Tudomány és technika

Elbocsátották a professzort, mert felfedezése a dinoszauruszok és az ember egyidejű létezésére mutat

dinosaur-human-2Forrás: shtfplan.com

A mai oktatásban alapfeltevés, hogy a dinoszauruszok és az ember soha nem találkozhattak a földön, mert létezésüket több tízmillió év választja el egymástól.

Mark Armitage, a Kaliforniai Egyetem kutatója azonban alapjaiban rengette meg ezt a feltételezést.

A tudós egy montanai ásatás során az eddigi legnagyobb triceratops szarvat tárta fel. Alaposabb vizsgálatok azt is megmutatták, hogy a lelet nemcsak méret szempontjából különleges, de olyasmit is tartalmaz, amit eddig egyetlen korábbi dinoszaurusz minta sem: lágy szövetmaradványokat.

Kutatási eredményei megdöbbentették kollégáit, hiszen a lágy szövetek fennmaradása arra enged következtetni, hogy a dinoszauruszok nem 60 millió évvel ezelőtt haltak ki, hanem még néhány ezer évvel ezelőtt is éltek Észak-Amerikában (mivel a lágy szövetek a feltételezett több millió év alatt rég lebomlottak volna).

Az ember azt gondolná, hogy egy ilyen jelentőségteljes felfedezés eredményeként a kutatók több figyelmet szentelnének a lehetőségnek, hogy az ember és a dinoszauruszok valóban együtt élhettek a földön, de sajnos még véletlenül sem ez történt.

Mark Armitage kutatási finanszírozását megszüntették, a kutatási eredményeket “elhallgattatták”, a tudóst pedig elbocsátották az egyetemről.

A jelek szerint a felfedezés olyan jelentőségteljes volt, hogy az egyetem kurátorai attól tartottak, a kérdés túlságosan közel hozná a tudományt a valláshoz.

Az egyetem egyik tisztségviselője nyíltan kimondta az elbocsátás okát:

“Nem fogjuk tolerálni az Ön vallását ezen a tanszéken.”

A hivatalos nyilatkozat arra a következtetésre alapozza a döntést, hogy a Biblia szerint az emberi történelem hozzávetőleg 6000-10,000 éves, ami egyes tudósok szerint eleve bizonyítja, hogy a Biblia nem tartalmazhat semmi igazságot. Ezek a tudósok úgy gondolkoznak, hogy mivel szerintük a dinoszauruszok több mint 60 millió évvel ezelőtt éltek, a Biblia nem mondhat igazat, ha a teremtést nem több mint 10.000 évvel ezelőttre teszi.

Az új felfedezés azonban az Ótestamentumban említett rejtélyes lényeket is új megvilágításba helyezheti. Bár a Biblia legrégebbi könyvei nem a triceratopsot említik, a tanniyn-ról (sárkány vagy szörny) és a behemótról több könyvében is olvashatunk, amelyek a legtöbb kutató szerint hol óriási kígyót, hol óriáshüllőt, sárkányt vagy tengeri szörnyet jelölnek.

“Nézd csak a behemótot, a melyet én teremtettem, a miként téged is, fűvel él, mint az ökör! Nézd csak az erejét az ő ágyékában, és az ő erősségét hasának izmaiban! Kiegyenesíti farkát, mint valami czédrust, lágyékának inai egymásba fonódnak. Csontjai érczcsövek, lábszárai, mint a vasrudak.” Jób 40:10-13

[Időkjelei: Érdekes módon az újabb magyar fordításokban behemót helyett vízilovat olvashatunk Jób könyvében. Talán a fordítók nem jártak még állatkertben, ha szerintük a víziló farka olyan, mint valami cédrus?]

A Pacific Justice Institute (PJI) sajtóközleménye szerint Armitage jogviszonyát vallási alapon mondták fel, mert egy ellentmondásos elmélethez szolgáltatott bizonyítékot:

“Vallási nézetei miatt elbocsátani egy alkalmazottat nemcsak helytelen, de törvénytelen is,” mondta Brad Dacus, az intézet elnöke. “Az pedig, hogy mindezt egy tudományos vélemény elhallgattatása érdekében teszik egy állami egyetemen, különösen aggályos. Ez az egész akadémikus társadalom számára ébresztőként és figyelmeztetésül kellene, szolgáljon.”

Bírósági dokumentumok szerint az egyetem, a lágy szövetek felfedezését követő rövid időn belül megkérdőjelezte Armitage indítékait, kiabálva közölve vele, hogy “Nem fogjuk tolerálni az Ön vallását ezen a tanszéken!”

A 30 éves kutatómunkát és számos komoly publikációt felmutató tudóst ezt követően elbocsátották, pénzhiányra és arra hivatkozva, hogy egyetemi pozíciója csupán átmeneti volt. Ez újdonság volt a kutató számára és ellentmond minden korábbi nyilatkozatnak és hivatalos dokumentumnak.

Michael Peffer, a PJI jogásza a következőket tette hozzá:

“Egyértelművé vált, hogy az egyetemi oktatás által erénynek kikiáltott “diverzitás” és “intellektuális kíváncsiság” nem érvényes azokra, akik vallásos nézőpontból indulnak ki. A pert részben ezeknek az eszméknek a védelmében indítottuk.”

Az alábbi videóban Mark Armitage elmagyarázza legújabb kutatásának eredményeit (angol nyelven):

Előző posztKövetkező poszt

114 hozzászólás

  1. “Talán a fordítók nem jártak még állatkertben, ha szerintük a víziló farka olyan, mint valami cédrus?”

    Olyan kis naiv vagy, hogy mindjárt megzabállak. 😀 Egy viziló farka, ha “kiegyenesíti” nagyjából 60cm, és el tudom képzelni, hogy hasonlít egy cédrusra. 😉

  2. Kedves Ferenc ! Csak az a bökkenő az ún. halálközeli élményekkel, hogy sokszor ellentmondanak az Isten igéjének. Ilyenkor kinek ad igazat az ember ?

  3. A bibliában rengeteg ellentmondás és logikai bakugrás van. Érdekes módon ez nem szúrja ki a hívők szemét…
    A vallás méreg!

    1. Kedves Kenderice!
      Szívesen segítünk neked, ha valamin fennakadtál, de ehhez konkrétumok szükségesek és persze az, hogy valóban a válasz érdekeljen.
      Ami pedig a vallást illeti, azon vagyunk, hogy szétválasszuk az olvasók fejében a hittől, mert a kettő nem ugyanaz. Ráadásul az antikrisztusi világkormánynak is lesz vallása.

      1. Kedves Thea!

        Egyezzünk meg abban, hogy a hit és a vallás szétválasztása Lucifer szándéka. A kettő nem elválasztható. Hiszel, de nem vallod? Mi a cél ezzel? az, hogy a hitben azonosak (vagy hasonlóak) ne alkothassanak nyájat, ne vallják meg hitüket, ne találhassanak egymásra. a nyilvánvaló cél az árokásás (amit az oldalra jellemző folyamatos antikatolikus hangvétel is igazol). Ha nincs vallás, akkor nincs közösség se, akkor mindenki azt hisz, amit akar, akkor nincs nyáj, csak magányosan kószáló bárányok vannak. A dogmák (hitigazságok) elvetése is ugyanezt a célt szolgálja. Ha nincs dogma, akkor nincs igazság – ha nincs Igazság, akkor nincs Isten.
        Az meg nem érv, hogy az antikrisztusi világkormánynak is lesz vallása, mert hite is lesz.
        Arról már nem is beszélve, hogy a vallás és a hit szétválasztása is egyfajta vallás, tehát önellentmondás.

        1. Kedves JEROMOS!
          2014/12/16 – 08:18

          “Egyezzünk meg abban, hogy a hit és a vallás szétválasztása Lucifer szándéka. A kettő nem elválasztható.”

          A kereszténység, az Jézus bennem, és én Őbenne az újjászületés ( Szellemtől, Szent Lélektől) által. A keresztények hite, és (meg)vallása, Istenben, az Úr Jézus Krisztusban, és Isten Igéjében (a Bibliában kijelentett szaván), annak a Szent Lélek általi kijelentésében ( megvilágosításában, értelmezésében) nyugszik. A keresztények egyedüli dogmája csak abban (az Igében, Bibliában) található. Ami abban nem található, az nem a keresztények hite, és vallása.

          2Jn 1,9 Továbbra is kövessétek a Krisztusról szóló igazi tanítást. Aki eltér ettől, és nem egyedül az ő tanításait követi, abban nem él Isten. Aki pedig Krisztus tanításait követi, abban benne él az Atya-Isten és a Fiú is.
          ?2Jn 1,10 Ha valaki hozzátok érkezik, de nem ezt tanítja, azt be se engedjétek az otthonotokba, sőt, még csak ne is köszönjetek neki!
          2Jn 1,11 Mert ha befogadjátok az ilyen embert, akkor valójában részt vesztek abban a gonosz munkában, amit végez. (Egyszerű ford 2003)
          ?
          ” Hiszel, de nem vallod? Mi a cél ezzel? az, hogy a hitben azonosak (vagy hasonlóak) ne alkothassanak nyájat, ne vallják meg hitüket, ne találhassanak egymásra. a nyilvánvaló cél az árokásás (amit az oldalra jellemző folyamatos antikatolikus hangvétel is igazol).”

          A hitben azonosak ( akik a fenti kritériumoknak megfelelnek) , eddig is, és most is, és ezután is egységet alkottak/alkotnak Istenben, és az Úr Jézus Krisztusban, a Szent Lélek által. Viszont az Isten beszéde arra int bennünket, hogy megvizsgáljuk a tanokat, és ami nem egyezik meg azzal, azokat elvessük, és ne legyünk közösségben, egységben azokkal, akik nem ezt a tant hirdetik.
          1Tim 4,16 Vigyázz magadra ÉS A TUDOMÁNYRA, maradj meg bennük, mert ha ezt cselekszed, magadat is üdvözíted és azokat is, akik téged hallgatnak.

          Ebben a korban sokan vannak, akik csak a “szeretetet” ,és egymás szeretetbeni elfogadását hirdetik ( éppen Sátán tanácsára, holott nem tudnak róla, hogy Tőle van) , és a “tan” tisztaságát (Isten beszédének mindenben megfelelő mivoltát), már nem tartják igazán fontosnak . Pedig az isteni szeretet nem összetévesztendő az emberi szeretettel, emberi udvariassággal, emberi kedvességgel. Isteni kegyelem kell ahhoz, hogy külön tudjuk azokat választani egymástól, és ahhoz is, hogy meg tudjunk szabadulni az utóbbiaktól, ahhoz, hogy mások számára is hasznos edények lehessünk Isten kezében, és hogy mi is elkerülhessük a tévelygést. ( Pl, Jézusról se mondhatjuk ( bár emberileg nézve annak hatott) , hogy szeretetlen, vagy udvariatlan volt, amikor kemény, vagy egyenes beszédeket intézett a hallgatóságához. Azt mondta, amit az Atya szerint mondania kellett. , ahhoz, hogy megtarthassa azokat, akik hallgatták Őt. Pedig emberileg talán azt gondolnánk, hogy simulékony beszédekkel kedveskedve többre ment volna. )
          Isten mindig azt szerette volna ( és most is arra törekszik), hogy az Ő népe, akik Krisztusban vannak, élesen elhatárolódjon mind a világtól, mind az olyan tanoktól, és azok hirdetőitől, akik nem a Biblia, az Ő kinyilatkoztatott szava szerinti tudomány szerint élnek, illetve nem az abban foglaltakat hirdetik. És mindezt többek között (de nem csak) azért is, hogy a világ, és amazok is, világosan meg tudják különböztetni az Ő népét, és a nem az Ő népét egymástól. A szeretet pedig mindig meg volt, és van a Krisztus népében egymás felé, hiszen a Ige szerint, aki nem szeret, az nem Istentől van. ( Itt megint csak az isteni szeretetről kell beszélnünk, hiszen az emberi szeretet az emberek nagy részében működik.)

          ” Ha nincs vallás, akkor nincs közösség se, akkor mindenki azt hisz, amit akar, akkor nincs nyáj, csak magányosan kószáló bárányok vannak. ”

          Jézust követő bárányok vannak, akik Isten tanításait hiszik, amelyet a Szent Lélek tanít meg minddel. Ján. 14,26 Ama vigasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek. 1 Ján. 2,27 És az a kenet, a melyet ti kaptatok tőle, bennetek marad, és így nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket; hanem a mint az a kenet megtanít titeket mindenre, úgy igaz is az és nem hazugság, és a miként megtanított titeket, úgy maradjatok ő benne. Ján. 6,45 Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Valaki azért az Atyától hallott, és tanult, én hozzám jő. Ján. 10,27 Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem:
          Ők képezik Krisztus nyáját, mert ők azok, akik Krisztust követik.

          Illetve vannak még olyan nyájak, akiket a farkasok eltereltek Krisztus nyájától. Vagy mert jobban szerették azt/azokat a legelőt/legelőket, mint emezt, vagy pedig azért, mert nem ragaszkodtak annyira Krisztushoz, és Isten beszédéhez, hogy ne téveszthessék meg őket. Továbbá vannak még “kecske nyájak” ( a “vallásosak”, akik beleszülettek, vagy csatlakoztak egy tanhoz, egyházhoz, de Jézust ( és Isten beszédét) soha nem fogadták be, nem ismerik. És nem Őt, hanem azt az egyházi tant követik, arról tesznek “(meg)vallást”! ), amelyben vannak, és akik soha nem is voltak Krisztuséi. (Róm. 8,9…A kiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé.)

          “Az meg nem érv, hogy az antikrisztusi világkormánynak is lesz vallása, mert hite is lesz.
          Arról már nem is beszélve, hogy a vallás és a hit szétválasztása is egyfajta vallás, tehát önellentmondás.”

          Pedig pontosan ez (is) az érv! Veled ellentétben, Krisztus követői ( a keresztények), pontosan látják az Isten beszéde, a Biblia alapján, hogy éppen Lucifer szándéka az, hogy “szeretetben” ( erre hivatkozva) az ún “hitben azonosakat”, vagy a “hasonlóakat” ( akik nem, vagy nem csak, vagy nem teljesen, a Biblia tanításai szerint élnek ( nem csak azt a tant hirdetik), és nem csak az, az abban foglaltak az etalon a számukra), egyesítse egy “világvallás” alatt. Hogy elhitesse, ha lehetne, még a választottakat is, hogy egyesüljenek, és közösen imádják a fenevadat. Hivatkozván többek között arra, hogy ebben az esetben mindenki meglátná, hogy “szeretik” egymást, és “egyek” !

          Jel. 13,11 Azután láték más fenevadat feljőni a földből, a kinek két szarva vala, a Bárányéhoz hasonló, de úgy szól vala, mint a sárkány;
          Jel. 13,12 …. és azt is cselekszi, hogy a föld és annak lakosai imádják az első fenevadat, a melynek halálos sebe meggyógyult vala;
          Jel. 13,14 És elhiteti a földnek lakosait …

        2. Kedves Ida!

          ahogy írod “A keresztények egyedüli dogmája csak abban (az Igében, Bibliában) található”. – tehát egy dogmával próbálod a dogmák helytelenségét igazolni. érdekes logika. A Bibliában szó sincs arról, hogy a keresztény hit alapja a Szentírás lenne, annál inkább benne van, hogy hitünk alapja az Egyház. Magyarán a te dogmád sem biblikus.

          akkor néhány idézet a hagyományról:

          1Kor11.2: “Dicsérlek titeket, hogy emlékeztek minden tanításomra, és úgy tartjátok meg a hagyományokat, ahogyan átadtam nektek.”

          2Tessz2.15: “Ezért tehát, testvéreim, álljatok szilárdan, és ragaszkodjatok azokhoz a hagyományokhoz, amelyeket akár beszédünkből, akár levelünkből tanultatok.”

          2Tessz3.6: “Testvéreim, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében parancsoljuk nektek, hogy tartsátok távol magatokat minden olyan testvértől, aki tétlenül és nem a szerint a hagyomány szerint él, amelyet tőlünk vettetek át.”

          Itt pedig Pál arról beszél, hogy az egyház az alapja hitünknek (és nem a Biblia):

          “Ha pedig késnék, ezekből tudd meg, hogyan kell forgolódnod az Isten házában, amely az élő Isten egyháza, az igazság oszlopa és erős alapja: Valóban nagy a kegyességnek a titka: aki megjelent testben, igaznak bizonyult lélekben, megjelent az angyaloknak, hirdették a pogányok között, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségben.”

          És az idézetedhez kapcsolódva: A Szentírásban nincs benne Jézus összes tanítása, hisz maga a Biblia írja:
          “Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben.”
          “De van sok egyéb is, amit Jézus tett, és ha azt mind megírnák egytől egyig, úgy vélem: maga a világ sem tudná befogadni a megírt könyveket.”

          és ezeket akkor hogy kövessük, ha nem a hagyomány útján?

          “A hitben azonosak ( akik a fenti kritériumoknak megfelelnek) , eddig is, és most is, és ezután is egységet alkottak/alkotnak Istenben, és az Úr Jézus Krisztusban, a Szent Lélek által. Viszont az Isten beszéde arra int bennünket, hogy megvizsgáljuk a tanokat, és ami nem egyezik meg azzal, azokat elvessük, és ne legyünk közösségben, egységben azokkal, akik nem ezt a tant hirdetik.”

          Kértem, írjátok meg azt a felekezetet, amelyik Isten igazságát tanítja a maga tökéletességében! Azonnal csatlakozni fogok hozzájuk. Vagy nincs ilyen? Akkor milyen jogon állapítod meg, hogy a katolikus tanítás hamissága nagyobb tévelygés, mint a te hited? Efelett szerfelett furcsa, hogy a legnagyobb tévelygések mennek el szó nélkül az oldalon, ám ha valaki katolikus, az már szinte az ördöggel parolázik.
          Nézd meg akkor azokat az országokat, ahol nagy teret nyert a protestantizmus, hogy állnak a hit dolgával – nézd meg Hollandiát, Dániát, Norvégiát, Észtországot, Dániát vagy a huszita cseheket, de sorolhatnám.

          És mik szoktak lenni a kritikák?

          Hogy bálványokat imádunk? hát nem, nem imádunk bálványokat. Mi Jézust a Krisztust imádjuk, mint ahogy nem a pénztárcámban hordott fényképet szeretem, hanem a lányomat, akit ábrázol.

          Hogy szentekhez imádkozunk? az imádat és a közbenjárás kérése nem egy és ugyanaz. A szenteket nem imádjuk, hanem tiszteljük. Mi Istent imádjuk.

          Hogy elfogadjuk az evolúciót? a Katolikus egyház sehol nem tanítja az evolúció elfogadását.

          Hogy templomba járunk? igen, járunk, mert szükségünk van hitünk közösségi megélésére, mert az Egyház nem kis különálló némileg egymásra hasonlító sejtecskék egysége, hanem egyénileg és közösségben megélt misztérium. És a templom nem attól Isten háza, mert annak mondjuk, hanem mert az Ő nevében gyűlünk ott össze.

          És akkor nézzük meg milyen fa gyümölcse a protestantizmus:

          Luther:
          ?El?ször is, gyújtsuk föl iskoláikat és zsinagógáikat, ássunk el mindent, ami nem éghet?? Másodszor azt tanácsolom, hogy házaikat is romboljuk le? Harmadszor azt tanácsolom, hogy vegyük el t?lük imádságos könyveiket és talmudi írásaikat? Negyedszer azt tanácsolom, hogy rabbijaiknak tiltsuk meg a tanítást mostantól halálbüntetés vagy végtagok elvesztésének terhe mellett.?

          A kálvini eleve elrendelésről már nem is szólok, ami tagadja Isten egyik legfontosabb intézményét, a szabad akaratot.

          Ezek lennének a követendőkrisztusi tanok?

          Arról már nem is beszélve, hogy nézd csak meg, hogy a protestantizmus milyen vadhajtásokat hozott… linkeljek pár videót?

          “Pedig pontosan ez (is) az érv! Veled ellentétben, Krisztus követői ( a keresztények), pontosan látják az Isten beszéde, a Biblia alapján, hogy éppen Lucifer szándéka az, hogy ?szeretetben? ( erre hivatkozva) az ún ?hitben azonosakat?, vagy a ?hasonlóakat? ( akik nem, vagy nem csak, vagy nem teljesen, a Biblia tanításai szerint élnek ( nem csak azt a tant hirdetik), és nem csak az, az abban foglaltak az etalon a számukra)”

          mondod te, aki a Biblia tanításával ellentétben elveted a hagyományokat.

        3. Kedves JEROMOS!

          ” A Bibliában szó sincs arról, hogy a keresztény hit alapja a Szentírás lenne, annál inkább benne van, hogy hitünk alapja az Egyház. Magyarán a te dogmád sem biblikus.”

          Jézus a hitét a Istenre, és Szentírásra alapította. “…meg van írva…”! Nem egyszer mondta, hogy az ember minden igével él, táplálkozik, amely Isten szájából származik. Sőt, Ő Isten írott igéje, szava. És, Ő is abból tanított a zsinagógákban. Nem mondta egy pillanatig se, hogy pl azok elvetendőek, és helyette a zsidó hagyományok tisztelete a helyes. Inkább azok ellen lépett fel, akik az Isten beszédét az emberi tanításokkal, hagyományokkal felülírták.
          Továbbá én nem találok olyan igeverseket, amelyek azt mondják, hogy a hitünk alapja az egyház, és annak tanításai. A mi hitünk alapja, a kőszikla, Jézus Krisztus, és az Ő belé vetett hitünk. . Továbbá az Isten beszéde, amely többek között, a Lélek kardja is. Amellyel ellenállhatunk a Sátánnak, és a beszédeinek, ahogyan azt Krisztus is tette, amikor megkísértetett a pusztában. Amelyet kifejezetten mond is, hogy vegyük fel azokat, hogy ellenállhassunk… Amely által megítélni is meg tudjuk azokat a tanításokat, amelyek nem Istentől vannak. Továbbá az Isten igéje az, ami meg is szentel bennünket. stb.

          Ésa. 66,2 Hiszen mindezeket kezem csinálta, így álltak elő mindezek; így szól az Úr. Hanem erre tekintek én, a ki szegény és megtörött lelkű, és a ki beszédemet rettegi.
          5 Móz. 8,3….hogy tudtodra adja néked, hogy az ember nem csak kenyérrel él, hanem mind azzal él az ember, a mi az Úrnak szájából származik.
          Eféz. 6,13 Annak okáért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellent állhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén megállhassatok. Álljatok hát elő, körül övezvén derekatokat igazlelkűséggel, és felöltözvén az igazságnak mellvasába, ?Mindezekhez fölvezvén a hitnek pajzsát, a mellyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok; Eféz. 6,17 Az idvesség sisakját is fölvegyétek, és A LÉLEKNEK KARDJÁT, AMELY AZ ISTENNEK BESZÉDE Héb 4,12 Mert az Isten Igéje él és hatékony, élesebb bármely kétélű kardnál, és elhat a léleknek és szellemnek, az ízeknek és velőknek széjjeloszlásáig, megítélni képes a szív szenvedélyeit és gondolatait. Zsolt. 119,43 És az igazságnak beszédét se vedd el soha az én számtól, mert várom a te ítéleteidet! Ján. 17,17 Szenteld meg őket a te igazságoddal: A te ígéd igazság. stb.

          “akkor néhány idézet a hagyományról:”

          Ezekkel csak annyi a gond, hogy ott, a hagyományok helyett, tanításokról van bennük szó. Márpedig, ha csak szorosan az evangéliumokat vesszük is, Jézus soha nem mondott olyat, amely az Ószövetség igéit , igazságait felülírta volna, vagy elvetette volna, és annak helyére hagyományok tiszteletét helyezte volna. Sőt, azt mondja, hogy aki Istentől van, az az Isten beszédeit szólja. stb. Azután, valóban meg van írva, hogy nincs minden megírva, amit Jézus tett, és mondott, de nekünk csak azt kell követnünk, ami le van írva. Az összes többiről nem szükséges tudnunk, mert ha az lett volna, akkor le lettek volna írva. 2Tessz2.15: ?Ezért tehát, testvéreim, álljatok szilárdan, és ragaszkodjatok azokhoz a tanításokhoz, amelyeket akár beszédünkből, akár levelünkből tanultatok.? Szóval itt is arra ínt bennünket az apostol, hogy azokhoz a tanításokhoz ragaszkodjunk, amiket a Szentírásban, az ő leveleikben is találunk.
          Nem tudom, hogy honnét vetted, hogy abban az akármelyik egyház tanításairól beszél, mint az igazságról. És ott van még a 2Tim 3,15-17 is, és még sok más igevers.

          Az igaz egyházról pedig már írtam, írtunk. Ahogyan az előző hozzászólásomban írtam, akik azokat a kritériumokat betöltik, azok tartoznak bele. Mert az is meg van írva, hogy Isten királysága ebben a korban nem láthatóan jön el, hanem bennünk van. Azokban, akikben a Krisztus Lelke van.

          Továbbá én a magam részéről többször is említettem, hogy sajnos a protestáns gyülekezetek nagy része is elbukott már. Amit meg Lutherról írtál, arról én is tudok. De nem hivatkoztam rá. A kereszténység ige szerinti meghatározását mondtam, ami az Isten szerinti kereszténységet, Isten szerinti keresztényt jelenti.

        4. Jeromos 2014/12/16 – 08:18 valamint
          Jeromos 2014/12/16 – 14:13 hozzászólásaihoz:

          Íme az antikrisztusok által meghamísított evangélium, az Isten tagadása, és tetten érhető a katolikus egyház fejének szándéka, aki az Isten Igéjét ?jelentéktelennek látszó mértékben? megváltoztatja azért, hogy a Jézus Krisztustól vett tanításokat eltörölje, és a helyébe csempéssze a katolikus egyház hagyományait.
          Éppen ezért óva intek minden igaz szívű és Krisztust követni szándékozó Katolikus Testvért a ?farizeusok kovászától.?
          Idézet Jeromostól Idának:
          ?mondod te, aki a Biblia tanításával ellentétben elveted a hagyományokat.?
          (Mintha a Biblia nem a Krisztuskövetésre hívna bennünket, hanem a katolikus hagyományok ápolására…)

          Az első sorban olvashatjuk Jeromos által idézett, és ?kicsavart? igéket, (valószínű a legújabb fordítás szerint.)
          Második sorban olvashatjuk a kb. 1970-es évekből való Szent István Társulat fordítását.
          A harmadik sorban pedig az első és eredeti, szintén katolikus Káldi János szerinti fordítást.
          Megfigyelhető, hogy ahogy haladunk előre az időben, a fordítások úgy csavarják ki Isten Igéjét és teszik alkalmassá azt Katolikus Egyház fejének imádatára!

          1Kor11.2: ?Dicsérlek titeket, hogy emlékeztek minden tanításomra, és úgy tartjátok meg a HAGYOMÁNYOKAT, ahogyan átadtam nektek.?
          Szent István Társulat fordításában:
          11/1Legyetek követőim, mint ahogy én Krisztus követője vagyok.
          11/2Megdicsérlek titeket, mivel emlékeztek mindenre, s RENDELKEZÉSEIM SZERINT jártok el, úgy, ahogy meghagytam nektek.
          Eredeti Káldi (katolikus) fordításban:
          11,2 Dícsérlek pedig titeket Atyámfiai, hogy én rólam mindenestől megemlékeztetek, és a? MINÉMŰ RENDELÉSEKET SZABTAM köztetek, azokat megtartjátok.
          11,3 Akarom pedig, hogy ezt tudjátok, hogy a Krisztus minden férjfiúnak feje; az asszonyiállatnak pedig feje a férjfiú, a? Krisztusnak pedig feje az Isten.

          2Tessz2.15: ?Ezért tehát, testvéreim, álljatok szilárdan, és ragaszkodjatok azokhoz a HAGYOMÁNYOKHOZ, amelyeket akár beszédünkből, akár levelünkből tanultatok.?
          Szent István Társulat fordításában:
          2/15Legyetek hát állhatatosak, testvérek, és ragaszkodjatok a HAGYOMÁNYOKHOZ, amelyeket tőlünk élőszóban vagy levélben kaptatok.
          Eredeti Káldi (katolikus) fordításban:
          Annakokáért, Atyámfiai, legyetek állhatatosak, és tartsátok meg a NÉKTEK ADOTT TUDOMÁNYT, mellyre taníttattatok vagy beszéd által, vagy a? mi Levelünk által.

          2Tessz3.6: ?Testvéreim, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében parancsoljuk nektek, hogy tartsátok távol magatokat minden olyan testvértől, aki tétlenül és nem a szerint a HAGYOMÁNY szerint él, amelyet tőlünk vettetek át.?
          Szent István Társulat fordításában:
          3/6Urunk, Jézus Krisztus nevében meghagyjuk nektek, testvérek, kerüljetek minden olyan testvért, AKI KIFOGÁSOLHATÓ MÓDON ÉL, és nem ragaszkodik a tőlünk kapott HAGYOMÁNYHOZ.
          Eredeti Káldi (katolikus) fordításban:
          Hagyjuk pedig néktek, Atyámfiai, a? mi Urunk Jézus Krisztus? neve által, hogy megvonjátok magatokat minden atyafiútól, a? ki rendetlenűl viseli magát, és nem a? TANÍTOTT TUDOMÁNY SZERINT, melyet vett mitőlünk.
          http://idokjelei.hu/2014/07/elbocsatottak-a-professzort-mert-felfedezese-a-dinoszauruszok-es-az-ember-egyideju-letezesere-mutat/comment-page-1/#comment-47990

        5. Kedves Jeromos!

          Továbbá még egy pár igeverset írnék, amit nem volt időm már megemlíteni, illetve a gépem is vacakol. ( Lehet, hogy összejön!)
          Ezek az igeversek is egyértelművé teszik, hogy Isten Igéje az, ami elvettetik a szívünkbe, és annak kell kihajtania, és teremnie ( ezért ezzel is kell AZZAL táplálkoznunk, és ahhoz is kell mindent mérnünk, és tartanunk magunkat, mint kizárólagos etalonhoz!) :
          Jel. 1,9… AZ ISTEN BESZÉDÉÉRT és a Jézus Krisztus bizonyságtételéért.
          Márk. 4,14 A magvető az IGÉT hinti.Márk. 4,15 Az útfélen valók pedig azok, a kiknek hintik az IGÉT, de mihelyest hallják, azonnal eljő a Sátán és elragadja a szívökbe vetett IGÉT.
          Márk. 4,20 A jó földbe vetettek pedig azok, a kik hallják az IGÉT és beveszik, és gyümölcsöt teremnek, némely harmincz annyit, némely hatvan annyit, némely száz annyit.
          Luk. 8,11 A példázat pedig ez: A MAG ISTEN BESZÉDE.
          ?Luk. 8,12 Az útfélen valók pedig azok, a kik hallják; aztán eljő az ördög, és kikapja az IGÉT az ő szívökből, hogy ne higyjenek és ne idvezüljenek.
          Luk. 8,13 És a kősziklán valók azok, a kik, mikor hallják, örömmel veszik az IGÉT; de ezeknek nincs gyökerük, a kik egy ideig hisznek, a kísértés idején pedig elszakadnak.
          Márk. 4,33 És sok ilyen példázatban HÍRDETI VALA NÉKIK AZ IGÉT, úgy a mint megérthetik vala.
          ?Jel. 6,9 És mikor felnyitotta az ötödik pecsétet, látám az oltár alatt azoknak lelkeit, AKIK MEGÖLETTEK AZ ISTENNEK BESZÉDÉÉRT és a bizonyságtételért, a melyet kaptak.
          Jel. 20,4 És láték királyiszékeket, és leülének azokra, és adaték nékik ítélettétel; és látám azoknak lelkeit, a kiknek fejöket vették a Jézus bizonyságtételéért és AZ ISTEN BESZÉDÉÉRT, és a kik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre; és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.

          Továbbá arra is felhívják a figyelmünket az apostolok, hogy támadni fognak tanítók, akik veszélyes eretnekségeket fognak a becsempészni a tanítások közé, amelyek sokak vesztét okozzák, és amelyekért az igazság útja káromoltatni fog.

          2 Ján. 1,10 Ha valaki elmegy hozzátok és nem ezt a tudományt viszi, ne fogadjátok azt be házatokba, és azt ne köszöntsétek;

          Márpedig ez a tudomány, az Ige maga! Másból, mint a Bibliából nem ismerhetjük meg a tiszta tanítást.

        6. Hát ha arra gondolsz, hogy mindenki hisz valamiben, akkor valóban nem lehet szétválasztani a vallást a hittől. Ha arra gondolsz, hogy a dogmák bibliai alapigazságokat tartalmaznak, akkor valóban helyük volna a közéletben és mindenki elméjében. Jézus nem az aklokat akarja egyesíteni, hanem éppenséggel onnét kihívni az értelmeseket, az övéit, akik rá hallgatnak. “És akkor lesz egy nyáj(pontosított ford. sz.) és egy pásztor.” Az egész emberi történelmünk arról szól, mint az Özönvíz előtti gondolkodás: Távozz tőlünk Isten, nem akarunk hallani! Keresztény Eu., Amerika? Nézd meg a 2 Timótheus 3: 12-t, és a Máté 24: 20-at például.

        7. A legtöbb élő embernek csak elképzelései vannak a halálról, de vannak akik megtapasztalják és visszatérve csodás dolgokról beszélnek, velük nem vetekedhet senki és beszélhetnek a halálról amit akarnak, csak mosolyognak, mert ők már ismerik, megtapasztalták. Vannak akik sokat olvastak, sokat hallottak Istenről mások elbeszélése és tapasztalásai alapján. Vetekednek ki tud többet róla, de soha nem találkozta vele, nem ismerik, nem tapasztalták meg. Ha ismernék, ha bennük lenne, nem vitáznának. Mert Istenben egység van és nincs ellentmondás, a világosságban minden egyértelmű.

    2. Kedves Kenderice és mindenki, aki itt vitatkozik. Megtértem az Úr Jézushoz 22 éve. Az orvosok azt mondták, kevés esélye van annak, hogy gyermekem szülessen, kvázi “lemeddőztek”. Mégis állapotos lettem, akkor pedig méhnyakrákot diagnosztizáltak. Az első orvosom – nem vonom kétségbe a segítő jó szándékát – azt mondta, hogy ha nem vetetem el, akkor meghalok én is és a gyermek is. Közöltem, hogy sem én, sem a gyermek nem fog meghalni és az abortusz nem opció. Másik orvost kerestem, aki közölte, hogy mindent megtesz, ami emberileg és orvosilag lehetséges, de semmit nem tud garantálni. Elmondta, hogy a 13. héten meg kell, hogy műtsön, a többit bízzam Istenre. Együttműködtem az orvossal és Istenben bíztam, minden nap a férjemmel hálát adtunk, hogy meggyógyultam. Kiderült, ikreket várunk. Mozgalmas és tanulságos időszak volt a terhességem. Én is és a gyermekeim is élünk, egészségesek vagyunk. Most elsős iskolások. Minden nap hálát adunk Istennek az életünkért. Nem csak ez az egy csoda történt az életünkben, ha egész nap hálát adnánk Istennek, akkor sem tudnánk megköszönni azt a sok jót, amit kaptunk. Kezdve az engesztelő áldozattal… Szóval lehet vitatkozni arról, hogy Isten beszéde igaz vagy sem, de a mi életünkben – és az ismerőseink között is sokak életében – működik. Ha pedig logikai bakugrásról beszél, kérem, mondja meg, hol van az a bizonyos bakugrás? Hol van az ellentmondás? De pontosan tessék ám megmondani és azt is, hogy miért tartja ellentmondásnak. Ugyanis ez azt jelenti, hogy amiről véleményt mond, azt elolvasta.

  4. Nem ez az első lágy dínó szövet. Először egy T-rex csontban találtak meg nem kövült vörösvértestre jellemző maradványokat. és nyúlós kolagént. Szintén elutasították a megtalálóját és tőle is megvonták a kutatási pénzeket. Később már nem említik a kutató meghurcolását de fotókat láthatunk a csont belsejéről ahol csak költői kérdésként lebeg hogy maradhatott meg bármiféle lágy szövet több millió éven keresztül és hogy erre keresik a magyarázatot..
    itt a cikk egy Magyar fordítása.: http://www.ng.hu/Tudomany/2005/03/Tyrannosaurus_rex_lagy_szovetmaradvanyaira_bukkantak

    1. Elbocsátották a professzort, mert felfedezése a dinoszauruszok és az ember egyidejű létezésére mutat.
      Gondolom mert hatalmas információt halmozót fel , És valakinek nagyon piszkálja ez a felfedezés.

    2. Igy igaz! Épp most szombaton tolmácsolok majd egy ausztrál kreacionizmussal foglalkozó keresztény professzor előadásán a gyülekezetünkben, Nekem tehát szintén nem újdonság mindez.

  5. Ernest Kahane biokémikus mondta: “Teljesen lehetetlen és őrültség azt állítani, hogy egy sejt önmagától létrejöhet… én mégis ezt hiszem és nem tudok mást elképzelni.”
    Ez mindent elmond.
    Ma már tudjuk, hogy egyetlen sejtben 500 db 2000 oldalat megtöltő “adat” és program van, valamint apró “alkatrészek”, amik működnek, rotorok, motorok stb…. Ennek , hogy önmagától létrejöjjön (nagy bumm) annyi a valószínűsége, hogy Pesten felrobban a Kossuth Nyomda és a lehulló betűkből összeáll a Britannica lexikon. És mégis ezt hiszik el többen.
    Jézus az út, az igazság és az élet, senki mehet az Atyához, csak Ő általa.
    Amíg valaki hitre nem jut Jézusban, addig marad örök kételkedő és hitetlenkedő, mindent kritizáló és lázadó.

    1. Jézusnak volt bátyja, a Constantinus császár által adományozott alapító levél hamisítvány, Mexikó környékén szobrokat találtak amiken pontosabb dinó ábrázolások szerepeltek, mint azt akkoriban hitték és ráadásul az emberrel együtt ábrázolták,ezt hitelesítették majd eltusolták a kedvenc vallásom által, órákig tudnám még ezt folytatni, és bizonyítékokat szolgáltatni csak kérdezz…

      1. Jézusnak Bátyja?? Hmm…az igen érdekes lehet!
        A Biblia szerint csak féltestvérei volt! Abban a családban, József-Mária családjában Ö volt az elsö szülött!
        Igaz, hogy genetikailag, csak Anyjához volt köze, egyéb genetikai genom-ját rejtély övezi!
        Talán a torínói lepelböl vett vérminta okozhat még meglepit! 🙂
        Vannak érdekes/izgalmas állítások, csatornázott kinyilatkoztatások!

        Lehet még keverni-kavarni az amúgy is kesze-kusza magyarázatokat!

        Lezli a Nagy! ?pp a mi nap veséztük ki a föld teremtését, …szóval hány nap alatt lett megteremtve a föld/i élet??

      2. Hisztek-e, vagy csak kételkedtek?
        Nem relatív ez a világ minden szegletében, hanem létezik egy biztos pont. Megtaláltátok-e?
        Csőre töltöm az igevető gépágyút, de viccen kívül. Nem szándékom agyonömleszteni titeket Bibliai idézetekkel, mert úgy vagyok vele: jobb, ha csak egy fél morzsát adok, mert ha ízlik, akkor kéritek majd a kenyeret, és magatok törtök belőle. Fontos, hogy Ti menjetek az Úr felé Krisztus útján, ne pedig várjátok, hogy eljön értetek, mert már eljött, már nyújtja a kezét. Mindennek ellenére, és nem magamat meghazudtolva, hanem épp ellenkezőleg, az igazságot közölve ragadok ki gondolatokat leginkább János könyvéből, amik a hitről szólnak. Nem mintha nem tudnám vagy nem lehetne megfogalmazni saját szavaimmal, de rögtön a forrást akarom előhozni, hogy mindenkinek a maga értelmén keresztül menjen be. Itt most nem az én hitem megvallása a cél, ezért nem adok megrágott falatot. A célom az, hogy megintselek Titeket, készüljetek fel lélekben. Ki mondta, hogy van időtök?
        “Ne higyjetek a barátnak; ne bízzatok a tanácsadóban; az öledben ülő előtt is zárd be szádnak ajtaját.” Mikeás könyve:7:5
        “És mondván: Bétölt az idő, és elközelített az Istennek országa; térjetek meg, és higyjetek az evangyéliomban.”
        Márk Evangéliuma:1:15
        “Felele Jézus és monda nékik: Az az Isten dolga, hogy higyjetek abban, akit ő küldött.”
        János Evangéliuma:6:29
        “Ha az én Atyám dolgait nem cselekszem, ne higyjetek nékem;
        Ha pedig azokat cselekszem, ha nékem nem hisztek is, higyjetek a cselekedeteknek: hogy megtudjátok és elhigyjétek, hogy az Atya én bennem van, és én ő benne vagyok.”
        János Evangéliuma:10:37-38
        “Míg a világosságotok megvan, higyjetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek. Ezeket mondá Jézus, és elmenvén, elrejtőzködék előlük.”
        János Evangéliuma:12:36
        “Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higyjetek Istenben, és higyjetek én bennem.”
        János Evangéliuma:14:1
        “Higyjetek nékem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van; ha pedig nem, magokért a cselekedetekért higyjetek nékem.”
        János Evangéliuma:14:11
        “És most mondtam meg néktek, mielőtt meglenne: hogy amikor majd meglesz, higyjetek.”
        János Evangéliuma:14:29
        és:
        “Szeretteim, ne higyjetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, ha Istentől vannak-é; mert sok hamis próféta jött ki a világba.” I. János levél:4:1

  6. Ez nem egyszerű téma, és ezek mellett érdekes is. Viszont a fentebb olvasható Ótestamentumi idézet, azt hiszem erre magyarázatot szolgál.

    1. Tudósok alázat nélkül, nem tartják be a lelki szabályokat és nem is gondolják, hogy együtt igaz lehet az évmilliárdok, vagy csak ezer évek. Isten dolgaiba így nem lehet belelátni, pedig Ő mindig egyszerű. Csak az éntudatú ember él időben. Az állatok és a kisgyermek sem érzékeli az idő múlását. Persze, hogy csak pár ezer éve mérik az időt.

      1. Szerintem inkabb arrol van szo, hogy aki megprobal a paradigman kivul kutatni, vagy akarcsak nyilatkozni, annak vege. Sorsa a kikozosites, szegyen ketrec, hiteltelenites. Lasd a cikket.
        Sok kutato tisztaban van mi a palya, de kenytelenek kussolni, ha a plyan akarnak maradni.
        A penzt nem ok osztjak. Follow the money.

  7. Halljátok, mi ez a farizeusokodás???? Egymást marcangoljátok a Bibliából kiragadott részekkel? Jézus így tanította nektek?
    Nem értelek titeket, mert ez NEM keresztényi. Ti mit kötekedtek, hogy milyen régi a Föld? Semmi közötök hozzá, mert ez Isten dolga. Ti kik vagytok? Sok majom lassan ezen az oldalon, akik hű de okosnak tartják magukat + Szent Lélek által vezetettnek.
    De tényleg milyen dolog az, hogy nekem egy ócska katolikusnak kell mindenkit leállítania a hülyeségekről.
    A Biblia egy példaértékű útmutatás, amit követnetek kéne, nem átírni. Emberek kötőszavakon vitatkoztok??? Há normális???
    A farizeusok is azt mondták, hogy de benne van az Írásban… Jézus erre: ti tudtok az írásról és első sorsban ültök és mindenkitől elvárjátok, hogy hangosan köszönjenek nektek az utcán, de a Sátán a ti atyátok … Ismerős?? Há hogy értette azt Jézus szerintetek? Bocsánat, de már lassan egy pünkösdistát fogunk kereszténynek hívni…. szégyen, hogy ezt a jó oldalt így tönkreteszitek a kommentjeitekkel.
    Akinek meg nem inge, az nehogy magára vegye!!!!!

    1. Kedves SCHWABEN!

      Én úgy érzem, hogy ennél a posztnál egy hozzászólót sem érhet vád.
      Sőt még “egymás marcangolásáról” sem lehet szó, hanem csak is a Testvérek érdeklődéséről a téma iránt.
      “Mi közünk ahhoz, hogy mikor teremtette Isten a Földet?”
      Isten kegyelméből valóban nem a helyes választól függ az üdvösségünk.
      (Egy lehetőséget kapott minden ember, – akinek van rá igénye, – hogy megértse, kutassa Istennek ezt a munkáját is.)
      Ha Isten megosztotta velünk a teremtés történetet, biztosan nem azért tette, hogy túllapozzuk a Biblia első oldalait, mondván, hogy ezt én úgysem érthetem, …
      (Most éppen magamról beszélek, mert én sokáig így csináltam… – amíg azt nem mondtam, hogy de igen Uram, ha már ide tetted elém, akkor meg is akarom érteni, mert most még csak a nem éppen hízelgő zűrzavart látom benne.)
      – Első kérdésem az volt, hogy miért előbb teremtette a növényvilágot és csak az után, a növényvilág számára nélkülözhetetlen Napot?
      – Hogy lehetett már az első napon szétválasztani a sötétséget a világosságtól, ha még nem is volt akkor fényhordozó teremtve?
      – Ha már az első napon szét lett választva a sötétség a világosságtól, akkor miért kellett még egyszer szétválasztani a nappalt az éjszakától a 4. napon is? Vagy nem ugyan az a kettő?
      Egészségesen kíváncsiskodtam, kérdeztem, és egyre többet láthattam meg belőle.
      Úgy érzem, hogy akinek van rá igénye, az így tesz, (kíváncsiskodik, keres, és Isten kegyelméből talál…) Van aki előrébb jár benne, van aki még csak most kezd keresgélni, van olyan is aki azt sem tudja, hol kezdje el. Egy ilyen közös beszélgetést nem szabad leszólni, és nem is azonos az “egymás marcangolásával.”

      Szeretettel: Erika

        1. Kedves Eszter!

          Tudom, de ez nem ok a negatív megkülönböztetésre. Isten a katolikusokat is szereti. (Én is.) Nagyon sok katolikus Testvérünk van, aki igazán és őszintén keresi Istent, és el jut az üdvösségre. Egyébként pedig Schwaben aranyos, és “jó fej”, aki szintén őszintén és szívből keresi és szolgálja Istent. (Szerintem a fenti hozzászólása csak félreértésből ered.)

        2. En nem itelek el senit.
          Csak tudom hogy a katolik es a jehova tanui milyenek.
          Felretanitanak mindent es az evoluciot is elfogadjak. Tudom mert az egyik osztaly tarsam az
          Es az agyalok rangjai. Honnan a francbol tudjak oket? Es Gabriel nem arkangyal.
          Nem emliti a biblia. Csak Mihályt. Es a szentek.
          Azoknak semmi koze Jezushoz es az apostolok tanitasaihoz.
          Csak egy szente avatott emberekrol van szo.
          Es amit tettek a multban… mindenki miattuk szidja a hitunket mert ok bemocskoltak Jezus tanitasait felhasznalva arra hogy imadjak oket.

          Az igazi keresztenyseg nem vallas. A vallas az emberek kitalat torvenyeinek osszessege hogy uralkodjanak mindenkin. Mint a birkaknak.

          Ellnben a keresztenyseg nem vallas.
          A katolik lehet hogy az de az igazi nem.

        3. Kedves Eszter!

          Ne ítélj, hogy el ne ítéltess! Isten üdvözítő tervébe, (egy ember életében) Te honnét látsz bele?
          Mindannyian bűnös és tökéletlen emberek vagyunk, üdvösségünket nem érdemből, hanem kegyelemből kapjuk. Egyikünknek sincs mivel dicsekednünk, hogy különbek vagyunk a másikunktól. Arról már nem is beszélek, hogy Isten a szíveinket vizsgálja. Az üdvösség “személyre szól” és nem egy kollektív (akármilyen, – akármelyik) egyházra. Mindannyian ebben a világban, és annak bűneiben voltunk, amíg el nem fogadtuk Isten szabadító kegyelmét Jézus Krisztusban.
          Ez nem azt jelenti, hogy bűntelenekké váltunk, hanem azt, hogy Isten “ütemterve” szerint haladunk a tökéletesedés felé. (Életünk során ezt ugyan, nem vagyunk képesek elérni, – de az útirányt viszont már megismerjük.) Elkövetett bűneinkre pedig Jézus Krisztusnál van mindenki számára a bűnbocsájtás ajándéka. (A katolikus Testvérek számára is! Nem beszélve arról, hogy az akármelyik egyház(ak) által elkövetett bűnök nem kollektív bűnök, úgy hogy szíveskedjél az egyházak bűneit külön kezelni az egyéni lelkek bűneitől) Az “elkövetett bűneinkről” egyébként sem a Testvéreinknek tartozunk számadással, hanem Jézus Krisztusnak, (szerencsére.)
          Így aztán Te sem vagy jogosult (velem együtt) senkitől számon kérni azt. A mi dolgunk a Krisztus szeretetének és kegyelmének továbbadása … A “vádlás” pedig Sátán munkája …

          Szeretettel: Erika

        4. Kedves Eszter! Én már találkoztam élő hitű katolikussal. Volt két katolikus kolléganőm, az egyik csak vallásos volt, fontos volt számára a katolikus vallás, hangoztatta is, de az élete nem a Biblia szerinti volt. A másik szintén katolikus volt, de számára Krisztus volt fontos, tudtunk együtt a hitről beszélgetni és imádkozni egymásért. Az Ige azt mondja, hogy mindenki a neki kapott világosság szerint fog megítéltetni. Én sem látok sok katolikus tant összeegyeztethetőnek az Igével, de Isten a szíveket nézi, köztük is van, aki teljes szívvel követi Istent, és ha komolyan veszik az Úr keresését, idővel Isten rámutathat nekik azokra a dolgokra, amiket el kell hagyni. És valószínűleg mindannyiunknál van olyan dolog, amit még rosszul látunk, de Isten idővel megvilágosítja a számunkra.

        5. Kedves Eszter, gondolom jó kereszténynek tartod magad. Hitében, cselekedeteiben példaértékűnek.

          Neked . gondolom – még gyónnod sem kell, nem kell számotvetned magadban cselekedeteiddel, szavaiddal, lekezelő hangvételeddel.

          Inkább vagyok büszke katolikus, mind hozzád hasonló.

        6. Kedves Jeromos!

          Ezt az Igét akár be is helyettesítheted, no nem más ember személyével … és olvasd el Jézus válaszát is.
          A farizeus megállván, ily módon imádkozék magában: Isten! hálákat adok néked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek, ragadozók, hamisak, paráznák, vagy mint ím e vámszedő is.
          Lukács 18:11

        7. Kedves Erika!

          az ne is zavarjon, hogy Eszter különböztette meg magát a katolikusoktól és a Jehova tanúitól.

          Az ne is zavarjon, hogy az idézeteddel magadat magasztaltad föl – hacsak nem azonosulsz a farizeussal.

        8. Kedves Jeromos!

          Had idézzelek:
          “Inkább vagyok büszke katolikus, mind hozzád hasonló.”

          És Te hány éves vagy?… mert Eszter tinédzser, Istent kereső lélek, és a tanulás folyamatának elején van.
          És Te keresed Istent, vagy csak tagadod? És mire vagy büszke, ha már katolikusnak vallod magad?
          Csak nem arra a “szeretetre”, amellyel Esztert a butaságáért agyon köveznéd?

        9. Kedves Erika!

          “…az ne is zavarjon, hogy Eszter különböztette meg magát a katolikusoktól és a Jehova tanúitól.”
          KORMOS ERIKA
          2014/12/16 – 11:50

          “Csak nem arra a ?szeretetre?, amellyel Esztert a butaságáért agyon köveznéd?”

          Milyen “butaságról” beszélsz Eszterrel kapcsolatban?! Te mennyire tudsz az Ige alapján azokkal a tanításokkal azonosulni, amiket ezekben tanítanak? ( Pl, Jehova Tanúi , Mihály arkangyalt tartják Jézusnak. Hogy ő testesült meg Jézusban. Nem Isten Fia Jézus, nem isteni származású, és nem Ő az Ige, aki kezdetben Istennél volt, és maga is Isten ! stb,….stb!) A róm kat egyház tanításait pedig gondolom nagyjából te is ismered. Gondolom, hogy nem véletlen, hogy nem ott vagy. ( Bár természetesen én is vallom, hogy ott is volt/van népe Istennek, akik megtalálták, megtalálják az Úr Jézus Krisztust, Isten kegyelméből. )

        10. Kedves Idám!

          Azt hiszem, ezt most “benézted,” de semmi baj 😀
          Eszti itt épp helytelennek tartja bizonyos tanításait a Katolikus Egyháznak és Jehova Tanúinak.
          Idézem tőle: “En nem itelek el senit.
          Csak tudom hogy a katolik es a jehova tanui milyenek.
          Felretanitanak mindent es az evoluciot is elfogadjak. Tudom mert az egyik osztaly tarsam az ”
          Ha végig olvasod az Neki irt hsz-emet, akkor látod, hogy a kollektív ítélgetést tartom butaságnak, helytelennek.
          Ezért írtam, hogy Ő kereső lélek, és még az életkorában is és hitében is fiatal. Érthető módon lehetnek hibái.
          Jeromos pedig az ítélgetéseire reagált …
          Én pedig az Ő “szerénységére.”

          Szeretettel: Erika

        11. “És Te hány éves vagy?? mert Eszter tinédzser, Istent kereső lélek, és a tanulás folyamatának elején van.”

          sajnos Eszter életkora nincs feltűntetve, így nem vagyok tisztában azzal.

          “És Te keresed Istent, vagy csak tagadod? És mire vagy büszke, ha már katolikusnak vallod magad?”

          a személyeskedésedet, feltételezgetésedet is a krisztus-követés vezeti?

          ejjj-ejj, kedves Erika… kicsit kilóg a lóláb.

          “Csak nem arra a ?szeretetre?, amellyel Esztert a butaságáért agyon köveznéd?”

          elárulhatnád, hogy szavaimmal hol utaltam kövezésre, vagy bármilyen fizikai atrocitásra. ha nincs ilyen, akkor csak vádaskodsz (magyarán hazudsz, olyat adsz a számba, mit nem mondtam/írtam) – persze ezt is Jézus nevében?

        12. Kedves Erika!

          Nem néztem be. Eszti valóban nem a kellő tisztelettel beszélt , az azokat a hiteket, tanokat valló emberekről, de ő nem is elsősorban az embereket “ítélte” meg, hanem az azokban az “egyházakban” található tanokat.
          Nem lehet a “kicsinyeket” megbotránkoztatnunk azzal, hogy azt mondjuk, hogy a Biblia az Isten Igéje, és csak ami abban van, az az igaz, és ne fogadjanak el semmi mást igazságként, ugyanakkor pedig lebutázzuk őket, ha az alapján megítélnek valamit.

        13. Kedves Ida!

          Nem kéne azt az egy hozzászólás kiemelni a többi közül (Kormos Erika 2014/08/03 – 08:10 és Kormos Erika 2014/08/03 – 11:00 ?re értem,) és azt az egyet ?sajátságosan értelmezned.?
          Esztinek ez a megjegyzése ?Csak tudom hogy a katolik es a jehova tanui milyenek.? az én fülemet is sértette, mert nálam sem a tanok, hanem emberek megítélését jelentette, mint ahogy a fent jelölt hsz-eimből is egyértelműen láthatók! És mint azt is láthattad, hogy én nálam ezért a botlásért (butaságért) nem lealázás jár, hanem szeretetteljes helyreigazítása annak, amivel nem értek egyet, mert nem lehet egyetérteni.
          (Még akkor sem, ha ugyan ezt a mentalitást olyan ember követi el, aki egyébként nem ?kezdőnek? hanem ?nagy katolikusnak? vallja magát. Megjegyzéséből pedig látszik a ?nagysága? is és a ?szeretete? is: ??INKÁBB VAGYOK büszke katolikus, MIND HOZZÁD HASONLÓ.? )

          Szeretettel: Erika

        14. Kedves Erika!

          Kizárólag azért emeltem ki azt az egy hozzászólásod, hogy felhívjam a figyelmedet általa, hogy konkretizáld Eszti számára, hogy pontosan mire is értetted a “butaságát”. Természetesen nem akartalak, se “lealázni”, se megbántani, de ez így félreérthető. Mert nem gondolom, hogy sajátságosan értelmeztem Eszti hozzászólását, elég világosan beszél azzal kapcsolatosan, hogy mire gondolt , amikor írta ezt a hozzászólását : ESZTER
          2014/08/03 – 09:32. Itt leginkább a tanaikat kifogásolta.
          Az, ha felhívod a figyelmét arra, hogy tiszteletlenül beszélt másokkal igei.
          A “ne ítélj, hogy ne ítéltessél …” igevers, pedig nem gondolom, hogy nagyon klappolna erre az esetre, mert pont abba fognak belebukni az emberek, hogy nem lesz ítélőképességük, amivel el tudják választani majd a jó tanítást, a rossztól. A igeit, a sátánitól. “..mindent megvizsgáljatok, ami jó azt megtartsátok…”, mert “…ha lehetne, még a választottakat is…”!

          Esztinek ez a megjegyzése ?Csak tudom hogy a katolik es a jehova tanui milyenek.? az én fülemet is sértette, mert nálam sem a tanok, hanem emberek megítélését jelentette, mint ahogy a fent jelölt hsz-eimből is egyértelműen láthatók! És mint azt is láthattad, hogy én nálam ezért a botlásért (butaságért) nem lealázás jár, hanem szeretetteljes helyreigazítása annak, amivel nem értek egyet, mert nem lehet egyetérteni.
          (Még akkor sem, ha ugyan ezt a mentalitást olyan ember követi el, aki egyébként nem ?kezdőnek? hanem ?nagy katolikusnak? vallja magát. Megjegyzéséből pedig látszik a ?nagysága? is és a ?szeretete? is: ??INKÁBB VAGYOK büszke katolikus, MIND HOZZÁD HASONLÓ.? )

      1. Kedves Erika,
        Tudom nem lesz szakszerű, azaz tudományos a magyarázatom, de azért megpróbálom képekben leírni neked és nagyon röviden.

        Isten cselekedeteit értelmezni, kibogozni az olyan senkinek mint mi egyenlő, ha most megmutatom a kutyusomnak egy nukleáris atomreaktor építésének tervrajzát. Azaz értelmetlen, mert úgy sem érti.
        A Biblia nagyon sok esetben képekben és talányokban beszél.
        Ha értelmezni szeretnéd a Bibliát, a képek és a talányok tökéletes megértéséhez megkellene tanulnod arámi nyelven, élned kellene a “szerzők” körülményeit és szociális életét, hogy a megfelelő szó fordulatokat ertelmezhessed. Azon túl csak egy hitetlen okoskodásait olvassom, már elnézést. És épp emiatt a hitetlenség miatt értelmezhetetlen, hibás szerinted a Biblia.
        Üdv Üsübü

        1. Kedves USUBU!

          Idézlek:
          – ?Isten cselekedeteit értelmezni, kibogozni az olyan SENKIKNEK, MINT MI, egyenlő, ha most megmutatom a kutyusomnak egy nukleáris atomreaktor építésének tervrajzát.?
          -? Azon túl csak egy HITETLEN okoskodásait olvassom, már elnézést. És épp emiatt a hitetlenség miatt értelmezhetetlen, HIBÁS SZERINTED a Biblia.?

          – Azzal semmi gond, hogy ?nem szakszerű? a válaszod, de ha elolvasod fent, a tőled idézett két mondatot, akkor rájöhetsz, hogy saját magaddal kerültél ellentmondásba…
          – Az ÉN nézetem az, ha Isten bármilyen témával kapcsolatban ?elmond? nekünk (embereknek) valamit, azt AZÉRT TESZI, HOGY MEGÉRTSÜK! ? HA – ÉRDEKEL BENNÜNKET ISTEN MONDANIVALÓJA! (Ami eleve nem azonos színt, /- az emberi értelmet nélkülöző -/ ?kutyával megosztott atomreaktor tervének? megértésével. Ugyanis, Isten az állatokkal ellentétben az embernek ÉRTELMET is adott.)

          – Ha végig olvasod a hozzászólásaimat látni fogod, hogy a teremtéstörténet olvasása elején bennem is felmerült sok kérdés, észrevettem sok ?furcsaságot?, amiket nem tudtam hova tenni, akkor még nekem sem fért bele az ?értelmembe?, ennek ellenére, a saját értelmemet rendeltem ALÁ a Bibliának.
          Mégsem tartottam a Bibliát SEM HIBÁSNAK, SEM ÉRTELMEZHETETLENNEK, EZÉRT Istent kérdeztem róla, és megadta a válaszokat is.
          MEGTUDTAM belőle, ha a teremtéstörténetet Isten ?elmondása? szerint megértjük, akkor nem csak az anyagi világunk teremtésének történetét láthatjuk belőle, hanem a spirituális világ nagyon komoly (ránk, emberekre vonatkozó) dolgait is megmutatja Isten, a maga rendkívüli BÖLCSESSÉGÉVEL ÖSSZEÁLLÍTOTT összeállított és velünk megosztott teremtéstörténetében.
          Ezeket a válaszokat próbáltam megosztani olyan emberekkel, akiket ez érdekel …

          – Ha hiszek Istenben, Uramnak tartom, akkor az is érdekel, amit mond, és szeretném megérteni, még akkor is, ha azt első-második (sokadik) nekifutásra nem is sikerült, ezért újra és újra nekifutok.
          – Ha HITETLEN VAGYOK, AKKOR NEM MÉLTATOM A SZAVÁT MEGÉRTÉSRE, – lesöpröm az asztalról azzal, hogy ?megint félrebeszélt? nem kell vele foglalkozni … (Ennyit a ?hívő vagy hitetlen? kérdés okoskodásáról.)

          Szeretettel: Erika

        2. Kedves Erika!
          Én véletlenül tévedtem ide vagyis véletlenek nincsenek és látom te vagy a szóvivő, ezért írok neked.
          Hittel, következetesen végigviszed azt, amit igaznak gondolsz, de nem mindenkinek az a fontos számtalan út vezet a Jóistenhez.
          A Biblia sohasem a hogyant akarja magyarázni, hanem a miértet. Ha ma Jézus elmesélné milyen erők léptek fel a feltámadásánál nem nagyon értenénk, pedig a ma embere nagyon műveltnek gondolja magát.
          A Bibliában sok minden nincsen benne,mert nem fért bele, de attól még megtörtént. Ha szükséged van rá az Úr megmutatja. Számomra fontos volt, hogy Júdás elesése mennyire volt kényszerű és megmutatta.
          Az nem semmi mikor emberek időrendbe rakják a Teremtéstörténetet. Ennél már csak az jobb, amikor a Jelenések könyvével történik ugyanez.
          Az időnek nem szabad akkora jelentőséget tulajdonítani. Egy kereszténynek törekednie kell az időtől nem rettegnie nem függni nagyon tőle.
          Az időt valamennyire érteni kell. Igazán a bűnben élő embert zavarja az idő. Mennyi ideje van még. Mikor jár le a türelem. Bizonytalan lesz. Mit számít mennyi idő telt el. Ádám nem időben élt a bűnbeesés előtt igaz ez nagyon rövid idő volt. Az állatok sem időben élnek, mit számít nekik az idő? Hol vannak itt évmilliók. A végtelenre kell törekedni. A pici gyermek sem él időben és éntudata sincs nem tud bűnt elkövetni sem. Ezt lehetne folytatni.

        3. Kedves PALAS!

          – Én itt ugyan olyan testvér vagyok, mint amilyen Te is. Ezen az oldalon figyeljük az időknek azon jeleit, amelyre Jézus Krisztus is figyelmeztetett bennünket, és egy-egy post alatt megosztjuk egymással azt, amire az Ige alapján taníttatunk.

          ?számtalan út vezet a Jóistenhez.?
          14,6 Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; SENKI SEM MEHET AZ ATYÁHOZ, HANEMHA ÉN ÁLTALAM.
          János 14:6
          – Tehát a ?Jóistenhez? csak egyetlen egy út vezet, méghozzá Jézus Krisztus által. Ez az üdvösségünknek útja.
          – Az is igaz, hogy Isten sokféleképpen megszólíthat bennünket, és sokféleképpen hívhat az üdvösség útjára, sőt sokféleképpen meg tud erősíteni a hitben is.
          – Az is igaz, hogy nem a ?teremtéstörténet? megértésétől függ az üdvösségünk, hanem attól, hogy elfogadom-e Jézus Krisztust az ÉN SZEMÉLYES MEGVÁLTÓMNAK.
          HA IGEN, az azt jelenti, hogy tudom, hogy magam is halálra méltó bűnös, ezért a megváltására szoruló ember vagyok.
          Azt pedig, hogy miért lettem halálra méltó bűnös, a ?teremtéstörténetből? tudjuk meg.

          ?Az időnek nem szabad akkora jelentőséget tulajdonítani.?
          – Ebben teljesen egyet értek Veled. Nem is az időnek van itt jelentősége, hanem a ?történéseknek? amit Isten megmutat. Nem a Föld és az ember (anyagi világ) ?gyártástechnológiáját? fedi fel előttünk, hanem azt, hogy hogyan is kapcsolódik az ember teremtése, az Isten akarata szerinti spirituális világhoz.
          Ennek a része Ádám bukása, születésünktől megörökölt bűnünk, és Isten kegyelme Jézus Krisztusban, a bűntől, haláltól való MEGVÁLTÁSA által. Az az üdvtörténeti terve amelyet elkészített az Igaz Istent szerető emberlelkek számára, a Jézus Krisztusba vetett HITÜNK által.

          Szeretettel: Erika

    2. Igen Tisztelt frater Schwaben /testrvér/!
      Remélem helyes a megszólítás?

      Érdeklödve olvastam érvelésedet! 🙂
      Távol álljon tölem, hogy tiszteletlenül azt merném mondani neked, hogy ” Ki tett téged bíróvá, …!” vagy, ” Ki vagy te, hogy megítéled a te testvéredet?” Még a gondolat is elborzaszt, hogy ilyet merjek idézni! 🙂
      Ha fene, fenét eszik is, de mi Eszterke kérdését – fény és világosság kérdésében – megválaszoljuk !
      Kerül amibe kerül! 🙂

      Na, de komolyan!

      AZ EMBEREK NEM AZT HISZIK AMIT LÁTNAK, HANEM AZT LÁTJÁK AMIT HISZNEK!

      Ugye, tisztában vagy azzal, hogy az itt szinte mindenkinél az alap deffiniciók sincsenek tisztázva!
      Már-már ironikus ahogy a vehemencia/érzelem átveszi az értelem/bölcsesség helyét! …,de mi így szeretjük … egymást! 🙂 Istennek is van humorérzéke! Remélem neked is? 🙂

      Ahány felekezeti/szekta tag van itt annyiféle (bele)magyarázás születik!
      Sokszor az értelmetlenségig ragozva! A józan ész ilyenkor lesz rövidzárlatos! 🙂

      A szájhagyomány útján ránk maradt(!), 3.000 év alatt “megörzött” történet, Mózes lejegyzésével Isten Szavának van elismerve!
      Istennek semmi sem lehetetlen!

      Egy példa : “halhatatlan lélek” meghalhat a 2.-ik halálban!? – by Erika. Ha, egyszer HALHATATLAN, akkor hogy is van ez?
      Az anyag és energia megmaradás törvénye mint, ha nem is létezne! Hisz energia lények vagyunk!

      De, hosszú lenne a sor elemezni az anomáliákat!

      Egy gyerekkori tanárom egyszer azt mondta: ” Ha, valamit nem értesz, akkor csukd be a szemed és képzeld el mit tudsz(!) arról ami nyugtalanít!” Ma, már tudom, hogy Ö – lehet, hogy nem is tudatosan – de, a Közös Tudathoz, vagy Istenhez való tudati/alatti kapcsolódást fogalmazta meg!
      Azóta is kitünöen müxik ez a technika! 🙂

      Isten tartson!

      U.i.
      Bevallom én sem vagyok különb egy fikarsztnyit se! A 3 grácia 🙂 és néhány faun/fan 🙂 alaposan átmozgatja az oldalt! Nincs mese, a megváltásért/megmentésért meg kell dolgozni! 😀

      Szegény Thea alig tudja eldönteni, hogy néha sírjon-e vagy nevessen!
      Bocsi, Thea és az értelmes többiektöl is(akik, bölcsen hallgatnak, mert hallgatni arany, …)!

      1. Hey te egyre jobban szimpi vagy nekem. 🙂 Örűlök hogy tudsz viccelődni efféle témákban.

        Esetleg megkérdezhetem az igazi neved?

        És ne foglalkoz azzal a lányal.
        Hisz olvastad hogy katolikus. Neki hiába magyarázol.

        1. Hahahaha!

          Wiiking egy tipikus new-age hívő… nem hiába szimpi Eszternek.

    3. Vajon miért ne hívnánk egy pünkösdistát kereszténynek amikor Jézus Krisztusban a Megváltóban hisz(nek) és érte él(nek) a legjobb esetben, kedves Testvér, Schwaben? Ismered David Wilkerson szolgálatát? Nem? Pedig a katolikus ifjaknak, 1967-ben Pittsburgben egy lelkigyakorlatra készülvén – mára abból nőtt a Renewal Ministries hatalmas szolgálata a Katolikus Egyházban – kötelező olvasmány volt a “Kereszt az aszfaltdzsungelben” Wilkerson szolgálatának kezdeteiről, ami már több mint 60 ! éve történt, tehát igen patinás … Világraszóló történet: gyilkosok, kábszeres, szerencsétlen fiatalok hogyan lettek egészségesek, sőt hívők, evangélisták … és nem egyetlen elvetemült gazember – Nicky Cruz – lett lelkész, hanem, Wilkerson volt munkatársától tudom közvetlenül: HATSZÁZAN ! Itt egy film https://www.youtube.com/watch?v=a3HBzzJ198I
      és egy AKTUÁLIS üzenet https://www.youtube.com/watch?v=FWVXnzpkBCs

    4. Ha katolikus vagy, akkor nézz utána miért tiltották olyan sokáig becses elődeid hogy a Bibliát olvashassák az emberek a saját nyelvükön, ráadásul te marakodsz és nem az előtted szólók!

  8. @ Ida
    július 31, 2014 2:26:53 du
    IDA!
    Látom Te élvezed a szituációt! 🙂

    Megjegyzem: Figyelnek az angyalok bennünket! 🙂
    Szóval, ha most ezt a világrengetö kérdést eldöntjük, akkor valamelyikünknek komoly mea culpa-t kell végeznünk!
    Én, – mivel udvarias ember hírében állok 🙂 – megelölegezem Neked – de, csak neked -, hogy vállalom a kanossza-járást, hitem ezen csorbájának kiköszörülését! 😀

    De, lezárandó e doktori disszertációt, megemlítem, hogy az u.n. Új Szövetség=Keresztény Görög Iratok(így pontosabb!) eredeti görög szövegében az,- ??? ??????= a könyvben, és nem az, ???? ?? ?????? =e könyvben – található a fennen idézet szövegben! 🙂 Bagatell a külömbség, “e” vagy “a” betük tekintetében, … vagy mégsem???

    Csendes Péterke! Neked, is szíves figyelmedbe ajánlom e ször szál hasogatást a csomómentes kákán! 😀

    De, ettöl a ténytöl azért nem fognak lehullani a csillagok az égröl! Ugye? /Csak azért is nekem legyen igazam!/ 😛

    Tartson Isten!

    1. Wiiking!

      Az lehet, hogy “e” helyett “a” szerepel az eredetiben, de mivel akkor, abban az időben , még nem létezett egységes, kanonizált “újszövetségi szentírás”, hanem csak apostoli, és tanítványi levelek, “könyvek” másolata forgott közkézen, ezért az adott “könyvre” vonatkozott a figyelmeztetés! 🙂 Ráadásul nem minden “könyv” prófécia, nem mindegyikben van szó csapásokról, és szent városról………………..
      Jel. 22,18 Bizonyságot teszek pedig mindenkinek, a ki e könyv prófétálásának beszédeit hallja: Hogy ha valaki ezekhez hozzá tesz, e könyvben megírt csapásokat veti Isten arra;
      Jel. 22,19
      És ha valaki elvesz e prófétálás könyvének beszédeiből, az Isten annak részét eltörli az élet könyvéből, és a szent városból, és azokból, a mik e könyvben megírattak.

      De, ha ragaszkodsz hozzá, bocsánatot kérek tőled, hogy “kijavítottalak” ez ügyben!

      (Egyébként azért jó tudni, hogy ez a mondat erre a könyvre vonatkozik, mert éppen ez az a mondat, amivel sokáig ( máig is) sokakat elrettentettek attól, hogy mondjuk elolvassanak egy apokrif írást. Mert azt tanították, hogy azzal, már hozzá is tettél a Biblia könyveihez….! Stb! Jobbára ezért szóltam! 🙂 Persze meg főként az idézeted miatt! 🙂 )

      1. OK IDA!
        “E” kérdésben Te nyertél! “A” jutalom nem marad el! Találkozunk szt.Péter kapujánál! 😀

        1. Vicces vagy. Ritkan nevetek poénokon mert nagyrész nem ertem őket.
          De akadnak olyanok akik kihozak belolem a nevetest. Es ez ritka. 🙂

          Orulok hogy isten megaldott teged ilyen humorerzekkel.
          Es te fiu vagy mert azok ilyen viccesek.

  9. Rendkivul szorakoztato nyelvtani vita van kibontakozoban 😀
    Ahelyett, hogy kotoszavakon rugoznatok veygyetek mar eszre:

    teremtestortenetek = a civilizacios rend (=penzkorforgas) metaforikus modelljei

    A cikk kapcsan, itt egy jo kis elemezes a “mertekado tudomanyos diskurzus” vs minden mas velemeny kerdeskorerol. Eleg szepen osszefoglalja a dolgot:

    http://vigilantcitizen.com/vc-community/modern-scientific-community-new-church-technology-drug-part/

    1. Jó cikk. Főleg az első pont. A II. ponttól kezdődő részt ez a cikk is jól kifejti, csak ez inkább a teremtés kontra evolúció témára kiélezve: https://answersingenesis.org/evidence-for-creation/whats-the-best-proof-of-creation/
      (Egyszer régen ajánlottam neked egy könyvet. Most itt egy másik, ami talán tetszene: https://archive.org/stream/TheAbolitionOfMan_229/C.s.Lewis-TheAbolitionOfMan#page/n0/mode/2up Nem köztelező olvasmány 😉 )

  10. Robi
    július 31, 2014 11:46:46 de
    ROBI!
    Örülök, hogy egy jól felkészült sorait olvashatom! ” Az Úr(szolgájának a) szájából(is), értelem és bölcsesség származik, … Légy bölcs fiam és örvendeztesd meg az én szívemet ….!” -Példabeszédek
    Áldás és Béke Veled!

  11. Kedves Erika!

    Szerintem érdemes még figyelmesebben átolvasni.
    írod:
    “Ha a teremtéstörténet 1 részét elolvasod, látod, hogy az állatokat Isten 4. és 5. napon teremtette.
    A fenti vers pedig mutatja, hogy addigra Ádám már meg volt teremtve, sőt a parancs is elhangzott, hogy a jó és gonosz tudásának fájáról ne egyen. Ez után lettek megteremtve az állatok, amely felett Isten Ádámnak hatalmat adott, ezért Ádám nevezhette el az állatokat.
    Ha a 2. részt összeveted az 1. résszel (is), pontos időrendi sorrendet kapsz arról, hogy mi mikor történt.”

    Az ember (Nem Ádám! Nem az ádámi faj!) és a szárazföldi állatok a 6. napon teremtettek! (Az elején.)
    1 Móz. 1,24 Azután monda az Isten: Hozzon a föld élő állatokat nemök szerint: barmokat, csúszó-mászó állatokat és szárazföldi vadakat nemök szerint. ÉS ÚGY LŐN
    1 Móz. 1,25 Teremté tehát Isten a szárazföldi vadakat nemök szerint, a barmokat nemök szerint, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokat nemök szerint. És látá Isten, hogy jó.
    ?1 Móz. 1,26 És monda Isten: TEREMTSÜNK EMBERT a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.
    1 Móz. 1,27 TEREMTÉ TEHÁT AZ ISTEN AZ EMBERT AZ Ő KÉPÉRE, Isten képére TEREMTÉ ŐT FÉRFIÚVÁ ÉS ASSZONNYÁ teremté őket.
    1 Móz. 1,28 ÉS MEGÁLDÁ ISTEN ŐKET, ÉS MONDA NÉKIK ISTEN: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.
    ?1 Móz. 1,29 És monda Isten: Ímé néktek adok minden maghozó fűvet az egész föld színén, és minden fát, a melyen maghozó gyümölcs van; az legyen néktek eledelül.
    ?1 Móz. 1,30 A föld minden vadainak pedig, és az ég minden madarainak, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatoknak, a melyekben élő lélek van, a zöld fűveket adom eledelűl. ÉS ÚGY LŐN

    Na most! Mint láthatod itt nincs szó altatásról, bordakivételről, amiből Éva teremtődik,ill az elején arról, hogy “és lehele az orrába az Úr Isten életnek leheletét! Arról sincs szó, hogy odavitte volna Isten az állatokat ennek az emberpárnak a férfitagjához megnevezésre.FŐLEG NEM AKKOR LETTEK TEREMTVE . Simán csak, mint ahogyan az állatokat is teremtette az Isten, úgy teremtette meg az embert is a földnek anyagából. Férfiúnak és asszonynak! Továbbá itt semmi ” Éden kert”, ki lettek rakva a földre (És monda Isten: Ímé néktek adok minden maghozó fűvet AZ EGÉSZ FÖLD SZÍNÉN…), megáldva, megkapták a parancsot a szaporodásra, uralkodásra, és közölve, hogy mi az eledelük. ÉS ÚGY LETT!

    Ahogyan minden dolog teremtésénél is minden úgy lett! Tehát amikor a növények lettek teremtve, és a Föld fel lett szólítva, hogy “hozzon a föld” AKKOR AZ, MÉG AZNAP( !! a 3. napon!) ÚGY LETT! Tele lett a föld növénnyel. ÉS A NAP VÉGÉRE LÁTTA ISTEN, HOGY AMIT AZNAP TEREMTETT, AZ JÓ!!!! (1 Móz. 1,11 Azután monda Isten: Hajtson a föld gyenge fűvet, maghozó fűvet, gyümölcsfát, a mely gyümölcsöt hozzon az ő neme szerint, a melyben legyen néki magva e földön. ÉS ÚGY LŐN. (ÉS LÁTTA ISTEN!) 1 Móz. 1,12 Hajta tehát a föld gyenge fűvet, maghozó fűvet az ő neme szerint, és gyümölcstermő fát, a melynek gyümölcsében mag van az ő neme szerint.) De ugyanaz történt a víziállatoknál, a madarak, és “minden repkedőknél” ….!

    Mert ez itt: 1 Móz. 2,4 Ez az égnek és a földnek eredete, a mikor teremtettek. Mikor az Úr Isten a földet és az eget teremté,
    ?1 Móz. 2,5 Még semmiféle mezei növény sem vala a földön, s még semmiféle mezei fű sem hajtott ki, mert az Úr Isten még nem bocsátott vala esőt a földre; és ember sem vala, ki a földet mívelje; 1 Móz. 2,6 Azonban pára szállott vala fel a földről, és megnedvesíté a föld egész színét. 1 Móz. 2,7 És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké. 1 Móz. 2,8 És ültete az Úr Isten egy kertet Édenben, napkelet felől, és abba helyezteté az embert, a kit formált vala. 1 Móz. 2,9 És nevele az Úr Isten a földből mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót, az élet fáját is, a kertnek közepette, és a jó és gonosz tudásának fáját.
    1 Móz. 2,15 És vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté őt az Éden kertjébe, hogy mívelje és őrizze azt.
    1 Móz. 2,16 És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél.
    1 Móz. 2,17 De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon ejéndel arról, bizony meghalsz.
    1 Móz. 2,18 És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt.
    1 Móz. 2,19 És formált vala az Úr Isten a földből mindenféle mezei vadat, és mindenféle égi madarat, és elvivé az emberhez, hogy lássa, minek nevezze azokat; mert a mely nevet adott az ember az élő állatnak, az annak neve.
    ?1 Móz. 2,20 És nevet ada az ember minden baromnak, az ég madarainak, és minden mezei vadnak; de az embernek hozzá illő segítő társat nem talált vala.
    1 Móz. 2,21 Bocsáta tehát az Úr Isten mély álmot az emberre, és ez elaluvék. Akkor kivőn egyet annak oldalbordái közűl, és hússal tölté be annak helyét.
    1 Móz. 2,22 És alkotá az Úr Isten azt az oldalbordát, a melyet kivett vala az emberből, asszonynyá, és vivé az emberhez.
    1 Móz. 2,23 És monda az ember: Ez már csontomból való csont, és testemből való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert emberből vétetett.
    ez, nem az a teremtés! Itt még a növényvilág megteremtse előtt történik a dolog Édenben, ahol annak idején (Ezék. 28,13
    Édenben, Isten kertjében voltál; rakva valál mindenféle drágakövekkel: karniollal, topázzal és jáspissal, társiskővel és onixxal, berillussal, zafirral, gránáttal és smaragddal; és karikáid mesterkézzel és mélyedéseid aranyból készültek ama napon, melyen teremtetél.
    Ezék. 28,14 Valál felkent oltalmazó Kérub; és úgy állattalak téged, hogy Isten szent hegyén valál, tüzes kövek közt jártál.
    ?Ezék. 28,15 Feddhetetlen valál útaidban ATTÓL A NAPTÓL FOGVA, melyen teremtetél, míg gonoszság nem találtaték benned.
    Ezék. 28,16 Kereskedésed bősége miatt belsőd erőszakossággal telt meg és vétkezél; azért levetélek téged az Isten hegyéről, és elvesztélek, te oltalmazó Kérub, a tüzes kövek közül.
    Ezék. 28,17 Szíved felfuvalkodott szépséged miatt; megrontottad bölcseségedet fényességedben; A FÖLDRE VETETTELEK királyok előtt, adtalak szemök gyönyörűségére. ) Sátán is élt teremtésétől kezdve. És azt is tudjuk ebből, hogy Éden nem ebben az “égben” volt eredetileg, de a fölre tétetett , és most már, a bukás óta, ebből a dimenzióból nem elérhető! A bejárat be lett zárva. )?

    1. Kedves Ida!

      Bibliám nekem is van, olvasom is, csak éppen azt nem értem, hogy az itt felsorakoztatott Ige hadsereggel mit is akarsz mondani.
      Legyél kedves elmondani a saját szavaiddal.
      Köszönöm

      1. Kedves Erika!

        A saját szavaim benne vannak a hozzászólásomban! 🙁 De felejtsd el kérlek! Bocsáss meg, hogy megszólítottalak!

        ?

        1. Kedves Ida!

          Én nem haragszom Rád, nincs is semmi baj azzal, ha beszélgetést kezdeményezel.
          Ezt a mondatot légy szíves fordítsd le nekem, mert nem értem:
          “Az ember (Nem Ádám! Nem az ádámi faj!) és a szárazföldi állatok a 6. napon teremtettek! ”
          Azt észrevettem, – ahogy felhívtad rá a figyelmemet, – hogy az állatvilág teremtésének napját elgépeltem, (helyesen így van: víziállatok 5. nap, szárazföldi állatok 6. nap),
          – de nem értem, hogy mit jelent a “Nem Ádám! Nem az ádámi faj!” kifejezésed.
          – A másik dolog, hogy itt a Föld teremtéséről beszélünk. Az Édenben történt a bűneset, ami után el kellett hagyniuk az Édent, és bezáratott az Éden kapuja. Ez is rendben.
          Viszont az Éden nem itt a földön volt?

        2. Kedves Erika!

          “Ezt a mondatot légy szíves fordítsd le nekem, mert nem értem:
          ?Az ember (Nem Ádám! Nem az ádámi faj!) és a szárazföldi állatok a 6. napon teremtettek! ?

          Az Ádám név embert jelent, mint tudod. De mi már Ádámra, mint személynévre gondolunk. Ha megmaradunk az ember szónál, akkor azt látjuk, hogy az ember teremtésekor a 6. napon, az (1 Móz. 1,26-28) férfi és nő teremtetett, akik azonnal megkapták az áldást, és a parancsot, hogy szaporodjanak, és sokasodjanak.
          Akkor még nem tudtak volna, ha itt Ádámról lett volna szó. Mivel Ádám még egyedül volt, Éva még benne volt. ( És egyébként is csak Éva “kivétele” után kapták ezt a parancsot. Továbbá, ennél a teremtésnél az az emberpár nem Édenben volt, hanem a földön! Nem Éden gyümölcseit kapták eledelül, hanem a föld fáinak gyümölcseit, és” minden maghozó fűvet az egész föld színén, és minden fát, a melyen maghozó gyümölcs van; az legyen néktek eledelül.” Ádámék ezt csak a bukás után kapták, átokkal együtt!
          Továbbá, azt is olvashatjuk ennek a történetnek a végén, hogy : Gen 2,4 Ezek az égnek és a földnek teremtéskori történetei.( Kecskeméthy)
          És UTÁNA AZT ÍRJA, hogy:
          Gen 2,5 AMELY NAP az Úr Isten FÖLDET ÉS EGET ALKOTOTT, 1 még semmi mezei bokor nem volt a földön és semmi mezei fű nem sarjadzott még, mivelhogy nem adott esőt az Úr Isten a földre, és nem volt ember, hogy művelje a talajt. ( MELYIK NAP ALKOTTA ISTEN A FÖLDET ÉS AZ EGET…?)
          Gen 2,7 AKKOR alakította az Úr Isten az embert a talajból vett porból és életleheletet fújt az orrába – így lett az ember élőlénnyé. Gen 2,8 AKKOR egy kertet ültetett az Úr Isten Édenben keleten; és ott helyezte el az embert, akit alakított.
          És amikor abban az Édenben volt már az Ádám ( az ádámi faj kezdete, első egyede), amelyet Isten akkor alkotott, amikor a földet és eget alkotta, akkor teremtette meg Isten az édeni állatokat, amelyeket Ádám elé vitt elnevezésre! És ezenközben folyatódott a teremtés a földön….! Amiről Isten azt mondta, hogy ÚGY LETT! ÉS MEG LETT! ÉS, HOGY LÁTTA, HOGY JÓ!
          Azután a hatodik nap végén, Éden Ádámékkal, és az ottani állatokkal, növényekkel együtt már a földre helyeztetett, ahol már nyűzsgő élet volt Édenen kívül. Hiszen a Kertet az Ádám és Éva a föld állataitól (vadjaitól) védte, őrizte….! De, ahogyan már idéztem, Sátán is Édenben volt, és onnét vettetett le a földre…! Tehát, ha Édenből a földre vettetett le, akkor Éden kezdetben nem a földön volt.( Viszont az ő teste nem a föld porából készült…)
          Továbbá a bűneset előtt, Ádámék látták, érzékelték a többi világot, dimenziót ( a mennyeket), a bennük lévő lényekkel együtt. Istent is látták, és beszéltek vele, amikor a kertben járt…! Azután bezáródtak a szemeik, nem tudták a többi világot érzékelni többé. ( “testté lettek”, szellemük megvakult lassanként az érzékelésre )Tehát, bár Éden kapuja itt a földön is itt van még, de azt már mi nem láthatjuk. Ha lenne “szemünk” rá, akkor az angyalokat is látnánk, akik a kaput bezárták, és őrzik…!

          írod:
          ” . Azt észrevettem, ? ahogy felhívtad rá a figyelmemet, ? hogy az állatvilág teremtésének napját elgépeltem, (helyesen így van: víziállatok 5. nap, szárazföldi állatok 6. nap),”
          Nem az volt a célom, hogy “kukacoskodjak”. Csupán arra akartam a figyelmed felhívni, amit írtam fent.

          írod:
          – A másik dolog, hogy itt a Föld teremtéséről beszélünk. Az Édenben történt a bűneset, ami után el kellett hagyniuk az Édent, és bezáratott az Éden kapuja. Ez is rendben.
          Viszont az Éden nem itt a földön volt?”

          Kezdetben nem. Illetve Éden világokon( egeken, mennyeken, dimenziókon) átívelő “kert” szerintem ( Már csak Sátán miatt is, aki onnét vettetett ki! ). Éden ( a fizikai is), hamarabb lett teremtve, mint a nap, hold, csillagok, ill mint a növények, vagy akár csak a fény.(Amely nap az Úr Isten földet és eget alkotott,)…..! És még ezelőtt lett teremtve Ádám!

        3. Kedves Ida!

          Köszönöm a válaszodat. Ezt még többször át olvasom.
          Tudom, hogy nem kukacoskodni akartál 🙂 de én ott és akkor vettem észre, hogy mellényúltam a billentyűnek.

          Szeretettel: Erika

  12. A világ és maga a hús ember soha nem fogja ezt megérteni és nem is akarja. Mert lázad Isten ellen. Ujjá kell születni, hogy értsd az egészet. Orvostudomány, természet stb? mind arról beszél, hogy Isten létezik.
    Roma. 1:20 Mert ami Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik; úgy, hogy ők menthetetlenek.
    Zsid. 11:2-3 A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.
    Mert ezzel szereztek jó bizonyságot a régebbiek.
    Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy ami látható, a láthatatlanból állott elő.
    Zsid. 1:3 Aki az ő dicsőségének visszatükröződése, és az ő valóságának képmása, aki hatalma szavával fentartja a mindenséget, aki minket bűneinktől megtisztítván, üle a Felségnek jobbjára a magasságban,
    Az egész mindenség Krisztusban áll fent és minden Ö érte teremtet. Az örök élet is csak Jézusba van, erről a kapcsolatról szól az egész Biblia.
    Imádkoztunk emberekért, hogy nyíljon meg a szívük, elméjük az evangéliumra. Mi akik itt vagyunk és kommentezünk, ha ujjá vagyunk születve, egy szívvel dobbanunk az elveszetekért. És ez a mi feladatunk, az embereket Krisztusihoz vezetni. Dicsőség Jézus Krisztusnak, mindörökké!

  13. Erika, egy dolog nem világos az általad leírtakból: mit akarsz mindebből kihozni? Gondolom azt, hogy a Föld nem 6000 éves. Pedig ezt a Biblia mellett a tudomány is igazolja, mégpedig egyre több módon.
    Számomra nem annyira fontos kérdés ez, hogy hosszasan írnék róla itt, azonban felmerül bennem a kérdés, hogy miért teszik ezt mások. Eddigi tapasztalataim alapján általában azért, hogy egy világi elméletet összeegyeztessenek a Bibliával…

    1. Kedves Thea!

      Így igaz. A Föld biztos, hogy több mint 6.000 éves, de a földön élő emberiség megközelítően 6.000 éve él rajta. Én viszont “ritka kivételnek” látom, hogy a világ a saját elméletét a Bibliával szeretné egyeztetni. Sőt kifejezetten fordítva látom. A “tuti biztos” -nak mondott világi elmélettel inkább a Bibliát cáfolni szeretnék. Nem egy olyan cikk került már elém, ahol az emberiség létét, fejlődését a földön több millió évre datálták és különféle “régészeti leletekkel” “bizonyították”.
      A “régészeti leletek” korrektsége pedig a jelenlegi cikkből is jól “tükröződik.” (Mond meg az igazat és betörik a fejed alapon.)

      1. 2Móz 20,11 Mert hat nap alatt alkotta meg az Úr az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megpihent. Azért megáldotta az Úr a nyugalom napját, és megszentelte azt.
        2Móz 31,17 Örök jel ez köztem és Izráel fiai között. Mert hat nap alatt alkotta meg az Úr az eget és a földet, a hetedik napon pedig megnyugodott és megpihent.

      2. Én keresztény törekvésekre céloztam, hiszen az nyilvánvaló, hogy egy világi kutató vagy figyelembe se veszi a Bibliát, vagy cáfolni akarja.
        Sajnos van jó néhány keresztény “szakértő”, aki ahelyett, hogy az evolucionista elméletek tévedéseire próbálna rámutatni, megpróbálja azokat összeegyeztetni a Bibliával.
        Sajnos megint csak angol linket tudok betenni, de itt 59 tudományos érvet olvashatsz, ami a 6000 év körüli földet támasztja alá: http://evolutionfacts.com/Ev-V1/1evlch06a.htm (Illetve némelyik azt bizonyítja, hogy nem lehet 50-100 ezer évnél idősebb, az adott tudományos területtől függően.)
        A Zoli által idézett Igék is elég egyértelműek…

        1. Kedves Thea!
          Az angol linkeket sajnos nem tudom olvasni.
          Az “Ős” Föld teremtésének korára nézve sem tudok sem Igét, sem időmeghatározást mondani, mert nekem a “kezdetben” meghatározás nem meghatározható időt jelent.
          Amit pedig Isten “napokban” határoz meg, abba nekem nem fér bele az ősföld és a “teljes menny” – mennyei seregek, angyalok, kérubok stb. – teremtése. (Hogy mikor teremtette a mennyei élőlényeket, szerintem azt sem tudjuk meghatározni, de bármikor is, nekik is volt “lakóhelyük.”)
          A Föld teremtése alatt azt értem, hogy az ősföldet tette Isten 6 nap alatt az ember számára lakható “otthonná”, teremtett vizeket, növény és állat világot, és magát az embert.
          Mint már írtam is, az ember hozzávetőlegesen 6.000 éve él a földön. Gondoljunk bele, hogy Matusalem, a föld legidősebb lakója, még a vízözön előtt, talán 960 évig élt. Majdnem 1.000 évig. A vízözön utáni emberiség +- 100 év. Így a megközelítően 6.000 évvel nagyon vitatkozni sem lehet.

          Ami pedig az “evolucionista elméleteket” illeti, lehet, hogy Darwin a majomtól származtatja magát, de én Isten teremtménye vagyok, és minden hívő keresztény is.

    2. Kedves Thea!

      írod:
      “Számomra nem annyira fontos kérdés ez, hogy hosszasan írnék róla itt, azonban felmerül bennem a kérdés, hogy miért teszik ezt mások. Eddigi tapasztalataim alapján általában azért, hogy egy világi elméletet összeegyeztessenek a Bibliával?”

      Szerintem meg a keresztény többség, akik ezzel foglalkoznak, illetve erről írnak, csak egyszerűen szeretné megérteni az Írást, a teremtést, a Teremtőt, és megszerezni azt az ismeretet is, amelyet meg lehet belőle ismerni a Szent Lélek kijelentése által . Természetesen mindent nem fogunk itt a földön megismerni, de vannak dolgok, amelyeket megismerhetünk, ha érdekel bennünket. Az, egy más dolog, ha valakit nem érdekel, illetve kapott egy olyan magyarázatot, amely őt kielégíti, és nem akad fenn esetleg olyan igeverseken, amelyek megkérdőjelezik azt . Vagy egyszerűen csak elfogadja a(zt) történetet úgy, ahogyan olvasta. De az emberiség egy része eddig is ezt tette. Isten titkait fürkészte. Mások a próféciákat “vallatja”, megint mások az üdvösségre vonatkozó ismereteket gyarapítja, és megint mások mást.
      De most mondhatnánk olyat is, amikor ez a történet sérthetetlen, de más bibliai történetek magyarázatai elfogadtatnak, annak ellenére, hogy arra az Igében nincs rá bizonyíték.

      1. Engem mindig érdekel, hogy megtudjam a választ olyan kérdésekre, amiket még nem tudok vagy értek, csak ezek a fentiek nekem nagyon kicsavartnak tűnnek. Nagyon sok igen alapos anyag van a 6000 éves földről, az angyalok teremtéséről, Lucifer bukásának idejéről, amik számomra sokkal biblikusabb magyarázatok. Sajnos csak angolul. Természetesen elfogadom, ha te másként látod.
        Mindenesetre számomra alapfeltevés, hogy a teremtés hat napja előtt ilyesmiről szó sem lehetett, mert addig minden jó volt. A bűnbeesés pontos idejét pedig nem tudjuk, de akár évekkel a teremtés után is lehetett. Tehát Lucifer bukására is volt idő bőven. És abból, amit tudunk, arra lehet következtetni, hogy az ember és Isten kapcsolatának komoly szerepe lehetett ebben.
        Amúgy nem említettél még, vagy csak én nem emlékszem, olyan Igére, amin fennakadtál volna. Kíváncsi lennék… 😉

        1. Kedves Thea

          írod:
          “THEA JÚLIUS 31, 2014 2:29:36 DU.
          Engem mindig érdekel, hogy megtudjam a választ olyan kérdésekre, amiket még nem tudok vagy értek, csak ezek a fentiek nekem nagyon kicsavartnak tűnnek. Nagyon sok igen alapos anyag van a 6000 éves földről, az angyalok teremtéséről, Lucifer bukásának idejéről, amik számomra sokkal biblikusabb magyarázatok. ”

          Ezt nem kétlem, de mint mondtam, ha te, vagy más úgy érzed, úgy érzi, hogy kielégítő választ kaptál/ott , és azért nem kutatja tovább az írásokat, akkor rendben. De attól még más lehet, hogy nem úgy van vele, és vannak még kérdései. ( De nem kell azonnal azt gondolni, hogy azért mond valaki mást, mint xy-on, meg Z, mert összeakarja házasítani az evolúciót a teremtéssel! Bár olyan is van, de gondolkodni lehet sok mindenről. Csak az talál, aki keres. ) Persze szerintem úgy kell ezzel is lenni, hogy beszélgetünk, és akármelyik magyarázat esetében is fenntartjuk a tévedés lehetőségét, de elgondolkodni lehet rajta. Hiszen mint láthatod , láthatjuk sok-sok írás, tanulmány és könyv készült a témáról, amelynek a többsége valamilyen szinten biblikus, és mégsem mind úgy látja a történéseket, ahogy a másik. Mert az a magyarázat, amelyik azt mondja, hogy először elmeséli a nagy egészet, azután pedig kifejti a részleteket, az is csak egy magyarázat. Egy fikció, mert nincs odaírva, hogy azt úgy kellene értelmezned. Hanem csak valaki azt mondta, és sokan rábólintottak. ( Ahogyan sokan, és sok helyen azt is tanítják, hogy a Bibliát hogyan !kell! értelmezni….! ) Vannak fordítások magyarul is, de ezt ( is) mindenki maga kell, hogy megvizsgálja, hogy szerinte mennyire biblikus valami.

          írod:
          “Természetesen elfogadom, ha te másként látod.”

          Igen, én is így vagyok vele. Ez inkább egy érdekes téma, hogy ki hogyan látja, gondolja, mire jutott vele. De, ezt már beszéltük. 🙂

          írod:
          “Mindenesetre számomra alapfeltevés, hogy a teremtés hat napja előtt ilyesmiről szó sem lehetett, mert addig minden jó volt.”

          Igen, de ott a (fizikai) világ megteremtéséről ( létbe hívásáról) van szó! Arra mondta Isten , hogy jó! De semmit nem hallunk, olvasunk a “szellemvilág” megteremtéséről. És a Sátán bukásáról is csak a Biblia “közepén” találunk leírást. És abból, amit ott olvashatunk, abból nem az jön ki, hogy a hatodik nap után bukott el Sátán. ( És itt nem használok az apokrifokból semmit, csak a Bibliából!)

          írod:
          ” A bűnbeesés pontos idejét pedig nem tudjuk, de akár évekkel a teremtés után is lehetett. Tehát Lucifer bukására is volt idő bőven. És abból, amit tudunk, arra lehet következtetni, hogy az ember és Isten kapcsolatának komoly szerepe lehetett ebben.”

          Az Igéből valóban nem tudjuk a pontos időt, de azt tudjuk, hogy a bűneset előidézője már a Sátán volt, a kigyón keresztül. ( Viszont, ahogyan az Ige írja, Ő teremtésétől kezdve Édenben volt, és a bukásakor LEVETETTÉK onnét a földre. Ha a földi dimenzióban és időben lett volna az édeni bukása, akkor “kivetették” volna.

          írod:
          “Amúgy nem említettél még, vagy csak én nem emlékszem, olyan Igére, amin fennakadtál volna. Kíváncsi lennék? ;)”

          Valóban nem említettem, és nem is teszem, mert nem szeretném, ha esetleg valakik ezek miatt meginognának a hitükben. Ezek saját harcok. Nem mondok újat vele, hogy Krisztus minden tagjának meg van a személyre szabott hitharca, amelyet meg kell harcolnia, és amellyel az Eklézsiát építi. Ezek között vannak a személyesek, és vannak azok, amelyek a “közös” dolgok is.

          Hiszen csak az , az igazi lényeg, hogy “hívd segítségül az Úr Jézus nevét, higgy az Úr Jézus Krisztusban, Istenben, keresztelkedjél meg, teljesedjél be Szent Lélekkel, és maradj az Úrban hűséges, Isten kegyelméből…! 🙂

  14. Egyáltalán nem vagyok meglepődve az evolúcionista tudósok hozzáállásán. Ezek az emberek gyűlölik a teremtőt, és Péter apostol után szabadon azt kell mondjam, hogy szándékosan lázadnak az örök ATya törvényei ellen. Meg kell nézni, hogy hova jutott a világ. Mindez az erkölcsi káosz és romlás a darvini evolúció miatt van, mert az embereket tudatosan szoktatják és nevelik arra, hogy lázadjanak Isten ellen. Az angol oktatási rendszerből is kitöröltek minden mást, ami ellentmond a darvini elméletnek, ami ugyanúgy, mint bármi, csak hipotézis, ezt maga Darvin is elismerte. Darvinról tudvalevő, csak ezt nem igen hozzák nyilvánosságra, hogy egy személyes veszteség miatt fordult Isten ellen. Elmélete kiagyalásának hátterében tehát semmi fajta tudományosság nincs, hanem pusztán egy nem feldolgozott veszteség, amivel a teremtőt vádolta. Negyvenéves korában elveszítette egy súlyos betegség miatt a kislányát, s ez az, amit egyszerűen nem tudott megbocsátani Istennek. Ez a sajnálatos tény vezette őt arra, hogy tudatosan, szánt szándékkal lázadjon a teremtő ellen.
    A mai emberiség pedig benyeli ezt a képtelen elméletet, ami ugyanúgy egy vallás, mint mondjuk a kereszténység. S hogy mia következménye, azt látjuk. Hitler és a hozzá hasonló sátáni emberek meglehetősen tág talajt találtak embertelenségeik elméleti megalapozásához a darvini elméletben. Nyilván nem minden darvinista embertelen, de mindegyik félre van vezetve.
    A másik:
    Hogy Isten mikor teremtette a földet? Nem tudjuk. Egyre valószínűbb, hogy nem hatezer éve. A hatezer év csak az ádámi teremtés kezdete, de maga a föld teremtése nincs konkrétan dátumhoz kötve, s az a bibliai kronológiából nem számítható ki.
    Erika felvetését én sem értem. A Biblia elég határozottan mondja, hogy Isten az embert a hatodik napon alkotta meg, nem előbb. Így tehát ezzel nem értek egyet, de természetesen tolerálom ezt a megközelítést, mindenképpen jó alap egy beszélgetéshez.
    Magának a földnek a hatezeréves megteremtése azért sem valószínű, mert: miért volt káosz a földön? Miért teremtett Isten egy olyan földet, ahol sötétség éskáosz volt?
    Nem lehet-e az, hogy a föld már jóval előbb létezett, csak azt az angyali rendek között kitört lázadás tönkretette?
    A mennyei lázadásról a Biblia ha máshol nem, Jelenések könyvében nyíltan és világosan beszél.
    A tohuba bohu pedig ennek a lázadásnak a következménye, amiről I. Mózes 1:2 beszél. Isten miért teremtene egy kaotikus földet? Számomra ez nem logikus.
    Ezekre a kérdésekre nem biztos, hogy akár én, akár más most itt a fórumon megtalálja a választ, de az tény, hogy jogosan felmerülő kérdések. Isten a rend istene, épp ezért nem teremthet olyan földet, ami tohuba bohu állapottal nyit.
    Vagy ha esetleg igen, annak is meglehetett a célja, bár számomra ez nem lenne logikus.
    Persze az is tény, hogy Isten sokszor az emberi logikával nem összeegyeztethető módon cselekszik, ehhez meg van a szuverén joga, mint mindenhatónak.
    Egy biztos: lehet így, vagy úgy, Isten mindenható, és a darvini elmélet egyszerűen nem realitás. Ez nagyon rossz hír az evolucionistáknak, s valahol ezt ők is tudják, ezért vannak ezek a tudatos szankciók minden olyan ellen, ami egy kicsit is megingatja a darvinizmust. Pontosan tudják, hogy hazugság az egész, ezért tartják tudatosan sötétségben az embereket.

    1. Kedves E.V!

      “Magának a földnek a hatezeréves megteremtése azért sem valószínű, mert: miért volt káosz a földön? Miért teremtett Isten egy olyan földet, ahol sötétség éskáosz volt?
      Nem lehet-e az, hogy a föld már jóval előbb létezett, csak azt az angyali rendek között kitört lázadás tönkretette?”

      Hálát adok Istennek a Szent Lelke világosságáért és világításáért.

      Szeretettel: Erika

      1. Az, hogy kaosz volt, az egy urban legend.
        A tohu va bohu annyit jelent, hogy alaktalan es formatlan.
        Olyan volt a fold mint egy darab agyag megformalas elott. Szerintem nincs ebbe semmi kulonos.
        A Nagy Mernok eloszor megteremtette az alapanyagot es utana kezdte formalni.

    2. @ E.V
      Miként Thea fentebb írta, a megmentést/megváltást lényegében nem befolyásolja az a gitt rágás, hogy a föld milyen rég lett termtve! Igaz?
      A “kezdetben” kifejezés több milliárd év is – nincs jelentösége! többek közt azért is, mert számunkra 70-80 évig élök számára FELFOGHATATLAN idö!!
      Csak, Istentöl kapott értelmünk+tudás+a logika+józan ész ami adhat némi segítséget!
      “Légy bölcs fiam és örvendeztesd meg az én szívemet …!” Légy bölcs! Mi is jelent bölcsnek lenni?

      @ ” Magának a földnek a hatezeréves megteremtése azért sem valószínű, mert: miért volt káosz a földön? Miért teremtett Isten egy olyan földet, ahol sötétség és káosz volt?”
      /Számomra sem világos – biztos bennem a hiba! -, hogy miért kell belekeverni a GENEZIS=Teremtésbe az égi/mennyei “vélt” eseményeket! A Biblia NEM ezt írja ott!/
      A káosz=rendezetlenség, lefordítása magyarra azt hiszem pontosan tükrözi a föld akkori állapotát! …és ebben nem kell vitatkozni még a streamline/fösodratú tudományos(!) magyarázatokkal sem!
      Képzeljük el a földi kezdeteket! Egy forró és folyékony viharosan formálódó bolygót! Gözök, gázok és mindenféle kaotikus viharok jellemezték Isten eme új alkotását! (Ahogy azt ma is látjuk a világegyetemben!)
      Majd Isten szavára/Szent szelleme/lelke erejének hatására kezdett a föld kozmosz-szá=rend/ezettségg/é alakulni! A világosság megjelenése(tisztuló légkör!), a vízgöz=felhö és a felszíni vizek elkülönülése, vagyis az élet megjenése számára nélkülözhetetlen feltételek folyamata(tengerek, óceánok)! …és látá Isten, hogy mind ez igen jó! Akkor minek kell belemagyarázni azt ami nincs ott??? Ha, Isten “igen Jó!”-nak mondja, akkor minek továbbragozni olyannal aminek semmi köze a földi élet megteremtéséhez! Mondom : Teremtésröl beszél a feljegyzés!!!

      Mint ahogy Te is említed : ” Isten a rend Isten!” Ámen.

      Pont a Jelenések könyve mondja, hogy “sem hozzátenni, sem elvenni belöle nem szabad!”
      Vagy némelyeknek hiányzik az utolsó lap a Bibliájukból! 🙁

      1. !A Jelenések könyvének próféciájából! Abból, annak a könyvnek a beszédeiből, nem lehet elvenni, és hozzárakni !

        1. IDA!
          Akkor ebböl az következik, hogy ” A teljes Írás Istentöl Ihletet” részéböl lehet??? Ugye nem gondolod komolyan!
          Egyébként, hol olvastad, hogy CSAK abból( a Jelenések könyvéböl) NEM LEHET ELVENNI vagy HOZZÁTENNI???
          ” FELETTÉBB NE BÖLCSELKEDJ, MINT AZ ÚR ADTA, KINEK KINEK…”

        2. Kedves Wiiking!

          WIIKING JÚLIUS 31, 2014 1:57:52 DU.
          IDA!
          Akkor ebböl az következik, hogy ? A teljes Írás Istentöl Ihletet? részéböl lehet??? Ugye nem gondolod komolyan!
          Egyébként, hol olvastad, hogy CSAK abból( a Jelenések könyvéböl) NEM LEHET ELVENNI vagy HOZZÁTENNI???
          ? FELETTÉBB NE BÖLCSELKEDJ, MINT AZ ÚR ADTA, KINEK KINEK??

          A Jelenések könyvében olvastam (…e prófétálás könyvének beszédeiből)! Tudod ( 🙂 ) , abban az időben nem volt meg még a kanonizálás….! Még nem volt így egyben a Biblia….! Ezért csak így könyvenként terjedt…!
          Egyébként nem jelenti azt, hogy az ihletett részhez lehet tenni, ill elvenni büntetés nélkül…! Csak azt jelenti, hogy az a mondat, amit mondtál, az a Jelenések k próféciáira vonatkozik….! 🙁 Jel. 22,18 Bizonyságot teszek pedig mindenkinek, a ki e könyv prófétálásának beszédeit hallja: Hogy ha valaki ezekhez hozzá tesz, e könyvben megírt csapásokat veti Isten arra;
          ?
          Jel. 22,19 És ha valaki elvesz e prófétálás könyvének beszédeiből, az Isten annak részét eltörli az élet könyvéből, és a szent városból, és azokból, a mik e könyvben megírattak.

          ?A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme legyen mindnyájan ti veletek. Ámen.

          ? FELETTÉBB NE BÖLCSELKEDJ, MINT AZ ÚR ADTA, KINEK KINEK??

      2. Es akkor a hold hogyan? Mert az anyaga a földé. Talan a földből vette ki isten egy marek anyagot es azt osszegyurta es lett belole a hold?

        es miert twvolodik fokozatosan a földtől? Talan a föld gravitacioja gyengül?
        hogy takan nem kepes megtartsni a holdat?

        1. Kedves Eszter!

          A tudomány legújabb állása szerint, a hold anyaga nem egyezik a földével( tehát nem abból származik, mint azt régebben gondolták, és tanították….!) . Ráadásul számítások szerint, a földnek nem lehetne ekkora holdja, hanem csak jóval kisebb. Továbbá mint kiderült a vizsgálatok alapján igen nagyon üreges is….! Mesterséges holdrengést idéztek elő rajta, és órákig visszhangzott a rengéshullám…..!

          Szóval továbbra is azt lehet mondani, hogy Isten eltervezte, kitalálta, a fejében megvolt minden, és szólt, és meglett.
          Először az egeket ( mennyeket, dimenziókat) teremtette, az abban található összes bolygóval, csillaggal, galaxissal, és élőlénnyel( angyallal, és még azokkal, akiket nem kötött az orrunkra….) , azután kezdett a földdel, illetve a mi dimenziónkkal foglalkozni. Majd a 4. napon megteremtette ebben az (égben) dimenzióban is , a napot, holdat, és a csillagokat. ( Ezt én most úgy értelmezem, hogy ebben a dimenzióban is látható lett az eddig itt még láthatatlan. Kol. 1,16 Mert Ő benne teremtetett minden, a mi van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremttettek; ?Zsid. 11,3 Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy a mi látható, a láthatatlanból állott elő.
          Zsid 11,3 Hit által értjük meg, hogy Isten beszéde által készült el a világ, úgy, hogy láthatatlanokból lettek azok, amiket látunk.( Kecskeméthy)

        2. Tudom hogy a semmiből letre tud hozni valamit mert meg van ra a hatalma.
          Es azt hallotam hogy foldmozgasok vannak a holdon szoval nem halott.
          Es az hogy a merkur halott. Ha semmi aktivitast nem mutat az meg nem biztos hogy halott mert meg mindig keting a nap korul.
          Nedei melyik kedvenc bolygod? Nekem a Neptunusz és az utlránusz es a fold.
          Tetszik hogy az uranusz porog az oldalan ming a tobbi nem a pluton kivul.

        3. Kedves Eszter!

          Az én kedvencem a föld. A többin még nem volt szerencsém járni….. 🙂 ! De, remélhetőleg, ez megváltozik az új ég, és új föld
          teremtése után…..!

    1. ~6000 év, a cikkben illetve a videóban azért mond többet, mert a ma elfogadott tudományos nézet szerint lágy szövet maradvány nem lehet 15-20 ezer évnél idősebb

      1. Zoli!

        Ne tévesszen meg az, hogy az emberiség és az állatvilág léte a Földön valószínű, hogy 6-10.000 éves lehet, de azt nem lehet tudni, hogy maga a Föld, (ősföld) mikor keletkezett. Nem tehető egy időre a Föld keletkezése, és az ember, illetve az állatvilág keletkezése.
        Annyi tudható, hogy Ádám (az első ember) korábban lett megteremtve, mint az állatvilág.

        1. Kedves Robi!

          Végig vezetem a teremtéstörténetet, Igehely jelölésekkel. Tudom, kevés ember figyelt fel erre a nagyon fontos “első lapra”, de figyeld meg, hogy Ádám a 3. napon lett teremtve, (hiszen az állatokat már Ádám nevezte el), míg Éva a 6. napon.

          1,1 KEZDETBEN teremté Isten az eget és a földet.
          1,2 A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett.
          – (Tehát itt a Föld ALAPJA – “ősföld” – már megvan, még az ELSŐ ?teremtési nap? ELÖTTRŐL.)

          1. NAP: 1:5
          1,3 És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság.
          1,4 És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztja Isten a világosságot a sötétségtől.
          1,5 És nevezé ISTEN a világosságot NAPPALNAK, és a sötétséget nevezé ÉJSZAKÁNAK: és lőn este és lőn reggel, első nap.
          – (Ez egy ?VILÁGÍTÓ TESTEK NÉLKÜLI? világosság, melyet ELVÁLASZT a ?kezdetben? teremtett Föld sötétségétől. Tehát nem olyan világosságot kell érteni alatta, mint amilyet a Nap fénye jelent, – sőt a sötétség sem az éjszaka sötétjét jelenti… ? hanem valami olyat, amit Isten maga nevezett a nevén …)

          2. NAP: 1:8
          1,6 És monda Isten: Legyen mennyezet a víz között, a mely elválaszsza a vizeket a vizektől.
          1,8 És nevezé Isten a mennyezetet égnek: és lőn este, és lőn reggel, második nap.
          – (A menny és a Föld SZÉTVÁLASZTÁSA, mert az ?ősföld? nem volt elválasztva a mennytől)

          3. NAP: 1:13, 2:5-8
          (Földünkön való munkák: víz és a szárazföld SZÉTVÁLASZTÁSA, NÖVÉNYVILÁG teremtése: 1:9, 1:11 és + még valaKi … ÁDÁM TEREMTÉSE )
          2,5 Még semmiféle mezei növény sem vala a földön, s még semmiféle mezei fű sem hajtott ki, mert az Úr Isten még nem bocsátott vala esőt a földre; és ember sem vala, ki a földet mívelje;
          2,6 Azonban pára szállott vala fel a földről, és megnedvesíté a föld egész színét.
          2,7 És formálta vala az Úr Isten az EMBERT a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké.
          2,8 És ültete az Úr Isten egy kertet Édenben, napkelet felől, és abba helyezteté az embert, a kit formált vala.
          – (A 2,6 ?pára szállt fel?arról tanúskodik, hogy a növényvilág teremtése előtt, de talán még a vizek és szárazföld szétválasztása előtt a 3. napot Ádám teremtésével kezdte Isten.)

          4. NAP: 1:19, 2,16-17
          1,14 És monda Isten: Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy ELVÁLASSZÁK a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek.
          1,16 Teremté tehát Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjjel; és a csillagokat.
          – (NAP, Hold, Csillagok teremtése ? NÖVÉNYVILÁG TEREMTÉSE UTÁN! ? ÉL A NÖVÉNY NAPFÉNY vagy VILÁGOSSÁG NÉLKÜL? ? ÉS AZ EMBER?… csak a gonoszok járnak sötétségben…)
          2,16 És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél
          2,17 De a JÓ ÉS GONOSZ TUDÁSÁNAK FÁJÁRÓL, arról NE EGYÉL; mert a mely napon ejéndel arról, bizony MEGHALSZ.
          – (Akkor mit is jelent az ?ELVÁLASZTÁS? vagy ?SZÉTVÁLASZTÁS? fogalma?, sötétség vagy világosság, bűn vagy engedelmesség, élet vagy halál. Ezért teremtetett a Nap, a növényvilág után, mert az nem a növények életét volt hivatott védeni, hanem az emberét. NAP/ FÉNY = Isten szava, törvénye)

          5. NAP: 1:23
          – (Állatvilág teremtése 1:20-22, ahol már ÁDÁM (szava) nevezi el az állatokat 2:19-20
          Ennek következménye Éva teremtése.)

          6. NAP: 1:31,
          Éva teremtése … 1:26-31, 2,21

          Tehát a ?teremtéstörténet? nem elsősorban csak a materialista (anyagi központú) világunk megteremtését jelenti, hanem azt a ?szellemi harcot? is, amelyet Krisztus oldalán Sátán ellen vívunk.

          Szeretettel: Erika

        2. Kedves Erika!
          Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.
          2
          A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett.
          3
          És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság.
          4
          És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől.
          5
          És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának: és lőn este és lőn reggel, első nap.
          6
          És monda Isten: Legyen mennyezet a víz között, amely elválassza a vizeket a vizektől.
          7
          Teremté tehát Isten a mennyezetet, és elválasztá a mennyezet alatt való vizeket, a mennyezet felett való vizektől. És úgy lőn.
          8
          És nevezé Isten a mennyezetet égnek: és lőn este, és lőn reggel, második nap.
          9
          És monda Isten: Gyűljenek egybe az ég alatt való vizek egy helyre, hogy tessék meg a száraz. És úgy lőn.
          10
          És nevezé Isten a szárazat földnek; az egybegyűlt vizeket pedig tengernek nevezé. És látá Isten, hogy jó.
          11
          Azután monda Isten: Hajtson a föld gyenge füvet, maghozó füvet, gyümölcsfát, amely gyümölcsöt hozzon az ő neme szerint, amelyben legyen néki magva e földön. És úgy lőn.
          12
          Hajta tehát a föld gyenge füvet, maghozó füvet az ő neme szerint, és gyümölcstermő fát, amelynek gyümölcsében mag van az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó.
          13
          És lőn este és lőn reggel, harmadik nap.
          14
          És monda Isten: Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek.
          15
          És legyenek világítókul az ég mennyezetén hogy világítsanak a földre. És úgy lőn.
          16
          Teremté tehát Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjjel; és a csillagokat.
          17
          És helyezteté Isten azokat az ég mennyezetére, hogy világítsanak a földre;
          18
          És hogy uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és elválasszák a világosságot a setétségtől. És látá Isten, hogy jó.
          19
          És lőn este és lőn reggel, negyedik nap.
          20
          És monda Isten: Pezsdűljenek a vizek élő állatok nyüzsgésétől; és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén.
          21
          És teremté Isten a nagy vízi állatokat, és mindazokat a csúszó-mászó állatokat, amelyek nyüzsögnek a vizekben az ő nemök szerint, és mindenféle szárnyas repdesőt az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó.
          22
          És megáldá azokat Isten, mondván: Szaporodjatok, és sokasodjatok, és töltsétek be a tenger vizeit; a madár is sokasodjék a földön.
          23
          És lőn este és lőn reggel, ötödik nap.
          24
          Azután monda az Isten: Hozzon a föld élő állatokat nemök szerint: barmokat, csúszó-mászó állatokat és szárazföldi vadakat nemök szerint. És úgy lőn.
          25
          Teremté tehát Isten a szárazföldi vadakat nemök szerint, a barmokat nemök szerint, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokat nemök szerint. És látá Isten, hogy jó.
          26
          És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.
          27
          Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonynyá teremté őket.
          28
          És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.
          29
          És monda Isten: Ímé néktek adok minden maghozó füvet az egész föld színén, és minden fát, amelyen maghozó gyümölcs van; az legyen néktek eledelül.
          30
          A föld minden vadainak pedig, és az ég minden madarainak, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatoknak, amelyekben élő lélek van, a zöld füveket adom eledelül. És úgy lőn.
          31
          És látá Isten, hogy minden amit teremtett vala, ímé igen jó. És lőn este és lőn reggel, hatodik nap.

          Figyelmedbe ajánlanám ezt a pár sort.Légyszíves olvasd el és előtte ne mondj semmit majd csak utána.Köszönöm

        3. Kedves Erika,

          Ismerve a Genezist, én sem értem Ádám korábbra datálást az állatvilágnál. Van esetleg olyan igevers, ami alapján ezt feltételezni lehetne? (Kétlem, biztosan olvastam volna)

        4. Kedves Gábor!

          Te is úgy másoltad, hogy:
          KEZDETBEN teremté Isten az eget és a földet.
          A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az ISTEN LELKE LEBEG VALA A VIZEK FELETT.
          – Nem azt írja a Biblia, hogy az első napon teremtette ezt, hanem azt, hogy KEZDETBEN. Mikor volt ez a kezdet? Nem tudjuk.
          – A “LEBEGÉS” alatt mit is érthet? A “lebegés” NEM TEREMTÉS!, hanem valami olyan, hogy a “lelkem veled van, figyel rád”
          Elizeus próféta megfogalmazása közelíti meg ennek a szónak az értelmét:
          Ő pedig monda néki: NEM MENT-É EL AZ ÉN SZÍVEM VELED, mikor az a férfiú leszállott szekeréből elődbe? Most az ideje, hogy szerezz ezüstöt, és hogy végy ruhákat, olajfákat, szőlőket, juhokat, barmokat, szolgákat és szolgálóleányokat?! (2.Kir. 5:26)

          És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság.
          És látá Isten, hogy JÓ A VILÁGOSSÁG; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől.
          És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának: és lőn este és lőn reggel, ELSŐ nap.
          – Ha megfigyeled a teremtés 6 napja alatt teremtett ALKOTÁSOKRÓL a munka befejeztével Isten minden esetben kimondja, hogy MIT alkotott, és az az alkotása JÓ.
          Az első nap végeztével az “égről és a földről” (melyet kezdetben teremtett,) azért nem mondja, hogy jó, mert az nem tartozott a 6 napos teremtés történet alkotásai közé, hanem csak a “világosságról” mondja azt, hogy jó.
          – “Ég” alatt a “menny élőlényeit, seregeit” különböző angyalait értjük, és tudjuk, hogy a föld teremtése előtti időben teremtettek.
          – Föld alatt, pedig az “ősföldet” ami a teremtés kezdetén még “kietlen és puszta” vala.
          Azon a földön, amin járunk, csak a 3. naptól kezdődik olyan teremtés, ami az “anyaggal” (matériával) összefügg.

          Szeretettel: Erika

        5. Kedves Paal!

          2,19 És formált vala az Úr Isten a földből mindenféle mezei vadat, és mindenféle égi madarat, és elvivé az emberhez, hogy lássa, minek nevezze azokat; mert amely nevet adott az ember az élő állatnak, az annak neve.

          Ha a teremtéstörténet 1 részét elolvasod, látod, hogy az állatokat Isten 4. és 5. napon teremtette.
          A fenti vers pedig mutatja, hogy addigra Ádám már meg volt teremtve, sőt a parancs is elhangzott, hogy a jó és gonosz tudásának fájáról ne egyen. Ez után lettek megteremtve az állatok, amely felett Isten Ádámnak hatalmat adott, ezért Ádám nevezhette el az állatokat.
          Ha a 2. részt összeveted az 1. résszel (is), pontos időrendi sorrendet kapsz arról, hogy mi mikor történt.
          De Robinak fentebb ezt már végig vezettem.

          Szeretettel: Erika

        6. Kedves Erika!

          Értem mire gondolsz. Viszont vannak ellenvetéseim.

          1. csak futó észrevétel, hogy a Károlyi féle fordítás “és” kötőszavát sorrendiség meghatározására használod, pedig az óhéberben ennek semmi nyoma.

          2. a történések során nem a sötétséget szakította félbe sátán hanem a világosságot.

          Tehát sokkal hihetőbb számomra, hogy a teremtés történésének sorrendje 1Móz. 1 szerint alakult, és a 2. részben nem a sorrendiség meghatározása, hanem a módjának taglalása van. Az pedig, hogy Ádám nevezte el az állatokat, arra utal, hogy nem név választás, teremtés, hanem fordított sorrendben történt.

          Kérlek beszéljük meg ha nem értek valamit.

          Robi

        7. Kedves Robi!

          1. Nem a kötőszavakat használom sorrendiség meghatározásra, hanem az 1. rész verseit, hogy mi hányadik napon teremtetett. Nagyon fontos az is, ahogy az első részbe becsatlakozik a 2:5-8 verse. Ugyan is maga a 2:5 vers utal vissza az 1 részben leírt teremtés napjainak pontos meghatározására. (“2,5 Még semmiféle mezei növény sem vala a földön,…) Tehát innéttől nem lehet máshova “besorolni” Ádám teremtését. Ráadásul a 6-8 VERSEK MAGUK határozzák meg a teremtés további sorrendjét. – Tehát nem a Károli fordítás kötőszavai. –

          2. Nagyon helyesen látod: Sátán (akkor még Fényes Esthajnalcsillag volt) és cselekedetei “az a sötétség” mellyel Isten a szavával (törvényalkotás) (“világítótest nélküli”) világosságot teremt az első napon, pontosan azért, hogy szétválassza “sátán” sötétségét Isten által alkotott világosságtól. (Isten szava – hatalma – határozta meg, hogy mi tartozik a sötétséghez és mi a világossághoz. Ezzel szét választotta a cselekedeteket.) Tudom, ez egy kicsit komplikált, ezért is nem akartam ebbe a témába bele menni. De ha már ilyen “jó érzékkel” Szent Lélek által rá tudtál kérdezni, akkor válaszolnom kell rá.

        8. Ha jól értem, a 2:4 alapján Ádám teremtését, a föld, és ég teremtése elé, vagy közvetlen mögé rakod. Akkor az 1:9 szerint Ádámnak először vízi embernek kellett volna lennie. Ráadásul 5.versben szerintem sokkal inkább arra fekteti Mózes a hangsúlyt, hogy akkor még nem volt eső és nem arra hogy nem voltak növények. Egyébként nem általános növényzetről hanem śía? (növényzet, bokor) és ?éśe? (zöld fű) -ről beszél. Tehát ez nem helyezi a növényzet teremtése elé az ember teremtését.

          Nem értem. Sátán Isten dicsőségében volt. Tökéletességben. Nem volt eredetileg fekete bárány. Közben azért mert elszállt az agya azt gondolta h nagyobb mint Isten. Egyúttal elutasította hogy teremtmény (különben nem tette volna). Tehát a teremtésnek ez alapján így kellett volna kinéznie:
          1
          Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.
          2
          A föld pedig kietlen és puszta vala, és VILÁGOSSÁG vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett.
          3
          És monda SÁTÁN: Legyen SÖTÉTSÉG: és lőn SÖTÉTSÉG.
          4
          És látá Isten, hogy ROSSZ a SÖTÉTSÉG; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől.

          De ilyet nem olvasol.

          Értem mire gondolsz, csak nem értem, hogy egy stabil szöveget az 1:26-ot ahol még meg is mondja az ember teremtésének okát miért dobod el, egy olyan rész leírása miatt ahol nem a sorrendiség hanem a részletek leírása a célja?

        9. Robi!

          1,25 Teremté tehát Isten a szárazföldi vadakat nemök szerint, a barmokat nemök szerint, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokat nemök szerint. És látá Isten, hogy jó.
          2,20 És NEVET ADA AZ EMBER minden baromnak, az ég madarainak, és minden mezei vadnak; DE AZ EMBERNEK HOZZÁ ILLŐ SEGÍTŐ TÁRSAT NEM TALÁLT VALA. (ez 5. nap)
          2,21 Bocsáta tehát az Úr Isten mély álmot az emberre, és ez elaluvék. Akkor kivőn egyet annak oldalbordái közűl, és hússal tölté be annak helyét.
          – (Mivel nem talált “hozzáillő társat, így ez a vers Éva teremtéséről szól a 6. napon)
          1,26 És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.
          – (Mivel nem talált “hozzáillő társat, így ez a vers Éva teremtéséről szól a 6. napon)
          1,27 Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonynyá teremté őket.
          – (Ez is a 6. nap teremtett Éva, ahol már Ádámmal “egy testté lehettek)
          1,28 És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.
          – (Ez itt pedig az “egy testté lett pár” megáldása, feladata.)

          Látod? itt sincs gond a sorrendiséggel! Isten Igéje “ihletett,” nem véletlenül lett úgy leírva, ahogy olvashatjuk. Sőt, a “sorrendiségek” sem “véletlenszerűen” vannak megadva.
          Ebből az alapállásból kiindulva, sokszor és sok mindent nem értünk belőle. De szabad személyesen elkérni Istentől az értelmet és a Szent Lélek világosságát. Az a baj az emberiség egy részével, hogy amit nem ért, azt megpróbálja “betuszkolni” a saját értelmébe, úgy ahogy az “elfér benne,” és nem gondol arra, hogy oka van annak, ha valami nem teljesen egyértelmű a számára. Ilyenkor ezt el lehet kérni.

        10. Nem értem még mindig. De nem is baj. Nincs lényegi jelentősége. Egy dolgot azért tarts szem előtt.

          Legyen bármilyen kijelentés ha nem áll meg az Isteni kijelentés fényében, az feltehetően nem is tőle ered.
          Isten soha nem kér olyat ami nem logikus. Esetleg nem értjük de tuti hogy logikus amit kijelent/kér. Ezt a tulajdonságunkat is tőle kaptuk. Nem véletlenül adta.

          Áldott napot!

          R.

        11. Még csak annyi, hogy az 1:27 -ben írt ember szó nem ‘iššáh ami a nőt jelöli, hanem á?ám , ami a féri embert.

  15. Sajnos attól tartok, hogy rásütik a creacionista hóbort bélyeget, mint ahogy az szokott lenni. Ha valaki tabuhoz nyúl, a main stream tudományos világ kiközösíti, de drukkolok nekik.

Hozzászólás a(z) Thea bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend