Nagytestvér

Államilag kijelölt gondnokok figyelik a gyerekeket és szülőket Skóciában már a szülészeten is

lead-maternity-ward

Forrás: Scottish Express

A kórházi tartózkodás alatt megítélik az újszülöttek szüleinek nézeteit a faji kérdéseket és a különbözőséget illetően a skót kormány legújabb családellenes intézkedése szerint.

A fenti intézkedést kitaláló egészségügyi bizottság egy másik beteg kezdeményezése keretében pedig kérdőíveket töltet ki a gyerekekkel, akár óvodáskorúakkal is, amelyben egy tízes skálán kell értékelniük szüleiket és gondviselőiket.

A projekt a baljós és igen orwelli, Skóciában éppen bevezetés alatt álló ?Csináljuk Jól Minden Gyerekkel? nevű (Getting It Right For Every Child, GIRFEC) állami rendszer égisze alatt fut.

A terv része az is, hogy minden gyerek számára kijelölnek egy állami gondviselőt, hivatalos kifejezéssel ?Megnevezett Személyt?, akinek törvényben garantált joga lesz beleszólni, hogy a szülők hogyan nevelik gyerekeiket.

A GIRFEC rendszer része az a javaslat is, ami szerint a gyerekek személyes adatait több adatbázisban is tárolnák, amelyeket a szociális munkások, a tanárok és egyéb állami hivatalnokok használhatnának.

A ?szülői alkalmasság a jólét biztosítására? kérdőívet Lanarkshire-ben vezették be egy közös program keretein belül, az egészségügyi és helyi hatóságok bevonásával.

A program egyik részének lényege, hogy a szülőket a szülészeti osztály dolgozóinak bevonásával figyelnék, hogy felmérjék szülői alkalmasságukat.

Amennyiben úgy gondolják, hogy további vizsgálódásra van szükség, egy másik kérdőív segítségével többek között olyan kérdéseket tesznek fel nekik, hogy ?tiszteletben tartják és értékelik-e a különbözőséget? vagy ?kellő fontosságot tulajdonítanak-e a faji, etnikai és kulturális örökségüknek?.

A Lanarkshire-i ?eszközkészlet? része a gyerekek számára készített kérdőív is, amiben a gyerekeknek egy tízes skálán kell értékelniük szüleiket vagy gondviselőiket különböző területeken.

A kicsiket, akik akár óvodáskorúakat is, különböző szuggesztív kérdésekkel próbálják válaszadásra ösztönözni, mint például, hogy ?van-e valaki, aki komolyan meghallgatja a véleményüket és ötleteiket vagy bármit, amit mondani akarnak??

Emma Carr, a Big Brother Watch szervezet igazgatója a következőket mondta:

?Miért kezeli a skót kormány gyanúsítottként a szülőket? A szülésznőket pedig nem kellene ilyen feladatokkal terhelni és arra kérni, hogy a gyámhatóság szerepét átvéve megfigyeljék az újdonsült szülőket, amikor nekik ennél sokkal fontosabb feladatuk van.

Az ilyen állami, bürokratikus túlkapások azt az érzést keltik, hogy minden szülő gyanúsítottnak számít. Az egészségügyi szolgálatnak inkább azzal kéne törődnie, hogy a leendő szülők a lehető legjobb egészségügyi ellátást és támogatást kapják, nem pedig rendőrösdit játszani és a szülőket a különbözőséggel kapcsolatos nézeteikről faggatni.

Az óvodáskorú gyerekektől pedig ?hivatalos? véleményt kérni saját szüleikről igazi katasztrófához vezethet. Mi történik, amikor egy ötéves nem kapja meg az áhított játékot karácsonyra? A hatóságoknak el kéne gondolkozni azon, hogy mit akarnak elérni. Az ilyen kérdőívekkel játszótéri besúgókká nevelik a gyerekeket.?

A Lanarkshire-i GIRFEC hírlevélben az áll, hogy a tanárok hamarosan ?egyetlen kattintással elérhetik a gyerekek jólétére és szélesebb világára vonatkozó legfontosabb adatokat?, miközben a hatóságok állítják, hogy az adatok tárolása nem központilag történik.

?Ez egy tipikus példája annak, amikor az állam túlságosan sokat akar tudni az emberek magánéletéről,? mondja Jackson Carlaw, a skót konzervatívok szóvivője egészségügyi kérdésekben.

Az egészségügyi szolgálat szóvivője elmondta, hogy a legtöbb szülő csak a kérdőív első részét töltené ki, ami az egészségügyi kérdéseket és ?szülői alkalmasságot? vizsgálja, és csupán ?a családok kis részének? kellene kitölteni a részletesebb kérdőívet a szülésznő segítségével.

Hozzátette, hogy ?a felmérést a családdal közösen, támogatólag töltik ki. Az így összegyűjtött információk kizárólag a csecsemő jólétét szolgálják, és csak erre használják. A szülőknek joga van megtagadni azoknak a kérdések a megválaszolását, amik számukra kényelmetlenek.?

Előző posztKövetkező poszt

3 hozzászólás

  1. Lelki szemeim előtt lepereg,ahogy felügyelő paparazzók a gyerekes anyukákat üldözik.Tolja az úton,kiugranak a bokorból,kérdőív a szeme alá,fotósorozat,kikapják a gyereket a kocsiból,rutin vizsgálat,kap egy kis szalagot hogy meg volt,és mennek vadászni tovább.
    Az a baj ezzel,hogy azt mondják á nem kell kitölteni mindenhol a kérdőívüket,de amikor jön az ellenőrzés,akkor jön az a szöveg,hogy nem kap meg valamit,mert nem töltötte ki ezt meg ezt a részt.
    Jönnek a túlkapások,a szüleiktől elszakított gyerekek,az anyák akik kétségbeesetten próbálják összetartani a családot,de a hatóság szedi szét a családját a szeme láttára.
    A feszültség megmarad az anyában,hiszen a gyerekét is elkezdik faggatni,rettegés lesz az élete szerencsétlennek.Igaz lehet,hogy a feszültséget egyesek fent akarják tartani,mert akkor könnyebb az embereket rossz dolgokra rávenni,hiszen meg kell felelniük,és ezért mindenre hajlandóak.
    Persze elintézik,hogy minél több feltétel legyen,kéz kezet mos alapján kitudja mit csináltatnak majd az anyákkal,mert itt a nyitott kapu,a lehetőség erre,ki az aki nem fogja kihasználni ezt,esetleg hasznot húzni belőle.
    Azután jönnek a kipattanó botrányok,kitalálják hogy kell egy ellenőrt ellenőrző ellenőr,és kész a káosz megint.Nekem mindegy mit mondanak,mindig így van.
    Istennél is van ellenőrzés,és lehallgatás,de ott van tisztelet és szeretet is.Isten mindent hall és mindent lát amit csak akar,de nála van megbocsájtás,és ha kell felejtés is,és türelem.
    Isten is tulajdonképp diktatúrát tart fenn,de a teremtményétől nem követel olyasmit amire nem képes,és rengeteget ad nap mint nap az életünkhöz.
    Inkább az ő rendjéhez húz a szívem,mert tudom hogy egy szerető Istenhez fordulok a problémáimmal ,soha nem fog kihasználni gyengeségemben,és soha nem ítél olyasmire ami nem érdemlek meg.

  2. Thank you for highlighting this issue. Please consider signing and sharing this petition which is helping to get the word out.

    https://www.change.org/en-GB/petitions/members-of-the-scottish-parliament-reject-girfec-surveillance-and-named-person-for-every-child-in-scotland#supporters

    For background information and the latest news please visit this forum thread.

    http://www.home-education.biz/forum/general-discussion/12948-big-brother-scotland.html

  3. Igen már ismerjük,minden a mi érdekünkben történik,de persze nem miattunk.Sok beszédnek sok az alja.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Send this to friend