Idők jelei

Az ateista csoport követeli, hogy az iskolai focicsapat ne imádkozzon

team_prayer (1)Forrás: foxnews.com

Egy Georgia állambeli focicsapat lehet, hogy maga mellett tudhatja Isten támogatását, de vádolóik szerint ez nem igaz az alkotmányra és azt követelik, hogy hagyjanak fel a játék előtti imákkal.

Az Amerikai Humanista Szövetséges (AHA) azzal vádolja a Chestatee középiskola edzőit, hogy idéztek a Bibliából a csapat dokumentumaiban és poszterein és imádkoztak a játékosokkal, ami szerintük alkotmányellenes.

?Erre nincs mentség,? nyilatkozta Monica Miller, az AHA jogásza a FoxNews-nak. ?És még csak nem is egyszerűen diákok imájáról van szó, hanem az edzők imádkoztak a diákokkal. Ráadásul alapos okunk van azt feltételezni, hogy nem egyedi esetről van szó.?

A jogász, aki levélben perrel fenyegette az iskolakerületet, azt mondta, hogy egy ?aggódó állampolgár? tett bejelentést náluk, hogy a középiskola megsérti az alkotmányt. Levelében követelte, hogy az edzők hagyjanak fel az imákkal és minden bibliai idézetet és vallásos üzenetet töröljenek a csapat dokumentumaiból és egyéb anyagaiból.

A humanista szövetség leginkább azon háborodott fel, hogy a csapat távozó edzője is csatlakozott a játékosok imájához.

?Előfordult, hogy a vezető edző vezette az imát, ami az alkotmány záradékának súlyos megsértése,? áll a levélben. ?Látva, hogy szervezőként és vezetőként részt vesz az imában, egy kívülálló arra a következtetésre juthat, hogy helyesli a vallást.?

A levél felsorolta az eseteket, amikor az edzők vagy tanárok imában vezették a játékosokat az edzések során vagy meccsek után, illetve, hogy dokumentumaikban hol idézték a Bibliát.

Az egyik edzésterven például Pálnak a Galátabeliekhez írt leveléből és a Példabeszédekből idéztek:

?A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.? (Galáta 6:9)

?Vassal formálják a vasat, és egyik ember formálja a másikat.? (Példabeszédek 27:17)

?Sajnos az iskola alkotmányellenes tevékenysége nem merül ki az imában,? folytatja a levél.

Gordon Higgins, az iskola sportszakosztályának vezetője a FoxNews-nak nyilatkozva elmondta, hogy hamarosan kivizsgálják az ügyet.

Előző posztKövetkező poszt

29 hozzászólás

  1. Van egy dilemmám: egy sport eseményben van egy győztes meg egy vesztes. Mindenki a győzelemre hajt, ez természetes. (…?) De mindig van egy vesztes is. A győztessel nem foglalkozok most, ő elnyerte jutalmát. De mi van a vesztessel? A vesztes miben kevesebb mint a győztes? Talán lusta volt és ezért veszített? Vagy csalni akart még ha nem is sikerült? Vagy valami más erkölcsi hibát követett el? Három ezred másodperc végett az egyik embernek pálmaág meg dicsőség, rengeteg pénz, a másik meg dolgozhat megint egy egész évet. Hívő emberekről van szó. Keresztény ember is le akarja győzni az ellenfelét és azután nem törődik a másik veszteségével, csak a saját győzelme érdekli. Krisztus azt mondja, ha valamiből kettőt birtokolsz az egyiket add oda akinek nincs egy sem. Ha két gólt elértél, az egyiket add oda az ellenfelednek. Tudom, hogy a sportnak ez a lényege. Az hogy rangsoroljuk az embereket, hogy kiderüljön ki a jobb. ( S közben minden sportoló kiváló teljesítményt nyújt.)
    Szeretem a sportokat. De mindig zavarban vagyok, amikor Jézus az elesett felemeléséről tanít. Amikor arról beszél, hogy szolgáljuk a gyengébbet, mi akik erősek vagyunk. Ehelyett keresztény focicsapat a győzelemért imádkozik. Közben elfelejti, hogy akkor lesz egy vesztes is.
    Nem tudom… ha valakinek van valami jó meglátása a témában, szívesen látom…

    1. Herceg!
      Eszembe jut a gondolataidról a végtelen hit című film, talán láttad. Ha nem, esetleg megnézheted, még az is lehet, hogy youtube-on fent van.
      Ott ugyebár a muksó megtér, és a csapata tagjai is megtérnek, s megnyerik a bajnokságot.
      Nekem egy kicsit olyan karizmatikus hejhó ez a film. Az egyszer megnézhető kategória.
      Most volt a foci vb, meg a vizilabda eb is. S hát a sportesemények a nézőkért vannak. Mi tartjuk el ezeket az embereket azzal, hogy nézzük őket, fizetünk a belépőkért, stb. Vajon Isten szemében bűnös a sportoló, vagy bűnös-e az, aki a tv képernyő előtt bámulja a foci vb-t vagy egyébb más sporteseményt?
      Ezek inkább költői kérdések.
      A vizilabda Eb-n érdekeltek voltunk mi is. S amikor a szerbek ellen kikaptunk elég csúfosan az vajon kudarc volt? Ha felületesen nézzük a dolgokat, igen. De ha mélyebben, akkor nem. Egyszerűen a szerbek jobbak voltak, s megérdemelték a győzelmet, ez tény. Viszont, amit a magyarok felépítettek vizilabdában, az csodálatra méltó, így valójában nem kudarc még sem. Szóval ahogy nézzük.

      Ez a világ nem Isten uralma alatt van, így nem várhatjuk el, hogy a sportolók Isten szemszögéből nézzék a dolgokat.
      Persze láttunk a vb-n brazil gyereket drámaian nyiladkozni arról, hogy Ő a futballcsapatért imádkozik. Konkrétan a brazil válogatott egyik játékosáról beszélek.
      Vagy hát ott van szegény Szenna is, az autóversenyző. Ő mindig arról beszélt, hogy ő bizony hisz Istenben.
      Szerintem alapvetően az indíték a lényeg. Ha egy edző, ha imádkozik a meccs előtt, azért kéri Isten segítségét, hogy a lehető legtöbbet hozza ki a csapat önmagából, akár győz, akár nem, az helyén való.
      Az, hogy ha azért imádkozik, hogy mindenképpen nyerjen a csapat, nem biztos. Isten nem egy autómata, aki kényünk kedvünk szerint befolyásol eseményeket.
      Nekem ezért gázos kicsit a Végtelen hit című film. Ez amolyan sikerkereszténység!
      Ha Istent megkéred, lesz autód! Lesz pénzed! Lesz mindened!
      Egész gyülekezetek épülnek arra, hogy elhitetik a tagjaikkal, hogy ha nincsen anyagi áldás az életeden, akkor már nem is szeret Isten.
      Hogy miért nincs anyagi áldás, annak több oka lehet. Lehet, hogy a te hibád! Lehet, hogy nem, hanem a körülmények! Sok minden lehet. De azt kijelenteni, hogy Isten nem szeret csak azért, mert anyagilag nem megy jól, enyhén szólva baromság.
      Akkor az őskeresztényeket nem szerette Isten? Na neeee!
      A másik: ezek a szerencsétlen sportolók mutatnak egy arcot a világnak, meg aztán van egy elrejtett életük, amit a kutya sem ismer. Fogalmunk sincs a küzdelmeikről, a félelmeikről, semmiről. De Isten a szíveket vizsgálja, s a maga idejében ítél az Ő irgalma és igazsága szerint.
      Ebben kell megnyugodnunk!
      Isten áldjon benneteket!

    2. Kedves Herceg és E.V.!

      Bár nem vagyok szakértője a sportos témáknak, de ennek kapcsán felvetettetek olyan kérdés/eket, amelyek túlmutatnak ezen.
      Azt tapasztalom, hogy egész életünket (a nyugati világét) áthatja a győzni akarás. Már az óvodában belenevelik a kisgyerekekbe, amikor csapatjátékokban versenyeztetik őket Később a tanulmányi versenyekkel, az egyetemekre való bekerüléssel tovább erősítik, mire kikerül a “való világba”, már természetesnek veszi, hogy úgy kell érvényesülni, mert csak úgy tud a felszínen maradni, ha a “konkurenciát” legyőzi/eltapossa.

      Elfeledkeztünk arról, hogy a sportot önmagáért, a mozgás öröméért, a játék szépségéért élvezzük, ami amellett, hogy egészséges, számos pozitív vonással gazdagíthat (kitartás, összetartás, fair play, …).
      Ma már, különösen a világversenyeken, mindezek háttérbe szorultak, hiszen a cél sokkal fontosabb: a hírnév-pénz-hatalom megszerzése (sátáni kísértés). Itt nem elsősorban a sportolókra gondolok, hanem azokra a háttérerőkre, akik őket irányítják, és ilyenné tették a játékos küzdelmet.
      Csak két írást linkeltem be, amelyek szélesebb nézőpontból elemzik ezt a jelenséget: magyarinfo.blog.hu/…/terbeli_kirekesztes_rendori_eroszak_rabszolgamu…
      http://www.hatharom.com/…gondolatai/…/057ab5-a-brazil-vilagbajnoksag-ne...
      A sport ebben az eltorzított formájában – meggyőződésem, hogy nem Istennek tetsző.

      Herceg írja: “Keresztény ember is le akarja győzni az ellenfelét és azután nem törődik a másik veszteségével, csak a saját győzelme érdekli. Tudom, hogy a sportnak ez a lényege.” Szerintem nem ez a lényege, sokkal inkább önmagunk fölött aratott győzelem (mint életünk más területein is), tudom-e tágítani a saját határaimat, tudok-e jobb eredményt produkálni, jobbá válni, mint tegnap? És, ha ez sikerül, már győztes vagyok, ehhez nem kell a másik/mások veresége!

      E.V. írja: “Egész gyülekezetek épülnek arra, hogy elhitetik a tagjaikkal, hogy ha nincsen anyagi áldás az életeden, akkor már nem is szeret Isten.” Hallottam ilyen felfogású keresztényekről, és ez is abban erősít meg, amit már többször is tapasztaltam, hogy még a Bibliát is ki lehet forgatni, ha az ember nem úgy használja, ahogyan/amiért íródott: nem Isten akaratát kutatja benne, hanem önös kis vágyaira keres igazolást. Biztos vagyok benne, hogy a jólét, a vagyon önmagában nem bűn, hogy hogyan élünk vele, az már könnyen vihet a bűn útjára.

      Jézus főként arról tanított, hogy hogyan gazdagodhatunk lelkiekben, többször szólt a fölös anyagi javak ellen, mert ezek révén egyre inkább belesüllyedhetünk az anyagi világba, és így magunkat vágjuk el a mennybe jutástól. Nem véletlenül nem adott részletes étkezési tanácsokat, testedzési praktikákat – nem mintha ezek nem tartoznának földi életünkhöz, csak a lelki, szellemi fejlődés – Isten keresése révén – fontosabb: “Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind (földi, anyagi dolgok) megadatnak néktek (Máté Evangéliuma:6:33).

      Szeretettel

    3. A profi sporton nincs mit szépíteni: nem szól másról mint a hiú dicsőségvágyról, a pénzről, az ÉNről. Lehet “megtért” ember ezeken a helyeken, és nincs nekem bölcsességem sem jogom ítélkezni felettük.
      De ez a helyzet úgy anblokk. Jézus pedig nem fog sztem odaállni, nem bálványisten Ő, hogy kiszolgálja vágyainkat.
      Nagyon sok “keresztény” ember futkos a világban, akiket elragadott a karizmatikus hajlam, és olyan helyekre járkálnak ahol bűnről vajmi keveset hallanak, lényeg az isten szeret meg a dicsőítés és a siker. Ők keresnek maguknak tanítókat, mert a “normális” gyülikben viszket a fülük. A keresztény “guruk” stadionokat töltenek meg. Az már elég gyanús. Jézus nem volt népszerű testben sem. Nem tolongtak nála sokszor, mint ma egyes helyeken.
      Minden esetre Isten szuverén Úr, és nem kizárt hogy kedves neki hogy speciel ez a csapat hozzá imádkozik meccs előtt is.
      Valahol példaértékű, és lehet hogy a “legyen meg a Te akaratod” hangzik el a szájukból és tudnak veszíteni is.
      De az tuti hogy a legtöbb profi sportoló nem keres mást, csak saját magát és dicsőség vágyát.

      1. 2 Móz. 32,1 Mikor látá a nép, hogy Mózes késik a hegyről leszállani, egybegyűle a nép Áron ellen és mondá néki: Kelj fel, csinálj nékünk isteneket, kik előttünk járjanak; mert nem tudjuk mint lőn dolga ama férfiúnak Mózesnek, a ki minket Égyiptom földéből kihozott.

        (És Áron, a saját “ékességeikből” csinált nekik, szívük szerint való istent…!)

        2 Móz. 32,6 Felkelvén azért másnapon jó reggel, áldozának égőáldozattal és hálaáldozattal is; azután leüle a nép enni és inni; azután felkelének játszani.

        Egyiptomban másképpen mentek a dolgok az “istenekkel”…! Ott elvégezted az “áldozataidat”, azután mehettél (mehettünk) csinálni , amit akartál (tunk) ….!
        Tökmindegy, hogy melyik “keresztény” vallásról nevezzük magunkat, ha csak annyit teszünk, hogy elmondunk néhány halleluját, és néhány hozsannát, azután “eszünk, iszunk, és játszunk….” , a magunk örömére!

        ?1 Kor. 10,7 Se bálványimádók ne legyetek, mint azok közül némelyek, a mint meg van írva: Leüle a nép enni és inni, és felkelének játszani.

        2 Móz. 32,7 Szóla pedig az Úr Mózesnek: Eredj menj alá; mert megromlott a te néped, a melyet kihoztál Egyiptom földéből.

        Mát. 3,12 A kinek szóró lapát van az ő kezében, és megtisztítja az ő szérűjét; és az ő gabonáját csűrbe takarítja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel.

    1. ?Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!?

      http://weblapot.net/andre/maria-divine-mercy

      http://weblapot.net/andre/maria-julianna

      Ima az ellenségért

      ?Jézusom, bocsáss meg neki, mert nem tudja, mit cselekszik. Kérlek, add meg neki a teljes megtérés kegyelmét, hogy befogadjon Téged, Aki Magad vagy a tökéletes szeretet, és a Te szeretetedet sugározza tovább kivétel nélkül mindenkire. Te azt mondtad: ?Arról ismernek fel benneteket, hogy Hozzám tartoztok, ha szeretettel vagytok egymás iránt.?

    2. Védelem a Hamis Próféta ellen

      Drága Jézus, ments meg minket a hamis Próféta megtévesztésétől.
      Jézus, Irgalmazz nekünk.
      Jézus, ments meg minket az üldöztetéstől.
      Jézus, oltalmazz meg minket az Antikrisztustól.
      Uram, légy Irgalmas.
      Krisztus, légy Irgalmas.
      Drága Jézus, boríts be minket Szent Véreddel.
      Drága Jézus, nyisd meg a szemünk a Hamis Próféta hazugságaival szemben.
      Drága Jézus, egyesítsd Egyházadat.
      Jézus, védd meg szentségeinket.
      Jézus, ne engedd, hogy a Hamis Próféta megossza Egyházadat.
      Drága Jézus segíts, hogy visszautasítsuk a hazugságokat, melyeket igazságként mutatnak be nekünk.
      Jézus, adj erőt nekünk.
      Jézus, adj reménységet nekünk.
      Jézus, áraszd el lelkünket a Szentlélekkel.
      Jézus, védj meg minket a Fenevadtól.
      Jézus, add meg nekünk a megkülönböztetés ajándékát, hogy követni tudjuk igaz Egyházad ösvényét minden időben, örökkön örökké. Ámen.

  2. Ha valami okkultista szeánszot tartanának, valami babonás dolgot művelnének minden meccs előtt, azért nem szólna senki. Pedig az is HIT, de azt az emberek a megromlott, Istentől elszakadt természetüknél fogva elfogadják, és még tetszik is nekik.
    Istenben hinni, a 21. században? (Vagyis a többség szerint éljen a halál, mert hogy halálhívők, még a templomos vallásos emberek is, és csak jóistenke hitük van, akinek az a dolga hogy megsegítsen és kész.
    De amikor Jézus teljes szabadulást kínál hiábavaló életünkből, teljes bocsánatot adna és örök életet, az már “ósdi” és a kukábavaló. Bezzeg a spiritiszta médiumok gazdagodnak, sikk a reikiben hinni, sikk az UFokban, vagy éppen buddhistának lenni, vagy jógázni, ami nem csupán tornagyakorlat, hanem HITET követel az univerzumban, és a kundalini kígyóban. STB
    “Higgy az Úr Jézusban és üdvözülsz!”

  3. Az írásjelekre vonatkozó észrevételt nem Riának szántam. Azt a témához kapcsolódó első posztra reagáltam.

    1. Szia E.V.
      Szerintem Bealina hozzászólására gondoltál. Az a helyzet, hogy használt írásjeleket, csak helyenként az írásjel és a következő szó között nincs szóköz és gondolom emiatt a felolvasó program, amit használsz nem tud jól működni.

      1. Thea, köszi a választ!
        Nem tudom,vizuálisan milyen látvány egy ilyen kvázi folyószöveg, engem nagyon zavar, s ezért írtam, hogy amennyiben rajtunk áll, figyeljünk oda. Sajnos eléggéjellemző ez a fajta hanyagság az internetes megnyiladkozásokra. Nyilván akinek nem inge, nem veszi magára.

  4. Némileg ennek kontrasztja, ami Magyarországon történik. Orbán és rendszere egy ultravallásosságot vezet be. Persze ez is csak álca, mert kimeríti a “kegyesség látszata” kategóriát.

    1. Az már a világegyház vallása! Ahogyan a többi vezetőt is láthatjuk, hogy mind “nagyon hisz Istenben” a népe előtt, de a cselekedeteik….!
      Egyébként nincs megtérés bűnbánat nélkül. Amíg nincs kisírt szemmel bocsánatkérés a néptől, amíg nincs visszafizetve kamatostól az ellopott nemzeti vagyon…., amíg nincs felülbírálva az eddigi törvénykezés,….amíg olyan törvényeket hoznak, amelyek “törvényes ” lehetőséget adnak a nép még jobban való kifosztására…, ameddig a rablók ügyei 80 évre titkosítva vannak…, ameddig minden gazember mentességet élvez, ha valamilyen parlamenti státuszt kapott…, ameddig a svájci , ill egyéb bankok tele vannak a magyar “üzletemberek” pénzével, amit ebben a “dübörgő gazdaságban” szereztek a “munkájukkal”,…amíg ….!!!!!…………
      Isten nem vehető meg “bagón”! Nem fog “meghatódni” attól, hogy valaki azt mondja, hogy hisz benne…! Vagy azt, hogy ” a választások óta, spirituálisan sokat fejlődött…..”! Az pedig, ha azt tanították neki valakik, hogy elég, ha egyszer elmondja a “megtérő imát”, és akkor már az üdvösségéről is gondoskodott, és akkor “2 legyet ütött 1 csapásra”….! Hát, az Istent nem kötelezi semmire….!

      1. Ida, teljesen igazad van.
        Ilyen kormány nem lesz a világon, vagy talán majd az antikrisztus fog zsákmányt osztani, és úgy viselkedni, mint hogyha Ő megbüntetné a régi elitista bűnözőket. Azonban ez is csak látszat lesz.
        A világot a teljes komunizmusba fogja hajtani. Ma már többen beszélnek és írnak arról, hogy a komunizmus a megoldás. Nem tudom, figyetéltek-e Magyarországon, hogy az Mszp népszerűsége egy hónap alatt két százalékot javult. Nem érdekes-e ez? Nem akarok nagyon belemenni az aktuálpolitikába, de azért igen csak elgondolkodtató.
        Magyaroszágon épp úgy, mint a világo más fejlettebb országaiban a baloldal tűzi zászlajára a melegek egyenjogúságát, a könnyű drogok legalizálását, meg egyébb számunkra “üdvös dolgokat.
        A jobboldal meg Magyarországon legalább is Szent István örökségével kapcsolatos gyermekmeséket hajtogat, ezzel hülyítve a népet. Semjén meg egy handabanda nyiladkozatában próbálta kibékíteni az evolúciót és a teremtést. Az Indexen lehet erről olvasni. Az index cikkírója meg gyorsan kisiskolás módjára felmondta a dajkamesét, hogy a darvinizmus az igen is tudományos elmélet, s nem hit kérdése, mint mondjuk Isten. Micsoda baromság! Még hogy tudományos elmélet? Egy frászt!

        1. Szia E.V!

          Szerintem “egyik kutya, másik eb”! Leosztott szerepeket játszanak le a politikusok ( világszerte), és úgy tesznek, mintha ellenfelek lennének! De már minden az Anti-Krisztus fellépésére játszik…!

      2. Kedves Ida,

        kerlek kifejtened ezt kicsit bovebben?

        “Az pedig, ha azt tanították neki valakik, hogy elég, ha egyszer elmondja a ?megtérő imát?, és akkor már az üdvösségéről is gondoskodott, és akkor ?2 legyet ütött 1 csapásra??.! Hát, az Istent nem kötelezi semmire?.! ”

        Ugyanis a http://www.istenletezik.hu oldalon eppen egy sokreszes video anyagot nezek, ahol az eloado Schlingloff Sandor eppen az udvosseg elveszithetosegerol – vagy elveszithetetlensegerol tart eloadast. Az O kerese, hogy aki szerint az udvosseg elveszitheto a megtero ima elmondasa utan, az Bibliai versekkel alatamasztva bizonyitsa ezt.

        Engem nagyon erdekel a tema, ezert ne haragudj, hogy megszollitalak ezzel es esetleg plusz munkat kivanok toled.

        Koszoniom valaszod, udvozlettel, Zsolt

        1. Szia Zsolt!
          Ebben a fórumban részletesen kifejtette már Ida is a véleményét ezzel kapcsolatban és természetesen az örök megváltásban hívők (Aaron, jómagam és mások) is.
          http://klub.idokjelei.hu/forums/topic/megvaltas/
          (A topik végefelé van egy magyar könyvajánló a témában, én pedig angolul tudok felajánlani egy igazi gyöngyszemet, ha megkeresel privátban.)

        2. Szia Zsolt!

          Amíg a klub oldalon kerestem a topic címét, addigra már Thea belinkelte! 🙂 Persze szívesen idézek még, de előbb ott olvasd el szerintem! 🙂

          ( Az pedig, hogy megszólítasz természetes, hiszen aki nem szeretné, hogy hozzászóljanak, az ne szóljon hozzá a témákhoz….!)

        3. Rendben, Koszonom, atolvasom. Azt az angol gyongyszemet pedig kernem emailben ha lehet Thea 🙂 Ha jol tudom, Te latod az email cimeket, igy elore is koszonom.

          Udv, Zsolt

  5. Megdöbbentő de megtörténik,elborít minket a pokol sivatagi homokja,hogy egymás szavát sem fogjuk hallani.Az ember antenna,és az érzelmek amik áthatják,egyik sem a sajátja.Aki azt hiszi képes az érzelmekre,képes a gondolatokra,képes a látásra Isten nélkül,és elszakítja magát tőle,annak csak egy másik forrás marad.Isten a szeretetre épít,mindig lehet hozzá közeledni,türelmes,gondoskodó,szelíd,mert szeretetből van.Békében nő a gabona,fejlődik a gazdaság,és szaporodik a népesség,ahogy Istennek tetsző.A pokol a szeszélyeire épít,ahol a közeledés lehetetlen,goromba kegyetlen,és gyűlölködő,egy pillanatig sem lehet vele kiegyezni,mert talál más okot a marakodásra,hiszen ebben a közegben érzi jól magát,mint a disznó a dagonyában röfögve.Szeretet az alapja mindennek amit Isten csinál,vagyis alkot,nekünk embereknek is,de ezt át lehet forgatni,és van aki ezáltal egyfajta fordított örömre,fordított gyönyörre tesz szert.Tapasztalatból beszélek,sajnos ezt én is átéltem,amikor rosszat tettem,megjutalmaztak a démonok a lelkemben,amikor jót,megbüntettek. Gyönyört éreztem ha bánthattam,kínozhattam,tönkre tehettem valakit,vagy valamit.Kínt amikor jót tettem,és ez szinte függőséggé válik mint a drog.Egyfajta lelki halált kellett elszenvednem,hogy átforduljak,és még mindig küzdök magammal.Emlékszem az örömre amit éreztem mikor gonoszkodtam,és azaz eufólia kegyetlenül belém vésődött.Olyan mit a méreg,beleeszi magát az emberbe.Jézus nélkül egy picurka lépést sem lehet tenni,mert minden lépés csapda,ha Jézus akarata nem szenteli meg.Háború van és ima nélkül levegőt sem lehet venni,ételt,italt sem magunkhoz,mert már minden ezé a méregé. Mondhatjuk hogy pánikot keltek,pedig ők száguldanak vakon egy fekete lyuk fele üvöltve,kikelve magukból,kifordulva a józan eszükből.Bolond aki Jézus szigetét elhagyja,mert Jézus maga a sziget az életnek szigete,ahol élet van.Aki lelép erről a szigetről a semmibe zuhan,ahol nincsen semmi.

      1. Sharky! A hitetlenek “hitbol” hiszik, hogy az Istenhez valo megtérés nélkül is a mennybe jutnak. 🙂

  6. – Talán először próbáljuk meghatározni az alkotmány fogalmát:
    alkotmány = diktatúra?
    – Az alkotmányos diktatúra magában foglalja-e a vallásszabadságot?
    – A “csapat dokumentumainak” olvasása pedig senki számára nem kötelező, aki abban kivetnivalót talál … (Egy társaság tagsága pedig, ha akarna sem tudna igazodni az ország összes típusú bolondjához. De gondolom és helyeslem, hogy nem is a bolondokhoz mérik magukat … )
    – Az Amerikai HUMANISTA Szövetségnek nagyon rossz lehet a lelkiismerete, ha ennyire fél ennek a focicsapatnak a győzelmétől.

    – És most talán a lényeg:
    Figyeljük meg, a “liberalizmus”, a “humanizmus” szlogenjeit, amiben arról hazudozik, hogy mindent az emberek és emberiség érdekében tesz, az emberiségnek joga van a szabadsághoz, egyenlőséghez.
    A humanizmus tettei EMBERISÉG ELLENESEK, a liberalizmus szabadsága pedig CSAK AZ ISTEN TÖRVÉNYEINEK ELTÖRLÉSÉT veszi célba, és a gonoszság szellemiségét engedi szabadon, ha kell, saját magát meghazudtolva is. (Lásd alkotmányra hivatkozik, melynek része a szabad vallásgyakorlás is.)
    Ettől a kettőtől szenved a teremtett világ, benne az ember, és készíti elő az emberiséget az antikrisztus befogadására.

Hozzászólás a(z) E.v bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend