Ritkán fordul elő, hogy ugyanarról a témáról ilyen rövid egymásutánban kétszer is írjak, de nem hagyhatom szó nélkül a június 6-i fejleményeket.
Talán emlékeztek, hogy a San Francisco-i Sátáni Templom nevű sátánista szervezet egy óriási pentagrammot tervezett Lancaster városa köré vonni a számukra jelentőségteljesnek tartott 2016-6-6-i dátum alkalmából, valamilyenfajta GPS technológiával, aminek pontos mikéntjét nem kötötték az orrunkra. (Ha valaki tudja, hogy mit értettek ezalatt ossza meg bátran.)
Megmondom őszintén, simán el tudom képzelni, hogy az egész egy nagy blöff csupán és azért erre a módszerre esett a választásuk, mert ellenőrizhetetlen. A szervezet Facebook oldalán annyit közölt az akció napján, hogy ?az utolsó pont is felkerült?, vagyis fel/elhelyezték az ötágú csillag utolsó pontját, hogy hová és milyen módon, senki sem tudja.
Mindenesetre a város polgármestere egyebek között azzal reagált az akcióra ? ami a tervezett napon le is zajlott ? hogy egy kisrepülővel keresztet rajzolt az égre. Bevallom, először a vámpírok ellen javasolt fokhagymafüzér jutott eszembe erről a védekezési módszerről, bár, ha az emlékezetem nem csal, a régi drakula filmekben és későbbi paródiákban, a kereszt is feltűnt időnként ilyen szerepben. A sátánista szervezet rá is játszott a két technológia közötti kontrasztra, azt sugallva, hogy míg ők műholddal dolgoznak, az elmaradt, buta keresztények egy motoros kisgéppel. Pedig igazából mindkettő nevetséges, hiszen ahogy egy műholdas pentagram, a felhajtáson és félelemkeltésen túl, nem képes kárt okozni, úgy az égre rajzolt kereszt sem tud megmenteni.
Vajon a polgármester nem olvasta, hogy ?a mi harcunk nem test és vér ellen folyik?1?
Nem jutott eszébe, hogy az egek már eleve Isten dicsőségét hirdetik és az Ő kezének munkájáról beszél a menny?2
A sátánistáknak mindenesetre jó reklám volt.
Írásra azonban nem ez, hanem az eseményt kísérő keresztény ellentüntetés késztetett, amiről még az RT.com is tudósított.
Nem szeretném senkinek se megmondani, hogy milyen szinten kell vagy nem kell lereagálni egy ilyen akciót, de az biztos, hogy ez esetben az eredmény nagyon szomorú volt számomra.
Bár az RT által közzétett videóban csak a sátánista oldal szólalt meg, a többieknek csak a kiabalását lehet hallani, úgy gondolom, hogy érdemes odafigyelni arra, amit mond, akkor is, ha esetleg csúsztat vagy egyenesen hazudik, mert van mit tanulnunk a helyzetből.
“Van itt olyan ember [a keresztény tüntetőkre mutatva], aki egész héten bulizik, metamfetamint, drogokat szed, aztán vasárnap reggelente megváltást remél.”
“Azt mondják nekünk, hogy a pokolba jutunk és egy örökkévalóságon át fogunk égni és szenvedni. A keresztényeknek nem valami mást kellene mondaniuk? Nem szerető, békés embereknek kellene lenniük?”
Ez az én kérdésem is. Vajon Jézus nem azt hagyta ránk, hogy az evangéliumot, vagyis a Jóhírt hirdessük minden teremtménynek? Hol van itt a jóhír? Tényleg arra számítottak, hogy így megmenthetnek némelyeket? A pokollal fenyegetőzve azt remélték, hogy ezek az elveszettek hozzájuk rohannak majd?
Néhány napja egy olyan történetbe botlottam, ami a fentiekkel ellentétben megmutatja, hogy Isten útmutatását követve igenis van remény elérni a sátánistákat is.
Graham Cooke-ot egy sátánista hívta fel egy napon azzal, hogy rendjének utasításai szerint megátkozza őt, mert ezt kapta feladatként. Azokban a napokban Graham éppen a lelki harcról és az Úrban való szabadságról tanult, miközben az Úr azt is megerősítette számára, hogy ?egyetlen ellene készült fegyver sem lesz eredményes?3.
A sátánista mindenféle átkokat szórt rá, mire Graham annyit mondott neki, hogy jegyzetel.
“Jól írtam? Ezeket mondtad nekem?” – kérdezte Graham a sátánistától és végigszaladt a listán.
“Csak biztos akartam lenni benne, hogy jól értelmezem, úgyhogy köszi,” mondta Graham. ?Most pedig néhány dolgot szeretnék tisztázni veled. Először is, nem félek tőled. Másodszor, nem azért hívtál fel, mert ezt a feladatot kaptad, hanem azért mert én kaptam azt a feladatot, hogy megkeressem az okkulttal foglalkozókat. A harmadik dolog pedig, amit tudnod kell, hogy Isten minden egyes átkot, amit rám mondtál, áldássá formál az életemben. Látom, hogy, néhány egész jó átok is van itt, úgyhogy köszönöm, mert hihetetlen áldások várnak rám. Végül van egy üzenetem számodra az Úrtól: Jövök érted!”
A sátánista lecsapta a telefont, de ezzel a történet nem ért véget. Néhány hónappal később ismét jelentkezett, ezúttal azért, hogy elmondja Grahamnak megtérése történetét, amit az első telefonbeszélgetésük, egy hitben erős keresztény példája indított el, aki sok más társával ellentétben egyrészt tudta, hogy nincs mitől tartania, másrészt tisztában volt küldetésével és azzal is, hogy Isten beszéde és a békesség evangéliuma a gonosz minden tüzes nyilát kioltja4.
Annyira szeretném, ha Lancaster keresztény lakói is hallanák ezt és megértenék, hogy mit kaptak! Olyan szabadulást kaptak, ami mindennél erősebb, és aminek meg se kottyan egy pentagram. Olyan szabadulást, ami ?minden emberre elhat?5. Minden emberre, tehát a sátánistákra is, csak artikulálatlan üvöltözés helyett ezt a mindenkire elható igazságot, a jóhírt, kellene közvetíteni.
A jóhírt, ami annyit jelent, hogy ?úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.?6
Közben azt se felejtsük el, hogy “Isten nem azért küldte az ő Fiát a világra, hogy elítélje a világot, hanem hogy megmentse a világot általa.”7
A sátánistákat és Lancaster kicsit dezorientált keresztényeit is.
A történet margójára
Azért különösen szomorú számomra az eset, mert a sátánizmus egyik alaptétele, hogy igazából Sátán a jó képviselője, a Biblia ?gonosz? Istenével szemben és akciójukkal is ezt a fordított ideológiát szerették volna népszerűsíteni, hasonlóan a kisgyerekek (és néhány felnőtt gyerek) által előszeretettel alkalmazott taktikához, akik pontosan tudják, hogy mit kell tenniük vagy mondaniuk ahhoz, hogy a másikból robbanásszerű reakciót váltsanak ki, miközben ők látszólag ?csak? békésen teszik a dolgukat. Sajnos itt működött a módszer. A sátánisták viszonylag békésen tették a ?dolgukat?, a helyi körülmények ismeretében tudva, hogy a keresztények testi reakciója borítékolható.
- Efézus 6:12 [↩]
- Zsoltárok 19:2 [↩]
- Ézsaiás 54:17 ?Egyetlen, ellened készült fegyver sem lesz eredményes, és megszégyenítesz minden nyelvet, amely perbe száll veled. Ez az öröksége az ÚR szolgáinak és az igazságuk, amely tőlem van ? így szól az ÚR.? [↩]
- Efézus 6:16 [↩]
- ?Amint tehát egynek a bűnesete által minden emberre elhatott a kárhozat, úgy egynek az igazsága által minden emberre elhat az élet megigazítása.? Róma 5:18 [↩]
- 2. Timótheus 1:9-10 [↩]
- János 3:17 [↩]
Valószinűleg GPS-szel jelöltek ki 5 pontot a város körül, egyenlő távolságra egymástól. Ez volt a pentagram 5 pontja, és mindegyik pontra oda állt néhány gazdag, unatkozó amcsi szerencsétlen és sátánistáskodtak egyet.
Földmérők is használnak GPS technológiát pl. mikor telekhatárokat kell kijelölni. Bár ez a módszer nem olyan pontos mint a hagyományos lézeres földmérő.
Az égre rajzolt kereszt pedig nyilván forditott kereszt lehetett. Mondjuk nem észak felé mutatott a kereszt teteje, hanem dél felé. Ezek kb annyira komoly sátánisták mint egy 14 éves kölyök slayer pólóban. Legalább egy kecskét feláldoztak volna, vagy valami 🙂
Jó reggelt,Macsek! 🙂 A legfontosabbat meg pont kihagytam a múltkori neked szánt mondandómból.Azzal kapcsolatban,amikor azt fejtegettem,hogy -legalábbis szerény véleményem szerint- miért nem igaz az,hogy nem szeret minket a világ.Igen,tudom,hogy mit mondott erről Jézus.Ahogyan azt is tudom,hogy Ő,aki legyőzte ezt a világot,mit mondott még egy sokkal naaaaagyobb és haaaatalmasabb léptékekben mérhető igazságról.
Őszinteséggel meggyőzhető az a világ,amelyik nem szeret minket.És mivel igazság szerint Isten őszinte igazságáról van szó,a minket nem szerető világ már eleve meggyőzetett Isten őszintesége révén,úgyhogy,soha nem volt olyan világ,amelyik ne szeretett volna minket.Nem véletlen,hogy a múltkori mondandómat most ehhez a poszthoz teszem.Ez a cikk egy igazán őszinte írás,őszinte dolgokról.És ha igazán őszinték vagyunk,akkor felismerjük,hogy nem a világ az,amelyik nem szeret minket.Amikor az ember tényleg őszintén néz a dolgokra,rájön,hogy csakis önmagához kell őszintének lennie.Mr.Green ugyanis,csak így érhető tetten… Aki,ugye,nem is létezik. 🙂
Mint ahogy a mikulás sem 😀
Nekem ebből a cikkből leginkább Graham Cooke története tetszett. Látszik, hogy van még mit tanulnom 😆 🙂
Nekem is tetszett az a történet.Mint ahogy az egész írás is egyszerűen fantasztikus.Szerintem.Én most nem is tudom,mit emelnék ki belőle… Így kerek az egész,ahogy van 🙂
Egyébként,a Mikiről le lehet szállni!!! 🙂 (L) L É T E Z I K ! ! ! Tudod,honnan tudom?Onnan,hogy én vagyok az…. 😀 Bezony,mert a cégnél,ahol dolgozom,már sok éve én vagyok a Miki… :DDD (De csak Decemberben… 🙂 )
Igen, meg még jópáran a világon. 😀 😀
Milyen cégnél?
Ne sértődj meg (L)
http://www.ujkalvinizmus.com/2014/01/26/a-mikulas-josagos-mesefigura-vagy-a-satan-atverese/
Eszem ágában sincs megsértődni! 🙂 Habár,még nem olvastam el,de sejtem,hová akar kilyukadni a cikk.Természetesen még ma el fogom olvasni.Köszi,hogy küldted!
Hogy jópáran még a világon…. Ugyan,kérem! Ezt bárki mondhatja magáról….
Egyébként,ez egy mérnöki,tervező iroda.Mármint a cég.
Akkor megnyugodtam 🙂 (L)
Sajnálom,Macsek,hogy nem tudtál jól aludni!Ilyenkor emberekben olykor akár komoly nyomás is felszabadulhat..A foci tulajdonképpen vallás.Méghozzá,világvallás!És mint minden vallás “lezsilipelő” szerepet is betölt az emberek életében,vagyis,egyfajta szelep,ahol nyomást pumpálhatnak a szívekbe,de ha úgy döntenek,le is ereszthetik azt.Ilyenkor ilyesféle szellemekkel kiabálják tele az utcákat.Meg a médiát is.
Szó ami szó,én is örültem a góljainknak,de nem kiabáltam tele az utcát.Némi visszafogott lármával ünnepeltünk csupán az egyik munkatársam teraszán. 🙂
A Mikulás történetét még olvasom,de hamarosan visszajövök a véleményemmel.Ha egy kicsit mégis átcsúsznék a délutánba vele,akkor….
….de lehet,hogy még sem fogok átcsúszni. 🙂 😎
Tudod mit?Addig hallgasd meg ezt a kis finomságot.Legutóbb,azaz az elmúlt Decemberben,ezt olvastam fel a gyerkőcöknek,mint Mikulás.Azt hittem,meg fognak a szülők majd kergetni,de szerencsére mindannyian jót mulattunk rajta. Igaz,azért itt-ott egy picinykét finomítottam rajta,és le is rövidítettem. :)))
https://www.youtube.com/watch?v=Yatfj-uRJzE
Igeeen,le a
Sánta Kalauzzal…!Távozz tőlem sántán! 😀
Alapjában egyet értek ezzel az összefoglalással.De a hit ÉLét nem lehet elvenni.Mert a hit ÉL.Tudod,”minden tiszta a tisztának”.Igaz,ez nem azt jelenti,hogy a mocskos dolgokat kell keresnünk,de az meg,hogy folyamatosan megtaláljuk mindenben a nyilvánvaló rosszat,paranoiássá tesz.Egyelőre részemről erről ennyit röviden. 🙂
:facepalm: Szegény gyerekek 😀 Ugye azért a mesélő stílusát nem vetted át?
Amúgy mennyi volt az állás?
Amolyan visszafogott formában. 😀 Ahogy a szöveget is átszűrtem valamennyire.Végül én is megkönnyebbültem,hogy mindenkinek tetszett. 😎
Egyébként 2:0-ra nyert Magyarország Ausztria ellen. :)))
Hát ez aztán nagy meccs lehetett. Az idő többi részében a labda után szaladgáltak? 😀
Képzelem, szegény labda hogy menekülhetett előlük. 😀 :)) De azért a magyaroknak ezek szerint sikerült elkapniuk. 😆 (szegény labda)
Hihihi…!
Épp ezt a nagyon is logikus gondolatmenetedet szövi tovább ez a hovatovább nagyon bölcs elme… 😈
SEMMILYEN KOROSZTÁLYNAK… 😀
https://www.youtube.com/watch?v=8wUE58SY12Q
És milyen igaza van! 😀 A kapust is sajnálom, mert milyen dolog az már, hogy mindenki neki rúgja a labdát? Hol itt az együttérzés?
És igen, labdát MINDENKINEK !!! (jó kis meccs lenne, szegény bíró és kapus :)) )
😀
A “világ” például nem fogadja el, ha olyanokat szeretsz és támogatsz, akik a társadalmi ranglétrán sokkal lejjebb vannak, sőt ha még azzal is szóba állsz, jót teszel vele aki meglopott ?!
No comment !
“Ne véljétek, hogy békét jöttem hozni a földre. Nem békét jöttem hozni hanem kardot. Azért jöttem, hogy elszakítsam az embert apjától, a lányt anyjától, a menyt anyósától, és az embernek tulajdon családja is ellenségévé válik.” Máté 10. 34-36
A “világ” úgy műxik, ahogy egy ismerősöm fogalmazott: “felfelé nyal, lefelé rúg”. Láttál már ilyet kedves Oszkár? 🙂
Ja, és még hányszor kell leírnom,hogy azért, mert valamiről nem AKARJUK hogy létezzék, vagy, ha eljön majd egy IDŐ hogy végleg le lesz győzve attól még nagyon is van. Sőt, ha azt mondod hogy nincs, akkor tagadod a HARCOT is vele 🙁
Igyekszem értelmezni amiket most ebben a három kommentben nekem írtál.Csak az világos,hogy nem értesz velem egyet.Közben még az is felmerült bennem,hogy a véleményem ellenzése mellett esetleg sértegetni akarsz.Habár megszólításaid atmoszférája helyenként utal némi rosszindulatra,ezt a gyanúmat elvetettem,hiszen semmi okod,hogy engem sértegess.Szóval nem értem,hogy mit szeretnél – de így vagy úgy,engem nem zavar. 🙂
Oszkár, a végére mindig odaírod, hogy “nem létezik” ti. az ördög. Ezért a többire nem is bírok figyelni pedig tényleg nagyon jó a humorod 🙂 és általában nagyon kedves is vagy.
Tör-zúz a világban! Folyik a vér … és főleg az ártatlanoké. Ez az, amit nem bírok szó nélkül hagyni de ebben mi lehet a rosszindulat? Ezzel miért sértegetlek, amikor TE sérted a Biblia igazságát – erre vonatkozóan!?
Dehogy akarlak bántani …
Akkor jó! 🙂
Mind Isten gyermekei vagyunk… (L) Nincs kivétel.
https://www.youtube.com/watch?v=Rl6fyhZ0G5E
Nincs kivétel … ez igaz. Ám ha valaki NEM az Isten gyermekei közé akar tartozni és MÁSOKAT sem szándékozik ártatlan gyermekké tenni “‘ha meg nem változtok és olyanok nem lesztek mint a gyermekek, nem mentek be az Isten országába”
és ha így van, akkor ne maszatoljunk.
Ááá,kedves Thea,még ilyen gyönyörűséges meglátást,összefoglalót,írást és riportot…!!! 🙂 (L) DE naaaagy szükség van ilyesmire,mert nem igazán talál az egyszeri,”világvége váró” és világ végén,vagyis a XXI.század atomisztikus kellős közepén lakó lélek ilyen őszinte sorokra internet szerte… Mi itt ilyenek vagyunk,én legalábbis ilyen.Egyszeri betontömb,atom- és űrkorszaki szaki.Köszönet a bátorságodért!
Valamikor még majd talán fűzök hozzá többet is,de most számomra az örülés ideje ez.Szerencsésnek tartom magam,hogy a te hathatós közbenjárásodnak is köszönhetően betekintést nyerhetek olyasvalamibe,amibe angyalok kívánkoznak betekinteni…
Nagyon jó írás és arról is írhatnál,hogy Jézus az ÉLŐ IGE tökéletessége.Amikor egy ember imádkozik,az csermely,de ha egy közösség merül a böjtbe,és az imába az árvíz,Jézus vérének,és vizének kiáradása!Egy a közbenjáró Jézus teste és vére,ami az IGE a szó amit kimondunk,és az cselekszik,nem tér vissza Jézushoz tétlenül soha! Hit által lesz a csoda,és a csoda által erősödik a hit.
A keresztények tegyenek jót az őket gyűlölőkkel,és parazsat gyűjtenek az ellenség fejére.Amikor viszont káromkodnak,és gyűlölködnek ,már nem keresztények,hanem saját magukat ássák alá,és az ördögnek tesznek jó szolgálatot.
A szó a kimondott ige maga a cselekedet,és mindig visszatér a szájhoz ahonnan kiindult.Aki káromkodik saját magát csapja szájba.
Láttam az angyalokat kimentek és imát gyűjtöttek, fegyvert készítettek belőle,puskába töltötték az imákat mint a lőszert,és vittek magukkal engem bűnt vadászni.Aki imádkozik az imaharcos,és fontos munkát vállal.
Aki Istent dicsőít,az TRÓNUST emel Istennek és megáldja azt a helyet az Úr és betölti Szentlelkével.
Aki vállalta,hogy keresztény az legyen ima harcos,és fegyverezze fel az angyal seregeket ,mert az ima megsebzi a gonoszt,és el is pusztítja!
Katonák nem viselkedhetnek csürheként,nem lehetnek huligánok,imádkozz ellenségedért,és megtöröd a gonosz hatalmát!
Ez nagyon édes, imagyűjtés és bűnvadászás 😀 különösen, hogy “vittek magukkal engem” – megyek én is 🙂
Bealina, és ha még SZERETED is, őszintén, az ellenségedet, akkor attól te gazdagodsz …
Ez is jó írás, de már az előzőnél is nagyon gyenge volt a komment szekció. Az Objektív igazság halála poszt alatt többet vártam, de maradt a szájlizás. Talán majd legközelebb komolyabban veszitek a témát.
Na ne mondja. Az objektív kritika halála. LOL
Erről beszéltem, LOL meg szmájli és mrgreen. Nem baj, ha lesz időm Theának írok valami értelmesebbet a legutóbbi három cikkel kapcsolatban.
Tévedsz, Neverend. A cikk olyan, hogy felülmúlja amit pl én írtam volna most. Ehhez vétel kell a hullámhosszon: na látod, hogy nem úgy írok mintha Thea írta volna?
Az íráshoz nem lehet hozzátenni, DE azért meg KELL szólalni mert teljes csönd nem illeti meg.
Bocsi
Hagyjuk… csak a saját frusztrációmat vezettem le rajtatok, mert valamit nagyon leakarok írni, de most kevés az időm és nem is tudom, hogy hol kezdjem.
Amig nem vagy hajlandó elárulni nekünk, hogy te milyen nevű pulpitus mögül akarod osztani itt az észt meg a kritikát, addig tégy saját magadnak egy szívességet es ne is kezdj neki.
De igenis, kezdj csak neki Neverend. Milyen dolog ez megint Adrian 🙁
Nem véletlen hogy ezen az oldalon vagy és a késztetéseid sem véletlenek.
Csupán színesíted a vélemények sokaságát ahogyan Adriann is.
Nahát, nem “csupán színesítés” kikérem Neverend nevében 🙂
Thea!
Megint egy fantasztikusírás, megint Isten lelkétől ihletve. A teremtő legyen áldott érte, és áldja meg életedet.
azért ne durvuljunk…
Köszönöm. 🙂
Fantasztikus írás. Drága Thea az iránytűd nem képes elromlani 🙂
Felírom mint Graham, de a szívembe …
Tanulságos 🙂
Nocsak. De kellemes egy meglepetés.
Ez az írás már jóval közelebb áll hozzám 🙂
Koszi Thea.