Nagytestvér

A megvásárolt autó csak részben a miénk ? Hamarosan tilos lesz otthon bütykölni

Maintenance-Mechanic-BestrideForrás: shtfplan.com

Azt gondolod, hogy a ház előtt álló autó a tiéd? Aki igennel válaszolt a kérdésre, jó, ha tudja, hogy a gyártók másképp gondolják.

Egyáltalán milyen mértékben mondhatjuk magunkénak a saját életünket?

A különböző adókkal, a piacok állami és egyéb manipulálásával, az élelmiszerek, az egészségügy és az oktatás feletti teljes központi hatalommal, igazából nagyon kevés területről mondhatjuk el, hogy a ?miénk?.

Az egyetlen, ami egyelőre elérhetetlen számukra, az a lelkünk.

Az egyik legújabb szisztematikus támadás alatt álló terület pedig az autóipar, ezen belül is az embernek az a szabadsága, hogy a saját autójával oda menjen, ahová akar.

Elmúltak az idők, amikor egy autó megvásárlásával az autó tulajdonosává váltunk és ezzel jogosultak lettünk annak átalakítására vagy javítására. Az autóvezetőkre bevezetett korlátozások és a közlekedés megfigyelése fokozatosan átszivárog magára az autógyártásra is. A káros anyag kibocsátásra, a biztonságra és környezetvédelemre vonatkozó előírások nevében megtiltják, hogy az ember házilag megbütykölje autója számítógép vezérelt alkatrészeit.

A vezess.hu így írt a kérdésről:

Rég elmúltak már azok az idők, amikor az ember egy csavarkulccsal, egy kombinált fogóval és egy kalapáccsal egész hétvégén elszöszmötölt az autóján: elektronikus rendszerek, nagyfeszültség, leszedhetetlen burkolatok rontják el a régi vágású autóbarátok szórakozását. Az autógyárak azonban nem érik be ennyivel: a gyakorlati örömfosztás után most elméletben is el akarják lehetetleníteni, hogy magad szerelj meg ezt-azt a kocsidon.

Az Egyesült Államokban egy tucatnyi nagyvállalat összedugta a buksiját, és kitalálták, hogy csatlakoznak a digitális millenniumi szerzői jogi törvényhez (Digital Millennium Copyright Act, DMCA), amely eredetileg az interneten terjedő kalózmásolatok szankcionálására született. Az autógyártók azzal érvelnek, hogy járműveik tele vannak olyan bonyolult és főleg levédett szoftverrel, kóddal, amelyekbe veszélyes és káros volna belepiszkálni.

A javaslat az autókat “mozgóképes számítógépeknek” tekinti, és ilyenformán védelem alá vonná a fedélzeten dolgozó összes szoftvert. ? A gyártók szerint egyébként a modern autóvásárló már nem is a járművet veszi meg, csupán annak használati jogát, egy traktorgyártó szerint pedig az ECU módosításával egy csomó gonosz dologra volnának képesek az autók – például illegális zeneletöltésre.

A híradások szerint a DMCA autóipari bevezetését olyan nagy cégek támogatják, mint a GM, a BMW, a Fiat-Chrysler, a Ford, a Jaguar Land Rover, a Mazda, a Mercedes, a Mitsubishi, a Porsche, a Toyota, a VW és a Volvo.

Eric Peters pedig egy régi jól bevált hatalmi húzásra hívja fel figyelmünket:

A gyártók szerint a járműben található szoftver és a számítógép vezérlés (ECU), ami nélkül egy modern autó üzemképtelen, az ő tulajdonuk marad. Azt állítják, ? és tudtátok, hogy ez következik ? hogy a házi bütykölés veszélyezteti a BIZTONSÁGOT, a számítógépes vezérlés módosítása pedig befolyásolja a beépített BIZTONSÁGI rendszereket.

BIZTONSÁG.

A kényszerzubbony kötelei szorulnak, és mint mindig, most is a béke és a biztonság nevében.

A járművekre, a környezetvédelmi szabályozás alá eső alkatrészekre és a fekete dobozként is szuperáló, számítógép vezérelt érzékelőkre bevezetett új törvényekkel a szabad mozgáshoz való jogot korlátozzák.

Az Autógyártók Szövetségének nyilatkozata is sokat elárul (a szövetségnek szinte minden nagy gyártó tagja):

A járművek alapvetően mobil eszköznek számítanak és manapság egyre több olyan berendezést tartalmaznak, amelyek értelemszerűen számítástechnikai eszköznek minősülnek. A javaslat támogatói nem említették a jármű telematikai rendszereit, amikor a javaslatot előterjesztették és egyetlen hozzászóló sem hozott fel olyan bizonyítékot, ami indokolná az ilyen rendszerekre vonatkozó szabályok alóli mentességet.

A jármű elektronikai vezérlő egységeinek (ECU) hozzáférési korlátozását megkerülő tevékenységek különösen aggasztóak.  A modern ECU egységeket úgy alkották meg, hogy azok minden szempontból megfeleljenek a káros anyag kibocsátásra, az üzemanyag takarékosságra és a jármű biztonságára vonatkozó állami előírásoknak.

Ha megengednénk a járműtulajdonosoknak, hogy kényük kedvük szerint hozzáadhassanak vagy elvehessenek ezekből a programokból, azzal a jármű valószínűleg elvesztené a fent említett szabályoknak való megfelelőségét, így a jármű üzemeltetése vagy későbbi eladása problémássá válna. A hozzáférési korlátozások beiktatása így az autó fontos számítógépes vezérlésének ?megbütykölését? hivatott megakadályozni, hogy ezzel megvédjük a sofőrök és utasok biztonságát és minimálisra csökkentsük a nem-megfelelés kockázatát.

A telematikai rendszerek amúgy köznapi nyelven a diagnosztikai és nyomon követő rendszereket jelentik, amit minden ECU-val rendelkező járműben megtalálunk. Ez itt a lényeg. Még a Wikipedia is azt írja, hogy a jármű telematika lényege:

?Egy jármű vagy járműflotta helyzetének, mozgásának, státuszának és viselkedésének megfigyelése.?

Ezek mind az ECU részei...
Ezek mind az ECU részei…

A digitális millenniumi szerzői jogi törvény még tovább szigorít majd a gyártókra vonatkozó amúgy is szigorú előírásokon és arra fogja kényszeríteni őket, hogy még jobban megnehezítsék a jármű ?tulajdonosa? számára, hogy módosítsa vagy házilag javítsa autóját.

Amennyiben pedig mégis megteszi, a járműbe szerelt megfigyelőrendszer ezt azonnal észreveszi, ami büntetést vagy egyéb jogi következményt von majd maga után, idővel pedig akár az autó távvezérléssel történő letiltását is jelentheti, így azt a helyzet rendezéséig nem lehetne használni.

Szóval az állam (a gyártók noszogatására, akiket lassan szinte lehetetlen szétválasztani az államtól), a saját autója vezérlését megbütykölőket jogosult lesz megbüntetni, mert a törvény szerint a tulajdonos ezzel a jármű BIZTONSÁGÁT veszélyezteti. Vagy working-on-carnetán ront a jármű fogyasztásán. Érdekes nem? Büntethetővé válik, ha az autóm többet fogyaszt a megengedettnél. Az mindegy, hogy én fizetem a benzint. Nagynyomású injektor? 150.000 forint. Kúpos légszűrő? Újabb 150.000 forint az államkasszába.

Vagy egyszerűen lefoglalják az autót. Vagy kikapcsolják. Távvezérléssel.

A szabályok betartatásához szükséges mechanizmus pedig már készen áll.

Bent van az autódban.

Lehet, hogy ideje visszatérni azokhoz a régi hagyományos autókhoz. Nem kell hozzá más csak néhány egyszerű alkatrész a bontóból és egy kis bütykölés.

Előző posztKövetkező poszt

40 hozzászólás

  1. Üdvözlet minden olvasó-hozzászólónak!

    Mindenért fizetnünk kell, ehhez pénzre van szükség, munkára-munkahelyre-vállalkozásra kényszerülünk a pénzért. A multinacionális vállalatok érdekeit az alkalmazásukban álló politikai szervezetek törvényekkel bástyázzák körül. A pénz forgalmát ellenőrzik, létezésünk személyes jövedelmezőségünk függvénye, a természet, az élet minden formája, minden tevékenységünk, de létezésünk is gazdasági viszonnyá silányul. Ilyen kérdések: hány milliárd embert képes eltartani a bolygónk? Meddig elég a fosszilis tüzelőanyag készlet? Meddig elegendőek a nyersanyagok? Mennyi hulladékot képes elviselni a természet? Mennyi beteg embert, nyugdíjast tud eltartani egy társadalom?
    A lényeges kérdésekről viszont nem beszélünk, nem illik beszélni! Ilyen kérdés lenne az, hogy a jelenlegi növekedésre alapozott gazdasági modell nem fenntartható! Hogy nem a bolygó eltartóképességével van baj, hanem az elosztási viszonyokkal, hogy a népesség 5%-a birtokolja a javak 75-80%-át. (A pontos számokat nem ismerem!) Hogy a termelékenység növekedése ellenére silányabbul élünk mint a kőkorszaki szinten élő népek, akik heti 2-3 nap munkával teremtik meg élelmüket, ruházatukat és lakásukat, a többi idejükben pedig játszanak, zenélnek, mesélnek. Hogy egy energia alapú világegyetemben nonszensz dolog energia hiányról beszélni. Hogy rohanó életünknek azért kell ilyennek lennie, hogy ne legyen időnk gondolkodni! Hogy az információs forradalom éppen az igazi ismereteket zárja el előlünk! Hogy az anyagi világ tudatunk kivetülése és tudatunkon végzett munkánkkal változtatható meg! Hogy minden ember örökké való lélek és ebbéli minőségében halhatatlan. És akkor itt kell visszatérni ahhoz a tényhez, hogy anyagi létezésünket egyre inkább ellehetetlenítik. Mert ebből a kutyaszorítóból csak szellemi (azaz anyagon túli) módon lehet kilépnünk! Hiszen az anyag, de mi magunk is, szellemi “termékek” vagyunk. El kell felejtenünk anyaghoz kötő félelmeinket és meg kell próbálnunk Münchausen báró módszerével (aki a mese szerint a saját hajánál fogva húzta ki magát a vízből) szellemi emelkedéssel kikászálódni! Mert azt sem szabad elfelejteni, hogy amit technikai civilizációnk alkotott, és amihez annyira ragaszkodunk, vagy szeretnénk elérni, az a természetben már magasabb színvonalon létezik, vagy szükségtelen. Ha körülnézünk a világban azt láthatjuk, hogy minden élőlény rendelkezik mindazzal amihez az életben maradáshoz és természetben betöltött szerepéhez szüksége van. Az ember sem kivétel ez alól! Anyagi létezésünk ellehetetlenítését ha nem tudjuk megakadályozni, akkor abból előnyt kell kovácsolnunk! Hogy hogyan azt ne kérdezzétek mert erre receptem nincsen, de ha volna akkor sem biztos, hogy mindenki számára alkalmas lenne. Inkább gondolat ébresztőnek szánom, mert az egyre erősödő szorításból csak ez nyújt reményt!

  2. A régebbi autókat folyamatosan kirostálják pl. a környezetvédelmi besorolással… (hiába teljesíti az előírt normát, bizonyos kor elteltével nem kaphatja meg azt a kategóriát).

  3. Igen ez mind összejöhetne nekik, csakhogy arra nem gondoltak, hogy az emberek többségének nincs pénze ezekre az új autókra és jó részük (köztük én is), ha lenne is rá annyi pénze se venne egy újdonsült agyonelektronizált ócskavast se. Azt pedig senkitől se várhatják el, hogy lecseréli a régi járművét, főleg nem ilyen “nagy” fizetések mellett, szóval lehet próbálkozni, de az emberiség jó részét nem fogják tudni hatalmuk alá vonni ezekkel az ócska próbálkozásaikkal.
    Ilyenkor örülök is, hogy nincs akkora jólét, hogy mindenki mindenből a legújabbat meg tudja venni, mert sajnos manapság az új egyenlő a veszélyessel (és sz*rral is), és ez egyre inkább igaz mindenre.

    A sok buta nyugati ember örül magának, mert telik neki a legújabb dolgokra, közben halvány gőze sincs arról, mennyire meg van figyelve és jó nagy rabszolgaláncra verve, már akkor is ha épp békésen a vadiúj tv-jét nézegeti, de ő elvileg a felső vagy középső elit, akinek mindenből a legjobb jár és a legjobb életet élheti…vagy nem!?
    Na most jön be az, hogy az egyszerű paraszt bácsika aki éli a maga egyszerű életét a tanyán vagy a kis faluban, mennyivel emberibb és egészségesebb életet élhet betegségektől, függőségektől, megfigyelésektől mentesen….nem úgy, mint ez a sok nyugati birka ember, aki jó dolgában már azt se tudja mit vegyen és eszi/veszi a sok beteg dolgot, mert a tudatába égették, hogy az “kell”.
    A sok magyar meg húz külföldre, hogy ezeknek a mintájára élhessen, mert azt gondolja akkor lesz jó az élete, ha körbeveszik az új dolgok és megveheti az új dolgokat, közben meg nagy tévedés ez az egész, mert csak nagyobb láncokra verik magukat.
    Éljünk egyszerűen, de nagyszerűen én azt mondom, és fogjunk végre össze, mert ezek nem fognak leállni, csak mi állíthatjuk le ezeket a közös tetteinkkel és kitartásunkkal karöltve.
    Örülök, hogy ezt kiadhattam magamból, mert fontosnak tartom, mivel épp elég nagy már a lánc rajtunk, amit letépni kéne magunkról, nem pedig még jobban magunkra olvasztani.

    1. -Nagyon HASZNOS és VALÓSÁGOS, -EZ a vélekedés !
      -Jól LÁTHATÓ, hogy már JÓ ideje MERRE megy -EZ a 3D-s Anyagi Világ…!
      Igen, a LEGVÉGSŐ IDŐKBEN vagyunk, és HA az ember, -NEM- akarja felvenni, a kényszerítő antikrisztus JELÉT,
      és az annak a SZÁMÁT ami a -666- akkor, az EMBER vidékre a TANYÁKRA költözik, és MEGTANULJA, hogy
      hogyan LEHET, és KELL a földből -“megélni”, és MEGTERMELNI azt amit az ÉLŐ test táplálására SZÜKSÉGES,
      ameddig ebben a testben kell lennie, ami NEM a LÉLEK, a SZEMÉLY*IS*ÉG(Í)…!!! !
      -Én már több mint 10 éve, LAKOZOM a TANYÁN, és tanulom mint -Fővárosi születésű a -földből való megélhetést, ami
      nem is olyan nagyon könnyű.
      -Mind*Én*Kit arra bátorítok…, hogy ahogy a LELKI*ÍSMERETE -ERRE biztatja, legyen nagyon BÁTOR, és lásson hozzá…! -Ha KELL valakinek SEGÍTENI, akkor ÁLLOK a RENDELKEZÉSÉRE !

      1. igen, ebben igazatok van, csak az első döntést lélekben kell meghozni, hogy nem érdekel a világ és annak gazdagsága ugyan is ha tanyára költözöl és önelláto akarsz lenni akkor le kell mondani a mai kor adta technikai dolgok többségéről és egy ugymond alapélet formára kell cserélni.
        Ez az embereknek lelki töréssel jár, kérdés hogy ezt vállalja -e vagy ragaszkodik a “civilizációs” jólét dolgaihoz
        Erre mondja az Ige hogy ne szeressétek a világot sem ami abban van, mert ha annak a rabjává válik az ember nem tud megszabadulni tőle.
        S ez barátaim mennyire igaz a napjainkban.Gondolkozzunk el , hogy mi könnyen le tudnánk mondani a technikai fejlődés adta dolgokról és egy létfentartási szintre redukálni az életünket.Szerintem nem nagyon vagy csak nagy lelki harcok által, ugyan ismindent megteszünk hogy az eddigi életszinvonalon éljünk.Ha kell elmegyünk otthonhagyva családunkat külföldre dolgozni vagy akár családostul másik országba költözni hogy az eddigi életszinvonalunkat megtartsuk vagy még javítsunk rajta.
        Ez egyértelmű hogy tévutra az éljünk jól útjára vezet , amit még a keresztények is követnek, mert azt gondolják, hogy Isten gazdag áldását tudják így megtartani/megszerezni.
        Ez a sátán által kivetett csapda a keresztények számára.

        1. Kedves Lacika!

          Kissé tévesnek érzem a meglátásodat, több okból is:
          1. Az emberiség szegény rétege le tudna mondani a “technológiáról” … – már ha hagynák a hatalmaskodók.
          – A bürokrácia útvesztői is “technológiákkal” vannak felfegyverkezve, és ha a szegény ember megtagadja, akkor jön az emberi életeket kioltó büntetések hada. pl. fizetés csak bankkártyára, ügyintézésekhez az utazás, lehetőleg időre, és minél sűrűbben.
          Aki időt és útiköltséget akar spórolni és van rá lehetősége, telefonon intézkedik.
          – A szegény rétegek nem csak, hogy le tudnak mondani a technológiáról, de a saját élvezetükre nincs is lehetőségük azt használni. Télen sokan így is a saját lakásukban fagynak halálra.
          Háztartások tömege él villany, gáz, sok esetben víz nélkül, mert nem tudták fizetni, a szolgáltató kikapcsolta, elzárta.
          Ja, hogy erről nem szól a híradó? ez nem hír értékű! De ettől ez még valós, és egyre többen szenvednek tőle. Van aki a lakásában, van aki már az “utcán” élők között.

          2. Vidékeken még annyi munkahely sincs mint Pesten, pedig itt sokaknak felkopik az álla a munkanélküliségtől.

          3. A “parasztnak” az lenne a dolga, hogy művelje a földjét.
          Igen, de szerinted engedik a hatalmasságok?
          – Vetés idényben annyi esőt küldenek a vidékek mezőgazdasági területeire, hogy vagy el sem tudod vetni a magot, vagy ha mégis, akkor az kirohad, a virágzó fákra jön a fagy, nyáron az eső nélküli aszály pusztít, ősszel az árvíz jellegű esőzésbe rohad bele az esetleges termésed, vagy kénytelen vagy leállni, várakozni a gabona betakarítással, egészen addig, míg a gabona tönkre nem megy. (És ekkor még csak a mesterséges időjárás manipuláció károsodásait említettem.)
          – Délután még gyönyörű volt a paradicsom ültetvényem, – amit locsoltam, drága permetszerrel permeteztem a kártevők ellen, – egészen addig, míg egy repülő el nem szállt felette, ki tudja mit szórt le, és másnap reggelre lankadt, összeesett volt az egész ültetvényem, majd pár nap alatt teljesen ki is pusztult.
          A 60 db. meggy fám permetezésére is horibiris összeget kellett költeni, hogy egészséges maradjon a fa, és eladható minőségi termést hozzon. A felvásárlás ára, még a permet szer árának felét sem fedezte, nem hogy a munkadíjat.
          A “paraszt” számára a mezőgazdaság (mag, a mesterségesen terjesztett kórokozók, férgek ellen a hatástalan, de drága vegyszerek) úgy vannak kitalálva, hogy drágább legyen neki megtermelni, (ha valami csoda folytán mégis megmarad a termése) mint az államtól drágán megvenni.

          4. Ezt a mondatodat is meggondolatlanul írtad:
          “Ha kell elmegyünk otthon hagyva családunkat külföldre dolgozni vagy akár családostul másik országba költözni hogy az eddigi életszínvonalunkat megtartsuk vagy még javítsunk rajta.”
          Akik elmennek külföldre dolgozni, azok nagyobb részt nem azért mennek, hogy az életszínvonalukat megtartsák, – legfeljebb a puszta ÉLETÜKET, színvonal nélkül, – illetve azokat a sarcokat valamilyen szinten tudják fizetni, amit a MI ÁLLAMUNK az állampolgáraira életellenesen ráterhel.

          Szeretettel: Erika

  4. I like trabant!
    Trabantot vagy ladát mmindenkinek! Na abba szóljanak bele az okos szoftverekkel! 😀

    1. Nekem Ladám van csak Szamara.Sokan kinevettek érte és 1 Ftért akarták megvenni,nem adtam el…nem rég valaki 800 000ért akarta megvenni.Annyiért sem adtam…felhívott egy lada gyűjtő és mondta német gyűjtőnek adjam el,azok akár 2-3 milliót is képesek megadni érte szemben a lehúzós csóró és bűnöző magyarokkal ,akik ebből akarnak megélni vagy vadparasztok akik majd tönkretennék a földeken…és ilyen 50-100 000ért akanák…

    2. Jézus is szamárral ment Jeruzsálembe és lehordták minden bolondnak,koldusok királyának,rongyosnak miegymásnak…

  5. Karvalykodó

    Lombbá lobbant ágak között
    trillázott az énekesmadár:
    erdőn élt – a fáknak köszönt,
    felette az ég volt a határ.

    Zavarta a dal a karvalyt:
    tűrhetetlen zaj ez – engem sért!
    S hadart: te akartad a bajt,
    színes tollú! Büntetlek ezért!

    Enyém az erdőd, fád, fészked –
    az égen csak én repülhetek!
    S ha szíved majd dalra késztet,
    az én nótám énekelheted.

    Most megszállom fád örökre!
    Nyelved némán is engem imád.
    Lelököm fészked a földre,
    hogy hozzám onnan rebegj imát!

    S akkor a sértett madárka
    a Naptól kért démoni erőt ?
    csőre a fát tépte-vágta,
    míg az karvalyostól ki nem dőlt?

    2013. 05. 04. Csorba Tibor

    1. Thea, ha úgy érzed, hogy az oldal szokásrendjét és célkitűzéseit egy verselő fórumtárs a rímes hozzászólásaival eltereli a kitűzött iránytól, legyél kedves közölni velem. Képes vagyok én prózában is írni – csak tudod van egy kötetre való szó-szobrom, így “egyszerűen” ki kell választanom – főleg emlékezetből – az általam (majdnem) alkalmasnak képzelt “szobrocskámat” és betenni a rendszer által most már automatikusan felkínált üres panelbe. Ha aktuálisan hozzá kell (illik) szólni, akkor a tervezői ténykedésem sínyli meg: építész és statikus vagyok, komoly munkákon bütykölök – az időm arra is kevés, hogy a megbízásaimnak eleget tegyek. Ha azonban annyira megragad az általad feltett téma, hogy nem bírok hallgatni, akkor felhagyok a kártyajátékkal és élőben gondolkodom. Köszönöm az eddigi lehetőségeket is.
      Szeretettel: Csorba Tibor

      1. Kedves Tibor!
        Szívesen látom a cikkekkel kapcsolatos rímeidet és saját meglátásaidat.
        Ha arra gondolsz, illetve azért írtad a fentieket, mert a hozzászólásaid csak jóváhagyás után mennek át, azt hiszem ez a ‘Honlap’ mezőbe beírt link, illetve az abban szereplő egyik szó miatt van. Ez egy biztonsági beállítás, amin nem szeretnék változtatni, így ha nem akarod, hogy a hozzászólásaid csak jóváhagyás után jelenlenek meg, az egyetlen megoldást abban látom, ha a ‘Honlap’ mezőt üresen hagyod, vagy más hivatkozást használsz.

        1. Értem és köszönöm, amit írtál értem -és ha tehetem, egyszer megnézem, mit tartalmaz egy ír tál…csak messze van Békéscsabától (addig beérem egy magyar tállal is, mert az se rossz, ahogy a magyar tálal).

    2. Tibi .

      Ez a versed nagyon *ott van* : Írhatnám, hogy látnoki ;
      De miért ‘démoni erőt’ ? – Miért nem inkább angyalit ?
      { Olyan Mihály félére gondoltam …. Jelenések 12 : 7 }

  6. Mostanában hallottam valahol: Az ember az egyedüli lény amelyik fizet (pénzben kifelyezve) azért, mert a Földön él.

  7. “Lehet, hogy ideje visszatérni azokhoz a régi hagyományos autókhoz. Nem kell hozzá más csak néhány egyszerű alkatrész a bontóból és egy kis bütykölés.”

    Mármint, ha nem lesz törvénytelen, és büntetendő cselekmény a balesetveszélyre, környezetszennyezésre, stb-re ( pl a “terrorizmus segítésére” hivatkozás, mert mondjuk nem ellenőrizhető, megállapítható központilag a tartózkodási hely, vagy egyéb….!) való tekintettel a hagyományos autók üzemeltetése…..!

    1. Az első, lemondani a benzinfüggőségről. A másik a bank 🙂 Ezeken túl vagyok de még nem termesztek, csak tanácsokat adok 🙁

    2. Hát nem tudom, én a ladák országában élek (szerintem sehol a világon nincs annyi lada, mint itt), de legszívesebben betiltanám az összes öreg kocsit. Összehasonlíthatatlan a magyar és az itteni levegő, és ehhez nagyban hozzájárulnak az itteni öreg kocsik…

      1. Gondolj bele,mi lesz ha az illu gondol egyet és csinálnak egy autós 911es távirányításra trójai falovat rakva az autókba?Akkor melyik lesz a környezet károsítóbb és önpusztítóbb?Inkább szívni a mérgezett levegőt de még így is túlélve,vagy lucifer áldozati oltárán meghalni milliók akár milliárdok is.attól függően mekkora mértékű áldozatot kívánnak éppen bemutatni….

      2. Igen, valóban nem jó kipufogó gázban élni, de már régen kitaláltak nem környezetszennyező üzemanyagokkal működő motorokat ( már Tesla is), amelyekkel már régen meg lehetett volna oldani ezt a kérdést! Csak ezek a találmányok (világszerte) el lettek süllyesztve, mert nem termelnének profitot néhányaknak! ( Persze nem erre hivatkoznak, hanem az “emberek érdekeire” ( munkahelyek, stb) …! Persze akkor nincs ilyen problémájuk, ha egy akármilyen gyárat teljesen automatizálnak, és már nem is alkalmaznak emberi munkaerőt….! ( Nem a technikával van problémám, hanem azzal, hogy nem a közjó a fontos a vezetőknek, hanem a gazdagok érdeke…. !)

        Itt ez egy újabb ilyen találmány, amellyel a szerencsétlen feltaláló Magyarország hasznára szeretett volna lenni:
        vízzel működő autó: https://www.youtube.com/watch?feature=endscreen&NR=1&v=laRrpaZvPY8

        Persze nem ezeket az időket éljük most….! Sajnos ritkán éltünk olyan időket, amikor nem a hatalom és a pénz számított, hanem az ember….! Tényleg volt olyan….?!

        1. Ja! És pl, ha Magyarországon megcsinálnád magadnak ezt ( vagy akármilyen “alternatív” üzemanyaggal működő járművet) , bűncselekményt követnél el, mert az államot “megrövidítenéd” az üzemanyagból származó jövedéki adótól, és ÁFA-tól, és az egyéb bevételektől….! ( Ezt valamelyik miniszter mondta a nyilvánosság előtt….!)

        2. Nem volt, kedves Ida. LESZ ! az ezerévben, az Úrtól 🙂 alleluja !

          … de még addig nekünk is át kell mennünk “egy keresztségen” (nem úgy értem hanem úgy) szóval, nyugalom és bizalom! az Isten Szeretet és minden javunkra válik ahogy megmondta Pál apostol (Rómaiakhoz 8.28)

        3. Igen, drága Évi, de most még a közeljövőről, és a most-ról beszélünk…! Az általad említett idő eljöttét, csak nagyon kevesen fogják megélni a próféciák alapján. ( És azért ilyen negatívan beszélünk a jelenről, és a közeljövőről, mert szörnyű dolgok jönnek, és jó ha mindenki felkészül rá lelkileg! )

    3. Most még csak terrorizmust emlegetnek, de nem is olyan rég volt itt is egy cikk, ahol már a “növekvő szélsőségességre” hívták fel a figyelmet.
      Elgondolkodtató, ha azt mondják, szélsőséges, mert ez a kategória erősen nézőpont kérdése, nekem pl rögtön a törvényen kívüli, osztályidegen, osztályellenes, alsóbbrendű, gój, kultúraromboló kategóriák jutottak eszembe, de napestig lehetne folytatni a felsorolást. Amikor az új világrend megalakul, a maga ideológiájával és struktúrájával, a maga vallásával, pontosan mi, hívők leszünk a szélsőségesek. A keresztényüldözések akkor fognak igazán kiteljesedni.
      Már az is bökni fogja a csőrüket, hogy ellenőrizhetetlen járműveket használunk, vagy teljesen mellőzzük azokat, nem tartjuk majd be a törvényeiket. A világ sok országában jelen levő, összeférhetetlen társadalmi csoportokkal vesznek minket egy kalap alá, és ugyanaz lesz az elbánás velünk is, mint velük. Vagy választhatunk, és rendes állampolgárok leszünk, kárhozatba taszítva magunkat.

      1. A mi bűnünk ( és másoké is!) az lesz, hogy nem követjük, és imádjuk majd az első fenevadat, amelyet a HP ajánl, és nem vesszük fel annak a pecsétjét….! (Pl, az “alaptörvény” alapján, már most bűncselekményt követsz el, ha a róm kat egyház tanításával nem megegyező, bibliai ( vagy akár gnosztikus) keresztény hitet hirdetsz…! Vagy nem tiszteled a “Szent Koronát”….! Így most mindenki bűnöző, aki nem azon egyház tanításait hirdeti, csak most még nem veszik annyira komolyan…! De “eljön majd a sötétség ideje, amikor senki nem munkálkodhat majd….”!) A fejünk vétele az Isten beszédéért, és a Jézus bizonyságtételéért lesz! Ennek a többi vonzata csak köztörvényes bűncselekménynek számít majd ( valószínűleg)…! (Pl, ha nem lesz készpénz ( csak pecséttel ellátottak adhatnak, vehetnek…) , majd nem fogsz tudni kihívni egy villanyszerelőt se, ha szükséges lenne. Persze nem lesz szükséges, mert áramot se fogsz tudni venni, mert nem fogod tudni fizetni ( nincs pecsét, nincs vásárlási jogosultság… ). De, ha társasházban laksz, akkor majd annak a költségeit se fogod tudni …! De ez majd a pecsét idején lesz. Viszont nem hiába igyekeznek a “gazdasági válságot” megcsinálni, hiszen az a cél, hogy mindenki pecsételve legyen. Azután pedig, ha “közegészségügyi” szempontra hivatkozva ( mert a TTIP szerződés alapján ez is várható) betiltják majd az ásott, vagy fúrt kutak használatát, vagy egyéb (ingyenes) vízvételi lehetőségeket, akkor már semmi idő alatt bűnözővé is válhatsz, ha azt/azokat használod…! Ha nem azokat a vetőmagokat veted a földeden, amelyeket engedélyeznek, akkor megint csak az vagy. ( És akkor fizethetsz büntetést ( mert “megfertőzted” a szomszéd termését is!) , és elpusztíthatod a saját termésedet, állataidat…! De, lehet, hogy majd arra is lesz egy brigád ( biztos, ami biztos), akik “munkáját” veled fizettetik majd ki. Meg, per költség, és a többi….! Persze ez a pecsét idején, az annak felvételét megtagadókra ez már nem áll, mert akkor nem tudsz majd fizetni…, csak esetleg a fejeddel…!)

        1. Ne láss ilyen sötéten! Ameddig van harceszköz, gondolat, szervezés, nem kell csüggedni, a fej, az más kérdés, az mehet (majd) 🙂

        2. Drága Évi!

          Úr Jézus látta ilyen sötéten a helyzetet : Luk. 21,36 Vigyázzatok azért minden időben, kérvén, hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, a mik bekövetkeznek, és megállhassatok az embernek Fia előtt! Márk. 13,12 Halálra fogja pedig adni testvér testvérét, atya gyermekét; és magzatok támadnak szülők ellen, és megöletik őket. És lesztek gyűlöletesek mindenki előtt az én nevemért; de a ki mindvégig megmarad, az megtartatik.

        3. Kedves Ida!
          Sajnos tényleg ilyen szomorú és fájdalmas lesz a helyzet, ahogyan írod. Én azt gondolom, de lehet,h. nincs igazam. Ez az utolsó idő már a francia forr.óta van, + a 2 világháborúval és azóta is végig valahol mindig van szörnyű gyilkolászás. Most a Don kanyarról néztem dokumentum filmet a túlélők elbeszélései és a mostani történések a világban. Emberi testrészekkel szana -szét, a sebesűltek kínjai. Van még a földön olyan hely, ahol nem folyt ki emberi vér? Ida én azt a néhány évet gondolom békésnek, amikor még Ádám és Éva nem vétkeztek, azt mondják egyesek, hogy az 7 év volt összesen. Az Úr Jézus idején, amikor ő végig szerette az emberiséget /ez egy kis tér kis helyen, sok gyógyítással/ Ennyi!
          Bocsáss meg, de nagyon felejtek. Irtad az első fenevadat. Ki a második? És, ha lesz második, miért kell az álló pusztító utálatosságot imádni?
          Ma olvastam talán az alfahírben, hogy a pápa, elfogadta Palesztínát, mint államot és nemsokára alá is írják a dokumentumot. Tudom ez még nem a békeszerződés…, de mindenben és mindenhol közeledünk….a vég felé.
          Szeretettel: s

        4. Ez most nekem nagyon aktuális, amit írsz, kedves Ida. Épp most lapoztam fel: “úgy világoskodjék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket, és dicsőítsék mennyei Atyátokat” szóval, látják a jótetteket, én meg látom a rosszat, önzést, kiszúrást másokkal és mindezt édes-kedvesen adják elő (én vagyok ellenség) és azon törik a fejüket, hogy “semmisítsenek meg” tegyenek lehetetlenné/tehetetlenné … Ilyenkor kell a “bölcsességgel párosult ész” meddig tegye még az ember a JÓT azokért, akiket elnyomnak és minderről fogalmuk sincs!

        5. Drága ÉVI!

          Jel. 2,25 Hanem a mi nálatok van, azt tartsátok meg addig, míg eljövök.
          Jel. 2,26 És a ki győz, és a ki mindvégig megőrzi az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányokon;
          ?2 Thess. 3,13 Ti pedig, atyámfiai, meg ne restüljetek a jó cselekvésben.

          Nagyon megértelek, és szerintem valamennyiünknek ez a tapasztalata, mind a világi emberekkel, mind a hamis atyafiakkal kapcsolatosan. És ez csak egyre rosszabb lesz sajnos, az ige szerint. De, nekünk nem az eszünkre kell hallgatni, hanem a Szent Lélekre, Aki a szívünkben lakik, és engednünk kell Őt munkálkodni (ha akar, és ameddig akar) a szereteten keresztül, még akkor is, ha mi nem látjuk annak semmi értelmét se az eszünkkel. Azt pedig, amikor már nem akar valahol munkálkodni, úgyis jelzi. ( Ha az eszünkre hallgatnánk, és nem a bennünk lévő Szent Lélekre, és az Isten által szívünkbe kitöltött szeretetre, akkor már régen “köptünk” volna egyet, és ” világgá mentünk volna” …!) Nem szabad elfelejtenünk, hogy a világosság a sötétség közepette fénylik, és mi a sötétségbe lettünk elhelyezve. Tulajdonképpen nekünk a világítás a dolgunk itt a földön, és az, hogy egyre tisztábbak és fényesebbek legyünk, ami a cselekedeteinken keresztül is láthatóvá válik. Viszont a tanítvány nem nagyobb a mesterénél, és ha Őt megvetették, üldözték, és háborgatták, akkor nekünk se jobb, és nem lesz jobb. Illetve, minél jobban hasonlítunk Jézusra, annál nehezebb lesz az életünk a világban. Annál megvetettebbek, nevetségesebbek, és gyűlöletesebbek leszünk. ( Legalábbis a mi ígéreteink a jutalomra, nem mostra, és nem ide, erre a földre, világra szólnak. Persze vannak ideszóló ígéreteink is, pl: 1 Tim. 6,8 De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele , de nem azok az elsődlegesek.) Ahogyan az Úrral tették: “ok nélkül gyűlöltek engem…”, úgy tesznek velünk is. Viszont mi nem az emberek dicséretét , és elismerését keressük, hanem az Atyáét, és az Úr Jézusét. Hogy azt mondja nekünk is, hogy “.. ez az én szeretett fiam, benne gyönyörködöm…”.

          Remélem, felüdítettelek egy kicsit!

        6. Ida, annyira jól esett, hogy sírok … igen, a jó cselekvést nem szabad abbahagyni

          teljesen el vannak varázsolva … szó szerint, és már feltettem a kérdést, hogy én nem látok jól ha ennyi ellenség/gonoszság “lett” és abba kellene hagynom? Köszönöm :’)

        7. Drága SORAYA!

          A szörnyű utolsó idők, már az Úr menybe menetele óta tartanak szerintem. A keresztények már az első században is várták vissza az Urat. Már az apostolok is azt írták, hogy az idő rövidre van szabva, és ezért mindenki úgy éljen, hogy akár holnap is visszajöhet. Mindig tele volt erőszakkal, elnyomással, háborúkkal, pusztítással, és igazságtalansággal az egész világ. ( De, ha az ószövetség könyveit, vagy akármilyen történelmi témájú könyvet olvassuk, már ott se találunk nagyon mást. )
          ” Ida én azt a néhány évet gondolom békésnek, amikor még Ádám és Éva nem vétkeztek, azt mondják egyesek, hogy az 7 év volt összesen. Az Úr Jézus idején, amikor ő végig szerette az emberiséget /ez egy kis tér kis helyen, sok gyógyítással/ Ennyi!”
          Szerintem csak az édenkertben, illetve utána még addig, amíg Ábel és Káin össze nem vesztek. Azért, ha az Úr 3 és fél évére gondolunk, akkor Keresztelő Jánosra is gondolhatunk, és azokra az emberekre is, akiket a rómaiak , vagy a saját nemzetük béliek nyomorgattak. ( Már a születésekor is nagy vérengzést rendeztek a csecsemők, és kisgyerekek között…!) Nem hiába akarták királlyá tenni…!
          ” Irtad az első fenevadat. Ki a második?”
          A második a Hamis-Próféta, aki az első fenevad ( amelynek a feje meggyógyíttatik) imádatára csábítja az embereket, és annak képének ( bálvány szobrának) az elkészítésére, amelyet, ha valaki nem imád, akkor annak a fejét veszik, és annak a pecsétjének a felvételére. Amely vagy a neve, vagy a nevének a száma. És a harmadik fenevad az Anti-Krisztus, a bűn embere, a kárhozat fia, aki beül majd Isten templomába, és istennek mondja magát. Ez utóbbi már nem “vacakol” bálványszobrokkal…! ( Ezek ketten, a HP, és az AK, fizikailag is valós emberek . Az első fenevad pedig a hamis vallás. )

          “És, ha lesz második, miért kell az álló pusztító utálatosságot imádni?”

          Az erőszak, és az elhitetés miatt, mert aki nem imádja az első fenevadat ( aki a Sátán ereje által jött létre, és akinek a Sátán adta a hatalmát, és a királyi székét (Jel. 13,-) , és aki imádatával a Sátánt is imádják) , és annak képét ( amellyel a hódolatát, elismerését, és imádatát fejezi ki felé) , annak a fejét veszik. Hatalmat kapott, és újból hatalmat kap rá ( 42 hónapra), hogy a szentek ellen hadakozzék, üldözze, és legyőzze ( megölje) őket. A közöttük lévő, az Úr Jézushoz ragaszkodó, és Őt imádó szentek ellen is! Akiknél az Isten beszéde, és a Jézusról való (belső, szellemi) bizonyságtétel van.

          “Ma olvastam talán az alfahírben, hogy a pápa, elfogadta Palesztínát, mint államot és nemsokára alá is írják a dokumentumot. Tudom ez még nem a békeszerződés?, de mindenben és mindenhol közeledünk?.a vég felé.”

          Pedig lehet, hogy ráhibáztál drága SORAYA. Mindenki “ateista”, világi “királyt” vár ( egy nagy, világbéke szerződéssel), pedig a jelenések könyve nem erről beszél. És éppen emiatt tud majd egy egész világot becsapni, mert nem onnét várják a “pofont” ahonnét jön: Jel. 13,11 Azután láték más fenevadat feljőni a földből, a kinek két szarva vala, A BÁRÁNYÉHOZ HASONLÓ, de úgy szól vala, mint a sárkány…! ( Jel. 13,12 És az előbbi fenevadnak minden hatalmasságát cselekszi ő előtte; és azt is cselekszi, hogy a föld és annak lakosai imádják az első fenevadat, a melynek halálos sebe meggyógyult vala; És nagy jeleket tesz, annyira, hogy tüzet is hoz alá az égből a földre, az emberek láttára. — ( pl, ez csak most jutott eszembe, hogy a pápa megválasztáskor, villám ( tűz) csapott le az égből, a Szent Péter bazilika tornyára….! Persze nem szeretnék semmibe semmit belemagyarázni, de legyetek/legyünk résen mindig….! )—- És elhiteti a földnek lakosait a jelekkel, a melyek adatának néki, hogy cselekedje a fenevad előtt; azt mondván a föld lakosainak, hogy csinálják meg a fenevadnak képét, a ki fegyverrel megsebesíttetett vala, de megelevenedett.)
          (Ráadásul, az utolsó napok eseményei a bibliai próféciák alapján nézve, megint Izrael körül forognak, és a fenevadak körül….!)

          Ha ez a prófécia is többszörösen teljesülő :”Dán. 11,21 És ennek helyébe egy útálatos áll, a kire nem teszik az ország ékességét; hanem alattomban jő, és hízelkedéssel jut az országhoz.” , és nem csak a Makkabeusok, és a látható római birodalom idejére szólnak, akkor lehet, hogy gondolhatunk itt a pápa változásra is. ( Hiszen szerintem nem tudjuk, hogy mi volt annak a hátterében, és hogyan történt pontosan! Viszont tudjuk, hogy a földi “királyok” első útja hozzá vezet, és hatalma van a föld királyai felett…. )

          Visszatérve a szerződésre: azt is tudjuk, hogy az armageddoni csata is ezért lesz: Jóel. 3,2 Egybegyűjtöm akkor mind a pogányokat, és levezetem őket a Josafát völgyébe, és perbe szállok ott velök, az én népemért és örökségemért, az Izráelért, a melyet szétszórtak a pogányok közé, és megosztoztak az én földemen;…

          Szeretettel: Ida

  8. Még jó,hogy a kinaiakat ez sem érdekli,mert semmire sem vesznek licenset. Az alkatrészekhez sem.

    1. Köszönöm Ida, hogy válaszoltál!
      Évek óta a történelem könyveket olvasom és látom, hogy végig vonúl a történelmen a háborúskodás, és a s. terve. Inkább a nagy /tervek fejlemények/ beindulását gondoltam a fr. forr. idejétől, nagyon rákapcsoltak, és a nagy technikai fejlődés is segít nekik. Látod már itt tartunk az autókkal is. Újra egy tulajdon-elvételről olvastam, senkinek semmilye se lehet, lakhat a házában, dogozhat a földjén, addig, míg nem ellen álló. Ha azzá lesz, tehát nem fogadja el ak.jelét, földönfutóvá lesz. Azon gondolkodom, -jött a kommunizmus, O.o. -ot megbuktatták, most szét akarják szedni. Van amerika és a Nyugat, amiben engedték és bemutatták a jóléti társadalmat, hogy mindenki vágyakozzon jólét után, erre mi rohantunk be az eu-ba, lassan ami. is szétesőben és még erre egy háborút akarnak O.o.-al, az arabokkal, és azután újra /talán épp. O.o-ban újra elkommunizálják a magán -tulajdont, /tehát újra éled a fv.? és + Kína, aki amúgy is /szerintem/ világhatalomra törekszik, ahogyan újságot olvasok vagy fejtegetéseket, véleményeket az eseményekről. O.o.-ban a nép 41 %-a sztalint emlegeti, felmérés alapján és azt a kort várják vissza. Megdöbbentem. Pedig én az orosz néppel és Putyinnal szimpatizálok. Azért figyelek is. A pápát, figyelem, gyanús nekem, és mindig azon bosszankodok, hogy minden államfő lejentkezik nála, de már elődjeinél is.
      Ida! Nem akarlak fárasztani a válasszal, csak úgy elmondtam, amit gondolok. Köszi mindent.
      Szeretettel. s

      1. Drága SORAYA!

        Köszönöm a válaszod. Én pl, az egész világtörténelemre gondoltam, amikor írtam. Dél-, és Észak-Amerika, Ausztrália lakosságának kiirtása ( és amit még előtte azok is, meg ezek is végig tettek), az ázsiai régióból amit tudhatunk, hogy ott is mennyire értéktelen volt ( és értéktelen most is) az emberélet, a rabszolgaság, a gyarmatok, stb….! Hogy hogyan kényszerítették kevesek ostorral, fegyverrel, kínzással, stb-vel a többi embert, hogy dolgozzon nekik, hogy jólétben, hatalomban éljenek ők…! De, szerintem most sincs ez másképpen…! Csak most fizetésnek hívják azt a keveset, amit a többség a munkájáért kap…! És itt megint az egész világra gondolok…! Azután itt van az is, amit írsz. De, őszintén szólva én a vagyonelkobzástól nem vagyok annyira felháborodva, ha az azoktól történik, akik országok, népek, emberek kirablásából szerezték azt. Persze, tudom, hogy nem így szokott lenni…! Én azon se lepődök meg, hogy az emberek Sztálint, Kádárt, vagy azok közül többeket kívánnának vissza…! Ahogyan Orbán Viktorunk mondta “…egy rendszerváltásnak vannak vesztesei, és vannak győztesei….”. Viszont nem mindegy, hogy a kevesek, vagy a sokak a győztesei…! És, ha körbe nézel a mi országunkban akár, akkor nem biztos, hogy a sokakat látod győztesnek…! És azok a kevesek ( akik mindenhol, minden országban győztesek lettek) “törvényes”, de tisztességtelen, erkölcstelen úton lettek azok…( tisztelet a nagyon kevés kivételnek)! És ez lesz a nehéz majd a dologban, amikor fellép AK, mert olyat fog hirdetni, és tenni, ami a sokak fizikai életét fogja megkönnyíteni….! Nem olvasunk a Jelenések könyvében olyat, hogy az ő ideje alatt másokkal is harcban állna, mint Istennel, és a “nagy paráznával, és a nagy Babilonnal”…!
        ( A lovasok egyébként a mennyből indultak….!)

        Nekünk meg csak erre kell törekednünk : 1 Kor. 2,5 Hogy a ti hitetek ne emberek bölcseségén, hanem Istennek erején nyugodjék.

        Szeretettel: Ida

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend