Egészség

Eutanázia gyerekeknek – a belga parlament hamarosan szavaz a kérdésben

Forrás: Naturalnews.com

A belga parlament által hamarosan szavazásra kerülő törvényjavaslat lehetővé tenné a gyerekek számára, hogy eldöntsék, kérnek-e eutanáziát (orvosi segédletettel végrehajtott ?kegyes halált?).

A jelenlegi belga törvények 18 éves kor felett már lehetővé teszik ezt, de amióta a GMO-k, rovarölőszerek és káros oltások terjedése egyre nagyobb számban okoznak autizmust, több nemzet is próbál ?megoldást? találni arra, hogy mihez kezdjen a maradandó károsodást szenvedett gyerekekkel.

Úgy tűnik egyesek szerint a halál a megoldás, azonban a hatályos törvények alapján ez gyilkosságnak számít. Az új törvény lehetővé tenné az orvosok számára, hogy eldöntsék, hogy egy gyerek, függetlenül a korától (igen, akár ötéves korban), ?hozzájárulhat-e? saját kegyes halálához a szülő beleegyezése nélkül.

A ?kegyes halál? törvényjavaslatot a szocialista párt terjesztette elő. Az AFP híre szerint ?a javaslat kiterjesztené a törvényt a kiskorúakra is, amennyiben képesek tudatos döntést hozni vagy gyógyíthatatlan betegségben szenvednek, illetve amennyiben szenvedésükön nem lehet segíteni.?

?Philippe Mahoux, szocialista képviselő, aki a törvénymódosítás kidolgozásában segített, elmondta, hogy volt már olyan eset, amikor egy fiatal ?képes volt dönteni saját jövőjéről,?? írja az AFP.

Tehát egy hatéves túl fiatal ahhoz, hogy sört igyon vagy autót vezessen, de elég idős ahhoz, hogy saját, az állam által kivitelezett haláláról döntsön, főleg, ha túl nagy tehernek tekintik.

A törvény támogatói szerint a javaslat ?fordulópontot jelent a gyerekek jogai szempontjából, akik a törvény elfogadása esetén lehetőséget kapnák, hogy a halált válasszák, bár autót vezetni, házasodni vagy alkoholt fogyasztani 18 éves koruk előtt még nincs joguk,? írja az IBtimes.com.

A törvényjavaslat az Alzheimer-kórban szenvedők számára is lehetővé tenné az eutanáziát

A javaslat az Alzheimer-kórban szenvedőkre is kiterjesztené a törvényt.

?A képviselők arról is döntenének, hogy a kegyes-halál lehetőségét az Alzheimer-kórban szenvedőkre is kiterjesszék-e,? mondta a szocialista képviselő.

Az eutanázia tűnik a legkényelmesebb módszernek az állam számára, hogy megszabaduljon azoktól az állampolgároktól, akikről nem akar gondoskodni. Ahelyett, hogy felvilágosítanák az embereket, miként kerülhetik el a betegséget, egyszerűen elfogadnak egy törvényt, ami lehetővé teszi megölésüket, és ezt ?könyörületes orvoslásnak? keresztelik.

Sajnos minden esély megvan arra, hogy ilyen és hasonló törvénymódosítások más országokban is előterjesztésre kerüljenek és persze a kegyes-halálban részesíthetők listáját idővel bizonyára kiterjesztik majd az értelmi fogyatékosokra és ki tudja még kikre.

A globális állam magasabb sebességbe kapcsolt a népességcsökkentés terén, és sajnos a legtöbb ember észre sem veszi, hogy mi történik.

Előző posztKövetkező poszt

14 hozzászólás

  1. úgy látszik, hogy rákapcsolnak a népírtásban:

    “A világon elsőnek, Hollandia fontolóra veszi a 70 felettiek öngyilkosságba segítésének legális lehetőségét, ha úgy érzik, hogy számukra az élet befejeződött. Ugyanis a hollandok szerint, azon hetven felettieknek, akiknek egyszerűen elege van az életből, segíteni kell az öngyilkosság elkövetésében. A segítséget nem orvosok adnák (Hippokratészi eskü) hanem erre a célra kiképzett egészségügyi személyzet. A holland parlamentnek meg kell vitatni a témát, mert a ?besegített öngyilkosság? hívei 112.500 aláírást gyűjtöttek össze egy hónap alatt (40.000 aláírás után kötelező a napirendre tűzés). Hollandiában az eutanázia 2002-óta meg van engedve a gyógyíthatatlan betegek esetében, amennyiben elviselhetetlen szenvedés áldozatai, amit két orvosnak is igazolni kell.”

    http://komlomedia.wordpress.com/2012/05/11/kornyezetvedelem-halal-a-nyugdijasokra/

  2. Tudatos népírtás. Ezt csak úgy lehet elkerülni, ha száműzzük végleg a GMO-kat, az oltásokat választhatóvá tesszük, ne legyen kötelező. A rovarülőszereket meg oda kell permetezni, ahol szükség van rá: jónéhány parlamentre. Túl sok a csótány.

  3. Nagyon helyes! Inkább válassza ezt a gyógyíthatatlan beteg, mint a lassú,fájdalmas kínhalált.

    1. Richárd,
      Nehogy úgy járjunk ezzel is mint a kutya csippel. Az is fakultatívnak indult……..

    2. Inkább tanulja meg már végre az emberiség, hogy Jézus sebeivel már meggyógyultunk:

      1.Péter 2:24
      Aki a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: akinek sebeivel gyógyultatok meg.

      És inkább nőjenek fel már végre Isten emberei a hitben, hogy a betegeket meggyógyítsák:
      Márk 16:17-18
      Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak.
      Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak.

      1. Ehhez valodi hitre volna szükség Aaron.Amerikaban sok olyan gyüli van,ahol a Jakab 5:14-16-ot alkalmazzak,még nagyon sulyos esetekben is,es muködik…tökéletesen muködik.

    1. Hollandiában van már “mobil eutanázia” is azaz felhívód ha neked nem menne a gyilkolás és házhoz jönnek, hogy a nagyit likvidálják….elképesztő liberális “vívmányok”

      sőt!!!!

      azt is hallottam, hogy Eu szinten tervezik engedni a “születés utáni abortuszt” azaz ha lekéstél a 12 hetesig engedett abortuszról, sebaj, szüld meg és “orvosok” majd azonnal megölik a babát….ÉBRESZTŐ!

  4. Ez tudatos népirtás, amit a globalista-cionista hatalom tervez, és tényleg az emberek vakok az igazságra. 🙁

    1. Üdv.
      Én kérdezni szeretnék valamit a kontrollblog üzemeltetőjétől, szerkeztőjétől.

  5. Igen, az Úr figyelmeztetett minket, mivel saját egyházát a katolikus egyházat is támadják, már belülről!
    Mivel a lelki Jeruzsálem vagyis a népek kiválasztottjai még jelen pillanatban is a Földön vannak, és lesznek a Nagy Nyomorúság közepéig. Itt tesz minket próbára az Úr. Hiszen meg vagyon írva a Bibliában, hogy
    “Ám 9,7
    Izrael fiai, nem vagytok-e ti is olyanok, mint a kusiták fiai? – mondja az Úr. Nem én hoztam-e fel Izraelt Egyiptom földjéről, a filiszteusokat Kaftorból, az arámokat Kirből?
    ?Ám 9,8
    Nos, rajta tartom szememet a bűnös országon, hogy eltöröljem a föld színéről. De Jákob házát mégsem pusztítom el egészen – mondja az Úr.
    ?Ám 9,9
    Mert, lám, parancsot adok, és szétszórom Izrael fiait a különféle népek közé, mint amikor rostál az ember, anélkül, hogy egy szem is a földre esnék.

    Ezért vagyon, hogy az Úr, az Isten szétszórta közénk fullánkként a az ál-júdeaiakat, és az igaz júdeaiakat.
    Isten megdühödött a jelképnek szánt népére.

    ?

Hozzászólás a(z) SANTANTICA bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend