Lázongó világ

A Világbank ismét élelmiszerlázadásokra figyelmeztet az emelkedő árak miatt

Stock-Chart-Food-Prices-Rocket-Police-Riot

?? és lesznek éhínségek?? Máté 24:7

Forrás: Naturalnews.com

A Világbank által kiadott friss jelentés az élelmiszerárak drasztikus emelkedésére figyelmeztet. Miközben Magyarországon erős közepes búzatermést és így változatlan árakat várnak idén, a búza átlagára 18, a kukoricáé pedig 12 százalékkal emelkedett ebben a negyedévben globálisan. Ukrajna, a világ egyik legnagyobb búza exportőre, 73 százalékos áremelkedésre számít a hazai búza árában, Argentínában pedig 70 százalékkal számolnak ugyanerre.

A Világbank szerint ezeket az áremelkedéseket elsősorban három tényező okozza: 1) a komoly igénynövekedés az élelmiszerek iránt Kínában, 2) az Egyesült Államokban tapasztalt súlyos szárazság, ami megkárosította a búzatermést és 3) az ukrajnai helyzet.

Az emelkedő élelmiszerárak élelmiszerlázadásokhoz vezetnek

A Világbank adatai szerint 2007 óta az emelkedő élelmiszerárak 37 országban összesen 51 élelmiszerlázadást váltottak ki. Ezek között volt Tunézia, Dél-Afrika, Kamerun és India is.

?Az élelmiszerárak miatti sokk konfliktusokat és bizonytalanságot okozhat,? áll a jelentésben.

A Világbank vezető közgazdásza, Jose Cuesta által ?Ha nincs étel, nincs béke? címmel írt cikk szerint ?igen valószínű, hogy több élelmiszerlázadást tapasztalunk majd a közeljövőben? az élelmiszerárak miatti sokk számtalanszor vezetett spontán, általában városi, társadalmi-politikai bizonytalansághoz.?

Az élelmiszerárak alakulása a világon:

World-Bank-Food-Prices-Chart

Amire a Világbank céloz, de nem igazán mondja ki, hogy az éhség forradalomhoz vezet. Amikor éhező, elégedetlen emberek járják az utcákat, a nyugtalanság gyakran erőszakhoz vezet. Ez az Egyesült Államokra és Nagy-Britanniára éppen úgy igaz, mint a világ többi országára.

Ahogy Alfred Henry Lewis (1855-1914) oknyomozó riporter megállapította:

?Csupán kilenc étkezés választja el az emberiséget az anarchiától.?

Ez alatt azt értette, hogy az éhség megszünteti az udvariasság látszatát és kihozza az emberekből a legrosszabbat.

A másik irányból közelítve a kérdést, sokan csak azért engedelmeskednek a törvényeknek, és élnek a társadalmi elvárások szerint, mert tele a hasuk. Vegyük el az ételt és a barátságos társadalmi hangulat kilenc étkezés (három nap) alatt szertefoszlik. Nincs az a helyi rendfenntartó erő, amelyik képes lenne egy éhező tömeget megfékezni, függetlenül attól, hogy milyen engedelmesek voltak korábban.

Biztos élelmiszerellátás helyett monopóliumok

A világ fejlett országaira jellemző központosított, üzleti gazdálkodási modellnek köszönhetőn csupán néhány hatalmas cég tartja a kezében a termelést és a földeket. Ez éppen az ellentéte a biztos élelmiszerellátásnak.

A biztos élelmiszerellátást fontosnak tartó nemzet támogatná a kiskerteket és a decentralizált termelést, ahogyan ezt például Kuba vagy Oroszország jelenleg teszi és ezért sokkal ellenállóbbak az élelmiszerlánc összeomlásából eredő problémákkal szemben.

Az Egyesült Államokban a kisgazdákat folytonos támadások és atrocitások érik a hatóságok részéről, a Monsantohoz hasonló GMO óriások pedig mindent megtesznek a tiszta növényeket termesztő gazdák ellehetetlenítésére.

Elmúltak az amerikai kormány által támogatott háborús kertek napjai. A hatalom ma azt várja, hogy az emberek engedelmesen sorba álljanak a genetikailag módosított készételekért és hormonkezelt termékekért.

Előző posztKövetkező poszt

27 hozzászólás

  1. Kedves IDA!

    @ június 11, 2014 8:49:09 du.

    IDA: “Szóval nem értem, hogy miért nem látod, illetve látjátok a Szentírásban, hogy mi van írva akár róluk, akár rólunk!”

    1xör is: – azért “nem látjuk”, mert látjuk, hogy az isten(János 8:44)ajándékai akkor és most is mi módon örizte(?) meg az isteni kijelentéseket! (Nem vonom kétségbe, hogy a Biblia isteni eredetü, csak az örzök/másolók emberi kozmetikázását!) Ugye nem kell bizonygatnom, hogy az igazság-hamisság összekutyulásában milyen mesterek??? ” …SÁTÁN IS ÁTVÁLTOZIK A VILÁGOSSÁG ANGYALÁVÁ, nem csoda, ha az ö szolgái is ezt teszik!” Kik az ö szolgái?
    A biblia üzenete íly kezekben szörnyü tömegpusztító fegyverré változohat/ott, … lásd a Talmud, Tora, Misna, Kabbala és egyéb “sze(nny)t firkálmányt” !
    Lehet, hogy kemény szavak ezek, de bevallhatom(szerénytelenség nélkül), hogy az Igazság keresésben nem ismerek tréfát! S ezt nem mások elismerése, elfogadása, hanem saját magam iránt érzett felelösség miatt tettem/teszem!
    Már sokszor mondtam, hogy viszolygok azoktól az “okoskodóktól” akik vélt tudásukkal utasítgatnak, eröszakosan téríteni akarnak vagy éppen a pokol tüzével riogatnak! Ök jól megtanulták a “rejtett vezetöjük” gondolkodását, érzelmi manipulációját!
    Csak nézd meg a világot! A hatalom azok kezében van akik tudják uralmi az ÉRZELMEKET!
    Itt az u.n. értelmi/logikai érvek vajmi keveset érnek! Ez tény!
    Gondolj bele, hány ember mondja, …” ebbe születtem, ebben akarok meghalni!” na, az ilyeneknek olvashatod a bibliát, érvelhetsz, próbálhatsz a józan paraszti eszükre hatni, … ! Jobb, ha olyan leszel mint Assisi szt Ferenc aki a fáknak, madaraknak prédikált!

    S még valami!
    Az u.n. keresztények (értsd: 1házak, gyülik, szekták, irányzatok, stb.) a MEGOSZTOTTSÁGOT és nem az egységet / egy út, egy igazság / képviselik!
    Lásd a történelmet, a jelent!
    A legtöbb/szinte kivétel nélkül!/ a vallási/hit különbözöségeinek gyökeréböl táplálkozik! Pedig mindenki kezében ott van a Biblia!!! Csak ugye – amire oly sokszor utaltam már – az a fránya MAGYARÁZATOK/FILOZOFIÁK amit a revidiált/átdolgozott Biblia fordítások alapján belemagyaráznak kitünö eszköz, hogy uralni tudják az embereket/tömegeket!
    Ne feledd, … még az Isten személyében sem tudnak világos, egységes álláspontra jutni!!! Az ösi/tiszta forráshoz jutni pedig fizikailag lehetetlen! Marad, a szájhagyomány, a másolatok és az évezredes múlt/kultúra lenyomata!

    A római levélre reagálva :
    Nem érzem Isten kísértésnek, mert olvastam, átgondoltam a mondandóját/üzenetét! Értem, vágom! 😀
    Kinek, kikröl íródott?
    Egyébként köszönöm, hogy “kedveskedtél” eme idézettel, jól esett olvasni! 🙂

    Nekem világos, hogy az ok-okozat milyen konstellációban jár kéz a kézben!

    Áldott napot Neked!

    1. Kedves Wiiking!

      írod:
      “A római levélre reagálva :
      Nem érzem Isten kísértésnek, mert olvastam, átgondoltam a mondandóját/üzenetét! Értem, vágom! 😀
      Kinek, kikröl íródott?
      Egyébként köszönöm, hogy ?kedveskedtél? eme idézettel, jól esett olvasni! 🙂

      Nekem világos, hogy az ok-okozat milyen konstellációban jár kéz a kézben!”

      Oké, de én nem tudtam, hogy te tudod! ( Illetve tudtam, hogy tudod, de nem értettem, hogy miért nem akarod tudni! Most már tudom!) És nem “kedveskedni”, vagy “okoskodni” akartam, csak azt gondoltam, hogy valahogyan elnézted!(?) De, ha nem, akkor nem! Bocs! 🙁

      Békesség!

      1. Kedves IDA!

        Segond! 😀 Testvérek közt elöfordul, hogy nem értik egymást!
        Azért vagyunk, hogy meglássuk a másik öszinte segítségét! …csak az eröszakos és dogmatikus kijelentésekkel nem tudok mit kezdeni! Mindenröl beszélhetünk, gondolatot cserélhetünk, … nyitott vagyok és flexibilis, … ha jók az érvek, hajlok mint a nád, ha “okoskodás jön” akkor merev vagyok mint a 100 éves tölgy! 😀
        Jézus is figyelt erre és még a tanítványai személyes “szükséletének” megfelelöen alakítsa tanítását! Mi miért lennénk mások?

        Azt hiszem, újból meg kell fogalmazzak néhány kesze-kusza gondolatot ami bennem motoszkál! … azt, majd meglátjukkinek mi jön le belöle?

        Legyen áldott napod!

    1. Kedves Wiiking!

      A “hivatalos” és a “történelmi” keresztény egyházaknak a tanításaiból is összeállíthatnánk egy kupac vacakot. ( Nem tudom, hogy volt-e rá pár napod, hogy tájékozódj felőlük…?!) Sőt, tudjuk, hogy már volt idő (csak volt?), amikor “aki nem imádta a fenevadat, annak a “fejét vették”. Anno inkvizíciónak (is) hívták, a keményebb formáját! De gondolhatunk a protenstantizmussal létrejött vallásháborúkra is! ( Nem adta könnyen….!) Sőt, jó néhány egyéb dologra, ami nem vet “jó fényt” a “kereszténységre”! De, ezzel, mint láthatjuk Isten számolt! Tudta, hogy mi fog történni! Ugyanez történt/nik a zsidókkal! De róluk is megvan írva, hogy mi lesz velük, mint néppel, és rólunk is meg van írva, hogy mi lesz velünk, mint néppel….! Ott is csak maradék marad, itt is csak kicsiny nyájról szól a történet….!

      Szóval nem értem, hogy miért nem látod, illetve látjátok a Szentírásban, hogy mi van írva akár róluk, akár rólunk!

      1. Kedves Wiiking!

        Szerintem ne kisértsd az Istent….! 🙁

        Róm. 11,1 Mondom tehát: Avagy elvetette-é Isten az ő népét? Távol legyen; mert én is izráelita vagyok, az Ábrahám magvából, Benjámin nemzetségéből való. ?Nem vetette el Isten az ő népét, melyet eleve ismert.
        Micsoda tehát? A mit Izráel keres, azt nem nyerte meg: a választottak ellenben megnyerték, A TÖBBIEK pedig MEGKEMÉNYÍTTETTEK:
        Róm. 11,11 Annakokáért mondom: Avagy azért botlottak-é meg, hogy elessenek? Távol legyen; hanem az ő esetük folytán lett az idvesség a pogányoké, hogy ők felingereltessenek.
        Róm. 11,15 Mert ha az ő elvettetésök a világnak megbékélése, micsoda lesz a felvételök hanemha élet a halálból?
        Róm. 11,16 Ha pedig a zsenge szent, akkor a tészta is; és ha a gyökér szent, az ágak is azok.
        Róm. 11,17 Ha pedig némely ágak kitörettek, TE PEDIG vadolajfa létedre BEOLTATTÁL azok közé, és részese lettél az olajfa gyökerének és zsírjának;
        ? Róm. 11,18 Ne kevélykedjél az ágak ellenében: ha pedig kevélykedel, nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged.
        ?Róm. 11,19 Azt mondod azért: Kitörettek az ágak, hogy én oltassam be.
        Róm. 11,20 Úgy van; hitetlenség miatt törettek ki, te pedig hit által állasz; fel ne fuvalkodjál, hanem félj;
        ?Róm. 11,21 Mert ha az Isten a természet szerint való ágaknak nem kedvezett, majd néked sem kedvez.
        Róm. 11,22 Tekintsd meg azért az Istennek kegyességét és keménységét: azok iránt a kik elestek, keménységét; irántad pedig a kegyességét, ha megmaradsz a kegyességben; különben te is kivágatol.
        Róm. 11,25 Mert nem akarom, hogy ne tudjátok atyámfiai ezt a titkot, hogy magatokat el ne higyjétek, hogy a megkeményedés Izráelre nézve csak részben történt, a meddig a pogányok teljessége bemegyen.
        Róm. 11,26 És így az egész Izráel megtartatik, a mint meg van írva: Eljő Sionból a Szabadító, és elfordítja Jákóbtól a gonoszságokat:
        Róm. 11,27 És ez nékik az én szövetségem, midőn eltörlöm az ő bűneiket.
        Róm. 11,28 Az evangyéliomra nézve ugyan ellenségek ti érettetek; de a választásra nézve szerelmetesek az atyákért.
        Róm. 11,29 Mert megbánhatatlanok az Istennek ajándékai és az ő elhívása.
        ?
        Róm 11,2 Nem vetette el Isten az ő népét, amelyet eleve kiválasztott a maga tulajdonául. Avagy nem tudjátok, hogy miképpen írja le az Írás azt, hogy Illés Isten előtt vádat emelt Izráél ellen?
        Róm 11,11 Azért kérdezem: Talán azért botlottak meg az izraeliták, hogy végképpen elessenek? Semmiképpen sem! Hanem mivel ők téves útra sodródtak, azért az üdvösség a pogányoké lett, hogy azokra Isten féltékennyé tegye Izráelt.
        Róm 11,12 Ha pedig már az ő téves útra sodródásuk is gazdaggá tette a világot, és az ő kudarcuk gazdaggá tette a (pogányokat, mennyivel inkább meggazdagítja majd azokat az, ha Izráel népe teljes számban megtér.
        Róm 11,15 Mert ha az ő elvettetésük a világnak megbékélésévé lett, mi lesz az ő visszafogadtatásuk? Nem más, mint a halottak közül életretámadás.
        ?Róm 11,16 Ha a tészta zsengéje Istennek szentelt, akkor a tészta többi része is az; és ha a gyökér Istennek szentelt, akkor az ágak is azok.
        Róm 11,17 Ha pedig az ágak közül némelyek letörettek, és te a nem zsidó jóllehet vadolajfa vagy, és mégis beoltattál a letört ágak közé, és részese lettél az olajfa olajtermő erejének, –
        Róm 11,18 ne nézd le az ágakat; ha pedig lenézed őket, ne felejtsd el, hogy nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökét hordoz téged.
        ? Róm 11,19 De talán azt mondod: Az ágak azért törettek le, hogy én beoltassam.
        ? Róm 11,20 Helyesen mondod! Hitetlenségük miatt törettek le, te pedig hited által foglalsz helyet az ágak közt. Ne kevélykedjél hát, hanem félj;
        ?Róm 11,21 mert ha a terméket rendje szerint az olajfához tartozó ágakat nem kímélte az Isten, téged sem fog kímélni.
        Róm 11,22 Gondold meg azért, hogy az Isten milyen jó és milyen szigorú; szigorú azokkal szemben, akik elestek, te irántad pedig isteni jóságú, ha ugyan ebben a jóságban hűségesen megmaradsz, mert különben te is levágatok
        ?
        Róm 11,25
        Atyámfiai, azt akarom, hogy jól ismert legyen előttetek az a titok, és ne a magatok bölcsessége szerint okoskodjatok arról, hogy: Izráelnek csak egy része keményíttetett meg, és csak addig, amíg a pogányok teljes számban bejutnak (az eklézsiába),
        ? Róm 11,26
        és hogy: így idvezül majd az egész Izráel, amint meg van írva: Eljön majd Sionból a Szabadító, elhárítja majd Jákobtól az istentelensége,
        ? Róm 11,27
        és az lesz a szövetség, amelyet ővelük kötök, hogy megszabadítom őket bűneiktől.
        ?
        Róm 11,28 Az izraeliták az evangéliommal szemben tanúsított viselkedésükkel ellenségei ugyan Istennek, de a pogányokért; minthogy azonban választott nép: a pátriárkákért még mindig Istennek szerettei.
        ?Róm 11,29 Mert Isten nem vonja vissza kegyelmi ajándékait és az ő elhívását.
        ?Róm 11,30 Mert amiképpen egykor ti pogányok nem engedelmeskedtetek Istennek, most azonban, amikor Izráel engedetlen, ti könyörületben részesültetek,
        ?Róm 11,31 azonképpen most ők is engedetlenekké lettek, hogy az által a könyörület által, amelyet ti megtapasztaltatok, ők is könyörületben részesüljenek.

        Róm 11,25
        Mert hogy ne a magatok eszétől vezettessétek magatokat testvéreim, akarom, hogy értsétek meg azt a titkot, hogy részleges megkövesedés támadt Izraelen mindaddig, amíg a nemzetekből [kiváló], teljes szám be nem jut.
        Róm 11,26 így fog aztán egész Izrael megmenekülni, mint írva van: ?Megérkezik Sionból az, aki kiragadja [őket], aki Jákobtól az istentelenséget elhárítja,
        Róm 11,27 és akkor én ilyen szövetséget kötök velük: Elveszem vétkeiket.”
        Róm 11,28 Az örömüzenetnek megfelelően [most] ugyan ellenségek tiértetek, a kiválasztásnak megfelelően azonban szeretettek az atyákért.
        Róm 11,29 Mert a kegyelemajándékok és Isten meghívása megbánhatatlanok.
        ?Róm 11,31 úgy ők is – most ugyan megtagadták a rajtatok [gyakorolt] könyörülettel szemben az engedelmességet – [azért], hogy [utóbb] ők is könyörületet nyerjenek.
        ? ? (Csia L)
        ?

  2. “Akik titeket bántanak,azok mintha a szemem fényét bántaná!”

    Az Isten irgalmazzon, …én nem fogok!
    Hova futnál? Az egész világ a gonosz hatalmában fetreng!
    TEDD AMIT TUDSZ, OTT AHOL VAGZ, AZZAL AMID VAN, …ÉS A TOBBIT BÍZD A GONDVISELÉSRE!

    A kaosz elkerülhetetlen, bízunk Istenben, de meg kell tennünk nekünk is ami tőlünk telik!
    Ez teljesen logikus és elvárható, nincs ebben semmi kivetnivaló!

    A közösség ereje vitathatatlan, de az is, hogy a sátáni világ pont ezt mérgezi bomlasztja! Ehhez kell nagy lelki erő és szeretet!

    Áldás

    1. “Bizony, aki titeket bant, az én szemem fényét bantja!” (Zak 2:12)
      Isten itt Judarol és Jeruzsalem fiairol mondja ezeket, vagyis a zsidokrol…. ok Isten szeme fénye Wiiking! Te pedig rendszeresen rajtuk gunyolodva és oket gyalazo hangon beszélsz roluk, ugyanugy, mint Schwaben is. Ezért ugy vigyazzatok, hogy Isten szeme fényével teszitek ezt.
      Olvasd csak el itt az 1Mozes 12: 3-ban, hogy milyen sors var rad ( és a hozzad hasonlokra), ha ezt igy folytatod…

      A te aldas osztogatasaid pedig nullat érnek, amig bunbano szivvel meg nem térsz Istenhez. Te itt mast nem csinalsz, mint csak bohockodsz… csak ezért jarsz ide. Még jo, hogy igazabol senki nem figyel rad.

      1. Kissé költői, de vitaindítónak szánom a kérdést:
        Na de vajon kik az igazi zsidók?

        1. Kedves Paal!

          Szerintem a lehető legegyszerűbben megfogalmazva:
          (kihagyva a “vérvonalat” – márt csak azért is, mert “EGY TÖRVÉNY legyen nálatok: a jövevény olyan legyen, mint a benszülött, mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek. 3. Mózes 24:22” – és ez a törvény az, melyet Mózes kapott Istentől a Sínai hegyen, de sokszor meg lett erősítve Isten.)
          Azokat tekinthetjük (hithű) zsidóknak – test szerint, – akik a mai napig ragaszkodnak hozzá és betartják a Mózes által kapott törvényeket.
          (Természetesen nincs templom, nincs áldozat bemutatás, – ezt leszámítva, – viszont a törvények összes többi részét hűen betartják, maguk részére örök érvényűnek tekintik mint Istennel kötött szövetségük zálogát. Az Antikrisztusi korban “ez a zálog” nem engedi őket elveszni.)

          Szeretettel: Erika

      2. Ria!
        Nem vagyok az elhamarkodott “fecsegö-frecsegö” ezért hagytam magamnak néhány napot, hogy “megbeszéljem Istennel” dolgainkat!
        De, már megbocsáss “kiafenevagyTe”, hogy “megítéled a testvéred”/embertársad???
        A Mester nem ezt tanította, …vagy éppen akkor hiányoztál??? 😀

        Továbbá, hsz-om nem neked(!) szólt!

        Én soha nem venném, a bátorságot, hogy azt mondjam rólad, hogy “metszett” imádó vagy! ( Saját ügyed! Kit érdekel?)
        De, a stílusod nagyon a Hit(ványok) Gyülekezetéhez hasonlít! Róluk elég sok autentikus feljegyzés, video készült, hogy az alulinformáltak “képben” legyenek!

        Próbálok “kifogást keresni” pillanatnyi tudatmódosult” állapotodra! Erre jutottam: …majd kinövöd! 😀
        Az Úr adja meg neked is azt amit nekem kívánsz! 😀

        Csak a pontosítás végett: ” Az Isten szemefényei” vagy újabban “Isten ajándékai” 😀 mit is mondtak Pilátusnak?
        ” Vére – Jézusé – rajtunk és magzatainkon!” Hoppá! ÉBRESZTÖÖÖÖÖ!

        Isten Fiát – mint nemzet – elutasították, megölték ezért Isten is elvetette öket mint (kiválasztott)nemzetet! Nincs itt semmiféle “újra gyüjtése, Jeruzsálem fiainak” csak egyedek/emberek közeledhetnek Istenhez ahol” nincs görög, zsidó, ….”

        Barátnödnek már próbáltam a “lilaködöt” eloszlatni, de aki nem akar az orránál tovább látni annak nem kell eröltetni!

        Azt látom, hogy ti “élvezitek”, ha hallatjátok, halljátok a saját hangotokat! A ti “keresztényi szeretetetek/türelmetek” csak a klavi elsö betüjének a leütéséig tart! 😀

        ” Áldás! .. ha, nem méltó a ház a Ti áldásotokra, akkor szálljon vissza rátok!” 😀

        U.i.
        “Még jó, hogy nem figyel rád/m senki!” 😀
        Bevallom, hogy nagyon zavarba lennék, ha rám és nem a Mesterre figyelnének! 😀

        1. Csak remélni tudom Wiiking, hogy Isten megbocsajt neked, mivel magad sem tudod, hogy mit beszélsz.

        2. Kedves Wiiking!

          Írod:
          “Isten Fiát ? mint nemzet ? elutasították, megölték ezért Isten is elvetette öket mint (kiválasztott)nemzetet! Nincs itt semmiféle ?újra gyüjtése, Jeruzsálem fiainak? csak egyedek/emberek közeledhetnek Istenhez ahol? nincs görög, zsidó, ?.?

          De ez csak a Gyülekezet, az Eklézsia korszakára vonatkozik, hogy számukra is csak személyes megtérés van ! Hiszen most a menyasszony, és a násznép összegyűjtése történik….! Amíg a pogányok teljessége is bemegyen…! Nem értem, amit írtál, hiszen mind az Ó, és mind az Újszövetség erről beszél! És, azt te is ismered!

          Békesség!

        3. Kedves IDA!
          Megbeszéljük, ha tényleg fontos Neked! 😀
          Áldás és béke!

          ( Remélem Isten megbocsájt, ha nem tudom mit beszélek? 😀 )

  3. Kedves Balázs
    Azzal kapcsolatban,amit az egyfajta naivitásról írtál.
    Most már több éve,részben bizonyos kényszerűségből is,de szeretetből is tanyán élek.
    Ha valaki,városi zöldfülű létére,alaptőke,hozzáértés,tapasztalat,megfelelő kapcsolatok nélkül kiköltözik egy művelhetetlen minőségű,méretű földterületre,mint én is,és ott aztán valamilyen Isteni csoda folytán mégis képes lesz megvetni a lábát,és sok munkával,türelemmel boldogulni,akkor is,előbb,vagy utóbb valószínűleg kénytelen lesz azzal szembesülni,hogy a sok fáradtsággal felépített bio-öko-testvér gazdaságának ajtajában “kopogtatva”késekkel baseball ütőkkel,és hasonlókkal felszerelkezett “kolduló barátok” jelennek meg.
    Akkor majd azt hiszem,nem az lesz a választás a számunkra,hogy a kutyát engedjük-e el,vagy hogy rohanjunk-e a pincébe a Kalasnyikovért.
    A Jelenések Könyve szerint kevés választásunk lesz egy ilyen helyzetben,vagy futhatunk,ahogy csak bírunk,vagy életünket is adhatjuk a Bárányért.
    Persze mindkettő jobb,mint gyilkolni,vagy a Fenevadat imádni ételért.
    Isten áldjon.

  4. Ja és a félelem. A félelem bár az elkülönültség ékes bizonyítéka, nem árt rá odafigyelni. Én több évet éltem egyedül, teljesen egyedül, egy erdő mellett. Nagyon sokat féltem és akkor tudtam meg, hogy valóban létezik Sátán.
    Mikor a világunk darabokra omlik, hamarosan. A félelem ott lesz. Hiába hiszed, hogy nem. Ott lesz, ha nem is benned, de körülötted.
    Ennek hatása lesz mindannyiunkra. erőt csak az Úrból meríthetünk. Egy percig nem higgye senki, hogy ő már révbe ért.
    Ne csak azért cselekedjünk jót, hogy üdvözöljünk. Mert ez Önös és énérdekelt -lelki szinten-lenne, hanem a mások iránti megértéséből.
    Ne harcoljunk, hanem ajánljunk fel mindent az Atyának és legyünk valamiért, ne valami ellen.

  5. Sziasztok!

    Kb. 6-7 éve vagyok úgy-ahogy tisztábban a jelenlegi folyamatokat kiváltó következményekkel. 5 éve “jöttem rá” hogy a fizikai túlélés csakis közösségekben lesz lehetséges(gondoltam akkor).
    80- 100 “komolyan” érdeklődővel biztosan találkoztam, beszélgettem.
    Jelen pillanatban egy kis dunántúli falu szélétől 3 km-re gazdálkodunk(15 család plusz a faluból páran), traktorokkal, napelemmel, szélkerékkel, állatokkal stb.
    Azt veszem észre, hogy ezek a szépelgő elképzelések a közösségről nem reálisak. Közösségek ma már nem léteznek, csakis érdekszférák mentén szerveződnek, még a házasságok legtöbbje is
    . Az igazi közööség kialakulásához csakis az emberi lét felett van csak lehetőség. Erre manapság nem sok jelet látok. De mindig pozitívan állok a dolgokhoz.
    Mára megértettem (persze nem magamtól), hogy az vég-melytől oly sokan félünk- elkerülhetetlen. Valószínű, hogy megyünk a levesbe -pestiesen szólva:-).
    Ez az evolúciónak,- mert ez a gondolkodás és a tudat fejlődésének evolúciója ami manapság zajlik- elkerülhetetlen része.
    Ez a vég Máté evangéliumában is ugyebár részletesen ki van fejtve. Ez zajlik manapság.
    Az amiben -mikor ezt elkezdtem(a fejlődésem azon szakaszában)- hittem, hogy kiszakadva a háttérhatalom és az emberi ego által okozott kapzsi társadalom szorító gyűrűjéből. Majd megoldjuk és stb. stb. mára naivitássá lett.
    Azt gondolni, hogy mi megoldjuk, ők meg “kaka” ,olyan olcsó életmegoldás, hogy nincs is olcsóbb.

    Mikor némelyek kihangsúlyozzák(idézetek tömkelegével “alátámasztva”), hogy miért Jézus és akik nem értik azok nem üdvözülnek, meg kámpó stb. azok ugyanolyan olcsó dolgokban hisznek.
    Miért nem sajnáljuk azokat a szegény háttérhatalmasokat, hogy milyen szar szerep jutott nekik. Mennyire nem kaptak megértést, és mennyire belebonyolódtak a birtoklás és a hatalom igen-igen kemény szerepkörébe.
    Melyikünk vállalná ezt? Ja, hogy ők a Sátánt választották! Hát igen, na és?
    Melyikünk meri azt gondolni magáról, hogy bezzeg én a jó úton járok? És ők nem a jó úton járnak, csak esetleg még az út elején? És ha nem lenne gonosz, hogy lenne jó? Miért van a dualitás a világunkban? talán, hogy viszonyítási pontokat kapjunk?!
    Találkoztatok már olyan emberrel aki nem jót akart? pedig ő biztosan azt hitte, hogy jót de legalábbis szükségszerűt és ezáltal jót csinál. Persze a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. De csak egyszerűen nem ismeri fel.
    “Bocsáss meg nekik Uram, nem tudják mit cselekszenek!”
    Szóval nekem kicsit itt némelyekből hiányzik a megértés mások iránt. Meg ez a gonosz- jó ellentétpár óvodás értelmezése, hát…
    És ezzel nem azt mondom, hogy a sötét oldalt is kell szolgálni. Isten őrizzen ettől minket! De ne harcos jellege legyen a dolgoknak, meg elítélő , ugyanis a gonosz csak erre vár, hisz mindenki körül ott koslat.
    Vigyázni kell nehogy csapdába menjünk !

    Köszönöm
    Balázs

    1. Kérlek, Balázs, ne köszönd,

      én köszönöm, hogy ilyen egyszerűen, lényegre törően, lélekből összefoglaltad. Tanulságos gondolatok ezek, mindenkinek ajánlom, kiváltképp azoknak, akik akármelyik mondatod kapcsán akár csak egyszer is magukra érvényeset láttak.

      Nem győzöm hangsúlyozni minden ismerősömnek: a lelki közösség a nagyon fontos, az az alap, az nem érdekek mentén (pontosabban egyetlen közös érdek mentén) szerveződik, az nem valami ellen jön létre, hanem valamiért.

      Isten megáldjon!

  6. A kiéheztetés általi elégedetlenség – és felfordulás szítás nagy múltra tekint vissza, egyik legklasszikusabb példája a francia forradalom, érdemes utánanézni kik is voltak akkor (is) a forradalmat megelőző éhezési hullámot előidéző manipulációk kulcsszereplői.
    Sikerre vitt céljaik pedig talán manapság 200 évvel később látszanak a legtisztábban.
    Az átlag ember nem filozofál, pláne nem ha éhes, szinte bármire rávehető.

    Én egyébként kipróbáltam merő kiváncsiságból hogy milyen is ha egyáltalán semmit nem eszik az ember napokig, csak vizet iszik…megfelelő pszichikai felkészülés után ajánlom mindenkinek a kísérletet – az ember elképzelhet dolgokat – a valóság azonban mégsem pont olyan…:-) .
    Tényleg érdemes kipróbálni, persze semmi cukros ivólé meg tea vagy leveske – semmi csak víz!
    Jómagam 5 napig birtam – Alfred Henry Lewis igazat szólt! 😉

    1. Három és fél nap után gondoltam úgy, hogy elég. Szerintem a gyomrom gondolta 😀

      De jó, látok ebben is rációt, Ghostcat. Kiéheztetés – gyakorlatilag belefér az AK színre lépése előtti káosz képébe.

  7. Kisközösségi mezőgazdálkodás nagyon jó megoldásnak tűnik erre a problémára.
    Egy buktatója lehet: ha a kisközösség tagjai nincsenek egy lelki közösségben. Ugyanis:
    “Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” Máté 18:20

    Minden más csak probléma, leküzdhető akadály, Isten segítségével. Legyünk hát egy testben.

    1. Kedves Paal!

      “Kisközösségi mezőgazdálkodás nagyon jó megoldásnak tűnik erre a problémára.”
      Hát tényleg csak “tűnik”, mert a megoldás lehetőségét minden oldalról, embert meghazudtoló technológiákkal és praktikákkal mesterségesen, és szándékosan pusztítják.
      A gonoszságnak nagysága és mértéke arra enged következtetni, hogy ez már az Isten által teremtett – de tökéletlenné vált – ember mértékeit is jóval túlhaladta.
      Mondhatnám úgy is, hogy a “pusztítás tudásának mértéke” nem emberektől származik, legfeljebb a megtévesztett, bűnös és oktalan ember a pusztítások (gyilkolások) értelmi szerzőinek csak “inasi szinten” a végrehajtói.

      Valóban megoldási szinten egyetlen dolog áll rendelkezésünkre, méghozzá, hogy Isten segítségét kérjük, és csak is abban bízzunk a gonosszal szemben.
      (Sokkal erősebben tehetjük ezt a “ketten, hárman … Krisztus Testében.)

      Szeretettel: Erika

      1. Természetesen, Erika; bár a “természetesen”-t igen nehéz szívvel írom, de hát itt tartunk jelenleg. Tudjuk a tervet, ezért meg sem lepődök ezen a pusztításon.
        A kisközösségi gazdálkodás lényege persze a lelki közösségben rejlik, azon alapul. Meg merem kockáztatni, csak keresztény szellemiségű közösségben működik, de ebben azért nem vagyok biztos. (Abban igen, hogy idővel majd csak abban fog…)

        A segítség kérése mellett fontosnak tartom, hogy elinduljunk kinyújtott keze felé; vigyük oda magunkat hozzá, azaz tegyük meg azt, ami ránk szabatott. Ha ez kapavágás a földben, akkor azt.

    2. Jel. 6,5 És mikor felnyitotta a harmadik pecsétet, hallám, hogy a harmadik lelkes állat mondá: Jőjj és lásd. Látám azért, és ímé egy fekete ló; és annak, a ki azon üle, egy mérleg vala kezében. És hallék a négy lelkes állat közt szózatot, a mely ezt mondja vala: A búzának mérczéje egy dénár, és az árpának három mérczéje egy dénár; de a bort és az olajt ne bántsd.
      És mikor felnyitotta a negyedik pecsétet, hallám a negyedik lelkes állat szavát, a mely ezt mondja vala: Jőjj és lásd.
      És látám, és ímé egy sárgaszínű ló; és a ki rajta üle, annak a neve halál, és a pokol követi vala azt; és adaték azoknak hatalom a földnek negyedrészén, hogy öljenek fegyverrel és éhséggel és halállal és a földnek fenevadai által.

      3 Móz. 26,22 És reátok bocsátom a mezei vadakat, hogy megfoszszanak titeket gyermekeitektől, kiirtsák barmaitokat, és elfogyaszszanak titeket, hogy pusztákká legyenek a ti útaitok.
      3 Móz. 26,25 És hozok reátok bosszuló fegyvert, a mely bosszút álljon a szövetség megrontásáért. Ha városaitokba gyülekeztek össze, akkor döghalált bocsátok reátok, és az ellenség kezébe adattok.
      3 Móz. 26,26 Mikor eltöröm nálatok a kenyérnek botját, tíz asszony süti majd a ti kenyereteket egy kemenczében, és megmérve viszik vissza a ti kenyereiteket, és esztek, de nem elégesztek meg.

      Az Isten töri el a “kenyér botját” (is), az hogy milyen úton van elvégezve ( ki a végrehajtó hatalom), az egy másik dolog!
      Ha bíróság valakit a bűnei miatt halálra ítél, akkor az emberek nem a hóhért szokták hibáztatni annak haláláért!

      Én elég veszélyesnek tartom, amikor kizárólag arról beszél valaki, hogy a “háttérhatalom” ! Valóban vannak, valóban Sátánt szolgálják, és valóban az emberiség ellen vannak.
      De semmi hatalmuk nem lenne, ha az emberek bűnei miatt, felülről hatalmat nem kaptak volna! Viszont, ha nem beszélünk arról, hogy miért történik ez, hogy miért kaptak hatalmat, akkor az emberek nem fognak tudni megtérni bűneikből, mert senki nem hirdeti nekik, hogy ” …még 40 nap, és elpusztul Ninive…”! Hanem csak azt, hogy “Isten a szeretet, és majd legyőzi ezeket a gonosz embereket, és megbünteti őket…”!

Hozzászólás a(z) Ida bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend