Járványok

Ebola Európában?

Időkjelei: Az elmúlt hetekben rendszeresen olvashattunk az Ebola járvány újabb és újabb eseteiről a különböző hírportálokon. Természetesen most sem a pánikkeltés a cél, azonban a járványokra maga Jézus hívta fel a figyelmünket eljövetelének egyik jeleként, így fontos tudni róluk.

?Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lésznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé.? ? Máté 24:7

A rövidorrú repülőkutya
A rövidorrú repülőkutya

Forrás: shftplan.com

Az Egészségügyi Világszervezet munkatársai teljes erőbedobással próbálják megakadályozni az elmúlt néhány hétben egyre több helyen felbukkanó ebola járvány továbbterjedését, amit eddig hét afrikai országban azonosítottak, azonban erőfeszítéseik lehet, hogy nem jártak sikerrel.

Guineában, a veszélyes betegség egyik gócpontjában, az állami hatóságok szerint sikerült megfékezni a járvány terjedését, ugyanakkor a Reuters szerint a kormány ?azt tervezte, hogy nem hozza nyilvánosságra a halálesetekre vonatkozó adatokat, a pánikkeltés elkerülése végett.?

Lehet, hogy ez nem sikerült.

Az egészségügyi hatóságok erőfeszítései ellenére elképzelhető, hogy a járvány Európára is átterjedt.

A hét afrikai országot sújtó Ebola fertőzések száma egyre gyorsabban emelkedik. Az egyik Guineában és Libériában tevékenykedő keresztény segélyszervezet szerint a fertőzések száma 24 óra alatt 15 százalékkal emelkedett. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy az olaszországi Pisa partjaihoz érkező 40 illegális bevándorlón is az Ebola fertőzés tünetei jelentkeztek. A hatóságok karanténban tartják a magas láztól  és konjunktivisztől (kötőhártya vörös elszineződése) szenvedő betegeket. A WHO szerint az Ebolának ez a törzse teljesen új és bár nagyon hasonlít a Zairében azonosított törzshöz, a kettő nem egyezik és ezért az orvosok sok esetben hamis negatív eredményeket kapnak, akár heteken át.

A hamis negatív eredmények miatt olyanok is visszatérhettek családjaikhoz, akiket megfertőzött az Ebola vírus, hogy otthonukban gyógyuljanak fel az influenzának vagy esetenként ételmérgezésnek hitt betegségből, ezzel is tovább rontva a helyzetet. (forrás)

Az olasz hatóságok tagadják, hogy a betegség felütötte volna a fejét az országban, de alternatív hírportálok szerint ez az oka az egyik pisai kórház teljes lezárásának, ahol úgy gondolják, hogy 40 fertőzött beteget kezelnek.

Érdekes módon az olasz országos hírügynökségek a járványról megjelentett cikkeiket ?nemzetbiztonsági okokra hivatkozva? törölték.

A Samaritan?s Purse keresztény segélyszervezet elmondta, hogy az Ebola vírus egyik veszélye a hosszú lappangási időben rejlik, mivel a fertőzöttek sok másik embert megfertőzhetnek, mire kiderült, hogy betegek.

A járvány valószínűleg egy vadásszal kezdődött, aki egy fertőzött repülőkutyától kaphatta el a betegséget. A betegség közvetlen kontaktus útján emberről emberre terjed. A megfertőződést követően akár 21 nap is eltelhet a tünetek jelentkezéséig, ami lehet magas láz, fejfájás és általános gyengeség. Ezen a ponton a beteg már fertőz.

Természetesen érthető, hogy a hatóságok óvatosak a fertőzésekkel kapcsolatos adatok nyilvánosságra hozatalával a pánik elkerülése érdekében.

Előző posztKövetkező poszt

68 hozzászólás

  1. Üdv mindenkinek
    Volt egy álmon . Kocsival félre álltam az autópálya mellett .Ahogy állok az auto mellett ,nézek a felüljáró irányába, hirtelen vakító fény és
    iszonyatos hőhullám ért el, a beton is meggyulladt .Én álltam ott tovább és néztem hogyan semmisül meg minden ,de testem már nem volt ,csak lélek voltam.

    1. Helló!
      Ehhez hasonló álma volt az öcsémnek, jó pár évvel ezelőtt! A munkahelyén volt álmában, amikor is történt a hatalmas baj, s mindenfelé halott embereket látott.
      Valahol láttam (talán Szaniszló F. egyik videójában a youtube-on, valamelyik TV adásából, egy biztonsági szakértővel beszélgetett, sajnos nem jut eszembe a neve, de a fő médiában is szokott lenni, aszem közel-keleti szakértőként meghívott előadó), hogy él vagy élt egy híres jósnő, tőlünk délre (nem jut eszembe, hogy pontosan hol). Arról és azért híres, mert konkrétumokkal jósol és aszem 85%-ban minden meg is történt, amit jósolt. Nos ő azt jósolta, hogy Európát atomcsapás éri 2014-ben és 2016-ra csaknem kihal az egész kontinens.
      Én egy ideje figyelem a földrengéseket. Mostanában több van, mint szokott lenni. El tudom képzelni azt is, hogy ez fog gondot okozni ennek a kontinensnek.

  2. UHU!
    @ április 29, 2014 10:52:45 de
    Jajmá, csak nem vetted a lelkedre? Kérlek, ne tedd! Nem éri meg! 🙂

    Tudd! Azt, akit kedvelnek/szeretnek azt néha “ugratják”! 😀
    A humor jó sztressz oldó!
    Az ember lemérheti lelki/érzelmi érettségét a humorán keresztül!
    Istennek is van humora! 😀 Nézz engem!! Szerinted engem elviselne, ha nem lenne ??? 😀
    Na látod!
    Ne legyél olyan aki, a humorban nem ismer tréfát! 😀

    Baráti szeretettel, magyar viking 😀

    1. Üdvözletem!
      Dear sir WIIKING: Nem vettem a lelkemre. Engem sokan szeretnek 😀 Éppen ezért tudom az okokat is és magyarázatokat is hozzá. Nem tudsz újat írni, ezért erre ne is pötyögj. Hidd el felesleges. Ismerem a típust, s azt nem boncolgatnám, hogy színészkedni is lehet…
      De erre van egy tanmese, mely tán Indiából való ősrégi történet, emlékezetből, tehát pontatlanul, de a lényege meg lesz: Volt egy őszinte (általában egocentrikus típus) ember (nevezzük fiúnak), aki még türelmetlen is volt és lépten-nyomon megsértett másokat, sokszor úgy, hogy ő igazából észre sem vette (csak feszengtek körülötte és volt aki közölte is vele vagy csak kerülték, ha tehették). De erről le akart szokni, s elpanaszolta egy bölcs embernek (aki lehet, hogy az apja volt), hogy mit tegyen. A bölcs mondta neki, hogy hátul, a kert végén van egy fa kerítés. Amikor megsért valakit, mindig menjen hátra és üssön egy szöget a fába. A fiú így is tett. Telt az idő, a fa kerítés tele lett szögekkel, s kérdezte a bölcstől, hogy most mit tegyen? Fiam, ha még mindig nem tanultad meg, akkor mostantól amikor valakit megsértesz, akkor húzz ki a fából egy szöget, s mire elfogy, megjavulsz. A fiú így is tett, elfogytak a szögek a fából, amikor odahívta a bölcset. Ekkor mondta neki a bölcs: látod a szögek nyomát a fában? Nos minden amit teszünk ugyanilyen nyomot hagy a szívekben, a másik emberek szívében. S ekkor megvilágosodott a fiú és megjavult örökre. 🙂
      Ha kell hasznosítsd vagy bárki akinek szüksége van rá. Nem bánja meg! Ha van menny 😀

      Kedves Erika!
      Praktikumból írok itt.
      Nos az álmaim valósak és különösek voltak. Máig emlékszem rájuk. S valóban megtörténtek. Ettől különösebb álmaim csak azok, amelyekre nem emlékszem, csak egy-kettőre, de amikor felébredvén emlékszem az álmomra, akkor az az érzésem, hogy ez egy sorozat álom… Érthetően: egyszer álmodtam, hogy valamiféle iskolába mentem (rengeteg kis ember volt ott -azért írom így, mert nem ember gyerekek voltak, csak alacsonyak, amennyire emlékszem), de a tanárral beszéltem (partnerként beszélt velem, nem mint diákkal, s ezzel ébredeztem), s felébredve eszembe jutott egy röpke pillanatra, hogy hiszen én sokat álmodtam arról, hogy abba az iskolába járok tanulni… De csak ennyire emlékszem sajnos vagy nem sajnos 😀
      Nem tulajdonítok nagy jelentőséget ezen dolgoknak, csak emlékszem rájuk. Másként: nem alapozom rá világnézetem, gondolataim, stb. Vannak és kész. Nem zavarja a mindennapjaim. Amúgy is, én Istent is azért definiáltam magamnak a magam módján, mert így számomra “kézzelfogható”, s mindegy milyen tudományok születnek, örök érvényű maradhat… Az álmok meg álmok.

      1. Kedves UHU!

        Hosszú évekkel ezelőtt a Pasaréti Gyülekezetben Cseri Kálmán Tiszteletes Úr egy evangélizáció keretében azt mondta:
        “A Mennyei Honból mindannyian hordozunk magunkkal emlékképeket.”
        Tudtam, hogy miről beszél, mert nekem is vannak, és én is “emlékképeknek” hívom őket…

        Szeretettel: Erika

  3. Ezek az -emberölő- vírusok mind mesterségesek. De sokan természetesnek ítélik meg. Tévedés.

    1. ZSOLTI!
      Vírus, baci “védö” oltás, a nagy terv része! Lásd: Georgia -i megalit felíratok!!! De, ez csak a jéghegy csúcsa!
      … és még mondja vki,hogy conteo-s vagyok!
      Az egyik megoldás a megváltás, …esetleg más alternatív megoldás! 😀

      1. Ösmerem a szóban forgó véseteket 😀
        Szerény véleményem az, ha netán valaki próbálja logikus módon összekapcsolni a dolgokat, attól még nem lesz ún. “conteo-s”, mert ez egy igencsak tág fogalom úgy vélem. Miért lenne probléma szélesebb spektrumban vizsgálni a világot illetőleg a folyamatokat? De mindenképpen törekedni kell a hitelességre és az analógiára. Amennyiben ez lehetséges.

        Jónak kell lenni, ez biztos. A Jézus által kijelölt út a megoldás. Vagy jövünk vissza a mosógépbe, addig, ameddig tiszták nem leszünk 😀

  4. “Melyik az az élö, igaz egyház közössége? Mond már ki! Ne csigázz!”
    Kedves Wiiking! Kimondanám én, de az a gond, hogy túl hosszú lenne a lista, nem is bírnád végigolvasni 😉
    Ha mondasz egy lakóhelyet, akár privátban is, biztos, hogy tudok több közösséget is mondani (különböző nevűeket/felekezetűeket), és ha ellátogatsz valamelyikbe, személyes tapasztalatot szerezhetsz, hogy milyen közösségekről beszélek.

    1. Ide jöhet a priv info! Klikk a nevemre, jön a mail cím!
      Ugye nem gond skandinávia! 😀
      Város: Sundsvall

      1. Hát a névre kattintás az nem működik, de akár publikusan is segíthetek, csak nem tudom, hogy ez a Sundvall mennyire komoly. Ha tényleg ottani gyülekezet érdekelne, valószínűleg abban is tudok segíteni, csak az egy kis időbe telik, mert eredetileg magyarországi közösségekre gondoltam. De ha szükséges, utána tudok érdeklődni ottani (vagy környékbeli) gyülekezeteknek.

        1. wiiking0724@gmail.com
          Azt hittem Te is látod ezt!
          Ha, mondod a nevet akkor, “google” a barátod, … megtalálom, … vagy már meg is találtam! /Elég mobil vagyok, ezért változhat a hely!/
          Kösz az segítö készségedet! 😀

  5. @ UHU április 28, 2014 10:18:54 de.

    Kedves földi ürhajós! UHU, a tudás szomjas, vagy szomjas tudós? :DDD

    Tesókám! Wiiking-et nem a neve teszi felismerhetövé! Kapise? 😀
    Szóval, csak dölj hátra és engedd el magad, … hagyd, hogy a sorok közti szellem szóljon hozzád!
    A kétféle nick pedig – elba…hibáztam! bcsi 😀 -. de rajta vagyok a “problémádon”!

    Ugye nem miattam lettél kissé “szárnyaszegett”? Hidd, el nem vagy egyedül aki/k kiforgatnák a világot sarkaiból! Neked is megvan az a kincsed/talentumod, hogy gondolkodj, elemezz, következtetéseket vonj le és revidiálj, ha szükséges!
    Ezt nevezik: ALÁZATOSSÁGNAK, vagyis TANÍTHATÓSÁGNAK/TUDÁS-SZOMJNAK!
    NA, és a fantázia! Nem túlzok, ha azt mondom, hogy isteni ajándék!
    Gondolj Istenre, a teremtésére! Micsoda fantázia kellett hozzá!

    Hallgass, ha érteni akarsz! Szólj, ha tanulni!
    ” Arany alma ezüst tálon, olyan a helyén mondott szó/ige! Óh, mely kívánatos az!”- Pl.beszédek.

    Ismered ezt? ” A válszok készen vannak, csak jól kell kérdezni!” -from I, robot!

    Hidd el, néha azt érzem: “Óh, boldog együgyüség!” Ugyanis, felvetésedben – mi szerint, ca. 1000 évvel ezelött is (félre)magyarázták azt ami ma is rendelkezésre áll(pl. Biblia) miszerint milliók éltek, haltak meg e “hitben”, jogosan ébreszt egészséges kételyt bennünk (is)!

    A ma (ál)”tudománya” – azért írom íly cikornyásan, mert sok tekintetben kétes tartalmat takar! – e miatt a tudom(?)-ány kifejezés igen is félrevezetö lehet!
    Az Isteni mátrix nyelve : https://www.youtube.com/watch?v=U6EhZfmZYvM
    Izgalmas végig nézni, hallgatni!

    Az, hogy nem mindenki egyenlö, ez lehet, hogy szentségtörés sokaknál, de ettöl a tény, az tény marad! A emberi/teremtmények közt is van minöségi külömbség! Lásd az érték teremtök és élösködök, csak az egyik szempont! De, hosszú a sor : ffi-nö, felnött-gyerek, gazdag-szegény, stb.

    Egyszóval : Dobj csak újabb követ a tudás tavába és figyeld mily hullámokat kelt! – by viking. 😀
    ( A “Boldogok a lelki szegények.”-kel, majd máskor, oksa? 😀 )

    1. Üdv. Wiiking!

      Isten nem alkotott ún. mátrixot. Szerintem neki sokkal jobb elképzelései voltak velünk és a Föld bolygóval kapcsolatban, de a rossz fiúk akik úgy gondolták, hogy olyan nagyok lehetnek mint a maga a Teremtő, egyszerűen elrontották az alkotását direkt módon. Mindezt szimpla irigységből tették, a kezdetekor. Azóta erősen bővült az igényünk minden aspektusból. Tehát, ha és amennyiben létezik egyfajta “mátrix”, azt egészen biztosan nem Isten alkotta meg. Mert maga a mátrix nem több mint illúzió 🙂

      1. Zsolti!
        A mátrix egy fogalom, egy “dimenzió” ha így jobban érthetö!
        Ne feledd : Nem azt hisszük amit látunk, hanem azt látjuk amit hiszünk!
        A való élet az agyunkban zajlik, … ez a mi privát mátrixunk!
        Tudtam segíteni? 😀

        1. Persze 🙂
          Azt már érzékeltem, hogy Te sokat foglalkoztál az adott témával, írásaid is hűen tükrözik mindezt.
          Ami számomra abszolút nem jelent problémát. Azért is kedvelem jelen oldalt, mert igazán értelmes filozófiai és teológiai eszmefuttatásokból csak tanulhat az ember, főleg én. Ráadásul még a hite is erősödhet ezáltal, és erre bizony szükség van.

        2. Wiiking,
          Hadd kérdezzek tőled valamit. Te mit látsz? De, hogy jobban értsd,….te miben hiszel?

        3. Adrian!
          Szerinted van jelentösége, hogy miben hiszek? A ” nagy egész”-t illetöen sztem semmi!
          Már említettem, hogy a hit amit magunknak építünk, csak saját magunknak jelent bizonyosságot!
          Érzem ezt a pozitív paranoiát!
          Sok dolgot vizsgáltam, kerestem/keresem a bizonyosságot, de én kicsit másként élem meg a “dimenzió” váltást! Vagy ahogyan mások nevezik: tudati szint emelkedés!

          Ha, érdekel, nálam az áttörést a boldogság eredete jelentette! A boldogságom a belsö lelki békémtöl függ!
          Nem engedem, hogy bárki vagy bármi befolyásolja!
          A másik pedig a “halál-félelem” feloldása volt!
          Azt hiszem elég ennyi is, ha meg akarsz érteni, ami persze az isteni tervet abszolut értelemben nem befolyásolja!
          Elfogadom az Univerzum/Isten/Kollektív Tudat hatalmát, … mert megértettem, hogy része vagyok!
          A célom, hogy egy pici “minöségi nyomot” hagyjak magam után! Ezért írok, …verset, prózát, zenét, …de legföképpen “elhivatásomnak” akarok megfeleni: – Tükör lenni, másoknak és magamnak! /Nem részletezném!/ Most Te jössz! 😀

    2. :-DDD
      Nem vagyok szárnyaszegett. Honnan veszed?
      Én nem olvasok, mert tudom, hogy mit lehet leírni (nézd el nekem ezt a kis büszkeséget). 😀 Te pedig ki tudod válogatni a sok sz..r közül. Olvasgass csak, s írj is, mert az jó.
      Nekem akkor is válaszolnak, ha kérdést sem teszek fel, csak hallgatok másokat. Szerintem eléggé alázatos. S azért szerettem sarokban ülni, mert onnan láttalak “benneteket”. 😀
      Ma is mesélek valamit Nektek. 😀 Mely nem fantáziám tüneménye, hanem csak egy megtörtént eset, mely velem esett meg! Egyszer régen tovább aludtam, mint amúgy szoktam. Anyukám aggódott, s fel akart ébreszteni. Ő megijedt, én pedig a következőket éltem át: Képzeljetek el egy olyan helyet, ahol mindenhol fehér fény van. MINDENHOL! Másra nem is emlékszem onnan. Aztán ez a hatalmas fehér tér, egy pillanat alatt összezsugorodott egy gombostűfej nagyságára, mert olyan távol kerültem tőle, s mindezt egy alagútban (melynek végé volt a fény, mint egy gombostűfej). Az alagút olyan volt, mint egy felszántott talaj feltekerve hengernek, belső felén természetesen a barázdákkal. Nos azt az irgalmatlan sebességet nem tudom szavakba ölteni, mindenesetre úgy éreztem, mintha az égből vágódtam volna a testembe, mely az ágyikómon feküdt. S ekkor ijedt meg anyukám, mert hogy teljes testemben felpattantam az ágyról, abban a pillanatban, amikor a vállamhoz ért. Nem felültem, hanem mint egy labda a talajról, a fejemtől a lábam végéig az egész testem felemelkedett az ágyról, mit emelkedett (nem meditálós felemelkedés volt ), felpattant! Én úgy éreztem, hogy visszapattantam az ágyról… Anyu igazolta is, hogy bizony olyan volt… Évek múlva találkoztam azzal, hogy bizony a klinikai halottak ilyen élményeket írnak le. Tehát akkor én vagy halott voltam és anyukám mentett meg vagy szimplán hazaugrottam egy kicsit. Állítólag minden éjjel meg is tesszük, mint találkoztam ilyen hírekkel. Én csak annyit írnék: “Az az egy fontos, legyetek jók most, már nem kell túl sok a holnaphoz…” S miután az óvodában mindenki egyenlő, a WC-t is mindenki használja, bizton állíthatom: csak kósza reménye az egonak, hogy ő különb, Ő megérdemli ugye. Tőlem, kerítésen kívül amit csak szeretne. Azontúl már csak annyit mondhatok: Isten nem ver bottal… Én azt mondom: az okos segítse az butát. A buta segítse az okost. Mindegyik fontos része az egésznek. Ha tele a budi, hogy fog gondolkodni az okos? 🙂 Ezt kellene belátnia a fajnak és már léphetne tovább is. De ezt nem ígérem, mert a pecséteket már mindenki aláírta. Jön a reset, elkerülhetetlenül. Volt egy időszak, több különös álmomra emlékszem. Itt a környékemen sivár pusztaság volt, se fa, se bokor, se házak, semmi sem, akár egy sivatag. S vizet kerestem de nagyon, mert a mellettem lévőnek mutattam, hogy talán itt lesz… Ez az utolsó álmom volt. Azóta nem volt. De előtte volt olyan, amikor eszeveszett eső tört ránk egy délután. Hát pont azt álmodtam meg előtte évekkel. Olyan álmok voltak, amik mutatni akartak nekem valamit. Meg is mutatták. Valamilyen tábornok asszonyt végeztek ki, de oly módon, amit életemben még nem láttam és nem is hallottam róla. Nyitott oldalú sátor alatt történt. Ki kellett ásnia egy akkora gödröt, amiben állva belefér úgy, hogy a feje nem látszik ki. Amikor megtörtént, a nyakába tették a kötelet, szájába valamilyen tábornoki sípot, amibe utoljára belefújhatott. Ekkor belelökték a gödörbe. A kötél miatt a lába nem érte el az alját, így meg is fulladt. Amikor pedig ez megtörtént, elvágták a madzagot aszem és azonnal be is temették a gödröt. Társa végignézte és sírta az egészet, mert utána Ő következett (s tudtam mint érez, mint gondol: azt gondolta egyébként, hogy mindjárt találkoznak, de ezt csak fájdalmas remény érzésével együtt). Már-már én is sírásba törtem ki álmomban ugye, mert én időközben feladatot, de inkább jövőképet kaptam, amit nem akartam. Nagyon nem akartam. De csak dőltek a zászlók, oszlopok, mindenféle fajta. Én meg sírtam, hogy nem akarom! Ennyi volt az álom, már igen régen történt. De akkoriban több álmom is volt, amik sorban meg is történtek. Már csak pár van hátra. Szóval Jó gyerekek legyetek, 🙂 de ne a csokiért és zsebpénzért, stb. szeressétek apátokat! 🙂 Hanem tiszta szívből!

      1. Dear, UHU!

        Figyelmesen elolvastam, megértettem élményeidet/álmaidat/tapasztalásaidat!

        Hmmm, … A helyzeted???? … nem reménytelen! 😀

        Az álom, furcsa szelekciós mechanizmus! Az a tény, hogy Te ilyen intenzíven vagy képes megélni, sok mindentöl függ! Plö. egyéni érzékenység! … táplálék, (egy kiadós töltött káposzta után igen furcsa álma van másnak is! :D), ital, ( a víz is lehet nitrátos, de a cola, esetleg alkoholos tudatmodosítók – pálesz és tesoi 😀 – igen furcsak hallucinációt idézhetnek elö, … a macska benzin(tej) mellékhatásairól egyenlöre nem hallottam! 😀 ) UGYE VESZED A POÉNT??? 😀

        De, komolyan millió oka lehet, hogy lelki világod kilép a testedböl idölegesen! Spontán testvesztésnek híjják szakmailag!
        Hány éves vagy? Még mindig anyukáddal lax? Barátnö? Feleség féleség? 😀

        Szerintem fogd fel ezt az “érzékenységedet” isteni ajándéknak és próbálj meg thiller helyett olyat olvasni, ami úgy KEZDÖDIK… “és boldogan éltek míg…” Ja, hogy ilyen nincs??? 😀
        Egyébként a mesék is elég vérfagyasztók tudnak lenni! Plö. Piroska és a szarvas, Hótehénke, stb. 😀 Kezdem érteni, hogy miért van ennyi mentálisan deformált gyerek manapság! 😀

        Köszönjük az elismerö szavakat(de, megérdemeljük ezt mi egyáltalán? 😀 ).
        Köszönjük a jókívánságaidat, hogy legyünk jó gyerekek(bár a csikófogamat már rég elvesztettem 😀 ) .
        Azért egy-egy csoki sokat dobna a jóságért folytatott küzdelemben!

        Nem vagyok megvesztegethetö, … de azért tehetsz egy kisérletet, …én is csak gyarló ember vagyok! 😀

        Áldott napot UHU, egy igazi barát, viking 😀

        1. 🙂
          Vettem a poént is és annak kellemetlen indulatú mellékzöngéjét is, mely nem tetszik “fülemnek”. Még szerencse, hogy nem vagyok Darth Wader vagy Jedi 🙂 Akkor tudnám az okát is. 🙂

          Nyilván Te is érted, hogy én csak firkálgatok ide. Esetlegesen egy másik szemszöget megvilágítva, melynek nem az olvasott és valamikor leírt dolgok a sarokkövei, hanem a személyes gondolatok, élmények, lelkek. Amikre nem kell “gyúrni”, mert vagy folyik mint csapból a víz vagy nem.

          Látod-látod, most hogy “papírra” vetettem egy “biblikus” élményt, máris miket lehet viszont olvasni róla :-DDDD
          Remélem nem fűzik le és adják ki. 🙂
          Ugyanis nem publikusak, csak itt és csak most, s valószínűleg nem sokáig, mert sok újat itt sem látok 🙂 A hétköznapi életben pedig továbbra is csak figyelem a dolgokat. Gondolataim pedig megtartom magamnak. Mert az, hogy én úgy gondolom, hogy igazak és erkölcsileg helyesek is, nem jelenti azt, hogy egy barbár közegben is így gondolják 🙂 S miután én is ember vagyok, el tudok vegyülni a barbárok között. 🙂 Tehát továbbra is állítom: Nekem nem áll szándékomban kiforgatni a földet sarkaiból! Megteszik azt mások. Időtöltésből pedig tovább figyelem az eseményeket, mert szeretem 🙂

          Az pedig megtisztelő, hogy figyelmesen végigolvastad irományom! Azt hiszem a Te esetedben ez különösen extra nagyon-nagyon megtisztelő 🙂

          Azon pedig van mit gondolkodni, hogy valóban azért kell-e szeretni valakit, mert ad valamit cserébe. A mindennapi életben is (nem kell mindjárt Isteni magaslatokba menni). Egyébként pedig szeretni csak a szerethetőt lehet. 🙂 S még egy 🙂 A tisztelet félelemből ered. De próbáld meg nem tisztelni azt, akit szeretsz! 🙂

          Üdv Mindenkinek az Orion csillaghajóról (nyugalom, nem sokára tovább áll)! 🙂

        2. Kedves UHU!

          Wiking szavaira ne neheztelj! Ő is csak egy “kereső” ember. Keres valamit ebben a világban, mint oly sokan mások is. Még nem tudja, hogy mit… (talán valamilyen kincset,) talán egy kapaszkodó pontot ebben a világban… Adni mindenki csak abból tud, amije van. Ő is abból adott, amije Neki van, amit “eddig talált”. Ezért van az is, hogy az Istent szerető és Jézust befogadó ember, viszont abból a kincsből adakozik, amit az ő Urától kapott. (Tudom, sokan nem értik meg, hogy a hívők miért mindig Istenről és Jézusról “papolnak” , azért teszik, hogy értékes ajándékkal gazdagítsák embertársaikat.)
          Ez itt és most jól látszik, hogy mindenki tényleges szeretetből adakozik abból amije van, “beleértve az egyébként jó szándékú humort is.)
          Visszatérve az álmokhoz: A Biblia is leír olyan eseteket ahol Isten az álmokban figyelmeztet embereket valamire. pl. József is álomban lett megintve Istentől, stb. Nekünk is lehetnek Istentől “küldött” álmaink. Nem csak figyelmeztetésre, hanem akár vigasztalásra is, vagy az életünkhöz kapcsolódó dolog kijelentésére. Nagyon ritkák ezek az álmok. Előfordultak már velem is. Nálam különböznek a “hagyományos” álomtól. Amikor felébredek, már akkor tudom, hogy “ez most egy különleges álom volt, – mondani akar valamit.”
          Volt rá példa, hogy ilyet álmodtam. Nem értettem, hogy mit akar ezzel mondani, ezért leírtam egy füzetbe. Eltelt már talán 10 év is, megváltoztak a körülményeim, amikor “életveszélybe kerültem”
          A 10 éven belül ekkor került a kezembe ez a füzet másodjára. Elolvastam az akkorra már rég elfelejtett álmom leírását. Én voltam rajta a legjobban ledöbbenve. Az az írás a 10 évvel későbbi megváltozott élethelyzetemre vonatkozott…
          De VIGYÁZAT, az ördög is tud ilyen megtévesztéseket produkálni !!! – ezért az álmokkal csak csínján szabad bánni. Isten ki fogja jelenteni, hogy mit és mire ad.

          Szeretettel: Erika

  6. április 27, 2014 8:00:21 du
    @ Anikó!
    Nem akarlak “megtéríteni – Isten mentsen -, de ahol Te “kaos/rendezetlenséget” látsz ott más kozmoszt/rendezettséget!
    De, engedd meg, hogy én magam analizáljam a körülöttem levö világot, a fellelhetö, elérhetö infót! / Te is ezt teszed! Igaz? /

    Csak, egy intermezzo: Az analitika, mint tudomány/módszer Neked is segít, hisz Te is naponta alkalmazod!
    Egy példa: HA, a tübe füzöd a cérnát fokuszálsz, ha pedig a látni akarod, hogy hova varrd a gombot akkor “kiterjesztett” vagyis panoráma látással/látva az összképet, varrod a ruhára! /Ez csak egy sete-suta példa!/De, jól illusztrálja, hogy ha alaposak akarunk lenni akkor -néha – mikoroszkópot is használnunk kell= “szörszálat hasogatva”, de ha érteni akarjuk, hogyan illeszkedik a “részlet” a nagy “egészhez”, akkor biza az info mozaikok alkotta EGÉSZ képre kell figyelni! Ergo, nem veszhetünk el a részletekben!

    Ugye nem tagadod, hogy a Bibliát 100 féleképpen értelmez/ték/ik !!! De, az is világos, hogy senki nem rendelkezik “abszolult” tudással a Biblia történelmével, feljegyzéseivel, kanonizálásával??? Ahol kevés ez lehetöség ott lép a képbe a hit, vagy hiszékenység! Ugye nem kell magyaráznom a kettö közti külömbséget?
    Azt se, ha valaki/EMBER azt írja, hogy a ” teljes Írás Istentöl ihlehtett, …!”, ergo abszolult Igazság, az még, nem állja ki az analitika próbálját! Gondolj az apokrif iratokra!
    Vaj, ki döntötte el, hogy mely íratok kerüljenek be a ma ismert Bibliába=Könyvek (66 könyv!)???
    És, még mindig csak a Biblián BELÜLI “bizonyítékokról” beszélünk! Hol van a kortárs pl. ókori feljegyzések tömegével való összevetés!
    Ugye, hogy nem is oly egyszerü ez a hit/hiszékenység dolog!

    Abban egyet értünk, hogy a szív az (gondolati) indíték forrása, de a költöi szabadság keretein belül semmi kivetni való nincs a ” szív gondolkodik”, mint költöi kép megfogalmazásban!
    De, anatómiailag (betü szerint) már elfogadhatatlan! Igaz? Gondolat=elektro-kémiai impulzus, ami mérhetö!

    Csak egy dolog a végére: ugye ha a szívböl jönnek a gondolatok(legyünk nagyvonalúak!), akkor a 7 csakra/energi csatorna is valós/bizonyítható! Igaz???

    Áldott napot!

    1. Szép reggelt Neked Wiking meg a Többieknek is!

      Jó veled beszélgetni. Sok- sok minden eszembe jut, ahogy olvasom a soraidat, a kereső időszakomból.

      Hála Istennek én először ismertem meg azt az elméletet, amiben Te hiszel.
      Nyitogattam a csakráimat (bocsánat, ha Te nem, nem meggyanúsítani akarlak:))
      “éreztem” az energiát, egybeolvadtam az univerzummal, hittem a magasabb intelligenciában, tudtam a háttérhatalomról…. stb. és hittem, hogy fel kéne ébreszteni az embereket, mert óriási “tudás” birtokában kerülhetnek ők is, ha rájönnek, hogy mi minden van “eltitkolva” előlük és, hogy meg lettek vezetve a vallások által….Azt hittem mindent tudok. Csak egy kérdés foglalkoztatott, hogy ki áll az egész mögött? Nagyon “okos” családból származom, a legtöbben fölöttébb tudományosak és ateisták. Én Isten nevét csak szitokszóként ismertem. Bibliáról meg nem is hallottam, 30 évig. Valahonnan ez az energia jön? A semmiből nem lehet valami. Tehát valaki valami csinálta. Isten? Rendben. Melyik? Hány Isten van? Melyik az IGAZI? Én folyamatosan azt kerestem. Engem ez a része érdekelt. Mert egyszer valaki mondta, hogy Isten a Szeretet. Én szeretetet kerestem. A szívemben nem volt teljesség. Agyilag csurig voltam, nagyon tudatos, de a szívem nem volt boldog.
      Most BOLDOG vagyok és TUDATOS és ezt köszönhetem: JÉZUSNAK, aki a testté lett IGE! Te, mint a Bibliában jártas személy tudod Jánosból, hogy az Ige kezdetben Istennél volt, Isten volt az Ige. Ahogy Jézus mondta, senki nem juthat az Atyához csak Őáltala. Isten mindenkit tárt karokkal vár. Szabad akaratot adott arra, hogy kinek a karjába futunk, az Övébe vagy Luciferébe. Ne feledd, Lucifert egy cél motivál, elhitetni az emberekkel, hogy Ő Isten és az imádatukat megszerezni. Megtanít minket az energia “használatára”, hogy megint elhitesse velünk, hogy nincs szükségük Istenre, hiszen Isten bennük van. Milyen vicces 6ezer éve elég volt neki a jó és a rossz közötti tudás feltárása az ember előtt, hogy hátat fordítsanak Istennek.
      Közeledünk a végéhez. Te tudod, hogy az Örökkévalóságot hol fogod tölteni?
      Lucifer karjaiba nem Isten küldi az embereket, hanem szabadon választják, “jóhiszeműen”.
      Wiking! Isten szeret Téged! A szívedet ő látja. Én tényleg nem tudom, hogy mitől függ az, hogy valaki megtér vagy nem, mert az én esélyem kb. a nullával volt egyenlő, ami az én szabad akaratomat illette. Csak Isten kegyelmének köszönhetem, hogy dacos ellenállásom ellenére magához húzott. Igaz, hogy az egy pokoli megtapasztalás volt, de megérte.
      Bízom benne, hogy ez Veled is megtörténik, pokoli megtapasztalás nélkül.
      Isten áldjon!
      Anikó

      1. ANIKÓ!
        Igazán megtisztelö ahogy reagálsz “kesze-kusza” soraimra! Az, hogy “türelmes” vagy hozzám, már-már zavarba hoz! 😀

        Örülök, hogy stációid végén feltárult az Örökkévaló szándéka veled kapcsolatban!
        Hidd el a ” hit nem mindenki kiváltsága”- mondotta Pál apostol. Na, ezt nem értettem jó ideig! Miglen rájöttem, hogy a krisztusi hit egyfajta energia(örvény/áramlás) amire nem mindenki tud ráhangolódni! Bármennyire is szeretne! Olyan ez mint a színvakság! / Lásd a történelem “renegátjait/gondolkodóit”, vagy egy család(plö. Dávid-háza!) tagjait!!!
        Pedig minden adott volt: genetikai alap, neveltetés, társadalmi közeg, “személyes példa(!?)” …s mégis Absolom igencsak kilógott a “sorból”, söt maga Dávid is!
        Nem is ragoznám tovább!

        Szóval a hit – hitem szerint 😀 – egyfajta készség/adottság/talentum! Modern megfelelöje a Kymatica-ban keresendö! / Kymatica= a frekvenciák által kiváltott/alkotott formák! https://www.youtube.com/watch?v=czweQT1BAqM

        Lucifer-i deffinicióhoz – miként a “Lázongó Világ!”-hoz írt hsz-emben leírtam! Most csak röviden ismételném!
        Lucifer= Fényhordozó(szó szerint), Felkent oltalmazó Kérub /Ezékiel/, akinek a feladata lett volna az elsö ember-pár oktatása, védelme az édenben!
        Sátán= Ellenálló/Lázadó(szó szerint!), ezzé lett miután fellázadt Isten ellen, ” … fölibe hágok a magas fellegeknek, és királyi székemet a felhök fölé helyezem, …és hasonló leszek AHHOZ, aki a királyi székben ül(Teremtö Isten!)” -Ezékiel.
        Ördög= Rágalmazó/hazudozó(szó szerint), ” … Ha, esztek a fáról: meghaltok! – mondá Isten!, ….NEM HALTOK MEG! – szólt a “kígyó”! Hanem, olyanok lesztek mint Isten: Jónak és gonosznak tudói!”
        Csak a szeretet hangján mondom: legyen világos! …” Lucifer karjai!” 🙂

        A sarkalatos kérdés még az, hogy ” Isten régen népén, a prófétákon, most pedig fia által szólt hozzánk!” – egyénekként, vagy szervezett formában??? Na, nekem itt indul be a vészcsengö!!!
        Szinte minden “keresztény” 1ház, gyülekezet, szekta magát nevezi meg Isten kizárólagos letéteményesének!
        De, ez egy újabb fejezet (bibliai)tudományok tengerében! 😀

        Áldott napot Anikó!
        a magyar viking 🙂

        1. ” A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által.” Róma 10:17

        2. @ Kszénia!
          … vagy hallomásból? :DDD
          Gondolj a sok, csecsemöként “rákeresztelt” vallásúra!

        3. “Gondolj a sok, csecsemöként ?rákeresztelt? vallásúra!”
          Mit gondoljak róla? A keresztség nem egyenlő a hittel. Attól, hogy csecsemőként megkereszteltek, még nem biztos, hogy hinni fogsz.

        4. “Szinte minden ?keresztény? 1ház, gyülekezet, szekta magát nevezi meg Isten kizárólagos letéteményesének!”
          Nem tudom, milyen körökben mozogsz, de igazi élő keresztyén közösségben biztos nem voltál még ezek szerint. A legtöbb kisegyházra nem ez jellemző, amiről írsz, hanem egységesek abban, hogy szükséges a bűnbánat, megtérés és bemerítkezés, valamint abban, hogy Krisztus teste egy, és amikor visszajön az övéiért, mindenféle felekezetből lesznek, akiket magával visz, és lesznek, akiket nem.

        5. Xénia!
          Ne hagyj kétségek közt! 🙂
          Melyik az az élö, igaz egyház közössége? Mond már ki! Ne csigázz!
          Köszi, áldás, viking

        6. Wiiking, az egyház a hívők közössége Krisztusban, nem pedig egy emberek alkotta szervezet. Mindenki része, akinek Jézus a szívében él és Őt követi.
          “őt tette mindenek felett való fővé az egyházban, amely az ő teste.” Efézus 1:23
          “Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk, akár zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg.” I. Korinthus 12:13

        7. Drága Wiking!

          Nálam itt jött a bibi, én nem tudtam fenntartás nélkül elhinni, hogy Lucifer (nekem már ez a név sem volt szimpi) a jófiú, csak mert sokan mondják és sok írás van róla. Meg akartam bizonyosodni róla, hogy akkor, hogy is van ez.
          Te azt hiszed, hogy Lucifer más mint a Sátán és ezt a Bibliára alapozod:
          Írod: Lucifer= Fényhordozó(szó szerint), Felkent oltalmazó Kérub /Ezékiel/, akinek a feladata lett volna az elsö ember-pár oktatása, védelme az édenben!

          Kikerestem:
          Ezékiel 28.14 amit idéztél.
          Tovább is olvastad? Mert ha Lucifer Isten kiválasztott oktatója az emberiségnek, akkor ki mondja ezeket róla :… belsőd erőszakossággal telt meg és vétkezél; azért levetélek téged az Isten hegyéről, és elvesztélek, te oltalmazó Kérub, a tüzes kövek közül. Ezékiel 28; 16
          “… megrontottad bölcsességedet fényességedben; a földre vetettelek ….” Ezékiel 28;17
          És, ha ő jó, akkor miért szólt ilyeneket róla Isten?
          Wiking! Ne hagyd magad! A Bibliában minden ott van. Ne részinformációkkal elégedj meg. Akard a teljes Igazságot!
          Ne tűrj meg semmi olyat, ami egymásnak ellentmond.
          Nem tudom tudsz-e angolul, de még ezt javaslom elolvasásra:
          http://www.bibletools.org/index.cfm/fuseaction/bible.show/sVerseID/21173/eVerseID/21175
          Megint találtam egy “szöget”, bocsi:)
          De nem megtéríteni akarlak, csak szeretlek.
          Szép délutánt,
          Anikó

        8. Dear, ANIK?!:D

          Látod, látod, ahogy írod is: minden benne van a Bibliában!

          Az, hogy Neked Lucifer “nem jön be” azt nem tudom überelni! Privát cucc! 😀

          Ezékiel írása, csak annyit mond el Neked is mint nekem. Kár lenne e miatt belemenni olyan egyedi értelmezésbe amivel csak magunkat tudjuk meggyözni!
          Én csak egy alternatívát vázoltam, ami (szerintem!) logikus és nincs ellentétben a Biblia egyéb részeivel!
          Ezékiel leírásában “lehetséges”, hogy Isten egyik förangú angyala beszél róla(Lucifer-i-röl!), aki jól ismerte Öt mielött sátánná, ördöggé lett! / Lehetett esetleg Mihály arkangyal is! Öt Isten elöbb teremtette, tehát belefér nagyon is a logikába! Igaz?/
          Ugye, nem kell bizonygatnom, hogy Isten nem teremtett sátánnak, ördögnek senkit???
          De, az tény, hogy mégis csak van, létezik! Igaz? Ergo, a Bibliában kell kutakodni, ha biztosabbat akarunk tudni róla! Vagy, …. felejtsük el a témát!

          Ne bánd, hogy megtalálod a “szöget”! Vagyunk így ezzel néhányan! 😀
          … és kérlek, ne hozz zavarba! 😀 mit szólnak a többiek??? 😛

    2. Üdv WIIKING és persze Mindenkinek!
      Itt válaszolnék, mert lent nincs hely ill. mód a válaszra.
      Először is: Néha abban sem vagyok biztos, hogy kivel értekezek, mert hogy gyakran változik az azonosító képed… Arról nem beszélve, ha biztos is vagyok benne, akkor sem tudom természetesen… 😀
      óóóó… Én nem olyan magas lovon ülök, hogy kiforgassam a világot a sarkaiból! Eszemben sincs. S különösebben nagy kutatást sem végzek. Már “kielemeztem a fajt”, nekem elegendő mértékben. …csak hírek innen-onnan… és a fantáziám…
      A nevemmel kapcsolatban: A cél, egy egyszerű (könnyen beírható), számomra könnyen megjegyezhető név volt, ami nem áll távol sem tőlem. Ez jónak tűnt. Van bölcsességem, mint mindenkinek, csak én nem igen tudom kihasználni. Maximum a távolságtartást.
      Egyszer véletlenül láttam egy filozófussal készült interjút. Kérdezték Tőle, hogy mit tudna tanácsolni az embereknek. Azt mondta, hogy mindenek előtt azt, hogy maradjanak távol a filozófiai és vallási irányzatoktól, mert ezidáig mind eltűnt az idők folyamán, ez csak idő kérdése és mindig az a vége…stb…stb… Ez mintegy bevezető is ahhoz, hogy közbeszólnék (ami remélem nem baj!) eszmecserétekbe.
      Én arra lennék kíváncsi, hogy mondjuk ~1000 évvel ezelőtt teljes meggyőződéssel állítottuk-e volna, hogy a föld lapos?! Ugye éltek olyanok akkortájt, akik tudták, hogy bizony nem az. (Én már azt sem hiszem el, hogy az 😀 ) Engem az időtájt puszta gondolataim miatt már elégettek volna (bár akkor sem vertem volna nagydobra, mint most sem teszem, amikor pedig mégis beszélgetek róla, meghagyom a kiskaput, hogy elnézzék nekem, hogy én már csak ilyen hüle vagyok…). Azokat pedig (és főként tudásukat, hagyatékukat), akik tudták a csillagászatot, mihelyt megtalálták, rövidre is zárták ezt a problémát. Nos akkoriban is ugyanezt a könyvet olvasták, mint napjainkban. Arra alapozva tették meg tudományos és mindenkire kiterjedő isteni törvénykezést, mint alapfilozófiát és szeretetben lesújtó hatalmat. Miként lehetséges ez?! Most örök dolgok vannak benne vagy csak bizonyos korokból megemlékezések, történetek és mesék? Napjainkban pedig finoman idomulunk a tudományhoz? Mintha mi eddig is ezt mondtuk volna? Engem ez mindenképp elgondolkodtat, sőt zavar! Mert azért nagyon sokan szenvedtek oktalanul! Az Ő életük ugyanolyan súlyú, mint bárkié! Az pedig végképp biztos, hogy hagyott nyomokat a lelkekben, köztudatban! Mind1.
      “Boldogok a lelki szegények.”
      Szép napot!

  7. UHU!
    Nagyon népszerü vagy a “hölgyek” körében! 😀 ( Nem írigyellek! :P) MIndenki téged akar “megmenteni”???
    Ugye meghívsz a keresztelödre???
    Tartson Isten eröben, egészségben!

    1. Hello WIIKING és Mindenki!
      Köszönöm szépen, viszont kívánom! Viszont én már menthetetlen vagyok. Mindjárt írok is pár gondolatot ezzel kapcsolatban, de először arról írnék (eredetileg “A NATO növeli Oroszország körüli…” cikkhez akartam írni) egy gondolatot, ami tegnap délután óta “nem hagy nyugodni”. 🙂 A világ leghatalmasabb összeesküvése lenne, ha a látszat ellenére Oroszország és USA tökéletes együttműködésben lenne a háttérben! Gondoljuk meg: nekik van akkora hadereje (s én úgy gondolom, hogy már nem a létszám a döntő, hanem a technika -pl. nem csak szúnyogokat lehet hangokkal manipulálni, hanem az embereket is őrületbe lehet kergetni, még mielőtt fegyvert fognának, stb.-), hogy az egész bolygót, atom nélkül le tudnák igázni. S miután összeugranának, az ő hátországaik lennének a legbiztonságosabb helyek a bolygón, az összes többi ország ütköző állam lenne. Ez egyenlő azzal, hogy ott akár szó szerint minden és mindenki elpusztulna! S teljesülne az 500milliós terv, mert e két ország lélekszáma kb. ennyi!!! S abban mindenki biztos lehet, hogy a hátországaik lennének az utolsó helyek a bolygón, ahová idegen katonák be tudnának hatolni! Erre sor sem kerülne.
      S hogy miért vagyok menthetetlen?
      Most nem néztem meg, hogy mi a bálvány definíciója (jobban is szeretek magamtól beszélni, mint idézni), de nagyjából egy tárgy megszemélyesítése, isteni erőkkel való felruházása és ennek imádata lehet. Nem tudom, hogy könyvek lehetnek-e ilyenek, szerintem igen. Ami biztos, még majdnem szégyenlem is magam, de most húsvétkor, amikor mutatták a sok egyházi szertartást, volt amikor nevethetnékem támadt a maskarabál láttán… De nem akarom sérteni őket sem, nekem mindegy miben hisznek -mit remélnek-, ha hagynak élni másokat is. Én úgy vélem, hogy nyitott vagyok. Azt is gondolom, hogy találtam Isteni lényeget minden élőben és élettelennek vélt dologban. Nem tartom magam okosnak és nem is gondolom úgy, hogy én tudom a tutit. S most nagyon figyelmezzetek! Valamikortól, nem tudom miért és honnan ered, de úgy vélem, hogy nem azért kell jónak lenni, mert akkor majd a mennyországba kerülök. Mert ez esetben hogyan lehetne eldönteni, ha nem ígérnek semmit (mert mondjuk nincs is…), akkor is jók lennének-e a báránykák?!!!! A tiszta szívből eredően kell jónak lenni, aztán oda megyünk, ahová megyünk. Az ellen úgy sem tudunk mit tenni. De ha itt vigyáztunk arra, amit ránk bíztak (pl. bolygó), s nincs köntörfalazás (pl. azért bombáztam le, hogy egyensúly legyen!), akkor odaát sem lehet nagy baj. Ha pedig semmi sincs, akkor jó példát mutattunk és ennyi volt a történet. A többi élőlénytől, amik azért testvéreink itt a bolygón, sokat tanulhatunk! S miután nekünk van értelmünk (tehát nem csak magunkhoz való eszünk, ösztönünk -egy légynek is van ilyen, ha nem lenne, nem repülne el, amikor le akarják csapni), így, ha jók vagyunk, megmarad a bizalom (utópia, mert mindenkinek jónak kellene lennie). Elegendő jónak lenni. Parancsolni az értelemnek lehet. A törvény pedig mindenre vonatkozik. Nem kell túlbonyolítani a dolgot. Törvény az, hogy itt lefelé esik az alma, ha nincs napfény, nincs fotoszintézis és így tovább.
      S miután most sok Mindenki kedves szavára írnék, egy helyen, így nem mehetek el szótlanul amellett, hogy 8 embertől származnánk… Már első születéskor édestestvérek kapcsolatából eredően elég súlyos problémák léphetnek fel az utódban. De utána szinte biztosan. Ezzel kapcsolatban még kiírnék magamból egy gondolatot. Emlősök vagyunk, így nem hatványozódunk. Annak idején agyaltam azon, hogy miként lehetséges, hogy ennyire elszaporodtunk, röpke 100 év alatt. S mindezt úgy, hogy pl. itthon fogyunk, én pedig több embert látok mostaniban az utcákon (nem kilakoltatoktakra gondolok), mint anno… Akkor, amikor a legfejlettebb a fogamzásgátlás a világ történetében! S miután nem élünk örökké, így OK, hogy pár generáció együtt él és akkor szétnyílik a létszám (mert béke van és sok mindent gyógyítanak, amit régen nem tudtak), de idővel akkor is beáll. Mert ahhoz, hogy huzamos ideig, tehát valóban túlnépesedés legyen, ahhoz bizony nem elég 2 utód! Matematikailag kiszámítható, hogy mennyi kellene. De abban biztos vagyok, hogy átlagosan nincs annyi utód (mert minden emberpárnak, tehát 2 embernek, ha 2 utóda van, akkor ott nincs túlnépesedés, csak fenntartás, s rendkívül fontos, ha van emberpár, akinek nincs, akkor a többieknek több utódnak kell lennie), hangsúlyozom, mindenképp többen élünk, de csak egy idősávban. De azt el tudom képzelni, hogy nem 8 embertől származunk, hanem folyamatos benépesítés történt. Lehet, hogy most is történik. Ki tudná ezt ellenőrizni! S lassan a gyarmatosításnak vége is. Akiké volt a Föld, mára más idegennek érzik magukat otthonukban. 🙂 Hogy legyen egy kis sci-fi is 🙂
      Mindenkinek jó hétvégét kívánok!

      1. Háj UHU! 😀

        Nem vagy mentehetetlen 😀 Ne add fel! Ha, beledöglesz is, de megmentenek jótét lelkek! 😀
        Megnyugtatlak a mennyországban már laknak, nem lenne logikus földi emberekkel tovább szaporítani a meglévöket! Ugyan is, mi emberek a földi életre(!) lettünk teremtve!!! Aki mindenáron a mennybe akar menni az nem tiszteli a Teremtöt aki kijelentette ( a földi élet teremtésével – beleértve “képmását” az embert, hogy ) ” … látá Isten, hogy MINDEN IGEN JÓ!”
        Egy “megtisztított” földön – ugyan is a föld nem vétkezett! – az élet végtelen örömet jelent! Igaz?
        Egyébként örökké élünk! Tudtad? De, ez egy veretes téma, erre “gyúrni kell” elöbb agyilag!

        A NATO vs Oroszo. -hoz szólva: – Jók a megérzéseid! (mit szedsz Te? :D) Ime egy link ahol megtalálod a gondolataid/ráérzéseid felharmonukus hangjait !

        http://hungarianrealnews.com/news.php?readmore=1

        Ne zavartasd magad! A bálvány az lehet egy állvány amin plö. az ego is szépen elfér!
        Csak tarts egyensúlyt, testi-lelki-szellemi fronton és ez segít, hogy elfogulatlanul láss!

        “Nem kell túlbonyolítani a dolgot!” -írod. Nem is! 😀 Arra vannak avatott avatárok! 😀

        A ” 8 embertöl származunk”-kal +leptél! Ez nekem nagyon új info! Mely forrásból csordult a tudás eme nektárja? 😀
        Remélem a klasszikus 4 ffi, 4 nö volt az eredeti felállás!!! 😀
        Nagyon logikus a 2 szülö 2 gyerek klasszikus példája, a túlszaporodás kérdésében!
        Nekem is szöget ütött a fejembe, hogy a XX. sz. 2 vh.-ja és az azóta pusztító “rossznayavaják” rendesen tizedelik a népet, mégis exponenciálisan növekszik a népesség!
        Ha, még ehhez hozzá vesszük az élet alapját nyújtó föld, víz, levegö szennyezettségét, a GMO-s és egyéb “védöoltások” (amiröl tudjuk, hogy idözített bio fegyverek), akkor még érthetetlenebb a képlet!
        http://www.youtube.com/watch?v=hPDvM3x1Szw
        Ez tipikusan olyan, mint a globális fel-, lemelegedés! Ha, innen nézem ez az igaz, ha onnan akkor onnan igaz! Igaz? 😀

        Tartok töle, hogy igazad lesz amikor arról elmélkedsz, hogy “betelepítések” történnek, … NEM HUMANOID fajokkal! / A sci-fi filmekben meglepöen “részletgazdagon” ábrázolják ezeket a földön kívüli fajokat akik “emberbörbe” bújva megtévesztésig hasonlítanak ránk!/
        Csak nézz körül! Pl. gyök 2-ös pláza cicák, agyilag zokni disco fanok! Itt egy “gyöngyszem” róluk!
        http://vimeo.com/11690875

        Legyen áldott napod!

        1. Üdv!
          Kérded mit szedek: néha azt, ami segít elaludni 🙂
          De az Orosz-USA kombinációt magam találtam ki (mint a legtöbb mindent, így a túlnépesedéssel kapcsolatos gondolataim is, amiről egyébként parázs vitáim is voltak már…). Megnéztem a linkelt és javasolt oldalt, túl hosszú ahhoz, hogy elolvassam, eddig nem is tudtam, hogy van ez az oldal.
          A 8 emberrel kapcsolatos dolgot itt kaptam válaszként (Noé és családja), ld. alább IDA válaszát. Az egészségügyi vonzata pedig beltenyésztés címszóval leinformálható. Én csak tanultam erről ezt-azt.
          A pláza cicákkal kapcsolatban: az oktatási rendszer, melynek jelenleg a lényege, hogy ismét létrejöjjön egy kezelhető hívő bárány réteg (mint a feudalizmusba vagy korábban), abból is idővel minél kevesebb, szerintem nem feltétlenül idegenek.
          Nem tudom és nagyon “irigylem” azokat, akik TUDJÁK, hogy örökké élünk. A tudás nem reményt jelent értelmezésemben.

          Az ebolához mint témához: Lehet, hogy a korona vírus miatt kellene aggódni (vagy mindkettő miatt)! Már Egyiptomban is azonosították (aszem hvg hír, de nem biztos).

          A bélyeges témához: Bp-en titkos arcfelismerő szoftverrel figyelik a hózsefvárosiakat. (hvg mely az átlátszó.hu-ra hivatkozik)

          Egyéb: bolíviai The Strongest és uruguayi Defensor Sporting Libertadores kupamérkőzésen nézői és élő adást nézők is paranormális élményben részesültek. Egy fekete fantom suhant át a lelátón. (aszem bors hír)

          Napi sci-fi gondolatom (magam találtam ki, de a Csillagkapu sorozat ihlette): A leg tökéletesebb robot, amit fejlett faj létrehozhat, az az ember. Teljes mértékben önfenntartó (nem kellenek gyárak és nyersanyag), intelligenciával rendelkezik, így tanítható, vezethető, tűrhető problémamegoldó képességű egyedül is. Aztán csak be kell gyűjteni őket és a szükséges helyekre szállítani. Aztán lehet, hogy az alkotónk látta, hogy jó. Próbáljuk meg, hagyjuk magukra őket, nézzük meg mi lesz. Ezt nyilván sokan zokon vették. Ők a “jóakaróink” lettek. Mi pedig azt hisszük teljes meggyőződéssel, hogy élők vagyunk, de ez csak részben igaz! S álmodozunk egy álomról, amiről nem is álmodhatnánk… 🙂 A lecserélés pedig egy folyamatos folyamat, ahogy jönnek ki a jobb (szoftverrel) fejlesztésű robotok. Azokat leteszik és fokozatosan kicserélődik a “faj”. Ez magyarázatként szolgálhat arra is, hogy különös módon, de idegenek vagyunk a természettől. Mi is félünk tőle és ő is fél tőlünk. Az állatok sem tudnak eligazodni rajtunk, mint amúgy mindenen, ami természet szülötte…! 🙂

          Mindenkinek kellemes időtöltést a hétvége hátralévő idejéhez is!

        2. UHU!
          Elállt a szavam! :DDDD
          Hiába na, volt ilyen korszakom nekem is, …kiforgatni a földet sarkaiból! ? …mindent tudni akarok!
          Hát csak hajrá, van ott még ahol ezek a filozofiák voltak!
          Sok sikert a kutakodásban!
          U.i.
          Mint, UHU (bagoly- a tudás szimbóluma!) nehogy a Bohemian Grove büvkörébe kerülj! :DDD

        3. Kedves Wiking!

          Döbbenetes számomra, hogy ez a sok ellentmondás az érvrendszeredben nem szúr saját magadnak is szemet…..?!
          Csak egyet emelek ki, fölösleges lenne a többet. Neked már megvan a saját hited, a saját elméleteidben, ettől nem is kívánlak eltántorítani. Isten is megmondta: “Legyen meg néktek, a ti hitetek szerint” Máté 9,29
          Viszont másoknak hátha ébresztő lehet… Többször idézel a Bibliából, de csak olyat, ami a Te eszmefuttatásodat alátámasztja. A Mennyországgal kapcsolatban, ami MINDENKI számára fontos kérdés, a Bibliából idézel egy részt, ami a föld teremtésével kapcsolatos.Ebből nem következik, hogy, nekünk ne lenne a Mennyországban a helyünk. Az jut a Mennyországba, aki hisz Jézusban.De ezt te pontosan tudod. A Biblia a Mennyországba jutásról pontosan ír.
          Javaslom elolvasásra azoknak, akik tényleg az Igazságot keresik:
          http://idokjelei.hu/2011/01/a-menyorszag-mar-itt-van/

          Szeretettel,
          Anikó

        4. Anikó!
          “Döbbenetes számomra, hogy ellentmondást vélsz felfedezni érvrendszeremben!” 😀

          Már idéztem: ” Aki kalapácsnak képzeli magát, az mindent szögnek lát!” – ugye érted?

          Távol legyen tölem, hogy bárkit arról kezdjek gyözködni amiröl nem lehet!
          Te is csak egyféle szempontból akarod látni a “világot”! A Biblián/vallásodon keresztül!
          Miért lenne ez baj? De, miért baj az, ha én nem csak a Biblián keresztül akarom látni???

          Neked is csak közvetett(bibliai) bizonyítékod van! Értsd: – mert a Biblia írta! …és ettöl már más igazság nem is létezik! Igaz?
          Az én eretnekségem abból áll, hogy merem venni a bátorságot és meg akarom vizsgálni más oldalról is pl. a mennyek országát/királyságát! ”
          A mennyel kapcsolatban: ” A szelídek öröklik a FÖLDET és élnek nagy békességben!” Zsoltárok 37:11
          Nem szeretnék “parttalan” gyözködésbe belemenni, de miért menne mindenki a mennybe???
          Isten a földet az emberek fiainak adta! Igaz? Isten szándéka nem változott, hisz Ö nála NINCS VÁLTOZÁS, VAGY A VÁLTOZÁS ÁRNYÉKA! KÖSZIKLA! MINDEN CSELEKEDETE TÖKÉLETES! …

          De, ha Te a mennybe akarsz menni, akkor ki vagyok én, hogy ezt meg?-jelezzem?

          Tartson Isten!

          U.i. Engem is nagyon érdelenek olyan dolgok mint pl. a halál pillanatában kb. 20-22 gr-al lesz könnyebb a test! Mi az a 20-22 gr???

        5. Kedves Wiking!

          Isten őrizzen, hogy kalapács legyek 🙂 De a “szöges” ellentétek jelen vannak a hozzászólásaidban 🙂 Mert hiszel Istenben, idézed az Igéjét, de csak kiragadva azokat a részeket, amelyek számodra alátámasztják azt, amiben Te hiszel. Miért teszed ezt, ha nem hiszel benne? Talán mert a lelkedet megérinti?

          ?Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait?
          ( Zsid. 4,12.)

          A gondolkodás helye a szív és nem az agy. Az ember igazi szellemi erői a szívben lakoznak, amely a fizikai, a lelki és szellemi élet központja. A gondolkozás kifejezései az agyra és a szájra utalnak, mivel ezek segítségével válik a gondolat érthetővé. A Szentírás szerint a gondolkodás helye a szív, ez az a hely, ahol a Szentlélek munkálkodik. Szinte törvényként fogadhatjuk el, hogy Jézus Krisztus soha nem válaszol agyunkból kipattant kéréseinkre, hiszen azok rendszerint valamilyen könyvből vagy valakitől kölcsönvett gondolatok, de az igazi kérésekre amely szívünkből fakadnak, amelyek valóban izgatnak Jézus Krisztus mindíg válaszol.
          Lehet, hogy ezeket a problémákat nehéz szavakba foglalni, de ezek azok a problémák, amelyeket Jézus Krisztus meg akar oldani.
          ( Oswald Chambers )
          Wiking, Neked mi van a szívedben?
          Legyen szép estéd!
          Anikó

  8. Kedves UHU!

    Jól teszed, hogy ?hangosan gondolkodsz.?
    Engedd meg nekem, hogy ehhez adjak egy kis ?aláfestő zenét? is.

    18 Mert nyilván van az Istennek haragja mennyből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága ellen, kik az igazságot hamissággal feltartóztatják.
    19 MERT AMI AZ ISTEN FELŐL TUDHATÓ, NYILVÁN VAN Ő BENNÖK; mert az Isten megjelentette nékik:
    20 Mert ami Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva AZ Ő ALKOTÁSAIBÓL megértetvén MEGLÁTTATIK; úgy, hogy ők menthetetlenek.
    21 Mert bár az Istent MEGISMERTÉK, mindazáltal NEM MINT ISTENT dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak; hanem az ő OKOSKODÁSAIKBAN hiábavalókká lettek, és az ő balgatag szívök megsötétedett.

    Róma 1:18-21

    Én úgy látom, hogy ennek az Igének a fényében, harcol egymás ellen a ?lelked? és az ?értelmed.?
    Míg a ?lelked látja?, hogy ki is az az Örökkévaló Isten, addig az ?értelmed kifogásokat? keres ennek elutasítására. Te most pontosan ebben ?vajúdsz?, hogy a ?lelked látásait? fogadd-e el, vagy a saját értelmed, és saját bölcsességednek az útján járj-e tovább.
    A fenti Ige azt is megmutatja, hogy milyen eredmény vár arra, aki többre tartja a saját okosságát, mint az Isten bölcsességét. (Tudom, most a ?melyiket válasszam? dilemmájával küzdesz, de nem hátrány, ha közben figyelsz a lépéseid következményeire is.)

    A LELKED LÁTJA:
    – Az élet és a természet szépségeit, a természet igazságos és rendezett törvényeit, amely nem keletkezhetett spontán véletlenszerűségből, hanem csakis TUDATOSAN, IGAZSÁGOSSAN, BÖLCSEN, TERVEZETT munka eredményeként.
    – Látod ?egy több ezer évvel ezelőtt keletkezett Könyvben leírva? ami a múltban is és a jelenben is pusztítja a fent leírt természet (köztük az ember) harmóniáját.
    – E ?Könyvben? a ?jövőről? felvázolt félelmetes képeket napjainkban már a szemeiddel is láthatod beteljesedni, – nem csak a pusztítás mértékét, hanem az emberi értelem számára megfoghatatlan ?világkormányét is, ami antikrisztusi lesz?. (Engem ez döbbentett le a legjobban.)
    Itt azért megjegyezném, hogy ugyan ebben a Könyvben ?elenyésző mennyiség szól a félelmetes jövőről, utána pedig annál több és gazdagabb mennyiség ?az igazságos és áldott jövőről.?

    AZ ÉRTELMED TILTAKOZÁSA:
    – Miért pont a Bibliának higyjek? Igaz-e, vagy hamisított?, ?leigázás céljából íródott?
    vagy csak ?összeollózott??
    – A saját életfelfogásom és logikám szerint nem látok benne igazságot, bölcsességet.
    – Főleg azért ellenszenves mert napjainkra a ?bibliai nép? lett az emberiség ?rákfenéje.?
    – Az emberiségről, a Földről és a világegyetemről egyre több tudás kerül felszínre:
    Az eddig felszínre került millióegy utat végig kell vizsgálni, mert az ?igazi út? is közötte lehet.

    Néhány útmutatás az ?értelem tiltakozásához?:
    – Mivel a Biblia hűségét maga Isten őrzi, így meghamisíthatatlan az.
    – Mivel meghamisíthatatlan, ezért meg kell azt alázni, el kell hitelteleníteni, el kell tüntetni az emberiség elől, ki kell azt égetni az emberiségnek még a szívéből is és ?új tanokat kell meghirdetni.? Erről beszél még az elhíresült Cion Bölcseinek Jegyzőkönyve is.
    – Az ?emberiség rákfenéje? nem azonos a ?bibliai néppel? még akkor sem, ha azonos nevet vettek fel az emberiség megtévesztésére, uszítására, a vérontások elősegítésére. (Függetlenül attól, hogy a ?bibliai nép sem volt szent, vagy tökéletes.)
    – A napjainkra felszaporodó ?tudás? a földről, emberiségről, világegyetemről nagyrészt ?kevert tudás?
    Van benne piciny igazság is, – olyan ami önmagában nem vezet sehova, – és van benne nagyon sok ?szimpatikus? hazugság is. Az emberi szimpátia kivívása mellett azt a célt szolgálja, mint a ?labirintus?. Aki oda betéved, sohasem talál ki belőle. Az is célja, hogy bármi egyebet módodban álljon elfogadni, csak a Biblia Istenét ne fogadd el, (sem Jézus Krisztust) mert ha elfogadod, akkor az ellenséged ?vesztésre áll.?
    – Nem látod a Biblia igazságát és bölcsességét? Persze, hogy nem, mert azt a saját törvényeid alapján keresed.
    Ismerd meg a Biblia Istenének törvényeit, és akkor az fényesen fog ragyogni Neked, és az Élet Világosságát árasztja Rád !

    Szeretettel: Erika

  9. Kedves Uhu!

    Kérdezed:
    Érdekel-e bárkit, hogy vajon van-e földön olyan életforma, ami meggyászolna minket, ha nem lennénk többet közöttük?

    Válaszom: én biztos, hogy meggyászolnálak, mert a jelen állapotodban nem kerülnél a Mennyországba, pedig én szívesen találkoznék Veled 🙂

    Bocsánat, nem akarok tréfát űzni a hozzászólásodból. Azért ?ragadtam tollat? mert több hozzászólásodat is elolvastam és nekem úgy tűnt, hogy Te tényleg keresed az Igazságot. Én 4 éve fogadtam be Jézust a szívembe (43 éves vagyok)
    DE 12 évig kerestem minden másban az Igazságot: Buddhizmus (évekig hittem, hogy ebben megtaláltam), Hinduizmus, tanulmányoztam a Koránt is.
    Nem akartam elhinni, hogy szükségem van Jézusra. Abban hittem, hogy az a gyengék ?világa?. Közgazdászként nekem minden kétséget kizáró bizonyosságra volt szükségem. Kézzel, lábbal tiltakoztam a Biblia ellen, én is azzal érveltem, amivel Te, hogy azt emberek írták, tuti, hogy nem az Igazság, amit én keresek.
    Ma már tudom, hogy az Ige az egyetlen Igazság. SOHA nem fogod ezt ésszel megérteni. Csak hittel tudsz kilépni a hazugság világából. Én semmilyen vallási közösségbe nem tartozom, nem járok. Egy amerikai misszionárius mondta nekem, hogy ha tényleg meg akarom ismerni az Igazságot, meg kell nyitnom a szívemet Jézusnak és Ő elvezet engem a teljes Igazságra az Igéjén keresztül. Most én mondom ezt Neked… Nem kell ehhez senki és semmi más. Ha tényleg érdekel, hogy mi az életed célja, tegyél meg 2 dolgot: 1. Nyisd meg a szíved (befogadó ima) 2. Olvasd a Bibliát (Károlit)

    Imádkozom érted!
    Szeretettel,
    Anikó

    1. Kedves Anikó! Örömmel olvastam, hogy hogyan találtad meg az Igazságot, miután évekig másfelé kerested. Valóban élő Istenünk van, aki kijelenti magát azoknak, akik keresik Őt. Bátorítani szeretnélek, hogy keress egy élő gyülekezetet vagy közösséget (biztos vagyok benne, hogy van ilyen a lakóhelyeden) – nem azért, mert ez bármiféle előírás lenne, de sokat segíthet a növekedésben. Ha olvasod Isten Igéjét, te is látni fogod, hogy Istennek vannak olyan különleges ajándékai, amiket akkor bont ki, amikor az ő gyermekei gyakorolják a közösséget egymással, együtt keresik őt. Az, hogy esetleg sok rossz példát látunk, nem jelenti azt, hogy maga a gyülekezet vagy közösség elképzelése rossz, hiszen Isten Igéje továbbra is igaz.
      ” Törekedj viszont az igazságra, a hitre, a szeretetre, a békességre azokkal együtt, akik tiszta szívből hívják segítségül az Urat.” 2Tim 2:22
      Isten áldjon meg!
      ” Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára.” Filippi 1:6

  10. Kedves Erika! (Azért itt fent írok, mert lent már nincs mód válaszolni)
    Én pont, hogy arra gondoltam, hogy a technikával akarnak minket ismét báránnyá tenni a farkasok, hogy aztán ismét probléma(!) nélkül lakmározzanak a javakból, mint tették azt ezer évekig egy könyvre alapozva. Az még önmagában nem lenne probléma, ha bárányok lennénk, csak farkasok se legyenek akkor!
    “Ember tervez, Isten végez.”
    “Az Út örök és tétlen, mégis végbevisz mindent, észrevétlen.”
    Szumma épp elég lenne ebből, hogy egy könyv miatt emberek hegyei legyenek legyilkolva, rabszolgává téve, tudatlanságban tartva és sorolhatnám még áldott hatásait. Nem is tudok olyat mondani, ami pozitív volt! Talán a szeretet konyhák, menedékhelyek? De mi szükség lenne ezekre, ha végre betartanák a könyv erre vonatkozó részeit (a rabszolgatartás nem tartozik ebbe és még egy-két dolog sem, ez meggyőződésem!)?! Ha nem csak imádkoznának, hanem aszerint élnének és szeretnék felebarátaikat! Igen vallásos, hívó vezetők vezetnek minket. Tapasztalja-e bárki, hogy az éjféli mise után lelkiismeret furdalásuk lenne bármiért is, amit tesznek (tettek ezer éveken át) az egyszerű emberekkel?! Ha nincs pénzed, akkor nincs műtét. Ha nincs pénzed, az árusnál nem kóstolhatod meg a gyümölcsöt. Ha van (vagy legalábbis úgy látszik, hogy van 🙂 ), akkor ehetsz. Ááá… Mind1.

    1. “Igen vallásos, hívó vezetők vezetnek minket. ” Az hogy vallásos valaki egyeltalán nem jelenti azt is,hogy hívő.Egyébként is nagyon sok mindenben lehet hinni.Akik az igaz Istenben hisznek és Jézust követik(ezek az igazi keresztények)azok úgy élnek,ahogy Ő élt,és nem csak imádkoznak, hanem aszerint is élnek és szeretik felebarátaikat.És egyet sem követnek el azokból a borzalmakból amikre gondolsz(és amikről írsz)

    2. Kedves UHU!

      Értem én, hogy mire is akarsz kilyukadni…
      De hibásnak tartom a “vonalvezetésedet” valamiben…
      Azt írod, hogy “ismét probléma(!) nélkül lakmározzanak a javakból, mint tették azt ezer évekig EGY KÖNYVRE ALAPOZVA.”

      — Ha ez a könyv egy “közönséges könyv” lenne, – erre alapozva – nem lehetne a farkasoknak “lakmároznia” bennünk. A világon, még nem született meg annak a könyvnek az emberi írója, akinek a könyve, (filmje, vagy egyéb szellemi alkotása) alapján amire “alapozva” a földön ekkora pusztítást lehessen elvégezni az ember, állat, és növényvilágban, sem a geodéziában, ( a földben magában.)

      — Mindezeknek a pusztításoknak a mértékéből az is egyértelműen következik – levezethető, – hogy ezeknek a pusztításoknak az “értelmi szerzőit” nem az embervilágban kell keresnünk, hanem a “szellemvilágban.”
      Az ember ÖNMAGÁBAN – mivel bűnben fogantunk, – BŰNÖS ugyan, de nem GONOSZ.
      Gonosszá csak TANULÁS útján válhatunk. (Eltanulva a “bukott szellemvilág tudását.”)
      (Az előttünk élő őseink a “bukottakat” szellemvilágként ismerte, határozta meg, – napjainkra pedig amikor már sok tudást begyűjtöttünk a “bukott szellemvilágból” hívjuk a “szellemvilág megtestesülését” ufóknak, anunakiknak, magasabb intelligenciának, kozmikus tudatnak és sok egyébnek – amit az őseink még nem ismerhettek, mert akkor még a szellemvilág tudása nem volt az emberé.
      Mára már a megtévesztés mestersége olyan magas fokon áll, ahol az emberek tömegeivel azt akarják elhitetni, hogy a “bukottak” a jók, és az Isten a gonosz és kegyetlen. Nem megyek túl messzire, az emberiséget azzal hitetik, hogy érdeklődjön az “ősi tudásról”, önmegválthatja életét a “szeretetrezgéssel” – ez által egy magasabb dimenzióba juthat, stb.
      Ezek a jelen kor new ages megtévesztéseinek különböző útjai. – Hogy választhassunk az 1.000 féle út közül bármelyiket, ami egyénenként megragad, szimpatikus, – csak a Krisztushoz való megtérés egyetlen útját ne válassza az ember. )

      — Innéttől viszont érdemes elgondolkodni azon – és mérleget felállítani a lelkünkben arról, – hogy a Biblia egy “közönséges könyv-e” amit emberek készítettek a célból, hogy ennek alapján a “farkasok” lakmározhassanak a “bárányokból”?

      — Avagy a szerető és Örökkévaló Isten:
      – KINYILATKOZTATÁSA, – többek közt veszélyt jelző táblája” is ! –
      – MEGJÖVENDÖLÉSE-e arról, hogy a “bárányoknak” milyen veszélyekkel kell szembenézni életük folyamán,
      – ÚTMUTATÁS, hogy ezeknek a veszélyeket és nyomorúságoknak csapdáit, hogy kerülhetjük ki,
      – VIGASZTALÁSA, hogy Isten tud ezekről az Isten elleni lázadásokról, pusztításokról és a mértékük és idejük beteltével nem csak megállítja őket, hanem el is pusztít minden gonoszt.
      – SZEMÉLYENKÉNT ÍGÉRETET AD MINDEN EMBERNEK, – akik bíznak az Ő nagyságában, szentségében, kegyelmében, szavában és ígéretei beteljesülésében, HOGY SZEMÉLYES GONDVISELŐVÉ VÁLIK AZ ILYEN EMBERNEK A GONOSSZAL SZEMBEN.
      Életünk folyamán ezt az Örökkévaló Istentől jövő gondviselést tudjuk megtapasztalni.
      (A “hitetlenek” főleg nagy baj esetén, amikor azt mondják, hogy “Isten, ha vagy, akkor most segíts át az emberileg megoldhatatlan bajon, és akkor látni fogom, hogy Te valóban létezel.”)
      Amikor létrejön “ez a beszélő viszony” ember és Isten között, arra mondjuk, hogy “személyes találkozás” Istennel.
      Kívánom, hogy Neked is legyen ilyen “személyes találkozásod” Istennel, és akkor minden kérdésedre választ és életvezetést kapsz Tőle.

      Szeretettel: Erika

      1. Sziasztok!
        Először is tudni kell rólam, hogy én csak elmélkedek, de itt “hangosan”, tehát nem magamban. Védtem is már ezt a könyvet, amikor bántották vagy érvelni kellett valami mellett, s eképp tettem: Isten félő emberek írták, tapasztalataik szerint. Miből gondolod, hogy lemerte volna írni azt, amit nem élt át? Miből gondolod azt, hogy ezek az emberek nem szerettek volna meggyőződni annak valóságáról, amiben aztán eltelt egész életük? stb.
        De most nem ezt teszem. 🙂
        Én a világ vallásaiban találtam (bár én csak repkedek felettük) egy közös momentumot, mely teljesen nyilvánvalóan emberi szándékkal átitatott. Nevezetesen, hogy békés legyen (akkor nem, amikor kimenve a templomból halálra köveztek v elégedtek valakit, mert kitaláltak róla valami ördögit pl.), fogadja el sorsát. Ennek megfelelően legyünk megbocsátó bárányok (pl. az uraságokkal), fogadjuk el karmikus adósságainkat (ne rágódjunk a vagyoni különbségeken pl.) egy következő életben meg mi leszünk gazdagok majd, elmélkedjünk, s megleljük lelki békénket, mi magunk választottuk ezt a leszületésünket, legyünk pozitívak, stb… S mindeközben a sokszor írástudatlan, de szorgos báránykák, rettegve élték le az életüket, hátukon hordva a farkasokat. Indiában van egy vallás, nem jut eszembe a neve. Ebben a vallásban a szerzetesek egész életükben meztelenek, állva esznek és amikor közlekednek egy kis pihe szerű seprűvel elseprik maguk előtt a talajt, hogy még véletlenül se lépjenek rá egy másik életre. Van lehetőség egy bizonyos szertartásban leélni az életet (bárkinek), melynek az a lényege, hogy a halálának idejét mag választja meg az illető. S ez úgy történik (amikor úgy látja,hogy már nincs itt dolga), hogy először az ételt vonja meg magától, majd (aszem 1-2 hét múlva) a folyadékot is. S így, “szépen” felélve a testét, egyszer csak meghal. Mindezt rengetegen segítik neki és egy életen át tartó tisztelet övezi ezért. Amikor elkezdődik a haláltusája pl., akkor segítenek neki ülve lenni, mert fekve nem szabad meghalni, több okból, s így ülve viszik a máglyához, ahol már ünneplő tömegek fogadják…és elégetik.
        Érdekel-e bárkit, hogy vajon van-e földön olyan életforma, ami meggyászolna minket, ha nem lennénk többet közöttük? Mert ugye amíg mi várjuk a próféciák beteljesülését vagy aktívan segítjük, hogy meggyőzzünk embereket arról, hogy miután ebben a próféciában van leírva, így csak ez lehet az egyetlen igaz dolog!
        Ha jól tudom, Jézus az egyetlen próféta, aki nem hagyott maga után személyes iratot. Tehát semmit sem írt le! Gondolkodtam, hogy vajon miért tett így. Azt hiszem azért, mert tudta, hogy ha leír valamit, akkor ahányan olvassák, annyi módon értelmezik majd. Akárcsak a Bibliát. S mi jó sült ki ebből?! De írhatnám a többi vallások iratait is természetesen, mert korántsem szeretném lesarkítani a dolgokat! Az indiánok önmagukat (embereket) a természet szerves részének tartották, tartják (amennyire röptében ezt megtudtam állapítani 🙂 ). Le velük, mert nem olvassák a Bibliát, de vannak saját meséik. Sokuk továbbadott információiban fellelhetők csillagok közül érkezett lények, akik segítettek nekik (de talán olyan is aki ártott), s mindezek akkor történtek, amikor a Biblia még csak gondolatban sem volt meg! Nem lehet, hogy a Biblia is ezekből (is) táplálkozik amúgy? Ma ennyi voltam. Mindenkinek szép napot!

        1. Kedves UHU!

          írod:
          “Először is tudni kell rólam, hogy én csak elmélkedek, de itt ?hangosan?, tehát nem magamban. ”

          Nagyon jó, hogy ezt teszed. Gondolom nem mondok újat vele, hogy a kérdéseid olyanok, amiket mások is így tesznek fel. Úgyhogy valószínűleg másokat is érdekel a téma.
          írod:
          “Én a világ vallásaiban találtam (bár én csak repkedek felettük) egy közös momentumot, mely teljesen nyilvánvalóan emberi szándékkal átitatott. Nevezetesen, hogy békés legyen ….” S mindeközben a sokszor írástudatlan, de szorgos báránykák, rettegve élték le az életüket, hátukon hordva a farkasokat.”

          Igen, sajnos a világ vallásaiban, még a “keresztény” vallásban is, ez így van. Mert a farkasok ragadozók, és oda mennek, ahol a bárányok vannak! Eszük ágában sincs tücsköt-bogarat vadászni maguknak…! Viszont a kereszténységben( ahol valódi Krisztus követők vannak), ez nem így működik, hanem e szerint: Mát. 5,44 Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, a kik háborgatnak és kergetnek titeket. Mivel a kereszténység annyit jelent, hogy Krisztus ( valóságosan) bennem, szellememben, én ( valóságosan ) Őbenne, ezért itt a “báránykák” egy idő után, miután egy bizonyos fokú “érettséget” elértek, általában csak istenfélelemben vannak. Csak attól rettegnek, hogy megbántják Krisztust, megbántják Isten, és rettegnek, hogy nehogy megbántsák a drága Szent Lelket ,valamilyen bűnt elkövetvén! Továbbá ők azok, akiket megköveznek, megkínoznak, kivetnek, …megölnek…! ( Ahol nem történik üldözés, ott jól meg kell vizsgálni magát az embernek, mert az gyanús…!)
          Azok viszont, akikben nincs Szent Lélek, akik csak a vallás szinten művelik a “kereszténységet”, azokra az vonatkozik, amit te is írtál. De az, minden más vallásban is így van!

          írod:
          “Ha jól tudom, Jézus az egyetlen próféta, aki nem hagyott maga után személyes iratot. Tehát semmit sem írt le! Gondolkodtam, hogy vajon miért tett így.”

          Azért nem hagyott maga után semmi iratot, mert ő személyes kapcsolatba kerül a Szent Lélek, a Vigasztaló által a megtérőkkel, az őbenne hívőkkel mindig! Azokkal, akik őt befogadják! És maga a Szent Lélek az, aki tanítja a keresztényt, észébe juttatja azokat , amiket Jézus mondott! És tesz bizonyságot , és ad kijelentést, világosságot , Krisztusról a hívőnek, a hívő szellemében, lelkében! ( Innét van az, hogy a keresztények tudják, és erősítik, hogy Jézus a Krisztus! Továbbá a Szent Lélek által lakozik bennünk Isten , az Atya is, aki addig munkálkodik a hívőben ( ha engedi az), amíg Krisztus képére nem formál bennünket! De ez oda-vissza történő kommunikációt is jelent a hívő és Isten, Krisztus, és a Szent Lélek között, nem csak jellemformálást! Továbbá Jézus, nem csak próféta, hanem Megváltó is, és Isten Fia ( született) , maga is Isten, akiért, és aki által minden teremtetett! És semmi nem lett nélküle…! De, mint mondtam, nem azért jött, hogy “írogasson”, azt megtették azok, akiknek az volt a dolguk! ( Egyébként is úgy ment el a tanítványoktól, hogy : “.Ján. 16,12 Még sok mondani valóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok…! És ez magában foglalta azt is, hogy amikor majd elhordozhatják azt, amit mondani akar, akkor majd elmondja nekik…! Mert : Mát. 28,20 Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen! )

          írod:
          ” … Sokuk továbbadott információiban fellelhetők csillagok közül érkezett lények, akik segítettek nekik (de talán olyan is aki ártott), s mindezek akkor történtek, amikor a Biblia még csak gondolatban sem volt meg! Nem lehet, hogy a Biblia is ezekből (is) táplálkozik amúgy?”

          Amikor Isten Ábrámot kihívta , akkor a világ bálványimádásban volt! Valószínűleg akkor már nem voltak meg ( illetve , ahogyan most is, dugdosva voltak azok, amelyek nem illettek bele, az akkori “politikai”, illetve a “vallás politikai” elgondolásokba ) azok az írások, amelyeket az özönvíz előtti emberiség hagyott hátra! Viszont Nóétól, feleségétől, és a fiaitól, menyeitől , akiktől az mai emberiség származik, azért megtudták a történeteket ! Azért az mégiscsak 1 család! Közel azonosak a történetek, ami szerintem így érthető! Azért Bábelig , az emberiség egységes nyelven beszélt, és ugyanazokat a történeteket adták tovább utódaiknak! Azután szétszórattak, és teltek az évezredek…! Azok a népek, akik leírták a történeteket valamikor, azok valószínűleg pontosabban tudták, mint akik szájhagyományútján terjesztették! Azután, amikor már Mózest is behozta Isten a történetbe, akkor már a zsidók is 400 évet Egyiptomban töltöttek! Rabszolgaként! Nem vagyok róla meggyőződve, hogy a fáraók annyira törték volna magukat a zsidók oktatása ügyében…! De szerintem az egyiptomiakat se taníttatták…! Vagyis ott , addigra már eléggé “elszállt” a történet, a teremtéssel, és Istennel kapcsolatban is. És ekkor jött az, hogy Mózesnek Isten lediktálta…! Szóval visszatérve arra, amit mondasz, nem kellene csodálkozni azon, ha a különböző népek teremtés, és egyéb történetei hasonlóak! 8 ember adta tovább azokat….! Ezért is csodálkozik az ember azon, ha azt mondják, hogy a zsidók innen-onnan lopkodták a történeteiket….! 8 ember….! És azok közül is csak 2 volt, aki több időt is eltöltött ( pl Nóé 600 évet, a feleségéről nem tudjuk) az ez előtti világban…! Akiknek volt némi tapasztalatuk is arról…! És azután ők voltak, akik elmesélték ….!

          Neked is szép napot!

    3. Kedves Edua!

      A keresztény hívők sem szentek. Ezt nem szabad állítani, mert sokszor és sokat vétkezünk, akaratlanul is.
      A különbség abban áll, hogy szándékosan nem ártunk senkinek, de ha tudomásunkra jut, hogy mikor, miben hibáztam, nálunk az igaz bűnbánatnak megvan a helye, és a bűneinkre a bűnbocsánatot el tudjuk kérni Jézus Krisztus bűnbocsájtó kegyelme által.
      A hibámat pedig amit elkövettem, Szent Szellem/Lélek vezetése által helyre hozom.
      Amit Isten ellen követtem el, azt az Istennel rendezem, amit emberek ellen, azt a szóban forgó emberrel is!
      (Az utóbbi, a társadalmi együttélés szabályainak elengedhetetlen szüksége is egyben.)

      1. Kedves Erika,szerinted amikről UHU ír /emberek hegyei legyenek legyilkolva, rabszolgává téve ,Ha nincs pénzed, akkor nincs műtét,nincs lelkiismeret furdalásuk azért amit tesznek (tettek ezer éveken át) / ezeket hívő keresztények követik(követték) el akaratlanul,vagy véletlenül?Vagy talán a farkasok alatt őket érted?
        Hol állítottam,hogy a keresztény hívők szentek?Viszont pont erre kell igyekezni!

        1. – Amikor Isten az embernek törvényt ad, azt nem azért teszi, hogy az ember előtt “tilalomfákat” állítson fel, hanem, “védőkorlátot” hogy az embert a gonosz csapdáitól megmentse.
          – Az ember tökéletlensége viszont olyan, hogy a törvényből amivel egyet ért, azt elfogadja, amiről úgy gondolja, hogy azt ő jobban tudja mint Isten, azt elveti …
          – Amiben viszont elveti, ott csapdába is esik …
          A csapda szólhat sok megpróbáltatásról, nyomorultságról, sőt … gyilkoltatásról is, (ami az engedetlenségének a következménye is lehet.)

          – Az ENGEDELMESEKNEK viszont KŐVÁR, SZABADÍTÓ, MENEDÉK:
          2. Sámuel 22. fejezetet olvasd el, gyönyörűen vall róla Dávid, Zsoltár 9:10-11, Zsoltár 18:3, Zsoltár 94:12-23,

          – Az Istennek való ENGEDETLENSÉG ( B Ű N ! ) “zsoldja” (bére) a HALÁL! Róma 6:23
          (Engedetlenségünk bérét miért az Istennek rójuk fel ?!!! )

          – A csapdák között ott vannak a “kereszténynek LÁTSZÓ) “báránybőrbe bújt farkasok” is! – nem csak az “álca nélküli farkasok” és fenevadak.
          Nézd meg egy ember cselekedeteit, (nem a szavait!) és meglátod, hogy mit ( KIT ) rejt a “cserépedénye.”

          Emberek szenvednek sokféle szenvedéssel, sőt le is gyilkoltatnak, de lássuk meg azt is, hogy miért?
          – Döntő többségében, mert saját életükre nézve elvetik az Isten törvényét, (a védőkorlátot.)
          – Vannak – és lesznek – “mártírjaink” is, akik inkább vállalják a halált, mint az Isten és hitük megtagadását. (Számukra ez “próbatétel” és nem büntetés.)
          (Ez két különböző MINŐSÉGŰ életvitelt takar. Jól látszik a kettő közötti különbség.)

        2. Kedves Erika,a két hosszú nekem címzett hozzászólásod közül egyiknek se volt semmi köze ahhoz,amit én írtam,és amire állítólag reagáltál.Előszőr arra gondoltam,hogy nem érted amit írtam,de mostmár inkább arra,hogy sért,hogy arra válaszoltam,amit UHU neked írt.Bocsáss meg,nem fog többet előfordulni.

        3. Kedves Edua!
          Nem sért egyetlen válaszod sem, úgy hogy nincs miért mentegetőznöd.
          Annak, hogy nem válaszoltam, ettől prózaibb oka volt:
          “dolgozóba voltam”, és nem itthon a gép előtt. Most jöttem haza, és rögtön be is kapcsoltam a gépet, és megtaláltam a leveledet és válaszolok is.
          Alapjáraton ez egy közösségi beszélgetés, az Ige alapján “együtt gondolkodás”.
          Ilyenkor pedig az értelmes emberek felvetésére, meglátására, kérdésére, igyekszem Igei alapon válaszolni.
          Nemszeretek csak az Ige idézeteivel válaszolni, mert azt a Bibliában járatlan, vagy kevésbé járatos ember (olvasó) esetleg nem értené meg, így inkább elmagyarázom, az összefüggéseket. Ahol nagyon kell, ott idézem a pontos idézetet, Igehely megjelöléssel, hogy bárki meggyőződhessen róla személyesen is.
          Ennyi a történet, és nincs semmi probléma vagy feszültség.

          Szeretettel: Erika

  11. Ez durva.. Egyszer láttam egy doksi filmet az Eboláról. Abban azt mondták, hogy csak azért nem lett még világjárvány és nem pusztította ki az emberek jelentős részét, mert egyrészt azonnal lezárják a falut, ahol felüti a fejét, de az a falu kipusztul..
    másrészt annyira gyorsan öl (rövid a lappangási ideje), hogy túl hamar megöli a “pácienst”, mielőtt nagyon sok embert elfertőzne..
    DE ha egyszer meghosszabbodik a lappangási idő, mint esetünkben akkor nagy a baj..

    1. Most néztem utána milyen tünetei vannak.. Még meg se halt az illető, de már pár napos hullaként foszlik a teste.
      Engem inkább lőjenek le..! 🙁

    2. Én is ezt hallottam anno. Meg azt is, hogy azokban az afrikai falvakban napalmmal “fertőtlenítettek”…!

  12. Aki a Felségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában nyugoszik az.
    Azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem; ő benne bízom!
    Mert ő szabadít meg téged a madarásznak tőréből, a veszedelmes dögvésztől.
    Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; paizs és páncél az ő hűsége.
    Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a repülő nyíltól nappal;
    A dögvésztől, amely a homályban jár; a döghaláltól, amely délben pusztít.
    Elesnek mellőled ezeren, és jobb kezed felől tízezeren; és hozzád nem is közelít.
    Bizony szemeiddel nézed és meglátod a gonoszoknak megbüntetését!
    Mert azt mondtad te: Az Úr az én oltalmam; a Felségest választottad a te hajlékoddá:
    Nem illet téged a veszedelem, és csapás nem közelget a te sátorodhoz;
    Mert az ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged minden útadban.
    Kézen hordoznak téged, hogy meg ne üssed lábadat a kőbe.
    Oroszlánon és áspiskígyón jársz, megtaposod az oroszlánkölyköt és a sárkányt.
    Mivelhogy ragaszkodik hozzám, megszabadítom őt, felmagasztalom őt, mert ismeri az én nevemet!
    Segítségül hív engem, ezért meghallgatom őt; vele vagyok háborúságában: megmentem és megdicsőítem őt.
    Hosszú élettel elégítem meg őt, és megmutatom néki az én szabadításomat.

    91. Zsoltár

  13. Lehet, hogy paranoiás vagyok?
    De, mióta -néhány éve- az netröl táplálkozom – no stream line -, azóta az az érzés kerít 6almába:), hogy : Csak ne lenne igazam! ilyen hír(ek) olvasásakor! Disznó, madárinfluenza, rák, AIDS és még ki tudja hányféle “rosszbaj” szakad a nép naykába!
    A szépséghiba, hogy elöbb-utóbb kiderül, hogy ezek mindegyike kivétel nélkül valami láthatalan erö, áldatlan kezemüve!
    Chem-trail, HAARP, Fukushima, WTC 9/11, hurrikánok, földrengések sokszor nem a “bolondos természet” rovására írhatók!
    Csak egy dolgot kérdeznék: – Ki tudja, hogy globális fel-, avagy lemelegedés van-e? Avagy mindkettö egyszerre???
    FÉL-ELEM ! Óh, beszép/kódolt tudást hordozó is az édes anyanyalvünk!

    1. Nem látunk bele a hatalmi kártyákba, de tudjuk, hogy “lesznek járványok” az utolsó időkben, tehát megjegyezzük, hogy milyen hírek érkeznek erről és nem félünk, mert “nagyobb az, aki bennünk van, mint az, aki a világban van”. (I. János 4:4)

    2. Háború, az éhség és a járványok lovasa vágtat. Ezt Jézus megmondta mind az evangéliumokban, mind a Jelenésekben. Hogy ezeknek a járványoknak egy része szándékosan, laboratóriumokban kitenyésztett-e – pl. az Ebola – vagy sem, az a bibliai próféciák teljesedése szempontjából irreleváns.

        1. Üdvözletem!
          Irreleváns…ha csak nem pont azért törnek ki a járványok és egyéb természeti anomáliák, hogy igazoljanak egy amúgy megkérdőjelezhető (mert nem vagyok benne biztos, hogy örök érvényű -hisz régieknek megengedett volt a rabszolgatartás is-) iratot, pont azért, hogy ismét térdre boruljanak előtte… Ebben az esetben viszont nem Isten keze teszi e dolgokat, hanem nagyon is emberi kezek. Aztán, hogy ezt segíti-e egyéb űrlény, arról lehet meditálni még…

        2. Jól látod UHU a dolgokat.
          Ezek a dolgok mind laboratóriumokban és egyéb “boszorkánykonyhákon” van előkészítve a mi számunkra, pontosan azon célból, amelyet Te is leírtál. Féljen az ember, és félelemből hódoljon be a “technikát” az emberkezébe adó “hatalomnak” – amely nem azonos az Örökkévaló Isten hatalmával.
          Ez a “lelkület” és “technika” elsősorban az Antikrisztus megérkezését megelőző időkre van megjelentetve Jézus által. (pl. Máté 24. fejezete)
          Ugyan akkor Istenünk már jó előre megvigasztal bennünket pl. a 91. Zsoltárban is, hogy habár félelmetes idők lesznek ezek, de az Örökkévaló Istenben bízókat ettől IS megmenti.
          A Jelenésekbeli 7. pecsét felbontását még egy ezektől is komolyabb kataklizma előzi meg, amely elsősorban a Föld nevű bolygónkat sújtja, és ezen keresztül a hitetlen emberiséget.

          “Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét.”
          2. Timoteus 1:7

          És még mielőtt valaki is megjegyezné, hogy a “józanság és a félelem mentes élet” ilyen helyzetekben kizárja egymást, elmondanám, hogy józanság alatt azt kell érteni, hogy megőrizzük a Krisztus evangéliumát, és az Örökkévaló Istenbe vetett hitünket, bármilyen ellentmondásosan is látjuk a helyzetet, ne fogadjuk el az “emberi bölcselkedéseket”. Mert az emberi bölcselkedés nem ismeri, ezért nem is tud számolni azzal a “láthatatlan kézzel” amelyik a személyes életünk ember által átgázolhatatlan akadályain átemel.
          Ezek a “félelmetes események” is – amelyeknek egy részét már mi is látjuk és tapasztaljuk –
          életünk emberi erővel átgázolhatatlan akadályai.
          Istenünk

    3. Nem értem, hogy mi ebben a félelemkeltés?! A viharjelzést se értelmezik úgy az emberek ( remélhetőleg), hogy ezt a félelemkeltés miatt adják! Figyelmeztetés! Addig, amíg lehet, és azokat, akiket lehet…!

Hozzászólás a(z) uhu bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend