Dr. Michael Heiser írása alapján
Bizonyára alig akad olvasó, aki ne látta volna Steven Spielberg filmjét, Az elveszett frigyláda fosztogatóit. Sokaknak éppen ez a film adta az inspirációt, hogy a régészetet válasszák hivatásként, másokban pedig felcsillant a remény, hogy a Bibliából ismert szövetség ládája egy napon tényleg előkerülhet.
Dr. Michael Heiser is köztük volt, aki mellesleg Indiana Jones-hoz hasonló utat járt be, igaz, csupán tanulmányai során, ugyanakkor ma már nem gondolja, hogy a frigyládát meg lehet találni és a véleményében történt változásról Jeremiás próféta „tehet”.
Az elmélet, miszerint a szövetség ládája, közismert nevén a frigyláda, túlélte Júda Babilon általi megszállását, azért él még ma is a köztudatban, mert a Bibliában nem található egyértelmű utalás arra, hogy a láda a Nabukodonozor serege által Babilonba hurcolt kincsek között lett volna. (Lásd: II. Királyok 36:5-8)
Emellett Ezsdrás sem tesz említést arról, hogy a láda visszakerült volna Jeruzsálembe a babiloni fogság után. (Ezsdrás 1:5-11)
A legegyszerűbb magyarázat, hogy a láda a Nabukodonozor által feldarabolt aranytárgyak között volt.
„És elvitte onnét az Úr házának minden kincsét és a király házának kincsét, és összevagdalt minden arany edényt, a melyet Salamon, az Izráel királya csináltatott volt az Úr templomában, a mint az Úr megmondotta volt.” (II. Királyok 24:13)
Márpedig a láda is egy ilyen arannyal borított kincs volt az Úr házában. Egy ilyen forgatókönyv azonban sehol sem aratna kasszasikert.
Az emberek többsége – az ókorban és a jelenkorban egyaránt – nem volt hajlandó elfogadni a gondolatot, hogy Isten hagyta volna, hogy Nabukodonozor elpusztítsa Izrael legszentebb tárgyát.
Az ellenállás mértékét mutatja, hogy a mai napig legalább egy tucat elmélet létezik arra, hogy a láda miként élhette túl a babiloni fogságot és az azt követő évszázadok viharait.
Az elméletek némelyike bibliai alapokon, eseményeken nyugszik.
Az egyik szerint Ezékiás Sénakhéribnek (Szanhérib) adhatta a ládát hadisarcként vagy amolyan békítő ajándékként, hogy megóvja királyságát a támadástól (II. Királyok 18).
Mások szerint hűséges papok rejthették el, amikor Manassé bálványokat helyezett el a templomban (Lásd: II. Királyok 21:1-9)
Indiana Jonesnak köszönhetően pedig milliók gondolják, hogy Sisák, Egyiptom királya Taniszba vitette a ládát. (I. Királyok 14:25-28) A filmtörténet klasszikus jelenetsorozatai közé tartozik, ahogyan Indiana Jones (akit az ifjabb dr. Henry Walton Jones régészről mintázott a rendező) az egyiptomi Tanisz homokkal fedett romjai között található „Lelkek Kútjába” ereszkedve megtalálja a régen elveszett frigyládát.
A legszövevényesebb történet talán I. Menelik nevéhez fűződik, aki Salamon és Séba királynőjének állítólagos fiaként Etiópiába vitte a ládát. Az etióp királyi krónika, a Kebra Nagast, olyannyira komolyan veszi ezt az elméletet, hogy Etiópia vezetői még a XX. században is minden erejükkel próbálták bizonyítani I. Meneliktől való származásukat.
Egyes elméleteket más ókori szövegekre alapoztak.
A Makkabeusok második könyve1 például arról számol be, hogy Jeremiás egy barlangban rejtette el a ládát a babiloni megszállás előtt, Báruk könyve pedig arról ír, hogy a föld természetfeletti módon elnyelte a szövetség ládáját, hogy az ne kerülhessen idegen kezekbe, hanem azután az utolsó időkben kiadja magából. (II. Báruk 6:1-9)
Jeremiás könyvének tükrében azonban az összes elmélet nehezen hihetővé válik:
„Ha majd megsokasodtok és megszaporodtok a földön azokban a napokban – ezt mondja az ÚR –, nem mondják többé: Az ÚR szövetségládája! Szívére sem veszi senki, nem gondolnak és nem is ügyelnek rá, és nem készítik el újra. Abban az időben Jeruzsálemet hívják majd az ÚR trónjának. Minden nemzet odagyülekezik Jeruzsálembe az ÚR nevéért, és nem követik többé gonosz szívük makacsságát.” (Jeremiás 3:16-17)
Ebből a szakaszból egyértelmű, hogy a száműzetés alatt a láda már nincs jelen, sőt, arra is kitér, hogy el sem készítik újra. Jeremiás szavaiból arra lehet következtetni, hogy a láda megsemmisülése az akkor érkező zűrzavar idejére volt várható, ezenkívül értelmetlen lett volna annak újra elkészítéséről beszélni, ha el sem pusztult.
A 17-es versből pedig az is kiderül, hogy miért nincs szükség többé a ládára. Korábban Isten trónját a ládán található két kérub közötti „fedél” jelképezte, amit a “kegyelem székének” is hívtak (A magyar fordításokban ez ‘fedélként’ szerepel. Lásd: II. Mózes 25:18-22 és IV. Mózes 7:89). Jeremiás leírja, hogy „abban az időben Jeruzsálemet hívják az ÚR trónjának”, később pedig, Jézus eljövetele után, Isten az Övéi között van, legvégül pedig az igaz Jeruzsálem, „Isten sátora”, fizikailag is a Földön lesz.
„És láttam a szent várost, az új Jeruzsálemet, amint Istentől alászállt a mennyből, felkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony. Hallottam, amint a trón felől egy hatalmas hang ezt mondta: Íme, az Isten sátra az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük;” (Jelenések 21:2-3)
Egyébként a szövetség ládáját a Jelenések könyve is említi, tudtunkra adva, hogy az a mennyben van, Isten templomában (Jelenések 11:19), tehát teljesen értelmetlen a Földön keresni.
Az Újszövetségben nincs szükség a régiek árnyékára. Érthető, hogy egy ilyen tárgy sokak fantáziáját megmozgatja, ugyanakkor érdemes elgondolkozni azon, hogy a valóság minden tárgynál izgalmasabb és csodálatosabb. Persze az is elképzelhető, hogy az utolsó napokban, az Antikrisztus uralma alatt, előállnak egy frigyláda-pótlóval, ami akár a Jelenések könyvében említett furcsaságok egyike is lehet.
Ti mit gondoltok?
- 2. fejezet, 5. vers: Megérkezvén Jeremiás talált egy barlangszerű lakóhelyet, oda vitte a sátort, a szövetség ládáját és az illatáldozat oltárát. Aztán eltorlaszolta a bejáratot. [↩]
A frigyláda vagy nem veszett el vagy kettő van belőle.
http://www.whatdoesitmean.com/index1955.htm
https://www.youtube.com/watch?v=eKcOFpeG-_s
https://www.youtube.com/watch?v=Mipnp43SWwg
A frigyláda vagy nem veszett el vagy kettő van belőle.
http://www.whatdoesitmean.com/index1955.htm
https://www.youtube.com/watch?v=eKcOFpeG-_s
https://www.youtube.com/watch?v=Mipnp43SWwg
A Frigyládát nem Salamon készítette, tehát a templom elvitt aranyai közt nem lehet. A frigyláda valószínűleg a Templomhegy alatt van elhelyezve,ahova Salamon rakta le, hogy ne vigyék el. Voltak próbálkozások a megközelítésére,de érdekesmódon földmozgások meg egyéb jelenségek miatt nem tudnak odamenni. Nem is időszerű,mert ha előkerül,az biztos hogy világháborút generál. Ha itt az idő,akkor biztos hogy felhozzák.
Foglalkoztat…
Szerintem az a része, hogy a frigyláda a kereszt alatt volt, és a vér rájutott a láda tetejére… végülis OK.
Lehet, hogy így kellett lennie.
Több cikket olvastam, számomra nem világos, hogy Ron mit látott a kőtáblákon, és miért kellett külön tennie azokat egy polcra? Vajon tényleg az eredeti 10 parancsolat van rajta? vagy egy módosított változat? A vasárnapot kötelezővé tévő törvényt megerősíti vagy cáfolja?
Az élő vér… ez nagyon furcsa… akkor Jézus akárhova cseppentett véletlen a véréből az azóta is ott “él”?
Nem hiszem, hogy szükség van ilyenek tröténetekre ahhoz, hogy higgyük: Jézus életét (vérét) adta értünk, hogy mi éljünk!
Ugyanakkor a bácsi nem tűnik csalónak.
Szóval, ha tényleg újra előkerül a Láda a vasárnapot kötelező törvény életbelépése után, akkor majd kiderül mi van azokon a táblákonés tudni fogjuk, mit gondoljuk…
Nagyon megragadott ez az esemény. Lehetséges volna, hogy Jézus vére tényleg ráfolyt a 10 parancsolatot tartalmazó frigyládára? Akkor valóban a KÖR BEZÁRUL!
Mózes könyvében (III. Mózes 16.15) Évente egyszer a Főpap bevitte a Szentek Szentjébe (Szent Sátor) az áldozati vért és ott a szövetség ládájára hintette. :
“És ölje meg a bűnért való áldozati bakot, a mely a népé, és vigye be annak vérét a függönyön belől, és úgy cselekedjék annak vérével, a mint a tuloknak vérével cselekedett: hintse ugyanis azt a fedélre és a fedél elé.”
Elképesztő és csodálatos, a ládát több száz éve elrejtették (babiloni fogság idején i.e.597-586 ) Jeruzsálemben egy barlangban és aztán ugyanott, a barlang felett állítják fel Jézus keresztfáját és az Ő vére rácsurog a barlangban rejtőző frigyládára.
Ha igaz, akkor csodálatos, ha nem mégsem igaz, akkor se árt senkinek.
Ha tényleg a frigyládát találták meg, akkor az majd igazolja a 10 parancsolatot.
Csak akkor kezdenék gyanakodni, hogy csalással van dolgom, ha olyan frigyládát találnának, amiben a 10 parancsolat máshogy nézne ki, mint a bibliai:
(I.) Én, az Úr, vagyok a te Istened, a ki kihoztalak téged Égyiptomnak földéről, a szolgálat házából.
Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem.
(II.) Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, a melyek fenn az égben, vagy a melyek alant a földön, vagy a melyek a vizekben a föld alatt vannak.
Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőnszerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, a kik engem gyűlölnek.
De irgalmasságot cselekszem ezeriziglen azokkal, a kik engem szeretnek, és az én parancsolatimat megtartják.
(III.) Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, a ki az ő nevét hiába felveszi.
(IV.) Megemlékezzél a szombatról, hogy megszenteljed azt.
Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat;
De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, [se] szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, a ki a te kapuidon belől van;
Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt.
(V.) Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr a te Istened ád te néked.
(VI.) Ne ölj.
(VII.) Ne légy házasságtörő.
(VIII.) Ne lopj.
(IX.) Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.
(X.) Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, a mi a te felebarátodé.
A felfedezéshez még hozzátartozott a kromoszómák- élő vér stb. téma is.
Erről azt gondolom, hogy nem tudhatom… Vajon Isten csak egy y-kromoszomát küldött Máriának, ennyi Jézusban az “isteni”? Vagy tényleg ugyanolyan 46 kromoszómás ember volt, mint az átlag ember? Hogy az a vér “élő” lett 2000 év után? Nem tudom. Ha igaz, a riportból az derül ki, hogy akár még a mi életünkben kiderülhet. Amikor jön a vasárnapot kikényszerítő törvény, akkor elő fog kerülni újra a láda és a 10 parancsolat. De ha nem kerül elő, akkor is tudhatjuk, hogy mi az igazság. Olyan, de olyan sok információt kaptunk már Istenről, Istentől.
Bevallom, én hitre jutottam enélkül a felfedezés nélkül is, és kívánom, hogy másnak se legyen szüksége extra csodákra. Legyen elég a csillagos ég és a szeretet ereje 🙂
Miért is kellett volna több mint egyetlen Y kromoszóma ? Ám ezt nem az amatőr régész “találta ki” hanem, megdöbbenve vette tudomásul (mindvégig látnia kellett a vizsgálatot, és akik végezték, nem értették, ez hogy lehet?) A Szentlélek adta Jézusnak a testet a Lelken felül … ez mindenképpen csodálatos, akárhány a kromoszóma! Engem is lenyűgözött, mindent elolvastam, megnéztem…
Igen, fontos hogy megvan a frigyláda, mert szerintem szerepe lesz abban, hogy a zsidók felismerjék a Messiást: hogy mi, nem tudjuk, de majd meglátjuk 🙂
Persze, hogy ÉLŐ A VÉR hiszen Jézus él mert Feltámadott ! :)) alleluja !
Kedves Testvéreim! Nem: – vitázok senkivel, értelmetlen, – védekezem, – támadok senkit. Csupán azon lelki ajándékaimat próbálom megosztani Veletek, amelyeket “felülről” kaptam, abban a reményben, talán segít a felkészülésben, hogy az érkező Vőlegényt méltó módon tudjuk fogadni minél többen, és lehetőleg legyen “tartalék olajunk” is, mert késik, de meg fog érkezni pár éven belül, sajnos sokakat váratlanul, felkészületlenül fog találni. Magamról tömören, reformátusnak születtem, ifjúkorom óta olvasom a Szentírást, és foglalkoztattak az élet nagy kérdései. Sokfelé keresgéltem, még a Yoga irányába is, de leghitelesebb, legmegbízhatóbb megoldást harminc két éves koromra a Katolikus Egyházban kaptam, fogadtam el, miután a Szűzanyának sikerült előítéleteim nagy részétől megszabadítania engem, a Ferences szerzetes testvérek (OFM) közreműködésével, nagy türelmüknek, szeretetüknek konkrét megtapasztalása által. Tehát konvertita vagyok, számomra a ’89-es fordulatot külső és benső formában is elhozta az “angyal”. Erre előkészített a Szentlélek is. De ki kell hangsúlyozzam, hogy nemcsak az emberi tényező volt a döntő, hanem a természet feletti is, amelyekhez a kiválasztottak által jutottam hozzá. Felismertem és magamévá tettem, hogy a lelki élethez nemcsak a Szentírás olvasás, ismeret és életté váltás tartozik, hanem nélkülözhetetlen az Egyház, a hagyomány, hiteles kereteivel együtt és az isteni pecsét, vagyis a “prófécia”, amelyeket máma is kapunk “felülről”. Csak magán kinyilatkoztatásokként ismerjük. Nyilatkozni az írországi látnoknőről bárkinek megengedett, beleértve a szándékos lejáratását is, sőt, egyes csoportoknak “létfontosságú”, elsősorban az egyházi szabadkőművesek. De azt feltételezni, és terjeszteni, hogy “haszonlesésből” tette, sőt, üzeneteket gyárt Isten, a Szűzanya, az Úr Jézus nevében, szerintem a rágalmazó személyek lelkületét tükrözi, ők a Pokol ügynökei, a hazugság atyjának gyermekei. Én átolvastam az egész Igazság könyvet, – hat kötet – voltam Marosvásárhelyen a szemináriumon, annak ellenére, hogy kiközösítéssel fenyegetőztek egyes papjaink, sőt igyekszünk feleségemmel rendszeresen elvégezni az Imahadjárat imáit is, bevettük a napi imáink közé. Akik nyitottak, azoknak továbbra is csak ajánlani tudom, vegyék bátran, mert csak a nyomdaköltségen kínáltuk és terjesztjük továbbra is, csak diszkrétebben. Miért merek szembe úszni az un. hivatalos árral? Azért mert tizenhét éve a Máriás Papi Mozgalom laikus tagjaként már átelmélkedtünk imatalálkozóinkon (Cönákulumainkon) a Kék könyv egész üzenetét, címe “A Papokhoz, Szűzanyánk szeretett fiaihoz”. Tartalmát ismerjük, igaz a fő címzettek elsősorban katolikus papjaink voltak, tehát számukra ismerős a “téma” csak az a baj, hogy az Igazság elfogadása, felvállalása, hirdetése modern korunkban “kockázatos”, papjainknak, mert “kirúgják”, velünk, laikusokkal nem tudnak egyelőre elbánni, elhallgattatni. Most, az új évi Körlevelünkbe is beleavatkoztak, a Szent Márta házból, de ez is csak azt jelzi, közel az Egyház-szakadás. A Hamis Próféta, Ferenc ellenpápa, a Hamis Egyház fejeként megkezdte négy éve nyilvános tevékenységét. A legfrissebb plakát-botrány Romában is egy konkrét igazságot tár fel. Ami a frigyládát illeti, a R. W. videóból, kiderült, kb. hat méter mélyen van, olyan helyen, hogy a szikla repedésén rá tudott csurogni Urunk Szent Vére. Nem mozdítható még el, onnan, mert “szerepe van”, a zsidó nép megtérésében, ezt a “Nátán” gyerek is megpedzette élménybeszámolójában, csak nem ismerte fel, ki a Messiás, pontosabban fogalmazva, jelenlegi, földi helytartója, akinek a vére még rá kell, hogy csorogjon. Ott lesz VÉRTANÚ! Megértést, a hosszúra sikerült fejtegetésért.
Kedves Bruno !
Ne csúsztass ! Nem írtam olyat, ami Jézus sem tud ! Ez egy tömeges tévedés, sajnálom, hogy te is beleestél. Jézus nem azt mondta, hogy ne keressük az idők jeleit, akár az éveket. “Ám azt a napot vagy órát senki sem tudja, az ég angyalai sem, sőt még a Fiú sem, csak az Atya. Vigyázzatok, legyetek éberek, mert nem tudjátok, mikor jön el az idő.” A napot ne keressük ! Ez egy keresztény tömeg csúsztatás, mindig el fogom mondani. Ráadásul ez még a katolikus alaptanításban is benne van, hogy 7000 év ez a világkorszak. Hogy még mennyi van a 6000. év beteléséhez, azt nem tudom, de sejtem, hogy nagyon kevés idő van hátra Jézus visszajöveteléig. Ha igaz, hogy 32-ben halt meg Jézus (sanszos), a születés évét nem tudjuk pontosan, akkor 2032-ig van még pár évünk. 😉 http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/200001/idoszamitasunk_valodi_kezdete
Jézus pontos születéséről a számítások – Nagy Heródes halála miatt – kb 8 évvel később volt, mint amit most számolunk. Tehát ha igazad volna Arpiel, akkor 2040 … de ezt nem hiszem. Az események ZAJLANAK és fel is gyorsulhatnak …
(JÚDA) BEN HÚR
*Húr fia*
“És monda Mózes az Izrael fiainak: Íme, az Úr név szerint hívta el Bésaléelt, Húr fiának Urinak fiát, a Júda nemzetségéből.” (II.Mózes 35:30)
“És megcsinálá Bésaléel a ládát…”(II.Mózes 37:1)
“Több dolgok vannak a földön és égen, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes.”
Testvéreim! Én az egész tényt, hitelesnek fogadom el, a régész R W őszinte tanúsága páratlan és párhuzamba állítva a Mexikói Diego János “kötényén” ránk maradt un. Guadelupai Szűzanya képpel, amelyet a modern eszközökkel vizsgálva, sakk-mattot kapott a hitetlen tudományos világ, de azon keresztények is egy hideg zuhanyt, akik a képi ábrázolásokat bálványimádásnak titulálják, tudatlanságból, mert az imádat Istent illeti, a tisztelet a szenteket, akik közül a legnagyobb az Úr Jézus édesanyja, és a második, dicsőséges eljövetelben is van nagyon fontos szerepe! . A frigyláda emberi alkotás, de a “frigynek szent szekrénye”, (Lorettói litánia), aki kilenc hónapig magát a második isteni személyt méhében hordozta, jelentéktelen számunkra? A Mária jelenések komoly kihívások a modern ember számára, még katolikusoknak is. Ne feledjük, “Istennek minden lehetséges”, sőt, vö. az un. eucharisztikus csodák tényével, ahol szívizommá vált a konszekrált ostya. Készüljünk, lelkileg, mert a közeljövő eseményei még nagyobb intenzitással fognak feltárni “titkokat, csodákat” a Jelenések könyvéből. Bevezetőként a pálmát valószínűleg a Nagy-figyelmeztetés fogja jelenteni, de ezek az infók csak azok számára “érthetőek”, akik a magán kinyilatkoztatások témában jártasak. Azon ne botránkozzon meg senki, hogy az “illetékes” Vatikán ráállt a “lejáratás” hullámra. A kibontakozó események feltárják az Igazságot.
Kedves Kapisztrán !
A katolikus tévtanításokba most nem megyek bele, ezek mellett olyan erős a kötődés, hogy az már kimeríti a megkötözöttség fogalmának jelentését. De annyit elárulok, hogy a “Nagy figyelmeztetés” már rég lelepleződött. Jobb ha elfogadod te is, ez bármennyire is szembemegy a rögeszmékkel.
http://www.magyarkurir.hu/hirek/megszunt-a-nagy-figyelmeztetes-uzenetek-weboldala
http://kereszteny.mandiner.hu/cikk/20150428_lelepleztek_a_csalo_latnokot_megszunt_a_nagy_figyelmeztetes_angol_honlapja
Arpiel, “katolikus tanítást” szerintem nem-igen ismersz, kívülről ugyan igen, azt nem vitatom. A megkötözöttségem Jézushoz köt 🙂 alleluja !
Mi a bajod azzal a TESTVÉRREL, AKI SZEMBEN mint a többiek, a huhogók, hogy “nincs itt semmi felfedezés”, a sarlatánt kiáltók, sőt legutóbb Wyatt már hazudott is !?
Egyikünk sem volt ott az ásatásoknál. ENNYI dolog, mellette az, hogy valszleg az adventisták sem hazudnak, hanem FELISMERIK az Úr csodálatos és beteljesülő tervét … Kapisztrán is ezt mondja, a szívével lát. Az rendben, hogy én sok helyen érvelek “bizonyos” igazságok mellett, ami a lényeget illeti, de most pl. ő is. Miért kell megvadulni, és “céda” stb. mondani? Az biztos, hogy ugyanúgy a főpapság fogja elutasítani, “halálra adni” mint anno … 🙁 Hogy kik lesznek ezek, és kik maradnak hűségesek? Igen, valószínűnek tartom, hogy az Úr hagy egy UTOLSÓ ESÉLYT és felfedi az embereknek az állapotukat, megmutatja bűneiket. “Mert nem azért küldte Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa.”
Ezekben az anyagokban sok olyan dolog van, ami ELŐBB lett leírva és szétküldve a világba, mint hogy megtörtént. Nem ez Isten módszere ?! DE, számtalan egybehangzó prófécia van …
És az Úr Jézus ugyanaz volt, VAN ma : félreismert, elutasított, elárult … de dicsőséges eljövetele előtt még NEKÜNK le kell tennünk az életünket … Miért támadod azt a testvéred, aki a frigyládával kapcsolatban, R.W. tevékenységével kapcsolatban EGYazon véleményen van veled, és ugyanúgy az életét fogja adni az Úrért ?!
Tévedés, hogy a világ fog üdvözülni. “… ha VALAKI hisz Őbenne, el ne vesszen …” tehát nem nem a világ, hanem az egyén.
Kedves Éva !
Ugye remélem te is látod, hogy ez a kommented zavaros lett (finoman szólva). Roppant sajnálatos amit itt látni lehet és sajnos kicsit csalódtam is benned. A diagnózis (ha jól értettem ki, kellett a szöveged között is olvasni), a következő. Te következetesen összemosod Ron Wyatt esetét ezzel a nevét sem akarom megjegyezni, csaló (még csak nem is hamis próféta) nőével. Miért, hogyan ? Mi köze a világosságnak a sötétséghez ? Adott egy ír nő, aki tök ismeretlen volt korábban keresztény körökben. Elkezd állítólag prófétálni és Jézussal beszélni (ami önmagában ige ellenes is lehet, ha jobban megvizsgáljuk) amire egy világszerte jól menő vállalkozást épít. Szemináriumokat és kurzusokat tart (valószínűleg nem ingyen), könyvet ad ki stb. Persze a legnagyobb taglétszámú katolikusokat szólítja meg, minden más keresztény (!) kezdettől fogva elhatárolódott tőle. Aztán kiderül róla, hogy egy marketinges, aki nyilvánvalóan üzleti és pénzügyi okokból követte el ezt a csalást. Megint a (elnézést kérek tőled, ezt rád nem tartom igaznak) a bárgyú és naiv, hiszékeny, minden természetfelettire nyitott katolikus (főleg nők) tömegek az áldozatok (nem ez volt az első és valószínűleg nem is az utolsó eset). A legutolsó hír arról szól, hogy a cafka (had hívjak már így egy világi csaló nőt, meg nem is vagyok p.c.) rohan az újságboltba és vásárolja föl az őt leleplező újságokat. Ezt maffiózók és politikusok szokták csinálni. Kérlek olvass utána a dolognak, mert rossz látni, ahogyan téged mint egy jó lelkű és Isten szerető, Őt kereső, őszinte embert, aljas módon rászednek. Ron Wyatt ezzel szemben (tudtommal) egy adventista megtért keresztény ember volt, aki minden pénzét, és életét erre a régészeti módon való Isten igazságainak apológiai feltárására szentelte. Fenntartva, hogy esetleg tévedett (a csalást én kizártnak tartom), lehet hogy a világ legnagyobb jelentőségű felfedezését tette. Nem derült ki róla semmi olyan mint erről az ír nőről, sem az, hogy anyagi nyerészkedésből csinált volna bármit. Tehát a két dolgot összemosni, súlyos hiba. Ezért sem értem miért kérded tőlem, hogy:
“Mi a bajod azzal a TESTVÉRREL, AKI SZEMBEN mint a többiek, a huhogók, hogy “nincs itt semmi felfedezés”, a sarlatánt kiáltók, sőt legutóbb Wyatt már hazudott is !? Miért támadod azt a testvéred, aki a frigyládával kapcsolatban, R.W. tevékenységével kapcsolatban EGYazon véleményen van veled, és ugyanúgy az életét fogja adni az Úrért ?!” Mi van ? 🙂 Kit támadok ? Zavar, hogy embereket így megvezetnek ! Súlyos hiszékenység vagy már akár rögeszmésség, egy ilyen csaló nő leleplezése után továbbra is hinni neki ! Ez nem támadás, hanem szerintem egy normális kimondása a helyzetnek. Döbbenetes, hogy mire képes a megtévesztés. Ilyenkor hogy nem jut eszetekbe az ige ??? „Akkor, ha valaki ezt mondja nektek: Íme, itt a Krisztus, vagy amott: ne higgyétek! Mert hamis krisztusok és hamis próféták állnak majd elő, jeleket és csodákat tesznek, hogy megtévesszék ha lehet a választottakat is.” Ha egy valójában nem is természetfeletti (sátán erejével működő) csaló így rá tud titeket szedni, akkor mit fog csinálni az igazi hamis próféta(k) ?
Egy még szaftosabb elemzés a csaló cédáról, aki olyan súlyos büntetést fog kapni Istentől (hacsak meg nem tér), hogy belegondolni sem merek.
https://midwaystreet.wordpress.com/updates/
2Pt 3:10 Az Úr napja pedig úgy jõ majd el, mint éjjeli tolvaj, a mikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévõ dolgok is megégnek.
Ez elég egyértelmű.
Zsid 11:3 Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy a mi látható, a láthatatlanból állott elõ.
Tehát a nagy semmi marad. Az Új Jeruzsálem nem evilágból való, így a frigyládát sem kell ott keresnünk, de még templomot sem.
22 És templomot nem láttam abban: mert az Úr, a mindenható Isten annak temploma, és a Bárány.
Amikor az egek ropogva elmúlnak, az az idők LEGVÉGÉN lesz … mi várjuk Jézus második eljövetelét, a harcot, amikor az Antikrisztus és a hamis próféta legyőzetnek, és a sátánt megkötözik ezer évre (majd kiengedik egy kis időre). Utána az “ezerév” jön … Jelenések 20.6-tal bezárólag.
Ebben az időszakban lesz a zsidók megtérése Zakariás 12-ben olvashatod. ‘9Azon a napon én rajta leszek, hogy összezúzzak minden nemzetet, mely Jeruzsálem ellen vonul. 10És kiöntöm Dávid házára és Jeruzsálem lakóira az irgalom és az imádság lelkét és ők majd rámtekintenek. Akit átdöftek majd megsiratják oly sírással, mint az egyszülöttet, és keseregnek felette, mint ahogy keseregni szoktak az elsőszülött halálakor. 11Azon a napon oly nagy lesz a sírás … ” tehát FELISMERIK az Urat 🙂
A Jelenések 20.7 így folytatódik: “Mikor eltelik az ezer esztendő, a sátán kiszabadul börtönéből, és útra kel, hogy a föld négy sarkán félrevezesse a nemzeteket”. Majd a 20.9-ben: “De Isten tüzet bocsátott az égből és elhamvasztotta őket” stb. Ez után következik az utolsó ítélet, majd a 21. fejezetben az Új ég és új föld, és leszáll az égből az Új Jeruzsálem.
A Péter levélben a 20.9-et olvasod, részletesen. Az a VÉG – a földön.
Azért ezzel óvatosabb lennék.
2 Pét. 3,8
Ez az egy azonban ne legyen elrejtve előttetek, szeretteim, hogy egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő mint egy nap.
Mi értelme lenne az elveszetteknek még 1000 évig élniük, ha tudják, hogy osztályrészük úgyis a halál?
1 Pét. 4,17
Mert itt az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Istennek házán: ha pedig először rajtunk kezdődik, mi lesz a vége azoknak, akik nem engedelmeskednek az Isten Evangéliumának?
Ezzel ne légy óvatos, nem ezzel kell. Pont azért lesz 7000 év ez a világ, mert Istennek egy év 1000 év is. A teremtés 7 napja köszön vissza. 6000 évnél jön vissza Jézus (Isten időszámítása nem Jézus születésétől van origózva, hanem feltámadásától, ahogyan az újszövetség is akkor lett érvényes, az e teremtett világ időközéppontja), utána pedig kezdődik a millenium (1000 év) Jézus királysága a földön, ez elég tisztán kiolvasható az igéből. Amiről te beszéltél (új ég és új föld) a tűz általi pusztulás után, és ezen ezer éves királyság és ítélet után következik. A már garantáltan bűn és halál nélküli világban.
Olyasmiről állítod, hogy tuod, amit még Krisztus sem tud, hanem csak az Atya.
Le van írva, hogy miket lehet kiszámolni, a többivel az ember legfeljebb próbálkozhat. Annak az esélye, hogy ezen számítások pontossága jó is, kisebb mint a lottó ötös esélye.
Szerintem annak van a legnagyobb esélye, hogy a Templom hegy környékén van a föld alatt, mert elrejtették az ostrom elől. Nem volt értelme kivinni a városból, bár Egyiptom nem lett volna akkora butaság, mert akkor éppen ők is rosszban voltak a babilonaiakkal. Viszont egy jó rejtekhely sem kockázatos, főleg, ha az ostromlók nem keresik. Esetleg lehet logikai párhuzamot keresni a magyar Szent Korona történetében. Utoljára Budapest ostroma előtt lett kimenekítve a városból. Gondolom az volt a fő szempont, hogy a kommunisták és oroszok kezébe ne kerüljön. Horty úgy döntött, hogy a várban ássák el, titokban néhány koronaőrrel, de aztán Szálasiék előszedték szertartás miatt. Utána még hurcolták ide-oda közben még néhányszor elásták és végül az amerikaiaknak kiásták a föld alól Ausztria területén. Jeruzsálem ostroma előtt a Frigyláda megvédésével kapcsolatban is hasonlóan gondolkodhattak.
Kérdés, hogy a fa megmaradhatott-e az idők során? Valószínűleg a fa volt a tartószerkezet, tehát arany lemezek voltak a fához rögzítve és a fém lapok pedig egymáshoz nem, ezért a legrosszabb esetben most vékony díszített fémlemezek, pántok stiftek maradtak meg és a kövek. Nem sok az esélye, hogy egyben van.
Ez a fenti cikknél kicsit részletesebb írás erről a kérdésről. Eszerint a láda már Nabukodonozor ostroma idején sem volt meg. A legfontosabb tényező, amiben minden szakértő egyetért, és ez az írás is kiemel, hogy a szövetség ládája a második templomba már nem került be, mert addigra (Kr.e. 516) már nem volt meg.
http://jbqnew.jewishbible.org/assets/Uploads/403/jbq_403_athaliah.pdf
Na amit linkeltél arra nem is gondoltam.:-) Valóban Nemzeti/vallási szimbólumoknál a mögötte álló emberek viszonyát nem mindig lehet egységesen kezelni. Mondjuk Kun Béláék sem semmisítették meg a Szent Koronát a Tanácsköztársaság idején. Egy szent tárgy eltüntetése politikailag rizikós.
Egy érdekes cikk a témában:
http://wyattmuseum.com/the-ark-of-the-covenant-special-article/2011-338#
Nem tudom leelenőrizni az igazságtartalmát.
Jeremiás szerint tényleg úgy tűnik, hogy már az ezer éves királyságban sem lesz láda, ugyanakkor érdekes, hogy az ezékieli templom minden valószínűség szerint lesz.
A kocka vagy piramis alakú mennyei Jeruzsálem ugye csak az ezer év után jelenik meg, ahol nem lesz templom, de addig lesz valószínű áldozttal.
Én úgy értelmezem, hogy az Ószövetségben előre mutatott az áldozati rendszer, a jövőben pedig vissza mutat Jézus Urunk áldozatára.
Közben látom, behivatkoztatok ti is Ron Wyatt vonatkozású linkeket. 🙂
Nem tudom eldönteni, hogy kamuzik e?
A jövő titka 🙂
Nincs az teljesen elveszve. Mivel Jézus milleniumi királyságában a földön újra indul Izráel szolgálata, szükség lesz a frigyládára, természetesen nem a véráldozat bemutatása miatt. Ron Wyatt neve sokakban negatív attitűdöket vált ki, bennem nem. Ő megtalálta nem csak a frigyládát, de mást is. Abban pedig biztos vagyok, hogy lesz még jelentősége, szerepe ennek a tárgynak Jézus visszatérésekor.
https://www.youtube.com/watch?v=ETx7efSe5qs
http://soospeter.blogspot.hu/2013/03/ron-wyatt-megtalalta-frigyladat-es.html
http://adventista.hu/ujfeherto/?page_id=658
https://answersingenesis.org/bible-questions/has-the-ark-of-the-covenant-been-found/
Itt van két idézet:
„Ha majd megsokasodtok és megszaporodtok a földön azokban a napokban – ezt mondja az ÚR –, nem mondják többé: Az ÚR szövetségládája! Szívére sem veszi senki, nem gondolnak és nem is ügyelnek rá, és nem készítik el újra. Abban az időben Jeruzsálemet hívják majd az ÚR trónjának. Minden nemzet odagyülekezik Jeruzsálembe az ÚR nevéért, és nem követik többé gonosz szívük makacsságát.” (Jeremiás 3:16-17)
„És láttam a szent várost, az új Jeruzsálemet, amint Istentől alászállt a mennyből, felkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony. Hallottam, amint a trón felől egy hatalmas hang ezt mondta: Íme, az Isten sátra az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük;” (Jelenések 21:2-3)
Gondoljátok újra azzal a verzióval, hogy az új Jeruzsálem Budapest lesz!
Ehhez csak annyit fűznék, hogy mire Új Jeruzsálem leszáll a mennyből már új ég és új föld lesz:
“És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sem volt többé.” Jelenések 21:1
Pont az általad idézett rész előtt olvashatjuk.
Azonkívül a János által látott angyal (ugyanebben a fejezetben) megmérte a várost és “tizenkétezer futam volt, hosszúsága, szélessége és magassága egyenlő” (Jel. 21:16), ami modern mértékegységben megadva 2200 kilometer. Így Budapest ennek eleve csak egy apró darabkája lehetne.
Thea:
10. És csináljanak egy ládát sittim-fából; harmadfél sing hosszút, másfél sing széleset, és másfél sing
magasat.
2 Móz. 37,1.
11. Borítsd meg azt tiszta aranynyal, belől is kivül is megborítsd azt, és csinálj reá köröskörűl arany
pártázatot.
12. És önts ahhoz négy arany karikát, és illeszd azokat a négy szegeletére; az egyik oldalára is két karikát, a
másik oldalára is két karikát.
13. Csinálj rúdakat is sittim-fából, és azokat is megborítsd arannyal.
14. És a rúdakat dugd a láda oldalain lévő karikákba, hogy azokon hordozzák a ládát.
15. A rúdak álljanak a láda karikáiban; ne vegyék ki azokból.
16. És a bizonyságot, a melyet néked adok, tedd a ládába.
2 Móz. 31,18. , 1 Kir. 8,9.
17. Csinálj fedelet is tiszta aranyból: harmadfél sing hosszút és másfél sing széleset.
2 Móz. 37,6.
18. Csinálj két Kérubot is aranyból, vert aranyból csináld azokat a fedélnek két végére.
19. Az egyik Kérubot csináld az egyik végére innen, a másik Kérubot a másik végére onnan: a fedélből
csináljátok ki a Kérubokat annak két végén.
20. A Kérubok pedig terjeszszék ki szárnyaikat fölfelé, betakarva szárnyaikkal a fedelet; arczaik egymásfelé
legyenek; a Kérubok arczai a fedél felé forduljanak.
21. A fedelet pedig helyezd a ládára felül, a ládába pedig tedd a bizonyságot, a melyet adok néked.
2Mózes 25
Szia Macsek!
Ez a fent is utalt rész. Valami lemaradt?
Azt írtad, hogy Salamon készítette
Igazad van. Köszi. 🙂
Nincs mit (L)
Egy ókori “szent” tárgy ami megmozgatja az embereket! Miért is ne.
A jelenések könyve a gonosz minden jelét csalását és ámulatba ejtő varászlását említi. Kíváncsi vagyok én is ki mit gondol még erről.
Elvégre a Muszlimok is várnak egy “megváltót a zsidók szintén és a keresztények is várják vissza Jézust.
Én egyetértek Arpiellel, és úgy gondolom, hogy a frigyláda megvan és nagy jelentősége lesz az Úr Jézus második eljövetelekor. Vajon MIRŐL ismernék fel ?! “Feltűnik a kereszt jele az égen…” ez a zs.dókat nem fogja meggyőzni. igaza lehet Wyattnek, hogy “nem mondja meg” hol van, de, megtalálta úgy, hogy azon egy megszáradt “valamiről” kiderült hogy élő vér, és egészen különleges … és mindez a Golgota sziklája alatt, a – minden valószínűség szerint – a keresztrefeszítéskor ill. Jézus halálakor MEGREPEDT sziklák hasadékán keresztül.
Nem azért, mert “akarok hinni” hogy Jézus vére ráfolyt a frigyládára és ez annyira TÖKÉLETES az Atyától, hanem azért, mert meggyőzött … a vizsgálatok a laboratóriumban, a mikroszkóp alatt az élő vér … megrendítő volt amikor láttam (és egyszer elég is volt, nem nézegetem).
VÁRUNK és meg fogjuk tudni. Ez a konklúzióm. Csúnya vita volt ezen a divinity.hu-n 🙁 végre vége.
Itt vannak még videók angolul – a labortatóriumból is – https://www.youtube.com/watch?v=FsS5x9_DitU
https://www.youtube.com/watch?v=mFC1b6lpdiI
Szia,ezt a “Jézus élő vére” dolgot én is láttam a jutubon.Szerintem nem lehet más mint jól kitalálát mese amit a utolsó idők híreire éhes ember jól megkajál.
Csak óvatosan az ilyen nyilvánvalóan hamis dolgok terjesztésével…
Mitől nyilvánvalóan hamis?! Hívő, az Urat szerető és valló emberek dolgoztak ezen és terjesztik … azért, mert a neten van az információ? ezek a cikkek itt az időkjelein is ott (és tudod-e minek tekintik ? 🙁 )