Háborúk

Szíria szerint az izraeli támadás háborús cselekmény

Forrás: Zerohedge.com

Izraeli támadások Szíriában

A vasárnap reggeli, kéthét leforgása alatt immár második Szíria elleni izraeli támadást követően a reakciók egyelőre visszafogottak. Szíria szerint az agresszió egyértelműen háborús cselekmény.

Az UPI szerint

Szíria ?megígérte, hogy megtorolja a Damaszkusz ellen vasárnap reggel elkövetett támadást. A szír kormány egyik illetékese a CNN-nek nyilatkozva elmondta, hogy a katonai kutatóközpont elleni támadás ?háborús cselekménynek? minősül, amit a kormány nem vehet félvállról. ?Szíria nem olyan ország, amelyik elfogadhatónak tart egy ilyen inzultust és megaláztatást,? mondta Omran Zoabi, Szíria információs minisztere. Zoabi hozzátette, hogy a támadás szélesre tárta az ajtót minden opció előtt.?

Az egyelőre kérdéses, hogy Szíria milyen opciókra gondolt, illetve, hogy csupán retorikáról van-e szó, ami viszont szinte garantálja a további légitámadásokat. Valószínűleg bármilyen válasz mellett döntenek, ahhoz szükség lesz Putyin előzetes jóváhagyására és segítségére is.

Egyelőre kizárólag Izraeltől érkezett válasz az eseményekre. A Stratfor, izraeli hírekre hivatkozva bejelentette, hogy Izrael május 9-ig lezárta az északi országrész légterét az Izraeli Védelmi Erők május 5-én kiadott direktívája miatt, ami azt jelenti, hogy a Golán-fennsíkon át Szíriával határos északi területek felett kizárólag katonai gépek repkednek majd.

Egyes elemzők szerint a provokáció célja egy kiterjedtebb konfliktus elindítása, amihez idővel az amerikai szponzorok is csatlakozhatnak. Reményeik szerint Szíria és Irán katonai választ ad majd a támadásokra, hogy az USA a ?másik lábát is letehesse? a térségben és közvetlenül is intervenciót indíthasson Szíria és egy kis ?szerencsével? Irán ellen, Nagy-Britannia, Franciaország és régiós szövetségeseik bevonásával.

Előző posztKövetkező poszt

172 hozzászólás

  1. Szia Ida 🙂

    Igazából a ruha-dologra gondoltam, mint kenet közvetítőre, hogy veled megtörtént-e már.
    Mármint hogy a te ruhád által történt-e gyógyulás, szabadulás másnál.

    1. Szia Tanítvány!

      Igen, volt már olyan. Egy Baptista Hölgy annó félt ( valahogy nem tudta elfogadni) a Szent Lélek keresztségtől, készítettem neki egy pulcsit, imádkoztunk egy testvérnővel a felett, kértük az Úrat, hogy szabadítsa meg őt a félelemtől, és áldja meg Őt.
      2 hét múlva megszabadult, és betöltekezett Szent Lélekkel.

      Bocs, Thea, hogy itt válaszolok, de nem tudok a Klubba belépni!

      1. Kedves Ida
        Ez egyrészt fura, mintha a fetisizmushoz lenne köze….. másrészt pedig ijesztő, mert ezek alapján ha átkot tesz valaki egy ruhadarabra, vagy tárgyra, akkor az is hat….lsd. woodoo… és hasonlók… olyan, mit a mágia, varázslás, ráolvasás…

        Szóval, ha más lett volna az imátok tartalma, akkor az is hatott volna?

        Főleg, hogy ez a hölgy nem is hitt a dolgoban…sőt! egyenesen félt tőle!

        Szóval ez nekem nem összeegyeztethető a Bibliával…. 🙁

        1. Szia TANÍTVÁNY !

          Hát ez nagyon jó meglátás,hogy ha vezethet jó erőt,akkor rosszat is.
          De ez így Istennél nem működhet,mert Ő sohasem használná az ördög eszközeit,vagy olyan dolgot amit az ördög meghamisít és másol.
          A jó erő és rossz erő gyakorlása,használata nem más mint fekete-és fehér mágia !!!
          Az Isten eszközei közt nincs Feng Shui,ami az okkult vallások teológiája.
          A Feng Shui tanítása az hogy anyagok mennyei erőt közvetítenek.
          Ezt a tant a Szabadkőművesek hozták be a vallássá csökevényesített babiloni kereszténységbe.
          Ezért ,ugyanebből az okból hamisították bele a Bibliába a VÍZRE SZÁLLÓ ANGYAL történetet is ,hogy az angyal erejét közvetíti a víz.
          Ugyanilyen hamisítás az hogy akik hisznek kígyót vesznek fel,és nyelveken szólnak (bármikor,Isten kontrolja nélkül) és ha halálosat isznak,akkor az meg nem árt nekik.
          Ezek a hamisítások benne sincsenek az eredeti görögben.
          Akik ezek után ilyen dolgokat gyakorolnak,witchcraft-ot gyakorolnak.
          Ma a Szabadkőműves tanítók witchcraft-ot, fekete mágiát tanítanak,és gyakoroltatnak olyan igékre hivatkozva,amik benne sincsenek az eredeti görögben.

  2. Szia Thea!

    Lehetne szó róla, hogy feltedd a tegnap írt két hozzászólásomat! Ha már egyszer megszólítottak, ne tünjek udvariatlannak, hogy nem válaszolok.

  3. Aki teheti, ezt a három videót nézze meg! Az első és az utolsó a legfontosabb videó, ahol is betöltekezés van a Szent Szellemnek nevezett valamivel, ami 100%-ban nem Istentől jön.
    Thea kérlek nézd meg ezt a videót, vagy írd le mit gondolsz a betöltekezéses dologról?
    http://kuruc.info/r/22/110890/
    Nagyon ajánlom figyelmetekbe, a megtévesztést!

    1. Szia Schwaben.

      Hát magával a jelenséggel kapcsolatban cask annyit,hogy világszerte már jönnek ki belőle a keresztények,mert rá jöttek ezrek,hogy az egész nem más,mint Kundalíni Jóga, amit a Szabadkőműves, és Máltai lovagrendes Rick Joyner,Todd Bentley,és a torontói Jonhn Arnott a Toronto Airport Church-ből ( itt magma is voltam párszor,és akkor még én is bedőltem ennek az okkultizmusnak) terjesztettek el, hogy a kundalini jóga,amelyben az okkultisták technikájával stimulálják eufórikus zenével,és kézrátevéssel a médiumok az emberek tobozmirigyét,amit maguk közt a Kundalínis Szabadkőművesek HARMADIK SZEMNEK neveznek.
      A másik okkult technika a FENG SHUI amit ilyenkor működtetnek az embereken tömegesen.
      A Bibliában kizárólag azokat árnyékozta be Isten ,mint Szent Lélek az erejével,akik el lettek hívva,egy már elhívott,és felkészített küldött vagy próféta által,és befejezve tanítványságukat,Isten a Lélek jelenlétének beárnyékolásából fakadó jelenséggel adta tanújelét annak,hogy Ő mag küldi ki a kitanított és felkészített szolgálókat.
      Lásd az Apcs 2-ben, a Kundalínis Szabadkőműves áltanítók azt tanítják hogy mindenki betöltekezhet amikor cask akar,ezzel szemben a 12 tanítványnak fogalma sem volt arról,hogy mi fog történni.Nem tőlük függött, hogy Isten Lélek formájában be jött közéjük, hogy Ő maga ki jelentse a 12o,és az asszonyok szeme láttára,hogy ők 12-en,be fejezték tanítványságukat,és az Atya küldi ki őket hogy tegyék amit utasít nekik.Csak a 12 feje felett voltak tüzes lángok,és csak ők szóltak nyelveken. Az asszonyok,és a velük levő 12o személy nem !!! Azéert nem,mert ők nem voltak el hívva Jézus által,és nem tanultak Jézussal 3 évet,és emiatt nem fejeződőtt be a tanítványságuk.
      Ez mellett tesz bizonyságot az a tény is az írásból,hogy a következő órákban,és napon,a Péter beszédére Istenhez forduló 3ooo, és 5ooo ember nem szóltak nyelveken,és nem töltekeztek be tömegesen,ahogy azt a hamistanító Szabadkőművesek tanítják.
      Hogy miért nem,mert épp cask Istenhez fordultak,és még nem kezdődött el a tanítványságuk.
      Ezt bizonyítja az eset,amikor Pált Isten Efezoszba küldte,és ott rá talált szintén 12 tanítványra,akik Bemerítő János tanítványai voltak.
      Ugyanazért küldte Isten Pált hozzájuk,amiért Önmaga ment a felházba tűz kíséretében.
      A tanítványok küldötté avatása miatt. A tanítványokból küldöttekké avatott efezoszi tanítványok ezért szóltak nyelveken.
      Érdekes módon senki más sem kundalíni jógázott.
      Aztán mielőtt most jönne a Kornéliusz esete,amikor olyanok szóltak nyelveken,akik épp cask elfogadták a Krisztus által nyerhető üdvösség üzenetét,és nem tanítványságból való beavatás jele volt a küldötté avatáshoz, azt kell előre mondanom,hogy itt pedig a nyelveken szólás megerősítő jelnek adatott a jeruzsálemi vének számára,hogy meg érétsék,hogy Isten ki terjesztette kegyelmét,és megbocsátását a pogányokra is,ha engedelmeskednek Krisztus beszédeinek.
      Amikor Pétert kérdőre vonták a vének, ő ezt felelte:

      Apcs 11:17 Ha tehát az Isten hasonló ajándékát adta nekik, mint nékünk is, kik hittünk az Úr Jézus Krisztusban, kicsoda voltam én, hogy az Istent eltilthattam volna

      Pál,pedig ezt mondja,hogy a nyelveken szólás jelként van Istentől azok számára akik kételkednek:

      1Kor 14:22 A nyelvek tehát jelül vannak…

      Szóval a lényeg,hogy a Biblia szerint nincs tömeges szentszellem betöltekezés,mert sohasem ember akaratától függ,hogy Isten mikor szeretne Lélek által beárnyékolni valakit,hanem kizárólag Isten akaratából való időzítésből van.
      És ez a jelenség kizárólag akkor történt a Bibliában,amikor Isten valakit (aki már ki volt képezve) el küldött egy feladat végrehajtására,és az a valaki az ördög emberénekl akadályába került,ekkor Isten nagyobb erővel meg jelent,és a tőle elvárt eredménnyel ment végbe az Ő terve abban a helyzetben.Lásd Pál és Barjézus hamis zsidó,és a jövendőmondó kislány.És még a tanítványok,amikor a főpap meg fenyegette őket,hogy ne merjenek Jézus nevében ténykedni. Ekkor jot Isten,megmozdult a hely,és be teljesedtek Isten jelenlétével, hogy abba ne hagyják amire Isten ki küldte őket.

      Szóval ez nem úgy működik,hogy gondolunk egyet,és bekapcsoljuk a magnót,és felspanoljuk magunkat,és megfelelő szinten becsaljuk magunkba a Szent Lélket,és jól kibulizzuk magunkat. Ez nem más mint okkultizmus Indiából. Kundalíni Jóga.

      Mondjuk ez nem jó,hogy a JOBBIKOS Kuruc info erről beszél,mert ők köztudottan cigánygyűlölők,és így rajtuk keresztöl sokakban nem az jön le hogy Isten figyelmeztet,hogy ez okkultizmus,hanem,hogy mindenképpen igaz,mert a JOBBIK támadja amit a HGY-ben csinálnak.
      A JOBBIK-ot arra találták ki hogy erősítsék mindenki szimpátiáját a HGY-vel,mert ugye jó érzésű embereknek nem hiányzik a fasizmus,de mivel ez a HGY-Jobbik LEFT-RIGHT fanatikus véglet játék egy megrendezett színház,így mindig azt hozzák ki győztesnek,aki az általuk képviselt terv céljának megvalósításában nagyobb tábort tud felszippantani.
      Ez olyan,mintha Orbán és Gyurcsány közt kéne választani.Mindegy kire voksolsz,ugyanazt a politikát fogja követni,amire ki képezték.
      Ha rám hallgatsz,el felejtesz mindent ami a JOBBIK-tól,és a HGY-től jön.
      Ne hagyd magad megvezetni.
      Azért mert rá jöttünk,hogy a HGY legfelső vezetése egy rakás Bnai Brit-es szabadkőműves,attól még a JOBBIK egyáltalán nem job.
      Számold csak meg a nevét:
      JOBBIK
      Mennyi betűből all???
      Jaaaa? Ugyanannyiból,mint a HGY logóján a lépcsők száma?????
      Na ugye hogy tudod te,hogy mi a pálya.
      Az ország lakosai köré építenek politikai és vallási színezetű szervezeteket,és a képernyő előtt látszólag pofoszkodnak,és egy indulatos műsort rendeznek,de amikor vége a közvetítésnek,akkor az összes Szabadkőműves szépen együtt békében megy a páholyba,hogy előkészítsék a következő színjátékot.

      1. Bocsánat Thea, de nem tudok angolul továbbra sem:D Nem is értem mi hallható a videóban, én azt szeretném tőled kérdezni, hogy szerinted is ez az “elmebeteg fetrengés” Istené lenne?
        Szerintem keresztény létünkre, ezt már nem kéne benyelni, hogy ez a Szent Lélek lenne!

        1. Megnéztem, most már értem miről szólt:D
          Nagyon elszomorít, ha ilyet látok. Szörnyű és undorító lehet ez az Úr szemében. Betöltekezés a kárhozat szellemével, azért ez nagyon durva.
          RHR-hsz-ára, annyit válaszolnék, hogy szerintem, pont most kezdenek belemenni az emberek. Már egy ismerősöm is ezt csinálja a szomszéd városban.
          Azon a véleményen vagyok, hogy ha engem beengednének egy ilyen fetrengésre, ott nem lenne köszönet, azt hiszem a vezetőt elkapnám és utána vele együtt mennék a pokolra… De nem tudom kihangsúlyozni, mennyire szörnyű ezt látni. Fájt a szívem amikor ezt végignéztem. Undorító, ocsmány, dühítő és az összes káromló szó nem lenne ide elég.
          Igazad van Thea, mi lesz majd, ha ezt a hamis próféta fogja csinálni nagyban, a világ előtt?

    2. ?A lelki ajándékokra nézve pedig nem akarom, atyámfiai, hogy tudatlanok legyetek?. (1.Korinthus 12:1) Pál apostol azt mondja, ne legyünk tudatlanok a lelki ajándákokkal kapcsolatban. Ha valaki tudatlan, akkor vagy nem csinálja, vagy ROSSZUL csinálja. Tehát ezt meg lehet tanulni! Az embereknek az ítélőképességükkel meg kéne ítélniük mindenféle lelket. Pál egyértelműen felsorolja a Szent Lélek kijelentéseit:
      ?Mindenkinek azonban haszonra adatik a Léleknek kijelentése. Némelyiknek ugyanis bölcseségnek beszéde adatik a Lélek által; másiknak pedig tudománynak beszéde ugyanazon Lélek szerint; Egynek hit ugyanazon Lélek által; másnak pedig gyógyítás ajándékai azon egy Lélek által; Némelyiknek csodatévő erőknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig lelkeknek megítélése; másiknak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázása; De mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, amint akarja?. (1. Korinthus 7-11) .
      Ezek közt nincs se rángatózás, sem fetrengés. A 14. fejezetben a nyelveken szólásról tanít. Már arról is azt mondja, hogy a gyülekezetben is akkor van haszna a nyelveken szólásnak, ha valaki megmagyarázza. Később azt mondja:

      ?Azért ha az egész gyülekezet egybegyűl és mindnyájan nyelveken szólnak, bemenvén az idegenek vagy hitetlenek, nem azt mondják-é, hogy őrjöngtök?? (1. Kor. 14:23)

      A nyelveken szólás egy jó dolog, viszont ha már így történik ahogy Pál itt leírta, már ezt is őrjöngésnek nevezi. Mennyivel inkább néz ki akkor őrjöngésnek egy rángatózás, pláne csoportosan? A lélek kijelentéseit meg kell ítélni. Itt a prófétálásról ezt írja:

      ?A próféták pedig ketten vagy hárman beszéljenek; és a többiek ítéljék meg.? (1. Kor. 14:29).

      Ahogy a prófétálást, úgy ezeket az egyéb megnyilvánulásokat is meg kellene ítélni a gyümölcseikről. Én ezekben semmi jó gyümölcsöt nem látok. Nem tudom közben hogy érzi magát az ember, de még ha jól is, abból még nem következik egyenesen, hogy az Istentől van.

      ?És a prófétalelkek engednek a prófétáknak;? (1.Kor. 14:32).

      Ez a vers azt mondja, hogy a lélek enged a prófétának és nem fordítva. Tehát TUDOM kontrolálni milyen lelket engedek be! Az ördög utálja Istent, és ugyanúgy az embert is, mivel az az Isten hasonlatossága. Szerintem minden olyan helyzet amiben az ember idiótán néz ki, vagy viselkedik, az az ördög kedvére válik. Ha az Isten hasonlatosságát meg tudja alázni valahogy, azzal ő valószínűleg úgy érzi, hogy egy módon Istent alázza.

      Tehát a Szent Lélek ajándékainak használata tanulható. Sokan félnek attól, hogy megégnek, és ezért egyáltalán nem gyújtanak tüzet. Szerintem csak meg kell tanulni, hogyan használjuk és akkor fényt és meleget is ad, és meg sem égünk. Ha valaki egyszer a hit törvénye (Rómabeliekhez 3:27) által megtanulja hogyan használja a Szent Lélek erejét és ajándékait, tényleg nagy felelősség van rajta, ugyanis a hit törvénye segítségével más lelkeknek is utat adhat. Itt kellene használni az Isten-adta bölcsességet, és a gyümölcséről megítélni a dolgot.

      Mindazonáltal nem kellene a Szent Lelket sem úgymond ?bedobozolni?. Vannak érdekes dolgok amiket a Szent Lélek csinált, ha azt valaki hite aktiválta. Például a vérfolyásos asszony története Jézussal, ahol Jézus nem is tudta ki érintette meg, csak azt érezte, hogy isteni erő áradt ki belőle (Márk 5:30). Vagy:
      ?Úgyannyira, hogy az utcákra hozák ki a betegeket, és letevék ágyakon és nyoszolyákon, hogy az arra menő Péternek csak árnyéka is érje valamelyiket közülök,? (Apostolok Csel. 5:15) (Péter ?árnyéka? már gyógyított)
      ?És nem közönséges csodákat cselekszik vala az Isten Pál keze által: Annyira, hogy a betegekhez is elvivék az ő testéről a keszkenőket, vagy kötényeket, és eltávozának azoktól a betegségek, és a gonosz lelkek kimenének belőlök.? (Apostolok Csel. 19:11-12) (Pál ruhadarabjai gyógyítottak).
      De ezeknél a példáknál is a gyümölcse mindegyiknek valami egyértelműen jó dolog volt.

      1. Szia Aaron!
        Ezt írod:
        ” Mindazonáltal nem kellene a Szent Lelket sem úgymond ?bedobozolni?. Vannak érdekes dolgok amiket a Szent Lélek csinált, ha azt valaki hite aktiválta. Például a vérfolyásos asszony története Jézussal, ahol Jézus nem is tudta ki érintette meg, csak azt érezte, hogy isteni erő áradt ki belőle (Márk 5:30). Vagy:
        ?Úgyannyira, hogy az utcákra hozák ki a betegeket, és letevék ágyakon és nyoszolyákon, hogy az arra menő Péternek csak árnyéka is érje valamelyiket közülök,? (Apostolok Csel. 5:15) (Péter ?árnyéka? már gyógyított)
        ?És nem közönséges csodákat cselekszik vala az Isten Pál keze által: Annyira, hogy a betegekhez is elvivék az ő testéről a keszkenőket, vagy kötényeket, és eltávozának azoktól a betegségek, és a gonosz lelkek kimenének belőlök.? (Apostolok Csel. 19:11-12) (Pál ruhadarabjai gyógyítottak).
        De ezeknél a példáknál is a gyümölcse mindegyiknek valami egyértelműen jó dolog volt.”

        Amikor Jézus ruhájához ért az asszony, akkor a ruha Jézuson volt, és Ő azt mondta, érezte, hogy erő áradt ki belőle.
        Ez rendben van.
        De hogyan lehetséges az, hogy Pál ruhái is közvetítették ezt az erőt?
        Maga a ruha, mert elvitték és ő nem volt bennük 🙂
        És nem csak meggyógyultak, hanem démont is “űzött” a ruhadarab.

        Hogyan lehetséges ez szerinted? 🙂

        1. Szia Tanítvány!

          Megnéztem bibliafelfedező programban ezt az igét,összevetve a göröggel,azt kaptam,hogy nem a betegekhez vitték a ruhadarabokat,hanem maguk a betegek vitték el és így már mindjárt máshogy hangzik, Csia Lajos féle fordítás is így írja:

          Apcs 19:12 úgyhogy az elerőtlenültek Pál testéről a keszkenőket és a kötényeket is elvitték, mire elhagyták őket a betegségek, a rossz szellemek is kimentek belőlük.

          a károli féle pedig így:

          Apcs 19:12 Annyira, hogy a betegekhez is elvivék az ő testéről a keszkenőket, vagy kötényeket, és eltávozának azoktól a betegségek, és a gonosz lelkek kimenének belőlük.

          ha a ruhának mágikus ereje lenne az már merő okkultizmus,amikor Jézuson volt a ruha nem a ruha gyógyított,hanem Jézus az Atya test nélküli formája által,ahogy azt Szent Szellemnek vagy Szent Léleknek hívják.
          Mert ha a ruha fel van ruházva isteni erővel akkor a templomban lévő szentelt víz sem okult vagy a szobor budha vagy az elefánt a polcon ami szerencsét hoz,ezek babonás tévteóriák mind.Ugyanez a helyzet a jános evangéliuma 5.3-5.4 nél
          Ján 5:3 Ezekben elerőtlenülteknek, vakoknak, sántáknak, aszkórosoknak nagy sokasága feküdt. És várták a víz megmozdulását.

          Ján 5:4 Mert az Úr angyala időnként leszállt a tóra, és felkavarta a vizet: mármost, aki elsőnek lépett bele a víz felkavarása után, az egészséges lett, bármilyen betegségben szenvedett.
          ez a 5.4 es vers nincs benne az eredeti görögben.
          Nem elég hogy okkultizmus,plusz még az evolúció taan is bele van csempészve,hogy aki először lépett bele az egészséges lett,mert épp ő volt a leggyorsabb már csak ezért is biztos,hogy hamísítás,mert nem így ismerem én az Atya természetét,hogy nem ad egyenlő esélyt mindenkinek.

        2. Szia HEAVENSTREET.SEVEN

          Teljesen igazad van.
          Ez a rész benne tényleg benne sincs az eredeti görög szövegben.

          Ján 5:4 Mert az Úr angyala időnként leszállt a tóra, és felkavarta a vizet: mármost, aki elsőnek lépett bele a víz felkavarása után, az egészséges lett, bármilyen betegségben szenvedett.

      2. Szia Aaron!

        Így van, így igaz, ahogyan mondod! Mert meg van írva az is, hogy:
        Ján. 16,14
        Az engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti néktek.

        Vagyis ami dicsőiti Krisztust, az a Szent Lélektől van! Az Apostolok Krisztus tanítványai voltak, és ezt mindenki tudta róluk. Tehát amikor a ruhadarabjaikat elvitték tőlük, azok, ahogyan Elizeus csontjai is telve voltak a Szent Lélek erejével. És mivel tudták azok az emberek, hogy az “Ő” ( az Apostolok) Istenük csodákat cselekszik rajtuk keresztűl, ezért hittek benne, hogy az azoktól/ról származó tárgyak által is csodákat cselekszik majd, az “Ő” Istenük! Az azokkal történő gyógyulások, szabadulások is Krisztust és Istent dicsőitették!

        Márk. 16,17
        Azokat pedig, a kik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak.
        Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak.

        1. Szia Ida

          Te már tapasztaltál ilyet magaddal kapcsolatban?
          Hiszen te is tanítvány vagy 🙂

        2. Szia Tanítvány!
          Bocsáss meg , hogy csak így közbe írok az Idához történő megszólításodnál.
          Szeretném megosztani veled ill. másokkal is tapasztalataimat ami a Szent Lélekkel történő megnyilvánulásokat illeti. Én 12 évvel ezelőtt tértem meg az Úrhoz és azóta járok ezen az úton.
          Sok mindenen átmentem már.Ahogy Pál is írja; szűkölködés-bővölködés, betegség- egészség, jóban-rosszban,megaláztatásban-megdicsőülésben, stb.. de tekintetemet nem vettem le az Úrról.
          A kegyelmet – amit a Názáreti Jézus Krisztus által érhető el- két kézzel szorítom, nem akarom elengedni.Megtérésemet követően a hit gyülekezetben kaptam meg azokat a tanításokat amely által lépésről lépésre haladtam előre a hit pályáján.Sokat köszönhetek az ottani tanításoknak, ezeket nem tagadhatom le. Ugyanakkor a hétköznapokban is rendszeresen gyakorlom a hit életemet.(nem csak vasárnapi keresztényként élem meg a kereszténységet)
          Ez szinte mindennapi biblia olvasást, rendszeres ima életet(és nem csak a saját szükségeimért elmondott imák) ill. a lehetőségeimhez képest történő jó cselekedetek megtételét jelenti. Úgy gondolom, hogy semmi értelme eljátszani a keresztény játékot.Én komolyan gondoltam és gondolom Jézus követését. Nem dicsekedés végett írom ezeket, hanem azért, hogy amennyire lehet érzékeltessem veletek, hogy nem csak beszélek.
          Amiket a Szent Szellemmel történő megtapasztalásaimról írok, ezek megtörtén esetek.
          Valóban a hit gyülekezetben történtek és történnek olyan megnyilvánulások, amiket az előző kommentekben lévő linkek mutatnak be.Személyesen én is megtapasztaltam ezeket. Hogy mit érez ilyenkor az ember? Egy teljes öröm és belső lelki, szellemi, de testi könnyebséget, megújulást vagy nem tudom minek nevezzem. Egy esetben még saját otthonomban is úgy betöltött ez a jelenlét vagy micsoda, hogy az ágyamon hason feküdtem és függőlegesen dobált fel kb 30-40 cm magasságig.Ugyanekkor egy teljesen jó érzés töltött be.Ez egy hétköznapi lefekvéskor történt, tehát nem voltam gyülekezetben, hogy esetleg valaki azt mondja, hogy megszugeráltak vagy bármi más.
          ugyanakkor el kell mondjam, hogy nem ezek a megnyílvánulások kell hogy a keresztényt ösztönözzék a Szent lélekkel való közösségre. A Szent Lélek amikor valakibe beköltözik, Ő nem azért teszi, hogy az illetőt önfelett mámoros állapotba részesítse vagy fetrengtesse a földön. Ezzel soha nem is értettem egyet.
          Sajnos vannak keresztények akik azt élvezik, hogy töltekezzünk be.Ebben látják az értelmét az egésznek.
          Úgy gondolom, a Szent Lélek munkájának értelme egy ember életében, hogy elkezdi az adott személyt megváltoztatni. Ezt írja a biblia úgy le, hogy a Szellem gyümölcseit termi meg az ember.A jóság, a szelídség, a hosszú tűrés, a szeretet stb. És ez által az ember jellemében el kezd változni.Jobb emberré válik.(Krisztusivá válik)Így megszabadul különböző rossz tulajdonságoktól ,szokásoktól stb…De ez egy hosszú, az ember élet végéig tartó folyamat.
          Erről gyakorlati tapasztalatom van bőségesen és még nem mondhatóm el, hogy célba értem volna.
          Mikor mondhatjuk, hogy a Szent Lélek bennem van és munkálkodik? Amikor azt vesszük észre, hogy el kezdünk megváltozni.Viselkedésben, szokásokban, élet felfogásban stb..
          Isten célja bennünk , hogy a Szent Lélek által változtasson meg minket és elvezessen az igazságra.Megtanuljuk szeretni az igazságot és gyűlölni a hazugságot és a hamisságot. Ha ez által jobb emberré válunk, akkor jobb lesz a családunk, az országunk és az egész világ.

        3. Szia Tanítvány!

          Mire gondolsz? Mire kérdezed, hogy tapasztaltam-e magamban? A nyelveken szólásra? -Igen, én szólok nyelveken!
          Hogy betegekre vetem a kezem, és azok meggyógyúlnak?-volt rá alkalom. (Bár soha nem tett még látható csodát rajtam keresztűl a Szent Lélek. Arra gondolok, hogy sajnos még nem tud rajtam keresztűl akkora erővel megnyílvánulni, hogy : ” a vakok lássanak, a némák, szóljanak, a süketek halljanak, a “bénák” járjanak”. A hiba ezzel kapcsolatban lehet, hogy bennem van, de az is lehet, hogy én nem vagyok arra az ajándékra kiválasztva! Ő az Úr, az Ő dolga, hogy melyik szolgájával mit kezd! Nem gondolom, hogy nekünk “erőltetnünk” szabadna bármit is! Hiszen mi csak szolgák vagyunk!

  4. Kedves Jeromos!

    Zsolt 94:15 Mert igazságra fordul az ítélet, és követi azt minden igaz szívű.

    “Dogmák a világ számos vallásában találhatók, a kereszténység és az iszlám a dogmákat a vallás szerves, központi részének tekintik, olyan vallási tételeknek, amelyeket mindenki hívőnek el kell fogadni.”

    A dogma is ember által kreálta dolog, mint a vallás.
    A vallásnak sincs semmi köze a hithez, és a meggyőződéshez.
    A hitet és a meggyőződést az Isten munkálja ki bennünk az ő Lelke által.
    Ez a dogma dolog nem véletlenül van így kitalálva, mert ha valaki keresi az igazságot és meg akar győződni, akkor sok olyan dologgal találja szembe magát, ami merőben más, mint amit eddig hallott, de Hála a Mi Atyánknak, hogy ennél előre látóbb volt, és akik ezt a dogmát felállították, nem ismerték őt és az ő hatalmát, mert ha ismerték volna, nem tévesztik szem elől ezeket az igehelyeket, amiből sok minden kitűnik!

    2Pét 2:1 De voltak hamis próféták is a nép között, ahogyan köztetek is lesznek hamis tanítók, akik veszedelmes eretnekségeket fognak becsempészni, és megtagadva az Urat, aki megváltotta őket, magukra gyors pusztulást hoznak.
    1Ján 2:22 Ki a hazug, ha nem az, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus? Ez az antikrisztus, aki tagadja az Atyát és a Fiút.

    Például itt is azt lehet látni, hogy az Atyáról és a Fiúról van szó és nincs Szent Szellem!
    Veszedelmes eretnekség a Szentháromság tana, mert csak ketten vannak, az Atya és a Fiú!
    Nem egy, nem három., hanem csak kettő. Miért is?
    Mert a Menyben nincs halál, és az Atya sohasem fog meghalni, a Fiú pedig nem örököl, mint a földön, hanem ott ül az Atya jobbján, és értünk esedezik.

    2Pét 2:2 Sokan követik őket kicsapongásaikban, akik miatt káromolni fogják az igazság útját,
    2Pét 2:3 titeket pedig kapzsiságukban kitalált beszédekkel becsapnak majd, de már régóta készen várja őket az ítélet, és kárhozatuk nem késik.
    Tim 6:10 Mert minden rossznak gyökere a pénz szeretete, amely után sóvárogva némelyek eltévelyedtek a hittől, és sok gyötrelmet szereznek maguknak.

    Itt is a tizedfizetés/pénzszeretete/ kapzsiság!

    1Ján 2:17 A világ elmúlik és annak kívánsága is, de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.
    1Ján 2:18 Gyermekeim, itt az utolsó óra, és amint hallottátok, az antikrisztus eljön, most pedig sok antikrisztus támadt, amiből tudjuk, hogy itt az utolsó óra.
    1Ján 2:19 Közülünk váltak ki, de nem voltak közülünk valók, mert ha közülünk valók lettek volna, velünk maradtak volna. De nyilvánvalóvá kellett lennie, hogy nem mind közülünk valók.
    1Ján 2:20 Nektek pedig kenetetek van a Szenttől, és ezt tudjátok mindnyájan.
    1Ján 2:21 Nem azért írtam nektek, mivel nem ismeritek az igazságot, hanem mivel ismeritek azt, és mivel semmiféle hazugság nincs az igazságból.

    1Ján 2:26 Ezeket írtam nektek azokról, akik félrevezetnek titeket,
    1Ján 2:27 de az a kenet, amelyet tőle kaptatok, bennetek marad, ezért nincs szükségetek arra, hogy bárki tanítson titeket, hanem az ő kenete megtanít titeket mindenre, és az igaz, nem pedig hazugság. Ahogyan megtanított titeket, úgy maradjatok meg őbenne.
    Ján 14:26 A Vigasztaló pedig a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, az majd mindenre megtanít titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondtam nektek.

    Minden igazságra fény derül!
    Dicsőség az Atyának és az ő Fiának Jézus Krisztusnak.

    1. Hello Jeromos

      Örülök ,hogy észre vetted,hogy a nick-névben benne a hovatartozásom.

      Reveal Hidden Reality
      (Az Elrejtett Igazságok Leleplezése )
      Isten azt mondja önmagáról hogy Ő az igazság.
      Mindenki aki az ördög hazugságainak leleplezésén fáradozik,hogy ez által az Isten felé terelje az embertársait,azok Istenhez tartoznak.

      Dán 2:47 Szóla a király Dánielnek, és monda: Bizonnyal a ti Istenetek, ő az isteneknek Istene, és a királyoknak ura és a titkok megjelentője, hogy te is megjelenthetted ezt a titkot!

  5. Vicces, hogy “formalis” kerdeseken megy a vita… 😉

    Baromi kivancsi vagyok, mifele elkepzelesek lehetnek a fejekben “Isten (az “Atya”) orszagarol”. Szinte bele sem merek gondolni, micsoda muveszeti alkotasokon-filmeken alapulo sztereotip elkepzelesek lehetnek a fejekben egy olyan METAFORAROL, ami valojaban a foldi elet soran elerendo allapotrol, celrol szol…

    PS: Revealhiddenreality – kivancsian varom tovabbra is a valaszod: mi az “igazi keresztenyseg”?

    1. Szia SILENT_PETERQE!

      Milyen “formális” kérdésekre gondolsz, amin megy a vita?( modjuk a többit se igazán értettem, hogy mit is akartál mondani! Ha esetleg bővebben kifejtenéd?!)

    2. Szia silent_peterqe !

      Bocsánat,igazad van.
      Elnézést,de a saját youtube csatornámon voltam nagyon elfoglalt.Azért nem jöttem és nem válaszoltam.

      Hát nézd. Az én koncepcióm nagyon nagyon egyszerű az igazi krisztusi kereszténységgel kapcsolatosan.

      Ha egy mondatban össze foglalhatnám,talán ezt írnám:

      Jak 1:27 Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, [és] szeplő nélkül megtartani magát e világtól.
      [expand title=”Teljes hozzászólás” swaptitle=”Bezár” trigpos=”below”]
      Ahogy látható a Bibliában,az első századi kereszténységről olvasva, nem kellett nekik kipárnázott székben csillogó diszkólámpás sportcsarnokban, másfél órás kundalini jogás zenei felpörgetés után egy órán keresztül az ADJATOK,HOGY TI IS KAPJATOK agymosást hallgatni.
      Szerénységben élve,lehajoltak egymás bajában egymáshoz. Azokat akik meg akartak gazdagodni evilág szerint nem tartották maguk közé valóknak.
      Szerették egymást,
      Minél szegényebb volt köztük valaki,annál jobban körül vették szeretettel.
      Ma,ha szegény vagy,és nincs minimum 1oo ooo ft-os öltönyöd,és 5o ooo ft-os bőrcipőd,és nem teszel min. 2o rongyot a fonott kosárba, nagy esélyed arra hogy a detektoros kapunál tovább nem mész.
      Sokan azzal bírálnak,hogy azért bírálom az Isten egyházát,mert fogalmam sincs arról hogy mi folyik ott.
      Pedig ha tudnák,hogy 2o-25 even át,mást sem csináltam csak minden 2 évben gyülekezetről gyülekezetre,egyházról egyházra jártam.
      Aztán ahogy láttam a vezetők korruptságait,csalásait,sikkasztásait,és szóvá mertem tenni,azonnal ki dobtak.
      Szóval,ha valakinek volt belelátása abba,hogy mi az a szenny,és erkölcstelenség,ami ezekben a Szabadkőművesek által kontrolált, családi kirendeltségekben folyik,akkor a sok ember közül az egyik én vagyok.
      Egyszer,amikor útoljára be dőltem egy pásztornak,és le húzott rendesen, úgy döntöttem,hogy befejeztem a kereszténységet,mert anyagilag teljesen tönkre mentem benne, bocsánatot kérve Istentől,azért hogy úgy döntöttem hogy sohasem megyek egyetlen gyülekezetbe,és egyházba sem, éjszaka, elragadtattam.
      Azt hittem,rémületemben,hogy a végítéletem tőrténik,mert fel lázadtam Isten ellen,hogy azt mertem mondani,hogy nem járok többé semilyen gyülekezetbe sem.
      De legnagyobb megdöbbenésemre,nem ez,hanem teljesen az ellenkezője történt.
      Ebben a helyzetben, Isten be mutatta azt,hogy amit látok,amit gyülekezetként raktak elénk,meg egyházakként,annak az ég világon semi köze Istenhez.
      Ennek az éjszakai megtapasztalásomnak a végénarról kaptam tájékoztatót,hogy a következő három év során,olyan információkhoz fogok jutni,amelyek által másokat is figyelmeztetnem kell az Isten népe elleni összeesküvésére a vallási-és felekezeti vezetőknek, hogy kik,hol ,és hogyan vezetik vak vágányra a valóban Istent kereső,alázatos,szeretettel teli,de sajnos ugyanakkor nagyon naív emberek ezreit,egy nagyon gonosz terv megvalósításáért.
      Ez hihetetlenül nehéz feladat,mert a Szabadkőműves vezetők nagyon alapos munkát végeztek.
      Ki használva a falka szellemű viselkedését az embereknek,a világ minden részén,egy időben,egy összehangolt propaganda hadjáratot kezdtek,hogy általa emberek ezreiből csináljanak,beprogramozott,és agymosott vallásos robotokat.
      Szerencsére, Istennek elege van ebből a színházkereszténységből,és keresztény jógából,és rengeteg embert hívott el,hogy a nekik adott igazság által, sorra leleplezzék a csalókat.
      Világszerte nagy a megmozdulás.
      Magyarországról,mivel az emberek nagyon le vannak korlátolva az információ terjedésében,még nem nagyon látszódik az a mára már ezreket foglalkoztató forradalom,amelyben sorra dőlnek meg a Szabadkőműves vezetők,és hamis tanaik,amely által az emberek özönlenek kifelé ebből a meggazdagodós, pöcegödörből,amire rá fogták,silány utánzataként az eredetinek,hogy Kereszténység.
      Általunk is ,és még mások által is,kezdi áttörni a Magyarországot befedő vasfüggönyt ennek a forradalomnak a friss levegője,amely által Isten és fia, ki szólítják a szellemi Babilonból a job érzésű keresztényeket,mint az ószövetség idején,amikor Isten,kihirdetve ítéletét az ellenálló testi Izrael felett, fiat küldte be,hogy mielőtt azt Isten össze omlasztja a kabballisztikus okkultizmusa miatt, fia hívására hallgató embereknek meg bocsáthasson,mielőtt azt a római hadsereggel el pusztítja.
      Ma ugyanez a helyzet.
      A modern római hadsereg közeledtének a dübörgését halljuk,és a kegyelem ajtaja,szépen lassan ,bezárul.
      Ezúttal nem fiat,hanem az őt szolgáló igazságszerető híveket használja arra,hogy ki hívja népét ebből a mesterséges,bailon rejtett kabballizmusával működő álkereszténységből.
      A mostani időkben teljesedik be,a nagy szakadás,amely a babiloni álkereszténységből ki lépők, és a benne megmaradók elválásáról szól,és nem az ELRAGADTATÁSRÓL. Annál is inkább,mivel az eredeti görög szöveg sem helyváltoztatásról szól,hanem gondolkodásmódban való megváltozásról.
      Az előttünk álló NAGY NYOMORÚSÁGBAN,ki fog derülni, hogy ki készült fel az igazságban való gyakorlott életre,és kik azok ,akik csak a fejükben ismerték a Bibliát.
      Mindazok,akik benne ragadnak a babiloni gyülekezetesdiben, magukra fognak maradni a szenvedésekben,mert a gyülekezetek,semmit sem fognak senkinek sem segíteni.
      Amikor rengetegen rá jönnek majd az éhínség,és üldözés közepette,hogy a kundalini jógás betöltekezés semmit sem segít,és meg értik hogy az elragadtatás sem lesz meg a bajok elől,akkor bosszúból vissza mennek a New World Order-be,és bosszúból fel jelentenek mindenkit,akiről csak tudták,hogy gyülekezetbe jártak.
      Ezért a szolgálatukért,majd ennivalót,ruhát,és gyógyszert fognak majd kapni.
      A legjövedelmezőbb foglalkozás a keresztények feldobása lesz.
      Ugyanaz fog tőrténni,mint Konstantin idejében.
      A nagy egyházak,csak akkor kapnak engedélyt a további működéshez,ha feljelentik azokat,akik belőlük kiváltak.
      Csak úgy mint akkor,amikor a császár az egyház élére állt,és sértetlenséget ígért azoknak a keresztényeknek,akik hajlandóak voltak úgy gyakorolni a kereszténységüket,ahogy azt Baálimádattal összekevert szertartásokban,a császár engedélyezte.
      Azokat a keresztényeket,akik erre nem voltak hajlandóak,a nagy ehgyázakkal üldöztette Konstantin.

      Máté 24:9 Akkor nyomorúságra adnak majd benneteket, és megölnek titeket; és gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az én nevemért.
      Máté 24:10 És akkor sokan megbotránkoznak, és elárulják egymást, és gyűlölik egymást.
      [/expand]

  6. Szia Aaron!

    Írod:
    “Szerintem a mai kereszténységben az a probléma, hogy nagyon sokan ahelyett, hogy vennék a fáradságot és saját maguk keresnék Istent, hagyják, hogy ezt valaki más tegye meg helyettük. Aztán fogják magukat, becsatlakoznak valamilyen irányvonalba és onnantól kezdve elutasítanak minden mást, mert az az ?ördögtől van?. Nem általánosítani szeretnék, aki nem így gondolkodik, kérem ne vegye magára. Van egy ilyen emberi tulajdonság bennünk, hogy ha egy pici dolog is van egy tanításban ami nekünk úgy tűnik, hogy nem Istentől van, akkor kidobjuk az egészet, mert ?azt már az ördög megfertőzte? és akkor ki tudja, hogy még mennyi hiba rejtőzhet abban a tanításban. Ahelyett, hogy keresnénk Istent ezzel kapcsolatban és kutatnánk az Igében, elutasítjuk az egészet. ”
    [expand title=”Teljes hozzászólás” swaptitle=”Bezár”]
    Hát, igen, vannak ilyenek is valószínüleg! De vannak olyanok is, akik saját maguk tanulnak Istentől, olvassák az Igét, és hagyják, hogy a Szent Lélek tanítsa őket belőle!
    Ján. 6,45
    Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Valaki azért az Atyától hallott, és tanult, én hozzám jő.
    És nem térnek le, se jobbra, se balra attól, amiről az Igéből megtaníttattak! (Persze, ha előtte megtértek és újjászülettek, mert tudjuk, hogy csak a tanítványoknak adatott meg, hogy értsék az Isten országára vonatkozókat!)És nem feltétlenül, vagy egyáltalán nem csatlakoznak be emberi tanokhoz, dogmákhoz.
    Mát. 13,10
    A tanítványok pedig hozzámenvén, mondának néki: Miért szólasz nékik példázatokban?
    ?Ő pedig felelvén, monda nékik: Mert néktek megadatott, hogy érthessétek a mennyek országának titkait, ezeknek pedig nem adatott meg.
    Mert a kinek van, annak adatik, és bővölködik; de a kinek nincs, az is elvétetik tőle, a mije van.
    Azért szólok velök példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, sem nem értenek.
    És beteljesedék rajtok Ésaiás jövendölése, a mely ezt mondja: Hallván halljatok, és ne értsetek; és látván lássatok, és ne ismerjetek:

    És nem érdekli őket az se, ha egyenesen mennyből való angyal( nemhogy még halandó ember!) hírdet nekik más evangéliumot mint amit az apostolok hírdettek!
    Gal. 1,8
    De ha szinte mi, avagy mennyből való angyal hirdetne is néktek valamit azon kívül, a mit néktek hirdettünk, legyen átok.

    (és persze nem arról van szó, hogy csak valami “pici dologban” nem értünk egyet valakivel! Arról meg főleg nem, hogy “nem keresik Istent ezzel kapcsolatban, és kutatnának az Igében”!)
    Csak van, aki ezeket az igeverseket is(!) szemelőtt tartja:

    Jak. 3,11
    Vajjon a forrás ugyan abból a nyílásból csörgedeztet-é édest és keserűt?
    ?Jak. 3,12
    Avagy atyámfiai, teremhet-é a fügefa olajmagvakat, vagy a szőlőtő fügét? Azonképen egy forrás sem adhat sós és édes vizet.

    Vagy, az ilyen tanítást is:
    Gal. 5,4
    Elszakadtatok Krisztustól, a kik a törvény által akartok megigazulni, a kegyelemből kiestetek.
    Gal. 5,5
    Mert mi a Lélek által, hitből várjuk az igazság reménységét.
    Gal. 5,6
    Mert Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés nem ér semmit, sem a körülmetélkedetlenség, hanem a szeretet által munkálkodó hit.
    Gal. 5,7
    Jól futottatok; kicsoda gátolt meg titeket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak?
    ? Gal. 5,8
    EZ A HITETÉS NEM ATTÓL VAN , AKI TITEKET HÍV.
    Gal. 5,9
    KIS KOVÁSZ AZ EGÉSZ TÉSZTÁT MEGKELESZTI.
    Gal. 5,10
    Bizodalmam van az Úrban ti hozzátok, hogy más értelemben nem lesztek; DE AKI TITEKET MEGZAVAR, ELVESZI AZ ÍTÉLETET, BÁRKI LEGYEN.
    Gal. 5,11
    Én pedig atyámfiai, ha még a körülmetélést hirdetem, miért üldöztetem mégis? Akkor eltöröltetett a kereszt botránya.
    Gal. 5,12
    Bárcsak ki is metszetnék magukat, a kik titeket bujtogatnak.

    Megazután, néhány igevers azzal kapcsolatban, hogy Isten országára vonatkozó dolgok milyen forrásból származhatnak:
    Mát. 13,36
    Ekkor elbocsátván a sokaságot, beméne Jézus a házba. És az ő tanítványai hozzámenének, mondván: Magyarázd meg nékünk a szántóföld konkolyáról való példázatot.
    ?Mát. 13,38
    A szántóföld pedig a világ; a jó mag az Isten országának fiai; a konkoly pedig a gonosznak fiai.
    ?Mát. 13,39
    Az ellenség pedig, a ki a konkolyt vetette, az ördög; az aratás pedig a világ vége; az aratók pedig az angyalok.

    Írod:
    ” Ez nem azt jelenti, hogy minden tanítás jó, mindent el kell fogadni, mert abból csak egy New Age jellegű kotyvalék lesz, hanem, hogy egy tanítást meg kell vizsgálni a másik fényében, hogy ezek összeegyeztethetők-e vagy nem, és ha igen akkor hogyan, stb. Elvégre mindenki a Bibliából veszi a verseit amire aztán a tanítását alapozza, csak esetleg elfelejtkezik bizonyos más Igékről ami az egészet egyensúlyba billentené. Ez tudom, nem könnyű feladat, mert az ördög tényleg harcol az igazságok felfedése ellen, és néha tényleg sikerül neki embereket a végletekig taszítania. De ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy amire a tanítást ALAPOZTÁK, az helytelen.”

    írod:
    “…hanem, hogy egy tanítást meg kell vizsgálni a másik fényében,”-mire gondolsz? Nem az IGE fényében vizsgálunk meg mindent, a SZENT LÉLEK ÁLTAL? És azt vetjük el, ami Azzal nem összeegyeztethető?

    Írod:
    ” De ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy amire a tanítást ALAPOZTÁK, az helytelen.”- ezt meg nem is értem!

    1 Pét. 2,2
    Mint most született csecsemők, a tiszta, hamisítatlan tej után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek;
    1 Kor. 10,21
    Nem ihatjátok az Úr poharát és az ördögök poharát; nem lehettek az Úr asztalának és az ördögök asztalának részesei.

    Talán most így az idők végén, el kellene gondolkozni mindenkinek, hogy az emberek dicséretét keresi-e, vagy az Istenét!

    ?Ján. 12,42
    Mindazáltal a főemberek közül is sokan hivének ő benne: de a farizeusok miatt nem vallák be, hogy ki ne rekesztessenek a gyülekezetből:
    Mert inkább szerették az emberek dicséretét, mintsem az Istennek dicséretét.
    Róm. 1,18
    Mert nyilván van az Istennek haragja mennyből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága ellen, kik az igazságot hamissággal feltartóztatják.

    Ján. 12,26
    A ki nékem szolgál, engem kövessen; és a hol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és a ki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya.

    Péld. 29,5
    A férfiú, a ki hizelkedik barátjának, hálót vet annak lábai elé.
    Mát. 5,37
    Hanem legyen a ti beszédetek: Úgy úgy; nem nem; a mi pedig ezeken felül vagyon, a gonosztól vagyon.
    [/expand]

    1. Ida, bár ezt nem nekem címezted, szerintem mint már párszor korábban, olyan dolgokat olvasol a sorok közé, amik nincsenek ott.

      Én az Ige alapján azt gondolom, hogy Jézus a Nagy Nyomorúság után jön vissza, te nem. Akkor melyikünk hagyta, hogy a “szent lélek tanítsa”? Péter és Pál sem értett egyet néhány fontos dologban. Szerintem mindannyiunkat (engem biztos) nagy meglepetések érnek majd a napon, amikor az Úr előtt fogunk állni.

      1. Szia Thea
        Az ige téged igazol.

        Máté 24:29 Mindjárt pedig AMA NAPOK NYOMORÚSÁGAI UTÁN a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, és a csillagok az égről lehullanak, és az egeknek erősségei megrendülnek.

        Máté 24:30 És akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen. És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel.

        Máté 24:31 És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig

        1. Egyértelmű, hogy a Nagy Nyomorúság után jön vissza Krisztus.

      2. Szia Thea!

        Nem, én az elragadtatásra mondtam, hogy a nagy nyomorúság előtt lesz! Nem Jézus második visszajövetelére!

        Én semmit nem olvasok bele az Igébe, ami nincs ott! Minden ott van, amit leírtam! Egyébbként meg mire gondolsz, mi az, ami nincs ott szerinted?

        ” Péter és Pál sem értett egyet néhány fontos dologban.”- de, egyetértettek, mindenben!( Csak idő kérdése volt)

        1. Aaron sorai közé olvasol. Sajnos egyre többször a “gondolatrendőrség” jut eszembe arról, amiket írsz.
          Az angolban van egy nagyon jó kifejezés: “to give people the benefit of the doubt”, ami kb. annyit jelent, hogy ha nem vagy biztos benne, hogy valamit hogyan értettek, akkor nem eleve a “rosszat” feltételezed.

        2. Szia Thea!

          Nem szoktam rosszat feltételezni . Senkivel kapcsolatban sem. Viszont sokfélék vagyunk, nem mindig gondolkodunk egyformán, ill van amikor egyformán gondolkodunk, de nem a másiknak jólérthető módon fejezzük ki magunkat. Beszélgetés (írás) közben, ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy az “adóban” van a hiba, sőt azt se, hogy a “vevőben” , csak annyit, hogy olykor más “frekvencián” vannak a készülékek. Viszont erre van a “beszéd”. Én elmondom, hogy nekem hogyan jött le, Te ( vagy persze másvalaki) pedig, hogy mit akar(t)tál mondani. Vagy fordítva! És megértjük egymást.
          De szerintem ezzel nincs baj.

        3. Teljesen igazad van THEA

          Azt írja:

          Nem szoktam rosszat feltételezni . Senkivel kapcsolatban sem.

          Nem is tudom,hogy amikor nekem és másoknak írt,akkor kiket sátánozott le azonnal.Tudnék pár hozzászólását idézni.
          És akkor azt meri mindenki szeme előtt írni,hogy nem szokott rosszat feltételezni senkiről sem.
          Szerintem ez a hölgy nagyon öreg lehet már,és nem emlékszik arra hogy hol,mikor ,kiről ,mit írt. Ez erős jele a szenilitásnak.

          Riának ( MAGVETŐ ) a youtube-on,pl ezt írta rólam :

          Persze ettől még nem lett belőle keresztény, de ez nem az én dolgom.

          Ha ez nem rossz szándékú feltételezés,akkor mi???
          Komolyan.
          AARON-nak tökéletesen igaza van.
          Az ilyenek,akik cask a Biblia idézeteivel dobálják a másik embereket, bele ragadva egy ideológia sarkos emberi dogmájába,el sem tudják képzelni,hogy egy igének sokkal méllyebb és igazibb jelentése van amellett a maszk mellett,amit emberek a felekezet élén rá akarnak húzni emberekre,hogy Isten kijelentésének valódi igazságát sohase érthessék meg.
          Ez az asszony is ilyen. Ha három ember meg érti itt magát,és az a gondolkodás ellenkezik az övével,akkor biztos a hárman sátántól beszélnek.
          Itt az USA-ban úgy hívják az ilyeneket hogy REDNECKS.
          Texas-ban rengeteg van belőlük.
          Egyszer egy ember Európából jot,és kezében az Euróval,ment a büféhez,hogy vegyen valamit,de az asszony sohasem hallott más bankjegyről mint a zöldhátú green back,és konspirációt gyanítva, ki hívta a rendőrőket,mert nerm hitte el hogy az Euró kétszer annyit ér mint az USA dolcsi.
          Ez ám az élet a bezártságban !!!
          Red Necks.
          Funy !!!

    2. Szia Ida!

      A hozzászólásod első felében ugyanarról beszélünk: vannak olyan emberek is akik tanulmányozzák az Igét, meg olyanok is akik nem. Írtam is, hogy aki nem ilyen, ne vegye magára.

      Aztán a következő dolog is amit említettél olyan, hogy embere válogatja: van akinél egy pici dolog is kiveri a biztosítékot, van akinél csak a nagyobbak. A mondanivalóm lényege nem ez volt.

      Jakab arról beszél, hogy egy szájból ne jöjjön ki áldás és átok, és hogy ennek nem kéne így lennie. Ámen! Tényleg nem kéne, de sajnos néha megtörténik. Például Péter a Szent Lélek által kijelentette, tudja, hogy Jézus a Krisztus. Aztán utána a Sátán által kijelentette, hogy Uram, nem szabad, hogy veled ilyen (keresztre feszítés) történjen. Ez persze nem kifogás. Vigyázzunk a nyelvünkre!

      Galátziabeliek 5-ben Pál egész végig egy hatalmas témát taglal: a kegyelem általi megváltást. Na ha azt valaki elnézi, tényleg nagyon ráfázik. Ez tényleg nem egy pici dolog. Ez a kovász tényleg megkeleszti az egész tésztát!
      Viszont az olyan témák mint Izrael, a 3. templom, az antikrisztus személye, a Szent Lélek ajándékai, a Katolikus Egyház-e Babilon, az elragadtatás ideje, stb. Hát nem tudom. Még ha az ördögtől van is néhány tanítás, ilyenért nem átkoznék el valakit. Lehet egymást okítani az Igével, az sosem árt, sőt jó is. Azt ne haggyuk abba. Nem hiszem viszont, hogy bármelyikünk elveszítené a megváltását, mert nem értünk egyet az elragadtatás időzítésében.

      A tanításokkal kapcsolatban direkt kihangsúlyoztam, hogy ?Elvégre mindenki a Bibliából veszi a verseit amire aztán a tanítását alapozza?. Ebben kapásból benne van, hogy ami nem egyeztethető össze az Igével az rögtön ki is esik. Persze, hogy az Ige fényében vizsgálunk mindent, de itt most azt értettem, hogy különböző Ige verseket vetünk össze egymással. Most csak egy nagyon egyszerű példát hozok fel: remény nélkül nincs hit, cselekedet nélkül a hit halott, a hit hallásból van, szeretet nélkül az egész nem ér semmit. Dolgok kiegészítik egymást. Nem elég megragadni egy igazságot, mert a hibák forrása a többi igazság elhanyagolása.

      ? De ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy amire a tanítást ALAPOZTÁK, az helytelen.?- ezt meg nem is értem!
      Ez alatt azt értem, hogy meg lehet találni bizonyos Igére alapuló igazságokat, el lehet kezdeni gyakorolni őket, és egy bizonyos mértékig ez jó is. Viszont előfordul, hogy emberek elmennek olyan szintekig, ami már nem nem az Úrtól van, mert figyelmen kívül hagynak olyan Igéket amelyek egyensúlyt tarthatnának a dolog gyakorlásában. Például, ez egy igaz történet: Volt valaki, aki fogta ezt a verset:
      Márk 11:23
      Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a tengerbe! és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, meg lesz néki, amit mondott.

      és úgy gondolta, hogy jaj de jó, amit mondok az megtörténik. Én azt szeretném, hogy XY legyen a férjem. Csak az volt a baj, hogy a férfi már nős volt. Erre fel ő megátkozta a feleséget, és arra várt, hogy meghaljon. A vers nagyszerű, és hiszem, hogy gyakorolnunk kellene, de nem így. A hölgy nem vette figyelembe, hogy ?ne ölj?. Ez egy elég szimplisztikus példa, de kifejező.

      Isten áldjon!

      1. Szia Aaron!

        Igen, ezzel egyet is értünk, hogy nem üdvösség kérdése, hogy tudjuk-e , hogy mikor lesz az elragadtatás, lesz-e, ….stb! Ezt már én is sokszor leírtam, nyílvánvaló , hogy nem erről beszéltem!

        Én végig a megváltás témájáról beszéltem. Arra a hozzászólásodra írtam az enyimet ( mivel ebben válaszoltál RHR-nek azon tanítására, hogy a törvény cselekedetei által üdvözülünk! És az a helyzet, hogy nem annyira jött ki, abból a válaszodból, amit neki írtál, hogy egyébbként, a “pici dolgot” mire is írtad! Sőt, inkább olyan “maszatolós” volt…! Olyan ….ne hallgass másokra(!), nem annyira kell azt mellre szívni, amit mondanak… nem annyira vesznek figyelembe más igeverseket…. hajlamosak kis dolgokon “elmolyolni”….stb! ) :

        “Galátziabeliek 5-ben Pál egész végig egy hatalmas témát taglal: a kegyelem általi megváltást. Na ha azt valaki elnézi, tényleg nagyon ráfázik. Ez tényleg nem egy pici dolog. Ez a kovász tényleg megkeleszti az egész tésztát!”

        Igen erről beszélek! Az igeversek is magukért beszélnek amiket odaraktam. Én nem csak “bedobálom ” azokat, hanem azokat rakom be, amik odavalók, és azt mondják el, amiről beszélek! És ha én, nem is tudnám jól megfogalmazni a mondanivalómat, azok elmondják, hogy mire is gondolok! És nem aggódom, mert te is érted az Igét, és tudom, hogy tudod, és értetted hogy mit mondtam! Azt, amit írtam, és ahogyan írtam..!

        Az a nagy baj, hogy azt hiszitek, hogy “test és vér ellen” van tusakodásunk! Pedig semmilyen személyeskedés nincs a dologban!

        Téged is, Isten áldjon!

        1. Szia Ida!

          Csak a dolog tisztázása végett: nem szoktam személyeskedést érezni a nekem írt megjegyzéseidből.

          Szép napot!

        2. Szia Aaron!

          Köszönöm. Nincs is benne soha személyeskedés, de ezt most nem a mi beszélgetésünkre értettem.

        3. Ida!

          RHR egyáltalán nem tanítja azt,hogy a törvény cselekedetei által üdvözülünk.A skypon szinte napi szinten elmondja,hogy nem a cselekedetek alapján üdvözülünk,mert egy napot nem tudunk úgy eltölteni bűntelenül,hogy a cselekedetek által bemehessünk a Mennyek Országában,ezért adta az életét Értünk a Megváltó Szabadító Királyunk.Ő azt hangsúlyozza amivel én is maximálisan egyetértek,hogy nem elég az,hogy oké én ezt elhiszem,hogy megváltott és ugyanúgy bűnözök tovább,egyszer megvallom,hogy Jézus meghalt értem és máris kipárnázott helyem van a mennyben akárhogy is élek tovább,hanem cselekedetnek is kell ezt követnie,jó gyümölcsöknek,ha nem is sikerült mindíg de próbálom elszakasztani magam a bűnöktől és ENGEDELMESKEDNI az Atya és a Fia beszédeinek.

        4. Szia HEAVENSTREET.SEVEN!

          Írod:
          “RHR egyáltalán nem tanítja azt,hogy a törvény cselekedetei által üdvözülünk.”
          Dehát Ő maga is azt írta, és mondja! Azt elísmerem, hogy valószínüleg RHR sincs tisztában vele, hogy mit beszél, de ezt mondja!
          Ezt tanítja! Ő írta!
          “Istentől kizárólag úgy lehet bocsánatot nyerni azoknak,akiknek van idejük cselekedetekkel be mutatni a bűneik megbánását,hogy,Jézus szavait kell gyakorolniuk,és utasításait végrehajtaniuk.
          Isten ezt látva,hogy valaki így ez által Jézus szellemiségében és felfogásában él, erre válaszul meg bocsát,mert ez a fajta élet vitel az ”

          (Azért megnézném pl a latrot, ott a kereszten, hogy mennyi jót tudott még cselekedni?! Meg mennyi utasításnak tett eleget, hogy a paradicsomba kerüljön az Úrral, még aznap!? És mint írja, akiknek “van idejük”! És akiknek nincs? Azok ? Csak nem kegyelemből, hit által?))

          1 Ján. 3,24
          És a ki az ő parancsolatait megtartja, az Ő benne marad és Ő is abban; és abból ismerjük meg, hogy bennünk marad, abból a Lélekből, a melyet nékünk adott.
          Azt pedig senki nem mondta, hogy egyszer elmondasz egy imát, és már jegyet is váltottál a menybe! ( Illetve én is hallottam olyan tanításokat, de az pont akkora tévelygés, mint az Újszövetség alatt, a Törvény (Isten parancsolatai )cselekedeteiből való megigazulás gondolata, hírdetése, és Krisztus vére összemosása! Újjászületés nélkül nem tudjuk megtartani Isten törvényeit! Nem tudunk Krisztusi emberek lenni, mert az a Szent Lélek munkája bennünk, hogy olyanok legyünk mint Ő!
          Róm. 3,20
          Annakokáért a törvénynek cselekedeteiből egy test sem igazul meg ő előtte: mert a bűn ismerete a törvény által vagyon.
          Róm. 3,27
          Hol van tehát a dicsekedés? Kirekesztetett. Mely törvény által? A cselekedeteké által? Nem; hanem a hit törvénye által.
          ?Róm. 3,28
          Azt tartjuk tehát, hogy az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül.

          Az Újszövetség vére, a Krisztusban lévőknek adatott! (Ill visszamenőleg az Ószövetségi szentekre is érvényes, meg azokra a pogányokra Ádámig visszamenőleg, akik lelkiismeretők szerint a jót cselekedték! Meg most, az Újszövetség alatt, azokra, akik nem hallottak Úr Jézusról, de ők is a jót cselekedték lelkiismeretük szerint! Az Igében ez áll!) De azok, akik hallottak a Kegyelem üzenetéről, ami a Jézus Krisztusban adatott, de nem fogadták el, azokra nem vonatkozik!
          Ján. 12,48
          A ki megvet engem és nem veszi be az én beszédeimet, van annak, a ki őt kárhoztassa: a beszéd, a melyet szólottam, az kárhoztatja azt az utolsó napon.

          És,igen, mi is megtartjuk végül a törvényt, de Úr Jézus bennünk való élete, lelke az aki megtartja bennünk! Mert az Ő halála megszabadított bennünket, a “bűn testéből”, és az Ő élete ( ha befogadtuk) is nyílvánvalóvá válik bennünk! Belülről kifelé! És nem fordítva!
          1 Ján. 3,6
          A ki ő benne marad, egy sem esik bűnbe; a ki bűnbe esik, egy sem látta őt, sem meg nem ismerte őt.
          1 Ján. 3,9
          Senki sem cselekszik bűnt, a ki az Istentől született, mert benne marad annak magva; és nem cselekedhetik bűnt, mivelhogy Istentől született.

          Azt pedig szintén senki nem mondta ( itt), hogy a “hit nem holt cselekedetek nélkül”! Hol hallottad, hogy bárki is mondott volna ilyet?! A pedig megint extrém gondolat, hogy egy “ima” elmondása után, azt teszel amit akarsz , annyit vétkezel, amennyit akarsz, stb!

          1 Ján. 3,3
          És a kiben megvan ez a reménység Ő iránta, az mind megtisztítja ő magát, a miképen Ő is tiszta.
          1 Ján. 3,4
          Valaki a bűnt cselekszi, az a törvénytelenséget is cselekszi; a bűn pedig a törvénytelenség.
          1 Ján. 3,5
          És tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy a mi bűneinket elvegye; és ő benne nincsen bűn.
          1 Ján. 3,7
          Fiacskáim! senki el ne hitessen benneteket: a ki az igazságot cselekszi, igaz az, a miként Ő is igaz:
          1 Ján. 3,8
          A ki a bűnt cselekszi az ördögből van; mert az ördög kezdettől fogva bűnben leledzik. Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa.
          1 Ján. 3,10
          Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: a ki igazságot nem cselekszik, az egy sem az Istentől való, és az sem, a ki nem szereti az ő atyjafiát.

          Szerintem gondolkozz el ezen:
          Jel. 2,5
          Emlékezzél meg azért honnét estél ki, és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd; ha pedig nem, hamar eljövök ellened, és a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből, ha meg nem térsz.

          Ján. 8,43
          Miért nem értitek az én beszédemet? Mert nem hallgatjátok az én szómat.
          ?Ján. 8,47
          A ki az Istentől van, hallgatja az Isten beszédeit; azért nem hallgatjátok ti, mert nem vagytok az Istentől valók.

        5. Szia Heavenstreet.seven.

          Örülök hogy te magad is rá jöttél,hogy ez az asszony jehovás és kiforgatja a szavam.
          Látod milyen pióca. A jezebel démonával a nyakába varrja magát mindenkinek.
          Pont azért írtam,hogy akinek van ideje a cselekedeteiből bemutatni az élete megváltoztatását,azoknak meg kell tenni.
          Pontosan a megfeszített gonosztevő miatt mondtam,hogy akiknek viszont már nincs idejük,de a halálos pillanatukban szívükből meggondolják magukat,azok is üdvözülhetnek,de akiknek van idejük az életükben,azoknak mindenképpen cselekedettel kell reagálni Isten időleges megkegyelmezésére.
          De te szerencsére sokkal okosabb vagy mint ez a ragacs,és látom ezért nem is méltattad válaszra.
          Ügyes vagy !!!
          Nem kell ajtót nyitnod az ördögnek,még résnyire sem.
          Ez a kuruzsló még a babiloni ruhakötögetős javasasszonyok varázslásánál tart.
          Ahogy írtad,NEM A BETEGEKRE VITTÉK EL A RUHÁKAT,HANEM A BETEGEK JÖTTEK EL,MINT A VÉRFOJÁSOS ASSZONY,ÉS ENGEDELMESSÉGÉT AZZAL JUTALMAZTA ISTEN,HOGY MEGYÓGYÍTOTTA.
          Ez a pünkösdisták ráolvasós okkultizmusa.Ez nem más mint a keleti misztériumvallások eleme a FENG SHUI,amiben tárgyak közvetítenek természetfeletti erőt.
          De ez az igazi kereszténységben nincs. Ez okkultizmus.
          Ugyanilyen belehamisítás,a VÍRZRE SZÁLLÓ ANGYAL esete is,ami szintén nincs benne az eredeti szövegben,mint ahogy az sem ,ELVITTÉK A BETEGEKNEK A RUHÁKAT. Maguk a betegek jöttek el,és ez egyezik a Biblia beszámolójával,mert a férfolyásos asszony is maga ment el Jézushoz hogy meg fogja Jézust. Ott sem a ruha közvetített mágikus erőt,hanem az asszony abban való meggyőződését jutalmazta Isten,hogy ez a MESSIÁS.Mindaddig kuruzslókhoz ment azzal a hiszemmel hogy meggyógyul,de sosem,mert ők nem a Messiás voltak. itt viszont jogos volt a reménye,mert maga a Messiás járt arra.

        6. Szia RevealHiddenReality! A megváltást mindkettőtöktől kicsit eltérő módon látom, mármint a hit és a cselekedetek és ezek időzítését illetően, abban viszont biztos vagyok, hogy bántó jelzők nélkül is ki lehet fejteni ezzel kapcsolatos véleményünket.

          Kérlek kerüld a személyeskedést, a szeretet hatalma sokkal erősebb. Köszönöm.

        7. Egyet kell, hogy értsek veletek, mivel a hit gyümölcse a cselekedet. A sátán is hisz Istenben és Jézusban, sőt vallja Istenségüket is, de mivel nem cselekszik jót, hanem csak gonoszat, ezért van a helyén.
          Igehellyel jönnék most én is, úgy mint Ida:

          Jak 2,14
          Testvéreim, mit használ, ha valaki azt állítja, hogy van hite, tettei azonban nincsenek? Üdvözítheti a hite?
          ?Jak 2,15
          Ha valamelyik testvérnek nincs ruhája és nincs meg a mindennapi tápláléka,
          ?Jak 2,16
          és egyiketek így szólna hozzá: “Menj békében, melegedj, és lakjál jól!”, de nem adnátok meg neki, amire testének szüksége van, mit használna?
          ?Jak 2,17
          Ugyanígy a hit is, ha tettei nincsenek, magában holt dolog.
          ?Jak 2,18
          Azt is mondhatja valaki: “Neked hited van, nekem meg tetteim.” Ha tettek nélkül megmutatod nekem a hitedet, tetteim alapján én is bebizonyítom neked a hitemet.
          ?Jak 2,19
          Hiszed, hogy csak egy Isten van, s jól is teszed. Ám ezt a gonosz lelkek is hiszik, mégis remegnek.
          ?Jak 2,20
          Akarod-e tudni, balga ember, hogy a hit tettek nélkül mennyire meddő?
          ?Jak 2,21
          Ábrahám, a mi atyánk, nem a tettei alapján igazult meg, amikor odatette fiát, Izsákot, áldozatul az oltárra?
          ?Jak 2,22
          Láthatod, hogy hite működött tetteiben és tettei tették teljessé a hitét.
          ?Jak 2,23
          Így teljesült az Írás szava: “Ábrahám hitt az Istennek, ez megigazulására vált” és: “Az Isten barátjának” nevezték.

          Szegény Jakabot szeretik kihagyni a buliból a protestánsok, nem is értem, hogy miért?
          Jakab ezzel arra szerette volna felhívni a figyelmet, hogy sokan nem értették meg Pál szavát, mert Pál a hitet hirdette, de ugyanúgy a cselekedetet is. Ahogyan a hivatalos magyarázatban van, Jakab pontosan tudta, hogy testvérei a hitben is megigazulást keresnek, de tetteik nem méltóak, mivel ugyanúgy esznek-isznak sokan, és mulatoznak a pogányok lakomáján és egymást ajándékozzák meg csak…
          Az, hogy hiszek Istenben az egy dolog, de ezt a hitet nekem cselekedetre kell váltanom.
          Írtam is, Hit—>gyümölcse a Cselekedet. A hit az önmagában édeskevés. Ezért kell vigyázni az olyan szektákkal, akik csak a hitet hirdetik, de a hitből való cselekedetet nem!
          Az apostolok figyelmeztettek a betolakodókra, akik csak ki akarják használni a keresztényeket.
          Volt egy középiskolai barátom, aki azt mondta, hogy hisz Istenben meg Jézusban, de két nővel feküdt le egy napon. Lefeküdt először a barátnőjével, majd annak a barátnőjével is. Ez szerintetek helyes dolog, hogy hisz valaki Istenben, de paráználkodik is? Most már van normális barátnője, 3 éve. Sok szerencsét kívántam neki mindenhez és örülök, hogy megmaradt 1 mellett, ahogyan én is.

          ?

        8. Amúgy Luther Márton, ahogyan már sokszor írtam, Jakab levelét rühellte és ki akarta venni onnan, mert nem támasztotta alá az ő verzióját Istennel kapcsolatban. A Jelenések könyvét ki akarta venni, mert balgaságnak tartotta, a zsidókhoz írt levelet ki akarta venni, mert Melkizedek vannak benne stb,
          Látható jel, és most meg haragszol RHR, hogy a katolikus vallás sokkal jobb, mint az újprotestáns vallások.

        9. Isten nem vallásuk alapján fogja megítélni az embereket, hanem az alapján, ami a szívükben van.
          “Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az ÚR azt nézi, ami a szívben van.” – I. Sámuel 16:7

        10. Thea, ha nem vagyok túl indiszkrét szeretném megkérdezni tőled, hogy pontosan hogyan látod te az egyházakat és a gyülekezeteket? Szerinted melyik egyház tanítása áll legközelebb hozzád? Tudom, hogy a Biblia “egyházában” vagy, de neked mi az elgondolásod az egyházakról? Tőled ezt jó lenne hallani, mivel itt már mindenki kitárulkozott, csak a házigazda nem:D
          Teljes tiszteletem a tiéd, csak kíváncsi vagyok, hogy te milyen álláspontot foglalsz a történelmi egyházakról, valamint az újakról?

        11. Szívesen leírom, bár szerintem elég egyértelmű. Szerintem nincs ?jó? egyház. Biztosan vannak olyan gyülekezetek, hitközösségek, ahol a legtöbb ember Isten igazi gyermeke, de ez az én meglátásom szerint nem attól függ, hogy az adott gyülekezet melyik egyházhoz tartozik, hanem gondolom leginkább a gyülekezet összetartójának Jézussal való kapcsolatától. Minden egyházban és gyülekezetben emberek vannak, és Istent is ez érdekli, nem maga a szervezet. A lényeg, hogy a hitünket ne egy emberbe vagy szervezetbe fektessük, hanem az Igébe és Jézusba, aki az Ige.

          A történelmi egyházak tőlem leginkább azért állnak távol, mert az embertől is távol állnak és túl sok bennük a bürokrácia, a politika és minél nagyobb egy szervezet, annál könnyebben tudnak beépülni olyan emberek, akik nem Isten szolgái. Azt is kihangsúlyoznám, hogy több történelmi egyházból vannak barátaim, akikről tudom, hogy igazi, őszinte hitük van és éppen annyira követői Jézusnak, mint sok olvasó itt az oldalon.

          Tehát a lényeg nem a szervezet, hanem az egyén, hiszen nem egy szervezet tud üdvözülni vagy elkárhozni, hanem az egyes emberek.

  7. No egy kis észrevételezés a Bibliából, erről mi a véleményetek?

    Jn 17,12
    Amíg velük voltam, megőriztem őket a nevedben, akiket nekem adtál. Megőriztem őket, senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia/veszedelemnek fia, így beteljesedett az Írás. ű
    –Ez Júdás volt aki elárulta Jézust. Ezt Jézus mondja.
    2Tessz 2,3
    Semmiképpen meg ne tévesszen valaki titeket, hiszen előbb be kell következnie az elpártolásnak, és meg kell mutatkoznia a bűn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek.
    Ezt pedig Pál mondja.

    A kárhozat fia, Júdás lenne, vagyis szellemi és lelki ereje?

    1. Szia schvaben

      Szerintem jó helyen “tapogatózol” :), csak nem Júdás szellemi és lelki ereje, hanem a sátáné., figyelembe véve a következő Igehelyeket:

      “Ján 13:26 Jézus így válaszolt: Az, akinek a bemártott falatot adom. És bemártva a falatot Iskáriótes Júdásnak, a Simon fiának adta,
      Ján 13:27 és a falat után bement abba a Sátán. Akkor azt mondta neki Jézus: Amit teszel, hamar tedd meg.”
      és:
      “2Thess 2:3 Nehogy valaki valamiképpen félrevezessen titeket, mert nem jön el az addig, amíg be nem következik előbb a szakadás, és megjelenik a törvénytipró, a kárhozat fia,
      2Thess 2:4 aki ellene veti és fölébe emeli magát mindennek, amit istennek vagy imádat tárgyának tartanak, annyira, hogy maga ül be Isten templomába, isten gyanánt mutogatva magát.”

      “Ez 28:4 Bölcsességeddel és értelmeddel gyűjtöttél magadnak gazdagságot. Aranyat és ezüstöt gyűjtöttél kincseskamráidba.
      Ez 28:5 Kalmárságod nagy bölcsességével megsokasítottad gazdagságodat, és fölfuvalkodott a szíved gazdagságod miatt,
      Ez 28:6 ezért így szól az én Uram, az ÚR: Mivel olyanná tetted szívedet, amilyen Isten szíve,
      Ez 28:7 íme, idegeneket hozok rád, a nemzetek legkegyetlenebbjeit. Kivonják kardjaikat bölcsességed szépsége ellen, és beszennyezik fényességedet.”

      Ézsaiás 14-ben is olvashatunk erről a szellemiségről, ami minden Istennel szembehelyezkedőben, Isten Szavát megszegőben, minden “anti”-ban benne van 🙁

  8. Ezt magyarázza el nekem valaki, ezzel a pár sorral van egy kis gondom, most segíthetnek a kedves keresztények hívők egy kicsit, Jézus mit akar ezzel kifejezni?
    Az önmegtagadás

    24Ezután Jézus így szólt tanítványaihoz: ?Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye keresztjét és kövessen. 25Aki meg akarja menteni életét, elveszíti, aki azonban értem elveszíti, az megtalálja. 26Mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelke kárát vallja? Mit is adhatna az ember cserébe a lelkéért? 27Eljön ugyanis az Emberfia Atyja dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek a tettei szerint. 28Bizony mondom nektek: az itt állók közül némelyek nem halnak meg, amíg nem látják az Emberfiát, amint eljön országában.?
    A 28-as bekezdésben van egy kis problémám, hogy ezt a sort a jókra érti Jézus vagy a rosszakra?
    Mert ha a rosszakra, akkor az elég nagy baj lenne.
    Csak azért kérdezem, mert egy német keresztényellenes oldalon ezzel támadtak meg engem a reinkarnáció hívői, mit válaszoljak, mert a Bibliáról hallani sem akarnak…

    1. Azok lesznek a tetteik alapján megítélve, akik nem fogadták el a megváltást Jézuson keresztül. Két külön ítélet lesz, az első a hét év végén: ?mindnyájan [keresztény testvérek] oda állunk majd a Krisztus ítélőszéke elé? (Róma 14:10), a második pedig a Millennium végén: ?megítéltetének mindnyájan az ő cselekedeteik szerint? (Jelenések 20:7, 11-13). Ez az ítélet pedig lehet pozitív és negatív is, a tettektől függően.

      Az első ítéletnél a tetteid nem a helyedet döntik el, mert azt ajándékba kaptad Jézuson keresztül, hanem azt, hogy Jézus megdicsér-e vagy elmarasztal: ?Mert nékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy kiki megjutalmaztassék aszerint, amiket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt? (II. Kor. 5:10) ? tehát itt már jutalmakról van szó.

      Azt nem igen tudom, hogyan lehetne a Biblia nélkül válaszolni egy bibliai résszel kapcsolatos kérdésre…

      1. Köszönöm szépen, de ez nekik sz**t sem jelent:D Már lezártuk a témát, elküldtek onnan mint a nyulat. Nem hittéríteni akartam, csak egy kicsit ott is megy az ősnémet teória. De természetesen leírom ezt amit írtál nekik, hogy egy kicsit az agyukba vésődjön, hogy nincsen reinkarnáció. Az utolsó mondatodra válaszolva, ugyanaz történik ami a világhelyzetén, hogy Bibliával dobálóznak a reinkarnációról, de Pál egyszer halunk meg teóriáját lenézik…
        Én állandóan csak ezeket a szavakat írom nekik, hogy jól teljen a napjuk:D Der Herrgott nimmt, der Herrgott gibt…

    2. Szia Schwaben !

      Az általad kérdezett 28-as vers a következőről szól:

      Az Isten országa a fiú által úgy jot el,vagy is úgy vette kezdetét,hogy a PENTECOST ,5o-dik napon,amikor a tanítványok egybe gyűltek bújdosva a farizeusok üldözése elől, az Atya be jot Jézus kérésére a tanítványok közé zúgó szél és a 12 tanítványon levő tüzes lángok kíséretében,jelként,hogy az Atya,így test nélküli formájában,mint láthatatlann Lélek, életre kelti a Krisztus testét,mint ahogy azt tette Ádámnál is.
      Így keltette Isten jelei bizonyításával,hogy Ő maga dicsőségesen meg alapította a Szellemi Izraelt,benne a Szellemi Jeruzsálemet,melynek temploma a Krisztus.
      Ítt vált valóra a prófécia,miszerint a Szellemi Jeruzsálem,valóban a BÉKESSÉG VÁROSA lesz.
      Igy az eklészia által,amely Krisztus temploma,teste, a benne levő emberek képzik a menny álampolgárságát.Tehát el hozta Isten a Földre a Menyországot ez által.
      Így akik a tanítványok közül szemlélői és részesei lettek ennek az eseménynek, valóban nem láttak halált a menyország(Szellemi Izrael) Földön való megalapításánál Isten által,melyre a fiú kérte az Atyát,hogy jőjjön el ebben a formájában,önmaga helyett.

      Hogy ennek a létfontosságú eseménynek a megértését ne tudják megérteni a keresztények, erre az eseményre találták ki elterelés eszközeként a tömeges szentszellembetöltekezést.
      Sajnos sikerült is a tervük a Szabadkőműves áltanítóknak.
      Ugyanis a 12 tanítványon kívűl senki felett sem voltak lángnyelvek.
      Ők tanítványok voltak,és el jot az ideje Istentől hogy küldötté legyenek avatva.
      De mivel Merítő Jánost meg ölték,és Jézust haza rendelte Isten,így nem volt más próféta,akit Isten oda tudott volna küldeni,hogy az ÚJONAN ALAPÍTOTT SZELLEMI IZRAEL vezetőit,valaki prófétaként Istentől utasítva, tekintéllyel szolgálatba állíthatott volna.
      Emiatt Istennek magának kellett el jonnie,Lélek formájában,és tűz jelével ki rendelni a tőle való küldöttek felavatásához szükséges isteni tekintélyt.
      Mózesnél,szintén nem volt próféta,aki által el hívhatta volna Isten Mózest,így tűz jelével,maga jelentette ki Mózesnek,hogy Ő maga,Isten választotta ki őt,amelyre nézve mindenki,aki ismerte a korábbi beszámolók alapján a tényt hopgy Isten tűzzel válaszol,akik hallották Mózes beszámolóját az égő csipkebokorról,azok egyből tudták hogy Isten utasítása alatt tevékenykedik Mózes.
      Így let az az 5o-dik napon is ,Pentecost napján.

      Erről készítettem egy hanganyagot a youtube csatornámon,amelyben ebből kiindúlva mindenki meg értheti hogy hogyan fogja a TŰZ jelképét hamisan az Illuminati arra használni,hogy a HAMIS PRÓFÉTÁNAK Istentől küldött próféta szerepet adjanak,hogy ez által az egész világot,benne az egész kereszténységet, el hitessék,hogy így a Hamis Próféta által ,királlyá avassák az Illumináti világkirályát,aki az antikrisztus lesz.

      1. Kedves RHR!
        Szerintem is Ferenc lesz a False próféta:D
        Az új világpápa, aki ellenszegülve az eddigi hagyományoknak elítéltek lábát mossa egy börtönben, köztük 2 muszlimét.
        RHR szeretném még azt mondani, hogy mi svábok egészen máshogy viszonyolunk a katolikussághoz, mint Rómában.
        Nálunk pl. nincsen napimádot(úgy értem, hogy napimádat sincs, de itt erről már beszélt a mi papunk is, hogy sok katolikus pap és magas rangú bíborosok tényleg eltévelyedett, de ez az egyén döntése) Tényleg szép templomunk van, egy rendes pappal, aki megköveteli a mai világban főleg a hitet. Persze nem vagyok besült katolikusimádó, csak szeretem az itteni hagyományos német nyelvű szentmiséket.
        Egyszóval én is elítélem Ferenc jezsuita Pápa cselekedeteit. Azt sem értem, hogy hogyan lehet egy jezsuita Pápa, amikor azt tiltja az egyház. Lehet egy kis szabadkőműves benyomás ez már…több bíboros is viccelődött ezen a konklávé alatt is.
        RHR, azt írtad régebben, hogy az illuminati legnagyobb ellensége a katolikus egyház. De miért is van ez így? Tuti, hogy a napimádat miatt? Egy kicsit szeretném, ha eltekintenél a katolikus napimádattól és figyelmesen megnéznéd, hogy a szabadkőművesek direkt le akarták járatni mindezideáig a katolikus egyházat, és ez a Ferenc szabadkőműves pápa megválasztásakor sikerült is 100%-osan. Benedek megválasztása idejében, kevesen voltak a szabadkőműves bíborosok és sajna akkor nem sikerült nekik véghezvinni tervüket, amiért elég idegesek lehettek… Sőt idegesek is voltak, hiszen Ferenc Pápa les…. mindent, és jó étvágyat kíván, ahelyett, hogy minden ország nyelvén szólna legalább 1 szót is…
        A II. vatikáni zsinat pedig egyenesen egy szabadkőműves kreálmány, ahol azért valljuk be elég erősen megingatták sok konzervatív katolikus lábát, ahogyan nekem is.
        De, hogy ne mondhassa senki, hogy megtévesztett vagyok, ezt felelem erre, persze együttérzésből vita elkerülése végett:
        “A világnak adjátok meg ami a világé, Istennek adjátok meg ami az Istené.”

        1. Szia Schwaben

          Teljesen értem hogy miről beszélsz.
          Főként hogy életem első állomása a Katolikus Egyház volt.
          A helyi plébános írtó jó ember volt. Nyaranta fogott minden szegénygyereket(engem is)és el vitt a strandra.
          Amikor a Katolikusokról beszélek,nem az ilyen emberekről beszélek,akiket igazán érdekel az elesettek szenvedése,hanem azokról,akik az ilyen emberek ezreit arra használják,hogy mozgalmuk isteni küldetését bizonygassák,a metróba pénzkunyerálás céljával maguk előtt kürtöltetnek.
          Ugyanígy érzek minden Magyar honfitársam iránt nagy féjdalommal a szívemben értük,hogy vesztegelnek a Szabadkőművesek kreállta gyülekezetrendszerekben,és történelmi egyházakban.
          Tavaly, összefutottam egy férfivel a pünkösdistákközül,aki a vezető családok egyikéből való.
          Nagy bajba került,mert belegabajodva a megtollasodás Hites evangéliumától,a bankban le nyúlta a naív befektetők pénzét és havi 1ooo ooo-ót hozó vállalkozást épített fel belőle valamelyik piramisos MLM rendszerben.
          A munkahelyen ki derült a dolog,és valamennyi évet ítéltek ki neki.
          A családszövetség nyakig sáros dolgai miatt felt a mozgalom vezetés,és így az ország egyik legokosabb és legdrágább ügyvédjére lájmolták össze a pénzt,hogy nehogy fél év után ismét vissza kelljen mennie a börtönbe,mert attól féltek hogy nem fogja bírni a srác a stresszet,és ki pakol,csak hogy meneküljön a kóterból.
          Ő mesélte,hogy amikor a mozgalmat kontroláló családszövetség össze szokott jönni és meg beszélni a haditervet,akkor mindig ott volt egy fickó,akiről tudta,hogy nem tartozik egyik családhoz sem,de még is neki volt a legnagyobb szava .
          Szóval gondolhatod,hogy ki küldte?
          Szóval ilyen beszámolókból is biztosan tudom,hogy mindegy melyik gyülekezetről beszélünk,mindegyik felső vezetése nyakig Illuminatista Jezsuiták kontrollja alatt van.
          Kezdetben a Katolikusok vonala,míg a kazár-ashkenazimok mint Adam Weishaupt meg Ratzinger,2.Jánost is beleértve,be nem szivárogtak a Jezsuiták közé,és őket használva el nem foglalták a Szabadkőműveseket,és rajtok keresztűl hatalmukba nem kerítették a Katolikus Klérust.
          Nézd meg,hogy a 2.vil.háb idelyén,több mint 25oo kispapot nyirtak ki a jezsuiták,mert hátráltatták az egyház tervét,mivel felismerték hogy valakik a Katolikus egyház vezetését kontroll alá véve,Palesztínát focizzák kifelé a Britt Windsoroktól,hogy a Rothschildok által meg építsék Jeruzsálemet,és helyet készítsenek a színfalak mogul előlépő Francis pápának.
          Jezsuiták,sohasem jönnének nyilvánosság elé.Soha.Ők mindig maguk főlé építenek szervezeteket,hogy sohase derüljön ki,hogy ki,kicsodát irányít.
          Ha meg ki dől a bili,akkor a tudatlan népség öldösse a zsidókat,aztán ha rá jönnek hogy nem is ők az oka,akkor meg a világ a katolikusokon verje el a port.
          Szóval én minden nap imádkozok minden emberért,akik bármelyik szektába,egyházba,gyülekezetben vannak,hogy hozza ki Isten mindenhonnét az övéit,mielőtt dühödt haragjával meg kezdi pusztítani a jezsuita kontrolálta álkereszténységet,ahogy azt tette a római hadsereg által a babiloni kabballás áljúdaizmussal,és a benne ragadtakkal,akik nem hallgattak Jézus szavára,hogy ki kell belőle jönni,mielőtt Isten össze fogja azt dönteni,az okkultizmusa,és engedetlensége miatt.
          Ugyanez lesz most az áleresztényi világmozgalommal,amit a jezsuiták kontrolállnak titokban.
          Rá engedi Isten az antikrisztust,mint Rómát.
          Akik ezekben a napokban,a nagy nyomorúság napjaiban ki jönnek belőle,és meg szabadúlnak a dogmáiktól,és szellemi Izraelként egybe gyűlnek,és így sokan együtt képezik az Isten templomát,mint krisztus testét,azok legtöbbje életben marad az antikrisztus tömeggyilkossága idején.
          Akik az ókori zsidókhoz hasonlóan benn ragadnak ,azok lehet,hogy az utolsó pillanatukban a bocsánat kérésük miatt bocsánatot nyernek,de szörnyű kínok közt fognak szegények meghalni.

          Ezért imádkozunk minden este a Skype-on többen,hogy látva a pusztítás közeledtét,amelyet az álkereszténység fog át élni az antikrisztus király és prófétája által, Istenünk legyen kegyelmes rengeteg testvérünkhöz minden mozgalomban,és mozdítson ki rengeteg kedves testvérünket mindenhonnét,független attól,hogy baptisták közt vannak még most,vagy pünkösdisták,vagy Hitesek, Atyánk menekítsen ki közülük minél többet,mielőtt el kezdődik az őrület.
          Imádkozzunk a Mennyei Jeruzsálem,és Szellemi Izrael békességéért,amelyet Atyánk az 5o.napon alapított a 12 apostol felkenetése által.
          Az EKLÉSZIA a szellemi Izrael,a mennyei Jeruzsálem ! A béke városa . Az Isten országa a Földön,amit fel vesz fia által az elragadtatáskor,az Isten haragja elől.

        2. Üdvözlet!
          Bocsánat, hogy hozzászólok, de talán ebből is megérthető, hogy az egyház tele van pogány, okkult tanokkal, hagyományokkal:
          http://www.orientpress.hu/113586
          Gájer László, a római katolikus Szent István Bazilika káplánja leleplezi tudatlanul a kat.egyházat:
          ?A keresztény hagyomány mindig törekedett arra, hogy amennyire lehet a
          pogány elemeket és szokásokat belefoglalja a keresztény ünneplésbe.?
          Köszönöm

  9. Nem sértődök meg, nekem természetes, hogy mindenki a saját véleményét hangoztatja.
    Hogy melyik gyülekezet/egyház Istené, az abból derül ki, hogy ott az adott pap/tiszteletes mit hangoztat. Ha én elmegyek a katolikus templomba és azt mondja a pap, hogy Jézus Isten Báránya, azt biztosan nem Luciferre érti.
    Van ahol pedig azt mondja a tiszteletes, már átéltem…, hogy pl. a katolikus nem léhetnek be a mennybe, mert bálványimádók. Na azért álljunk már meg, egy kicsit. Itt a Földön ki a fene dönti el, hogy mi lesz halálunk utáni sorsunk? Te vagy én? Nem!
    Csak Istenen múlik és Jézus közbenjárásán. Ezen nem tudom, hogy miért kell vitatkozni.
    Hangoztatom továbbra is, hogy Hit—>Cselekedet. Ebből ismerszik meg az igaz ember. Cicomázni meg felesleges bármit is, mert nem mi döntünk, sőt beleszólásunk sincs semmibe.
    Pál pont ezt mondta, hogy NE LEGYEN OLYAN KÖZTETEK AKI PÁLT KÖVETI, VAGY MÁS KERESZTÉNYT! Egyet kell követnünk, az Jézus. Ha probléma van az írásommal, akkor bocsássatok meg.

    1. Köszönöm Schwaben !
      Tényleg,semmi szín alatt sem akartalak sértegetni.
      Kérdést tettek fel nekem,és én arra válaszoltam,azon ismereteim alapján,amelyek által jelenlegi ismerte szinten vagyok.
      Természetesen meg értem Jeromos felháborodását is,hiszen mindenki sértettnek érzi magát ha egy olyan témát boncolgatnak mások,amelyben érintett. Tényleg senkit sem szerettem volna sértegetni,de ha valaki képes az elfogultságát kis időre félre tenni a saját szervezetével kapcsolatosan,és el kezd utána nézni annak hogy amiről mások beszélgetnek abból mi lehet igaz,akkor biztosan meg tudja látni a saját szervezetét egy másik szemszögből is.
      Tudom milyen az amikor egy szervezet tagjaként más szervezetek tagjai bírálják a szervezetem.
      Katolikus háttérből indultam,majd Pünkösdisták közé keveredtem.Látva dolgokat köztük, tovább álltam.
      Majd töltöttem időt Metodisták,Jehova Tanúi,Adventisták,Evangéliokusok,Baptisták,és végül a Hit Gyülekezetben.
      Mindenütt néhány év után óriási csalódást éltem át.
      Ekkor elhatároztam hogy világot látok,hogy meg tudjam hogy cask Magyarországon ilyen a helyzet,vagy másutt is.
      Több ország után,azt láttam,hogy mindenütt ugyanaz a helyzet.
      Aztán elhatároztam,hogy be fejezem a kereszténységgel való viszonyom. Bocsánatot kértem Istentől,hogy így döntöttem,de egyszerűen belefásúltam a felekezetek dogmáiból fakadó ellenségességbe.
      Ekkor következő éjjelkülönös álmom volt,amelyben azt gondolom Istentől kaptam magyarázatot arra vonatkozóan,hogy miért ez a széttagoltság,és kinek a malmára hjtja ez a vizet.
      Ebben az álomban ösztönzést kaptam,hogy végezzek vizsgálatot és kutassam elő,hogy kik a felekezetek és vallások alapítói valójában.
      Az első két évem ezzel tel.
      Mondanom sem kell,hogy mekkora megdöbbenésben volt részem,amikor meg értettem hogy minden felekezet és mozgalom neves vezetője a Szabadkőművességben töltenek be fontos szerepet.
      Itt nem a hétköznapi plébánosról,és vidéki Hit Gyülekezete csoportvezetőről beszélek,akik azt ismételgetik amit az iskolában be tanítottak nekik,hanem Pat Robertsonokról,Német Sándorokról, Fábián Attillákról,Benny Hinnekről,érsekekről,és hercegprímásokról,pártvezetőkről beszélek.
      Akik az Illumináti rendszer piramisában,más és más szerepet töltenek be, különböző lépcsőfokokon.
      Egymásról nem tudnak,egymástól elszigetelten végzik a nekik adott felső utasítát. Csak jelekkel,logókkal, bizonyos számú betűkből álló hirdetésekkel kommunikálnak,és adnak jelet egymásnak arról hogy a kifelé mutatott egymás elleni harc,valójában cask megrendezett színjáték kell hogy legyen a tömegek félrevezetése érdekében,mert valójában a szinfalak mögött,ugyanazért a célokért küzdenek, a New World Order bevezetéséhez, a 3.templom felépítéséért,hogy oda be ültethessék politikusukat,akinek testében Luciferükkel fognak találkozni.
      Ezért beszélek arról hogy ki kell ezekből jönni,mert akik ki jönnek,és el tudják hagyni a dogmáikat,azok igazán meg fogják tudni érteni a Biblia mondanoivalóját veszekedés,és pártoskodás nélkül.
      Ha bele gondoltok,Jézus sohasem mondta hogy az Ő tanait cask valamilyen ,emberek által létrehozott felekezeteken,egyházakon keresztül lehet megérteni.Vagy megvallásokat,vagy liturgiákat kell végrehajtani ahhoz hogy valaki az Atyával kapcsolatba kerülhessen,és megbocsátást nyerhessen.
      Abban teljesen igazad van,hogy cselekedetek nélkül lehetetlen Isten előtt ki fejezni a hálánkat,és köszönetünket,amiért fia szenvedéseit képes volt végig nézni anélkül,hogy el ne pusztítsa érte az egész emberiséget.
      Viszont abba van belelátásunk Isten közlései által,hogy mi alapján ítél valakit kárhozatra,és mi alapján részesít valakit a kegyelmében.
      Isten a Bibliában ki nyilvánítja az Ő saját természetének megnyilvánulásait a Galata 5 22-ben.Aki ezeket cselekszi,az ezzel a viselkedésével, ki fejezi sajnálatát és bocsánatkérését,amiért azt megelőzően,ennek az ellenkezőjeként élt,sátán romlott természetének szellemiségében.
      tehát aki az ördög természetének testi cselekedeteiben éli életét,azok az Isten ítélete alatt maradnak,mindegy hogy egyházhoz tartozott -e vagy cask politikai párthoz,vagy akár sehova sem.
      Akik pedig az Ő természetének cselekedeteit végzik,(jóindulat,jüság,hűség,szelídség,mértékletesség stb) azoknak meg bocsát,mert ezekkel a cselekedetekkel fiának beszédeinek való engedelmességet mutatnak,amely által szeretetüket fejezik ki Jézus iránt,és így az Atya iránt is.

      1. Kedves RHR! Kérlek támaszd alá tényekkel hogy Németh Sándor szabadkőműves. Nagyon érdekelne minden hiteles forrás. Komolyan érdekel a válaszod, nem kekeckedni akarok. Feltételezések nem érdekelnek, csak valós tények. Köszi előre is.

        1. Szia Laura !

          Köszönöm kérdésed.
          Először is,igen,ahogy Schwaben is mutatja,az első szembetűnő dolog a Sándor alapította páholygyülekezettel kapcsolatban,hogy a logójánál kell kezdeni a bizonyítást.
          Kérlek,nézd meg a neten az USA 1 dollar bill masonic symbols szavak keresésével a képeket.
          Látni fogod a dollároson,hogy as USA dollar és az egész government a Szabadkőművesekkezében van,akiket a jezsuiták kontrolálnak.
          [expand title=”Teljes hozzászólás” swaptitle=”Bezár” trigpos=”below”]
          Látni fogsz egy piramist,aminek hiányzik a teteje,és fölötte egy háromszögben Hórusz mindent látó ALL SEEING EYE-t láthatod.
          A pecséten pedig 13 betűből ANNUIT COEPTIS ( törekvésünk jóváhagyta ( Lucifer) )
          Ha össze olvasod a szavak kezdőbetűjét a pecséten,akkor azt kell kapnod M.A.S.O.N. (szabadkőműves)

          Nos,mindezek után,ha elő tudod még keresni,a régi folyondáros zászlóját a HGY-nek,és jól meg nézed a háromszöget,amelynek csúcsát éppen ott választja le a galamb,ahol a piramis a dollároson el válik a Hórusz ALL SEEING EYE-tól,akkor meglepően ugyanazt az ábrát kapod.
          Ha meg számolod a Hit Gyülekezete szavak betűit,ugyanazt a 13-as számot kapod,mint a dollar pecséten az ANNUIT COEPTIS-nél. A VIDÁM VASÁRNAP-ról nem is beszélve.

          Az új HGY logo,sokkal kifinoműltabb,és rejtettebb,de ha ismered a Szabadkőművesek,Illuminátisták,és babiloniak szimbólumrendszerét,és jelentéseit,akkor egy hihetetlen mennyiségű titkos MASONIC jelrendszert találsz az új logóban.

          1.Ha cask szimplán nézed a logót, látszatra egy a 3.templomra utaló építményt fogsz látni,amelyhez hat lépcső vezet.
          A templom felett pedig egy világító csillagot,vagy valamit ami fényt sugároz.
          A 3.templom építése,egy keresztény számára semmilyen szín alatt sem lehet pozitív jelenség. Jézus áldozatának megcsúfolása.
          Nos ha ezt a 3.templomos logót össze veted a szintén Illuminátista COLUMBIA PICTURES által készített filmek elején a fáklyás hölggyel,aki SZEMIRAMISZ,Nimród felesége,mint a babiloni okkult vallás MENYORSZÁG KIRÁLYNŐJE, vagy az egyiptomi Ízisz,de Szophiane, Shekina,vagy Diána,és Istár,vagy Szűz Mária (női alakban Lucifer,aki tudást adva az emberiségnek,megvilágosítója az emberiségnek,Illuminálója).
          Meglepő egybeesést kell látnod.
          A templom felett a fényforrás,a fáklyás Szemiramisz-Ízisz-Szűz Mária kezében levő fáklya fénye,tüze.
          Az istennő alatt ugyanannyi lépcsőfok vezet a megvilágosodás személyéhez,mint ahány lépcsőfok vezet a HGY-s harmadik templomhoz.
          Oldalt a felhők a nő mellett,csíkok a templom mellett,jelzik,hogy Lucifer az Ézsaiásban leleplezve,a felhők fölé helyezi ülőszékét.

          Aztán egy másik nézőpont.
          Ha jól meg nézed az új HGY-s logót,akkor meglepő dolgot kell látnod.
          Felülnézetből, ugyanaz a befejezetlen tetejű piramist látod,amit az USA 1 dollároson.

          A Krisztus által alapított szellemi Izraelnek, nincsenek dogmatikus,vagy ezoterikus tanai,amelyeket a kívülállóktól rejtegetni kell. Nem is lehetnek.
          Miért kell akkor Sándornak,egy ilyen antikrisztusi istenkáromló jel ?
          A másik pedig,Bartus Attila a FESZ VAN c. könyvében, arról ír,hogy benfentesként,és nagyon közeli embereként Sándor egyik beszélgetésében,arról beszélt hogy azt mondta a jelen levő néhány személynek,hogy egy nap meg fogja alapítani saját páholyát.
          Ez a HGY-vel meg is történt.
          Bartus arról is ír,hogy Sándor, fanatikusan tudakozta a titkos társaságokat,és egész könyvtára van neki,ahogy ő írja.

          Ismerek egy férfit,aki Pesten a Bnai Brit székháznál szokott őrködni,mint biztonsági személy.
          Ő mesélte,hogy Sándort rengetegszer látta oda ki-be járni.
          Aki tudja,hogy miféle szervezet a Bnai Brit,annak tudnia kell hogy mi folyik ott.
          Mindezt úgy írom,hogy magma is évekig voltam hűséges tagja a HGY-nek,de amikor meg tudtam ezeket a dolgokat,egy halom mindennel tisztába lettem,és teljes tudatában vagyok annak hogy NS jezsuiták által képzett,magas rangú Szabadkőműves,aki minket,mit sem sejtő embereket, bele vitt egy olyan dologba,ami teljesen ellenséges Isten tökéletes akaratával.
          Más.
          Ez a válaszom minden bizonnyal cask akkor fog kielégíteni,ha ismered a másik oldal eszközeit,célját,jelképeit,elméleti szinten.
          Egyébként tényleg csak találgatásnak tűnik,ha valaki semmit sem tud az Illuminátiról,Szabadkőművesekről,jezsuitákról,hogy legfőbb céljuk megvalósításához,hogy Jeruzsálemben egy a zsidók templomának látszó templomban királlyá koronázhassák azt a személyt akibe Lucifer el jön közéjük.
          Ezt ők azért várják,és azért dolgoznak a világ rabulejtésén,hogy Lucifer,antikrisztus testében való megjelenésekor,át adhassák neki az emberiség feletti uralkodást,hogy így az embereket önmaga imádatára tudja kötelezni.
          Ezért cserébe örökös helytartóságot,és az örök élet megnyeréséhez szükséges technológia megkapását várják Lucifertől.
          [/expand]

    2. “Csak Istenen múlik és Jézus közbenjárásán. Ezen nem tudom, hogy miért kell vitatkozni.
      Hangoztatom továbbra is, hogy Hit?>Cselekedet. Ebből ismerszik meg az igaz ember. Cicomázni meg felesleges bármit is, mert nem mi döntünk, sőt beleszólásunk sincs semmibe.”

      ???

      Ján. 3,16
      Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
      Róm. 10,13
      Mert minden, a ki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik.
      Csel. 22,16
      Most annakokáért mit késedelmezel? Kelj fel és keresztelkedjél meg és mosd le a te bűneidet, segítségül híván az Úrnak nevét.

      Hívd segítségül az Úr Jézus Krisztus nevét! Mond el neki, hogy az Övé akarsz lenni, hogy elfogadod megváltódnak, legyen az életed Ura! Kérj bocsánatot a bűneidért. köszönd meg, hogy meghalt érted, és hogy a bűneid árát kifizette. Kérd, hogy költözzön a szívedbe, szüljön újjá! És, hogy ezentúl Őt akarod követni! És, hogy Rá bizod magad a továbbiakban! És olvasd a Bibliát!

      “Ebből ismerszik meg az igaz ember.”

      Róm. 1,17
      ………meg van írva: Az igaz ember pedig hitből él.
      1 Kor. 1,30
      Tőle vagytok pedig ti a Krisztus Jézusban, ki bölcseségül lőn nékünk Istentől, és igazságul, szentségül és váltságul:

      1. Te aztán jo nagy bunko vagy már megint.
        Miért kell belepofátlankodnod más beszélgetésébe megint?

        1. Kedves Jenő! Ezen az oldalon és a legtöbb olyan weblapon, ahol lehetőség van hozzászólni a cikkekhez, nem számít bunkóságnak megszólítani a többi hozzászólót. Ha pedig valamivel nem értesz egyet, azt kedvesen, sértő jelzők nélkül is el lehet mondani. Köszönöm.

      2. Kedves Ida!
        A hittel önmagával semmit sem érsz. A hit gyümölcse a cselekedet. Megint az történik ami korábban Riánál.
        Bemásoltok egy olyan dolgot, amely teljesen egyetért az én szavajárásommal. Én érdekes módon a Biblia bemásolása nélkül, ugyanazt mondom amit a Biblia. Tessék elolvasni, mit is írtam.

        1. Szia Schwaben !

          Pontosan erről beszélek Theának.
          Indulatoskodás nélkül írok, de pont erre kértem én is és mások is Theát,hogy beszéljen Ida-val,hogy ha (főleg mi ketten) nem kérjük meg Ida-t hogy avatkozzon bele az egyébként higgadt hangvételű beszélgetésbe mások romlására,addig ne rontson ide be közénk,Német Sándor módra mint egy iskolázatlan személy,hanem talán először kérdezze meg tőled,vagy tőlem,hogy szólhat e hozzá a mi személyes beszélgetésünkbe.
          Hidd el Thea,nincs szükségünk Ida Bible Gun bullets-eire,hogy itt puffogtassa nekünk.Beszélj vele kérlek,mielőtt megint felmérgesít másokat is és egy ilyen minden lében kanál miatt megint elárassza a honlapod az indulatoskodás.
          Tisztellek a munkádért,de kérlek beszélj vele,mert ez nem helyes.
          Komolyan,kezdem azt gondolni hogy rokonod, és nem mersz neki szólni.
          Írjon nyugodtan,de ne nekünk.Senki más nem csinálja azt amit ő.
          Miért kivételezel vele?
          Szegény,már emberi nyelven sem tud beszélni,mert minden szituációban egy bemagolt,érzések nélküli Bibliaidézet ugrik cask ki belőle.
          TÉRJ MEG !
          FOGADD SZÍVEDBE JÉZUST!
          VALLD MEG BŰNEID !
          STB STB

          Így nem lehet normálisan emberekkel beszélni.

        2. Szerintem nem kéne a Thea-t belekeverni, nem lenne fair. Biztos vagyok benne, hogy te is képes vagy lerendezni az ilyen és hasonló szituációkat. Ha nagyon “elfajulnának” a dolgok, a hozzászólások lezárása, 48 vagy akár több órára, általában megoldja a dolgot…….és nem utolsósorban, igazságosabb is.

          God bless ya

        3. Szia Reveal Hidden Reality!
          A probléma itt az, hogy általában a karizmatikus egyházak csinálnak ilyeneket az emberekkel.
          Adventisták, pünkösdisták, Jehova tanúi… stb.
          Minden egyházra más dolgok a jellemzők, és ezt az Illuminati tökéletesen kihasználja.
          Ott van Luther, aki azt mondta bármennyit lehet bűnözni, meg szexelni mert az jó, de a legvégén ha bocsánatot kérsz érte az nem baj:D
          A kemény nyakú kabbalista Kálvin a tökéletes (Isten)Sátánnal tarkított városmodellt hozta létre, ahol egy emberként uralkodnak, felhasználva Nimród cseleit.
          De ez a kemény Bibliózis amit használ Ida pl. ez nem vezet semmire. Ez a tipikus fogom magam és beillesztek valamit, ami éppen ide passzol. Ida teljesen lehagyta Jakab levelét a cselekedetekről… református felfogásra vall, de mégis valami kis karizmatikusságot is érzek benne.
          Nem csoda, hogy megváltozgatta Luther is a Bibliát, a talán-t csak-ra kicserélni az elég felháborító, valaki érti szerintem miről beszélek. Pl. Hit által—-> nem mindegy, hogy CSAK hit által. 😀
          Ida te tipikusan cicomázol megint, az erős Sola Scriptával. A legkönnyebb dolog egy másik keresztényt fejbedobni a Bibliával, mintha azt a mások keresztény nem olvasta volna.
          Ja és Ida neked bölcsesség jön Istentől? Nem látom… biztos a soraid között kéne olvasni. És mi ez a megosztottság dolog?
          Aztán nemsokára jön Ria, hogy halott szenteket imádok, akik halottak. Nem létezik, olyan hogy halott, ha keresztény vagy.
          De még mindig azt sem értem, miért akar mindenki mindent lezárni? Beszélgetni nem lehet normálisan vallási idiotizmus nélkül?
          Németh Sándor amiket csinál, azokat csináljátok ti is sokan. Elmebetegségben fetrengenek az emberek a földön, és irányítója Sándornak a Shakina elég erős démon, hogy az embereket elvigye magával egy körre.
          Ezekre a szektákra nagyon kell vigyázni, hiszen primitív lesz tőle az ember és antikrisztusváró.
          Theának én is nagy respectet adok a cikkekért, de egy kicsit jobban is odafigyelhetnél, hogy a “fejbedoblak a Bibliámmal” nem ér semmit, csak cicoma.
          Nagyon sok mindent a Bibliában is átírtak, tessék utánanézni, és sajnos olyanokat is bemásoltok amit pont átírtak.

        4. Én speciel nem fejbe vágni, hanem szíven találni szeretnélek az Igével. 🙂

          Mi másra támaszkodhatnánk, honnan máshonnan lenne hitünk, ha nem Isten Igéjéből?

          Ha elolvasod az evangéliumokat, láthatod hányszor idézte maga Jézus is. Ő Isten fia, mégis előfordult, hogy ?saját szavai? helyett a prófétákat idézte. Nem véletlenül mondta, hogy az Ő beszédei ?lélek és élet?. Az Igére támaszkodtak Jézus tanítványai is, az Igét hirdették, ami számukra még nem írott, hanem hallott Ige volt, hiszen Jézus maga az Ige. (János 1)

          Ha szeretnél biztos lenni benne, hogy jól értelmezed, miért nem telepíted a ?The Word? szoftvert a gépedre és akkor minden egyes szónak megnézheted az eredeti jelentését. Azt pedig tudjuk, hogy több mint 5700 görög és kb. 10000 latin, antikvitásból származó Új Testamentum maradt fenn a mai napig, a Holt tengeri tekercsekről nem is beszélve.

          ?Azért a hit [?????? pistis] hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által.? Róma 10:17

        5. Thea, jól írtad az elejét. Az jó gondolat, hogy a Bibliában Istent találod meg, de az nem helyes amit sokan tesznek. A Bibliával nem lehet visszavágni valakinek. Bemásolni jó azokat a részeket, amelyek helyesnek találtatnak, de amik nem odaillőek azt sokan miért teszik oda? De megkérdezem tőled, hogy mi a vallás és a fanatikus vallás közti különbség? Ez nem mutatható ki néhány személynél?
          Igaza van RHR-nek abban, hogy a magyarok nagyon szeretik a szívükre venni a sértéseket, főleg ha azok nem is sértések.
          Az a baj itt, hogy néhány ember beledurrant olyan beszélgetésbe amihez köze nincsen. Odaáll éppen valaki, kinyitja a Bibliáját, úgy gondolja, hogy most ő okosat mondott, de nem.
          Ajánlom most én figyelmetekbe a Biblia olvasását. Olvassátok, de ne csak olvassátok, hanem értelmezzétek is és raktározzátok el magatokban. Én fejből tudom, azokat a részeket, amelyek a szeretetre vonatkoznak, és Jézus sohasem mondott olyat, hogy csak a hit a lényeg. A hit az elsődleges utána van a cselekedet. Ez a református baromság, nem tetszik itt sok embernek. A kabbalista Kálvin jól megcsinált mindent, lásd csillagka a templom tetején:D Nem rémlik ez valahonnan?
          Az egyházi belebeszélésből él sok ember. Valaki éppen kedve szerint felugrik a szektázásból, és bebizonyítja, hogy az ő egyházának van igaza, ami nem is a Bibliáról szól.
          Jézus sokat idézett az Ószövetségből, de Ő Isten Fia volt, nem volt szüksége semmire, fejből tudott mindent.
          És végezetül Jézusnak csak saját szavai voltak, mivel a prófétáknak ő jelzett.

        6. Nincs gond azzal, amit írtál, hogy ?Hit?>Cselekedet?, csak arra kell emlékezni, hogy a cselekedetek nem a megváltáshoz szükségesek, hiszen az egy ajándék, hanem annak eredményeként és utána jönnek, ahogy te is írtad, annak a gyümölcsei. Ezért mondja Pál, hogy ?kegyelemből tartattatok meg, hit által? Jakab pedig, hogy ?a hit cselekedetek nélkül halott?. Én úgy látom a fenti hozzászólásaidból, hogy ezt te is így gondolod.

          Egyébként ha telepíted a szoftvert, amit ajánlottam, sok érdekes dolgot megtehetsz, például beírhatod a ?hit? szót és megnézheted, hogy mikor milyen összefüggésben használta Jézus vagy a levelek írói.

          Amit az egyházakról írsz, ott megint csak azt tudom mondani, hogy pontosan ezért fontos a Biblia. Nem embereket, hanem az Igét, és azon keresztül Jézust kell követni.

        7. Szia Schwaben !

          Egyet értek veled,bár semmiféle felekezeti dogmával nem értek egyet,mert mindet az Illuminati találta ki TÉZIS-ANTITÉZIS-SZINTÉZIS pszichológiai eszközként,amit szinte minden nap alkalmaznak az embereken.
          Pl vegyük a HGY-t.
          Ha propagálni akarunk egy eszmét,legyen az ebben az esetben Jáfet fiainak Izraele,és 3.temploma,amit az AK-nak építenek,de tudjuk,hogy a keresztény szemléletű emberek,ezt nem vennék be,akkor létre kell hozni egy keresztényinek látszó gyülekezetet,élére egy jezsuita képzésű profit kell tenni,és ez által fel kell vetni az ötletet,hogy a keresztények a (jáfeti)zsidóság által üdvözülhetnek.
          Ez a TÉZIS !

          Aztán ANTITÉZISKÉNT, létre kell hozni egy csúnya,zsidózó álpártot,aki állandóan a HGY híveit( nem a vezetőséget) fikázza.

          Az elérni kívánt SZINTÉZIS az lesz,hogy a HGY erkölcsös,normális tagjai, az őket ért JOBBIK-os támadás miatt.meggyőződés nélkül is a vezetés teológiáját fogja követni,és még erőteljesbben propagálni.

          Ez a helyzet a HIT szóval is.
          A Római Eygház,amit a jezsuiták kontrolálnak,a 4.századtól azt hirdették,hogy ceremóniálisan kell cselekedetekből üdvözülni.
          Ebbe,századokkal kézőbb a generációk belefáradtak.
          Ezt látva az Illumináti jezsuizmus, gyorsan előkotorta tarsolyából Luthert,és hangoztatni kezdte a HITBŐL való megigazulást.
          TÉZIS-ANTITÉZIS
          Mára a SZINTÉZIS az let,hogy a keresztények 75%-ka úgy éli kereszténységét,hogy be vette Billy Graham 33.páholyszintű szabadkőműves beépített evangélikus modern Luther-Kálvin ügynök hittetését,hogy a MEGTÉRŐK IMÁJÁVAL le van minden rendezve Isten és ember között.
          Sohasem olvastam a Bibliában a megtérők imáját. Lehet hogy ki maradt. ha valaki meg találja szóljatok.

          Igy let vissza vezetve burkoltan minden ,az Illumináti által létrehozott protestánsinak látszó mozgalmak közül a Római Egyházat kontroláló Jezsuiták hatalma alá.

          http://www.illuminati-news.com/092706a.htm

          Ennek a konspirációnak köszönhető,hogy minden létező bibliafordító a THEA által bemásolt ige görög PISZTOSZ szavát magyarul HIT-re fordították,szándékosan félrevezetve generációk ezreit.

          ?Azért a hit [?????? pistis] hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által.? Róma 10:17

          Valójában a PISZTOSZ ,PISZTISZ,PISZTEUO szavak valódi jelentése : meggyőződés.
          Mindenki aki hisz abban hogy bűnei meg bocsátattak,és örök élete van,annak Ismernie kell Isten,hamisítatlan igéjét.
          Schwaben nagyon igazad van ,amikor a Biblia vizsgálatára helyezel nagy hangsúlyt,mert csak így lehet ki szedni a Bibliából a szándékos belehamisításokat.
          Ilye a HIT is.
          Emiatt elterjedt nézet az hogy elég elmondani a megtérők imáját,és minden rendezve van.
          Hiszem hogy Isten van,és hogy fia meg halt a kereszten.
          Szokták ismételni az emberek Sándor atya után.

          Vajon tényleg elég a szájjal való okkult varázsigézés?
          Vajon tényleg kielégíti Isten az Ige megvallása,ahhoz hogy az ember Isten elé járulhasson,és meg szólítsa?
          Isten nem ezt tanítja a Bibliában.
          Persze tudjuk,hogy a hamisítók erre tenítják emberek ezreit.
          JÉZUS NEVÉBEN JÖVÖK HOZZÁD ATYÁM és kérlek erre és arra…mert hiszem hogy Isten van,és hogy fia értem is meghalt.

          Valójában ,ha ez igaz lenne,akkor az ördögöket nem lenn szabad Istennek megbüntetnie,mert ők nem csak hiszik hogy Isten van,hanem tudják is mert látták Őt.
          És nem csak hiszik hogy jézus meg halt,hanem egyenesen ők öltették meg a vallásos embereket félrevezetve,és felbőszítve.

          Nos akkor hogy is van ez?

          Zsid 11:6 Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.

          Itt nem sikerült jól a hamisítás,de még is be tudták vele csapni a hívek millióit.
          Ugyanis az eredeti szerint ez a vers így hangozna:

          “engedelmesség nélkül,lehetetlen Istennek tetszeni,mert aki Isten elé járul,annak engedelmeskednie kell (Jézus szavainak,cselekedetekkel ), hogy Isten meg jutalmazhassa azt aki engedelmesség által keresi Istent.”

          Így azért mindjárt más ,nem?
          Azonnal ki van hangsúlyozva,a Jézus szavainak való engedelmesség,cselekedetek kimutatásával.

          Aki cselekszi Jézus szavait és parancsolatait,az szereti Jézust,és így szereti az Atyát.
          Sehogy sem tudja egy hívő kifejezni az Atya iránti szeretetét másként,egyedül az Ő fia utasításainak megcselekvésével.

          Ján 14:15 Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok.

          Ján 14:21 Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak.

          Óriási tévedés a hamisításoknak köszönhetően,hogy egy bocsánat kérő imával le van rendezve Isten és ember között a bűn,és az azért járó kárhozat.

          Jézus azt mondja,hogy mielőtt imádkoznánk,tegyük le szájunk hazug áldozatait, és menjünk rendezzük rendezetlen bűneinket. Adjuk vissza a lopottat, törlesszük a kölcsönkértet,és valljuk meg a hazugságainkat.

          Máté 5:23 Azért, ha a te ajándékodat az oltárra viszed és ott megemlékezel arról, hogy a te atyádfiának valami panasza van ellened:

          Tehát,cselekedettel ki kell fejezni,hogy meg bántuk rossz döntéseinket.

          Istentől kizárólag úgy lehet bocsánatot nyerni azoknak,akiknek van idejük cselekedetekkel be mutatni a bűneik megbánását,hogy,Jézus szavait kell gyakorolniuk,és utasításait végrehajtaniuk.
          Isten ezt látva,hogy valaki így ez által Jézus szellemiségében és felfogásában él, erre válaszul meg bocsát,mert ez a fajta élet vitel az amelyről szól Jakab:
          engedelmességgel keresik Őt

          Jézus parancsolatainak megcselekvése eredményez bocsánatot Istentél,és nem az ige leirogatása,más fejéhez való veregetése,és a MEGTÉRŐK IMÁJA.
          Ezek a sallangok elhomályosítják az ember látását,és így elmében való hívőhé válnak,és nem cselekedet követőivé.

        8. Én ezt másképp gondolom. A probléma leginkább ott van, hogy ezen a szűrőn, a cselekedetek szűrőjén, Jézuson kívül senki sem képes átjutni. Ezért is jött el és tette meg értünk. Szerintem akárhogyan próbálták hamisítani a Bibliát ez az üzenet egyértelműen átjön az Új Testamentum szinte minden könyvében. Ha a saját tetteink váltanak meg, miért halt meg Jézus?
          Az más kérdés, hogy amennyiben a megtérés valódi, azt követni fogják a cselekedetek.

        9. Titus 3:5
          Nem az igazságnak cselekedeteiből, amelyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg minket az újjászületésnek fürdője és a Szent Lélek megújítása által,

          Nincs az az igazságos cselekedet ami Istent arra indítaná, hogy megbocsásson. Irgalomból tartott meg minket. Az nem más mint megkegyelmezés. Az olyat nem kiérdemli az ember, hanem elnyeri.

        10. Valószínűleg a beléd programozott vallási dogmák miatt értesz félre.
          Én nem arról írtam hogy cselekedetekkel ki érdemelhetjük az Isten kegyelmét,hanem hogy Krisztus beszédeinek a cselekvése miatt,Krisztust tartva példaképnek a viselkedésünkben,Isten az engedelmességünket látva,meg ajándékoz az örök élettel.
          Csak azért nem értesz,mert benne vagy valamilyen ember csinálta felekezetben,és működik rajtad a TÉZIS-ANTITÉZIS pszichológia.
          ( mielőtt úgy éreznéd hogy sértegetni akarlak,el mondom,hogy nem kigúnyolni,vagy nevetség tárgyává akarlak tenni,pusztán arról beszélek,amit azóta átélek,hogy meg bírtam szabadulni a felekezeti sajátosságok dogmatikus látásától)
          Mózesnek is ki kellett jonnie Egyiptom okkult vallásrendszeréből,és kint élni Midián pusztájában,hogy ki tisztuljon a vallás dogmáiból. Miután ki tisztult,tudott Istennel szorosabb kapcsolatban lenni.

          Vajon Krisztust fel támasztotta-e volna az Atya miután meg halt,ha egész életén keresztül,nem tudakozta volna a TÓRÁT,és nem engedelmeskedett volna annak,mint Isten saját kezű írásának.
          Ugye,hogy nem.
          Vajon fel fog -e bárkit is támasztani Isten az elragadtatás pillanatában azok közül,akik az elragadtatás napjai előtt életüket vesztették az antikrisztus,és a hamispróféta kegyetlenkedéseiben,és nem Krisztusutasításai szerint éltek?
          Nos,szerintem a megvallások,és a megtérők imája azt hiszem hogy senkinek sem fog segíteni.
          Kizárólag a krisztusnak való engedelmes élet bizonyítása lesz az ,ami miatt Isten fel támaszt mindenkit,akik mártírként meg halnak akkor.
          Vitázni nem akarok. Azokban a napokban teljesen nyilvánvaló lesz.
          Csak egy igét had idézzek azokból a napokból:

          Jelenések 3:10
          Mivel MEGTARTOTTAD az én béketűrésre [intő] BESZÉDEIMET, én is MEGTARTALAK téged a MEGPRÓBÁLTATÁS idején, amely az egész világra eljő, hogy megpróbálja e föld lakosait.

        11. Nem tudom melyikünknek írtad, de ami engem illet, én a Biblia programozása alatt állok. 😀
          Nem vagyok tagja egyetlen felekezetnek sem.

          Szerintem mindegy hogyan fogalmazol, a cselekedet az cselekedet, akár Krisztus elfogadása előtt vagy után teszed, hogy kicsit vagy rossz vagy nagyon, a különbség az, hogy megtérésed után Krisztus munkálkodik benned vagy rajtad keresztül, ez viszont nem a mi érdemünk, tehát jó pontokat sem kaphatunk érte a megváltás kiérdemléséhez, csupán jutalmakat.

          Olyan ez, mint amikor a gyereked kér tőled 500 forintot, hogy vehessen belőle neked szülinapi ajándékot. Nem sokan fogják azt gondolni, hogy az 500 forintos ajándék őket 500 forinttal gazdagabbá tette, viszont nagyon fognak örülni annak, hogy a gyerekük kimutatta vele a szeretetét.

          ?Mert Isten az, a ki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből.? Filippi 2:13

          Egyébként nagyon sok egyház gondolkodik hozzád hasonlóan (keresztény és egyéb), hiszen a világon kétféle vallás létezik, az egyik szerint az ember tetteivel megválthatja magát, a másik pedig azt mondja, hogy erre csak Isten képes Jézus áldozatán keresztül. Én úgy gondolom, hogy inkább a kegyelem általi megváltás számít ?forradalmi? gondolatnak.

        12. Szia RHR!

          Nem járok semmilyen felekezetbe, és szándékosan több különböző keresztény irányvonalat figyelek, nehogy dogmatikussá váljak. Ha hallok egy új tanítást, szándékosan meghallgatom azokat akik az ellenkezőjét mondják, hogy értsem ki honnan közelíti meg a témát. Akármennyire is tisztelek egy keresztény tanítót, eddig még nem tudtam senkivel 100%-osan egyetérteni. Szerintem a mai kereszténységben az a probléma, hogy nagyon sokan ahelyett, hogy vennék a fáradságot és saját maguk keresnék Istent, hagyják, hogy ezt valaki más tegye meg helyettük. Aztán fogják magukat, becsatlakoznak valamilyen irányvonalba és onnantól kezdve elutasítanak minden mást, mert az az ?ördögtől van?. Nem általánosítani szeretnék, aki nem így gondolkodik, kérem ne vegye magára. Van egy ilyen emberi tulajdonság bennünk, hogy ha egy pici dolog is van egy tanításban ami nekünk úgy tűnik, hogy nem Istentől van, akkor kidobjuk az egészet, mert ?azt már az ördög megfertőzte? és akkor ki tudja, hogy még mennyi hiba rejtőzhet abban a tanításban. Ahelyett, hogy keresnénk Istent ezzel kapcsolatban és kutatnánk az Igében, elutasítjuk az egészet. Ennek szerintem nem így kellene lennie. Én személy szerint tisztelek mindenkit akin látszik, hogy tanulmányozza az Igét, mert az fog igazán eredményt produkálni az életünkben. A probléma néha az, hogy valaki felfedez valami igazságot az Igében, és utána elviszi a végletekig. Az Igében az a nagyszerű, hogy EGYENSÚLYT hoz az életükben. Ez nem azt jelenti, hogy minden tanítás jó, mindent el kell fogadni, mert abból csak egy New Age jellegű kotyvalék lesz, hanem, hogy egy tanítást meg kell vizsgálni a másik fényében, hogy ezek összeegyeztethetők-e vagy nem, és ha igen akkor hogyan, stb. Elvégre mindenki a Bibliából veszi a verseit amire aztán a tanítását alapozza, csak esetleg elfelejtkezik bizonyos más Igékről ami az egészet egyensúlyba billentené. Ez tudom, nem könnyű feladat, mert az ördög tényleg harcol az igazságok felfedése ellen, és néha tényleg sikerül neki embereket a végletekig taszítania. De ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy amire a tanítást ALAPOZTÁK, az helytelen. Az alap valószínűleg jó volt, csak az épület ferdült el egy kicsit. Itt lép be az, hogy mindenkinek kéne venni a fáradtságot, hogy megvizsgálja az Igét és tényleg őszintén kutasson abban is, meg magában is, mert a hibák csak így javíthatók ki. Na, szóval nekem ez a hozzáállásom a ?beprogramozással? kapcsolatban.

          Tényleg nem kötekedni szeretnék, de őszintén nem látom a különbséget a ?cselekedetek? és a ?Krisztus beszédeinek a cselekvése miatt? között. Az ?engedelmesség?, az cselekedet. Az engedelmesség a hitem eredménye. Olyan ember is van, aki hit nélkül cselekszik, mert fél az “Isten haragjától”. Kívülről jónak tűnik, de ha ez nem a hitből ered akkor bűn. (Rómabeliekhez 14:23 Aki pedig kételkedik, ha eszik, kárhoztatva van, mert nem hitből eszik. Ami pedig hitből nincs, bűn az.)
          Fontos a cselekedet, és az engedelmesség is, de hitből kell hogy fakadjon. A kettő együtt jár, csak számít, hogy melyik van előbb!

          Az általad idézett verssel (Jelenések 3:10 Mivel megtartottad az én béketűrésre intő beszédemet, én is megtartalak téged a megpróbáltatás idején, amely az egész világra eljő, hogy megpróbálja e föld lakosait.) kapcsolatban annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy a szövegkörnyezet nem arra utal, mintha a megváltás témáját taglalná. Ez egy egyházhoz szól amit az Úr meg fog tartani egy bizonyos megpróbáltatás idején. És az alapelv ami miatt te is idézted ezt a verset, persze, hogy igaz: megpróbáltatás idején tartsuk meg az Úr igéjét és ne az ördög kísértésére hallgassunk. Ha utat engedek az ördögnek, elbukok. Ha Isten Igéjét követem, áldás és győzelem követ. Ez fog megtartani.

        13. megdöbbenve olvasom… úgy csináltok, mintha a dogma valami ördögtől való dolog volna. nektek nincsenek hitigazságaitok (dogma=hitigazság)? akkor mi van? pusztán véleményetek? Hogy Jézus Krisztus a megváltó csupán egy vélemény? holnap felébredtek és más véleményen vagytok? kapjatok már a fejetekhez! a Biblia nem dogma? akkor micsoda? elképzelés? lehetőség? nem a hitünk alapvetése, nem meggyőződésünk?

        14. Kedves Schwaben!

          Elolvastam, azért írtam! Sajnos, csak te hiszed, hogy úgyanarról beszélünk! (Egyébbként, amikor én írtam neked, még RHR hsz-a nem volt megjelenve. Nem akartam a beszélgetésetekbe beleszólni! Csak egy pillanatra azt hittem, üdvözűlni akarsz, ezért írtam! Bocs!)

        15. Kedves Ida. Nekem az ég világon semmi bajom sincs a személyeddel, hiszen keresztény nézeteket vallasz, ami nekem elég, hogy higgyek neked. Egyáltalán nem támadni akarlak, csak sokan elfelejtik idézni szegény Jakabot, aki azt mondta, hogy a hit gyümölcse a cselekedet. Nekem van hitem, és abból kiindulva teszek jót. Ez szerintem nem rossz dolog.

        16. Kedves SCHWABEN!

          Örülök neki, hogy nincs kifogásod a személyem ellen. Kösz!
          Nem felejtettem ki Jakabot, csak először az jön amit írtam, és csak utána jön a hitből való cselekedet. Ahogy Thea és Aaron is írta!
          Ha az előbbi lépés ( megtérés, bűnbánat, újjászületés-Krisztus bennem, a Szent Lélek által-én Ő benne , úgyancsak a Szent Lélek által, bemerítkezés, Szent Lélekkel való betöltekezés) kimarad, akkor csak a Törvény cselekedeteit tudjuk cselekedni ( többé-kevésbé ez nem nagyon megy emberi erő által, mivel újjászületés nélkül, még a bűn testében vagyunk, és az gyűlöli a Törvényt ), azáltal pedig :
          Róm. 3,20
          Annakokáért a törvénynek cselekedeteiből egy test sem igazul meg ő előtte: mert a bűn ismerete a törvény által vagyon.
          Vagyis nem vagyunk kegyelem alatt! Hiába ismerjük Úr Jézus nevét, hiába imádkozunk ( bűnért való áldozat nélkül, nem járulhatunk Isten elé, viszont aki törvény alatt van, arra nem vonatkozik Jézus áldozata, vére! ) , hiába hisszük, hogy Ő a Krisztus, stb. Ha nincs bennünk a Krisztus Lelke, akkor nem vagyunk az Ővé!

          Viszont , mint írtam, ez ilyen egyszerűen orvosolható! (Persze, csak akkor, ha valóban , teljes szívből akar megtérni valaki, és úgy hívja segítségül az Úr Jézus nevét! Az úgynevezett “megtérő ima”, természetesen csak egy “mankó”, egy segítség, ha valaki nem tudja , hogy mit is kellene mondani! De , szerintem a legtöbbünk magától is megoldja!)

          Ami pedig igazán jó hír, hogy onnantól kezdve, személyes kapcsolatba kerülsz Úr Jézussal, és a mennyei Atyával , a Szent Lélek által! Gondold meg! Tudni fogod, hogy üdvösséged van, hogy bűneid megbocsáttattak, bejárhatsz a Mindenható elé, …. stb!

  10. Kedves RHR,

    Ezek szerint Te vagy az “igazi kereszteny”, ugye? 😀

    “mert Isten egyre ? másra leplezi le tervüket,az igazi kereszténység által,akik ennek érdekében hívják ki testvéreiket a babiloni álkarizmatikusságból”

    Ird mar le diohejban akkor mirol is szol az “igazi keresztenyseg”! 😉 Tenyleg, max 5 mondatban, hogy kozertheto maradjon! 🙂

    PS: Rendkivul erdekesnek talaltam a “Tévtanítások a gyülekezetekben: Szentháromság” cimu eloadasod. (konkretan hangosan hahotaztam) Kivancsian varom, mikor alapitasz sajat szektat a megfaradt hitgyulis, jehova tanui kiugrokkal. 🙂

    1. Szia silent_peterque

      Örülök,hogy legalább vidám perceket szerezhettem neked,ha már egyetértést nem is.
      Majd meséld el,melyik volt a legmulatságosabb része.

      Eszem ágában sincs szektát vagy egyházat alapítani. Van belőlük már így is rengeteg. Az Illuminati el is érte általuk az OSZD MEG ÉS URALKODJ FELETTÜK célt.

      Amint látod,sohasem álítottam magamról,hogy én egyszemélyben képviselem az igazi kereszténységet.
      Azt viszont el mondhatom,hogy része vagyok annak a felfogásnak a terjesztésének,amely ma világ szerte terjed,és általa kifelé tanácsolja Isten az emberek ezreit,az őket fogva tartó felekezetekből,egyházakból,és mozgalmakból,amelyeket egytől-egyig szabadkőművesekkel hozattak létre protestantizmus látszatába öltöztetve.
      Azok közé a keresztények közé tartozom,akik alaposan utána jártak annak,hogy mik ezek a szervezetek,kik hozták létre,milyen hosszútávú cállal.
      Ezt meg értve tudjuk,hogy a mai kereszténységnek hit világvallás hívei óriási veszélyben vannak,csakúgy mint korábban a szintén ugyanabból a babiloni okkultizmust gyakoroltató farizeusság alatt szenvedő jó szándékú zsidóság.
      Ott is az volt a helyzet mint ma. Az igazi júdaizmust,amely alapja a Tóra volt,meghamisították ,és a babiloni Talmuddal felcserélve a Tórát, Istent követőnek látszó,de valójában babiloni kabballizmussal átitatott mozgalmat,áljúdaizmust hoztak belőle létre.
      Közel 3oo évvel a Krisztus által hirdetett tanokat valló,és azoknak engedelmeskedő igazi kereszténységet is célba vette sátán.Tudta,hogy Isten munkáját le nem győzheti mindaddig míg az emberek a Krisztus igazi tanait követik.
      Ezért közéjük elegyedve,az igazi krisztusi leveleket begyűjtve,helyette hamisított leveleket adtak ki,és általuk ugyan olyan babiloni okkultizmussal,és kabbalizmussal átitatott tanokkal kezdték újra szervezni az igazi krisztusi felfogást.
      Erre a pályára állítva az emberek sokaságát ,azt a látszatot keltették,hogy ugyanabban a krisztusi kereszténységben vannak,mint évszázadokkal az előtt az első keresztények.
      Így az emberek bízva a vezetőikbe,sohasem kezdtek kutakodni,és kételkedni egyházaik,és gyülekezeteik alapítóiban.
      Természetesen mondhatod mos,hogy mindez cask az én halucinációm terméke.
      De idővel minden igazolódni fog.
      Isten ezt a babiloni álkeresztény mozgalmi,és egyházi rendszert Babilonnak tekinti,mivel az emberek nem Isten természetében élve imádják Istent,hanem más okkult vallások rejtett dogmáit gyakorolják.Emiatt abban a hittetésben élnek,hogy ez a jó út,és emiatt örök életük van.
      A kegyelem korszaka nemsokára véget ér,és meg fog jelenni a törvénytaposó,akit Isten ugyanúgy arra fog felhasználni,mint a babiloni kabballizmust gyakoroltató áljúdaizmus esetében Rómát.
      Meg büntette mindazokat Titusz vérengzésével,akik nem hallgattak Krisztus Jézusra,hogy hagyjanak fel a farizeusok kabbalizmusával,és jőjjenek ki belőle.
      Amikor meg kezdődik az Albert Pike féle New World Order bevezetése,és likvidálni kezdik a kereszténységet és júdaizmust,akkor derül ki,hogy lett-e volna értelme ki lépni az Illumináti által begyűjtő csapdának használt álkereszténység minden válfajából-e vagy sem.
      Akik ki jönnek a mostani időben,azoknak Isten álmokban,látomásokban,és küldött angyalok által fog Isten segítséget nyújtani abban,hogy hova fognak tudni elrejtőzni,az üldözőik elől, vagy hogy hol fognak tudni elrejtett élelemhez és ruházathoz jutni a soron következő 3.világháború idején.
      Itt fog el dőlni,hogy az igazat beszéltem -e.
      Továbbra is mindenki abban hihet ,amiben akar.
      Nem kötelező elfogadni az általam közölt információkat.
      Természetesen akit érdekel amiról beszélek,és el akar benne méllyülni,hogy jobban át lássa,azok kérdéseire szívesen válaszolok.
      De semmiképpen sem fogom testvéreinket el ítélni,vagy meg vetni,ha nem értenek velem egyet.
      Az én feladatom hogy közzé tegyem az életeket mentő információkat,és hagyni,hogy Isten azokhoz juttassa el akiket érdekel,vagy pont ezzel kapcsolatos hiányzó láncszemeket keresnek.
      Isten mindenkinek szabad választás lehetőségét szeretné megadni.
      Én tiszteletben tartom a te nézeteid,és nem gúnyollak azokért ki,lehetőséget adva mindazoknak akik a te általad elfogadott,vagy követni kívánt nézeteket vallják.
      Arra kérlek hogy tedd ezt te is velem szemben. Ne személyeskedj,és ne gúnyolódj. Engedd hogy az emberek élhessenek azzal a lehetőséggel,amit Ő adott nekik. A szabad választás lehetőségét.

      A megfáradt Hit Gyülekezetesekkel kapcsolatban meg cask annyit,hogy ők nem megfáradtak,hanem újra értékelték helyzetüket,és meg vizsgálva a HGY célkitűzésének természetét,arra a felismerésre jutottak,hogy vezetőik, Isten elleni rejtett lázadásba,ellenségességbe vezetik bele az emberek ezreit.
      Gondolok itt elsősorban arra,hogy az embereket a mai zsidóság hagyományaihoz vezetik vissza,amely teljesen ellentétes Isten akaratával.
      Nem a keresztényeknek kell a zsidóság gyökereihez hózni,hanem a zsidóságot kell a Krisztus tanainak elfogadására ösztönözni.
      A HGY új logója a rejtett 3 dimenziós befejezetlen tetejű piramis,amit felülnézetből lehet csak felismerni,kívűlről cask egy 6 lépcsős 3.templom bejáratát mutatja.
      Alatta pedig a 13 betűből álló Hit Gyülekezete felirat. Sőt a Vidám Vasárnap is 13 betűs.
      Ha ezzel össze vetjük a jezsuiták által kontrolált szabadkőművesek jeleit az USA 1 dollároson,félreérthetetlenül fel kell ismerni a szintén befejezetlen tetejű piramist,és a felette levő ANNUIT COEPTIS (küldetésünk jóváhagyva) szintén 13 betűs szavakat.

      Üdv

      RHR

      1. Szia RHR!
        Ez a kommented tetszik, mert egyértelmű egyenes és nem sértő ill. becsmérlő hanem a megtapasztalásaidat leíró. Szerintem ez elfogadható és vállalható , nyilvánosság elé tárható még akkor is ha az érintettek sértve érzik magukat ill. nem értenek vele egyet.

      2. Ertem, amit irsz, csak nem valaszoltal a kerdesemre: szerinted mi az “igazi keresztenyseg”?

        Sajat magadat / a nezetetidet valamivel szemben hataroztad meg, nem pedig ugy, hogy valamit kepviselsz (amire a kerdes is vonatkozott) -ezzel szuksegszeruen a fennallo rendet konzervalod. (bovebben: Foucault-tol barmi, bar gondolom olvastal tole dolgokat)

        Alljon itt a sajat peldam (van aki ezert szinte mag, szerintem mi az “igazi keresztenyseg” (valami hasonloan rovid formara lennek kivancsi Toled):

        Szerintem az igazi keresztenyseg nem vallas, hanem egy igazsagos makrookonomiai berendezkedes es gazdasagi rendszer, amely azon a felismeresen alapul,

      3. Ratenyereltem az Enter-re…

        folyt:
        , hogy Jezus (akar Isten fiakent, akar nem) korat megelezo ismeretekkel latta el az emberiseget az igazsagos makrookonomiai berendezkedesrol es feloldotta a “szentlelek” (folyamatosan aramlo, korforgasban levo penz) fogalmanak bevezetesevel a Befeketeto (Jahve) vs atlagjanos privatkapitalista berendezkedest. Aki ezt felismeri es eszerint el “feltamad” -ezaltal elnyeri a Civilizacio (NEM az egyen) az orokeletet.

        PS: eretnek vagyok, maglyara velem, stb 😀 (ez nem Neked szol, hanem altalanossagban)

  11. Schwaben,
    Hát igen, Ferenc pápa tényleg nem egy II. János Pál mivel ő még nem csókolta meg a Koránt(Qu’ran) mint elődje tette május 14-én 1999-ben Irakban.

    RHR,
    Az egy mérce nevében kérdezem, szerinted hol van most II. János Pál pápa? Illetve jó az, ha ragaszkodunk és védelmezzük a Romai Katolikus vallást, ahogy Schwaben teszi?

    Bocs, ha netán indiszkrét lennék

    1. Hello kanku !

      Hát biztosan könnyebb volt le írnod a kérdéset,mint nekem erre válaszolnom anélkül ,hogy Schwaben ne vegye úgy hogy sértegetni akarom.

      János Pál azért csókolta meg a Korán könyvet a látogatásakor, mert ezzel fejezte ki hogy az Iszlám testvér,sőt mi több,az azt létrehozó római Nap imádatot gyakorló Katolikus vallás követeként érkezett oda.
      Az Iszlám vallást a Római Katolikus vezetők hozták létre.
      Mohamed felesége egy gazdag és befolyásos katolikus asszony volt ráadásul.
      Ha valaki alaposan utána néz, a koncepció ugyanaz.
      Az Iszlám vallásúak ugyanúgy rózsafüzéreznek,asszonyaik feketében játnak,mint a katolikusságban az apácák. Az Iszlám országok zászlaján ugyanaz a sarló alakú Hold és benne egy csillag van,mint a Katolikus vallásban,melynek elemei rejtett babiloni Nap és Hold kultusz, a misén szereplő oltári szentségben levő szintén sarló alakú Hold szimbólum,amelybe illesztve az ostyát,amely a Napot szimbolizálja így, van jelen,mint Balhadad,azaz az újra születő Napisten.
      Az is érdekes,hogy Iszlám országokban szigorúan tilos a protestánsnak látszó felekezetek szokása szerint (melyet szintén a katolikus ügynökök hoztak létre, evangélizálni. Halál büntetéssel súlytják,de ennek a tilalomnak ellenére minden Iszlám mecset közelében ott egy Katolikus templom,és rájuk nem érvényes ez a tilalom.
      Sőt, Iszlám vallásúak,egyéb büntetés nélkül látogathatnak Katolikus szent helyeket.
      Egyiptomban például a hires Luxor-I templomban,amely köztudottan homoszexuális kultikus szertartások színhelye volt Nap-éj fordulók alkalmával,bele van a régi romokba építve egy iszlám mecset,és tőle nem messze ismét ott egy katolius templom.

      http://www.bing.com/images/search?q=luxor+temple+egypt&qpvt=luxor+temple+egypt&FORM=IGRE

      Amman-ban szintén,és Szíriában is.
      Erre cask nem régen jöttem rá,hogy amikor Konsztantín be csapta az igazi keresztényeket a hamis szabadsággal,és nagyobb részét be olvasztotta az általa egyetemesített római államvallásba,akkor rengetegen még sem egyeztek meg vele és nem csatlakoztak,hanem terjesztetteék a hitet Közel -keleten. Hogy a későbbi századokban a Konsztantínt követő pápák meg állítsák az igazi krisztusi kereszténység terjedését,Mohamed által a közelkeleti országokban létre hozták katolikus mintára az Iszlámot,hogy általuk gyilkolásszák az igazi krisztusi keresztényeket.

      Ennyit egyenlőre a római államvallás,és az általa létrehozott keleti Iszlám kapcsolatáról.

      Azzal kapcsolatban,hogy János 2,most hol van, cask tippelni tudok.
      Sajnos ő is kazár-jáfeti zsidó volt,nagyon magas rangú illuminátista,akit az őt kontroláló jezsuiták ügyesen használtak.
      Merénylete ugyanazért történt,mint Yitzhak Rabin-é.
      2.János,nem volt erőszakos annyira,mint azt tőle és Rabintól elvárták a palesztínai terjeszkedés tervét illetően. Az antikrisztus beiktatásához kell a 3.templom,és a jezsuita-szabadkőművesség késésben érzi magát,mert Isten egyre – másra leplezi le tervüket,az igazi kereszténység által,akik ennek érdekében hívják ki testvéreiket a babiloni álkarizmatikusságból,és babiloni történelmi egyházakból cask úgy,mint a szintén babiloni okkult rabbinizmusból.

      Hogy kell -e ragaszkodnunk a Katolikus valláshoz?
      Nyilván,ha valaki évtizedeket tölt el benne,csak úgy mint bármely más álkeresztényi gyülekezetben,amelyet szintén az Illuminátista jezsuita-szabadkőművesség hozott létre,válaszul,a katolikus vallásból való tömeges kiáramlás megfékezésére csapdaként a Rózsakeresztes Luther, Kálvin által, akkor nehéz meg értetni,hogy Isten terve szerint,mindenkinek ki kell jonnie mindegyik szervezetből, hogy annak rejtett okkultizmusából ki jőjjenek az emberek,és meg tisztuljanak tőle,hogy így elkerülhesse minél több ember a vallási szervezetek Isten általi megveretését,rejtett okkultizmusuk miatt.
      Hogy ne érezze úgy Schwaben,hogy nyilvánosan meg akarom szégyeníteni,a vallása miatt,ezért úgy fogalmazok inkább, hogy mindenféle egyházból,felekezetből,gyülekezetből ki kell mindenkinek jonnie,aki úgy érzi,hogy Istennel baráti-szövetségesi viszonyban akar lenni,mert ezen szervezetek okkultista teológiáit gyakorolva,az emberek tudtukon kívül Istennel szembeni ellenségeskedésben vannak.
      Természetesen,mindenkinek szíve -joga úgy dönteni,ahogy meg van győződve.
      Hozzászólásommal senkit sem szeretnék bántólag illetni.

      Tisztelettel:

      RHR

      1. Ha nem lett volna katolikus egyház, akkor te nem olvasol Bibliát, akkor most lenne egy szinkretista maszlag.

        állításaid tipikus újprotestáns hazugságokon alapulnak, a tények sajnos nem téged igazolnak. nem igaz, hogy az iszlám vallásnak bármi köze lett volna a katolicizmushoz, nem igaz az, hogy a jezsuita rend szabadkőműves betörés lenne az egyházba (sőt, épp az ellenkezője igaz… a szabadkőművességnek az egyik legnagyobb sikere a jezsuita rend betiltatása volt).
        persze írsz igaz dolgokat is, de a hazugság lényege pont ez: néhány igazság és egy hatalmas hazugság. a szabadkőművességnek egy hatalmas ellensége van, az az egységes katolikus egyház, ennek a szervezetnek a célja a kereszténység bomlasztása, aminek te aktív részese vagy. Lelked rajta.

        1. Mint én is írtam, hogy 85%-ban egyetértek RHR.-rel, Izrael kérdésében. A katolicizmussal viszont nincs azonos álláspontunk RHR-rel. Szerintem, az egyetlen egy olyan egyház a katolikus, hogy nemigen sikerült eddig bevenniük még a szabadkőműves illuminatiknak. A jezsuitákról pedig annyit, hogy Kínában, Japánban miattuk terjedt rohamosan a kereszténység, és néha áldozatul estek, egy-két császárnak.
          De így van, hogy ha a katolikusok nem lettek volna, egy fura Bibliát olvashatnánk.

        2. “De így van, hogy ha a katolikusok nem lettek volna, egy fura Bibliát olvashatnánk.”

          Érdekes, a zsidókkal kapcsolatban is ilyen nézetek vannak…..

        3. Ha beleszólhatok a beszélgetésbe vagyis inkább szeretnék valamit kérdezni,azt hogy ha nem sikerült bevennie a katolikus egyházat az illuminatinak és a szabadkőműveseknek akkor miért van tele szabadkőműves szimbólummal minden egyes katolikus templom?Miért van benne okkult napimádat és bálványimádat?És ha ezek nem is lennének már a tíz parancsolat legelső tételét megszegik “Csakis a Te Istenedet imádd és csak neki szolgálj” ezzel szemben egy emberhez imádkoznak azon belül is egy nőhöz,Máriához,meg az a sok szobor meg szentté avatás,ember embert hogy avathat szentté?Kitől kaptak erre felhatalmazást?
          Nem bántásból írom és sértegetésből ezek csak kérdések.

        4. Ennek a szimbólumnak semi köze akkor a szabadkőművesek szimbólumához ugye?

          https://www.google.ca/search?q=szent+anna+templom&hl=en&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ei=ecePUZurH4q-igK724C4DA&sqi=2&ved=0CEMQsAQ&biw=1366&bih=622#imgrc=oOgigbpbiQewNM%3A%3Bg_vpNMMnd13ftM%3Bhttp%253A%252F%252Fmw2.google.com%252Fmw-panoramio%252Fphotos%252Fmedium%252F12114805.jpg%3Bhttp%253A%252F%252Fwww.panoramio.com%252Fphoto%252F12114805%3B375%3B500

          https://www.google.ca/search?q=szent+anna+templom&hl=en&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ei=xciPUYHRNqGGiQLEu4Ao&sqi=2&ved=0CEMQsAQ&biw=1366&bih=622#imgrc=vebYt5cXn0xsCM%3A%3BGPzxGKx8qInsEM%3Bhttp%253A%252F%252F4.bp.blogspot.com%252F_TdB3WKOogGA%252FTLyU5i1-esI%252FAAAAAAAAALc%252FrOtcxUiIhlM%252Fs800%252Foltar.jpg%3Bhttp%253A%252F%252Fpanoramas360x180.blogspot.com%252F2010%252F10%252Fbudapest-szervita-ter.html%3B373%3B600

          Szóval akkor biztos csak véletlenek a Szent Anna templomban ,meg az összes többi templomban a Szabadkőművesek MINDENT LÁTÓ SZEM szimbólumai ,ami az USA 1 dollároson is szerepel,meg a Szabadkőművesek köténykéjén is?

          http://www.bing.com/images/search?q=masonic+all+seeing+eye&qs=IM&form=QBIR&pq=masonic+all&sc=5-11&sp=1&sk=

          A Szabadkőművesek All Seeing Eye ( mindent látó Hórusz szeme) napimádati dogmája,ugyanúgy alapeleme a katolikus belső tanításoknak,amit az egyszerű halandó emberek egyik szervezetben sem tudnak.
          Minden szervezetnek vannak külső tanaik,és belső,amelyeket cask azok ismerhetnek akik a piramisban feljebb dolgoznak.
          Heavenstreet.seven jól látja.
          És ez nem protestáns koholmány,mert valójában nincs protestantizmus.
          Azt cask szintén a jezsuiták találták ki, hogy az általuk létrehozott protestánsnak látszó mozgalmakkal szintén továbbra is kontroll alatt tartsák a tömegeket.
          De gondolom ennek sem fogtok legtöbben utána járni.

        5. Teljes tiszteletben tartva felekezeti meggyőződésed,sem tudok veled abban egyet érteni,hogy ha a Katolikus Egyház nem létezne,akkor ma nem olvashatnék Bibliát.
          TANÍTVÁNY hozzászólásával megegyezően,furcsának találom,hogy pont a Katolikus rendszer,és az általa létrehozott protestánsi,és karizmatikus vonal erősíti az emberekben,hogy ha a Katolikus szervezet nem lenn,és a zsidóság,akkor nem rendelkezhetnénk az Isten kijelentéseivel.
          Ez szerintem teljes lebecsülése Isten képességeinek.
          Istennek a tervét és munkáját senki sem tudja feltartóztatni,amely az emberiség megmentésére irányul.

          Ha pl azt nézzük,hogy Német Sándor állandóan azzal hipnotizálja a halgatóságát,hogy a zsidóságnak köszönhetünk mindent, és szembe állítjuk az Isten kijelentésével,akkor pont azt láthatjuk,hogy a zsidóságnak csak annyit köszönhetünk,hogy teljesen engedetlenek lettek,és el hagyták Istenüket,mert így az Istennek be kellett küldenie az ő fiat,aki Izraelita asszonytól, de nem zsidó apától született,hogy a hasznavehetetlen izraeliták után egy újabb embercsoportot hozzon létre amit az Atyja a menyben szellemi izraelnek nevez,hogy ez által a futótűzként terjedő alkotás által Isten sokakat fordítson önmaga felé azok közül,akiket nem sikerült a zsidóság szándékos ellenállása miatt.
          Istennek ugyanis az volt a terve a zsidósággal,hogy a nemzeteket magához vezesse vissza,hogy ez által meg bocsáthasson a nemzeteknek is.
          A zsidó vezetők,el ásták Isten igazságait,és maguk hatalmába hajtották az egyszerű embereket. Nem érdekelte őket az Isten munkája. Kárhozni hagyták az embereket,akiket Isten meg akart menteni
          Emiatt kellett Istennek egy új nemzetet munkába állítania, akit fiáról Krisztusról neveztetett,hogy sok nemzet fiait magához fordítson Isten.
          Istennek ezt a munkáját sem jezsuiták,sem katolikus vezetők nem teljesítették be.
          Ugyanazt tették,mint a zsidó írástudók.
          Ha egy csoportosulást,akit Isten egybe hív,nem tölti be Istentől rendelt küldetését a nemzetek megmentését illetően,akkor újabb csoportba helyezi beszédének a terjesztését.Ha az megbukik,akkor létre hoz egy másikat.
          Nincs kiválasztott nép,nincs kiválasztott felekezet,vagy ideológia.
          Ha pedig el fogynának az emberek,akkor kövekből támasztana Isten bizonyságtevőket,hogy munkája meg ne álljon.

  12. Én is igazságtalannak tartom,hogy RHR lett elmarasztalva,holott nem Ő kezdte a kötekedést és most meg úgy van beállítva mintha Ő szítaná a dolgokat,holott Ő kommentelt erre páran meg belekötöttek és akkor persze,hogy védi az igazát errefel Ő van penge élre állítva.Ez így nem volt fair és nem is értem.

    1. Kedves Heavenstreet.seven!

      Ha figyelmesen elolvasod azt a pár kommentet amiben felszólaltunk az egymás iránti sértegetés ellen, láthatod , hogy ezek igazából mindenkinek szóltak, nem csak neki. (Lásd még: Jay-Z, Beyonce és társaik az okkult szolgálatában, máj. 8-i kommentem.) Ha nem így tűnt, akkor elnézést kérek érte. Az egyetlen oka annak, hogy neki válaszoltam direktben egyszer az az volt, hogy ő szólalt fel a moderálás miatt. Ki szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy mindenki véleményére kíváncsiak vagyunk, és amennyiben kommentjeik nem egymás sértegetésére és ócsárolására irányulnak, ezek meg is fognak jelenni. A cél az lenne, hogy példánk és tanúságtevésünk megnyerje az embereket Krisztushoz. Ez talán még fontosabb is mint a különböző doktrinák 100%-os tisztasága.

      János 13:35
      Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.

      Isten áldjon, és szép napot!

      1. Szia Aaron!

        Igen ebben igazad van ez a legfontosabb,hogy szeressük egymást és imádkozzunk egymásért és ne mi hanem az Atya győzzön meg mindenkit az igazságról,hogy találkozhassunk Vele és egymással a Mennyek Országában,ezt kívánom Mindenkinek aki ezt az oldalt látogatja!
        Isten áldjon Téged is!

  13. Jézus Krisztus teste,
    vagyis a Keresztény egyház hamarosan újjáfog éledni…

    Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és
    ne kapjatok az ő csapásaiból…

    ,, Bizony, bizony mondom néktek, hogy sírtok és jajgattok ti, a világ pedig örül:
    ti szomorkodtok, hanem a ti szomorúságtok
    örömre fordul. ” ( Ján Evangélium 16: 20 )

  14. Endre!Hát igen amint az ember elhagyja ezeket a hamis gyülekezeteket,tényleg olyan mintha egy lepel hullana le a szeméről.
    Igen nagyon jó ember RHR/ha már így rövidítve írta a nevét:)Van egy kis csoportunk/bár én sajnos elég jó ideje nem tudtam velük tartani/minden este összegyűlűnk skypon és imádkozunk úrvacsorázunk és olvasunk a bibliából és sokat beszélgetünk és információt cserélünk.Megadom Neked RHR mail címét írj neki bátran nagyon fog örülni Neked:filadelfiai@hotmail.com
    Az említett hölgyekkel pedig szerintem az a baj,hogy túlléptek azon a szerepkörön amit a mi Atyánk nőknek osztott és ezért tévelyegnek.

      1. Kedves SILENT_PETERQE!

        Veszi a lapot, aki veszi a lapot, aki meg nem az így járt!
        A lehetőség mindenkinek meg van adva, vagy így, vagy úgy, de ha körültekintőbbek vagyunk, igen is fel kell hogy tűnjön sok minden.
        Nem könnyű dolog, de mikor volt könnyű a keresztények élete? Soha! Ugye?
        Így van ez most is, és semmi sincs új a nap alatt, mint ahogy senki sem tudja azt, hogy Isten milyen dolgokat vet be a tárházában lévő lehetőségekből!
        Ez is egy fajta lehetőség a Kegyelem vonatra való felszállásra, aztán dönt mindenki, ahogyan akar!

        Tisztelettel és szeretettel: Ditke

        1. Szia Ditke! Az e-mail címem cserfalusipal@freemail.hu, szeretnék egyeztetni veled e-mailen keresztül, mivel úgy látom, mindketten az eredeti, hamisításmentes Bibliai igazságokat kutatjuk.
          (Bocsi az offtopicért)

  15. Sziasztok!
    Lacika vagyok , aki régebben, mint i am anonimus kapcsolódtam be az oldalra.Hoszabb időn keresztül nem voltam aktív a honlapon.De most elképedve látom, hogy kik és milyen hangvételű eszmecserét folytatnak. Szomorúan veszek tudomást róla,hogy enyhén szólva is ” keresztények” milyen modorral ill. hangvétellel beszélnek. Ja és mind ezt elsöprő magabiztossággal teszik, mint akiknek birtokában van minden tudás hatalma.Nem kívánok semmiféle jelzőket hozzáfűzni, csak sajnálattal jegyzem meg.

    1. Az igazi problema az, hogy eloben is ez megy a gyulekezetek java reszeben…
      Ezert is hagyjak ott ezeket sokan.

      1. Szerintem mindannyian tudjuk,de thea azt nem tenn? ki.
        Endre írt nekem hogy sérelmezi hogy thea blokkolja őt mert kérte hogy beszéljen azzal a két asszonnyal akikről elmarasztalóan írt.
        Ez van ma…

        1. Bocs !
          Igaziból “tanítványnak“ akartam küldeni.
          Csak ahogy olvastam az új Obama cenzúra szabályait itt a honlapon,meg hökkentem én is és félrenyomtam a gombot.
          Endre értem már miről beszélsz…

        2. Ez lesz az első és remélhetőleg utolsó hozzászólásom ehhez a vitához, Aaron már leírta a lényeget helyettem.

          Szerintem a személyeskedő hozzászólások kiszűrése nem egyenlő az állami cenzúrával. Ahogy én látom, a politikában mindennapos a sárdobálás, az igazságról viszont egyáltalán nem esik szó. Itt pont fordítva szeretnénk: kiszűrni a személyeskedést és az idők jeleire koncentrálni. Endre és mások, akiknek esetleg szintén nem jelent meg a hozzászólása, biztosan meg fogják tanulni, hogy ezt a kettőt szétválasszák. Biztosan elkövetek hibákat a moderálás során, nagyon utálatos feladat, de törekszem, hogy igazságos legyen. Emailben pedig bárki elérhet, ha valamivel nem ért egyet.

          ?Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi a jutalmatok? Nem ugyanezt teszik-e a vámszedők is?? Máté 5:46

        3. Nincs baj a moderálással.
          Sőt !
          A részrehajlással van baj.
          Az igened legyen igen,a nemed pedig nem.
          Van, cenzúrázz,de legyél igazságos.
          Vagy vegyél le mindenkit aki másról beszél a hozzászólók közül,vagy másra sarat dobál,és trash talk-kozik, akár férfi akár nő, vagy ha hagyod hogy asszonyok leszólongassanak másokat,és azonnal tegezzenek mindenkit tiszteletlenül,és nem szólsz rájuk,akkor legyél igazságos,és engedd meg azt is hogy mások rájuk szóljanak,ha te nem teszed.
          Ha meg nem vagy Istentől felkészítve hogy ebben helyt állj ebben a valóban kényes témában,akkor zárd be a hozzászólás lehetőséget,és akkor nincs ez a fejfájásod,hogy olyannal küszködj amire nem lettél el hívva,és felkészítve.
          Ez fair ,nem???
          Írd bele a cenzúra szövegébe,hogy mindenki tisztelje a másikat,és ha nem ért egyet,akkor ne sátánozzon,meg térjenmeg-ezzen,meg nem vagy keresztény-ezzen senki sem.
          Szerintem ha ezt megteszed,a tiszteletlenebbek,meg lesznek tanítva arra,hogy csak akkor beszéljenek személyesen egymáshoz,ha rendelkeznek alapvető tiszteletadási normákkal.
          Ilyen egyszerű.

          Sok sikert hozzá.

        4. Szia RHR!
          A hozzászólások tartalma csak akkor lesz moderálva, ha az nyíltan ördögi és a kereső nem hívőkben kételyeket támaszthat, vagy ha a hozzászóló tárgyilagos kommentálás helyett / mellett véleményét akképpen próbálja megerősíteni, hogy még pluszban felebarátját is negatív jelzőkkel illeti. Nem a hozzászólások tartalma, hanem inkább prezentációjának milyensége lesz moderálva. Hittel kapcsolatos témákat meg lehet beszélni a fórumban, nem feltétlenül a szíriai háborús cikk alatt. Te, mint a vitákban hevesen résztvevő, engedd meg magadnak azt a feltételezést, hogy talán egy kicsit eltávolodtál az objektivitástól, ami egy kívülállónak könnyen észrevehető. A saját magad által prezentált információk hitelességét áshatod alá azzal, ha túl sok érzelmi töltetet adsz nekik. Biztosan nem fog tudni a Thea 100%-os tökéletes munkát végezni, mert az majdnem lehetetlen, de ami itt folyt az már egyenesen anti-tanúságtevés volt a nem hívő számára. Meggyőződésem, hogy a világ nagy része azért nem hisz Jézusban, mert ilyen és ehhez hasonló példát látnak az egyházakban, gyülekezetekben, és a köztetek folyó “párbeszédekben”. Ez az egész hozzászólás nem csak kifjezetten neked szólt most, hanem mindenkinek, aki ilyen elfajult vitákba keveredett már ezelőtt.

      1. Aaronnal értek együtt ebben a dologban ,amit írt RHR-nek meg az efféle stílusú hozzászólóknak.

  16. Emberek!
    Senki nem látja, hogy ugyan az van ma is, mint Jézus idejében?
    Én hálát adok Istennek, hogy nem kellett több tíz-húsz éveket sínylődnöm különböző felekezetekben, egyházakban, gyülikben és hallgatnom a sok hazugságot, amivel agy mossák az emberek tömegét!
    Mert meg van írva:
    Préd 1:9 Ami volt, ugyanaz lesz ezután is, és ami történt, ugyanaz történik majd ezután is. Semmi új nincs a nap alatt.

    Ma az állkeresztény, hamis tanítók ugyan azok, mint a farizeusok és szadduceusok voltak anno!

    Máté 3:7 Amikor pedig látta, hogy farizeusok és szadduceusok is sokan jönnek hozzá, hogy megkeresztelkedjenek, így szólt hozzájuk: Mérges kígyók fajzatai! Ki figyelmeztetett titeket, hogy meneküljetek Isten eljövendő haragja elől?
    Máté 3:8 Teremjetek azért megtéréshez illő gyümölcsöket,
    Máté 3:9 és ne áltassátok magatokat azzal, hogy Ábrahám a mi atyánk! Mert mondom nektek, hogy Isten ezekből a kövekből is támaszthat fiakat Ábrahámnak.
    Máté 3:10 A fejsze már a fák gyökerén van, és minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak, és tűzre vetnek.

    Most is ugyan az a szituáció, mert az igazság hirdetése nem könnyű, és nem egyszerű feladat!
    Ezért sokat kell szenvedni annak, aki erre elhivatik és ezt vállalja, de Meg van írva:

    Máté 10:22 És mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért, de aki mindvégig helytáll, az megtartatik.

    Én hiszem azt, hogy ezek nem véletlenül lettek leírva Isten igéje által, és sokan felismerik az igazságot!
    Kívánom, hogy nyíljon meg látásra a szemeitek, hallásra a füleitek, értelemre az elmétek, és legyen meg az Úr akarata az életetekben!

    Köszönettel: Ditke

  17. Endre!Én is Revealhiddenreality-nek köszönhetem,hogy átlátok ezeken a dolgokon,sőt engem Ő tanított meg imádkozni és még sok mindenre,minden amit állít leellenőrizhető.A másik dolog pedig az,hogy már jó ideje ismerem és nemhogy a szabadidejét,de a munkaidejéből áldoz sokat arra,hogy másoknak információkat adjon és tanítson és pénzről még sohasem beszélt szóval teljesen ingyen szeretetből teszi szóval már csak ezért sem lehet tévtanító.Jah bocsánat pénzről van szó,de csak akkor ha valakinek segíteni kell,egy rászorulónak.Isten áldja továbbra is a munkáját és kérem én is a mi Atyánkat,hogy sok embertársunknak verje le a lakatokat az elméjéről és hozzonki ezekből a babiloni szektákból!
    Endre Isten áldjon Téged is!

    1. Kedves HEAVENSTREET.SEVEN!

      Sajnos sokan vannak, akik még ha felismertek is valami nem oda illő dolgot, akkor sem mernek lépni, mert félnek! Félnek, mert van az az ige, hogy
      Zsid 10:25 nem hagyva el összejöveteleinket, ahogyan szokásuk némelyeknek, hanem intve egymást annyival inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap.
      Igen közeledik a nap, és mint a zsidó rabszolgákat Egyiptomból, minket is kifog vezetni a pusztába, de aki még sem fogadja el a hívást, sajnos az utolsó napon meglátja, hogy rosszul döntött, és ez az ő döntése.
      Még szerencse, hogy saját döntésünk van! 🙂

      3Ján 1:9 Írtam a gyülekezetnek; de Diotrefesz, aki elsőséget kíván közöttük, nem fogad el minket.

      Diotrephész = ” Zeusz által táplált / nevelt”
      – Diotrephész, János apostollal rivalizáló keresztény vezető

      Most is így van ez, és annak van szerencséje, akit ez a Diotrefesz nem fertőzött meg a tanításaival.
      Dicsőség Istennek a Kegyelméért, Irgalmáért és szeretetéért mellyel irántunk van!

      1. Szia Ditke

        Az általad idézett igével csak annyi a baj,hogy hamisított !!!

        Zsid 10:25 nem hagyva el összejöveteleinket, ahogyan szokásuk némelyeknek, hanem intve egymást annyival inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap

        Eredetileg ez a vers így kezdődik:

        Fel nem hagyva egymás intésével…

        Azért így az eredeti szerint mindjárt más a jelentése.
        Pontosan azért hamisították arra,hogy meg félemlítsék a naív embereket,hogy hozzá kell ragadni a mozgalomhoz,mert ha nem akkor jönnek mindjárt a démonok.
        Aztán miután be sikerült agymosni az embereket,akkor következő fogásnak jön a tízedre való ráhipnotizálás.
        Ez a Nikolaitaizmus bűne.
        Megfélemlítéssel a megfélemlítő akaratának a ráerőszakolása a megfélemlítettre.
        Ezt nevezi a Biblia varázslásnak.
        Amikor valaki azon kezd gondolkodni hogy hátat fordít a babiloni varázsló kontrollos gyülekezetesdinek,és nem megy többet,akkor az első kérdés az miondig,hogy DE HÁT AKKOR HOVA MENJEK EZUTÁN ???
        Mindig azt válaszolom: SEHOVA !!!
        Miért kéne bárhova is mennie bárkinek.
        Isten beszéde szerint az igazi Istenimádat,vagy Istentisztelet,nem az hogy el mész ki szórakozni magad a zenés estiszínházba,ugrálni,üvöltözni,és Shekinát kergetni (ami ráadásul nő nemű találmány,és az eredeti héber-aramic-ban benne sincs ), hanem a mindennapokban,a környezetünkben meg segíteni az árvákat és özvegyeket,és MEGŐRÍZNI ÖNMAGUNKAT A BŰNÖKTŐL.

        Jak 1:27 Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, [és] szeplő nélkül megtartani magát e világtól.

        Természetesen,kell a közösség,de nem cirkusz szinten,hanem egymás építésére,és nem a zsebek tömésére.
        Ha valaki nem gyekorolja óránként a bűnök ellen való küzdelmet, és nem segít a környezetében levő rászorulóknak,akkor feleslegesen megy el az ember a koncertre, erkölcsileg nulla marad.

        1. Szia Meursault

          Óvatosan kell fogalmaznom, mert hát látod,igazából itt csak a negyed kézből való Szír- Izrael témáról szabad most beszélni,és ügyelnem kell,hogy ne legyen válaszomban “érzelmi töltet”, mert hamar kipenderítenek.

          Tudod ez olyan kérdés, amit nem lehet tények nélkül úgy megválaszolni,hogy az itt szalon képes legyen.
          Csak udvariasságból válaszolok,mert kérdeztél.
          A JT mozgalmat ugyan olyan emberek hozták létre, mint a Pünkösdizmust, vagy akár az Adventi,Mormon,Baptista,Evangélikus,Hit íGyülekezete és egyéb mozgalmakat.
          Taze Russel, köztudottan Szabadkőműves volt,csaK úgy mint Parham Fox, William Saymore, Joseph Smidt, stb.
          Igazándiból ezeket a mozgalmakat azért hozták létre,hogy a társadalmakat minél több részre,pártra osszák,hogy minél tagoltabb legyen a társadalom, hogy az emberek sohase tudjanak egyetértve egy véleményen lenni,ha a kormány zsarnok diktatórikus elnyomásával szemben meg kéne magát védenie.
          Kérlek ne érts félre,én magam is Biblia olvasó, és Isten és fia iránt minden napon engedelmességet gyakorolni akaró személy vagyok. Magam is 2o évig vándoroltam gyülekezetről,gyülekezetre,mozgalomból-mozgalomba,kontinensről-kontinensre,mire sokakkal egyben meg értettem,hogy a mozgalmakat,egyházakat, jezsuiták hozták létre,egy hosszútávú propaganda eszközként,amely az antikrisztus hatalombahelyezésére készíti fel az embereket úgy,hogy látszólag el határolja magát politikai pártoktól,és titkos társaságoktól,de vezetőik a piramis csúcsában ugyazazokkal az elitista bankárokkal,politikusokkal,ateista gondolkodókkal dolgoznak együtt az Új Világ Rend bevezetésén.
          Maguk a hétköznapi emberek,akik be léptek ezekbe a szervezetekbe,semmit sem tudnak a valódi tervről,még a közép vezetők sem,csak akik felülről kontrolálják őket,ők tudják a célt,és azt hogy milyen tanokon keresztűl viszik a gyanútlan híveket egész odáig,hogy amikor a keresztényinek látszó világ vezetője követendő példaként fog beszélni egy politikusról,és a Jelenések könyvében ez a hamis próféta világvallásvezető trükkel tüzáldozatot mutat be,és még a protestánsnak látszó felekezetek is hinni fognak neki a látszólagos csodák miatt,azt hiszik hogy Isten embere,aki prófétaként királlyá akarja kenni a világdiktátort,az antikrisztust,mint Isten által választott békeharcost.
          Magukról a Jehova Tanúiról csak azt tudom mondani,mint alapvetően minden más mozgalomba be csalt becsületes,őszintén Istent kereső, de sajnos naív gyülekezetlátogatóról,hogy ki használják őket.
          Mindegyik mozgalom tömve van rendes emberekkel. Nem ők a probléma,őket csak viszálykeltésre használják fel széles körben,hogy a felekezetek közötti teológiai nézetkülőmbségekkel el szigeteljék őket egymástól.
          Én(mi) pontosan erre szeretnénk fel hívni minél szélesebb körben,minden lehetséges fórumon kedves barátaink figyelmét,hogy ne hagyják többé magukat félrevezetni a Left-Right paradime által,és ne maradjanak meg eszközként az Illuminati kezében,hanem jőjjenek ki az emberek ezekből,hogy ne maradjanak vezetőik vétkeinek részesei,mert Isten a nyomorúság végén össze fogja donteni ezeket a babiloni eredetű mozgalmakat.

          Jel 18:4 És hallék más szózatot a mennyből, a mely ezt mondja vala: Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból.

          Mindenkor ezért imádkozunk naponként, hogy ez úttal a kiáramlás sikeres legyen a mozgalmakból,amelyeket Szabadkőművesek vezetnek, magasrangú jezsuita vezetés alatt.

          Tisztelettel irántad,és felfogásod iránt

          RHR

        2. Szia! Utánanéztem az állításodnak a Codex Sinaiticus szövegében, de ott az áll. hogy “el nem hagyván a magunk összegyűjtését”. Milyen bizonyítékok állnak rendelkezésedre a hamisítást illetően? Tisztában vagyok bizonyos hamisításokkal, de ez az állítás új dolog nekem, amit írsz, hogy ez hamisítvány. Én is a színtiszta igazságot kutatom.

          Itt a link a kódexre.
          http://codexsinaiticus.org/en/manuscript.aspx?book=46&chapter=10&lid=en&side=r&verse=25&zoomSlider=0

        3. Sajnos sok moderálás van, amely nem támogatja valaki nézetét.
          El kell mondani, hogy én RevealHiddenReality 85%-ban egyetértek és én sem értem meg, miért kell pár ember lelki világát nem nyilvánosságra hozni, ha ő szabad akaratából úgy kívánja?
          Nagy igazságokat ír, RHR, érdemes lenne egy kicsit rá hallgatni. Pár dologban persze nem értünk egyet, de ez mindenkinek szíve joga. Érdekesnek tartom, hogy Erdélyi Klára írását miért nem moderálja senki? Fennhangon Hit Gyülis, és hát kicsit kimosták a fejét…
          Minél több egyház van, annál több a megosztottság. Ezt pontosan tudja az elit, ezért lett megalkotva a baptizmus, az adventizmus, a pünkösdizmus stbstb. Millió kis harcoló egyház van, amely egytől egyig Jézust árulja, mint valami ereklyét.
          A Bibliát is rendesen átírták, plusz egy-két ember egy-két szót is csatolt hozzá, pl Luther. A talán-t átírni csak-ra az elég kellemetlen… Sajnos a legtöbb ember nem képes rájönni, hogy az egyházak maguk az elit bölcsői. Ott és az iskolában nevelik egymás ellen a gyerekeket már kiskoruktól. Egyik rokonom református iskolába jár, és a katolikus gyerekek ellen neveli a sátánoktató a gyerekeket. A tiszteletesek nagyon nem tiszteletesek, egyszer az egyiket úgy hívtam, hogy András Tiszteletlen Úr, mert kizavarta egy katolikus rokonomat, mert keresztet vetett az oltár előtt, elég szégyen és vérlázító.
          De mit is várjuk egy református senkiházitól?
          A jezsuitákról nem tudok mit mondani, csak azt, hogy én nevezném őket nagyon katolikusoknak…
          Nagyban hasonlít a gondolkodásuk az elitéhez, lsd Ferenc Pápa, aki valljuk be nem egy János Pál…

        4. “sok moderálás van, amely nem támogatja valaki nézetét” – Ez alatt mit értesz? Nem pont te magad kéred ezt, amikor Klárára utalsz?
          Ezen az oldalon csupán a személyeskedő, bántó hozzászólásokat szeretnénk mellőzni. RHR sok hasznos információt oszt meg az olvasókkal, amit bántó megjegyzések nélkül is meg lehet tenni. Szerintem menni fog. 🙂

        5. Szia Pál

          Nem beleszólni szeretbék a párbeszédetekbe, hanem hozzászólni, leírva saját tapasztalatomat a kérdéssel kapcsolatban, mint egy olyan valaki, aki eléggé hosszú ideig volt tagja egy karizmatikus gyülekezetnek és hallotta az ezzel az Igével kapcsolatos tanítást:
          “Zsidó 10:25
          El nem hagyván a magunk GYÜLEKEZETÉT, a miképen szokásuk némelyeknek, hanem intvén egymást annyival inkább, mivel látjátok, hogy ama nap közelget.”

          Ebben a Károli fordításban ez szerepel: “El nem hagyván a magunk GYÜLEKEZETÉT” és ezt így is magyarázták.
          Tehát, ha megtértél X. gyüliben, akkor azt ne hagyd el, mert az nyílván Isten akarata és gondosan bele volt szőve a mondanivalóba az is, hogy az a gyüli az Úrtól van, a lehető legjobb hely és ugyan nem lett kimondva hogy “üdvözítő”, de az ember azért ezt érzékelte, ez “jött le” neki a tanításból, a súlykolásból…
          Magam is átéltem azt a hatalmas lelki tusát, hogy mi lesz, ha nem megyek oda többet, holott 100%-osan biztos voltam abban, hogy Isten vezetése az, hogy jöjjek ki onnan.
          Előtte még a gondolatától is bűnösnek és kárhozatra méltónak gondoltam magam…mÉg azt sem mertem megtenni, hogy egy másik olyan gyülibe menjek Istentiszteletre, ami szintén azonos nevű volt, csak más pásztora volt…. 🙁

          Más fordításokban ez áll:
          Zsid 10:24 Legyen gondunk arra, hogy egymást buzdítsuk a szeretetre és a jó cselekedetekre,
          Zsid 10:25 nem hagyva el ÖSSZEJÖVETELEINKET, ahogyan szokásuk némelyeknek, hanem intve egymást annyival inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap.

          “nem hagyva el ÖSSZEJÖVETELEINKET”… ami más, mint a gyülekezet, ami egy konkrét helyet sejtet.
          Az összejövetel, legalábbis nekem, azt mondja, hogy összejövünk
          (ketten-hárman )Krisztus Jézus Nevében, mint Isten gyermekei, és imádkozunk, stb.
          Tehát a Krisztus Testét = Eklézsiát értem alatta és azért ez mindjárt más, mint amit fentebb leírtam, hogy miként tanítják ezt….

          Ez pedig, amit most Te írtál:
          “…a Codex Sinaiticus szövegében, de ott az áll. hogy ?el nem hagyván a magunk ÖSSZEGYŰJTÉSÉT?. ”
          megerősíti azt, amit én látok ebből az Igéből, Isten kegyelméből.

          “ÖSSZEGYŰJTÉSÉT” = ‘kihívottak közössége, eklézsia, összegyűjtöttek serege..’
          Tehát ragaszkodjunk a tiszta Evangéliumhoz és a Szentíráshoz és oylanokkal legyünk közösségben, akik szintén ilyen életmódot folytatnak, keresztények = krisztusiak, akik engedelemskednek Uruknak.

          Nagyjából ennyit szerettem volna hozzáfűzni a témához 🙂

          Szép estét kívánok!

        6. Kedves CSPal!
          Én ezt használom, ( http://www.mobilbiblia.hu/ )és ezáltal bizton állíthatom, hogy nem is igazán hamisítva lett a Biblia, hanem más szavakkal lett behelyettesítve a szöveg. És így teljesen más értelmet kapnak a versek!
          Én itt eljátszottam egy igeverssel:

          Zsid 11:1 A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.

          ????? (Esztin) ?? (de) ?????? (pisztisz) ??????????? (elpidzomenón) ?????????, (hüposztaszisz) ????????? (pragmatón) ??????? (elegkhosz) ?? (ú) ??????????. (blepomenón)

          Egy szónak több jelentése is van, és ha más szót rakunk be, teljesen más értelmezést nyer a vers, és nem csak ez, hanem az összes többi! Igazándiból nem is igazán hamisítva van, csak ezt a trükköt vetették be a kedves Biblia fordítók!

          G1510 ???? (eimi)
          1) van, megvan, létezik, jelen van
          2) történik, keletkezik
          3) van vhol, időzik, él
          4) lehet, lehetséges (utána infinitivus)
          5) van, ér, érvényes, szolgál vmiül
          6) vhová való, vkik közé tartozik
          7) van neki (birtoklás)
          8) gyakran nem kell fordítani

          Hit : G4102 ?????? (pisztisz)
          1) bizalom
          2) meggyőződés, bizonyosság; bizonyíték
          3) hit
          4) hűség
          5) megbízhatóság
          6) hitelesség; hitel
          7) ígéret; biztosíték, kezesség; szerződés
          8) megbízás; rábízott holmi, letét
          9) oltalom; fennhatóság

          Pedig : G1161 ?? (de)
          1) de, ellenben, viszont
          2) hanem, hanem inkább, sőt
          3) ámde, hát
          4) pedig, mégpedig

          Reménylett: G1679 ?????? (elpidzó)
          – remél, reménykedik, reménysége van, vár vmit

          Valósága: G5287 ????????? (hüposztaszisz)
          1) alátámasztás, alap; lényeg
          2) létezés
          3) állhatatosság, magabiztosság; bizonyosság, meggyőződés, bizonyíték

          Nem: G3756 ?? ??? ??? (ú úk úkh)
          – nem

          látott: G991 ????? (blepó)
          1) néz
          2) lát
          3) újra lát (vak)
          4) ránéz, megnéz, nézeget
          5) ügyel, vigyáz

          Dolgokról: G4229 ??????? (pragma)

          1) tett, cselekedet
          2) eset, dolog
          3) (peres) ügy

          Meggyőződés: G1650 ??????? (elegkhosz)
          1) bizonyítás, cáfolat, vizsgálat
          2) bizonyíték

          Hogy mi az igazság azt csak az Atyánk tudja, de aki őt keresi, biztos megtalálja, és semmi el nem térítheti a keskeny útról!
          Tisztelettel: Ditke

        7. Szia Schwaben !

          Köszönöm,hogy pozitívan vélekedsz rólam,hozzászólásaimról.
          Tudod, beismerem,tényleg nem ismerem a teljes igazságot,és vannak sajátos meglátásaim,amit sohasem azzal a céllal teszek közzé,mert magam esetleg egy gyülekezetet szeretnék alapítani,eddig ismeretlen dogmákkal,mert hírnevet,vagyont, elismerést szeretnék elérni, hanem azért mert felekezeti látások, dogmák, hagyományok nélkül tudom látni közel tíz év intenzív vizsgálódásából fakadó információk alapján, látom azt a valóságos eseménysorozatokat,amelyek bizonyíthatóan arról árulkodnak hogy az egész kereszténység egy gonosz,alattomos cél elérése miatt el van foglalva a felső vezetés szintjén
          Szabadkőműves Illuminátisták által.
          Valamiért,erre még nem jöttem rá,hogy miért,de a magyar emberek,és ezen belül is a kereszténység hívei,különösen nehezen megközelíthetőek ebben a témában,és ha erről nyilatkozol,akkor anélkül,hogy a legtöbb ember el kezdene utána nézni az információknak,még akkor is ha előítélettel van iránta, azonnal le sátánozzák az embert,és tényleg azonnal tiszteletlenség hangnemével azonnal be mutatják a dogma védelmében a viselkedésüket.
          Theának részben igaza van,amikor azt mondja,hogy sértegetés nélkül kell információkat közzé tenni,de csak azért részben,mert pontosan az Illuminátista gyülekezetvezetők olyan ügyesen be idomították az embereket,és irreálisan fel erősítik az emberekben a sértődést bizonyos információkkal,vagy szervezetek neveivel szemben.
          Több országban élve,és külföldről vissza nézve a magyar emberekre,és a keresztényekre,más országok lakosaival,és azok felfogásával szemben,a magyarok különösen sértődősek.
          Pl Amerikában ha a nagyon kényes zsidósággal kapcsolatos dolgokról folytatnak emberek higgadtan beszélgetést, az amerikai zsidók nem ugranak fel baseball bat-tal hogy bebízonyítsák az ellenkezőjét.
          Ha az általam említett Szabadkőművesekről,vagy Jezsuitákról,vagy a Soros György féle illuminátista bankárokról van szó,akkor a velük szimpatizálók nem fordulnak ki önmagukból,és felejtik el az alapvető jó modort, és sátánoznak le senkit.
          Magayországgal kapcsolatosan biztos különös terve van a magyarokat kontroláló Illuminátista elitnek,mert egyik oldalon a JOBBIKOS gyűlülködő véglet,a másikon a mindenképpen Izrael támogatása van,anélkül,hogy bárki figyelembe venné,hogy kb 4 fajta zsidóság van,és hogy ebből melyik az amelyik Isten szerinti való?
          A térségben sehol nincs ez így.
          A téma amivel foglalkozom, meglepő módon tabu témának számít és azonnal leantiszemitáznak,akiket nem a JOBBIK oldalára sikerült a HGY oldalán behúzni.Ha pedig a HGY-s végletet fogadod el,akkor egyből le zsidóimádóznak.
          Ez a nyugati országokban koránt sincs így.
          Ezért is örülök annak,hogy messze élek a hazától,és sok,más országokban szerzett tapasztalaton keresztül táthatom azt ami otthon folyik,hogy ez által,erről beszélve,mások ki szabadulhassanak a félrevezető Jobbos-balos szélsőséges végletekben való röghöz kötözött szemléletből,amelyet az Illuminati One World Order használ,az emberek ellen,hogy gyűlölködésben tartsák az emberek sokaságát.
          Szóval,ha a közeljövőben olyan szavakat használok hogy jezsuiták,szabadkőművesek,vagy Hit Gyülekezete,vagy cionizmus,akkor én nem az ezekhez az embercsinálta csapdaszervezetek mit sem tudó naív híveiről beszélek,és semmi esetre sem sértegetés okáért,hanem mert a zsituációt nem lehet másként nevén nevezni,és azokat akik ezeknek a szervezeteknek a piramis csúcsában dolgoznak a közös cél,egy antikrisztusi birodalom felépítése érdekében.

          Tisztelettel:

          RHR

        8. Természetes, hogy pozitívan vélekedek rólad, hiszen te tudsz nagyon sok igazságot, és én is egy-két dolgot tőled tudtam meg, persze utána is jártam és igazad van.
          Az is pozitív, hogy nem áltatod magad, hogy tudsz mindent 100%, mint ahogyan ezt egyesek teszik…
          Valaki úgy bele tudja magát élni a saját dolgaiba, hogy nem látja az igazságot. Én katolikus vagyok, nem gyónok, nem járok rendszeresen templomba, de szeretem a katolikus hitrendszert. Nem tudom, hogy ez negatívum-e, de én legjobban a katolikus hitet szeretem, mivel van valami “varázsa”.
          Bárki támadhat ez miatt, de mint mondtam, a református egyházat ki nem állhatom. Utánanéztem és Kálvin János valóban kabbalista volt. Egy olyan városmodellt (tökéletes hit-elv-várost) akart létrehozni, ami nem engedi be az akkori katolikusokat. Na de a lényeg kedves RHR, hogy jókat írsz nagyon.
          Ha valaki valakit támad az azért van, mert minden ember más. Lehetetlen, hogy mindenkinek egy legyen a kívánsága.
          Én mindenkivel elnéző vagyok és senki arcába nem vágom bele a Bibliát aki véletlenül nem olvasta. Sokan azt teszik, hogy 100000 sort idéznek a Bibliából kényük kedvük szerint, főleg ha a meghamisított Bibliából idéznek.
          Én már kisgyermekkorom óta ismerem Jézus tanítását, és elfogadom Megváltómnak, és próbálok helyesen élni még ,ha ez nem megy egykönnyen. Ennyi szerintem elég. Elengedhetetlen 2 dolog: 1.Hit—>2. Cselekedet. Ez a kettő a legfontosabb. Ha valaki csak hisz, az semmit sem ér. A hit gyümölcse a jó cselekedet. Van szabad akaratunk, és azt nem tudja elvenni tőlünk senki! Mi akik kereszténynek mondjuk magunkat, Jézust választottuk, aki szenvedett a kereszten értünk. Ez bőven elég… Kell ennél több, kérdezem én mindenkitől, aki más felfogású keresztényt támad?
          Nem csodálom, hogy ekkora a támadó ráta. Ez azért van, mert összejött az Illuminati tevékenysége. Megosztottak lettek az egyházak, kezdve a nagy egyházszakadástól máig.
          De azt ajánlom, hogy tartsunk ki, mert szerintem nem lehetünk túl távol az idők végétől, ha ilyen tempóban haladunk, ami ma folyik a világban.

        9. Sziasztok!
          Multkori hozzászólásommal nem tetszésemet nyilvánítottam ki néhány dologgal kapcsolatban.
          Sok dologgal egyetértek, amit RHR észrevételezett a gyülekezetekkel kapcsolatban.Sőt személyesen is megtapasztaltam saját bőrömön magyarország legnagyobb karizmatikus gyülekezetében furcsa dolgokat ( sajnos-vagy talán nem véletlenül) de én is arra jutottam, hogy nem vállalok közösséget ezekkel és kijövök onnan. Hát álmomban sem gondoltam volna, hogy miknek leszek kitéve ez után. Na de nagyobb a Mindenható kegyelme mint a rosszakaró, embergyilkos ereje. Tehát amiről RHR ír, arról nekem is van élményem tapasztalatból. De ennek ellenére nem átkozom őket és nem kívánok rosszat nekik. Nem értek egyet a dolgaikkal, de megbocsájtok nekik. Ez elsősorban az én érdekem.

          “Theának részben igaza van,amikor azt mondja,hogy sértegetés nélkül kell információkat közzé tenni,de csak azért részben,mert pontosan az Illuminátista gyülekezetvezetők olyan ügyesen be idomították az embereket,és irreálisan fel erősítik az emberekben a sértődést bizonyos információkkal,vagy szervezetek neveivel szemben.”

          Ez is igaz. Csak az a baj ha sértegetünk, hogy saját lelki-szellemi állapotunkat építjük le.Szerintem túl kell lépnünk ezen. Ne essünk bele ebbe a csapdába.
          Azon dolgozok, hogy a Krisztusi szeretet napról -napra erősödjön bennem. Bár nem vagyunk tökéletesek mint emberek, de Jézus vére megtisztít, megszentel megmos ill. a Szent Szellem megtanít minket szeretni az igazságot és gyűlölni a hazugságot. Aztán a Szellem gyümölcseit is meg tudjuk teremni az életünkben. Isten Szelleme ezt valóban felekezetektől függetlenül végzi el.
          Valóban van felelősségünk figyelmeztetni embertársainkat , csak szerintem ezt erőszakkal nem tehetjük, mert támadásként vélik. Mindenkinek magának kell rájönnie(a Szent Szellem vezetése által) és kell a babilon mint vallási-világi rendszer elegyéből kijönni.
          Ehhez segítség ez a honlap. Köszönet Theának ill. azoknak, akik által működik ez az oldal.

      2. Szia Ditke

        Viszont a DIOTREPHESZ -es hozzászólásod nagyon -nagyon jó.
        Ugyanis, Zeusz,mint a mitológiák fő istene,nem más mint sátán megszemélyesítése más alakban.
        Zeusztól tanult, sátántól engedetlenséget tanult Diotrephesz,aki ellene állt az Isten küldötteinek,és akik az apostolokkal egyet értettek,azokat ki vetette.
        Nem Isten természete,szellemisége szerint élt,hanem sátáné szerint.

        1. Kedves REVEALHIDDENREALITY!

          Köszönöm, de Istené a dicsőség, aki elvezet bennünket minden igazságra!
          Meggyőződésem, hogy ő vezeti az embereket a felismerésre kijelentések, látomások, és álmok által, hisz nem ember, hogy hazudjék és,
          MEG VAN ÍRVA:

          4Móz 23:19 Isten nem ember, hogy hazudjék, és nem embernek fia, hogy megváltozzék. Mond-e ő valamit, hogy meg ne tenné? Ígér-e valamit, hogy ne teljesítené?
          Jóel 2:28 Azután kiöntöm majd lelkemet minden testre: fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok pedig látomásokat látnak.

          1Tim 2:3 Mert ez jó és kedves dolog a mi megtartó Istenünk előtt,
          1Tim 2:4 aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság ismeretére.
          1Tim 2:5 Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus,
          1Tim 2:6 aki önmagát adta váltságul mindenekért, mint tanúbizonyság a maga idejében.

          Úgyhogy Övé a dicsőség drága Testvérem, most és mindörökké! ÁMEN. 🙂

  18. Jo kis flame post, nem birom megallni, hogy ne szoljak hozza 😉

    REVEALHIDDENREALITY egyaltalan nem beszel butasagot. A sokszor idezett szoveg pedig akar tenykent is felfoghato. Egyszeruen azert nem ertitek, mert az eletetekbol (hogyismondjam, szerencsetekre?) hianyzik a felismeres, hogy amit keresztenynek gondoltok, az egyaltalan nem az.

    Albert Pike peldaul (tulsagosan is) felulertekelte a majdani (jelenkori) emberek szellemi szinvonalat:
    “A többség, amelynek istenhívő szelleme ettől kezdve iránytű nélkül marad, kiábrándul a kereszténységből.”
    Ahhoz, hogy idaig egyaltalan eljusson valaki hihetetlen energiakat kell mozgositani az onismeret, tarsadalmi ismeretek, stb teren. Ez szuksegszeruen kiabrandulashoz vezet.

    A vicc az, hogy erre szukseg sincs, mert a tomegek agymosasa annyira jol sikerult, hogy nincs igenyuk “iranyture”. 🙂

    btw: Tenyleg ugy gondoljatok, hogy valami kataklizma eseten lesz barmi eselyetek is a tulelesre? 🙂 Max annyi elonnyel indul egy “kereszteny”, hogy kevesbe parazik a halaltol, mint egy barmilyen mas ” ateista” atlagjanos…

    1. Szia peterqe! Örülök, hogy azért csendben követed itt az ?eseményeket?. 🙂

      Szomorú, de szerintem is igaz, amit arról írsz, hogy a keresztények könnyen félrevezethetőek.

      Egy kataklizma esetén, ami mint tudod, szerintem garantált, több tényező is közrejátszik. Egyrészt az ilyen események segítenek egyes embereket felébreszteni vagy Istenhez vezetni. Ez mindig is így volt. Ahol háború van ott az ateisták is elkezdenek gondolkozni arról, hogy vajon tényleg igazuk van-e és elkezd szertefoszlani az az érzésük, hogy életük itt a földön örökké fog tartani.

      A hívőkkel kapcsolatban pedig egyrészt azt mondja a Biblia, hogy ?akik ragaszkodnak Istenükhöz, erősek lesznek és bátor tetteket visznek véghez. És a nép értelmesei sokakat oktatnak.? (Dániel 11:32,33)

      Ugyanakkor a Jelenések könyvéből tudjuk, hogy sokan halnak majd meg: ?íme, nagy sokaság volt ott, amelyet megszámlálni senki sem tudott, minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből ? Ezek azok, akik a nagy nyomorúságból jöttek, és megmosták ruhájukat, és megfehérítették a Bárány vérében.? (Jelenések 7:9, 14)

      Akármelyik is igaz valakire, egy biztos: ?Jézus ekkor ezt mondta neki: “Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él;? (János11:25)

      1. Szia Thea!

        Remélem nem Te veszed sértésnek, ha leszólítalak? De, ha igen, akkor kérlek szólj, nem bántani akarlak!

        Csak egy kis biztatásként, ehhez, amit mondtál:

        “Szomorú, de szerintem is igaz, amit arról írsz, hogy a keresztények könnyen félrevezethetőek.”

        Itt azért inkább az áll, hogy nem! Legalábbis nem a kereszténységben:

        Ján. 10,27
        AZ ÉN JUHAIM HALLJÁK AZ ÉN SZÓMAT, ÉS ÉN ISMEREM ŐKET, ÉS KÖVETNEK ENGEM:
        Ján. 10,28
        És én örök életet adok nékik; ÉS SOHA ÖRÖKKÉ EL NEM VESZNEK, ÉS SENKI KI NEM RAGADJA ŐKET AZ ÉN KEZEMBŐL.
        Ján. 10,29
        Az én Atyám, a ki azokat adta nékem, nagyobb mindeneknél; ÉS SENKI SEM RAGADHATJA KI AZOKAT AZ ÉN ATYÁMNAK KEZÉBŐL.
        ?
        Ezék. 34,17
        Ti pedig, én juhaim, így szól az Úr Isten, ímé én ítéletet teszek juh és juh között, a kosok és bakok közt.

        ?Ezék. 34,22
        És MEGTARTOM AZ ÉN JUHAIMAT, hogy többé ne legyenek zsákmányul, és ítéletet teszek juh és juh között.
        ?Ezék. 34,31
        Ti pedig az én juhaim, legelőm nyája vagytok, emberek vagytok, én pedig Istenetek, ezt mondja az Úr Isten.

        ?Ján. 10,16
        Más JUHAIM is vannak nékem, a melyek nem ebből az akolból valók: azokat is elő kell hoznom, ÉS HALLGATNAK MAJD AZ ÉN SZÓMRA; és lészen egy akol és egy pásztor.
        ?
        Ján. 10,2
        A ki pedig az ajtón megy be, a juhok pásztora az.
        Ján. 10,3
        Ennek az ajtónálló ajtót nyit; ÉS A JUHOK HALLGATNAK ANNAK SZAVÁRA; ÉS A MAGA JUHAIT NEVÖKÖN SZÓLÍTJA, ÉS KIVEZETI ŐKET.
        ?Ján. 10,4
        ÉS MIKOR KIERESZTI AZ Ő JUHAIT, ELŐTTÖK MEGY; ÉS A JUHOK KÖVETIK ŐT, MERT ISMERIK AZ Ő HANGJÁT.
        ?
        Ján. 10,5
        IDEGENT PEDIG NEM KÖVETNEK, HANEM ELFUTNAK ATTÓL: MERT NEM ISMERIK AZ IDEGENEK HANGJÁT.
        Ján. 10,7
        Újra monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy én vagyok a juhoknak ajtaja.
        ?
        Ján. 10,8
        Mindazok, a kik előttem jöttek, tolvajok és rablók: DE NEM HALLGATTAK RÁJOK A JUHOK.
        ?Ján. 10,9
        Én vagyok az ajtó: ha valaki én rajtam megy be, megtartatik és bejár és kijár majd, és legelőt talál.
        ? Ján. 10,10
        A tolvaj nem egyébért jő, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életök legyen, és bővölködjenek.
        ?
        Ján. 10,11
        Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért.
        ?
        Ján. 10,14
        Én vagyok a jó pásztor; és ISMEREM AZ ENYÉIMET, ÉS ENGEM IS ISMERNEK AZ ENYÉIM,
        ?Ján. 10,15
        A miként ismer engem az Atya, és én is ismerem az Atyát; és életemet adom a juhokért.
        Ján. 10,16
        Más JUHAIM is vannak nékem, a melyek nem ebből az akolból valók: azokat is elő kell hoznom, és HALLGATNAK MAJD AZ ÉN SZÓMRA; és lészen egy akol és egy pásztor.

        1. Igen, ez is igaz. Az utolsó időkkel kapcsolatban azért van néhány figyelmeztetés, hogy nem így lesz: “hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is”.
          Talán én vagyok túl borúlátó…

        2. Azért jó az, hogy nem magunkban kell hinnünk:

          Fil. 1,6
          Meg lévén győződve arról, hogy AKI ELKEZDTE BENNETEK A JÓ DOLGOT, ELVÉGEZI a Krisztus Jézusnak napjáig:
          ?2 Tim. 1,12
          A miért szenvedem ezeket is: de nem szégyenlem; mert TUDOM, KINEK HITTEM, és bizonyos vagyok benne, hogy ő az én nála letett kincsemet MEG TUDJA ŐRIZNI AMA NAPRA.
          Luk. 21,36
          VIGYÁZZATOK azért minden időben, KÉRVÉN, hogy MÉLTÓKKÁ TÉTESSETEK arra, hogy elkerüljétek mindezeket, a mik bekövetkeznek, ÉS MEGÁLLHASSATOK az embernek Fia előtt!

          Ján. 6,47
          Bizony, bizony mondom néktek: AKI ÉN BENNEM HISZ, örök élete van annak.
          Ján. 11,25
          Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: AKI HISZ ÉNBENNEM, ha meghal is, él;
          ?Ján. 11,26
          És AKI CSAK ÉL ÉS HISZ ÉN BENNEM, soha meg nem hal. Hiszed-é ezt?
          ?Ján. 12,44
          Jézus pedig kiálta és monda: AKI HISZ ÉN BENNEM, nem én bennem hisz, hanem abban, a ki elküldött engem.
          ?Ján. 12,46
          Én világosságul jöttem e világra, hogy SENKI NE MARADJON A SÖTÉTSÉGBEN, AKI ÉN BENNEM HISZ.
          ?Ján. 14,1
          Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: HIGYJETEK ISTENBEN ÉS HIGYJETEK ÉN BENNEM.
          Róm. 8,11
          De HA ANNAK A LELKE LAKOZIK BENNETEK, a ki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, a ki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is AZ Ő TI BENNETEK LAKOZÓ LELKE ÁLTAL.
          2 Kor. 13,5
          Kísértsétek meg magatokat, ha a hitben vagytok-é? magatokat próbáljátok meg. Avagy nem ismeritek-é magatokat, hogy a Jézus Krisztus bennetek van? Kivévén, ha méltatlanok vagytok.

          Addig, amig az Úr Jézusban maradunk, nincs mitől félni, csak ellenkező esetben:

          Ján. 15,6
          Ha valaki nem marad én bennem, kivettetik, mint a szőlővessző, és megszárad; és egybe gyűjtik ezeket és a tűzre vetik, és megégnek.

        3. Szia Thea

          Nem te vagy a borúlátó, bizony sok magát keresztényenk valló fog elveszni.
          Ha megnézzük a 10 szűz példázatát: 5-5 az arány, vagyis fele-fele.
          Vagy a “ketten lesznek a mezőn, az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik..”
          Vagy:
          “Máté 7:21 Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: ?Uram, Uram!?, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.
          Máté 7:22 Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, és nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem tettünk-e sok hatalmas dolgot a te nevedben?
          Máté 7:23 És akkor azt mondom nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!”

          Félelmes Igék ezek!
          Arra kell buzdítsanak, hogy mind közelebb menjünk Atyánkhoz, hogy odakötözzük magunkat a Kősziklához szorosan, és valósággal legyünk KERESZTÉNYEK = Krisztusi emberek, akik nem csak szájukkal közelednek, hanem valósággal, cselekedeteikben is és életmódjukkal mutatják meg példaként Krisztus természetét, az Atya Országát = Uralmát életükön!

          Azok is nagy veszélyben vannak, akik eltévesztik a sorrendet: első az Úr!
          Akik teológiákban, egyházakban, emberekben bíznak – ami tudjuk, átkot hoz – és nem törekszenek az élő, személyes kapcsolatra, vezetésre az Úrral.
          Akik nagyobb hangsúlyt tesznek a jelekre, csodákra, élményekre, mint a csendes, istenfélő életre az Igével, és az engedelmességből fakadó cselekedetekkel, amik előre el vannak késztítve számunkra Istentől.
          Ezeket bizony be csapják már most, csak nem veszik észre 🙁

          2Timotheosz 3. fejezet…. ez a keresztényekről szól… 🙁

        4. Bizony igy van ez!…csak,aki sziklara épitette a hazat (es nem homokos talajra) az nem fog majd meginogni.
          Es milyen jo,hogy ebben a mondatban: ?hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is?,ott all a “HA” szocska.

        5. Szia Ria!

          Bocs, hogy a multkori kérdésedre nem válaszoltam, de már nem volt lehetőség ott, másutt meg már nem ugyanaz!
          RHR-től azért kértem bocsánatot, mert így kellett tennem. Valóban semmi közöm hozzá, hogy mit hisz, gondol, ír, beszél vagy tanít. És valóban nem kérdezte a véleményemet. Valóban joga van mindenkinek abban hinni, amiben akar. Persze ettől még nem lett belőle keresztény, de ez nem az én dolgom. Mindenki saját maga ad számot magáról, és mindenkinek saját magának kell az Urat követni. ( Van aki nem azért lép a vasúti sínekre amikor jön a vonat, mert nem látta , hanem mert akkor is át akar menni!)
          A többiektől pedig azért kértem bocsánatot, mert nem gondoltam, hogy bárkit is zavar, ha hozzászólok a hsz-ához, vagy ezt tolakodásnak veszi, stb, mert a magam részéről engem sem zavart, ha bárki ezt tette.
          Azt is megértem, hogy aggódsz a “gyengébb” hitüekért, de nem kell, az Úr az Ő juhaira vigyáz. Aki valóban megtért, valóban az Övé, az nem hallgat idegen hangokra. Az tudja, hogy a Biblia Isten Igéje, és gondja van az Istennek az Ő szavára, és aki az Övé, az mind ragaszkodik ahhoz.

    2. Én is már hetek óta figyelem RevealHiddenReality csatornáján a youtubeon a filmjeit,és elsőre azt hittem hogy ez a pali valami antiszemita összeesküvéses bolond,de annyira felpiszkált,hogy el kezdtem utána nézni a jezsuitáknak,meg a szabadkőmáveseknek,és hát be kell látnom,hogy tévedtem.
      Igaza van Michael T-nek. Az egész kereszténység felső vezetése nyakig Illuminátus alkalmazott.
      Nem is fogok többet egyetlen mainstream gyülekezetbe se menni többet.
      Helyette azokat a csoportokat keresem,akik már ott hagyták a zsabadkőműves vezetésű tőrténelmi egyházakat.

      Ne haragudj RevealHiddenReality hogy tudatlanságomban le hülyéztelek. Bocsánatot kérek tőled.

      Endre

    3. Szia!

      Ha halni kell, halni kell, de aki Isten embere, arrol Isten gondot fog viselni, ezt megigerte!

      Ézsaiás: A ki igazságban jár és egyenesen beszél, a ki megveti a zsarolt nyereséget, a ki kezeit rázván, nem vesz ajándékot, a ki fülét bedugja, hogy véres tervet ne halljon, és szemeit befogja, hogy gonoszt ne lásson: Az magasságban lakozik, kőszálak csúcsa a bástyája, kenyerét megkapja, vize el nem fogy.

      Jób: Az éhínségben megment téged a haláltól, és a háborúban a fegyveres kezektől.

      Az Isten Fia: Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem takarnak, mennyei Atyátok mégis táplálja őket! Nem vagytok-e különbek azoknál?

      Tehat aki Isten embere, igenis elonybol indul, ha tuleli a kataklizmat. Nezd meg pl. Isten nepet a 40 eves pusztai vandorlas alatt. Nem rovidult meg az Isten keze!

  19. Akiket a gyülekezetekben programoztak be Rotschild,és Hertzl atya jezsuita Szabadkőműves retorikáival,azok így látják:

    “érdemes lenne az izraelre vonatkozó próféciákat is tanulmányozni”

    Viszont akik ki tudtak jönni a jezsuita szabadkőművesek keresztényinek látszó Babilonából, és el olvassák Albert Pike és Mazzini Illuminatistak levelezését,azok világosan látják,hogy az izraeli szabadkőműves vezetés,fittyet hányva a nép akaratának,amelyben békét akarnak,és elleneznek minden háborút bárkivel is,sikeresen bele tolják országukat a megiddói háború megkezdésébe,ahog azt Albert Pike 33.páholyszintű Szabadkőműves taglalja.

    Az III. VILÁGHÁBORÚ
    A harmadik világháborúra azért kerülne sor, hogy megoldja a politikai cionizmus és az iszlám világ közötti konfliktust. A két oldal kölcsönösen kimerítené egymást, és ez előkészítené a háttérerők illuminátus világközpontjának az átfogó és teljes hatalomátvételét.

    ?A szabadjára engedett nihilisták és ateisták segítségével olyan félelmetes társadalmi kataklizmát provokálunk, amely szörnyűségében meg fogja mutatni a nemzeteknek az abszolút ateizmus, a barbárság, és a legvéresebb felfordulás hatékonyságát. A polgárok ekkor mindenütt rákényszerülnek, hogy védelmezzék önmagukat a forradalmárok kisebbsége ellen, és meg fogják semmisíteni a civilizáció lerombolóit. A többség, amelynek istenhívő szelleme ettől kezdve iránytű nélkül marad, kiábrándul a kereszténységből. Ezek a kiábrándult keresztények – vágyódva egy ideálért, de nem tudva hová forduljanak imádatukkal – el fogják fogadni az igazi fényt a tiszta luciferi doktrina egyetemes megnyilvánulásán keresztül, amely ekkor végre széles körben ismertté válik. Ez a megvilágosodás annak az általános mozgalomnak lesz az eredménye, amely a kereszténység és az ateizmus lerombolását vagy elpusztítását fogja követni, amelyek egyidejűleg lesznek legyőzve és megsemmisítve.?

    A szabadkőművesek teljes sikerrel a politikai cionizmus oldalára állították a keresztényeket,hogy azok majd önként meneteljenek a jáfeti izrael oldalán a húsdarálóba, az igazi sémitai zsidóság ellen.
    Mi keresztények,játék és propaganda eszközeivé váltunk a luciferiánusi Illuminatinak,jezsuitáknak,és szabadkőműveseknek.

    1. Szánalmas a sok szabadkőműveses hozzászólásod. Egy normális ember sem fogja tudni elfogadni ezeket az eszmefuttatásaidat, ha ilyen alaptalan vádakkal indítod a szövegeidet. Az iszonyatosan hosszú trollkodó, okoskodó hozzszólásaidra pedig Churchill örökérvényű mondását idézném, hogy aki 5 percben nem tudja összefoglalani a mondandóját az más gonoszságokra is képes. 😀

      1. Ha érdekelne a (valóban szabadkőműves) Churchill szövege, akkor az igazi eklézsia ellen propagálnék,a babiloni álkereszténység oldalán.
        Pont az a baj,hogy a babiloni álkereszténység világmozgalmában, szabadkőműves embereket követnek,akikről azt hiszik hogy az igazi krisztusi kereszténységről beszélnek.
        Te így látod,én másként.
        Mi a bajod vele?
        Én nem követelhetem hogy bárki higyjen nekem,és ebből kifolyólag tisztelnem kell téged,és mindenkit,aki más véleményen van.Ennél fogva még azt sem mondanám rád,hogy szánalmas vagy.
        Szabadságod van azt hinni amit akarsz. Az én esetemben ez nem hit,hanem több év alapos keresésből származó információkon alapuló meggyőződés.
        Ha csak egy ember fog utána járni mindannak amiről beszélek,és rá jön hogy valóság,és ez arra ösztönzi,hogy meneküljön a babiloni álkereszténység minden szervezetéből,akkor már megérte leégetnem magam a szabadkőműveses szöveg miatt.
        Szerencsére,a hozzám érkező emailek azt bizonyítják hogy több százan kezdtek utánajárni az információknak,és meg tudtak róla győződi hogy valóság,és sikeresen el hagyták a babiloni álkereszténységet.

        Minden jót !
        Tisztelettel

        RHR

    2. Érdekes nem közhelyes megközelítés, jó olvasni nem ‘méjnsrtím” gondolatokat, ha nem is értek mindenben egyet de segít más szemszögből is látni ellentétben a média-vájú fizetett szabvány menzájávál. Churchill mondásai, hasonlóak, mint Ciceró beköpései szépen hangzanak de nincs mögöttük ember és tisztesség. Az öreg szabadkőműves angol cionista eszközként böffenhetett néha de tenni csak azt tehette, amit a bábuk mesterei akartak.

      1. A hitetlenek is tudnak olykor igaz megallapitasokat tenni,mégha nincs is mögöttük ember vagy tisztesség.
        “Mert amikor a poganyok,akik nem ismerik a törvényt,természetes eszük szerint cselekszik azt,amit a törvény követel,akkor ezek a törvény nélküliek önmaguknak szabnak törvényt.Ezzel azt bizonyitjak,hogy a törvény be van irva a szivükbe”(Rom 2:14-15).
        Garami nagyon jol beszélt,Therm.

      2. Hello TheRM

        Magvető (Ria) csak azért helyesel még olyanokat is akiket egyébként ha ne lennének ellenvéleményen az általam leírt Jezsuita világkontrollal,már ezerszer össze veszett volna velük, ha a saját jezsuita tanaikról írtak volna MAGVETŐNEK,és nem engem fikáztak volna.
        Különösen nem érdekel egyébként,mert nem tud semmit arról,hogy hogyan törtek be a Jezsuiták a kezdetben valójában protestánsként induló csoportokba,akik ki akartak özömleni a szintén Jeszuita kontrol alatt levő Katolicizmusból,és hogyan vettek kontroll alá minden királyságot a zsidók nevében.
        Vegyük csak pl az 16o5-ös GUNPOWDER PLOT-ot,amivel kapcsolatban 5oo dollárt mernék fel tenni,hogy se MAGVETŐ( Ria),se GARAMI, de még Ida és Thea sem tudnak semmit hogy eszik -e vagy isszák. Pedig a kereszténység szempontjából nézve különleges jelentősséggel bíró esemény. (Senki ne értsen félre,nem magam akarom felemelni ezzel a kijelentésemmel,és lejáratni sem akarok senkit sem,de ha az ellenkezője lenne az igaz,akkor senki nem vitázna velem olyan valós dolgokról,amik megtörténtek,és bizonyítják,hogy a Lojola alapította jezsuiták felső vezetése,élen a fekete pápával,a világ ura, és el foglalták az egész kereszténységet is)

        Szóval,miután 1588-ban a jezsuitk által szervezett háborúban a Vatikán le győzte az addig legyőzhetetlennek hitt Spanyol flottát,és ez által a háttérben tevékenykedő jezsuita vezetés be tudott épülni a Spanyol kormányzásba,tudták hogy nem lesz ilyen könnyű be venni a katolikus ellenes Brittaniát.
        A Spanyol veszteség hírére James király ki tiltotta országából a jezsuitákat.(Ilyennel egyébként sok ország történelmében találkozni)
        16o5.Nov 5. (Remember Remember The 5th of November ) 12 jezsuita katolikus merényletet tervezett a londoni House of Lords ellen, puskaporral teli hordókkal akarták felrobbantani,amikor King James 1st lett volna jelen.
        Meg akarták ölni,mert nem volt hajlandó behódolni a Jezsuita vezetésű katolikus pápának,és el fogadni az alexandriai hamisított Bibliát,amiből ma már a gyülekezetek 9o%-át agymossák.
        James király halálával azt akarták elérni,hogy helyébe a katolikus Elizabeth kerüljön,akin keresztül Anglia a jezsuita Black Pope hatalma alá került volna a fehér pápán keresztül.
        Akkor ez a jezsuita szervezésű terror nem sikerült. El kapták Guy Fawkes-t és társait,és fellógatták őket.
        Ahogy az lenni szokott minden más országban is,ahonnét ki akarták tiltani a jezsuitákat,miután ki derült hatalomszerzésből származó tervük, ha nem ment elsőre,sikerült másodszorra vagy harmadszorra.
        Így lett ez Anglia ésetében is.
        1 Jakab után 25 évvel később 3.George már a Venetian klubbhoz tartozott,és a pápa megbízottjaként került hatalomba.
        Úgy is hívták:
        Prince Elector of the New Holy Roman Empire.

        Így érte al a fekete pápa,hogy az angolok is az alexandriai okkult bibliát használják ezután,akárcsak más országok.
        Hasonló volt a helyzet Németországban a 2.vil.háb. vége előtt.
        A jezsuita háttér uralom az amcsi haderőt felhasználva,agyon bombáztatta azokat a tartományokat és városokat,ahol a protestáns jellegű felfogás terjedt el,és nem voltak kiváncsiak a katolikus alexandriai hamis bibliára.
        Egyébként maga Adam Weishaupt az Illuminati alapítója is kazár-ashkenazim(jáfetita) jezsuita volt ,(nem igazi sémitai zsidó),
        aki a legmagasabb képzést szerezte a Canon Law ( egyházi törvény) -ból.
        Nem tudom hogy miért,de a jáfeti zsidók,különös vonzalommal vannak a jezsuita szervezet iránt,és ahol csak lehet, be is kerülnek a legmagasabb posztokba.
        Hogy ennek van e köze ahhoz hogy az antikrisztus várásaára ők képzik ki a babiloni álkereszténységet,azt nem látom még át,de van hozzá közük.
        Szóval,arra kérnék mindenkit,aki utána néz ezeknek az infóknak,hogy miután több forrásból meg győződnek az általam közölt dolgok valódiságáról, százszor is gondolják át,hogy el mennek a templomba,vagy gyülekezetbe jezsuita képzpsű szabadkőműves pásztorokat hallgatni.

        Ahogy Jézust azért is küldte be a zsidókhoz az Atya, mert rajta keresztűl hívta ki az igazságot és Istent szerető zsidókat a farizeusok által a hamis babiloni okkult ál-júdaizmusból,amit a babiloni fogságban vettek fel a rabinikus farizeusok,és erőltettek a Talmud által a zsidókra, ugyanúgy ma Isten azokon keresztül hív ki mindenkit a babiloni okkultizmussal átitatott hamis kereszténységből,mielőtt ki tölti rá Isten a haragját,mint ahogy a rómaiak által ki tőltötte haragját a babiloni okkult ál-júdaizmusra.

        Tisztelettel mindenki iránt

        RHR

        1. Köszönöm RHR 🙂

          Írásodat olvasva az jutott eszembe, hogy félelmetes belegondolni abba, hogy a mostani karizmatikus gyülekezetek vezetői ezekhez a talmudista, álzsidó “rabbikhoz” járnak tanulni, hivatkozva a zsidó-keresztény kinyilatkoztatásra, hogy az igazi kereszténység zsidó alapokon áll… ami igaz is lehetne, de nem a talmudista, okkult, judaista tanításokon, hanem a mózesi Törvényeken állva.

          Hallani, hogy minél több embert utaztatnak ki izraeli tanulmány utakra és ott is képezik őket, súlykolják beléjük a zsidó tanokat, amik már réges rég elferdültek a mérőzsinórhoz képest és így amikor majd odakerül a sor, hogy felépül a “3. templom” és bevezetik az állatáldozatokat, és mindent, ami ezzel jár, akkor már nem lesz idegen dolog ez, hanem megszokott, várva várt.

          Észre sem veszik, hogy amikor a siratófalnál és egyéb bibliai helyeknél tisztelegnek, imádkoznak és magasztalják még a porát is e helyeknek, mondván, hogy a shekina, amit összekevernek Isten Dicsőségével egyszer már ott volt és érezni most is ennek nyomát, akkor tömény bálványimádásban, okkultizmusban vannak, ugyanúgy, mint az általuk elítélt római katolikus vallás hívi, amikor ájtatosan végigjárják a kálvária stációit…

          Észre sem veszik hogy betagozódtak a bálvány vallásba, csak más színű a máz, másak a liturgiák, mások a papok “ruhái”, a cifra köntös…hogy eltávolodtak már régen a tiszta Igétől és hogy nincs közük az Atyához és a Fiúhoz. 🙁

          Nem veszik észre, hogy bizony rájuk telepedett a szőrtakaró, ami alatt nagy a sötétség, és beteljesül az ige: “ha a benned lévő világosság sötétség, akkor mekkora a sötétség?”

          🙁

        2. Hát örülök,hogy nem vagyok egyedül ezzel a felismeréssel.
          Még talán én se tudtam volna így összeszedve leírni,hogy mi a valóság,és mi a varázslás közt a különbség,amivel agymosták a hívek millióit.
          Tényleg !
          Bálványimádásba csalták bele őket,egy népet felhasználva,akik csak héberül beszélnek,de Sémhez semmi közük.
          sajnálom őket is,hogy ennyire becsapták őket és nem akarják tudomásul venni.
          Pedig köztük is sok rendes ember van,csak a vezetőik,akik fullra luciferiánusok, és háborúba sodorják őket, olyan dolgot csináltatnak velük,ami miatt gyűlölik őket a nemzetek.
          Ez a régi bevált Rothschild-Hertzl csel,hogy a népeket felhergeljék,és gyűlöljék őket,hogy szegényeknek ne legyen más kiút,mint Izraelben élni,ahol be lökik a politikusok őket,hogy robbantsák ki a háborút Iránnal,Szíria megtámadásával.Mert ebből a konfliktusból minden országra kiterjedő szegénység,és éhínséget kovácsolnak,amikor Irán le zárja a Perzsa-Öbölt,és nem fog menni olaj Europa egyetlen országába sem.Ráadásul,majd az Oroszok is elzárják mind a földgáz,mind a kőolaj vezetéket,és se árúszállítás,se fűtés nem lesz sehol.
          Ördögi módon kifocizták ezt az összes nemzet (szabadkőműves ) vezetői,hogy saját nemzeteiket így egymás ellen ugrasszák.
          Minden nap azért imádkozom,hogy Isten ezrével hozza ki az embertársainkat a gyülekezetekből,és minden embercsinálta babiloni mozgalomból,hogy mire meg kezdik az őrületet,sokak lehessenek Istentől felkészítve,mert akik bent ragadnak a dogmás,hagyományőrzős gyülekezetekben,és történelmi egyházakba,azok első hullámban ateistákká válnak,amikor az Illumináti politikusai be tiltják a kereszténységet és az alsóbb vezetőket,akik nem tudtak semmit a felső vezetőik szabadkőműves kapcsolatairól,nyilvánosan ki fogják végezni,hogy elrettentsék a hívek millióit minden országban.
          Így válik valóra Albert Pike, és a jezsuiták által írt Sion Bölcseinek Jegyzőkönyve koholmány,amit a zsidókra fogtak rá,hogy nagyobb legyen a könyvbentervezett forgatókönnyv miatt a nemzetek gyűlölete.
          El kell hagyni a felekezeteket,mert benne ragadva az emberek,tudtukon kívül olyan tanokat gyakorolnak,amelyek rejtett okkultizmus babiloni tanai,és így az emberek nem tudnak segítséget,és menedéket kapni Istentől a nagy nyomorúságban.
          Ez a veszélye annak,ha emberek bent fognak ragadni a felekezetek okkultizmusában,amit szebadkőműves vezetőik erőltetnek rájuk.

    3. Szerintem nincs szüksége a bábuk mestereinek, nagy lángoló háborúra. céljaik eléréséhez.
      Ma már zajlik a világ (legalábbis az erősek orosz, kínai, usa, izraeli)háború de a kor eszközeivel, fegyvereivel cyber térben.
      A kard, parittya, puska, tank, hajó, légierő, nukleáris erő után. Az emberi erő szerepét folyamatosan átvette a szerkezetek ereje és vált hatékonyabbá, most a szerkezetek szerepét veszi át, a szerkezeteket irányító vezérlésük ereje.
      Ha vezérlést legyőzik, akkor az övék a “háborús” győzelem.
      A cionisták által megszállt országokban, mint mi pedig mi szükség lenne hagyományos népirtásra?
      Övék a média megmondják mit fogyassz! Övék a piac tőlük vásárolsz. Ők állítják elő az élelmiszert amit megeszel, övék vegyi és biológiai ipar. Miért fognának kőbunkót és vágnának fejbe. Te odasétálsz és megteszed.
      De ez a népirtás is zajlik.
      Nem rohannak, te ismered, amit élelemként, gyógyszerként megeszel milyen kapcsolódó és nem kapcsolódó következményeket vált ki?
      De nézzünk csak egy példát a média lebeszél a család alapításról, singli életmódot, elferdültséget dicsőíti.
      Az élelmiszer, amit megeszel, pl. a reklámozott Na szegény só, szerinted mivel van pótolva a Nátrium? Ha kálium, akkor bizony a folyamatosan csökkenti a lehetőségét, hogy fogamzás képes legyél.
      Tehát időt kap a médiától:-(
      De mindent megtudnak veled ettetni, függsz tőlük, miért bonyolítanák életük ellenállásoddal, így szép lassan a média fátyla alatt elérik, amit akarnak.

  20. Innen mar nincs megallas. A profeciak szerint a kozelgo konfliktusokban milliardok lesznek az aldozatok. Az ilyen merteku tomegpusztitas egyelore nehezen felfoghato nekem, de szerencsere ezek utan maz az Isten Fia jon el rendet tenni! Kitartas!

    1. Nem lehet tudni, hogy mikor indul be a kezdeti lökés.
      Valakinek el kell kezdenie kirobbantani egy háborút, na onnan nincs megállás. Amikor már azt halljátok, hogy a magyar hadseregnek Iránban 30 ezer embere meghalt, no akkor van a baj.
      Amíg nincsen kiterjedt III:VH, addig semmi probléma. Egy nagyon kis világháború lesz ez, amit maga az antikrisztus fog megszüntetni fényhozó békéjével.
      Hallanunk kell ugye háborúk híreiről… mindenhonnan. Egy globális háború lesz majd ez, ami szerintem átfogja az egész világot, és pusztítóbb lesz, mint az előző kettő.
      Miután az antik. lelöki magáról az “elit illuminati babiloni áljudaistákat”, és kihirdetik, hogy legyőzetett a világhatalom, na csak akkor fog színre lépni az antikrisztus.
      De az antikrisztusnak sok ismertető jegye lesz, és a legfőbb dolga az, hogy Istennek kiáltsa ki magát.
      Ezekelőtt pedig hatalmas mészárlás lesz, amit lehet, hogy mi sem élünk túl, de azért kitartás, mert én még itt Földön akarom látni Jézust.

      1. Igazad van. Lenyomnak aztan a kepunkbe toljak a “Torvenytaposot”, mint megmento, karizmatikus bekeharcost. Most is az egesz vilag a torveny taposasra van kondicionalva, ennek hatasara el is hidegult a szeretet. Durva latni, hogy valora valnak a dolgok.

    2. Teljesen igazad van.
      Megvalósúlt a Szabadkőművesek terve,amelyhez a jáfeti izraelt használták fel gyújtózsinórnak.
      Ahogy Megváltónk utasított bennünket:

      “IMÁDKOZZATOK (szellemi) JERUZSÁLEM BÉKESSÉGÉÉRT”

      Imádkoznunk kell Izraelben és a térségben élő keresztény testvéreinkért,és azért hogy a környező népekből is sokak forduljanak Istenhez a Megváltó beszédeinek engedelmeskedve.
      És hogy a világ minden országából sokak forduljanak Isten felé.
      A viszonylagos béke utolsó napjait éljük.

      Istennek való engedelmességbe kell burkolódznunk,és másokat is erre tanítani,mert aki most nem kerül jó kapcsolatba Istennel a fiának való engedelmesség által,azokat első hullámban el fogja ragadni a gyűlölködés.
      Továbbá segítenünk kell minél több embertársunknak ki jönni a mai babiloni álkereszténységből,hogy ne legyenek részesei annak bűneinek,és el kerüljék annak csapásait,amivel Isten meg fogja verni azt.
      Készülődjünk !

      1. Egyet értek, mivel fordult a világ. Mára minden amit szentnek mondható eladták (lelkeket, Jézust, szeretet)
        Gyűlölködők az emberek és erkölcsileg romlottak, Úri(hölgyhöz)emberhez méltatlanok.
        Befogtak minket teljességében a Talmudisták, valamint a babilóniai okkultizmus. Reménykedjünk, hogy minél több ember fogadja be magába Jézust és tanítását, a végről, valamint a szeretetről. A szabadkőművesek sikeresen végrehajtották a tervüket, innen már csak a robbanásig kell várni és kész.. A robbanás után már minden megy magától, mint a karikacsapás.
        De erőseknek kell lennünk, nem hagyhatjuk magunkat kiszolgáltatni a jezsuita álkeresztény és álsémi népeknek. Sajnálom azokat, a hívő zsidókat, akik Iránban, Szíriában valamint sokhelyütt a világban vannak, mivel őket üldözik a legjobban.
        Ez az álIzrael nem áll jól senkinek. Szerintem hónapok-hetek kérdése és lesz valami nagy robaj, mivel 20-13 van, vagyis a kígyó éve, ami nem sok jót hoz magával. A 13. család jól kiélheti magát, ebben a derűs évben.

        1. Szia Schwaben

          Lehet hogy rosszul értem,vagy látom,de a Jelenésekben látok egy érdekes dolgot.

          Jel 12:14 De adaték az asszonynak két nagy sasszárny, hogy a kígyó elől elrepüljön a pusztába az ő helyére…

          Nekem nagyon úgy tűnik hogy a két sasszány ugyanaz,mint ami volt Dánielnél babilonnak a két szárnyú oroszlánnak.
          Görög párducnak négy volt.
          Ezek szövetséges birodalmak.
          Ma az igazi sémi zsidók esetében,mert ők a pusztába vitt nép,ez babilon két szövetségesét jelentheti,ami azt jelenti hogy Irán(perzsia és Szíria-Asszíria) az akiket Isten arra használ hogy a sémitai zsidókat el bújtassa,és fel készítse őket,hogy belőlük sokan krisztusban hívővé váljanak,hogy mire a POGÁNYOK TELJESSÉGE,minden nemzetből Isten fia szavainak engedelmeskedők sokaságának száma be teljen,beleértve a jáfeti kazár-ashkenazim vélt -zsidóságot a pogányságba, addigra az Ábrahámnak tett ígérete a MARADÉKRÓL, be teljesedjen.

          Róm 9:27 Ésaiás pedig ezt kiáltja Izrael felől: Ha Izrael fiainak száma [annyi] volna is, mint a tenger fövenye( tenger parton a homok szemek), a MARADÉK (akik Krisztus beszédei által mennek az aAtyához) tartatik meg.

          A testi Izreael (sémitat zsidóság,és nem a kaukázusi jáfeti) felől nincs több beteljesedésre váró prófécia. Minden a szellemi Izraelről szól. A testi sémitai zsidük összeszedése,a MARADÉKRÓL SZÓL,és nem a jáfeti 1917-es Balfour dekrétumról,amelyet az Illuminatisták ki csaltak a Windsor- Brittektől,azzal a trükkel,hogy Rothschildék körbe vetették a Britt királyságot a Németekkel, és a Királyság a Rothschildnak adta Palesztínát,csak hogy hozzák be az amerikaiakat a háborúba, és verjék le a Német fenyegetést,mivel a németek,majdnem hatalmukba kerítették a Birtt királyságot.
          Rotschild a segítségéért, Palesztínát kérte el Erzsébettől. Ők,meg hogy nehogy el vesszen a Gotha-Coburg -Saxo ház,oda ígérték palesztínát Rothschildnak.
          Rotschild fel robbantatta a Lusitania-t,és ezzel az általa megszervezett provokációval,be rántotta Amerikát a háborúba, és vissza verette az ugyancsak általa pénzelt németeket.
          Rotschildot nem érdekli a jáfeti vélt zsidóság sanyarúsága,és hányattatása.neki nem azért kellett Palesztína,mert ő szívén viseli szegények üldöztetését,hanem mert neki kell jeruzsálem,hogy fel építhesse a templomot,hogy a világ királyakényt be ültethesse királyi ceremóniával az ő fiát David Rothschildot,mint az egész világ királyát,akibe Lucifer lesz benne,hogy uralkodhasson az egész világon.

        2. Azt ne felejtsuk el, hogy ugyanaz, aki ezt irta: “maga ül be mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát.”, ezt is irta: “Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok?” “Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, a mint az Isten mondotta”
          Ez alapjan egyaltalan nem biztos, hogy fizikai templomrol van szo! Siman lehet, hogy az igaz keresztenyek kozott nyilvanitja magat Istennek a Torvenytaposo! Mert jelenleg az Isten Temploma a hivok, amit meg akarnak epiteni Izraelben, nem lesz felszentelve Isten altal, ezert nem nevezheto Isten templomanak! Szvsz ez eleg fontos.

        3. Kedves RHR,

          hát egy kis kiagiazításra szorul amit írtál ….
          Elsö – hogy MINDEN zsidó SEMITA – ( viszont nem minden sémita zsidó, vannak arab népek is a sémiták között, ( pl. az elamiták, arameusok – nagyjából a mai Irak-Irán területén) – “Áldott az Úr, SÉMNEK Istene”
          NINCSENEK jáfetita zsidók … a jáfetiták azok a népek, akikböl származnak a nemzetek – és akik szétszórodtak a Földön …
          A kaukázusi zsidók sem jáfetiták – hanem a semiták közül származtak, illetve telepedtek le az assziriai és a babiloni fogság
          után….
          A többi meg – amit pl. Rothschild házról írtál – szimpla spekuláció – ami itt-ott a neten, teljesen ellenörizetlen és jobbára ellenörizhetetlen ! – forrásokból származnak ….
          Ha valaki NEM a Bibliai forrásokat használja – illetve a netröl kapott és ellenörizetlen információknak ül fel – az bizony többnyire mindig tévútakon fog járni és meg fogják téveszteni – különféle összeesküvéselméletekkel, meg hamis illuziókkal – amik még köszönö viszonyban sincsenek a Bibliai kijelentésekkel és valósággal ….

        4. “A többi meg ? amit pl. Rothschild házról írtál ? szimpla spekuláció ? ami itt-ott a neten, teljesen ellenörizetlen és jobbára ellenörizhetetlen ! ? forrásokból származnak ?.
          Ha valaki NEM a Bibliai forrásokat használja ? illetve a netröl kapott és ellenörizetlen információknak ül fel ? az bizony többnyire mindig tévútakon fog járni és meg fogják téveszteni ? különféle összeesküvéselméletekkel, meg hamis illuziókkal ? amik még köszönö viszonyban sincsenek a Bibliai kijelentésekkel és valósággal ?.”

          “Ímé én adok a Sátán zsinagógájából, azok közül, a kik zsidóknak mondják magukat és nem azok, hanem hazudnak”

        5. “Szerintem hónapok-hetek kérdése és lesz valami nagy robaj, mivel 20-13 van, vagyis a kígyó éve, ami nem sok jót hoz magával. A 13. család jól kiélheti magát, ebben a derűs évben.”

          Schwaben,

          ha nem vagyok indiszkrét, megkérdezhetném hogy a fenti idézet – Töled – HOL szerepel a Bibliában ???
          Mert az enyémben ezt sehol sem találom – pedig már jó 25 éve szorgalmasan lapozgatom….

          Ja – vagy hogy nem is a Bibliából indultál ki ….

          Hát akkor meg nincs is miröl beszélni – itt “Az idök jelei” portálon legalábbis nem ….
          Mert ezzel az erövel akár az egyiptomi varázslóktól – vagy a babiloni mágusoktól is informálódhatnánk az apokalipszisröl …
          Nem gondolod ?

          Lapozgassad inkább a már másik által is ajánlott Ezekiel 37-38-39 fejezeteket …. az a “tuti” ….

        6. Hát én nem a Hit Gyülekezete nevű szabadkőműves-sátánista szektából indultam ki az biztos.
          A Biblia azt írja, hogy senki sem tudja a napot, csak az Atya. De azt nem mondja a Biblia, hogy nem lehet találgatni, mikor is kezdődhet el a láncreakció. Elég sok baj van a világon, főleg jelenleg Keleten és Közel-Keleten. Ha már az áljúdai Izrael is bontogatja a szárnyait, akkor mi lehet ezek után? Szíriát, Iránt meg akarják csonkítani, ez elég ok szerintem, hogy kitörjön a veszedelem.
          Én általában a Jelenések Könyvéből szoktam kiindulni, csak azzal meg egy baj van. Nincsen időrendi sorrendben, mivel több darabban külön-külön emelték bele a Bibliába, ahogyan pl Dániel könyvét is.
          A Jelenések könyve tartalmazza, viszont a legpontosabb adatokat is.
          Az a baj, hogy pl. mindenki tippelget, hogy mikor is lesz az elragadtatás, de nincs egyértelmű magyarázat arra, hogy a 7 év alatt mikor is következik be ez.
          Az 1. számú emberek úgy gondolják, hogy a 7 év előtt még, a 2. számúak azt gondolják, hogy 3,5 év után, a 3. szűmúak pedig úgy, hogy a 7 év végén. Ezt csak tippelgetni lehet, de tudni nem.
          A legbölcsebb dolog szerintem, mindig figyelni az idők jeleit, és úgy meghatározni, hogy mi-merre és hogyan.
          A történések a legfontosabb dolog, hiszen Pál is azt hitte, hogy az Ő idejében fog bekövetkezni Jézus visszatérése.
          De mit is mondd a Biblia? Azt, hogy amikor ezek bekövetkeznek, olyan méretű szorongattatást nem látott még a világ.
          Tehát egy rettenetesen nagy horderejű szorongattatásról van itt szó, ami globális, vagyis háborúk, járványok, polgárháborúk, forradalmak lesznek mindenütt, kivétel nélkül. Ettől a nagy háborútól nem mentes az Usa sem, semmilyen pici törzs Afrikában vagy Ausztráliában.
          A 666-bélyeget is minden embernek adják, nem csak 1-2-nek. De még közel sincs globális probléma, de írtam már, hogy ha majd azt látjuk, hogy nincs élelmiszer meg stb. na onnantól lehet félni, de nem rettegni, mivel keresztényként tudnunk kell mit is fognak ezek jelenteni.

        7. Üdvözlöm tisztelt Klára

          Túl sokat nem tudok önnek írni,mert látszólag ön a HGY- vonalon mozogva szemléli a dolgokat, amelyról meg vagyok győződve hogy propaganda eszköz a Jezsuita 3.templomos antikrisztusvárás tervéhez, jómagam pedig igyekszem távol maradni mindenfajta dogmától ami abból az irányból jön a Szabadkőműves tanítók által.
          Így bizonyosan be látja,hogy ha nem kérdezem önt,akkor semmi szükség arra hogy a nyakamba másszon erőszakoskodva. Ön abban hisz amire beprogramozták a szervezetekben,én meg abban hogy abból ki kell menekülni ,de nagyon gyorsan.
          Az hogy ön 25 éve olvassa a Bibliát, semmit sem jelent.
          Ahhoz hogy ön bizonyos lehessen abban hogy jó Bibliát olvas,ahhoz naponként kell minimum 2 eredetibb ógörög szöveget a kezében tartania,és legalább 3 magyar fordítást kell hozzá olvasnia,mert szegény Bibliát orba–szájba telehamisították kedves jezsuita barátaink.
          És így,ha ezt ön nem műveli, akkor 98%-os esélye van arra hogy okkultizmussal átszőtt Bibliát magolt be 25 éven át.
          Ne értsen félre kérem, nagyra becsülöm a szorgalmát,mert ma már olyat is alig találni aki legalább 2 hétig naponta bele olvas a Bibliába, de ha meg figyeli a Joshua napjaiban élő írástudók viselkedését,akik szintén évtizedeken át olvasták és magolták a Talmudot,és a Tórát csak emlékkönyvnek használták,és az Isten fiát meg kicsúfolták,mert összeesküvésnek látszó dolgokról beszélt,amikor fel hívta a nép figyelmét a hamisítók csalásaira,akkor meg kell értenie,hogy a helyzet most is tökéletesen ugyanaz.
          Nem szándékozom önt kioktatni,mert amikor egy asszony 25 év Bibliatanulmányozás után se jön rá,hogy az írás arra tanít,hogy legyünk tisztelettel egymás iránt,és ne szólongassunk be mindenkinek,aki nem ugyanúgy lát,mint ahogy azt látom az ön hozzászólásaiban,főként hogy egyszer már egy korábbi topiknál azt írta rólam másokkal egyben hogy SZÉL ÁLTAL EGYBEFÚJT SZEMÉT VSGYOK, így azt hiszem hogy meg érti ha arra kérem,hogy mellőzze a nekem való hozzászólásokat.

          Végezetül, had ajánljak egy linket,ahol saját szemével láthatja,hogy a mai jáfeti vélt-Izraelt Rotschild-ék építették azzal a céllal,hogy trónörökösük egy napon a szintén általuk kifocizott templomban tetszeleghessen a világ királyaként.

          http://www.gnosticliberationfront.com/rothschild__the_israeli_supreme.htm

          További tisztelettel:

          RHR

  21. kissé hiányos ez a cikk is, semmi tény anyag arról, hogy mit és miért bombáztak az izraeliek (ti. hezbollahnak szánt iráni rakétákat…). De mindegy is, a lényeg úgyis az, hogy végre lehessen egy kissé finoman amerika és izrael ellenes cikket összedobni.
    btw, érdemes lenne az izraelre vonatkozó próféciákat is tanulmányozni, pl ezékiel 38-39.

    1. Te honnét tudod,hogy valóban rakéták voltak ott,és hogy azt a Hezbollah-nak készítették?
      Te a Krudinák Alajos vagy,és te láttad saját szemeiddel?
      Jaaa!
      A Hetek-be írták 2o -ad kézből való hírek alapján,igaz ?
      Meg az ATV -ben is bemondták,nem ?
      Te komolyan el hissed hogy az igazat beszélik ezekben a médiákban?
      Téged aztán jól beagymostak apám !
      Te is azok közé a fanatikusok közé tartozol,akik embert is ölnének,a Német Sándor kérésére.
      Ez lenne a kereszténység tényleg a Német Sanyi szerint ?
      Nem csoda hogy mindenki azt hiszi a kereszténységről,hogy a keresztes háborúk elkövetői.
      Légyszi,máskor írd ki hogy Hites vagy,mert nem szeretném ha valaki össze keverne a keresztényekkel.

Hozzászólás a(z) heavenstreet.seven bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend