Természeti katasztrófák

Jön az igazi? A New Yorker és a Fox is erre figyelmeztet

Mivel az Idők Jelein nem meglepő módon az idők jeleivel kapcsolatos hírek fontos szerepet kapnak, legtöbb olvasónk számára az sem meglepő, hogy a Jézus által is az idők jelei közé sorolt földrengésekről is írunk időnként. Az viszont elég ritka, hogy a fővonalas médiában nem csupán már megtörtént esetekről számoljanak be, hanem olyan előrejelzéseket is hosszan taglaljanak, amelyek a mi életünkben soha nem látott pusztító erejű földrengések érkezéséről szólnak.

Most ez történt, Susan Duclos pedig az alábbi rövid cikkben foglalta össze a lényeget.

Forrás: allnewspipeline.com

Az alábbi (angol nyelvű) bejátszásban Shep Smith, a Fox riportere elmondja, hogy a tudósok szerint az Egyesült Államok “történelmének eddigi legnagyobb természeti katasztrófája” nemcsak hogy érkezik, de már egy ideje várat magára.

Az összeállítás a New Yorker magazin cikke alapján készült, ami leírja, hogy a FEMA, vagyis a Szövetségi Válságkezelési Ügynökség és a szakértők “a törésvonal teljes hosszát érintő kitörésre készülnek, amelynek erősségét a Richter-skála szerint 8,7 és 9,2 közöttire teszik, és amit egy cunami követ majd.

A New Yorker a következőket írja:

“Mire a rengés abbamarad és a cunami visszavonul, a terület felismerhetetlen lesz. Kenneth Murphy, a FEMA X Régiónak, vagyis annak a divíziónak az igazgatója, amelyik Oregon, Washington, Idaho és Alaszka államokért felelős, a következőket mondta:

“Abból indulunk ki, hogy az 5-ös autópályától nyugatra minden elveszik.”

CascadiaAz Egyesült Államok észak-nyugati része, vagyis az egyes államokat összekötő 5-ös autópályától nyugatra fekvő régió, egy negyvenezer négyzetmérföldes területet ölel fel, ahol hozzávetőleg 7 millió ember él. Ide tartozik Seattle, Tacoma, Portland, Eugene, Salem (Oregon fővárosa) és Olympia (Washington fővárosa) is. A következő olyan kitörés, ami a törésvonal teljes hosszát felszakítja, Észak-Amerika történelmének legnagyobb természeti katasztrófáját fogja előidézni. Az 1906-os San Francisco-i földrengésben körülbelül 3000 ember veszítette életét. A Katrina hurrikánban kétezren, a Sandy hurrikánban pedig háromszázan haltak meg. A FEMA előrejelzése szerint a Cascadia szubdukciós zóna mentén várható földrengésben és az azt követő cunamiban 13 ezer ember halhat meg és további 27 ezer sebesültre számítanak. Az ügynökség úgy gondolja, hogy egy ilyen katasztrófa esetén egy millió otthontalanná váló ember elszállásolásáról kell majd gondoskodni és további 2,5 millió állampolgárnak kell majd élelmiszert és ivóvizet biztosítani.

“Ez kivételesen egy olyan eset, amikor azt remélem, hogy a tudomány téved és ez még vagy ezer évig nem történik meg,” mondja Murphy.”

Akinek ideje (és nyelvtudása) engedi, olvassa el az egész cikket, mert érdemes. A többieknek pedig íme, néhány további adat a FEMA-tól:

– A FEMA egy 100 000 négyzetmérföldes területen tervezi keresni az esetleg eltűnt személyeket a szárazföldön, a vízben pedig a part 153 mérföldes szakaszán. A cikkben említett sérülések és halálesetek számát egy olyan forgatókönyv alapján számolták ki, amely szerint a rengés február 6-án délelőtt 9 óra 41 perckor tör ki. Amennyiben nyáron érkezne, amikor a strandok zsúfolásig megtelnek, a számok elképzelhetetlenül súlyosabb veszteséget mutatnának.

– Azt természetesen senki sem tudja, hogy egy ilyen szerencsétlenség milyen anyagi veszteséggel járna. Katasztrófavédelmi és mentési tervében a FEMA minden számot feltüntet, a kiadásokról azonban egy szó sincs. Akármekkora lesz is ez a szám, aminek 75, vagy akár 100 százalékát az állampolgárok fogják megfizetni, ahogy ez minden katasztrófának nyilvánított helyzetben történt eddig, az amerikai észak-nyugat gazdasága össze fog omolni, részben az alapvető szolgáltatások megbénulása miatt. A vállalkozások leállnak és elköltöznek, sok lakossal egyetemben.

– A FEMA számításai szerint körülbelül 1 millió épület, ebből 3000 iskola, fog összedőlni vagy használhatatlanná válni a földrengésben. Emellett az autópályák fölött átívelő hidak fele, a Portland két folyója fölött húzódó összesen 17 hídból 15, a repülőterek és vasútvonalak kétharmada, a tűzoltóállomások egyharmada, a rendőrőrsök fele és a kórházak kétharmada is hasonló sorsa jutna.

A cikkhez szorosan kapcsolódik Steve Quayle július 17-i írása, amelyben a FEMA egyik felkészítő megbeszélésén nemrégiben részt vett ismerőse, aki egészen idáig “összeesküvés elméleteket gyártó bolondnak” tartotta Steve-et, beszámol néhány számára aggasztó értesülésről:

“Sokszor próbáltam megértetni vele, hogy mi történik, de ő bolondnak tartott, akinek túl sok ideje van ilyenekkel foglalkozni. Most viszont teljesen összeomlott a FEMA képzésen hallottak miatt.

A következőket tudta meg a FEMA csapattól:

– Hat hónapon belül lesz egy ‘esemény’.

– Az esemény valamilyen természeti katasztrófa lesz, például napkitörés.

– Az esemény komoly hatással lesz az amúgy is gyenge lábakon álló gazdaságra, így egy rendkívüli bankszünetet rendelnek el.

– Társadalmi zavargásokat és lázongásokat várnak a boltok kiürülése miatt, így a szükségállapot bevezetése is elképzelhető.

– Az esemény hatására az ország kormányzása is nehézkessé válik, így a FEMA a kormány folytonosságának biztosítását is átveszi.

– A támogatásért felelős munkatársaktól elvárják, hogy elegendő készpénzt tartsanak otthon vészhelyzet esetére, valamint legalább háromnapi élelmet és ivóvizet, a család minden tagja számára. Ez nem a katasztrófa átvészelésére szolgál, csupán addig kell, hogy kitartson, amíg a FEMA fel tudja állítani ideiglenes segélytáborait.”

A kérdés persze, hogy a fent említett ‘esemény’ vajon ugyanaz-e, amiről a New Yorker is ír, és csupán a mentőalakulatok felkészülési gyakorlatához készített forgatókönyvre utal vagy pedig egy betervezett eseményre vonatkozik.

Előző posztKövetkező poszt

148 hozzászólás

  1. Kedves Hozzászólók!

    Olvasgattam a kommenteket és nekem is lenne egy kérdésem. István gyülekezetet keres és a segítségeteket kérte. Ezzel kapcsolatos az én kérdésem is. A Hit Gyülekezetét nem javasoljátok? Megkérdezhetem, hogy miért?
    Nem értem, amit ezzel kapcsolatban Ida írt 🙁
    “Ahogyan Dávid írta, ezeknek a gyülekezeteknek a nagy része, már besoroltak végidők babiloni egyházába. Onnét pedig kifelé kell jönni Isten népének, nem befelé igyekezni.” Milyen jelek mutatják ezt a besorolást?

    Egy szintén kereső ….

    Köszönöm előre is segítségeteket!

    1. SIMPLY .

      Mindenképpen gyülekezetet / felekezetet keresel ? : Miért
      élezed ki a kérdést erre a gyülekezetre ? – Ami már egyház .

      1. és tudod miért egyház? már…
        mert az egyháznak bejelentett gyülekezeteknek nem kell adót fizetni

        1. És állami támogatásban is részesülhetnek. Továbbá az adód 1%-át átutalhatod nekik….!
          A fenevad is akkor lépett fel, amikor államvallássá, államilag elismert intézménnyé lépett elő a “keresztény vallás”, illetve a “keresztény egyház”…! És elkezdte üldözni, és pusztítani a szenteket ( és legyőzte őket) azokat, akik nem ismerték el őt, és az ő fennhatóságát maguk felett…! Akitől az anyagi ellátást várom, az parancsol szellemileg is…!

    2. Amikor egy csoport katolikus kivált az egyházból, megalapította azt a gyülekezetet, amely elég hamar ugyanazokat a jeleket mutatta, mint ahonnan kijöttek 🙁 sajnos! Ez a Hit Gyülekezete: amit írnak róluk, valószínű, hogy igaz, de egészen biztos vannak valódi hívók, akik áldottak!
      Aki csak egy kicsit is tájékozott a karizmatikus megújulást illetően a XX. században, tudhatja, hogy a Szentlélek kiáradása – a protestánsoktól a kat.egyházi csoportokig – nem azt jelentette, hogy ki kell válni. Mo-on pedig egyházüldözés volt, “alapjáraton” sem volt igazi az egyház-szervezet (és itt nem a hitet értem) hogy is fogadhatta volna el a megújulást? A megújulást az üldözött rész képviselte 🙂 vagyis őrizte a hitet.

      Nem könnyű rátalálni arra a csoportra, ahol megfelelő hitbéli előremenetelt, jellemformálást ezáltal, és a közösségben megmaradást is találhat bárki. Ez Isten kegyelme lesz 🙂 Ezért azt javaslom, keress és ahogy Jézus mondta, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, betelnek vele. Addig is sok imát, és Biblia-olvasást ajánlok! Szeretettel
      Éva

      1. Hozzáteszem, én magam is csoportot, gyülekezetet keresek itt Székesfehérvár környékén.
        Vannak ismerőseim Jehova tanúi közül és Hit Gyülekezetéből is, de nem érzem az indíttatást, hogy hozzájuk csatlakozzak. Csak azért említem, hátha valaki pont a környékről van a jelenlevők között. 🙂

        1. Kedves Pál!Válaszoltam a bejegyzésedre,amit alább találsz a megkezdett beszélgetésünk folytatásában.Megtisztelsz,ha elolvasod!Köszönöm!Kedveltem ezt a beszélgetést,ahogy ezt az oldalt is kedvelem.Csak nem értek az irányultságával egyet.Ami nagyon nem jelenti azt,hogy mindjárt a létezésével sem értenék egyet.

        2. Kedves Lenin,

          elolvastam és nagyon hálás vagyok, amiért józan ésszel tudtunk vitázni, ritka lehetőség ez manapság!
          Remélem, tudtam annyit adni, mint amennyit kaptam a beszélgetésből, és örülök, ha mindazok ellenére maradsz aktív tagja a hozzászólóknak, szerintem izgalmas felfedezések várnak még ránk 😉

        3. Kedves Pál!

          Akkor milyen csoporthoz érdemes csatlakozni végül is?Szívesen találkozom veletek is Theaval együtt személyesen,ha tudunk egymásnak segíteni.
          Egy másik kérdés:a jóga az miért az ördög félrevezetése?ezt még nem értem.akkor elég sok embert félre tud vezetni,ha ez tényleg így van

        4. Kedves Pál!Amennyiben meg elkezdek barátkozni,elveszítem a kritikus hangnemet…Végül is,úgy sem szeretném itt játszani a bölcs tanítót.Ezekből úgyis mindig akad bőven.Nem mellesleg pedig,jobb a barátság,mint a tanítóskodás. (Jakab levele,harmadik rész.) Köszönöm szívélyes marasztalásodat itt!De ha gyakran jelennek meg itt hozzászólásaim,ha más nem,a nagy számok törvénye alapján még kiderülne,hogy én sem vagyok tökéletes.Az meg má’ milyen..?! 😀 😀 A tükrös dolgot azért hoztam be a képbe,mert láttam nagyon régen a National Geografikon egy filmet,aminek “Én a tükörben” volt a címe.Lényegében az önmegismerésről szólt.Önmagunk felismerése a hétköznapokban,vagy bárhol,bármikor.Ehhez tükröket használtak a filmben sok esetben.Állatokkal kapcsolatban is,ami sokszor nagyon vicces volt.Pl hogy majmok különböző tükrös trükkökre hogyan reagálták,miközben felismerték (vagy sokuk nem) magukat a tükörben.Vagy pl,amikor egy nagyon fiatal bárány számára szalmabálákból egy pár négyzetméteres karámot kerítettek el,hogy a nyájtól teljesen elszeparálják.Amikor beletették ebbe a karámba a kis bárányt,hamarosan keservesen bégetni kezdett a helyzettől,amit ő nem csak egyedüllétként,de magányként élt meg.Aztán behelyeztek egy tükröt neki “társaságnak”,amit ő meg is talált és nagyon hálás volt érte.Abba hagyta a bégetést,és nyugodt heverészésbe kezdett.Nyugalmához elég volt neki a saját tükörképe.Aztán,amikor kiemelték a tükröt,megint belekezdett a bégetésbe azonnal.Vagy például ott volt kis gyerekek számára az úgy nevezett folt teszt.Észrevétlenül egy tintafoltot ejtettek a homlokukra a pár hónapos,alig egy éves gyerkőcöknek.Az,hogy mennyire fejlett öntudattal rendelkeztek,hogy mennyire voltak tisztában saját lényükkel,abból állapították meg,hogy a kis gyerek a foltot a tükörben meglátva,honnan akarta letörölni azt: a tükörképéről,vagy a saját homlokáról… Persze,bármire is nézünk,minden tükör.Minden a gondolatainkat tükrözi vissza.Azonosak vagyunk a gondolatainkkal,akár tudatosak azok,akár nem.Ha az idők jelei vagyunk,akkor azt idők jeleit látjuk a világban.Megéri tudatosítani a gondolatainkat,mélyebb bepillantást nyerve rejtett valóságunkba.Erre felé azonban kemény ellenállásokba ütközünk.A tudatunk ezzel védi önmagát.Ugyanis a különböző tudati rétegeket feltárva,egyetlen ellenségünk végül lelepleződhet.Egónak hívják.Mindig másokra mutogat,miközben magát elrejti a tudat leleplezése elől.Szívesebben látja,ha valaki pl. az illuminátusokat akarja leleplezni. Nincs félelmetesebb út saját tudatalattink feltárásánál.Jézus azonban végig támaszunk marad.A segítségével eredményesen megküzdhetünk benső,rejtett démonainkkal és amire azokat a Jézustól kapott erőnkkel,bölcsességünkkel felismerjük,rájövünk,hogy minden HAARP,meg világ méretű összeesküvés mögött csak a saját elfojtott pszichénk állt.Benső démonainktól megszabadulva egyszerre tűnik el minden ellenünk vetett cselszövés.Ezek olyan szörnyű titkok (Jelenések 17:5),melyek mögött legvadabb elmebéli szörnyetegünk áll.Ez az egónk.Nem tudjuk legyőzni.A buddhizmus is csak arra képes,hogy elvágja a gordiuszi fonalat.Jézus azonban meg nem történtté teszi a csomót magát…Ez egy semmihez sem fogható csoda,szerintem.Én Megváltásnak hívom.

        5. Kedves Pali!

          A Jehova Tanúi nem keresztények. Számukra Jézus, a megtestesült Mihály arkangyal, és még egy csomó igeellenes dolgot hisznek. A HIT gyülekezetéből pedig sokan váltak már ki, mert elég sok olyan gyakorlat volt/van ott, amelyekkel nem tudtak a hívők közösséget vállalni. Azontúl, hogy a berendezkedése se igei ( egyszemélyes, megkérdőjelezhetetlen uralom van, akárcsak a kat egyházakban).

          Én innét szoktam hírlevelet olvasni ( egy testvérnő továbbküldésében):

          Nemes Pál
          Dávid Sátora Gyülekezet
          Istentiszteletek: vasárnap 15:00 órától
          LEHETŐSÉGEK HÁZA
          8000 Székesfehérvár, Nyárfa u.14.
          http://www.radiosansz.hu
          http://www.dsgy.hu

          Szerintem, ha elmész egy-két alkalomra, akkor már meg fogod tudni ítélni, hogy maradj, vagy se.

        6. Kedves ISTVÁN!

          “Egy másik kérdés:a jóga az miért az ördög félrevezetése?ezt még nem értem.akkor elég sok embert félre tud vezetni,ha ez tényleg így van”

          “A jóga (szanszkrit: ???) a keleti bölcselet egy formája, ami Indiában fejlődött ki a hinduizmus és a buddhizmus kulturális közegében. Az elnevezés a szanszkrit judzs tőből ered, mely jelentése: összekapcsolni, egyesülni. Hasonlít a religio (összekapcsol) latin szóra, amelyből az angol religion (vallás) ered. A vallás és a jóga célja tehát ugyanaz: egyesülni, összekapcsolódni Istennel.[1] A jóga az egyén lelke (átman) és az univerzális lélek (paramátman) egyesítésére utal, de vonatkoztatható a test, a tudat és a lélek egyesítésére történő utalásként is.

          A jóga művelője a jógi (szanszkritül a férfi jógikat joginnak, a női jógikat pedig jogininek is nevezik). A jóga célja a testi és a szellemi erők felébresztése. Eszerint alapvetően kétféle jógát különböztetünk meg: testi és szellemi jógát.[forrás?] A jógának több változata ismert, amelyeket a különböző személyiségtípusokhoz fejlesztettek ki. Indián kívül először a hatha jóga vált népszerűvé a 20. századi nyugati világban, ma már azonban Európában is szinte minden ága elérhető a jógaközpontok által…..”

          Az Istenhez vezető út, Jézus Krisztus. Kizárólag. Nincs más. Aki más úton akar Istennel egyesülni, világosságra jutni, vagy egyéb, az nem teheti. Ezért aki ezen az úton ( jóga, vagy egyéb módon) találkozik valamilyen szellemi lénnyel, illetve spirituális élményekkel, az nem az Isten lesz, és nem Istentől lesznek azok. ( Noha, lehet, hogy annak adja ki magát!)

          “.akkor elég sok embert félre tud vezetni,ha ez tényleg így van”

          Igen sajnos, mert nem mindenki az egyedüli úton akar Istenhez menni. ( És, ez még csak nem is az egyedüli téves út. Számos van.)

        7. ” Igen sajnos, mert nem mindenki az egyedüli úton akar Istenhez menni.
          Az igazság az, hogy az emberek a legtöbb esetben nem Istenhez igyekeznek eljutni, hanem azzal vannak becsapva illetve azzal ámítják saját magukat, hogy ők azokkal a “keleti bölcsességekkel” vallásokkal, spirituális gyakorlatok segítségével jobbak, értékesebbek lehetnek másoknál, sőt, majd ezzel a tudással a sok probléma fölé is fognak tudni emelkedni.
          De, ha azt kérdezné valaki, hogy ezek az emberek vajon miért nem válasszák inkább a kereszténységet? Akkor itt rá a válaszom.
          Hát mert:
          1. Nem trendi,…inkább ciki.
          2. Szeretnek kipróbálni új dolgokat.
          3. Halvány fogalmuk sincs arról, hogy mi az a kereszténység. Illetve, de….valamit még is tudnak róla.
          Tudod István, az embereknek a kereszténységről rögtön a nyomulós Jehova Tanúi, vagy a Vatikán jut az eszükben. A nagy vagyonuk, a mindenkori hatalmuk, a keresztes háborúk, az inkvizíció, az erőszakos meg-térítés Jézus nevében, a pedofil papok, a még több pedofil pap, meg a többi ilyen apróság. Na meg a “bort iszik és vizet prédikál mondás”.
          Igen kedves István, a kereszténységet ezekkel a dolgokkal aszociálják ma és “köszönik szépen”, de többé nem kérnek belőle. Ne csodálkozzunk ezeken, mert nincs min. Sátán szépen lejáratott minket a világ előtt és ezt még egy jó ideig nem is fogjuk tudni tisztára mosni. Főleg így nem, hogy ezekről, az ilyen és hasonló fórumokon, nem illik beszélni, ilyen dolgokkal is foglalkozó posztokat írni., mert a nézettség ma a legfontosabb kritérium. Minél többen olvassák az oldalt, annál nagyobb az esély, hogy azok közül valakiket Jézushoz vezetünk majd. You do the math. Márpedig “a számok nem hazudnak” szokták mondani.
          Szóval így és itt állunk, kedves István Szegedről,…ott, ahol a part szakad. A világ nem ért minket, mert mi nem ebből a világból vagyunk. Ezzel csak azt akartam mondani, hogy mi ezekről nem tehetünk. És ezt értse mindenki úgy , ahogy….nem szeretné.

          Na megyek aludni, hátha álmomba engem is meglátogat az a, idézem “a men in white”. Ha bejön a dolog, majd igyekszem zavarba hozni egy jól irányított kérdéssel. Majd meglátjuk mit lép rá. Van egy sejtésem, hogy nem lesz tőle elragadtatva.

        8. Mi a gond Adrian? Függetlenül, hogy sok mindenben igazad van. Nem teljesítetted még az előírt e havi vitatkozást?

        9. Seraf. Biztos átsiklottál egy-két megjegyzésen. Vérszemet kapott az eddigi vitatkozáson.
          Ez az okostojás lenyelte a bölcsek vesekövét, de arra még nem jött rá, hogy eddig mit csinált.
          Kiváncsi vagyok meddig megy el (1-TIM. 6:3 és 6:4) mert teljesített már belőle.
          Nekem is van egy olyan sejtésem, hogy hamarosan nem lesz annyira elragadtatva magától.

        10. M.István,
          Tejesen félreérted a jelen helyzeted,…ahogyan Pál levelét is. A tanító(k) nem én lennék. Én csak igyekszem rámutatni erre-arra, ami nem helyes, esetleg hibás. Ez lenne a nagy vétkem? A vitát, az ellenkezést pont az(ok) szokta elkezdeni, akik nem hajlandók beismerni azt, hogy nem tévedhetetlenek. Utólag akarnák tisztára mosni magukat, kibújni a felelősség alól, amivel ugye megint csak megtévesztenének másokat. Így a hozzászólás hozzászólás követ. Volt és még lesz is ilyen. Az, hogy a legtöbb embernek vannak kedvenc oldalaik, kedvenc kommetelőik, meg kedvenc üdítő italuk,….saját látócsövük, elképzeléseik a dolgok helyzetéről, arról én igazán nem tehetek kedves M.István,…..de hidd el, kellenek az olyan figurák is, mint amilyen én vagyok. Egyébként egyedi vagyok, de nem egyedül,…csak talán egy kicsit bátrabb, hangosabb.
          Sajnálom, ha magamra haragítottalak.

        11. Thea. Mivel letiltotta a nevem alatti hozzászólás megjelenését és a visszajelzések szerint másét is, de a hátulról-mellbe hazudozókat, meg láthatóan az ügynök-szarkavarókat támogatja a mézesmázos szövegelés mellett, és sokunk véleménye kezd az lenni, hogy nem véletlenül, így felhívom arra a figyelmét, miszerint nagyon figyeljen oda mit engedélyez.
          Ha az ismerősünket ismét támadás éri, amit nyilvánosan engedélyez, mint eddig, és mivel nem tudunk közbe lépni, így személyesen, szemtől szembe lesz felelős érte. Történt ilyen. NEM JÁTÉK. Ha nő ha nem. Kevés lesz a mézesmázos bibliás mellébeszéd miközben a senkiházi szarkeverőket támogatta. Ha megtörténik, emlékeztetve lesz arra, mi az ideillő pontos passzus.

        12. Kedves István!
          Egyrészt nem ülök folyamatosan a gép előtt, hogy a várakozó hozzászólásokat engedélyezzem, másrészt ha úgy döntesz, hogy trágár szavakat használsz, vagy más-más email címeket adsz meg, akkor kénytelen leszel várni, mert a hozzászólásod nem fog átmenni automatikusan.
          A személyeskedő hozzászólásokat pedig utólag is kötelességem letörölni.
          Fogalmam sincs milyen ismerősről beszélsz, de őszintén a hozzászólások szempontjából ez lényegtelen.

        13. Thea. Vannak emberek, akik nem a mellé, hanem az egyenes beszédet szeretik. Fent leírtam mi a helyzet és nem csak én lettem letiltva. Hiszek azoknak, akik jelezték. Nem vita kérdése.
          Ha viszont ez most engedélyezve lett, akkor az Adriannak írtat is kéretik megjeleníteni. Még azt gondolhatja, hogy minden oké, és így ő is félre van tájékoztatva. Nem általam.
          A trágárság egyenlőre még nem lett elkövetve. A hátulról-mellbe személyeskedés viszont igen, és van akinek az is feltűnik, amire evidens személyeskedve lett reagálva. Mert hogy kellene? Mézesmázosan? Támogatva azt a szélütöttet, aki nem Bibliát akar, hanem szó szerint szerepelni, de inkább sz@rt kavarni. Van aki tarja magát ahhoz, hogy legyen a ti beszédetek igen-igen, vagy nem-nem. Ez nem tetszik? Nevén vannak nevezve dolgok, és nem mismásolva.

        14. Kedves ADRIAN!
          2015/07/24 – 09:02
          “… A tanító(k) nem én lennék. Én csak igyekszem rámutatni erre-arra, ami nem helyes, esetleg hibás. ”

          Ezek szerint, amit te mondasz, kizárólag az helyes! Még akkor is, ha az az Isten igéjével nem támasztható alá!

          ” Ez lenne a nagy vétkem? A vitát, az ellenkezést pont az(ok) szokta elkezdeni, akik nem hajlandók beismerni azt, hogy nem tévedhetetlenek.”

          Lásd fent! Vagyis ki gondolja magát tévedhetetlennek?! Ki az, aki úgy gondolja, hogy ha neki ellentmondanak (ráadásul igei alapon), akkor “vitáznak vele, és ellenkeznek”?! Tanácsos lenne, ha azon is elgondolkodnál, hogy te mit írsz, és beszélsz!

          ” Utólag akarnák tisztára mosni magukat, kibújni a felelősség alól, amivel ugye megint csak megtévesztenének másokat. ”

          Ne keverj engem össze magaddal, és a barátaiddal se! Én nem szoktam csűrni-csavarni a mondandómat, hogy “tisztára mossam magamat”, és addig beszélni, amíg pont az ellenkezőjét nem hozom ki az eredeti hozzászólásomnak, ahogyan ti teszitek. Megpróbálván bebizonyítani, hogy mások az értelmetlen emberek, akik nem tudják értelmezni, és felfogni a beszédeteket, mert ti nem is azt mondtátok, amit leírtatok, hanem pont az ellenkezőjét! Én eddig, ha valamiben tévedtem, elismertem, és bocsánatot kértem ( még akkor is, ha nem úgy volt, és nem is kellett volna!)! Utána lehet nézni, mert itt a blogon megtalálhatók azok. ( De, tőletek semmi ilyen dokumentum nem létezik. Persze, ha valaki soha nem téved, akkor nem is szükséges ….) És a ti ilyen irányú, “tisztára mosós” próbálkozásaitok, illetve írásaitok is!

          “Így a hozzászólás hozzászólás követ. Volt és még lesz is ilyen. …”

          Ez csak azért volt eddig így, mert nem feltételeztem rólatok rosszindulatot ( illetve nem akartam elhinni azt) , és meg szerettelek volna tisztelni benneteket a válaszommal. De, részemről ez a feltételezés már kiesett, mivel igencsak tévesnek bizonyult. Ezért nem lesz több válasz, “vitatkozás, és ellenkezés” veletek, még a port is leverem a lábamról, ami rólatok rám ragadt….!

          ” Az, hogy a legtöbb embernek vannak kedvenc oldalaik, kedvenc kommetelőik, meg kedvenc üdítő italuk,?”

          Nem gondolom, hogy THEÁt meg kellene vádolni azzal, hogy vannak kedvenc kommentelői, mert szerintem eléggé nyilvánvalóan igyekszik részrehajlás nélkül megjelentetni a hozzászólásokat, bárkié legyen is az. ( Mármint én így látom.) Viszont valószínűleg vannak olyan kommentek is, amelyek olyan személyeskedő durvaságokat ( vagy egyéb, a hatályos törvény által tiltott oldalakra mutató linkeket , illetve sok linket) tartalmaznak ( ha az az adott kommentelőnek esetleg fel se tűnik) , amelyeket nem szeretne egy keresztény oldalon megjelentetni. Sőt, nekem is voltak olyan hozzászólásaim ( pedig semmi ocsmányság, vagy személyeskedés nem volt bennük), amelyeket nem jelentetett meg. De, személyesen megkeresett e-mailben, és mondta, hogy ne haragudjak, de nem fogja megjelentetni, mert úgy érzi, hogy ez egy sehová nem vezető, gyümölcstelen vita lenne a továbbiakban. És én rábíztam, és természetesnek vettem azt, és nem “pufogtam” a továbbiakban, hogy “micsoda sérelem ért engem”, és stb.

          “…saját látócsövük, elképzeléseik a dolgok helyzetéről, arról én igazán nem tehetek …”

          És, ha valakik nem a te “látócsövödön”, és “elképzeléseid” alapján szemlélik, és látják a dolgok helyzetét, azok bizony nagyon tévednek….?!

          ADRIAN
          2015/07/23 – 22:12
          ?Viszont azoknak se, akik még mondják is magukról, hogy őket nem Szent Lélek vezeti, illetve kell, hogy vezesse, mert azok nem is Isten beszéde szerint beszélnek.?

          “Kedves Ida, ilyen esettel tényleg találkoztál és azt be is tudod bizonyítani, vagy csak kitaláltad ezt az egészet? Ekkora csacsiságot rég olvastam valakiről, de tényleg? ?még mondják is magukról, hogy őket nem a Szent Lélek vezeti, illetve kell, hogy vezesse????

          A Szent Lélek vezetésének valóságáról és szükségességégről való megnyilvánulásaid, véleményeid a keresztény emberben, eléggé egyértelművé teszi, hogy számodra nem létezik, és nem fontos. ( Bár, egyébként vannak olyan gyülekezetek, egyházak, amelyek valóban ( többnyire rejtetten) azt hirdetik, hogy mára már nem szükségesek a Szent Lélek ajándékai, és vezetése se, mert annyira “stabil” lett a “keresztény tan”, hogy az ember, már magától is eligazodhat. De, természetesen egy pillanatig se akarom azt mondani, hogy Istvánnak nem rólad, hanem ezekről beszéltem!)
          Arról pedig egy pillanatig ne legyen kétséged, hogy téged, nem az én hozzád szólásaim, vagy beszédeim alapján fognak megítélni mások. Mindenki a maga beszéde alapján találtatik igaznak, vagy hamisnak. Ahogyan azt az Isten igéje mondja.

          Isten áldjon!

        15. Kedve Ida,
          Van egy nagyon rossz szokásod. Gyakran forgatod ki a a vitapartnered szavait úgy, hogy hozzáteszel a mondanivalójához olyanokat amiket sosem állított. Lásd a mostani hsz.-odban, amikor és ahogyan idekevered Theat, pedig egyáltalán nem rá gondoltam, hanem maga M.Istvánnak üzentem azzal, illetve egy általánosítás is volt,….és lásd ugyancsak a mostani hsz. végét, miszerint nekem nem fontos, sőt hogy szerintem az nem is létezik.
          Másodsorban, ha ezzel az egésszel az lett volna a célod, hogy saját magadat meggyőzd arról, hogy Adrián azért nem számít kereszténynek, mert sosem idéz, esetleg mennyiségileg nem idéz eleget a Bibliából, továbbá azért sem keresztény, mert sosem hozza fel mások előtt, vagy nem hozza fel elégszer azt, hogy őt is a Szent Lélek vezeti,…. és hogy ez bőven bizonyíték rá, akkor tisztelettel jelzem, sikerült. Te magad ezt mind el is hiszed. De jelzem, csak te egyedül.
          Nem azt mondtam, hogy minden amit mondok helyes, hanem helyesbítek dolgokat. A jövőben inkább arra tessék koncentrálni, hogy mi az ami nem igaz (miközben igaznak állítunk valamit!), úgy az én esetembe, ahogyan a tiédben is. A te esetedben próbáld ezt még a hozzászólásod elküldése előtt. Hogy te ezt a Szent Lélek segítségével, vagy anélkül teszed, tulajdonképen mindegy, csak igaznak bizonyuljon. Az sem baj, ha nem bizonyul annak, csak akkor kérlek többé ne dicsekedj a Szent Lélek útmutatásával, mert azzal, ha nem is rögtön, de még a későbbiekben, árthatsz is vele, illetve fogsz is, elsősorban magadnak, aztán ugyanúgy más keresztényeknek és végül, de nem utolsósorban, Istennek és az ügyének is.
          Az általad múltkor hiteles prófétáknak beállítottat személyekkel van némi információ hiány.
          A Wilkerson-t ismerem, az okés, de a többiekről azt hiszem ketten, vagy hárman voltak még, valami norvég hölgy és az a harmadik, akit én azonnal megkérdőjeleztem, aki valami fekete sereget prófétált, aki keletről északnak, vagy északig támad, megy végig, semmi további infó. Szóval kellenek a részletek Ida. Pontosan ki az a két vagy három személy, nevük és mikor éltek? És a próféciák is kellenek természetesen,…mikor, miről prófétált.

        16. Akartam mondani, és lásd ugyancsak a mostani hsz. végét, miszerint nekem nem fontos, sőt hogy szerintem a Szent Lélek nem is létezik.

        17. Kedves ADRIAN!

          Ha bárkinek a szavait kiforgatnám, akkor az valóban nagyon rossz szokásom lenne. De, szerintem elég csak a hozzászólásaidat elolvasni, és máris ott tartunk, hogy te nem is azt mondtad, amit oda írtál, hanem az ellenkezőjét….!
          Pl, kérdezem én, hogy tudsz-e nekem csak 1 db olyan hozzászólásomat idézni, amelyben én azt állítottam magamról, hogy tévedhetetlen vagyok. ( Mert ugye, ez volt az egyik vádad ellenem!) Kizárólag arról beszéltem, hogy a keresztényeket, Isten gyermekeit a Szent Lélek kell, hogy vezesse, mind a Krisztusban való életben, mind a Biblia olvasásakor, annak értelmezésekor. Mert ezt írja az ige. És a szellemi tapasztalat is ezt támasztja alá. ( És bár valóban, a bennünk élő Szent Lélek tévedhetetlen, és ha megtanulunk tökéletes engedelmességben járni vele, akkor mi is tévedhetetlenek leszünk, megint csak az ige szerint! De ehhez sajnos idő kell, amíg ide eljutunk. Mert olyanok leszünk, mint Jézus, és ahogyan Ő volt ebben a világban, úgy vagyunk mi is. Ahogyan Ő nem magától szólta, amit szólt, hanem amit az Atyától hallott, azt mondta ( noha természetesen neki is megvoltak a saját gondolatai), mi is azt mondjuk az ige alapján, amit “hallunk”. De, most nem ez a téma! )

          “…amiket sosem állított. Lásd a mostani hsz.-odban, amikor és ahogyan idekevered Theat, pedig egyáltalán nem rá gondoltam, hanem maga M.Istvánnak üzentem azzal, illetve egy általánosítás is volt,?”

          Oké, ezt lehet, hogy félreértettem itt, és nem arra céloztál, amire én gondoltam! Akkor bocsáss meg, kérlek! De, mivel egy másik blogon éppen erről panaszkodtál, hogy én vagyok THEA kedvenc kommentelője, és én bármit írhatok ide, azt megjelenteti, akár mekkora ” istenkáromlás” is, …stb” , ezért tűnt számomra egyértelműnek a megnyilvánulásod. ( Bár nem szerettem volna, nem szeretném a másik blogon élt életedet idehozni, de magyarázatképpen mégis szükségesnek tartom. Hogy ennek a gondolatnak, azért van alapja, nem kiforgatása a szavaidnak, és nem véletlenszerű kiegészítése azoknak, olyasmikkel, amiket sose mondtál. )

          “…és lásd ugyancsak a mostani hsz. végét, miszerint nekem nem fontos, sőt hogy szerintem az nem is létezik….”

          Elég sokszor írtál már megjegyzéseket arra nézve, ha az igéből a Szent Lélek tanításáról, vezetéséről, kijelentéséről, vagy ajándékairól, illetve gyümölcseiről volt szó. Amely megjegyzések eléggé egyértelművé tették, hogy számodra ez nem élet, nem igazság, és ezért másokról se tudod feltételezni, hogy valóság lehet a számukra. Saját magamat pedig semmiről nem kívánom meggyőzni, se veled kapcsolatban, se másokkal. ( Most megint jövök ezzel ( de hát ez van, és így van), hogy nem test szerint ítélünk meg másokat, hanem szellem szerint, rábízván az ítéletet a Szent Lélekre. És, amit Ő lát, azt mutatja, jelenti ki/meg nekünk. ) Továbbá, én senkitől nem vártam el ( tőled se), hogy igeverseket idézzen a hozzászólásaiban ( holott én szeretem azt tenni, de ez az én dolgom), kizárólag akkor, ha valamilyen téma felmerülésekor kértem, hogy a hitét, véleményét, vagy a látását, támassza alá igeversekkel. Nem az igeversek idézése, illetve nem idézése az, ami árulkodik valakinek a kereszténységéről, illetve nem kereszténységéről. A gyümölcseiről ismerni meg a fát.

          “Nem azt mondtam, hogy minden amit mondok helyes, hanem helyesbítek dolgokat. A jövőben inkább arra tessék koncentrálni, hogy mi az ami nem igaz (miközben igaznak állítunk valamit!), úgy az én esetembe, ahogyan a tiédben is.”

          Ahogyan te fogalmaztad meg, az egyértelműen arra utalt, hogy az, amit te mondasz, az mindig helyes ( még akkor is, ha az nem igei, ezért is helyesbítesz!), és mindig én ( vagy esetleg más) vitatkozok, és ellenkezek veled. Csak szereted a leírt szövegedet úgy magyarázgatni, és csűrni-csavarni, hogy abból úgy nézzen ki, mintha a másik ( vagy mások) tenne ( tennének) hozzá olyan gondolatokat, amelyeket te soha nem mondtál. ( De, ez nem az én problémám. Mindenki saját magáért fog felelni az Úr előtt. Nekem, és másoknak ( még magadnak is) is mondhatsz, amit akarsz, az Isten ismeri a szíveknek indulatait, titkait, és Ő ítéli majd meg. Az enyémet is! )

          “A te esetedben próbáld ezt még a hozzászólásod elküldése előtt. …”

          Nyugodj meg, én figyelek, még mielőtt elküldöm! Viszont a saját tanácsodat magadra alkalmazhatnád, hogy úgy írj, és azt, amit mondani szeretnél, hogy senki ne érthessen félre. Illetve, hogy azután ne kelljen azon mesterkedned, hogy hogyan állítsd be úgy, hogy mások értettek félre téged, mert te soha nem mondtál olyat, illetve nem is azt mondtad, ami oda van írva.

          “Az általad múltkor hiteles prófétáknak beállítottat személyekkel van némi információ hiány.”

          Tök mindegy, hogy milyen információkat hiányolsz, ha az igében az van leírva, hogy ha valamely próféta próféciája megtörténik, akkor az a próféta az Úrtól kapta azt. Ha nem történik meg amit a próféta prófétált, akkor a próféta, és a prófécia is hamis. Mert senki nem mondhat olyat, ami megtörténik, ha az Isten nem mondja azt!
          Azok a próféciák eddig megtörténtek, és igaznak bizonyultak. ( Neked nem kell azokat elhinned ( vagy hitelesnek tartanod) , ha a számodra az nem elégséges bizonyíték. Isten azokon a gyermekein keresztül szól, akiken keresztül akar, és nem fogja a beleegyezésünket kérni, hogy akár a legismeretlenebb gyermekét használja arra. És legtöbbször az anyakönyvi kivonatukat se mellékeli. )

          “A Wilkerson-t ismerem, az okés,…”

          Viszont nem egy “vitánk” volt már veled (is) arról, hogy Wilkerson szerinted hamis próféta….!

        18. Tisztelt Ida
          Ne adja meg a lehetőséget a további vitára. Ezt csinálta az üzenőfalon és korábban a posztokban. Nézze a szándékot. Egyetlen építő jellegű megnyilvánulás nem volt, csak a negatív kritizálás. Ezt itt és az interneten megteheti, amíg engedik vagy partnerre talál, mert ehhez szokott hozzá, és említette más blogon is, de bármely életközösségből azonnal menesztenék, minden zokszó nélkül. A fentieket olvasva úgy látszik mások is ezt akarták tenni a ténykedése és a nyilvánvaló jelleme miatt. Én a szerkesztő helyében engedélyezném a hozzá irányuló hozzászólásokat, mert ez se keresztényi megnyilvánulás amit folytat. A saját véleményem is az, hogy egy jellemtelen, aki csak a vitát keresi és generálja.

        19. Szia Ida,
          a prófétálás szelleméről:
          Apcsel.16:16-18
          16 Történt egyszer, hogy amikor az imádkozás helyére mentünk, szembejött velünk egy rabszolgalány, akiben a jövendőmondás szelleme[b] lakott. Ez a leány sok pénzt szerzett a gazdáinak azzal, hogy jövendölt az embereknek. 17 Állandóan követte Pált és csoportját, és közben így kiáltozott: ?Ezek a férfiak a Magasságos Isten szolgái, akik az üdvösségre vezető utat hirdetik nektek!? 18 Ez így ment több napon keresztül. Végül Pál megelégelte, hátrafordult, és azt mondta a leányban lakó GONOSZ SZELLEMNEK: ?Jézus Krisztus nevében parancsolom neked, hogy menj ki ebből a leányból!? Erre a jövendőmondó szellem azonnal kiment belőle.

          Nem egyszerű dolog ilyen szabályokat alkotni.

          Szeretettel,
          Anikó

        20. Szia ANIKÓ!

          A prófétalelkek, nem azonosak a jövendőmondás szellemével. A leánykában ” jövendőmondás szelleme” volt. A törvényeket pedig nem én alkottam, amit mondtam, az az ószövetségben megtalálható, mint idéztem is. Egyébként nem mondtam volna. Továbbá az újszövetség se ír mást. 1Kor 14,29 Két, vagy három testvér beszélhet a prófétálás ajándékával. De amit egyikük mond, azt a többi vizsgálja és ítélje meg! Lehet, hogy miközben az egyikük beszél, valaki más is kap Istent?l üzenetet. Ekkor az, aki éppen beszél, hallgasson el, és engedje szólni a másikat! Mert valamennyien prófétálhattok, de csak egyik a másik után. Így mindenki tanulhat, és bátorítást kaphat bel?le. A próféták szellemei ugyanis engedelmeskednek a prófétáknak.

          Jóel. 2,28 És lészen azután, hogy kiöntöm lelkemet minden testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak.

          Szeretettel: Ida
          ?

        21. És még ADRIAN! Hogy ki nem figyel, illetve állít valótlant: “Akartam mondani, és lásd ugyancsak a mostani hsz. végét, miszerint nekem nem fontos, sőt hogy szerintem a Szent Lélek nem is létezik.”

          “A Szent Lélek vezetésének valóságáról és szükségességégről való megnyilvánulásaid, véleményeid a keresztény emberben, eléggé egyértelművé teszi, hogy számodra nem létezik, és nem fontos.”

          Nem azt írtam, hogy tagadod a Szent Lélek létezését, hanem a megnyilvánulásaid alapján , egyértelmű, hogy számodra a vezetése nem létezik, és nem is tartod azt fontosnak, szükségesnek.
          Isten áldjon!

        22. Szia Ida,

          idézlek: >>>Tök mindegy, hogy milyen információkat hiányolsz, ha az igében az van leírva, hogy ha valamely próféta próféciája megtörténik, akkor az a próféta az Úrtól kapta azt.

          Most akkor a próféta nem jövőt mond, és a jövendőmondó nem prófétál?
          Ha valaki jövendőt mond és azt állítja magáról, hogy próféta és beteljesedik, amit mond, hogyan állapítod meg, hogy hamis vagy igaz próféta?
          Mert abban a lányban az igében is gonosz jövendő mondó szellem volt, ha nem így lett volna, akkor Pál nem űzte volna ki belőle.
          Ez a gonosz szellem bizonyítottan jövendőt mondott és nem a Szent Szellem volt. Vigyáznunk kell, hogy ne fogalmazzunk tágan.

          Jó éjszakát,
          Anikó

        23. Ida,
          Ezt írtad.
          ?A Szent Lélek vezetésének valóságáról és szükségességégről való megnyilvánulásaid, véleményeid a keresztény emberben, eléggé egyértelművé teszi, hogy számodra nem létezik, és nem fontos.?
          Nem azt írtam, hogy tagadod a Szent Lélek létezését, hanem a megnyilvánulásaid alapján , egyértelmű, hogy számodra a vezetése nem létezik, és nem is tartod azt fontosnak, szükségesnek.
          Isten áldjon!”

          Megint olyasmit mondasz, amit én sosem állítottam. Én eddig nem azt ragoztam, hogy nincs meg nem fontos a Szentlélek vezetése, hanem azt, hogy a TE esetedben szerintem sántít ez a vezetés. Miért pont a te eseted? Mert egy ici-pici túlzással, te egyedül hencegsz folyton ezzel a vezetéssel, miközben olyanokat mondasz, terjesztesz, amik nem istentől valók. Szóval úgy nagyon úgy tűnik, mégis állítasz valótlant. De sok olyant is írsz, amivel abszolút egyetértek. Csak ne lennének ezek a erőltetett megnyilvánulásaid,…..mert nem állnak jól, sőt…………, de ezt már leírtam egyszer neked. Ha rám hallgatsz, amit tudom, hogy úgysem fogsz megtenni, a jövőben hagyd hogy mások állapítsák meg rólad, mondják azt, hogy ezt az Idát tényleg a Szentlélek vezeti mert így meg úgy, mert egyébként nagyon önreklámként sül el a dolog.

          A Wilkerson okés, úgy értettem, lásd a mondat kontextusát, hogy be van azonosítva mint személy,…szemben a többi általad említettel, akikről egyébként még mindig nem vagy hajlandó elárulni semmit. Azért ez sokat elárul, nem gondolod?
          Wilkerson Isten embere volt, de amit ő “prófétált” szerintem nem nevezhető próféciának. Hol van 73′ óta a nagy, még soha nem látott USA-beli földrengés? Pontosan meg sem tudta mondani hol lesz, meg azt sem hogy mikor, csak annyit mondott, szerinte máshol lesz, mint ahol azokkal általában számolni szoktak. Azt megelőzőleg pedig egy másik óriási földrengés lesz Japánban. Ha ezt az utóbbit ráakarod fogni Fukushimára mint, ahogyan azt sokan mások is teszik a világban, hát fogjad, bár ott, jelzem, nem a földrengés pusztított. Aztán tűzben vész oda New York, meg környéke, ha nem csal az emlékezetem. NY azóta is köszöni szépen, de jól van. De mind közül ez a kedvencem.

          “Üldöztetni fognak a Szent Szellemmel betöltött karizmatikus katolikusok.
          Itt remegni kezd a szívem. Három napig küzdöttem Istennel, és azt mondtam, hogy ezt nem tudom kihirdetni. ? azonban megparancsolta: “Mondanod kell !” A karizmatikus katolikusoknak az üldöztetés órája közel van. El?re mondom nektek, hogy a közeljöv?ben a katolikus egyháznak a karizmatikusok felé mutatott barátságos arca alaposan meg fog változni. Politikai szervek nyomást gyakorolnak a katolikus egyházra, papjaira, és azok elöljáróira és ezzel a Szent Szellem tüzét akarják elnyomni. Minden katolikus aki ebben a mozgalomban van, álljon er?sen, mert üldözést kell elszenvednie, és abból egy sem marad ki. A karizmatikus katolikusok mozgalma olyan méreteket ölt, hogy azt már veszélyesnek fogják tartani, s nemcsak vallásilag, hanem politikailag is látnak bennük veszedelmet, amit le kell küzdeni. Csak az USÁ-ban látok 5000 tagot ebben a mozgalomban, akikre üldözés vár, csak úgy fokozatosan. Mondhatom nektek, hogy minden Szent Szellemmel betöltött katolikusnak egyházát ott kell hagynia, egy sem maradhat köztük. Ezek a Szent Szellemmel betöltött katolikusok hamar meglátják, hogy az ?ket üldöz? katolikus egyházból ki kell jönniük, és szeretetet, megértést találnak az ugyancsak Szentlélekkel betöltött protestánsoknál. Higyjétek el, hogy közel van az a nap, amikor minden katolikusnak, protestánsnak, luteránusnak és más néven nevezett keresztyénnek ki kell jönnie szervezett egyházából, és egészen új gyülekezetet kell alkotniuk, nem is nevezik gyülekezeteiket semmilyen néven. Megújult keresztyének ezek, akiknek középpontjukban az él? s jelenvaló Jézus Krisztus lesz.”

          Ezzel szemben, pont az ellenkezője történik. Vatikán tárt karokkal öleli magához a karizmatikusokat és biztatja a karizmatikus katolikusokat is.
          Szex a tv-ben? Gazdasági összeomlás(ok)? Homoszexuálisak az egyházakban? Szüleik ellen lázadó gyerekek? Természeti katasztrófák? Ugyan már próféciák,…ezek többnyire mind a józan ész kategória, ha akkor 1973-ban nyitott szemel jártál a világban. De ha ez még mindig nem lenne elég mondok neked még valamit.
          Ezeket az un. 1973-as próféciákat egy The Vision nevű könyvben jelentek meg először 1977-ben. A könyvet pedig mint általában pénzért lehetett megvenni, és lehet ma is a többi könyvével együtt. Ha van valami, amit jobban utálok sátánnál, az a megélhetési kereszténység. Pontosabban az a pont, amikor Isten emberei (szándékosan nem tettem idézőjelben mert azt gondolom hogy sok ilyen is volt, van) rájönnek arra, hogy egészen jól mennek a dolgok, de lehetne ezt még fokozni. Azaz elkezdik összekötni az igehirdetést (a hasznost) a még jobb megélhetéssel (a kellemessel). Nem mindenki tette, teszi ezt, de azért akadnak bőven.

          Remélem nem trafálok nagyon mellé.
          Példabeszédek 23:23 Szerezz igazságot, és el ne adj; bölcseséget és erkölcsöt és eszességet.

          Tehát akkor Isten embere, vagy egy kis profit(a) is volt e D.W? Ez itt a kérdés. Szerintem mindkettő egyszerre, ami egyébként egy emberi gyengeség,…mármint ami a pénz szeretetét illeti. Wilkerson
          Régen is emellett tettem le a voksomat és ma is ezt teszem.

          Mózes 5. könyve, a törvény summája 18:20 De az a próféta, a ki olyat mer szólani az én nevemben, a mit én nem parancsoltam néki szólani, és (vagy*) a ki idegen istenek nevében szól: haljon meg az a próféta.

          (* = egyes fordításokban így szerepel)

          Ez régen is egy potenciális veszélyt jelentett és ma is. Ezért is kaptunk róla figyelmeztetést. Az, hogy ma már (sajnos) ezért nem ölnek meg senkit, egy másik kérdés, de a jelenség, mint a megtévesztés valós fenyegetettsége, ma is fennáll.

        24. Kedves ANIKÓ!

          “idézlek: >>>Tök mindegy, hogy milyen információkat hiányolsz, ha az igében az van leírva, hogy ha valamely próféta próféciája megtörténik, akkor az a próféta az Úrtól kapta azt.”

          Abban teljesen igazad van, hogy vigyáznunk kell a pontos megfogalmazásra, és megítélésre. A próféták Isten népéhez tartoznak, míg a jövendőmondók a az okkultizmushoz.

          Viszont ez a mondat ADRIANnak azzal az általam feltett 3 linken található próféciákkal kapcsolatos információkéréséről szól, illetve arról, hogy hiányosnak tartja a személyekkel kapcsolatos információkat. ( Persze ez nem ment fel engem az itt használt slendrián megfogalmazás alól, még akkor se, ha az üzenőfalon éppen a napokban beszéltünk erről. ) Miután vitatkozunk azokról, gondolom azért legalább megnéztétek. ( Mármint persze, ha te nem csak erre a mondatomra válaszoltál!) Nekem is csak az azokban található információk állnak a rendelkezésemre. Tehát: az 1968-as látomás/prófécia.Idős, keresztény testvérnő, aki miután megkapta a látomást, az ige alapján megvizsgálta, és alkalomadtán elmondta egy evangélistának ( Egy 90 éves testvérnő, aki Norvégiában, Valdres-ben lakott, 1968-ban kapott egy látást Istentől. Akkoriban az evangélista szolgálatban álló Emmanuel Minos-nak voltak pont azon a helyen alkalmai. Ő ott találkozott ezzel a hölggyel, aki elmondta neki mindazt, amit látott. Minos le is írta, de annyira hihetetlennek tartotta akkoriban mindezt, hogy elrakta a próféciát a fiókjába. Most, mintegy 30 évvel később már látja, hogy itt az ideje megosztani ezt az üzenetet másokkal is.
          Ez a valdres-i testvérnő nagyon figyelem teljes, megbízható és hiteles keresztény volt, keresztény ismerősei körében jó bizonyságnak örvendett mindenhol…)
          Nem tudjuk, hogy mi volt a neve. Nem tudjuk, hogy milyen év, milyen hónap, milyen napján született. Azt se, hogy hány órakor. Nem ismerjük, hogy kik voltak a felmenői, és hogy volt e családja. Arról se tudunk, hogy előtte bármikor is kapott volna próféciát, látomást az Úrtól. Vagyis ennyi információnk van róla, amennyi ott áll.

          Annyit tudunk még, hogy maga a közreadó is utánajárt a dolognak, és leellenőrízte:
          A cikket eredetileg közlő szerkesztő megjegyzése:

          Mivel minden módon próbáltam elkerülni, hogy hamis próféciát jelentessek meg, alaposan utánajártam a levélben leírt információknak. A próféciát addig nem jelentettem meg, amíg Ragna-tól (Ragna Von Porat-tól) engedélyt nem kaptam. Amikor vele beszéltem, ő biztosított arról, hogy ezek a beszámolók igazak és megbízhatóak. Sőt, azt is elmondta, hogy az első, itt leírt látást már megjelentették Norvégia egyik keresztény újságjában.

          Magam is utánajártam, és láttam, hogy az első látást már Németországban is megjelentették, a Christian Information Service-nél (Keresztény Információs Szolgálat). Dr. Emanuel Minos honlapja ma is aktív, ennek hitelességi szempontok miatt nyugodtan utána lehet járni. Jóllehet a website nyelve norvég, ott is le van írva egy ehhez nagyon hasonló történet, akinek a látását ott angolul is közlik. A fenti beszámolót pedig úgy közlöm, ahogyan mi is kaptuk.

          Ragna magára vállalta annak feladatát, hogy utánajárjon, és hitelesen, minden kétséget kizáróan igazolja a fent leírt információkat? Elmondása szerint ?Nincsen semmilyen ellenvetésem, nyugodtan publikálhatod ezeket. Sőt, most van itt az ideje a publikálásnak.?

          És még azt, hogy eddig teljesültek azok a látások, amelyekről beszélt, és nincs okom azt feltételezni ( az igei próféciákkal összevetve), hogy a többi nem fog.

          Az alatta lévő másik próféciát kapó személy kiléte is hasonló információhiányos:

          AMIKOR ÖMLIK AZ OLAJ

          Martin Andersen, egy pünkösdi gyülekezeti presbiter Moss-ban, Norvégiában, hallotta ezt a próféciát 1937-ben, Moss-ban:

          ?Amikor olaj jön ki az Északi-tengerből, végig a norvég partokon, beindulnak az események, és Jézus visszajövetele igen közel lesz.?

          Amikor ezeket a szavakat kimondták, az emberek felálltak a gyülekezetben, és megkérték a férfit, hogy inkább üljön le, és ne beszéljen ilyen sületlenséget. 1937-ben még valóban értelmetlennek tűnt arról beszélni, hogy a norvég partokon végig majd olajat fognak pumpálni. Ma viszont a világ minden nagy olajcége pumpál olajat a norvég partok mentén. Norvégia a világ harmadik legnagyobb olaj exportőre ? Szaúd-Arábia után.

          Annyit tudunk róla, ami ebben áll. Hogy az illető férfi volt, és a pünkösdi egyházba járt. Meg azt, hogy a prófécia egy része már teljesült.

          A harmadik linken is ugyanazt olvashattam, amit ti is:

          Nem tudjuk a nevét, csak annyit, hogy Teknőkaparónak hívták, és a XVlll-XIX. század körül élhetett. Gondolom ez volt a munkája. Továbbá, hogy járta a vidéket, és volt egy könyve, ” abban minden le volt írva”, és abból tanította a népet. ( És, hogy “olyan volt mint az Úr Jézus, mindent tudott”.) Valószínűleg vándor prédikátor volt, és tanította az igét. De, ezt a nép emlékezete nem annyira rögzítette , inkább csak a próféciáit.

          És azt tudjuk még, hogy az eddigi próféciái teljesültek.

          De ezt ADRIANNAK is elmondtam, hogy ennél több információ nem áll a rendelkezésünkre, és hogy az Isten igéje azt mondja, hogy senki nem prófétálhat, vagy mondhat valamit, ami megtörténik, ha azt Isten nem mondja.

          “Most akkor a próféta nem jövőt mond, és a jövendőmondó nem prófétál?”

          Nem, a próféta nem feltétlenül kell, hogy jövendőt mondjon, hogy próféciákat, vagy látomásokat kapjon. A próféta elsősorban Isten beszédét szólja.

        25. ADRIAN!

          ….. “Megint olyasmit mondasz, amit én sosem állítottam. ”

          Már megbocsáss, de téged idéztelek, és abban az idézetben állítottál valamit, hogy én mit mondtam, és amire én válaszoltam. És közöltem, hogy annak amit te állítasz, úgymint az én állításomat, semmi köze ahhoz, amit én mondtam! ( Lehet, hogy hosszúak a hozzászólások, de ha tőlem pontosságot vársz el ( jogosan), és hogy ne csavarjam ki a mondandódat ( ezt is jogosan) akkor légyszíves, és tartsd magadat is ehhez az elvárásodhoz. )
          Továbbá én nem állítottam sehol ( de ha igen, akkor légyszíves és idézd már ide!) , hogy te bármikor is mondtál volna olyat, hogy nem fontos, és nem szükséges a Szent Lélek vezetése, és tanítása a keresztény emberben, hanem arról beszéltem ( hogy habár ezt nem mondtad ( de ezt nem írtam hozzá)), hogy a témával kapcsolatos megnyilvánulásaid alapján eléggé egyértelmű, hogy számodra ez nem valóság, és nem fontos, és hinni se igazán hiszed, hogy ez mások életében valóságok.

          “Én eddig nem azt ragoztam, hogy nincs meg nem fontos a Szentlélek vezetése, hanem azt, hogy a TE esetedben szerintem sántít ez a vezetés. Miért pont a te eseted? Mert egy ici-pici túlzással, te egyedül hencegsz folyton ezzel a vezetéssel, …”

          Kérlek, hogy idézd azokat a mondatokat, amelyekben én hencegek ! Mert ha folyton ezt teszem, akkor szerintem nem lesz nehéz ( de, ha egyszer tettem is, kérlek akkor is tedd meg, mert szellemileg roppantul hasznos lenne a számomra szembesülni vele. ).

          “…miközben olyanokat mondasz, terjesztesz, amik nem istentől valók. ”

          Kérlek írd le, hogy pontosan mikre gondolsz? És, szeretném megkérdezni tőled, hogy akkor, amikor ezeket a nem Istentől való dolgokat terjesztettem, miért nem szóltál, és miért nem állítottál azoknak a dolgoknak a megcáfolására igeverseket elém. Mert ugye megbocsáss, de azért azt mondani, hogy válogassam ki a rengeteg hozzászólásomból azokat, amelyek nem Istentől valók, az mégiscsak nonszensz. Mivel ha tudnám, hogy nem Tőle vannak azok, akkor természetesen nem terjeszteném. De gondolom, nem lesz nehéz se idézned azokat, se az igei alátámasztásodat megtenni, hiszen írásod szerint nem egyről van szó .

          “Szóval úgy nagyon úgy tűnik, mégis állítasz valótlant. ”

          Nem tudom továbbra se, hogy milyen valótlanságot állítok. Amire kértelek, hogy idézd ide ( hogy tévedhetetlennek tartom, gondolom magamat), hogy hol írtam ilyet, azt se tetted. De, remélem ebben számíthatok rád, hogy a valótlan állításaimat idézed.

          ” Csak ne lennének ezek a erőltetett megnyilvánulásaid,?..mert nem állnak jól, sőt????, de ezt már leírtam egyszer neked. ”

          Melyikekről beszélsz, amelyek erőltetettek? Hogy az Isten igéjét idézve, felhívom a figyelmet arra, hogy a keresztény embernek a Szent Lélek vezetésében, és tanításában kell járnia az Isten beszéde alapján,…stb?! Mi ezzel a gondod? Ez van megírva az igében. Én az igéről, és az evangéliumról szeretek beszélni. Mások másról beszélnek. És én soha senkinek ( neked se ) mondtam, hogy miért erről, vagy arról beszél. Azt pedig nem gondolom, hogy aszerint kellene beszélnünk, hogy valami jól áll-e nekünk…valakik szerint….!

          ” Ha rám hallgatsz, amit tudom, hogy úgysem fogsz megtenni, a jövőben hagyd hogy mások állapítsák meg rólad, mondják azt, hogy ezt az Idát tényleg a Szentlélek vezeti mert így meg úgy, mert egyébként nagyon önreklámként sül el a dolog.”

          ADRIAN! Én továbbra se emlékszem, hogy bárhol, és bármikor is reklámoztam volna magamat, és bármivel is dicsekedtem volna. ( Hacsak nem arra az esetre gondolsz, mint “dicsekvést”, amikor közöltem, vagy közlöm, hogy nyugodt lehetsz, mert tudom, hogy mit beszélek az igéből, és figyelek a Szent Lélekre, és megvizsgálom azt, amit leírok, hogy valóban nincsenek-e olyan igeversek, amelyek azt nem támasztják alá. De az ilyen válasz, csak akkor fordult elő, amikor valaki csak úgy, minden igei alátámasztás nélkül megkérdőjelezi a beszédemet. De, (értett) igei alátámasztás nélkül, hiába mondja valaki, hogy ez, vagy az nem Istentől való beszéd, hiszen az csak emberi vélemény abban az esetben. És ez vonatkozik bárkiére is, aki az igéről beszél. ) Én kérdésekre, vagy hozzám szólásokra válaszolok, az Isten beszéde alapján, amit tőlem ti is megtehetnétek. Csak azt mondom, ami abban szerepel. A magam részéről egyébként se gondolom, hogy bárki is dicsekedhetne bármivel is, hiszen azon túl, hogy senkinek nincs semmije, amit nem úgy kapott ( de ezt is írtam már, ha esetleg nem olvastad volna, vagy nem emlékeznél rá) , még az az igevers is áll, hogy nem az a kipróbált, aki magát ajánlja, hanem akit az Úr ajánl….

          A küldött próféciákban szereplő információkon kívül nincs több információ a próféciákat kapókról. De, ezt meg is írtam, hogy annyit tudunk róluk, amennyi azokban van. És, azt, hogy a próféciák eddig igaznak bizonyultak.

          “Wilkerson Isten embere volt, de amit ő ?prófétált? szerintem nem nevezhető próféciának…”

          ADRIAN! Nem kapott konkrét időpontokat. Ahogy a Jelenések könyvében ( illetve az ószövetségi próféciák nagy részében ) sincsenek időpontok ( illetve kevés, és azoknak se pontosan tudjuk a kezdési dátumát), hogy pontosan mikor mi fog elkezdődni. Vannak olyan történések, amelyek még váratnak magukra. A látomásokban, vagy próféciákban ritkán beazonosíthatók a történések időpontjai. Többnyire látják, hogy mi fog történni, de azt, hogy pontosan mikor, azt általában nem. És én magam se vagyok híve annak, hogy mindent húzzunk rá valamire, csak azért hogy igazolva legyen valakinek a látása. A nagy, hatalmas földrengések pedig a jelenések könyvében is meg van prófétálva, és az is, hogy pontosan tudni fogjuk, amikor az megtörténik, hogy az az volt, mert olyan nagy lesz, amilyen még nem volt .

          ?Üldöztetni fognak a Szent Szellemmel betöltött karizmatikus katolikusok.”

          Pár hónapja olvastam, hogy kezdenek a róm kat egyházban megszorításokat (betiltásukat) sürgetni velük szemben. De, az üldözésről a Jelenések könyvében, és az evangéliumi levelekben is szó van. A Jelenések könyvében még azt is olvashatjuk, hogy ” amiknek meg kell történniük hamar”….! Azt meg majd 2000 éve írták.

          Nézd, azzal egyetértek, hogy ne pénzért adják ezeket a tanításokat, könyveket. De, én spec nem tudom, hogy ki az aki a saját hizlalására teszi azt, vagy ki az, aki a misszióra költi. ( Illetve, én nem hiszek a milliomos, milliárdos keresztények cselekedetekben megélt kereszténységében, de azt el tudom fogadni, ha pl egy működő misszió fenntartására megy a befolyt pénz, és ezért adja pénzért. Lehet, hogy abban az esetben, mi is logikusnak, találnánk, és semmi kivetnivalót nem találnánk benne. )

          “Ez régen is egy potenciális veszélyt jelentett és ma is. Ezért is kaptunk róla figyelmeztetést. Az, hogy ma már (sajnos) ezért nem ölnek meg senkit, egy másik kérdés, de a jelenség, mint a megtévesztés valós fenyegetettsége, ma is fennáll.”

          Igen, én nem is mondtam, hogy bármit el kellene fogadnunk megítélés nélkül. De, őszintén szólva, erről már beszéltünk, hogy a hitünket nem ezekbe a próféciákba helyezzük, hanem megítélés után, felhasználjuk őket ( vagy elvetjük azokat) mint pontosított figyelmeztetéseket, vagy jeleket.

        26. Szia Ida!
          Igaz nem haragszol, hanem olvasom végig?!
          No comment.
          A lényeg abban a pár sorban benne volt, akinek van füle hallja. Csak figyelmeztetésnek szántam.

          Az Adriannal folytatott vitádba nem tudok érdemben hozzászólni, mert ezek a próféták számomra nem próféták, egymás kiigazítására, tanácsolására viszont szükség van.

          TE ÍRTAD Adriannak, (akinek én személy szerint nem arra következtettem a hsz.-ból, hogy ilyet állított volna)
          ?A Szent Lélek vezetésének valóságáról és szükségességégről való megnyilvánulásaid, véleményeid a keresztény emberben, eléggé egyértelművé teszi, hogy SZÁMODRA NEM LÉTEZIK és nem fontos.?
          majd így folytattad:
          “Nem azt írtam, hogy tagadod a Szent Lélek létezését, hanem a megnyilvánulásaid alapján , egyértelmű, HOGY SZÁMODRA A VEZETÉSE NEM LÉTEZIK, és nem is tartod azt fontosnak, szükségesnek.”
          Nem veszed észre, hogy saját magad ellen beszélsz?
          Anikó

        27. Kedves ANIKÓ!

          “Igaz nem haragszol, hanem olvasom végig?!”

          Nem haragszom, de megtiszteltél volna, ha elolvasod a választ is, ha már véleményt nyilvánítottál, és tanácsoltál. De, sebaj. (No Comment)

          “TE ÍRTAD Adriannak, (akinek én személy szerint nem arra következtettem a hsz.-ból, hogy ilyet állított volna)”

          ADRIAN
          2015/07/25 – 15:20
          Akartam mondani, és lásd ugyancsak a mostani hsz. végét, miszerint nekem nem fontos, sőt hogy szerintem a Szent Lélek nem is létezik.

          Erre a hozzászólására írtam, amit idéztél. Azt, hogy magam ellen beszélek, valóban nem veszem észre, és örültem volna, ha jobban kifejted, hogy mi a probléma? Félreérthető volt a mondatom?

        28. A Szent Lélek VEZETÉSÉNEK VALÓSÁGÁRÓL ÉS SZÜKSÉGESSÉGÉRŐL való megnyilvánulásaid, véleményeid a keresztény emberben, eléggé egyértelművé teszi, hogy SZÁMODRA NEM LÉTEZIK és nem fontos.?
          majd így folytattad:
          ?Nem azt írtam, hogy tagadod a Szent Lélek létezését, hanem a megnyilvánulásaid alapján , egyértelmű, HOGY SZÁMODRA A VEZETÉSE NEM LÉTEZIK, és nem is tartod azt fontosnak, szükségesnek.?
          Nem veszed észre, hogy saját magad ellen beszélsz?

          Lehet, hogy innét (SZÁMODRA “az” NEM LÉTEZIK) kihagytam az “az”-t?!

        29. Ida,
          Amit jelezni akartam neked, az remélem átment. Semmi kedvem tovább folytatni ezt a jellegű, ki mit mondott, ki mit állított, milyen hibát és hol követett el, vitát. Mert ennek se eleje se vége. Max bebizonyosodik, hogy valamelyikünk, vagy mind a ketten valahol hibáztunk. Ez lehet fontos is valakinek, de lehet lényegtelen is. Én a tetteink következménye miatt az amiért aggódóm igazából. A legfontosabb, amit mondani szerettem volna, hogy amit nem tudunk 100% bizonyossággal, azt ne terjesszük próféciaként. Bele szoktál gondolni abban, hogy mekkora kárt okozhatunk másoknak, Isten tervének, azzal, ha olyasvalamit terjesztünk, ami nem tőle származik. Gondolok itt például ezekre az általad felhozott próféciákra. Ida, most felteszek neked egy nagyon egyszerű kérdést. 100%-ban biztos vagy te abban, hogy azok a próféciák Istentől származnak? Szerintem ezzel csakis nemmel lehet válaszolni. Olyan próféciák, amik 30 évik egy fiókban hevertek, de most, hogy aktuálisnak tűnnek elővették? Ugyan már.
          Ilyeneket bárki írhat felteszi a netre és már terjed mint a futótűz. Mondtam már, a keresztények élnek-halnak az ilyen és hasonló hírekért. Wilkerson szegény, a 2008-as gazdasági válság bekövetkezésekor azonnal megszólalt,….”látjátok, látjátok? Igazam volt. Én megmondtam, hogy jön!” Ez lett volna az a soha ilyen nem volt és ne is lesz amerikai és nemzetközi gazdasági összeomlás, amit Isten megmutatott neki 1973-ban? Ugyan, én nem hiszem.
          Most hadd kérdezzek még egyet. Szerinted sátán miként próbálja lejáratni Istent és a Bibliában leírt próféciáit? Hadd mondjam el én mit gondolok. Szerintem csak 2 lehetősége van. Az egyik, hogy olyan hamis próféciákat hozz létre, terjeszt el a világban és így a keresztények között is, amelyekről az emberek azt fogják hinni, hogy Istentől valók. És várni fogják, hogy azok bekövetkezzenek,….de mivel hamis próféciákról van szó, nem fognak. Mit fog mondani a világ? Kb ezt: szegény naiv keresztények, ez sem jött be nekik. Mikor veszitek már végre észre, hogy be vagytok csapva? Nincs semmilyen “Isten” odafent, halló van otthon valaki?”
          A másik eset, illetve a sátán másik lehetősége, az igaz, biblikus próféciákkal kapcsolatban az, hogy kronológiai zavart keltsen azok keresztények fejében, akik hiszik és tudják is Isten szavát, ígéreteit. De hogyan tudja becsapni őket? Szerintem csak egyféleképpen tudja, úgy hogy a világban mindenféle hamis jelet, eseményt, kijelentéseket szervezz meg a nagyvilágban, hogy a keresztényekkel elhitesse azt, hogy azok a jelek tulajdonképen a jézusi visszatérésének előjelei, azaz a végidők. A hamis tanítók, na meg a többi megélhetési szellemi keresztény vezető, elhitetett keresztények ugyancsak a végidőket fogják hangoztatni (egyébként már történik), például így: ARE YOU SERIOUS? WHAT? ARE YOU SERIOUS? https://www.youtube.com/watch?v=9x3gb9k93oo Sok példát lehetne idézni, de azok nélkül is érted, értitek a lényeget.
          A lényeg, hogy sátán a keresztényekkel elhiteti, hogy a vég időkben vannak, miközben nem, a hitetlenekkel meg azt, hogy a keresztények szentül hisznek abban. Ha viszont telnek az évek, évtizedek és talán meg annál is több anélkül, hogy megtörténjenek a várva várt valós próféciák, események, mi is fog lezajlani a hívők és nem hívők fejében? Az is egy fontos tényező, hogy eközben sátán minden lehetőséget felhasznál ahhoz, hogy más területeken, más eszközökkel is lejárassa, röviden és tömören, Isten Szavát. Oktatás, tudomány stb.
          Az fog történni, hogy a keresztények annyi ilyen pszichológiai hadviselés jellegű támadásnak lesznek kitéve, hogy a végén a legtöbbjük megtör és beadja a derekát egy eközben meghirdetett és felkínált másik, hamis evangelium elfogadására.
          Erről sokat kellene még beszélni és remélem majd fogunk is, mert nagyon fontos kérdés, de nekem most ennyire futotta az időmből. Mint testvér a testvéreknek kérlek benneteket, Ida és más keresztények, gondolkozzatok el ezen, mert nekem nagyon az az érzésem, hogy itt egy óriási megtévesztés folyik ellenünk és pont ezért vigyázzunk a “jelen próféciák” interpretálásával és, ha valamit nem tudunk biztosan azt nem mondjuk, ne ismételjünk mások, más oldalak, mert ezzel pont az Isten ügyének ártunk. Tudom, hogy jóhiszemű keresztény oldalak vannak ezrével a világban, amelyek erre, ezekre a végidőkre alapozzák működésüket, az evangélium hirdetését, de akkor is meg kell gondolni, muszáj átgondolni a dolgokat, hogy hogyan tovább?

          Sharky testvér :),
          Örülök, hogy ismét felbukkantál. A nagy csend miatt, ami a részedről volt tapasztalható, már-már azt hittem, hogy egy sombrero segítségével te is elvegyültél az illegális határátlépők között 😀
          Nem keresem a vitapartnereket, mert ezeknek az utóbbiaknak még fele is sok volt, szóval nem azért, de téged is meg kell, hogy kérdezzelek. 1000% biztos vagy ebben a kijelentésedben?

          “Ezekiel 38-39. Ennek a haborunak a kuszoben vagyunk most. Ebben a haboruban az iszlam-hitu orszagok lakossaganak az 1/6-oda marad eletben korulbelul. “

        30. “A lényeg abban a pár sorban benne volt, akinek van füle hallja. Csak figyelmeztetésnek szántam.”

          5 Móz. 18,21 Ha pedig azt mondod a te szívedben: miképen ismerhetjük meg az ígét, a melyet nem mondott az Úr?
          ? 5 Móz. 18,22 Ha a próféta az Úr nevében szól, és nem lesz meg, és nem teljesedik be a dolog: ez az a szó, a melyet nem az Úr szólott; elbizakodottságból mondotta azt a próféta; ne félj attól!
          5 Móz. 18,21
          Ha pedig azt mondod a te szívedben: miképen ismerhetjük meg az ígét, a melyet nem mondott az Úr?
          ? 5 Móz. 18,22 Ha a próféta az Úr nevében szól, és nem lesz meg, és nem teljesedik be a dolog: ez az a szó, a melyet nem az Úr szólott; elbizakodottságból mondotta azt a próféta; ne félj attól!

        31. Kedves Adrian!

          A vita, a megjegyzéseidre volt válasz, és nem a magam megvédése, vagy önérzeteskedése, vagy a magamért való “bosszúállás” miatt történt. Nem tettem volna, és nem tennék ilyet magam miatt, de nem gondolom/tam, hogy a másokra tett sunyi megjegyzések pozitív hatással lennének a frissen megtértekre, illetve megtérni akarókra. ( Természetesen, ha nem ilyen módon jelezted volna az irántam való ellenszenvedet, vagy kételyeidet, akkor simán megbeszélhettük volna, anélkül, hogy másokban a keresztény mivolttal kapcsolatosan csalódást okoztunk volna. )De, szerintem sincs értelme tovább folytatnunk, valószínűleg elmondtunk mindent, amit kellett.

          Arról pedig szerintem e nélkül is írhattál volna, hogy te úgy ítéled meg, hogy még közel sem vagyunk a végidőkben, és stb. Persze abból a szempontból nézve, hogy a világban mindig történtek olyan dolgok, amelyek miatt a keresztények mindig azt gondolták, hogy “na, most aztán már biztosan azokat éljük”, akár még igazad is lehetne, de ha az összes jelet tekintjük, amelyet a Bibliában megprófétáltak, akkor szerintem láthatjuk, hogy már igencsak a végét járja a kegyelem korszaka. Pl, ha csak a fügefás példát veszed, amely Izrael hazatéréséről szól ( amire az Úr azt mondta, hogy amikor azt látjuk,…, mert közel van…!) , akkor szerintem te se biztos, hogy hiszed, hogy még évtizedek, vagy évszázadokban gondolkodhatunk. A hittől való elszakadás is eléggé markáns jel. A következő igeversek is nagyon igazak ( itt a keresztényekről van ebben szó, nem a világiakról) : 2 Tim. 3,1 Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állanak be. Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, Szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértékletlenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői. Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői. Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét. És ezeket kerüld. És azután még erre is gondolj, hogy ez is kezd terjedni:
          2 Pét. 3,3 Tudván először azt, hogy az utolsó időben csúfolkodók támadnak, a kik saját kívánságaik szerint járnak, 2 Pét. 3,4 És ezt mondják: Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert a mióta az atyák elhunytak, minden azonképen marad a teremtés kezdetétől fogva.

          Azokkal a próféciákkal kapcsolatosan pedig, igen, én biztos vagyok benne hogy az Úrtól vannak. Én hiszek az igének, és hiszem azt, hogy ha valaki az Úr nevében szól ( kap próféciát), és az teljesül, akkor az az Istentől volt/van. Azok az emberek keresztények voltak, és még nem is kiáltották ki magukat PRÓFÉTÁNAK. Maga az üzenet nem tartalmaz semmi igeellenes dolgot, és a csatorna is tiszta, amelyen keresztül jött. De, természetesen mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy elfogadja-e azt, vagy sem. És én a magam részéről hiszek, illetve meg vagyok győződve arról, hogy a Szent Lélek ajándékai ma is működnek. 1Thessz 5,18 Mindenben hálát adjatok, mert ez az Isten akarata a Felkent Jézusban rátok vonatkozóan.
          A Szellemet ki ne oltsátok! A prófétálásokat meg ne vessétek! Mindent megpróbáljatok, ami nemes, megtartsátok!
          ?

        32. Ida,
          Izrael HAZAtérése?
          A zsidók nagy része köszöni szépen, de jól van ott, ahol most van, Izraelen kívül, ?minden nép közé, a földnek egyik végétől a földnek másik végéig” és eszük ágában sincs hazatérniük. https://www.jewishvirtuallibrary.org/jsource/Judaism/jewpop.html

          És ezzel itt mi lesz?
          Isten egy pontosan meghatározott földterületet ígért Ábrahámnak (l Mózes 12:1; 13:15; 15:7, 15:18). Isten megújította ezt a szövetséget Ábrahám fiával, Izsákkal (l Mózes 26:3-5), majd Ábrahám unokájával, Jákobbal (l Mózes 28:13) és az ő leszármazottaikkal örökre (3 Mózes 25:48; Józsué 14:9).

          Most akkor mi van?

        33. ADRIAN!

          “Izrael HAZAtérése? A zsidók nagy része köszöni szépen, de jól van ott, ahol most van, …”

          Izrael állam újra létezik, vagy sem? A bibliai próféciák arról szólnak, hogy a végidőkben ( a kegyelem korszak lezárása előtt, Izrael újra létezni fog, és lakni fogják a zsidók. Azt nem írja, hogy minden zsidó ott fog lakni. (Ezék. 38,14 Annakokáért prófétálj, embernek fia, és mondd ezt Gógnak: Így szól az Úr Isten: Avagy abban az időben, mikor ——-az én népem, Izráel bátorságosan lakik,———- nem tudod-é meg? Ezék. 38,15 És eljössz helyedről, a messze északról te és sok nép veled, lovon ülők mindnyájan, nagy sokaság és hatalmas sereg. És —————feljössz az én népem, Izráel ellen————–, mint a felleg, hogy beborítsd a földet, az utolsó időkben lészen ez, ———és hozlak téged az én földemre————, hogy a pogányok megismerjenek engem, mikor megszentelem magamat rajtad az ő szemök láttára, Góg! ) A teljes összegyűjtést csak az Úr fogja megtenni, miután visszajött. (Mát. 24,32 A fügefáról vegyétek pedig a példát: mikor az ága már ZSENDÜL, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár: …….. Ésa. 11,10 És lesz ama napon, hogy Isai gyökeréhez, a ki a népek zászlója lészen, eljőnek a pogányok, és az ő nyugodalma dicsőség lészen. Ésa. 11,11 És lesz ama napon:——— az Úr másodszor nyujtja ki kezét, hogy népe maradékát megvegye, ———-a mely megmaradt Assiriától, Égyiptomtól, Pathrosztól, Szerecsenországtól, Elámtól, Sinártól, Hamáthtól és a tenger szigeteitől. És zászlót emel a pogányok előtt, és összegyűjti Izráel elszéledt fiait, és Júdának szétszórt leányait egybegyűjti a földnek négy szárnyairól. )

          “Izraelen kívül, ?minden nép közé, a földnek egyik végétől a földnek másik végéig? és eszük ágában sincs hazatérniük. ”

          Most még lehet, hogy nem, de várd ki a végét. Gondolj csak a II. világháborúra. Pillanatok alatt megváltozhatnak a dolgok, és olyan események indulhatnak be, amikre nem számít senki. ( De, az is lehet, hogy emezeknek nem is kell még ott lenniük.)

          “És ezzel itt mi lesz? Isten egy pontosan meghatározott földterületet ígért Ábrahámnak ….”

          Ez: Jóel. 3,2 Egybegyűjtöm akkor mind a pogányokat, és levezetem őket a Josafát völgyébe, és perbe szállok ott velök, az én népemért és örökségemért, az Izráelért, a melyet szétszórtak a pogányok közé, és MEGOSZTOZTAK az én földemen;

          “Most akkor mi van?”

          Szerinted? Jóel. 3,9 Hirdessétek ezt a pogányok között; készüljetek harczra; indítsátok fel a hősöket. Járuljanak elé, jőjjenek fel mindnyájan a hadakozó férfiak! Kovácsoljátok szántóvasaitokat kardokká, kaszáitokat dárdákká; mondja a beteg is: Hős vagyok!
          Siessetek és jőjjetek el ti népek mindenfelől, és seregeljetek egybe! Ide vezesd Uram a te hőseidet! Serkenjenek fel és jőjjenek fel a népek a Josafát völgyébe; mert ott ülök törvényt, hogy megítéljek minden népeket. Ereszszétek néki a sarlót, mert megérett az aratni való! Jertek el, tapossatok, mert tetézve a kád, ömlenek a sajtók! Mert megsokasult az ő gonoszságuk! Tömegek, tömegek! az ítélet völgyében! Mert közel van az Úrnak napja az ítélet völgyében! A nap és hold elsötétednek; a csillagok bevonják fényöket; Az Úr pedig megharsan a Sionról és megzendül Jeruzsálemből, és megrendülnek az egek és a föld; de az Úr az ő népének oltalma és az Izráel fiainak erőssége!És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek, a ki a Sionon lakozom, az én szent hegyemen. És szentté lészen Jeruzsálem, és idegenek nem vonulnak át többé rajta. …Zak. 14,1 Ímé, eljön az Úrnak napja, és a te prédádat felosztják benned. Mert minden népet ütközetre gyűjtök Jeruzsálemhez, és megszállják a várost, és kirabolják a házakat, megszeplősítik az asszonyokat; és a város fele számkivetésbe megy, de a nép maradéka nem gyomláltatik ki a városból. Mert eljön az Úr, és harczol azok ellen a népek ellen, a mint harczolt vala ama napon, a harcznak napján. És azon a napon az Olajfák hegyére veti lábait, a mely szemben van Jeruzsálemmel napkelet felől, és az Olajfák hegye közepén ketté válik, kelet felé és nyugot felé, igen nagy völgygyé, és a hegynek fele észak felé, fele pedig dél felé szakad. És az én hegyem völgyébe futtok, mert a hegyközi völgy Azálig nyúlik, és úgy futtok, a mint futottatok a földindulás elől Uzziásnak, Júda királyának napjaiban. Bizony eljő az Úr, az én Istenem, és minden szent vele. És úgy lesz azon a napon: Nem lesz világosság, a ragyogó testek összezsugorodnak. De lesz egy nap, a melyet az Úr tud, se nappal, se éjszaka, és világosság lesz az estvének idején. És e napon lesz, hogy élő vizek jőnek ki Jeruzsálemből, felerészök a napkeleti tenger felé, felerészök pedig a nyugoti tenger felé, és nyárban és télben is úgy lesz. És az Úr lesz az egész földnek királya, e napon egy Úr lészen, és a neve is egy. Az egész föld síksággá változik Gebától kezdve Rimmonig, déli irányban Jeruzsálem felé, és felmagasztaltatik és a maga helyén marad a Benjámin kapujától az első kapu helyéig, a szegletkapuig, és a Hananéel tornyától a király sajtójáig. És lakni fognak benne, és nem éri többé pusztulás, és bátorságban lakoznak Jeruzsálemben.
          És ez lesz a csapás, a melylyel megcsapkod az Úr minden népet, a melyek Jeruzsálem ellen gyülekeznek: Megsenyved a húsok és pedig a míg lábaikon állnak, szemeik is megsenyvednek gödreikben, nyelvök is megsenyved szájokban. És azon a napon lesz, hogy az Úr nagy háborúságot támaszt közöttök, úgy, hogy kiki a maga társának kezét ragadja meg, és a maga társának keze ellen emeli fel kezét. Sőt még Júda is harczolni fog Jeruzsálem ellen, és összegyűjtetik a köröskörül lakó népek minden gazdagsága: arany, ezüst és igen sok ruha.
          És éppen olyan csapás lesz a lovakon, öszvéreken, tevéken, szamarakon és mindenféle barmokon, a melyek e táborban lesznek, a milyen ez a csapás. És lészen, hogy a kik megmaradnak mindama népek közül, a melyek Jeruzsálem ellen jőnek: esztendőről esztendőre mind felmennek, hogy hódoljanak a királynak, a Seregek Urának, és megünnepeljék a sátorok ünnepét.
          Ezék. 38,3 És mondjad: Ezt mondja az Úr Isten: Ímé, én ellened megyek Góg, Rós, Mések és Tubál fejedelme. És elcsalogatlak, és horgokat vetek szádba, és kivezetlek téged és egész seregedet, lovakat és lovagokat, kik mindnyájan teljes fegyverzetbe öltözvék, nagy sokaságot, nagy és kis paizszsal, fegyvert viselők mindnyájan; Perzsák, szerecsenek, libiaiak vannak velök, mindnyájan paizszsal és sisakkal; Továbbá Gómer és minden serege, Tógarma háza messze északról minden seregével, sok nép van veled. Készülj hozzá és készítsd elő magadat te és minden sokaságod, kik te hozzád gyűltek, és légy nekik vezérök. Sok idő mulva kirendeltetel: esztendők végével bejösz a földre, mely a fegyvertől már megnyugodott, melynek lakói sok nép közül gyűjtettek egybe Izráel hegyeire, melyek szüntelen való pusztulásban voltak; és e nemzetség a népek közül hozatott ki, s aztán lakozék bátorságosan mindnyája;
          És feljösz, bemégy mint a szélvész, és leszel mint a felleg, hogy beborítsd a földet, te és minden sereged s a sok nép veled. Így szól az Úr Isten: És lészen abban az időben, hogy tanácsok támadnak szívedben, és gondolsz gondolatot. És mondasz: Felmegyek a nyilt földre, jövök azokra, kik nyugalomban vannak s bátorságosan laknak; kik laknak mindnyájan kőfal-kerítés nélkül, sem zárjok, sem kapujok nincs nékik; Hogy zsákmányt vess és prédát prédálj, hogy fordítsd kezedet a már népes pusztaságok ellen s a nép ellen, a mely a pogányok közül gyűjtetett egybe, mely jószágot és gazdagságot szerez s lakozik a földnek köldökén. …
          Ezék. 38,17 Így szól az Úr Isten: Te vagy-é hát, a kiről szólottam a régi napokban az én szolgáim, Izráel prófétái által, kik prófétáltak azokban a napokban esztendőkön át, hogy téged ő reájok hozlak? És lészen azon a napon, a mely napon Góg eljő Izráel földje ellen, ezt mondja az Úr Isten, felszáll haragom orromban. És féltő szerelmemben, búsulásom tüzében szólok: Bizony azon a napon nagy földindulás lesz Izráel földjén. És megremegnek előttem a tenger halai és az ég madarai és a mező vadai és a földön csúszó-mászó mindenféle állatok és minden ember a föld színén; és leszakadnak a hegyek, és leesnek a meredek kősziklák, és minden fal a földre hull. És előhívom ellene minden hegyem felől a fegyvert, ezt mondja az Úr Isten; egyiknek fegyvere a másik ellen lészen. És törvénykezem vele döghalállal és vérrel; és ömlő záporesőt, jégeső köveit, tüzet és kénkövet, mint esőt bocsátok reá és seregére s a sok népre, a mely vele lesz. És nagynak s szentnek mutatom, és megjelentem magamat a pogányok sokasága előtt, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr! ….

        34. Kedves PETERFI!

          Köszönöm. Nem a magam megvédése érdekében szóltam. De végülis mint olvasható, Adrian megunta, és adósom maradva a bűnlajstromom beidézésével lezárta azt. Igaz, én se kívántam többet szólni. Természetesen a későbbiek során már nem lesz vita közöttünk, ahogyan azt írtam is.

        35. Ida ,
          Akkor mondok mást,
          Máté 24:1 És kijővén Jézus a templomból, tovább méne; és hozzámenének az ő tanítványai, hogy mutogassák néki a templom ÉPÜLETEIT.
          Máté 24:2 Jézus pedig monda nékik: NEM LÁTJÁTOK-É MIND EZEKET? Bizony mondom néktek: NEM MARAD ITT KŐ KÖVÖN, MELY LE NEM ROMBLTATIK.

          A Sirató fal, ami a mindazok része volt( nem látjátok-é mind ezeket?, tudtommal még mindig ott áll, amolyan KÖ KÖVÖN formátumban.

          Most akkor mi van?

        36. http://digolanum.gportal.hu/gindex.php?pg=28568130

          http://zsidok.network.hu/blog/zsido-kozosseg-hirei/a-siratofal-ahol-a-a-zsidok-imadkozva-gyaszoljak-az-egykor-ott-allo-templom-lerombolasat

          “A hatalmas kőtömbökből épűlt Nyugati fal (héberül: Ha-Kotel ha-Maaravi) a zsidó vallás legszentebb helye. Az előtte elterülő téren állandóan imátkoznak. Az építmény nagy része ma a föld alatt van. A teljes, 488 méteres falból csupán egy 57 méter hosszú, 40 méter magas szakasz áll ott, ahova imádkozni járnak a hívek.
          A Falat, amely a Templom-hegy támfalának egy része, Nagy Heródes építette az i. e. 20-ban a Templomot övező fal kibővítésekor. A hatalmas alsó kövek Heródes korából, míg a felső valamivel kisebb kövek az Omjád és Fátimida időkből származnak….”

        37. Kedves Ida,
          Jézus azt állította, hogy minden amit akkor ott egyben látnak, azaz az egész második templom komplexuma, le lesz romboltatva, méghozzá úgy, hogy kő kövön nem fog maradi.
          Te, ti és sokan mások pedig azt hirdetitek, hogy ez a prófécia már rég beteljesedett, amikor 70-ben a rómaiak leverték a 66-ban kezdődött Nagy Zsidó Felkelést. Tudniillik ugyanakkor a rómaiak lerombolták a templomot is.
          Ezek dolgok tudatában és mát tovább haladva az idők jeleivel, ti és sokam mások már a harmadik jeruzsálemi zsidó templom bármelyik pillanatban való felépítésében hisztek,… és hirdetitek is. Mindezt persze hiteles forrásokkal is alátámasztva teszitek.
          Miközben tagadhatatlanul az van, hogy a komplexum egyik része, a Nyugati Fal-nak nevezet részépítmény, még ma is ott áll. Ami annyit jelent, hogy a Máté 24:1-2 még nem teljesedett be.

          Akkor megkérdezem másodszor is. Most akkor mi van?

        38. Kedves ADRIAN!

          Az a fal, mint ahogyan azt a linkeken is olvashattad, a templomhegy támasztófala. A templomot az utolsó kőig lerombolták 70-ben. Dán 9,26 És hatvankét hét után megöletik a Krisztus; * és nem leszen az ő népe, mely őt megtagadja. ** És egy nép jövendő fejedelmével a várost és szentélyt széthányja; *** ennek vége pusztítás, **** s a had elmultával az elhatározott végpusztúlás. ***** Dán 9,27 De az egy héten * sokakkal megerősíti a szövetséget, ** és a hét felén *** elfogy az eledel- és egyéb áldozat; **** és leszen a templomban a pusztaság utálatossága, ***** s fogytig és végig megmarad a pusztúlás. ******

          “Te, ti és sokan mások pedig azt hirdetitek, hogy ez a prófécia már rég beteljesedett, amikor 70-ben a rómaiak leverték a 66-ban kezdődött Nagy Zsidó Felkelést. Tudniillik ugyanakkor a rómaiak lerombolták a templomot is.”

          Igen , ez akkor már beteljesült. Ahogyan az a hóseási prófécia is, hogy ekkor szórattak szét a zsidók, és az országuk pusztán állt majd 2000 évig. ( Csak egy maradék zsidó nép élt rajta, hogy a folyamatosság meglegyen. Hiszen Ábrahámnak, és az utódainak ( jelesül Izraelnek) adta azt a földet örök időkre, ezért ( hogy az írás, és az igéret teljesedjék) mindig élt rajta az ő magvából való nép.)

          “Ezek dolgok tudatában és mát tovább haladva az idők jeleivel, ti és sokam mások már a harmadik jeruzsálemi zsidó templom bármelyik pillanatban való felépítésében hisztek,? és hirdetitek is. Mindezt persze hiteles forrásokkal is alátámasztva teszitek.”

          Valóban, én is hirdettem sokáig, hogy újjáépítik a második templomot. Hiszen teljesen logikusnak tűnt az a számomra is ( és mint írod mások számára is) , hogy az Anti-Krisztus fizikálisan csak abba a Templomba ülhet be, Istenként mutogatván magát ( hiszen a zsidóknak is Krisztusként kellene fogadni. És azt is hirdettem, hogy a hamis prófétának is zsidónak kell lennie ahhoz, hogy prófétaként elfogadják,…stb). És az is logikusnak tűnt, hogy a felállítandó bálványkép, csak abban a templomban kerülhet felállításra. De, azután, hogy ANTENOR mondta, hogy az őskeresztények maguk közé várták az Anti-Krisztus eljövetelét ( noha akkor nem értettem vele egyet ( hiszen mi vagyunk Isten temploma ebben a korszakban, és nem tudtam akkor még elgondolni, hogy hogyan ülhetne be az Anti-Krisztus a szívünkbe… már persze tudom), pedig ez persze az apostoli levelek alapján egyértelmű is, hiszen azok keresztényeknek íródtak), még jobban utánanézve a dolognak az igében, már nem gondolom, és hirdetem ezt a magam részéről. De, erről valamelyik post/ok alatt már írtam.
          Viszont ettől még megépülhet a zsidó Templom, de a keresztények szempontjából annak nincs jelentősége, mert amíg a szemüket Jeruzsálemen tartják, addig már a Sátán az egyházban elvégezte, és végzi azt a munkát, amely a Jelenések könyvében olvasható.

          Amin, amiken keresztül ment Izrael, azon ment és megy keresztül az egyház is. Érdemes elolvasni Flaviusnak a Jeruzsálem lerombolásáról írt beszámolóját, és azt szellemi értelemre lefordítani, mint olyat, amely a nagy nyomorúság előtt, és alatt, az egyházzal történő eseményeket. ( Pl: zsarnokok, gazemberek megjelenése, hatalomra törése…belső felkelések, lázadások…saját nép nyomorgatása, irtása ( amikor a zsidók már a rómaiakat (világi hatalom) várták, mert még azok is kíméletesebbek voltak, mint a közülük támadt emberek…), majd a rómaiak (világi hatalom) megjelenésekor azok , idegen vérrel ( tisztátalan disznó, mindenevő…) meggyalázták az oltárt, és a szenthelyet,… bálványképet állítottak fel benne, …. falat emeltek a város köré ( világi, és egyházi törvények), ahová bekényszerítették a zsidókat ( Nagy Babilon), és ha azok közül bárki elhagyta a várost, megölték…(“…. fejöket vették..”)) …stb . A falakon belül lévő népet kiéheztették, nyomorgatták, …stb. Szellemi értelemben : és a fenevad országa elsötétedett…) De tovább lehet gondolni…!

          “Miközben tagadhatatlanul az van, hogy a komplexum egyik része, a Nyugati Fal-nak nevezet részépítmény, még ma is ott áll. Ami annyit jelent, hogy a Máté 24:1-2 még nem teljesedett be.”

          Akkor megkérdezem másodszor is. Most akkor mi van?”

          Pontosan mit is szeretnél ezzel mondani? Hogy tulajdonképpen a zsidó Templom még áll? Hogy a zsidók nem is voltak szétszórva, és nem volt a földjük pusztaság majd 2000 évig? És nem is a mózesi, utolsó időkre kapott próféciáit élik, amikor is azok szerint visszaviszi őket a földjükre, stb…? ( De, veled együtt még sokan gondolják azt, hogy ezek a próféciák még nem teljesedtek be. Én viszont azt mondom, hogy a keresztényeknek a jelenések könyve az elsősorban, amelyet forgatni kell. Persze ezzel nem azt mondom, hogy az ószövetségi próféciák nem lényegesek az idők jelei megértésének a szempontjából ( és egyéb szempontokból is) , de az egyház számára az életbevágó információk emebben vannak. )

        39. Kedves Koe Paal!

          Olyan időket élünk, hogy nem érdemes gyülekezetbe beépülni, mert majdnem mind elfog vérezni és behódol már most a hamis egyháznak, a pápának… tehát elég beszélyes, figyelni kell az Úr vezetésére nagyon! Én voltam a fehérvári D.Sátora gyüliben, aranyosak, de… program-program hátán és kenetet meg stb. nem igazán éreztem valahogy rendben… Én anno igével kilépve mentem fel oda közéjük, és aztán mégis itthon kötöttem ki újból… Amúgy veszprém megyei vagyok. Anno a Hit Gyüliben tértem meg, 9 éve. Jézusra kell nézni, meg megállni az Igében, mert nagyon utolsó idők vannak, és kint van, lesz lassan a 4 lovas… és azok amint elvégzik a munkájukat… érted, értitek! Áldás!

        40. Ajánlom a Székesfehérvári Dávid Sátora Gyülekezetet. Ha az interneten rákeresel találsz elérhetőséget.

      2. Nem értem az itt lévő emberek jó részét… Milyen jogon ítélitek meg a többi felekezetet/gyülekezetet/egyházat?? Semmi joga sincs senkinek sem ítélgetni!! Isten az igaz bíró. Mi csak emberek vagyunk. Nem látjuk hol, mi megy a háttérben. A Hit Gyülekezetébe járok, szeretem, élvezem, és személy szerint itt érzem a legnagyobb tüzet Isten felé (pedig voltam már más gyülekezetben is). Nekem a kisebb gyülekezetekben zavaró volt az a “szeretet-massza”. Igen, fontos a szeretet. És hol marad a tűz? A szellemi harc? A vágy, hogy az embereket kiragadd a Sátán kezéből és jól beledörzsölhesd a Sátán képébe: “Még eggyel kevesebb”. Istennek 7 Szelleme között (Ézsaiás 11)- ez a Szent Szellem 7 megnyilatkozása- olyan is van, hogy hatalom, erő szelleme. Ez hol marad? Én ott megtaláltam. Sőt, sok mindenben segítettek nekem. Nem arról van szó, hogy az odajáró emberek mindegyike teljesen tökéletes. Viszont sokan megtaláltuk már ott Istent, megismertük, kijelentéseket vettünk. És ezzel nincs semmi baj. Nem számít melyik gyülekezetbe jársz, elragadtatáskor nem azt fogja nézni az Úr, hogy “aha, ez hit gyülis volt, akkor jöhet”….NEM. Lehet, hogy te a Krisztus Szeretete Egyházba jársz, vagy az Agapéba vagy a Golgotába vagy a Dávid sátorába, Isten azt nézi, ami a szívedben van. Lehet, hogy körülötted 25 igaz keresztény van és te nem vagy az, mert két úton botorkálsz egyszerre. Lehet, hogy körülötted 25 olyan ember van, aki csak látszat-keresztény és te teljes szívvel átadtad magad Istennek. Az üdvösségedben semmi jelentősége sincs annak, hogy melyik gyülekezetbe jársz!! És ha én hit gyülis vagyok nem lehetek jó keresztény? De. Van rengeteg igaz keresztény ismerősöm a gyülekezetből? Van. Van olyan, aki csak látszat-keresztény? Van. És hol nincs??? Hagyjuk már abba az ítélkezést. Nem tudod min megy keresztül az az ember, aki egyelőre csak látszat keresztény. Nem tudod, hogy épp mi zajlik a családjában, életében, környezetében, ami miatt így viselkedik. Ezért mindenki legyen ott jó keresztény, ahol van, és segítsen embereket az Úrhoz. Mert ez a dolgunk a Földön. Nem az ítélethozatal.

        Köszönöm, ha eddig elolvastad!:)

    3. sziasztok
      akik gyülekezetet keresnek és a hit gyülire gondoltak, azoknak csak annyit mondanék jó tanácsul, hogy oda be ne menjenek.
      11 évig jártam oda, mert az Úr kihozott a katolikus egyházból és oda kerültem
      sok mindent megtapasztaltam az évek alatt és rájöttem dolgokra amikkel nem tudtam és nem is akartam közösséget vállalni.
      ezek totál emberi dolgok voltak, amit Isteni kijelentésnek állítottak be.
      sok hazugság van és akkor még enyhén fogalmaztam
      az eljövetelem körül is voltak “furcsa” esetek pedig nem lázadtam és nem is lázítottam senkit, csak egyszerűen megmondtam a vezetőnek, hogy nem akarok többé ide járni.
      aztán lett belőle egy nagy ügy
      többet nem akarnák az egészről mondani, mint hogy jobban jártok, ha nem csatlakoztok a hit gyülihez
      sok olyan lejárató cikk is megjelent/megjelenik a médiában a hit gyüliről,ami viszont nem igaz -ezt is el kell hogy mondjam nektek.
      azt tudom mondani, hogy keressétek az Urat, olvassátok az írásokat és figyeljétek a világban zajló eseményeket
      Iha tiszta szívből keresed Őt a megfelelő idöben megmutatja , hogy mit kell tegyél, hogy az Ő akaratában tudjál járni
      szerintem sem kell hozzá egyház vagy gyülekezet de ha kis csoportban van kivel összegyüljetek magán házaknál az jó dolog.
      Isten áldjon titeket

      1. Köszönöm Lacika! Nagyon jó írás. Látva a hozzászólásokat az eredeti blog poszt alatt, van remény, hogy egyre több ilyen gyülekezet lesz.

    4. A besorolás érdekes,ha valaki elolvasa az egyházügyi törvényt akkor meglepődik.Maga a törvény alá van rendelve a szent koronának ( bálványimádás) A korona meg a pápaságnak aki a nagy babilon része.

  2. Kedves Neverend!Első olvasatra is tetszik a hozzászólásod!Később,valamivel később,amikor több időm lesz rá,kicsit tüzetesebben is megnézem.

    1. Kedves Ida!

      Én viszont az egyedüli utat választom inkább Jézuson keresztül Istenhez,és biztosan megkapom mindig a megfelelő segítséget.
      De amúgy hogyan gyűjti Jézus egy helyre az övéit itt a Földön,ahogy meg van írva?

    2. Kedves Ida!

      Én viszont az egyedüli utat választom inkább Jézuson keresztül Istenhez,és biztosan megkapom mindig a megfelelő segítséget.
      De amúgy hogyan gyűjti Jézus egy helyre az övéit itt a Földön,ahogy meg van írva?
      A Bibliából akkor az Újszövetséget érdemes megvenni?
      Mostanában terjed az ősmagyar vallás,mint mi a Mag népe,a szkítáktól származunk,ezekről mit tudtok írni,mennyire hiteles vagy nem?

      1. Kedves István!

        “De amúgy hogyan gyűjti Jézus egy helyre az övéit itt a Földön,ahogy meg van írva?”

        Ez hol van megírva, hogy a földön egy helyre gyűjti az övéit Jézus? ( Még anno a keresztényüldözések is azért történtek, hogy a tanítványok szétszóródjanak, és vigyék az evangéliumot szerte a világba. Az más kérdés, hogy összejöttek/összejönnek a keresztények, és közösségeket alkotnak ( illetve igyekeznek nem elszakadni egymástól, és lehetőleg minél többször összejönni ( ahogyan egy jobb családban is szokás a testvérek és a szülők között)) , de ez nem jelenti, hogy a földön helyileg van olyan ország, amelyben laknak a keresztények.)

        “A Bibliából akkor az Újszövetséget érdemes megvenni?”

        Nem, de annak az olvasásával érdemes kezdened, mert abban van az evangélium üzenete, és Jézus beszéde. Illetve minden olyan instrukció, ami az újjászületéshez, és Ő követéséhez szükséges.

        “Mostanában terjed az ősmagyar vallás,mint mi a Mag népe,a szkítáktól származunk,ezekről mit tudtok írni,mennyire hiteles vagy nem?”

        Az emberiség Ádámtól és Évától származik. Nóé is, a családjával együtt, akik az özönvíz után benépesítették az egész földet. A fiai, és menyei leszármazottaitól lettek azután a különböző emberi rasszok. Bábel után ( ahol az Úr különböző nyelveket adott nekik, hogy ne értsék egymást) pedig szétszéledtek a földön. A magyarok őstörténeteiben Nimród király leszármazottaiként, utódaiként vannak számon tartva. Állítólag erről a Vatikánban írásos bizonyítékok is vannak. De, szerintem szellemi oldalról nem az a fontos, hogy fizikai szinten mely ország szülöttei, állampolgárai vagyunk ( persze ez az adott országgal szembeni szeretetünket, és kötelességeinket meghatározza), hanem, hogy Isten országának is a polgárai legyünk, illetve, hogy Isten családjának a tagjai legyünk. Ez pedig csak Jézus Krisztuson keresztül lehetséges, a Szent Lélek általi újjászületés alapján. Az ősmagyar vallásról elég sok mindent mondanak, de ha belegondolunk, hogy mekkora vérengzéssel járt a fenevad vallására való áttérítés, és hogy sokan inkább a halált választották, semmint, hagy megtagadják a magukét, én azt tartom, hogy őskeresztények voltak. Hiszen addigra, mire a kárpátmedencét újólag megtalálták, már eltelt majd 1000 év, és addig ott is ahol addig laktak, vagy a vándorlásaik során bárhol találkozhattak a kereszténységgel, az evangélium üzenetével.
        De, nekünk nem “vallást” kell keresnünk, hanem Istent, és Őt megtérés, és Jézus befogadása által találhatjuk meg. Az Ő szavai szerint pedig, aki Őt befogadja, az az Atyát is befogadja…!

      2. Nagyon nem, és különböző részekből/szintekből áll, az Ószövetséget tagadja akivel találkoztam mert “az a zsidóké” – ALAPJÁRATON antiszemitizmus megy – és a végén kikötnek a napimádatnál, ami bálványimádás … Túl sok időm nincs a könyveiket valóban átlapozni, videókból, személyes találkozásokból ez is elég, sőt! A Biblia Istene egyébként – többek szerint “onnét” (de, mint írtam, sokfélék) szerintük GONOSZ ! A Diabolo-nak, aki mindent összekever, tipikus példája!

    3. Kedves Ida .

      István az érdeklődésére lentebb kapott jelzést Thea-tól és
      tőlem is : Ezek tartalmazzák az Új-Szövetséget is ; Az ingye –
      nes felajánlásra néma csend – Pl. köszönön nem kell { Vi –
      szont a cikk témájától eltérő kérdések özönlenek … direkt }

      1. Kedves SERAF!

        Igen, én is ajánlottam on-line Bibliát Istvánnak. De, ő is kereshet természetesen a NETen magának, amíg nem tud venni.

        “{ Viszont a cikk témájától eltérő kérdések özönlenek ? direkt ”

        Én abban hiszek, hogy a kérdések nem véletlenül kerülnek elő, és hogy az Úr szeretne rajtunk keresztül ezekről beszélni. Addig, amíg a kegyelem időszaka nem zárul le. Hiszen már akkora káosz, és megtévesztés van ezekben a dolgokban is, hogy olykor-olykor újra elő kell venni ezeket a témákat, és addig munkálkodni, amíg még világosságunk van, mert nemsokára eljön a sötétség ideje, amikor senki nem munkálkodhat… És, ahogyan te is tudod, az alkalmakat áron is meg kell vennünk. Ezért is lenne jó, ha minél többen csatlakoznának a válaszaikkal.
        (Hiszen az “idők jeleivel” is azért foglalkozunk, hogy Jézusra, és Isten még le nem zárult kegyemére mutassunk általa. )

  3. Csak én érzem úgy mintha felgyorsultak volna az események – vagy ti is így vagytok ezzel a furcsa érzéssel?
    A világ harmada – nyilván leginkább a Közel-Kelet és Afrika – permanens káoszba süllyedt, tartóssá váló háborúk és konfliktusok ütik fel a fejüket a világ számos pontján, – Ukrajna például – és szinte minden nagy-és középhatalom erőltetett ütemben fegyverkezik, mindez mintha a III. Világháború előszeleként lengené be a világot.
    Mindeközben a globális gazdaság is újra és újra egy újabb – egyelőre még lokális, és úgy ahogy kezelt – csapással néz szembe, mint Görögország visszafizethetetlen adóssága, kínai tőzsde jüan milliárdjainak megsemmisülése – érezhető hogy jön a következő áldozat… és társadalmi elégedetlenség mindenütt….
    Mintha ez még nem lenne elég, egyre súlyosabb természeti katasztrófák lehetősége terjed a világhálón, és a globális ökoszisztéma egyensúlya is mindenki számára egyre inkább érzékelhető módon rogyadozik…
    Engem leginkább a minap kapott el “Végső idők feeling” amikor a Nyugati Pu. elött riadt-reménytelen tekintettel üldögélő , egészen különleges arcú, a világ számos pontjáról érkezett, ősi hazájukból elüldözött menekültre néztem…

      1. Én inkánbb azt mondanám hogy az emberek nagy része – köztük valószínűleg te is – fel sem fogják hogy mi vár rájuk a nem túl távoli jövőben.
        Szembemosolyognak a Nappal – de nem látják a hátuk mögött a viharfelhőt – és nem értik hogy aki velük szemben áll, miért vág oly riadt tekintetet.

      1. Mert úgy tűnik képes vagyok, koherens, egzakt módon – mondhatni szabványosan fogalmazni,
        hajlandó vagyok ezt még egyszer átolvasni és adott esetben átszerkeszteni – szemben az emberek 95%-val.

    1. Kedves GHOSTCAT!

      Így igaz. Viszont ADRIANNAL ellentétben én azt mondom, hogy elég, ha Jézusra tekintesz, és nem lesz “pánikrohamod”! ( Mármint, ha egyáltalán volt/van olyanod…!)
      Zsolt. 31,25
      Legyetek erősek és bátorodjék a ti szívetek mindnyájan, a kik várjátok az Urat!

    2. Az életünk gyorsul fel egyre jobban elsősorban a technológiának köszönhetően. Gyors széleskörű kommunikáció, azonnali reakciók. Amúgy a helyzet változatlan, vannak pozitív és negatív történések, mint eddig is. Szerintem az ukrajnai helyzetnél már kiderült, hogy 3. világháború hagyományos formában nem lesz, legalábbis nem cél. Lokalizálni fogják a problémákat.
      Ami várható a további népességcsökkentési programok, újabb technológiák bevezetése. A környezetkárosításnál pedig elmennek a kritikus határig, de más történések következtében nagy valószínűséggel megáll a folyamat. Visszatekintünk a történelemben látszik fejlődés, néhány helyzetre pedig meglepően normálisan reagál az emberiség.
      Ami engem most a legjobban bosszant, hogy az USA közreműködésével milyen simán létrehozták az IÁ-t, ami semmi másra nem alkalmas, mint a fejlett világ nyugalmának megzavarására, a folyamatos fenyegetés fenntartására. Az USA-val együtt elindították ezt a népvándorlást, amivel nyilván megbirkózik a fejlett világ, de megint egy olyan probléma, ami miatt rengeteg ember szenved.

      1. Egyetértenék veled, eleddig én is többé -kevésbé konszolidáltnak láttam a helyzetet – de megváltozott a véleményem.
        A világ különálló történéseinek sokasága mögött egyre inkább kirajzolódik a “rendező elv” -a nagy terv.

  4. Kedves Ida!Azt fogalmaztam meg,hogy Jézus itt van.Persze az,hogy itt van,nem az én megfogalmazásom függvénye.Jézus itt van,ezt az oldalt nézvén nem csodálom,hogy nem veszed észre.Jézus itt van,nem kell eljönnie.Itt van,nem is lehet máshol,mert nincs is olyan,hogy máshol.Kedves Ida,Jézus itt van – csak nézz a tükörbe,és higgy a szemednek!

    1. Kedves HATODIK LENIN!

      Igen, Jézus szellemben velünk van a világ végezetéig. Mert bennünk él, és mi Őbenne ( mármint az övéi!). De, ígérete szerint eljön majd az övéiért, mert másodjára azoknak jelenik meg, akik várják Őt ( a menyasszony, és a Lélek). És van egy másik prófécia is, amely arról szól, hogy ennek a korszaknak, az eklézsia korának ( a menyasszony, és a menyegzői hivatalosok gyűjtésének ideje) a végén megjelenik, és 1000 évre átveszi az uralkodást a földön, mint király. Közülünk néhányan az elsőt várják, mások a másodikat. Viszont Jézus azt mondta a tanítványainak, akik megkérdezték tőle, hogy lesznek-e, és milyen jelei lesznek az Ő eljövetelének, illetve majd a világ végének, hogy lesznek, és ezek, és ezek a jelek lesznek. Továbbá azt is, hogy figyeljük az idők jeleit, mert amikor látjuk azok megtörténtét, akkor közel van az Ő eljövetele.

      Vannak egyházak, amelyek azt tanítják, hogy ez most a millennium kora már, amiben most vagyunk, az Úr Jézus feltámadása óta. Viszont nem ez van írva a Bibliában, és a millennium idejéről is elég részletes beszámolót olvashatunk abban, ami nagyon nem egyezik ennek a kornak az eseményeivel.

      Persze a mondatod azon része, hogy ” nincs is olyan máshol”, elég árulkodó, és félek, hogy későn jössz rá, hogy mégis van olyan…!

      1. Kedves Ida!Én mégis arra kérlek megint,hogy naponta egyharmadnyi,vagy csak egynegyednyi időt tölts el a tükör előtt nyitott szemmel,ahhoz képest ,amennyit az ilyen oldalak,egyáltalán az egész internet böngészésével töltesz.MIELŐTT véleményt formálnál,PRÓBÁLD KI,légy szíves!Habár bátorság kell hozzá.Kicsit másabb,mint készen kapott gondolatokért a vak monitorod elé ülni,de csodát tesz!És még egyszer mondom,nyugodtan hihetsz a szemednek a tükör előtt!Bárki szemébe nézel is,Istent látod.Ez alól a saját tekinteted sem kivétel.Ez után tehát költői a kérdés: melyik profilnak hiszel jobban?Egy ilyen elektronikusnak,művinek itt,vagy a hús-vér valóságban megláthatónak?

        1. “…Bárki szemébe nézel is,Istent látod.”

          Akkor meneküljünk, ha … van hová….!

        2. Igen,kedves Ida,és ez alól még te sem vagy kivétel! 🙂

        3. Nem teljesen értem, hogy mire akarsz kilyukadni, de eszembe jutott erről egy elmélet. Indiához köthető, hasonló pl a hindu vagy krisna vallás főtételéhez, de annál direktebb. A végső igazság tulajdonképpen az, hogy csak Isten van. Egy egész könyv ennek a levezetése. Röviden annyi, hogy gondolatkísérlet eredményeként kijelentjük, hogy a világ mentális eredetű. Gondolat teremtette és minden “teremtmény” ennek a rendszernek a része. Elvileg az értelmes lények azonosak a megfigyelővel. A következtetés végeredménye, ahol már csak az egyesszám első személy marad Én vagyok az Isten.
          A krisna tudatú hívők úgy gondolkoznak, hogy minden egyes egyedi lélek Krisna része. Lehetőségük van kipróbálni az anyagi világot, majd visszatérnek Krisnába/hoz.
          Találkoztam már magasabb szintű katolikus teológiában az “Istent = VAN” kifejezéssel és ezt halmazábrákkal is bemutatták a mindent magában foglaló halmazként.
          Érdekes megfigyelni különböző emberek istenképét. Sok Istent is ugyanebbe a behatárolt materiális környezetbe helyezik bele. Azért tartom nagy hibának az Annunaki leleplező sorozatot, mert ez olyan embereket istenképét sérti, akiknek az istene lényegében nem tér el egy fejlettebb földönkívüli fajtól. Erre Daniken mondott egy nagyon idevágót az egyik filmje végén. Lényegében arról szólt, hogy támadják őt a vallásos emberek, mert sérti őket a munkássága, de ő erre azt szokta válaszolni, hogy ő is vallásos, hisz Istenben, de az ő Istene nem tüzes szekereken érkezik az égből, hanem mindent átfogó végtelen.

        4. Kedves Neverend!
          Írod: “Azért tartom nagy hibának az Annunaki leleplező sorozatot, mert ez olyan embereket istenképét sérti, akiknek az istene lényegében nem tér el egy fejlettebb földönkívüli fajtól.”

          Éppen nekik szól ez a sorozat. Ha egy hazugságban hinnél, nem lenne jobb megtudni az igazságot, mint túl későn rájönni, hogy homokra építetted a házad?
          Ezt láttad már? https://www.youtube.com/watch?v=GGkSu3CEqt0

        5. Kedves Neverend!A végső igazságot,ahogy te fogalmaztál,nekem nem a Kelet tanai sugallták,de nem is más,ismeretlen létformák.Annak ellenére,hogy léteznek más vallások és más világok is.Nem is maradtak rám hatástalanok.De nem az a nagy szám és csoda univerzum szerte,hogy nem vagyunk egyedül.Persze,hogy nem!Minden ember önmagában is végtelen lehetőségek valósága.Érdeklődésem elvitt egy ilyen krisnás előadásra amit a Vörösmarty téren rendeztek tavaly,és ott szóba került a náluk megszokott reinkarnáció tana,amit az előadó a párhuzamos univerzumok elméletével támasztott alá,egészített ki.Az előadás végén lehetett kérdéseket feltenni az előadónak,így hát beszédbe elegyedtem vele.Kérdésemre kifejtette,hogy végtelen ilyen sok univerzum létezik.Mondtam neki,hogy akkor a lehetőségek száma is végtelen kell hogy legyen.Ami bekövetkezhet,az be is következik.Egyetértett.Mondtam neki,hogy akkor törvényszerű,hogy léteznie kell olyan univerzumnak,amelyikben Jézus a Megváltó.Igennel felelt.Ennyit a krisna-tudatról… Persze,a fesztivált nem oszlatták fel csak egy ilyen kis apróság miatt,hogy az egyik doktori címmel rendelkező szerzetes előadójuk nyilvánosan elismerte Jézus Isteni,Megváltó mivoltát.Szóval,amit a hozzászólásaimmal kifejteni igyekszem itt az az,hogy mindenki a saját új világrendjének a kovácsa és hogy minden “világméretű” összeesküvés és ördögi terv mögött mi magunk állunk.De amíg magunktól elfelé másokra mutogatunk,nem vesszük észre a leglényegesebbet – saját magunkat,és nem vesszük észre a szemünkben csillogó világot sem,vagyis Jézust.Amikor saját szemünkbe nézünk,Jézus néz vissza ránk.Ha a magunk tekintetében megtaláltuk,másokéban is Istent fogjuk keresni és felfedezni.Mert ahogy te is fogalmaztál,illetve idéztél: csak Isten van.

        6. Kedves HATODIK LENIN!

          Sokan néztek már sokáig a tükörbe a hatalmasok közül a világtörténelem során, akik “Istent” látták benne….! Pl, Néró, ….., Sztálin, Hitler, stb….! De voltak, és vannak kisebb stílű “istenek” is, akik csak a környezetüket, családjukat, vagy egyebeket irtják….!

        7. Kedves Ida!Igen,mi döntjük el,hogy saját tekintetünk tükrével találkozva kit látunk.Az viszont már szerencsénkre nem a mi döntésünk,hogy Jézus kit lát bennünk. “Nem ti választottatok engem,hanem én választottalak titeket”. Amikor saját tükörképedbe nézel,és azt az Istent tudod meglátni a szemeidben amit minden ember szemébe nézve is szeretnél látni és megtalálni (és persze viszont),akkor nem úgy fogsz cselekedni mint Néró,Sztálin vagy Hitler (tőled idézve),hanem úgy,ahogy szeretnéd,hogy mások is veled cselekedjenek.

        8. Neverend, látod, hogy mi is itt “adjuk magunkat” ezért – hiszen az ember Isten képmása – Isten is “adta magát” megismerni. A Bibliában vannak azok az írások, melyek első részben alapoznak a választott nép történetével és jövendölnek, a második részben, az Újszövetségben azok mind beteljesedtek! Amit Isten a bűneset kapcsán ígért, hogy egy asszony szülötte fogja eltaposni a gonoszt … ez a személy Jézus Krisztus. Megtestesült, emberré lett, közöttünk élt, meghalt értünk és feltámadt, hogy érvénytelenné tegye a halálos ítéletet (azt választotta az ember az elején), megmentsen, és nekünk utat mutasson a mennyei Atyához. Felment a mennybe, de eljön megint … az Ő eljövetelét közelinek gondoljuk: ítélni jön és nem engesztelni, mert azt már megtette a keresztfán!

          Azért, mert Isten a saját képére, hasonlatosságára teremtette az embert, nem Isten részeként létezünk, éppen, mert SZERETETE KIÁRAD azért, hogy aztán visszatérjen minden egyes személy Őhozzá, vég nélkül, örök életben az Ő Fián, Jézus Krisztuson keresztül.
          “Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta amit Isten azoknak készített, akik szeretik őt.” írja Pál apostol a Korintusiakhoz írt első levelében (2.9)

          Aki ismeri mindazt, amit az Úr Jézus értünk tett, képtelenek Őt nem szeretni … Ajánlom, ismerd meg 🙂

    2. Ha nem keverjük össze azt, hogy:
      “Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” Máté:18:20
      és azt, hogy:
      “És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.
      Nem hagylak titeket árvákul; eljövök ti hozzátok.
      Hallottátok, hogy én azt mondtam néktek: Elmegyek, és eljövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örvendeznétek, hogy azt mondtam: Elmegyek az Atyához; mert az én Atyám nagyobb nálamnál.”
      János:14:3, 18, 28
      Akkor a kettő nem zárja ki egymást. Jézus itt van, és eljön értünk.

      A “nézőpont kérdése” helyzetet csak az abszolútra figyeléssel lehet leküzdeni, és az abszolút az Úr, aki ugyanolyan minden nézőpontból. A fenti esetben pedig még csak nincs is szó arról, hogy nézőpont kérdése. Hiába nézek tükörbe, attól még nem leszek ketten-hárman. Nem véletlenül! Bár bennünk él, mi pedig benne a hit által (ld. Ida hozzászólását is), egyedül Jézus volt úgy, hogy egymaga legyen az út, az igazság, az élet. Nekünk az rendeltetett, hogy más hívőkkel közösségben érjük el ezt.

      1. Kedves Pál!Erről már írtam itt most pár mondatban.Jézus mindenben és mindenhol ott van.Már pedig nem létezhet két különböző mindenhol.Jézus itt van,itt és most.Ahogy te is írtad.Igaz,az is írtad,hogy el fog jönni…Itt is van és el is jön..?Talán el kéne határoznod magad.Igen vagy nem,hideg vagy meleg?De nem lehet langymeleg. “..veletek VAGYOK MINDEN nap.” Nem azt mondta,hogy csak néhány napon.A tükörbe nézést neked is javaslom,kedves Pál!De nem csak futólagosan.Szánj rá néha annyi időt,amennyit ezen az oldalon szoktál eltölteni.Zavarba ejtő lesz,majd meglátod,de releváns.Ha magaddal nem mersz szembe nézni,akit látsz,hogy fogsz majd szembe nézni Istennel,akit nem látsz?Jézust keresed?Nézz tükörbe,és tölts időt így!Istent nem azért nem látjuk,mert nincs itt,hanem mert annyira közel van hozzánk.Hajlamosak vagyunk nem ott keresni,ahol van.Képes vagy szorongás nélkül szembe nézni magaddal?Gyakorlás (önvizsgálat,meditáció,ahogy arról Tea is írt jelen téma egyik hozzászólásában) kérdése.Előbb-utóbb felfedezed Jézust a tekintetedben,és többé nem lesz szükséged internetes tanításokra.Ugyanis,te magad vagy Jézus! “Csak” ennyire van közel hozzád. 🙂 De ezt sosem veszed észre,ha magadról megfeledkezve a réges régen letűnt idők jeleit figyeled egy vak monitoron.

        1. Akkor nem értetted meg azt, amiről már sokan és sokadjára írunk.
          Bátorítalak arra, hogy hagyd az elcsépelt tükrös sugallatot, és nyisd fel az Írást.

        2. Kedves Pál!Igen,látom,hogy az Írást nagyon jól bemagolták itt sokan.Nem lenne baj a maguk eredetiségét sem hozzáadni,különben a magvai a kövek között maradnak parlagon.Nem üres automatákról van szó ugyanis,amikor emberekről beszélünk.Mi vagyunk Jézus.Igen,kedves Pál,még te is: 🙂 Látom,ezek szerint olyan mélységeiben sikerült önmagadba tekintened,hogy már elcsépeltnek tartod a tükörbenézést.Pedig Istent látod benne,amikor belenézel…

        3. Akkor halljunk valami eredetit, Lenin, hiszen te is azt teszed, amit ránk vetítesz; a szálka megvan a szemünkben, vesd hát ki a gerendát a magadéból.
          Mert – folytatva okfejtésedet – szintén idézgetve fél-verseket az Írásból, a tükrös-vakmonitoros-lásd magadban Istent/Jézust hasonlatokon kívül mást nem olvastam most, pedig érzem én, hogy ez a felszín csupán. Ezek olyan tömör észrevételek, tanácsok, ami mögött óhatatlanul megvan már az a bizonyos mélyretekintés, amin – úgy érzem – én is túl vagyok már.

          Tegyük hozzá a magunkét, azt mondod. Én hozzátettem a magamét, bár igen óvatosan, mert mindenkinek személyesen kell megismernie az utat, ami Krisztus Jézus. Azaz az én szűrőm nem feltétlenül alkalmas mondjuk a Te megvilágosodásodra, de a forrás, amiből én táplálkozom a megismerésben ugyanaz a forrás kell legyen Neked is, hogy aztán magad ismerhesd meg és foghasd fel értelmét.
          A megrágott falat a felnőttnek már nem alkalmas, csak a gyereknek, én személyesen ezért teszem hozzá a “magamét” ezekhez a dolgokhoz olyan kis mértékban, amilyenben csak lehet. Ha visszaolvasol régebbi hozzászólásaimba, akkor ott más volt az arány és volt is belőle felsülés rendesen. 😀
          “Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás:
          De mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik.” 1Kor13:9-10
          Pontosan ezért nem tehetem meg, hogy félredobjam az írást és saját kútfőből jelentsek ki dolgokat, ha nincs bennem teljes igazság.

          Ami nagyon fontos és jól mondod: Mi vagyunk Jézus, pontosabban a menyasszonya. Nem egyénenként, hanem mi, egységben. Így aztán kereshetem magamban az egészet, ha a rész van ott még. De a rész ott van. Benned is, látom.

          AZ Úr ragyogtassa rád arcát 😉

        4. Kedves Pál!Az emberi szem világát illetően nem szálkát írtam,hanem Jézust.A szálkát te írtad.Hogy túl vagyunk-e azon a bizonyos mélyre tekintésen,ahogy fogalmaztál?Hosszú út áll még előttem ezen a téren,szóval én még biztosan nem vagyok túl.Te azt tartod magadról,hogy te már túl vagy rajta,de én ezt nem hiszem.Ne haragudj!Ha ilyen internetes,virtuális felületen keresed a lehetőséget,hogy most éppen az illuminátusokat, a HAARP-ot,Bill Gatest- vagy éppen az ördögöt magát tedd meg bűnbaknak a bajokért,amiket érezni és látni vélsz,és amiket te is az idők jeleinek tartasz,akkor szerintem még bele sem kezdtél abba a magadba vetett mélyre tekintésbe – hogy a fogalmazásoddal éljek.

        5. De azért a tálból veszel ki még cseresznyét, ha egy poshadt vagy kukacos a kezedbe kerül, vagy akkor már az egész tál romlott lehet, és hagyod?

          Csak mert a látott rész alapján általánosítani az egészre nem a legjobb. Kezd az egész egymás mellett elbeszéléssé fajulni; mintha nem akarnál hallani. Ha magadban felépítettél egy ítéletet, akkor én hiába mondanám, hogy tévedsz bizonyos részekben. Az, hogy itt is beszélgetek, nem ugyanaz, hogy itt keresek bűnbakot, vagy itt akarok válaszokat kapni. Természetesen nem fogok minden lelki életi mozzanatot feltárni, a hely is kevés lenne, illetve nem biztos, hogy a te orrodra kötném lelki csatáimat. De maradj csak a feltételezéseidnél nyugodtan. Jelzem, rossz úton haladsz, mert nincs elég ismeret a birtokodban.
          Úgy tűnik, nem hiszel a végidők jeleiben, ez rendben van. Ettől függetlenül ott szerepel az Írásban, de ha nem fogadod el, az a te dolgod. Az is a te dolgod, ha Jézus valamelyik tanítását nem fogadod el vagy figyelmen kívül hagyod – vannak, akik bátrabban haladnak az úton, többet kockáztatnak, vannak, akik nem. A személyre szabott út, ugye. magam részéről óvatosabban haladnék, mert erre int Jézus is és az Apostolok is.
          Viszont a vitát befejezem, mert ez már a sokadik hozzászólás, ahol nem hitbéli dologról van szó, hanem felfogásbéli köntösbe csomagolt személyeskedésről. A józan ész határa valahol itt van, már nem is Jézus tanításáról vagy az Úrba vetett hitről beszélünk, arról nem is szólva, hogy rég nem az Idők Jelei a téma.
          Mindenesetre sikeres utazást kívánok Neked, remélem, hasonló örömökben és katarzisban lesz részed, mint amit én tapasztaltam időnként.

        6. Kedves Pál!Természetesen,ahogyan beszélgetni kezdtél itt velem,úgy be is fejezheted..Részemről szó sem volt személyeskedésről.Talán azért látod így,mert én az itt elfogadott általánostól egy egészen másfajta felfogást képviselek.Láthattad,továbbra is arról beszéltem,amit ti itt az idők jeleinek hívtok.Jézus ugyanis másról is beszélt.Olyan dolgokról,melyek eltörlik az idők jeleit.Ahogyan Jézus azt a bizonyos áldozatot is eltörölte.Ellenben a ti hangotok itt olyan,hogy miközben hivalkodva olvassátok az Újszövetséget és magamutogató módon,gépies formában idézitek (ilyet bárki tud,egyébként),még mindig az Ószövetségnek áldoztok.Véleményem szerint ti még kint keringtek a pusztában Mózessel.De nem csak erről van szó,hanem arról is,hogy másokat is magatokkal sodortok így egy régen véget ért útra.A személyeskedő íze a hozzászólásaimnak azért lehet,mert a ti személyetekre akarom felhívni a figyelmet.Mert miközben másokat hibáztattok itt a saját és a világ sorsa miatt,illuminátust,HAARP-ot,UFÓ-t stb.,magatokról megfeledkeztek.Ezért igyekszem a személyetekre mutatni.De ez nem személyeskedés.Olyan jeleket figyeltek itt,aminek az “idője” Jézusban lejárt a világ Teremtésével párhuzamosan.Sajnos mások figyelmét és tekintetét is elcsavarjátok egy nem létező,az idők jeleivel réges régen letűnt irányba,miközben az áltatjátok magatokat és őket,hogy a fehér elefánt nem is igazán fontos,úgyhogy ne is gondoljatok a fehér elefántra… 😉 Kedves Pál!Te szólítottál meg,ne csodálkozz hát,ha megkeresésedre reagálva lesz.Nem írtam mindenkinek vissza,neked azért,mert kommenteidet szellemesnek találtam,és igazából egy lelkes emberre vallanak.

  5. Sziasztok!

    Thea,igazából fel szeretném venni veletek a kapcsolatot valahogyan,akár személyesen is.Még a Bibliát nem olvastam eddig,csak amennyi idézetet látni véltem itt-ott belőle,kérdésemmelyik Bibliát érdemesebb megvenni?A Károli Gáspár fordítását?
    A másik kérdésem,van a Hit gyülekezete,itt Szegeden is,ahol pillanatnyilag lakom(pedig már szívesebben laknék hegyekben kis faluban bárhol az országban egyszerű életet élve,ami most is egyszerű)még a munkahelyemet is itthagyva,szóval a gyülekezetről mi a véleményetek,mert egyik munkatársam hívna oda,és van a Csodák tanítása című könyv,facebookon is fent van egy csoport,amely az elmúlt fél évben megfogott,és sok gyakorlat is van benne egy évre szólóan,és facebookon is van csopportja.Elég sok dolog történt velem eddig az életben,de ennek oka van,és az utóbbi másfél évben mindenkinek megbocsájtottam,de túltettem magam már mindenen,ezért is fordultam Isten felé.A kérdésem igazából tényleg az,hogy elég sok irányzat van,és ebből a sokból azért nem egyszerű megtalálni az igazit.Amikor meg járok szombaton meditálni mostanában Jézusra gondolok akkor is,függetlenül a többiektől,de alig páran szoktunk lenni ezen.viszont úgy vagyok vele,hogy mindenkit el kell fogadni olyannak,amilyen,tehát az ő nézetüket is,meg a többi vallási és materialista felfogású embert is.A másik dolog,hogy ha elengedi az ember a félelmet,irigységet,haragot,hatalomvágyat,büszkeséget,akkor szerintem egyszerűbb az élet is.

    1. Illetve még ott vannak Jehova tanúi is például,azokon kívül,amiket írtam,most ez a sok nézet közül is végülis legtöbben Jézusban,és Istenben hisznek.Tehát a Hit gyülekezete,jehova tanúi,a CSodák tanítása,sok felébredett csoport a neten,a mindenki lélekben egy elvűek,és még sorolhatnám,de olyanok is vannak,akik azt vallják,hogy ha már kisebb csoportokban összejönnek Jézus Krisztus nevében,az már pont megfelelő,mondjuk 3-5 fő,valakik azt vallják-illetve szerintem van benne igazság ,hogy a szeretet nem ismer határokat,és nem állhat meg a templom falain belül,és még hány és hány nézet és csoport van.

      1. Bár vannak aggályaim, nem beszélnélek le egyik csoportról sem, mert meglehet, az utad oda vezet, és valamelyik csoportban szolgáló hívő mellett kell kikötnöd? Nem tudhatom.
        Mindenesetre ezt tenném a tarsolyodba:
        “Vigyázzatok, hogy senki senkinek rosszért rosszal ne fizessen; hanem mindenkor jóra törekedjetek úgy egymás iránt, mint mindenki iránt.
        Mindenkor örüljetek.
        Szüntelen imádkozzatok.
        Mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által ti hozzátok.
        A Lelket meg ne oltsátok.
        A prófétálást meg ne vessétek,
        Mindent megpróbáljatok; a mi jó, azt megtartsátok!
        Mindent?l, a mi gonosznak látszik, ?rizkedjetek!

        Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenest?l; és a ti egész valótok, mind lelketek, mind testetek feddhetetlenül ?riztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére.”
        1Thessz5:15-23
        meg ezt, amit én is kaptam első lépésemkor:
        “Aki a Felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen,
        az ezt mondhatja az ÚRnak: Oltalmam és váram, Istenem, akiben bízom!
        Mert ő ment meg téged a madarász csapdájától, a pusztító dögvésztől.
        Tollaival betakar téged, szárnyai alatt oltalmat találsz, pajzs és páncél a hűsége. ” Zsolt91:1-4
        (ezt sokat olvasgatom a Bibliám elején, mindig erőt ad)

        1. Kedves Pali!

          Jehova Tanúi…?! Meg “meditációs” csoport…?!

        2. Kedves Pali!

          Mint írtam, Jehova Tanúi nem keresztények, a meditációs technikák pedig utat nyitnak az okkult erőknek. Nekünk az Isten igéjét kell a szívünkben forgatni, arról elmélkedni, Szent Lélekkel beteljesedni, és szüntelen imádkozni, nem pedig megüresíteni a gondolatainkat, és befogadni azokat a erőket, gondolatokat, megnyilvánulásokat, amelyek jönnek.

    2. Kedves István!
      Van néhány olvasónk Szegedről, remélem ajánlanak majd neked egy olyan gyülekezetet, közösséget, ahol élő hitű keresztényekkel lehetsz együtt.
      A 3-5 emberről Jézus ezt mondta: “Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” Máté 18:20
      Nem a számok számítanak vagy, hogy milyen címkét aggasztasz rá, a lényeg, hogy ne legyél egyedül. Vannak helyzetek, amikor a közösségbe járás csak ritkán oldható meg, az utolsó napokban pedig nyilván ez egyre gyakoribb lesz, az ilyen helyzetekre az Úr nyilván megadja a kegyelmet, de láthatólag neked sokat segítene, ha együtt lehetnél más hívőkkel.

      Bibliából a Károli Gáspár féle fordítást ajánlom, abból is a régit, nem a revideáltat. Kicsit régiesebb a nyelvezete, de magyarul ez a legjobb fordítás. Kezdd el olvasni minél előbb, mégpedig az Evangéliumoktól indulva, abból János lenne a legfontosabb.

      1. Szia Thea!

        Az előbb kaptam e-mailben is tőled levelet,hogy Budapesten is szívesen találkoznál velem,illetve most itt,hogy Szegeden is vannak gyülekezetek,viszont én már a hegyekben kisebb településen érezném magam igazán megfelelően.Amúgy szívesen találkozom veletek valahol.A Hit gyülekezetéről mit tudsz írni?

        1. A Hit gyülekezetes kérdésre a választ csak Jézus második eljövetele után kapjuk meg,…..de megkapjuk 🙂

        2. Kedves István!

          Ahogyan Dávid írta, ezeknek a gyülekezeteknek a nagy része, már besoroltak végidők babiloni egyházába. Onnét pedig kifelé kell jönni Isten népének, nem befelé igyekezni. Inkább a kisebb, házi gyülekezetek irányában keresgélj..! De, elsősorban az Újszövetség olvasása legyen az első dolgod, hogy megismerhesd Jézus beszédeit. Anélkül eléggé kiszolgáltatott leszel a különböző tanításoknak.

          De küldök addig is egy ingyenese letölthető frissen megtérteknek, illetve megtérőknek készített anyagot, amely hasznos, és gyakorlati útmutatást is adó olvasmány :

          https://www.rhemabooks.org/hu/free-christian-books/

        3. Kedves István,
          Azt tanácsolom felejtsd el mielőbb azt a idézem “rhemabooks” ingyenes “keresztény” könyv terjesztőt, különben lassan, de biztosan olyannyira messzire kerülsz a Megváltótól, hogy annál messzebb már nem is lehetnél. Ráadásul úgy, hogy észre sem fogod venni.
          Kérlek légy nagyon óvatos azokkal a, nem csak virtuális, emberekkel, akik folyton azt hangoztatják magukról, hogy őket márpedig a Szent Szellem vezeti és ezért őket sátán nem tudja becsapni.
          Szerintem MÉG NE akarj mindenáron csatlakozni egyik gyülekezethez sem, csak várj és kérj ez ügyben segítséget az ÚRTÓL. Beszélj hozzá bátran, mond el neki mit szeretnél és Ő segíteni fog. Légy őszinte, alázatos és türelmes. Meglátod majd, az Ő hűséges szolgái lesznek azok, akik majd rád találnak,… azaz Isten úgy fogja alakítani az életedet, az eseményeket, hogy végül találkozni fogsz a megfelelő emberekkel. Nem feltétlenül kell egyből egyházra vagy egy nagyobb gyülekezetre gondolni. Azokról már elmondtuk, hogy mi a helyzet. Korruptak mind.
          Légy nagyon türelmes.Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat! Szeresd akkor is, amikor nem mennek a legjobban a dolgaid. Isten gyakran tesz próbára minket és ez így van jól. Most pedig imádkozni fogok egyet érted kedves István Szegedről. Isten áldjon.

        4. Kedves ISTVÁN!

          “Kérlek légy nagyon óvatos azokkal a, nem csak virtuális, emberekkel, akik folyton azt hangoztatják magukról, hogy őket márpedig a Szent Szellem vezeti és ezért őket sátán nem tudja becsapni.”

          Teljesen egyetértek ADRIANNAL ebben. Ha valaki azt mondja , hogy ő csalhatatlan, akkor ne higgy neki. Viszont azoknak se, akik még mondják is magukról, hogy őket nem Szent Lélek vezeti, illetve kell, hogy vezesse, mert azok nem is Isten beszéde szerint beszélnek. Mert abban bizony az van írva, hogy csak azok az Istennek fiai, akiket Isten Szelleme vezérel, és akik Istentől származnak, azok értik az Istennek beszédét. De, majd, ha olvasod a Bibliát, akkor rá fogsz erre találni. ( És, mivel ezeket az embereket nem Isten Szelleme vezérli, és nem a Szent Lélek tanítja saját bevallásuk szerint ( erre is megfogod találni az igeverset), ezért nem is tudják megítélni pl az ajánlott irodalomnak az igei mivoltát, hiszen szellemi dolgokat, csak a Szent Lélek által lehet megítélni, mert testi/lelki ember Isten igazságait nem értheti. ( Ezt is a Bibliában fogod megtalálni.)
          De, természetesen te döntöd el, hogy elolvasod-e azokat, vagy sem!

        5. “Viszont azoknak se, akik még mondják is magukról, hogy őket nem Szent Lélek vezeti, illetve kell, hogy vezesse, mert azok nem is Isten beszéde szerint beszélnek.”

          Kedves Ida, ilyen esettel tényleg találkoztál és azt be is tudod bizonyítani, vagy csak kitaláltad ezt az egészet? Ekkora csacsiságot rég olvastam valakiről, de tényleg… “még mondják is magukról, hogy őket nem a Szent Lélek vezeti, illetve kell, hogy vezesse………” Ezt egyszerűen nem akarom elhinni, hogy valaki ilyent állított volna magáról.
          Segíts kérlek mielőbb a végére járni, mert ennek már fele sem tréfa. Főleg abban a kontextusban, amiben felhoztad. Még a végén az emberek velem kapcsolják össze a dolgot, miközben én sosem állítottal ilyesmit. Előre is köszönöm a segítségedet.

        1. ISTVÁN .

          Megfelelne a Károli Gáspár CD verziója ? : Tudsz ‘image’
          fájlt ( pl. Nero ) író-programmal CD-re írni ? ; Ha igen, ak –
          kor üzenetbe jelezd – Nagyjából az alábbit tartalmazza és
          számítógépen keresővel ellátva { Plusz angol és német }

          http://www.bibl.u-szeged.hu/Biblia

    3. Szia, István!

      Ajánlom, imádkozz és kérd Istent, hogy vessen. Isten megválaszolja az imádat! Én ajánlom ezt a gyülekezettet, hallgasd az mp3-akat és olvas Bibliát. A régi Károli Gáspár jó, azt ajánlom. Isten nagyon szeret, ez egy nagy utazás, a legfontosabb enged, hogy Isten szeressen. Ez egy ajándék Istentől, a kegyelem korába élünk. Az üdvösségért nem tudsz tenni semmit csak elfogadni, Isten mindent elvégzett a kereszten, drága véren vagyunk megváltva. Csak olvasd a Bibliát és ismerd meg, mindent a Bibliához mérjél, neked íródott. Az egész Biblia egy valakiről szól és az nem más mint Jézus Krisztus. Apcsel 4:12 És nincsen senkiben másban idvesség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk. Roma 10:9- Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz. Róm 10,17 A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által. Efezus 2:8 alapján: “Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekből, hogy senki ne dicsekedjék.” S milyen hit által? Arra meg a János 3:16-ban találjuk meg a választ, mely szerint: “Úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne el ne kárhozzon, hanem örök élete legyen.”
      ?

      Itt a link: http://www.hidkozosseg.hu/

      1. Kedves Coupra és Kedves Ida és Kedves Thea!

        Köszönöm a segítségeteket.
        A Károli Gáspár Bibliát bármelyik könyvtárban vagy antikváriumban megtalálom?
        Szegeden milyen gyülekezetet ajánlotok?Bár már más tekintetben a hegyekben érzem magam,és ott is lakom,hiszek benne,hogy összejött,mármint Isten ezzel is megsegít.

        1. Kedves István!
          A Károli Gáspár által fordított Bibliát minden keresztény könyvesboltban, de még akár normál könyvesboltokban is megveheted. Ezt egy egyszerű Google kereséssel találtam: http://iszeged.hu/info/reformatus-konyvesbolt

          A Coupra által javasolt gyülekezet is Szegeden van.

      1. Kedves István,

        Kérlek ne hallgass Idára, hiszen a Magyar Pünkösdi Egyház ugyancsak behódolt a nagy paráznának. Az az egyház is korrupt.

        Júdás csókja: Az egyház (A Magyar Pünkösdi Egyház) a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának is tagja, kifejezve ezzel ökumenikus elkötelezettségét, hiszen Jézus azért imádkozott, hogy az övéi egyek legyenek.
        Forrás: http://www.punkosdi.hu/content/hazai

        1. Kedves ISTVÁN!

          Így igaz sajnos, ahogyan ADRIAN írja. Én is ezért írtam, hogy nem annyira befelé kellene menni, hanem házi csoportban/közösségben gondolkodni. De, ha már gyülekezetben gondolkodol, akkor ők azok, akik legteljesebben elfogadják a Biblia igazságait.

  6. Kedves letűnt idők letűnt jelei,kedves Thea!Ez a virtuálissá lett és csak a legtöbb ember fejében létező háború 2000 évvel ezelőtt Jézusban meg lett nyerve,pont ahogy írtad.Ezen az oldalon tehát olyan idők jeleit figyelitek,amely olyan óra szerinti idő jeleit mutatja,amely valahol a távoli múltban megállt.Sőt,sosem létezett ilyen óra.Jézus viszont létezik a világ alapjai Teremtésével párhuzamban.Kedves Thea,te mégis arról beszélsz,hogy itt háború folyik.Néhány mondaton belül szerepel egy állításod (tézis),ahogy annak az ellen pólusa is (antitézis).Pedig senki sem szolgálhat két úrnak,még ha nagyon szeretné is.Vagyis,ebből sosem lesz szintézis.Hitem szerint ez nem egy dipólusú,jin-jang-féle világ,ahol mindennek megvan az alternatívája.Jézus Krisztusra nincs alternatíva.Egyéb megnyilvánulásaidból világosan kitűnik,hogy tudnál az ilyen sosem létezett múlt helyett hasznosabbakkal is foglalkozni nyilvánosan,te mégis olyasmit társz a nagyközönség elé ami szerinted sem igazán lényeges,hiszen (ezt tőled tudom) életed,napjaid csak kisebb részét teszi ki mindez.

    1. Kisebb időt tesz ki az idők jeleinek figyelése, ami csupán egy eszköz arra, hogy másokat Jézushoz vigyünk. Erről szól ez az oldal. De ezt már százszor leírtam.
      Igen, a háború kimenetele eldőlt, de az egyes egyének sorsa nem, ott még folyik harc. Jézus elhozta a győzelmet, de ez a mi életünkben csak akkor válik valósággá, ha elfogadjuk.
      Hasznos napokat kívánok neked!

      1. Kedves Thea,sajnálom,hogy magyarázkodnod kell,de nem én tehetek róla kettőnk közül.Ennek oka,hogy állításaid vagy önmagukat cáfolják meg,vagy te.Jézus végtelen időtartamra nyerte meg ezt a harcot,aminek nincs alternatívája.Ellenpólust csak a megelevenítő lelket félretevő írás értelmezés keres.E klasszikus tévedés nem tudja feldolgozni,hogy nincs kétféle végtelen.(Csak a puszta betűk és a matematika világában.) Az egyes egyének “sorsát” (sic!) Jézus már eldöntötte örök időkre.Ez a felfoghatatlanul korlátlan lét korlátlan mennyiségű térrel számol,amibe mindenki belefér.Értelmetlen azon törni a fejünket,hogy a végtelenből kivonunk egyet vagy bármennyit,vagy hozzáadunk.A mi életünkben,minden ember életében ez nem azért vált valósággá mert elfogadtuk,ugyanis erre láthatóan nem vagyunk képesek.Jézus fogadta el számunkra,és pontosan ezért Ő a Megváltó,az “Elfogadó”.Ezért különbözik Buddhától és egyéb ezoterikus “csináld magad megváltóktól”,ahol a világ a dualitások,a két-ségek,a Di-abolosz színpadán zajlik..Köszönettel vettem jó kívánságodat!

        1. Márpedig Thea, meg ez a cikk csak a bibliai igék beteljesedését írja le. Jézus Krisztus azt mondja, hogy azok a napok olyan borzalmasak lesznek, amilyen még nem volt a világ teremtése óta, és nem is lesz azután sem, hogy be fognak következni. Ha maga Jézus Krisztus is nehéz időkről beszél, akkor mit mondjunk mi? Te azért hatodik (és még két hatos) Lenin igen csak tévedsz.

        2. Kedves HATODIK LENIN!

          Ezen az oldalon, Jézus második ( fizikai) eljövetele időpontjának a jeleit figyeljük, mind a fizikai világban történő események alapján, mind a szellemiben.

  7. Sziasztok!
    István, örülök annak, hogy becsületesen keresed az élet értelmét és az igazságot.
    Legteljesebben Koepallal és Dáviddal értek egyet, ehhez nem szeretnék mit hozzátenni.
    Krisztus második eljövetele pedig a Biblia szerint valóságos, mindenki számára érzékelhető és látható esemény lesz, nem pedig egy kvázi felébredés.
    Jézus szabadítóként jött a földre a végtelen Atya megbízásából és akaratából. Ahogy láthatóan elment a mennybe, ugyanúgy jön is vissza a földre.
    És ha megnézed az igében, nagyon sok olyan ige van, ami azt írja, hogy mielőtt Jézus eljön, a földön nehéz idők fognak beállni, olyanok, amelyek még nem voltak. Jézus azért jön vissza, hogy kiragadja a földet a bűn és a halál fogságából.
    Kívánom neked Isten áldását és az örök életet az Ő végtelen kegyelméből.

  8. János jelenései 21,22
    Lassan elérkezik az idő és az emberiség az egész Föld kerekségén, és annak minden szögletében társul az emberek* Góghoz és a Magóhoz, hogy háborút szítsanak.
    Feljövének a föld szélességére,és körül veszik a szentek táborát és a szeretett várost:és Istentől a menyből tűz szálla alá,és meg emészté azokat.
    Az ördögöt és társait aki elhitette az embereket, vetették a tűz és kénkő tavába*és kínoztatják a fenevadat és a hamis prófétákat.
    Megítéltetnek élők és holtak,nagyok és kicsik, mindenkit a cselekedetei szerint !
    Kedves testvéreim, gondolkodjatok el,kik azok akik alig 3 százan paráználkodnak a föld népeivel, rabszolga sorsba hajtva népeket, országokat és nemezeteket.Félre vezetve milliókat és milliárdokat.

    És mondá az aki királyszéken ül* vala: Íme mindent újjá teszek és mondá nekem: Írd meg mert e beszédek hívek és igazak.

  9. Sziasztok!

    Elmondom azt a verziót,amit eddig én raktam össze,hallottam,olvastam,stb.
    A gondolatainknak,érzéseinknek,leírott szavainknak,kimondott szavainknak,tetteinknek következményei vannak egymásra nézve,és saját magára nézve az embereknek.
    Jézus valóban egy felébredt ember volt,nagylelkű és még sorolhatnám,de a Krisztus szó felkentet,felébredettet jelent.Na mármost,amint rájövünk,ráébredünk arra,hogy minden kimondott szavainknak,gondolatainknak teremtő ereje van önmagunkra és másra nézve,felébredünk minél többen erre,úgy már a gonosz eltávozik a Földről,amikor szép szavakat használunk,kellemes,szeretetteljes érzéseink vannak egymással szemben,a lélekben,szellemben egyek vagyunk elv van meg bennünk,arra gondolunk minél többen,hogy harmóniában vagyunk önmagunkkal,a természettel,ez a szellemi-isteni szférában megjelenik,vagy már megjelent,és így itt lent a Földön is megvalósul,de erre a választ önmagunkon belül találjuk meg úgy,hogy szívünkbe fogadjuk Jézust,a fényt naponta tápláljuk önmagunkban,gondolataink akár meditációval vagy imával egyre nyugodtabbak(negatív gondolatokat energiamentesen hagyjuk),többet gondolunk egészségre,békére,harmóniára,szeretetre,stb,úgy minden más nem kívánatos dolog elillan,és szerintem,valamint egyes nézetek szerint ez vagy hasonló Krisztus második eljövetele,amikor mindannyian egyszerre felébredünk az álomból,és megszűnik a sötétség,eltűnik a hatalomvágy,félelem,irigység,kapzsiság,harag,büszkeség,megjelenik az egymásért élés,a hit,a szeretet,a harmónia,a jelen pillanat megélése fontos,és a jelenben mindig a szebb jövőre gondolni ,amint bent úgy kint,amint fent,úgy lent,tartja a mondás,ha önmagunkban rendet rakunk,akkor körülöttünk is rend van.Befelé,önmagunkba figyeléssel közeledünk vissza Istenhez,ahogy látja,hogy mi teszünk egy lépést,úgy ő is tesz felénk,de mindenben és mindenkiben ott van Isten,és ajánlom még a Biblián kívül az ősmagyar történetet is.Nem tudom mennyiben tudtam segíteni ezzel az írással,illetve Villás Béla videóit,előadásait is ajánlom figyelmetekbe.

    1. Szia István!

      Egy kicsit javítanék, ha megengeded. A Krisztus szó felkentet vagy szabadítót jelent, de “felébredettet” egyáltalán nem. A szavainknak nincs teremtő ereje, ez a “megvallások hazugsága”, amit az okkultizmusban használnak.
      Az a “jézus” amelyiket te említesz az nem ugyan az a Jézus, akit mi keresztények követünk, hiszünk.
      Jézus nem csak egy ember, hanem az Élő Isten egyszülött fia a második isteni személy. Jézus Krisztus maga ISTEN (Y).
      Nem szeretnéd megismerni az igazi Jézust? aki tényleg tud segíteni az életeden, hogy jobb legyen, megváltozzon?
      Nekünk nem csak felebarátainkért kell élnünk, hanem Istenért élünk. Istennek kell lennie az első helyen.
      Jézus nem “fény”, ő a világ világossága!
      Ne kövesd a hamis jézust a hamis tanokat, gyerek ki az okkultizmusból a new age sátáni tanaiból.
      Nekünk nem önmagunkat kell megismerni, hanem Istent a teremtőnket.
      Fordíts hátat Villás Bélának és “tanainak” az ősmagyar pogány vallásokban sem fogod Istent megtalálni.
      Csak akkor lesz béke a szívedben ha bűnbánatot tartasz, felismered, hogy az igazi Krisztus milyen árat fizetett azért, hogy neked örök életed lehessen és elfogadod őt, mint megváltód és üdvözítőd.

      1. Szia Dávid!

        Ebben tényleg igazad van,hogy Jézus az élő Isten Fia,és be is fogadtam őt a szívembe őszintén első helyre,de a többiben van valami,mert,hogy ilyen cikkeket írtok az újságírókkal együtt,és így a félelem van megteremtve,mert erről beszélnek,erről gondolkodnak,ebbe fektetnek energiát,az helyett,hogy az alázatosságról,a szeretetről és a Föld lakhatóbbá tételéről beszélnénk,mert úgy emelkedhetünk magasabb szintre,a szeretet szintjére,közelebb Istenhez és Jézushoz.

        1. Kedves István!
          Ez a kérdés sokszor felmerült már, és ugyanilyen sokszor megválaszoltam már, másokkal együtt, de úgy látszik időről-időre fontos megismételni.

          Ezen az oldalon az idők jeleit figyeljük. Ez nem azt jelenti, hogy az életünk, a napjaink nagy részét az ilyen hírek olvasása teszi ki. Még az enyémet se, pedig nekem most ezt adta az Úr szolgálatként.

          A személyes életünkben az Úrral való kapcsolatunk a legfontosabb, ezt követi a többi emberrel való kapcsolatunk. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a Föld egy ellenség lakta terület egyelőre, tehát itt háború folyik, így fontos figyelni a híreket. Vagy hasonlíthatnánk a helyzetünket a jó gazdához, akinek az első számú feladata a vetés és aratás, de ahhoz, hogy jó munkát tudjon végezni, azért figyelni kell az ég alját, hogy tudja milyen idő várható.
          Erről beszélt Jézus is a Máté 16:3-ban.

          A legpozitívabb hír pedig, hogy ezt a jelenleg is dúló háborút Jézus már 2000 éve megnyerte, úgyhogy semmitől se kell tartanunk, ha az Ő oldalán állunk! 😉 Szóval az informáltság nem egyenlő a félelemmel vagy aggodalommal.

          “Ki szakíthat el minket Krisztus szeretetétől? Nyomorúság vagy szorongattatás vagy üldözés vagy éhség vagy mezítelenség vagy veszedelem vagy fegyver?
          Mert meg van írva: Teérted gyilkoltatunk mindennap, vágójuhoknak tekintenek bennünket.
          De mindezekben felettébb diadalmaskodunk az által, aki szeret minket.” Róma 8:35-37

        2. Szia István!

          Nem emelkedhetünk magasabb szintre és soha nem is fogunk. A “magasabb tudati szint” a transzcendentális meditációk a jóga és ehhez hasonlók mind okkult gyakorlatok, amik a sátánhoz visznek közelebb.
          A Föld csak akkor lesz lakható, ha Jézus Krisztus(Isten) újra eljön és megszabadítja a “földet” embereket a sátántól a bűntől!
          Hidd el nekem, ezek a tanok azt tanítják, hogy isten lehetsz. Isten képmására voltunk teremtve, de Isten nincs mindenkiben benne, csak abban tud munkálkodni, aki bűnbánatot tart, elfordul a bűneitől, megtér!
          A sátán lucifer a fényhozó, óvakodj tőle!
          Az igazi Jézus Krisztus soha nem kérte, hogy a “Földért” a közjóért munkálkodjunk, soha nem mondta, hogy “istenek” lehetünk, ezt a kígyó mondta Ádámnak és Évának. “Ugyan nem fogtok meghalni, olyanok lesztek, mint az Isten”! Ezt monda a sátán!
          Isten soha nem kérte, hogy meditáljunk, vagy kapcsolatba lépjünk a szellemvilággal vagy különböző veszélyes entitásokkal.
          Addig nem fogadhattad be, míg ezeket a tanokat el nem hagytad.
          Kezd el olvasni a Bibliát és kérd meg Jézus Krisztust, hogy szabadítson meg téged ezekből a hamis tanokból, hazugságokból, mert ez mind hazugság.
          Soha nem fogsz békét találni és minél mélyebben belemerülsz, annál nehezebb lesz kijönni belőle.
          Isten az Atya maga a SZERETET, de Ő egy SZEMÉLY, egy ISTENI személy. Ő NEM a kozmosz nem a rezgés nem energia!
          A new age azt is tanítja, hogy sok út vezet “Istenhez” de CSAK EGY vezet az pedig JÉZUS KRISZTUS!
          Muszáj ebből kijönnöd István, mert ha ebben maradsz, csak rosszabb lesz. Nem kell “angyalokkal” kommunikálnunk ez is hazugság.
          A Bűn létezik a sátán létezik és Isten is létezik.
          Én többet nem tehetek érted a döntés a te kezedben van.

        3. Annyi mindent írtam volna, de Thea és Dávid leírták előttem a lényeget.

          Egy gondolatot hozzáfűznék, István, kérve téged, hogy légy nagyon óvatos. Igyekszem nem elkalandozni, és minél rövidebben kifejteni. Luciferből Sátánná lett angyal, a bukott, nagyon körmönfont, nagyon megtévesztő. Képes elhitetni az emberrel azt a tévedést, hogy az Isten képmására teremtett ember istenné lehet, a Teremtővel egyenrangú, egyszintű. Egy csepp méreg az ételbe megöli a patkányt. Nem méreggel, étellel kínálja az ember. Egy csepp hazugság megöli az embert. Igazsággal kínálják pedig.
          Kérlek, keresd Jézust, vizsgáld tanításait, ha kérdésed van, hozd ide, mindannyian hozzá tudjuk adni az igazság-részünket, hogy eligazodj és eligazodjunk ebben az útvesztőben.
          Krisztus sokszor utal arra, hogy ne önmagad keresd, hanem Istent. Ne magadra figyelj, hanem Jézusra (az útra, az igazságra és életre), és úgy jutsz Istenhez. A meditáció például, bár nagyon hasonló az imához, egy lényeges dologban különbözik, pont abban, ami Sátán célja minden embernél: hova fókuszálod a gondolataidat és milyen úton jutsz el ahhoz.
          A meditáció nem az alázatról és Isten imádatáról szól, hanem őt kizárva önmagad figyeléséről, magad jobbításáról, negatívnak ítélt gondolatok elűzéséről, kvázi önmegváltásról, önimádatról. Ellentmondásos? Az, de ez az okkult csúcsa, amit egyesek fehér-mágiának neveznek. Nem megyek bele mélyebben, szemantikai vita lenne, meg nem is célom ennél jobban emlegetni a dolgot, eltérítene minket.
          Az ima ellenben Isten megismeréséről, vele való kapcsolatról szól. Sokszor szerepel a hasonlat az írásban, és nagyon találónak látom; az ima olyan, mint amikor a szőlőtő kérleli a gazdát. Magadat nem tudod megmetszeni, a vadhajtásokat, negatív gondolatokat nem tudod magadból kivágni, legfeljebb nem adsz nekik táptalajt, de ott vannak mindig. Isten az, aki képes lemetszeni az emberről azt. Nem kell magadat jobbítani, mert nem lehet, önámítás:
          a szőlő sem jobbítja magát és úgy hoz finom gyümölcsöt, hanem a gazda megmetszi, eltávolítja a rontó tényezőket, és a szőlő csak teszi a dolgát a jobbá tett környezetében. Hasonló az ember is ehhez. Nagyon örülök, hogy van benned szándék jobbnak, szeretetteljesnek, szentnek lenni: csodálatosan működik az iránytűd. Ne tedd zsebre, ne hagyd, hogy elvakítson Sátán csillogása.
          A tanítás:
          “Jézus pedig felele néki: Minden parancsolatok között az első: Halljad Izráel: Az Úr, a mi Istenünk egy Úr.
          Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat.
          A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincs más ezeknél nagyobb parancsolat.” Márk:12:29-31
          A remény:
          “Akik ő általa hisztek Istenben, aki feltámasztotta őt a halálból és dicsőséget adott néki; hogy a ti hitetek reménység is legyen Istenben.” I. Péter:1:21
          Az ígéret:
          “Én vagyok az ajtó: ha valaki én rajtam megy be, megtartatik és bejár és kijár majd, és legelőt talál.” János:10:9

        4. Néhány dolgot még hozzátennék ehhez, mert talán segíthet Istvánnak és másoknak, akik hasonló úton járnak.
          Sátán, Istennel ellentétben, nem tud teremteni. Mindig valami Isten által rendelt vagy teremtett dolgot ferdít el vagy ront meg. Így van ez a meditációval, de még a megvilágosodással is. Maga a meditáció egy Istentől való tevékenység, csak a magyar Bibliában nehezen azonosítható. A Jakab királyi Bibliában viszont nagyon egyértelmű:

          ?Boldog ember az, aki nem jár a gonoszok tanácsa szerint, nem áll meg a bűnösök útján, és nem ül a csúfolódók székébe, hanem az ÚR törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal.? (Zsoltárok 1:1-2)
          (Angolul: But his delight is in the law of the LORD; and in his law doth he meditate day and night.)

          Az angolban a ?gondolkodik? szó helyén a ?meditál? szerepel, figyeljük meg azonban, hogy min kell meditálnunk: ?Isten törvényén?, ami újtestamentumi nyelven az Igét jelenti.

          A megvilágosodással ugyanez a helyzet:
          ?Az ÚR rendelkezései helyesek, megvidámítják a szívet. Az ÚR parancsa világos, megvilágosítja a szemeket.? Zsoltárok 19:8

          Itt is azt olvassuk, hogy az Ige világosít meg.
          Tehát az elhitetés, ahogy Pali is írta, a fókuszban rejlik. Nem mindegy, hogy min meditálunk, vagyis elmélkedünk. A magyarban persze meditáció alatt ma már mindenki a keleti meditációt érti, így nem nagyon használjuk az Igeolvasásra, de fontos tudni, hogy honnan ered, mert így könnyebb felismerni, hogy miben áll az elhitetés/hamisítás lényege és segíteni is jobban tudunk a keresőknek.

          Ezért lenne fontos István, hogy most inkább a Bibliát tanulmányozd, más könyvek helyett. Van nagyon sok jó könyv és nincs baj azzal, ha valaki mást is olvas, csak a sorrend fontos.

          A kép vagy pénzszakértők munkájához tudnám ezt legjobban hasonlítani. Egy jó szakértő nem azért jó, mert nagyon sok hamisítványt látott, hanem azért, mert nagyon jól ismeri az eredetit, így amikor egy hamisítvány kerül elé, azonnal kiszúrja.

    2. Ez igy nagyjából a New Age hitvallása. Őseinknek is ezt súgta z ellenség.Szöges ellentéte a keresztyén hitvallásnak.

      1. Értem,kijövök,a gondolataim ettől függetlenül nyugodtak,és hiszek Jézusban,nyugodt vagyok ,hogy befogadhattam Őt.

    3. A “gondolat teremtő ereje” elmélet egy gondolatkísérletben, komplexebb környezetben jobban működne. Arra gondolok, hogy minden tudatnak van egy alternatív valósága, amit a gondolatai befolyásolnak. A másik lehetőség, hogy ugyanazt a téridőt közösen formáljuk, ami elég ijesztő :-)))))
      Jézus történetében pont az a legnagyobb tanítás, hogy a hit és a szeretet egyben egy erő is. Ez használható bárki számára, akár hasonló gyógyítás is amit ő alkalmazott. Nincs tiltva, sőt inkább az ellenkezője. Ami hiányzik az az átélés, nincs akkora hit és nem elég őszinte a szeretet. Arra is van utalás, hogy több ember együtt nagyobb dolgokra képes.
      A kis beszélgetésre reagálva. Azt vettem észre, hogy mostanában vannak olyan neoprotestáns keresztény irányzatok amik kőkemény materialisták, míg akiket ezek okultisának tartanak azok között valójában spirituálisabb keresztények vannak. Tehát, ha valamelyiket lazán lesátánosozzuk :-)))) , az inkább az előbbi.

      1. “Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: Az én nevemben ördögöket űznek, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek föl, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegekre teszik kezüket, és azok meggyógyulnak.” Lukács 16:17-18

        A lényeg, hogy kinek a nevében, kik teszik és miért.

        Lásd a nem hívő, zsidó ördögűzők esetét az Apostolok cselekedeteiben:

        “Elkezdték pedig némelyek a lézengő zsidó ördögűzők közül az Úr Jézus nevét hívni azokra, a kikben gonosz lelkek valának, mondván: Kényszerítünk titeket a Jézusra, kit Pál prédikál.
        Valának pedig némelyek Skévának, egy zsidó főpapnak fiai heten, a kik ezt mívelik vala.
        Felelvén pedig a gonosz lélek, monda: A Jézust ismerem, Pálról is tudok; de ti kicsodák vagytok?
        És reájok ugorván az az ember, a kiben a gonosz lélek vala, és legyőzvén őket, hatalmat vőn rajtuk annyira, hogy mezítelenen és megsebesülve szaladának ki abból a házból.” (Ap.Csel. 19:13-16)

    4. Nem tudok elképzelni nagyobb boldogságot, mint azt,hogy felébredjünk az emberiség rém álmából.Akik eldobtak mindent ami az emberiséget a teremtő Istenhez és Szent fiához köti. Ugyan akkor tudnia kellene minden embernek,hogy minden gondolat: Isteni, Sátáni, emberi megvalósul mert ez a teremtés alapja.
      Meta fizikai, tanban már ismeretes ,a gondolat ereje, mert minden a TEREMTŐ ISTEN alkotásával és befejezésév el egyenlő !

  10. Mint a “Törésvonal” című filmben.
    Most megfordult a fejemben, hogy
    1. felkészítik a filmmel a lakosságot egy ilyen helyzetre, amit valahogyan előre sejtenek, hogy kezelhető maradjon a pánikhangulat
    2. talán nem csupán sejtik ezt előre, esetleg valahogy okozói
    3. ha a lakosság nagy része a megadott, ismertetett forgatókönyvre számít és cselekszik, akkor nem Istenben bízva várja a menekülést, hanem a kormányban, hiszen minden el van rendezve. Emellett persze elrebeghetnek egy-egy imát, de a reményét már másba helyezi…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend