Lázongó világ

Miért mosolyog Putyin az Oroszország ellen irányuló kötvénypiaci blokádon?

putin-smile-2_0Forrás: zerohedge.com

A nyugati média egyik kedvenc témája mostanában, hogy bár a nyugat által Oroszország ellen kifundált ?diplomáciai? szankciók nevetségesek, az orosz cégeket célzó tőkepiaci embargó biztosan meghozza majd a kívánt hatást és megbénítja az ország gazdaságát, azzal érvelve, hogy az érintett orosz cégek így nem lesznek képesek kifizetni a következő 12 hónap során esedékessé váló 115 milliárd dollár értékű tartozásaikat.

Emlékezzünk, hogy a Krím leválása és csatlakozása óta egyetlen orosz Eurobond kibocsátás beárazása sem sikerült megfelelően. Ebből arra következtetnek, hogy Oroszország nem engedheti meg magának, hogy a kőolaj kereskedelmének tengelyét képező legfontosabb vállalatai fizetésképtelenné váljanak, így Putyin kénytelen lesz visszafogni magát és térden állva könyörögni a nyugati befektetőknek, hogy ismét a csábító orosz hozamok után eredjenek (mások pénzéből természetesen). Mint kiderült, ez a gondolatmenet is téves.

A Bloomberg a következőket írja:

A Moody?s Befektetői Szolgálat és a Fitch Rating szerint azok az orosz vállalatok, amelyeknek összesen 115 milliárd dollár tartozása válik majd esedékessé a következő 12 hónapban, akkor is rendelkeznek majd a szükséges fedezettel, ha az ukrán válság miatt bezárulnak előttük a kötvénypiacok kapui.

Az érintett cégek úgy 100 milliárd dollár készpénzzel és hozammal rendelkeznek majd a következő 18 hónapban, nyilatkozta a Moody?s április 11-én, a 47 cég vizsgálatával készült elemzés alapján. A Fitch által vizsgált 55 cég szinte mindegyike ?jó eséllyel? képes lesz az év végéig is elviselni egy zárt piaci újrafinanszírozást, áll a Fitch április 16-i jelentésében. A bankok több mint 20 milliárd dollár valutával rendelkeznek a szükséges hitelek biztosítására, mivel a feszültségek miatt sok ügyfél valutára váltotta rubel megtakarítását, nyilatkozta a Raiffeisenbank képviselője.

?Az orosz cégek rendelkezésére álló készpénz, a banki hitelkeretek és működési forgótőke segítségével a cégek kényelmesen teljesíthetik fizetési kötelezettségeiket,? nyilatkozta Denis Perevenzentsev, a Moody?s moszkvai elemzője április 17-én.

Összegezve tehát, Oroszország akár 2015-ig is meghosszabbíthatja ukrajnai kampányát. Ez érdekes hír lehet a már most fizetésképtelen Ukrajna számára, amely kétségbeesetten próbálja az utolsó csepp gázt is kisajtolni a vezetékekből, mielőtt a Gazprom elzárja a csapokat.

A pozitív cash flow csodája! Milyen gyorsan képes megsemmisíteni a vélt és politikainak nevezett előnyöket, amelyeket a világ tartalékvaluta kibocsátója a magáénak gondolt.

Előző posztKövetkező poszt

41 hozzászólás

  1. Thea!
    Én rajtad kívül csak egy embernél látom, hogy “szabadon választott” avatarja van, ANDRIAN!
    Segond, én túlélem, ha az elkövetkezendö 50évet ezzel az avatarral kell leélnem! :DDD

  2. Amennyiben szabadna kérdezni, miért nekem van ilyen nem éppen szimpatikus “avatar” képem? Ez olyan random eljárás? Marginális persze. Egyszerűen kérdeztem 😀

    1. Kedves Zsolt! A profilképet vagy ez esetben Gravatart (Global Avatar) automatikusan osztja egy program, a hozzászólásban megadott email cím alapján. Megváltoztatni, tehát saját képet beállítani itt tudsz: http://hu.gravatar.com/

        1. Erika! :DDDDD
          Pont erre gondoltam én is!

          Thea!
          Azért valljuk be öööszintén, hogy (elö)motivál egy-egy ilyen avatar!
          Biztos, hogy pl. Erika, egy mosolygós, melegszívü, bájos, Hölgy! :DDD Az Ö róla kialakult/kialakuló “kép”-et jelentösen rontja egy ilyen avatar! Ez azért nem fear! Nem gondolod?
          U.i.
          Én, az általad adott linken beregiztem, feltöltöttem képet, mégsem jelenik meg itt! A többi oldalon, érdekes módon – lásd Új Világtudat-on – megjelenik!

        2. Pedig látod, hogy sok embernek működik. Nem lehetséges, hogy nem jól írod be az email címed vagy itt másikat használsz? Például ez alatt a cikk alatt is kétféle profilképed jelenik meg, ami két különböző email cím használatából ered.

        1. Mostantól a regisztrált, bejelentkezett felhasználók az oldalon is beállíthatnak saját profilképet. 🙂 Bejelentkezés után láthatóvá válik, hogy miként.

        2. Sikerült!!! 🙂
          Odavan a félszemű-egyfogú-idióta avatarom!!
          Köszi Thea!!! ! 🙂

        3. Így már mindjárt más, egy kicsit nőiesebbek lettek a női avatarok 🙂

    2. Mi a baj Zsolti? 😀
      Egész jól lejön az avatárodon, hogy milyen sármos vagy! :DDD Látszik, hogy nagyon is kreatív “fogaskereke” vagy az univerzumnak! :DDD (Poén volt, Ne vegyél komolyan! :D)
      Nézd szegény Erikáét! :DDD

      1. Wiiking barátom,

        Veszem én a poént 😀
        Látom Erika “avatar” képét. Egy szót sem szóltam 😀

  3. Sziasztok!
    Szóba jött a 10 Király.
    Szerintem az egész föld 10 zónára(Únióra) lesz osztva.Minden zóna élére egy “Királyt” neveznek ki.
    Ez a 10 Király fogja gyakorlatilag előkészíteni a rendszert az antikrisztusnak, aki a megfelelő időben színre lép.
    Hogy ebben a folyamatban hol tartunk, azt mindenki láthatja saját szemével.
    Ahogy mondjátok, a háttérben a színfalak mögött előrébb áll a rendszer, mint sokan gondolnák.
    Egyre többet láthatunk a felszínre jönni.
    A gazdasági redszer kialalkulásával párhuzamosan alakul az egységes világvallás is.
    http://www.youtube.com/watch?v=aJB_0ZOSgL0

    1. Ez az amiben majdnem biztos vagyok, hogy nem igy lesz bar nepszeru a nezet.
      Ha az egesz vilag az AK hatalma alatt lenne nem viselne haborukat.
      Lasd Daniel 11 vege…

  4. Ennek a 25 évvel ezelőtti Nagy Világfelbontási Műveletnek, amit Magyarországon ugyan rendszerváltásnak nevezünk, mindössze két olyan politikusa akadt, amelyik nem vetette oda saját népét a nemzetközi csőcseléknek: Vaclav Havel és Putyin.

    Havel inkább lemondott a “baráti” szlovákokról, minthogy riválisainak nyúlfarknyi területével növelje Csehországot, Putyin sem áldozza fel saját népét idegen klánok világhatalmi érdekeinek.

    A déli és keleti területek mészárlásait evvel szépen megúszták a csehek, és boldogan élnek, míg meg nem halnak.

    Putyin sem akar többet, mint ami megilleti az oroszokat. Nos, az ukrán események valóban rejtenek némi háborús veszélyt, de az már most is világos, hogy melyik fél az agresszor.

    A földterület nyugatnak nem számít, csak a biznisz és a pénzhatalom. A szülőföld viszont minden embernek fontos, aki nem viseli magán a 666-os bélyeget.

  5. LOOTON!

    Csak nyugodtan írd ki magadból amit érezel/gondolsz! ” – A krumpli leves, az legyen krumpli leves!” – by Kádár/Csemanek János Tudjuk jól kik a parazita vérszívók ! 🙂
    Az orrnehéz jordán pozitívak a tulajdonolják az ilyen kamu “minösítö(?) cégeket”, köszönö viszonyban sincsenek a valós gazdasági helyzettel! Pontosan tudjuk hogyan müködik a pénzszivattyús kifosztó gépezet!

    E mostani téma is világosan bemutatja, hogy a “nagy lufit” ezek a papírmassé bábukat és a main steam média, b(l)ankok és multik tarják életben! Úgy ahogy a FED zöld papírokat(usd) is!
    Minap kaptam egy mailt amiben csupán tények voltak felsorolva és párhuzamba állítva a XX. sz.-i eseményekkel, ill. az I. és II. vh,-t kiváltó valódi okokkal!
    Ma, “ra(va)sz Putyin” – nézd a szemét!!! olyan intézkedések sorát hozza/hozta ami böven kiválthatja a III.vh.-t!
    Pl. Az Aranyrubel bevezetése, vagy a “petro-dolcsi” wc papírrá minösítése!

    De, lenne egy – nem közgazdasági – kérdésem: A Bibliában emlitett “északi Király” vajon nem azonos Putyin Pityuval?

    1. Szia Wiiking!
      Az északi királyt illetően manapság megoszlanak a vélemények. Én még mindig amondó vagyok, hogy Oroszország vezetője lesz, és a 10 király (európai hatalmak?) neki adja a hatalmát. A Bibliatanulmányok és Podcast részekben sok mindent találsz erről, de szerintem ezen a ponton még nem tudjuk a teljes igazságot erről, mert nem vagyunk elég közel hozzá időben.

      1. Jelenleg mintha igencsak eltávolodni látszanak azok a (10) királyok attól a bizonyos északi királytól,…..bár semmi sem az aminek látszik.

        1. A lényeg tényleg, hogy “semmi sem az, aminek látszik”, mert a háttérben az elit által szolgált “szövetség” sokkal kiterjedtebb, mint bárki gondolná. Sokat adnak arra, hogy meglegyenek a látszólagos főellenségek és az emberek azzal legyenek elfoglalva, hogy kinek az oldalára álljanak.
          Az biztos, hogy Európa a világkormány része lesz, a többit pedig meglátjuk. 😉

        2. “Sokat adnak arra, hogy meglegyenek a látszólagos főellenségek és az emberek azzal legyenek elfoglalva, hogy kinek az oldalára álljanak”

          Pontosan, ez az illúzió lényege, amely mesterséges.
          Egy kiút létezik csak, a Krisztus által kijelölt. Több nincs.

      2. Kedves és tisztelt Thea,

        Szubjektív véleményem alapján, a szóban forgó “10 király” vegyes lesz. Konkrétabban, nem csupán Európai országokat kell ebben értelmezni. Persze ahogy már mondtam, ez csupán az én megítélésem.

      3. Üdvöz légy Thea!

        Egy felettébb érdekes írást találtam a Hungarian Real News – Laci oldalán, Angolszász misszió címmel!
        A világ felosztásának “lehetséges” forgató könyvével!

        Én, mégis Jézus Királyságára szavazok/like-olok! 😀

    2. Tisztelt Wiiking,

      “De, lenne egy ? nem közgazdasági ? kérdésem: A Bibliában emlitett ?északi Király? vajon nem azonos Putyin Pityuval?”

      Részemről roppant egyszerű a válasz. Több mint valószínű, hogy DE.
      Ellenben, Ő maga is csak egy “eszköz” a sakktáblán. Ami ugyan szimpla fekete és fehér, viszont azért némileg ennél kicsit komplexebb a szituáció.

      Jacenyuk szerint harmadik világháború fenyeget
      http://www.oroszvilag.hu/?t1=posztszovjet_terseg_hirei&hid=4964

    3. Az “északi királyról” még nem gondolkodtam.
      De az már régóta egyértelmű, hogy János jelenéseiben szereplő Babilon teljesen megfelel New Yorknak, akivel a világ “királyai paráználkodnak”, és aminek pusztulását a “kereskedők” annyira meg fogják siratni.

      1. Kedves Zsó!
        Nagy Babylon -akiröl beszélsz – az, a legjobb tudásom szerint a világ vallásait jelenti élén a Vatikánnal!
        Emlékezz, hogy az évszázadok során MINDIG az isteni Nép lelki pressziójával tette engedelmes rabszolgává és dobta a mindenkor regnáló “királyok” lába alá! Lásd a vallásháborúkat – szinte az összes háború az volt! Ennek csúcsa az I.II. vh. ahol keresztények ölték egymás papjaik által megáldott fegyverekkel!!!! Ma is É-Írországban ölik egymást a “keresztény” katolikusok és protenstánsok “istenük” nevében!
        Ha, kicsit “megtisztítod” a dogmáktól a történelmet, láthatóvá válik az igazság – ami szabaddá tesz/Jézus -!

        1. Tisztelt Wiiking,

          Jól látod. Babilon az origó 🙂
          Az iraki háború során, az amerikai hadsereg óriási “károkat” okozott az ősi sumér térségben.
          Régészek véleménye szerint. Persze lehet, ez csak a véletlen műve.

          De linkeltem számodra nem oly rég egy videót ezzel kapcsolatban. De felhívtam a figyelmed arra, hogy abból mínusz “földönkívüliek”, mínusz “new age” mentalitás. Ehhez tegyük hozzá a Szentírásban is említett bukottakat, és élből némileg tisztább lesz a kép 🙂

          De persze a Te döntésed, hogy milyen konzekvenciát vonsz le mindezekből. Nincs vita abból az aspektusból, hogy Krisztus a helyes út, de szerintem egyébként sincs vita.

  6. Barom nyugat azt hiszi h. a szaros papírpénze (és pénzhelyettesítői) maga az arany vagy maga a csoda. A valóság pedig az h. azokkal az országokkal lehet ezt a “kulcsvaluta játékot” eljátszani, akik a szénhidrogének beszerzését importból biztosítják. Mivel a kőolaj elszámolás dollárban történik (hála’ inkább nem írom le kinek) ezért az importáló országoknak dollárt kell tartalékolni. Mivel Oroszország nettó exportőr, rájuk ez a kis játék nem vonatkozik. De ha az Oroszok megtagadják a külkereskedelemben a kulcsvalutákban történő elszámolást, akkor nagy szopacs támad a “fejlett nyugaton -az első télig”.

    1. A két cikknek semmi köze egymáshoz, ráadásul a cikkek forrása is eltér. Az egyiket az MTI írta, a másikat meg a zerohedge.com . Tudtommal Theáék nem szoktak más magyar blogoktól anyagokat átvenni, viszont a fordítottjával gyakran találkoztam.

    2. Szia Csaba!
      Ahogy Adrian írja. A komlomedia.hu szokott tőlünk átvenni cikkeket, de ez a kettő nem azonos.

Hozzászólás a(z) adrian bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend