Gazdasági válság

V, a gerilla közgazdász tudósítása

Forrás: SteveQuayle.com

Micsoda hétvége! Miközben idén július 4-én szomorú szívvel emlékeztem meg szeretett hazám haláláról és a világ egyik legnagyszerűbb gazdaságának elpusztításáról, elképesztett, hogy milyen sebességgel rohan vesztébe az amerikai és tulajdonképpen az egész tőzsde.

Hihetetlen mértékű kötvényeladásokat tapasztalunk és erre már hónapokkal ezelőtt figyelmeztettem olvasóimat. A ravaszt az alapkezelők húzták meg, miközben a dollár nevű adósságbombától próbáltak megszabadulni.

Az elmúlt hónapban közel 100 milliárd dollár értékben adtak el kötvényeket a nagyfiúk, a PIMCO-val az élen. A bukáshoz túl nagy bankok alapkezelői idegesen figyelik a fejleményeket. Érzik, hogy süllyed egy hajó, miközben a cápák már gyülekeznek, hogy az árutőzsde jelentette part biztonsága felé úszókra lecsaphassanak. Egyesek talán arra számítanak, hogy a Fed a megmentésükre siet egy újabb kötvényvásárlási szteroiddal. A kötvénypiacot egyetlen hajszál választja el a teljes összeomlástól és jelen esetben a Japán zsenik az elsőszámú vesztes jelöltek.

Könnyen lehet, hogy a központi bankok közötti legújabb együttműködés eredményeként mind elkezdenek őrült tempóban amerikai kötvényeket vásárolni. Végtére is a tőzsde kétszeresét képviselő kötvénypiac összeomlása az egész világgazdaság összeomlását hozná.

Érdekes jelenség a fennálló ezüst és aranyhiány is. Bár a papírnemesfémek piacát mesterségesen lenyomták, a fizikai piacok továbbra is jól teljesítenek. Már senki sem hisz a nyugati bankok színjátékának, bűneik egyre nyilvánvalóbban látszanak. Olyan hírek is érkeztek az utóbbi napokban, hogy a Londoni Aranyrúd-piac Szövetségnél (LMBA) is hiány van, azonkívül a szállítások is késnek. A beszámolók szerint a várakozási idő akár a 100 napot is elérheti, amire nem volt még példa.

Az átverést keleten is kezdik felismerni, és ezt a piacokon lehet leginkább megfigyelni, a toxikus adósságban fuldokló Japán kivételével. Néhány napja bizonyos piacok, mint a SENSEX és Shanghi például 300 pontot estek, miközben Japánban szinte változás nélkül zártak az árfolyamok. Ez teljesen értelmetlen, kivéve, ha tudjuk, hogy az adott gazdaságot a központi bank tartja életben, a kormánnyal és a bennfentes pénzintézetekkel együttműködve. Ezt nemcsak Japánban figyelhetjük meg. Ugyanezt a modellt követi Nagy-Britannia, az USA és az EU is.

Hol találunk egy szabadpiacot ebben a szabad világban?

Pontosan. Sehol. A részrehajlás világában élünk, ahol az átlagpolgár maximum arra jó, hogy bakot tartson.

Elmondok még valamit. Ma hajnalban volt egy látomásom. Fekete belbiztonsági páncélozott járműveket láttam, az utcákon káoszt, lázongást, bezárt benzinkutakat, a néhány nyitva tartó kútnál pedig 15 dolláros benzinárakat (900 Ft/liter). Keselyűket és varjakat láttam és tömegeket, mintha egész New York útra kelt volna. Majd egy hang azt kérdezte: “Mit gondolsz, mikorra vonatkozik mindez?” – az előtte látottakra utalva. Majd a válasz (ami tudom, hogy Istentől jött): “90 nap”.

Egész nap máshol jártak a gondolataim. Érkeztek a tőzsdei adatok, de amikor az ember tudja, hogy a számok már semmit sem jelentenek, mert manipulálják őket és az egésznek hamarosan vége, mit számít mindez? Imádkoznunk kell.

Figyeljük a kötvénypiacot. A dollár vagy a japán Nikkei mozgása semmit sem jelent. Hogyan is nyűgözhet le valakit egy bűvészmutatvány, miután megismerte a trükköt? Szomorú szívvel írom ezeket a sorokat. Az olcsó kis bűvészek kifogytak a trükkökből és a műsornak hamarosan vége. A nyári forróság lesz az utolsó emlék a történelem következő zűrzavara előtt.

Imádkozzunk, hogy Isten adjon még egy kis időt a felkészülésre.

– “V”, a gerilla közgazdász

Előző posztKövetkező poszt

32 hozzászólás

  1. Egy barátom hívta fel erre a figyelmemet az imént, és igaza lehet. Miért Edward Snowden?
    És nézzük csak:
    Edward Snowden
    ed WAR s NOW den
    WAR NOW
    dead end….

    1. Egyébként igy is értelmes a neve .

      ed WAR d S now DEN
      ed WAR d SNOW den

      És amióta felbukat a jelen történései érdekesek .

      A tudatlanság még nem kötelező , de erősen ajánlott .
      Ez a mondás nagyon megteszet valahol olvastam .

  2. Egy krach esetén ha a fegyveres erők élén a szakmáját értő vezető áll,egy országos áramszünettel megakadályozható mindenféle komolyabb szervezkedés,a kisebbek pedig kezelhetők.A demokrácia nevű népámító ópiumot,ami valójában a világon sehol nem működik,akkor végleg el kell felejteni.A jelenlegi agymosott rendszer logikája szerint abszurd fogalom,egy “jó diktatúra” a kivezető út.
    Példát is mondanék: Isten és az ő teremtett világa.Ha Isten demokráciának teremtette volna a világot és mindenki beleszólhatna,hogy mi hogyan legyen,akkor az Isten se tudna rendet teremteni,rendet tartani. :))

    1. Egy országot érintő teljes áramszünettel az első hét után megkezdődik a vérontás, és ezt semmilyen karhatalmi erő nem tudja megakadályozni.
      Megjegyzem miért is akarná, amikor pont ez a cél?

      1. Egyiptomban nagyrészt az országos áramszünetnek köszönhető, hogy Murszi ellen fordult (szinte) mindenki. Naponta 2-3 órás áramszünetek voltak, ettől nagyon besokalltak az emberek…

  3. Nektek mi a tippetek, az éven valóban jöhet egy összeomlás?
    Az én vélemény az hogy benne van a pakliban, mert már (kb.) egy fél évtized eltelt már a válság kezdete óta, és szerintem 5-6 évnél tovább nem húzzák ezt el (ha tényleg lesz).

    1. Szerintem (és mintha e honlap szerint is) az összeomlás már folyik, lassan, lassacskán.
      A NAGY ÖSSZEOMLÁS későbbre várható…cirka a kötelező vadállat bélyege előtt közvetlenül, hogy rávegye a népeket az éhséggel és bizonytalansággal a jel felvételére… Ez a kiborgok (=agyba ültetett információs chip) elterjedését szerintem nem előzheti meg, s az agyba ültetett információs chipet a kormányzati dokumentumok 2025 (oroszországi) és 2035 (angliai) közé teszik.
      “néhány nyitva tartó kútnál pedig 15 dolláros benzinárakat (900 Ft/liter).”-Ehhez elvileg kellene az olaj kitermelésének visszaesése….egy ausztál kományzati jelentés ezt 2017-re teszi.

    2. 2006 óta foglalkozom komolyabban a gazdasági kérdésekkel.
      (Korábban mint tőzsdei bróker, majd tanácsadó, majd magánzó trader.)

      Egyetértek abban, hogy a pénzügyi rendszer összeomlása a 2008-as megroggyanás után nyilvánvalóan elkezdődött és elkerülhetetlenné vált. (Már korábban is egyértelműen lehetett látni, – saját tapasztalat – hogy a teljes tőzsdei tevékenységet árfolyamostól, felvásárlásostól, mindenestől egy bizonyos szűk kör irányítja)
      A derivatíva piac a valós piac százszorosa (és hozzáteszem a világ egyik legnagyobb és leggyorsabb pénzszivattyúja is egyben) így a hitellufi kipukkanásával egyértelművé vált, hogy valamikor ez a buborék is ki fog pukkanni, mivel nem nyugszik valós fundamentumokon.
      Az egész piacot jelenleg a FED pénzpumpája tartja fenn. A frissen előállított összegek ugyanis nem a hitelezés felpörgetését és a gazdaság beindítását (valós termelés, valós fogyasztás, stb) szolgálják, hanem a kereskedelmi bankokon keresztül közvetlenül a pénzpiaci pozíciók (felvett tőkeáttétes pozíciók és részvényportfóliók, kötvénycsomagok, állampapírok) fenntartására és fedezésére szolgál. A kis- és középvállalkozások alig néhány cseppnyit, vagy még annyit se kapnak ezekből az összegekből (ami ugye a középosztály termelés/fogyasztását és fennmaradását segítené).

      Tehát egyszerűen fogalmazva amíg a pénzpumpa megy, addig ez a lassan romló állapot maradhat fenn – de ettől függetlenül bármikor összeomolhat a rendszer, még a pénzpumpa meleltt is.
      Amint az akció leáll, úgy garantált az újabb megrottyanás, és most már jóval komolyabb következményekkel, mint 2008-ban.
      Jól mutatja ezt az a tény is, hogy Bernanke FED elnöknek elég volt éppen hogy csak megemlítenie a kötvényvásárlási program lehetséges idei évi lezárását, az indexek máris heves zuhanásba kezdtek néhány hete, és a kínai hitelválság azonnal felszínre került.

      Szóval száz szónak is egy a vége: a pénzügyi armageddon bármikor megtörténhet, senki sem tudja hogy ez 2 hét múlva indul-e be lavinaszerűen, vagy pedig 2 évig sikerül még ezt a szintentartósdit játszani.
      Nekem van egy olyan érzésem is, hogy aíg nem muszáj addig Obama nem rendeli el a szükségállapotot. Tehát igyekszenek kitolni a dolgokat a ciklus végéig.
      Más jelek azonban arra utalnak, hogy ez még idén meglesz. Konkrétan tegnap láttam egy illuminati üzenetet (mozifilmből) ami egy 2013 augusztus 11-i dátumot tartalmazott. Meglátjuk…

      Mégegy apróság, más:
      Snowden megerősítette, hogy a HAARP program valós (nem tudom mennyire pletyka a hír), link:
      http://www.secretsofthefed.com/snowden-reveals-haarps-clobal-assassination-agenda-w-video/

      1. Köszi Sharky, hogy ezt leírtad. Rendkívül hasznos.

        Egyszer egyébként már beszéltünk róla, hogy a jelek szerint még maga az elit sem tudta eldönteni, hogy mi jobb nekik, a lassan mélyülő vagy a lavinaszerű válság. Meglátjuk.

        1. Én is szoktam, nyugi. Csak azért hoztam fel ezt, mert ő is illetve Mark Dice is hősnek nevezték Snowden-t. Ha ők mondják, akkor biztosan igaz ez a történet is 🙂

  4. Mi teljesen készen állunk az ősszeomlásra.Korábbra vártunk,kaptunk még időt,most ezt élvezük.
    Viz,élelmiszer,takarmány,álatok,élelmiszer házi feldolgozás,őnvédelem.
    Mindenre felkészültünk. A fogyasztoi társadalom kiürült.
    Halál a hülyékre,lustákra,egoistákra.Ennek a világnak pusztulni kell.

    1. Szomorú hogy mi kisemberek is ilyen “nekemisták” vagyunk,magunkra gondolunk, közben meg mutogatunk a bankárokra meg mittudomen milyen illuminatikra hogy mindent kisajátítanak. Erről ez jututt eszembe
      Lk 12,16 Aztán példázatot mondott nekik: “Egy gazdag embernek bő termést hozott a földje,
      Lk 12,17 ekkor így gondolkozott magában: Mit tegyek? Nincs hova betakarítanom a termésemet.
      Lk 12,18 Majd így szólt: Ezt teszem: lebontom a csűreimet, nagyobbakat építek, oda takarítom be minden gabonámat és javamat,
      Lk 12,19 és ezt mondom a lelkemnek: Én lelkem, sok javad van sok évre félretéve, pihenj, egyél, igyál, vigadozzál!
      Lk 12,20 Isten azonban azt mondta neki: Bolond, még ez éjjel elkérik tőled a lelkedet, kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál?
      Lk 12,21 Így jár az, aki magának gyűjt, és nem Isten szerint gazdag.

        1. Sharky,
          Tudom, hogy nem azért tetted fel, de ez a videó abszolút félreérthető. Vagy rossz az aki rosszra gondol?

        2. Szerintem nem úgy gondolta, de példának nagyon jó! Félelmetes! Pedig csak 160 ember! És még az asszonyok és a gyerekek nincsenek is ott! Ha mindenki kezébe csak egy furkósbotot is képzelünk, meg káoszt, és pár hetes éhséget., szomjúságot…..! És tökmindegy lesz, hogy ki melyik rasszhoz tartozik…!

        3. Nem vagyok fajgyűlölő, nyugi… 😀
          De azért kicsit gondolkodni ér, nem?
          Más kultúra…
          Hiába akarjuk becsukni a szemünket, azért maradjunk a realitások talaján.

    2. Kíváncsi vagyok, mikor az első 5ezer kannibalizmuson “edződött” városlakó megérkezik vagy mikor a felfegyverzett bért nem kapó fegyveres erők, akkorra már bandák megjelennek, ki lesz a férgese? De szerintem ők már csak a kifosztás borzalmas nyomait látják, mert mint a rovarok a fényre, úgy gyűlnek az élelemre a mindent vesztettek, lehet az önellátásod nagyobb veszély, mint gondolnád, meddig tudjátok 50-100-an megállítani az ezreket, milyen gyorsan szorultok a birtokról a bunker lyukba, ahol azt várjátok, hogy a folyamatosan jövő éhező-rabló hullámok ma, holnap vagy max. a héten törnek át az utolsó barikádon.

      1. Csak egyetérteni tudok, ahogy sharky-val is, a több “apokalipszis-túlélés-specifikus” oldal által ajánlott
        “Fogd a gyerekeket és a nagymamát és az erdőn átvágva vezesd őket a jól előkészített falusi kisbirtokra” – már bocsánat –
        de egy orbitális ökörség.
        Az embertömegek nem hetek – hanem napok alatt elvesztik a fejüket, az éhezés és a teljes létbizonytalanság max. 1 hét alatt bekövetkezik ha kipucolták az utolsó üzletet is – és elszabadul a pokol.
        Ha kiéhezett, megvadult a törvény láncaitól szabadult csoportok kiszúrnak egy művelt birtokot – annak azonnal vége, hiszen ahol gazdálkodnak ott emberek és élelmiszer is kell hogy legyen.
        Egy családi házat már egy 4-5 fős felfegyverzett csapattal szemben sem lehet megvédeni, nemhogy egy nagyobb horda ellen.
        …szegény nagyi és a gyerekek fel sem fogják tudni fogni hogy mi történik, még azelött elhaláloznak.

        Néhány gondolat:
        -Túl népes bandák kialakulására egyébként nem kell számítani, azon egyszerű nyilvánvaló oknál fogva hogy a táplálékhiányból eredő feszültség pillanatok alatt szembefordítja egymással a bandatagokat, és gyors, kegyetlen leszámolás kezdődik a bandán belül. “Last man standing”.
        – A legjobb és legbiztosabb táplálékraktár – mily meglepő – amitől ma mindenki szabadulni igyekszik – a rajtad lévő felesleg! Nem csak kalória – tápanyagok sokasága is raktározódik a zsírban.
        Erre találta ki a természet vagy ha úgy tetszik a Jóisten.
        (Röhej, de ha fel akarsz készülni – hízz el! …persze csak értelmes határokon belül)

        Kisemberek számára 3 valós lehetőség van a túlélésre egy ilyen helyzetben:

        1. Csatlakozás egy nagyobb, jól szervezett “normális emberekből” álló kolóniához – már ha képes lesz megszerveződni egyáltalán néhány ilyen . (pl hívők közössége, akiket fegyveresek védenek – hát eeegen khmm-khmmm)
        (“Menekülés a pusztába” http://mek.oszk.hu/adatbazis/lexikon/phplex/lexikon/d/katlex/s367.html )

        2. Abszolút megbízható és lelkileg stabil emberekből, családtagokból barátokból álló kis csoportban, egy nagyon jól védhető helyen, masszív készletek birtokában.
        pl. egy lakótelepi lakás felső emelete, 1-2 lakásban a “harcosok” és családtagjaik, a szomszédos lakás(ok) fullig pakolva élelmiszerrel , vízzel…és lőszerrel. (Értsd: több ezer konzerv, több ezer liter víz, több száz kiló cukor stb.)
        Jól védhető , az ablakok felől nem támadható, gyakorlatilag bástyaként funkcionál, fontos hogy a lépcsőház mellett a tető is kontroll alatt legyen.
        Hááát ez se egyszerű! 🙂

        3. “Lone wolf alone” azaz magyányos farkas üzemmód.
        Rejtőzködés – rejtett készletek őrzése – vadászat – felderítés – rajtaütés legyőzhető ellenfeleken.
        Gyakorlatilag tökéletes fizikai-pszichikai-emocionális felkészültséget igényel, félőrültek választása.

        Hívek számára egyébként teljesen felesleges a mindezen való agyalás, hisz ahogy írva vagyon sokan mártírhalált halnak ugyan – de aztán jő az ítélet és a feltámadás amely letörli a keserűséget és a könnyeket., úgyhogy egy igaz hívő nem igazán tud mást tenni mint hogy imádkozik és “Jöjjön aminek jönnie kell! “

        1. Ti tényleg azt hiszitek, hogy rohangálni hagyják kedvére a megvadult népet az ország egész területén? Bocs de ez nekem egyáltalán nem logikus. A józan ész inkább azt diktálná, hogy a ideges marhákat tartsák a karámban. És akkor kevesebb a nyűg. Ha nem is másért, csak azért, mert nagyon kevés a juhász meg a juhász kutya, ahhoz hogy szanaszéjjel rohangáljanak marhák után.
          Meg aztán ott vannak a háborúk. Azokkal mi lesz? A rendkívüli helyzetre való tekintettel elmaradnak? Vagy szerintetek a portyázó kannibálokat fognak besorozni? Ne má!
          Szerintem nyugodjon meg mindenki. Nem lesznek itt MadMax állapotok még véletlenül sem, mivel nem illik bele a képbe. Persze ettől még lehetnek halálos kórok, meg éhhalálok, meg miegymás, de ezek miatt nem fogják kiengedni kezükből az irányítást. Úgy hogy csak logikusan uraim, csak logikusan….és no para.

  5. Akkor számolom a 90 napot,
    És ismét bebizonyosodik,hogy Isten ma már nem szól látomásokban.
    Németh Sándor mondta 2008-ban újévkor, hogy Isten megmutatta neki, hogy 2008 a gazdasági fellendülés éve lesz…..és tudjuk mi történt az év vége felé…..
    Hamis, önjelölt próféták,ilyenekre mondja Isten, hogy én nem küldtem őket, mégis mennek.

    1. A hitgyülis/szektás Németh Sándorra gondolsz?!
      Mert ő akkor a saját fajtája szemszögéből nézve nem hazudott. A válsággal, ami mögött “ők” állnak, számukra mérhetetlen haszon jelentkezett…

    2. Pedig Isten ma is szól látomásokon keresztül is… Én megtapasztaltam. Bár nem úgy, hogy én magam láttam látomást (hozzám máshogy szokott szólni az Úr), viszont találkoztam olyan emberekkel, akiknek hiteles a látomásuk (olyanokkal is, akiknek nem). Viszont az ilyen nagy hirveréses látomásokat fenntartásokkal szoktam fogadni…

  6. Dalszöveg
    Áznak a tegnapok szavakban
    A jólfésült mondatok zavarban
    Ma csatorna mossa el mire sok szem nézett fel
    Csupa száj ez a táj, szivárványt mesél
    Pedig fél

    Áznak a tegnapok könnyekben
    Dobbannak a holnapok a szívekben
    És gyorsan szárba szökken száz szóvirág
    A gyanú nélkül kelő nap ráveti sugarát.

    Menetel a sok szó át a tereken
    Szellemi béklyó, csókol hidegen
    Földön és égen mindent hamisító.
    Az ágyakra járó álszent idegen
    Fülbemászó, szép és kegyetlen
    Űrt hagy a szívben mert csak múlandó
    Elszáll a szó, száll a szó.

    A csütörtök szégyelli a szerdát rég
    Azt mondja, nem is volt, csak képzelték
    Vigaszt, reményt ígér majd pénteken
    A tegnapok szétáztak a mesékben egészen.

    Menetel a sok szó…. Hevesi Tamás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend