a helyüket…

        3. “De Máté azt írja, hogy azért ölte meg Heródes ezeket a gyermekeket is, mert a bölcsek így tájékoztatták őt.”

          Én inkább arra gondolok, hogy attól az időponttól kezdődően, amikor feltűnt a csillag az égen. Biztos, ami biztos alapon…. Hiszen később már csak Egyiptomban találhatták volna meg, semmiképpen sem Bethlehemben. De, ha nem mentek volna Egyiptomba, akkor is, 1-2 hét múlva már hazamentek volna. Anno az embereknek nem volt idejük arra , hogy hosszabb időt töltsenek el az otthonuktól távol. Gondolok itt a háziállataikra, illetve a munkájukra, amivel a család betevőjét biztosították.

      2. Fenti hsz-ben megírtam, hogy Máténál a bölcsekről van szó, Lukácsnál pedig a pásztorokról a születés időpontjában.

        Hogy ki és min botránkozik meg, arról már sokszor szó volt: Jézus hallgatói a kafarnaumi beszéd után botránkoztak meg és sokan elhagyták, Jn 6, ugye, az örökös ellenségekről, a farizeusokról nem kell beszélnünk?
        Szó szerint: “kemény beszéd ez, ki hallgatja” ? Folytatás a földcsuszamlás-szerű protestantizmusban és a “vajon, ha az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön” Lk 18.8b mondatban csúcsosodik.

      3. Máté valóban házról ír, ahová a bölcsek mentek. Viszont a Szentírás sehol nem mondja, hogy a bölcsek a jászolhoz mentek volna, ezt csak a hagyomány sulykolta belénk. A nyolcadik napon bemutatták Jézust a templomban és két galambot áldoztak az elsőszülött megváltására. Ezt azok tették a mózesi törvények szerint, akik túl szegények voltak ahhoz, hogy bárányt àldozzanak. Arany, tömjén és mirha birtokában erre nem lett volna szükség. A biblikus sorrend:
        1. Születés istállóban, angyali jelenés, pásztorok látogatása.
        2. Beköltözés egy házba – talán rokonokhoz? – mikor már volt hely.
        3. Bemutatás a templomban
        4. Keleti bölcsek látogatása – a házban. Akár hónapok is eltelhettek, Heródes indokolatlanul sokat ráhagyott az életkorra, amikor elrendelte a kivégzést.
        5. Menekülés Egyiptomba.
        6. Csecsemőmészárlás. Cseri Kálmán beszélt egy történész véleményétől, aki a hely méretéből kiindulva 15-20 körülire tette a kivégzett gyermekek számát. Persze egy is sok, de a katolikus hagyomány sokszáz aprószentje messze nem hiteles.

        1. Jól összegezted 🙂 Szerintem azért helyezték a bölcseket is a jászolhoz, mert két helyszínt nem lehet ábrázolni. Néha az “istálló” ház-szerű, holott tudjuk hogy barlang lehetett inkább. Az biztos, hogy a bölcsek látogatása a születéshez kapcsolódik …

          Az aprószentek napján nem sokszázról van szó: az esemény számít + azokról a baba gyilkosságokról is megemlékezünk melyből sok-sok millió történt (nálunk több mint hatmillió az elmúlt évtizedekben).

          Van egy film a gyermek Jézusról, ahol feltámadása után jár egy szurdok felé, és onnan sok-sok kisgyerek – ahogy írod, kb 15-20 – szalad felé, ujjongva rohannak Hozzá: ők azok a megöltek, akiket megszabadított 🙂

  6. Eretnek

    Értelmezési kísérlet

    Nem született Ő istállóban,
    párát lehelő barmok közé,
    nem aludt szalmán se jászolban,
    s nem gyűltek a Királyok köré.
    Született pártus palotában,
    a gyűlölet sötét korában.

    Nem járt Ő ácsműhelyben soha,
    jó Szent József nélküle gyalult.
    Nem volt az ács kegyes mostoha,
    igazságot nem tőle tanult.
    Csak okult szkíták templomában
    Poncius Pilátus korában.

    Nem prédikált zsinagógáknak
    sötétjében – mert nem rabbi volt.
    Nem ott hullajtott ima-morzsákat –
    hozzá hűbb nép a szívéhez szólt.
    Csak mormolt olajfás homályban
    zsarnok Nagy Heródes korában.

    Nem ítélt meg magában senkit,
    s nem félte Kajafás hatalmát –
    tiszta szívvel látott a rendig,
    őszintén nyújtotta ki karját:
    bízott az áruló csókjában
    Kairóti Júdás korában.

    Övé a kánai menyegző –
    mellette Mária Magdolna:
    úgy házasult, mint az esendő,
    egyszerű, mindennapi szolga.
    Hal a tálban, bor pohárban –
    hites új szövetség korában.

    A Jordán vizébe merülve
    fehér galamb szállott föléje.
    Mondják: szentlélek. Aki küldte,
    talán inkább volt a szent béke
    a jóság, s szeretet honában,
    Keresztelő János korában.

    Ő sose a papi főtanács
    nyelvén prédikált: arámiul.
    A keresztről szálló sóhajtás –
    „Éli,Éli…” – e nyelvhez simul
    a Golgota földi poklában,
    pártusok hanyatló korában.

    Ma sem ismeri Őt a világ
    annak, aki volt: mint mágus pap.
    Elhallgatják a harmóniát –
    a főpásztor ujja mást mutat…
    Meddig marad még a homályban
    jezsuita Ferenc korában?

    2016.12.16. Csorba Tibor

    1. Tibor, nem tudom ezzel mi volt a célod. Bemutatni, hogy hogyan okoskodik egy eretnek, vagy ez a véleményed, de sajnos így is úgy is értelmetlen, mert mindkét megközelítésben következetlen. A rímek ezen nem segítenek.
      Ez a pártus Jézus mese, tényleg nem egyéb, mint mese. Kb. egy szinten van azzal, hogy az angyalkák hozzák a karácsonyfát. Az igazság ennél sokkal fantasztikusabb.

      1. Szerintem is, Thea. Az, hogy az angyalkák hozzák a karácsonyfát – hihetőbb. Sajnos, egyik barátomnak hiába próbálom magyar-ázni. Mire alapul? Nem számit. De nagyon elterjedt, s ez ijesztő. Bár tisztelem magyarságukat, de azért…

      2. Ez nem a saját véleményem – de egy számomra is érdekes, újszerű megközelítése Jézus személyének, amiről anno ministráns koromban biztosan nem volt esélyem hallani. Mivel ezt a versemet egy évvel ezelőtt írtam, nyilván nem tudhattam, hogy a mai napon fogom feltenni közszemlére.
        Az általad feltett írás témafölvetése bizonyos szempontból azt sugallta nekem, hogy megkeressem a verset és jelezzem: engedem az elmémet tájékozódni és értelmezni.
        Azt sejtettem, hogy nem alleluja lesz a fogadtatás.
        Én több blogon is vendég vagyok és sajátos világértelmezési próbálkozásaimmal rendre meg is zavarom a kedélyeket, miközben csak keresem a magyarázatot mindenre, aminek a születésem előtti korokra nyúlik vissza az eredete…

        1. Isten adta az embernek a szabad akaratot. Jézus mondta “aki keres, talál”. Azért Ember, mert van szabad akarata. Arra is, hogy Más istent kövessen, ha igy akarja. Aki egy nyájba akar beleterelni, nem követi az Előbbit, mert Ő biztositja a szabad akaratot. Különben tökéletes robotot programozott volna. Igy, a gondolat szabadsága biztositott. Bárcsak a munkahelyen és a hivatalos egyházban is megértenék. De ma úgy tűnik, éppen ezt a szabad akaratot igyekeznek elvenni. Valaki. Jézus azért született a földre (erre emlékezünk most különösen, de nemcsak karácsonykor), hogy megmutassa az utat az Igaz Istenhez. Jó keresést! Amig van rá idő.

        2. Badinyi Jós Ferenc?! :mrgreen: Mivel itt már egyszer felmerült valamikor a neve hozzászólásokban, megnéztem egy “előadását” a jutubon.Végig káromkodta, és szinte folyamatosan szidalmakat trágárkodott dühösen.Szerintem részeg volt.Ami egyáltalán nem baj, csak így ne tegye fel az internetre…

Hozzászólás a(z) Andre bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend