Tudomány és technika

Tízezer dolláros díj a bibliai teremtéstörténet megcáfolójának

Forrás: WND.com

A teremtéstudomány egyik kaliforniai szakértője 10.000 dolláros díjat ajánlott fel annak, aki egy döntőbíró előtt képes bebizonyítani, hogy az evolucionistáknak igazuk van, és a Biblia téved az élet kialakulását illetően.

Dr. Joseph Mastropaolo, aki korábban kineziológiát tanított, tízezer dollárt ajánlott fel saját pénzéből a Szószerinti Teremtésper (Literal Genesis Trial) elnevezésű kihíváshoz.

A másik félnek is 10.000 dollárt kell felajánlani, a győztes pedig mindent visz.

Mastropaolo weboldalán elmondja, hogy az evolúció “minden tudományos bizonyítékot nélkülöz”.

“Ennek a megállapításnak a legfőbb bizonyítéka, hogy a kihívást továbbítottuk a világ valamennyi, szókimondásáról és kritikáiról ismert evolucionistája számára, hogy szálljanak versenybe a díjért,” mondja Mastropaolo, hozzátéve, hogy “az evolúció sehol sem létezik a világegyetemben, soha nem is létezett, és nem is fog, kivéve egy 2500 éves babonán alapuló kiforgatott fantazmagória formájában.”

A mai napig egyetlen egy embert sem lehetett rávenni a 374.000 evolucionista közül, akik személyes vagy a szervezeten keresztül kiküldött meghívót kaptak, hogy a világ elé tárják az elméletet alátámasztó bizonyítékaikat.

A személyesen meghívottak között volt például Richard Dawkins, az Oxford Egyetem professzora, aki Mastropaolo szerint “valószínűleg az evolúciós folyamatok elsőszámú népszerűsítője a világon és egy jottányi tudományos bizonyítékkal sem rendelkezik,” valamint George Will, Pulitzer díjas újságíró.

A Szószerinti Teremtéspert egy kaliforniai bíróságon tartanák Santa Ana-ban, a fellebbviteli bíróság egyik bírója előtt, akit a felek közös megegyezéssel választanának.

“A bizonyítéknak tudományos jellegűnek kell lennie, ami azt jelenti, hogy objektív, érvényes, megbízható és kalibrált,” mondja Mastropaolo.

“Nincs korlát megszabva a prezentálható bizonyítékok számára az evolucionisták részéről,” jegyzi meg Mastropaolo a weboldalon. “Amennyiben rendelkeznek tudományos bizonyítékkal, arra sincs korlát, hogy hány alkalommal nyerhetik el a tízezer dolláros díjat (kevesebb, mint 6 hónap alatt meghaladhatják az 1 millió dollárt).”

“Ők nem buta emberek, sőt értelmesek, olyannyira értelmesek, hogy tudják, ilyen tudományos bizonyíték nem létezik, még a mini perre elegendő sem,” nyilatkozta a Guardian-nek.

Dr. Joseph Mastropaolo két alelnöki díjat is nyert, egyet a légtér biztonsága, a másikat a légi egészségtan terén elért munkájáért. Huszonhat éven keresztül tanított biomechanikát és fiziológiát a Long Beach-i California State Egyetemen.

Előző posztKövetkező poszt

477 hozzászólás

    1. Azok már a próbálkozásért is busás jutalomban részesülnek evolucionista körökben. Persze az evolúciót éppen annyira nem lehet bizonyítani, mint azt, hogy 1+1 az 5.
      Annyira kifogytak az ötletekből, hogy ma már az evolúció leghangosabb szószólói is tanácstalanok az élet keletkezésével kapcsolatban és a leghihetetlenebb történetekkel állnak elő.
      Itt egy példa Richard Dawkinstól:
      https://youtu.be/ld91S0ChWNk?t=1h2m57s

  1. Olvasva a Teremtés – Evolúció vitát a következőre jutottam:

    Isten, mint teremtő erő. – Ezt elfogadom.
    Evolúció, mint hajtó erő. – Ezt kell elfogadni.
    Így értelmét veszti az a kihívás is: Teremtés vs Evolúció

    Kifejtés:

    Isten:

    Istenről köztudott, mindenek felett örködő, teljes univerzum ura, amit szívünkből, lelkünkből érzünk, elfogadunk(vagy elutasítunk). Ha isten nincs, lélek sincs sehol, csak üres tér és semmiség. Isten által lett üres tér megtöltve, élesztve és növesztve.

    Evolúció:

    Evolúció egy rendszer. Kiválasztódások, túlélések táplálékláncok rendszere. Arra, hogy mi alapján eszi meg a tigris az őzet, szarvast, mi alapján vadásszanak, hogy a törékeny egyensúly fennmaradjon, rendeltetett az evolúció rendszere. Természetesen ezt Isten irányítása alatt!

    A vita értelmetlensége:

    Isten az embert nem arra teremtette, hogy a harmóniát megbontsa. Egy rendszert nem tehetsz az irányító fölé, mert így csak káoszt szülne. Ember hajlamos arra, magát Istennek érezze(lásd az élet-halál kérdéskörét), de amint megpróbálja uralni azt, elbukik!
    Evolúció rendszere is egy harmónia örzésére lett létrehozva. Szóval a vita értelmetlen!

    1. Kedves Attila!

      A kiválasztódás és túlélés nem egyenlő az evolúcióval. A kiválasztáshoz kell, hogy legyen miből választani. Az evolúció alapvetően nem egyéb, mint az Isten ellen fellázadt ember kísérlete, hogy Istent megpróbálja kitörölni a képből, hogy elhallgattassa a lelkiismeretét, hogy elhitesse magával, hogy soha senkinek nem kell számot adnia tetteiről.
      A vita azért nem értelmetlen, mert az evolúciót tényként tanítják a gyerekeinknek. Évekkel ezelőtt, mivel kevés volt az alternatív információ sok millió fiatal veszítette el a hitét, mert azt hitte, hogy egy tudományos ténnyel van dolga. Pedig csak egy jó nagy hazugság az egész. Olyan nagy, hogy a legtöbb emberben fel sem merül, hogy bárki merne ekkorát hazudni. (“Ha elég nagyot hazudsz, és azt elég sokszor ismételed, előbb vagy utóbb mindenki elhiszi.” – Adolf Hitler, akinek Darwin Fajok eredete című munkája volt a kedvenc olvasmánya)

    2. Hogy lehet az evolúció “hajtó erő” kedves Attila? Az ÉLET él és élni akar… Egy neves pszichológus fogalmazott (direkt nem írom hogy ki, nehogy elindítson egy másik szálat) úgy, hogy “valaki él engem” hiszen anélkül, hogy akarnánk, lélegzünk, sőt, nagyon is ragaszkodunk ahhoz hogy éljünk, ezt senki nem “tanította” 🙂 nekünk.

      Éppen, nem versengés van, úgy, hogy a másikat legyűrje, van a fajok/egyedek között. Hivatalos tananyagban szerepel ökológiában a niche-áthelyeződés (niche=a legkisebb feltételhalmaz az élethez, ahol az egyed túlélni és szaporodni képes).

      Erre egy példát vettünk: egy patakban két féreg él, hőmérséklet-igénye az egyiknek 5-20 fok között, a másiknak 10-25 fok között. Felismerik, hogy nincsenek egyedül, hanem a táplálékon osztozni kell.Mit tesznek? Az evolúció-elv szerint “megtanulnak” nagyon hőmérséklet-intervallumban létezni, “túlélni”, pedig NEM ez történik!
      Az egyik LEADJA AZ IGÉNYÉT és 5-15 fok között képes már ezután élni, a másik meg SZINTÉN: 15-25 között fog élni ezután, értsd úgy, hogy elpusztul az előző, már 18 fokos vízben, ahol előbb NEM! A természetben nem öldöklés van, hanem együttműködés 🙂 … hát persze, enni azért kell, de csak annyit, hogy túléljenek, nem úgy mint az ember 🙁

  2. The problem with atheism is that there are no holidays. Can you imagine the kids in school, workers at their workplace not having any religious holidays like Diwali , Kwanza, Easter, Christmas, Ramadan, etc. Enough to drive someone batty. Just work, work, work, and not a holiday where you can rest and relax, paint graffiti on the walls, rob a cigar store or a bank, or do all that youthful mischief kids in the tenements and slums do when not otherwise occupied.
    So, before you declare religion obsolete and vote in favour of evolution consider all the wall scrubbing, police work needed and crowding of idle youth on the streets that we’ll have to put up with. Religion with all its superstition, primitive and archaic thinking is still useful in restraining kids of running wild.
    Tudtam volna magyarul is, de eletem 2/3 angol nyelvu orszagban eltem, konnyebben fejezem ki magamat angolul.
    Sorry about it.

  3. Én kiállnék de nem vagyok tudós, kettő nincs 10 ezer dollárom amivel minden vitázónak be kell szállni ebbe a perbe, és aki megnyeri a pert az viszi az egész pénzt
    A Richard Dawkins féle evoluciónista csoportnak igaza van– de csak RÉSZBEN
    A kereszténységek igaza van–DE CSAK RÉSZBEN
    A hindu az egy elképesztő spekuláció,épp úgy, mint az Intelligens tervező teóriát alkotó szkeptikus társaság marhaságai.
    Csak ketten vannak akik igazak ,-de még sincs mindenben igazuk..
    Igaz a Teremtés, de igaz az evolúciós fejlődés is– csak az OKOT és “Azt Aminek” köszönhetjük az élet születését, nem tudja egyik se.

    1. Mi köze a szkeptikus társaságnak az intelligens tervezéshez?? Éppen ellene van a kettő egymásnak!

  4. Nem csoda , hogy senki nem állt még ki. Mert bármelyik becsületes tudós aki a dolgok mélyére tekint látja hogy valami baj a van a Véletlen kialakulás elméletével.

    Ajánlanék két szakmailag nagyon jó könyvet. Amit tudósok írtak. Közöttük többen maguk is egykor ateisták voltak. De őszintén keresték az igazságot.

    Az első főleg azoknak akik még nem hívők de foglalkoztatja őket a kérdés.
    1. John C. Lennox-tól A tudomány valóban eltemette Istent?

    John Lennox MA PhD DPhil Dsc az Oxfordi egyetem matematika professzora valamint a Green College Matematikai és Tudományfilozófiai Társaságának tagja.
    A könyvet ajánlják még további a tudományt magas szinten művelők mint:

    Keith Frayn, MD PhD DSc FRCPath, a humán metabolizmus professzora szintén Oxfordi egyetem.
    Alan Emery, MD PhD DSc FRCP FRCPE FRSE FRSA a humán genetika nyugalmazott professzora Edinburgh-i egyetem.
    Chris Paraskeva, BSc DPhil, kísérleti onkológia professzora Bristoli egyetem.

    Ezt a könyvet pedig hívő keresztényeknek ajánlom elsősorban, valamint mindenki másnak akik válaszokat keresnek és nyitottak az igazságra. Részletekbe menően tárgyalja szinte az össze tudomány ágat ami az eredet kérdéssel foglakozik
    Szintén igen igényes és részletes könyv:

    2. Kérdés a kezdetekhez avagy a teremtés logikája!

    A könyv szerzői pedig :
    Don Batten , B.SC (Honorus), PhD kitüntetéssel szerezte meg a Bachelor of Science fokozatát az agrártudományok területén. Fő kutatási területe a növénybiológia.

    Ken Ham , B. Sc Dip. Ed. keresztény előadó és író az Answers in Genesis alapítója.

    Jonathan D. Sarfati, B.Sc ( Honorus) , Ph.D, F.M. Fizikus-kémikus. Kitüntetéssel szerezte meg a Bachelor of Science Honorus fokozatát .

    Carl Wieland, M. B. , B.S. Orvos Adelaide Dél-ausztrállia. Ismert előadó, Számos könyv szerzője

    1. Persze, hogy gond van, hisz az evolúció nem a “véletlen kialakulás”, hanem annak pontosan az ellentéte. A rendező elvek a lényegek, mint például a szelekció. Ahogy a szitán sem “véletlenül” esnek ki a kisebb szemek úgy a szelekció során sem véletlen esnek ki hátrányosabb tulajdonságokat kódoló gének. Mielőtt az ember kritizálna meg kellene érteni!

      1. Kedves d!

        A szelekcióhoz először szükség van egy halmazra, amiből szelektálhatsz. A szita létezése is értelmetlen szitálandó alapanyag nélkül.

      2. Az evolúció csak egy részét vezényli az általad említett “rendező elv”, ám ezen rendező elv nem képes sem új fajokat, sem új szerveket létrehozni. Egy hüllő nem fog tudni repülni, ha egyszercsak szárnya nő. Egy rakás változáson kell keresztül mennie kezdve a keringésétől, a csontozaton, az izomzaton, az idegrendszeren át egészen az emésztésig és úgy, hogy változása során egyszersem kerülhet evolúciós hátrányba. Ezt felismerve az evolucionisták behozták a képbe a VÉLETLEN pozitív mutációt. Ezzel viszont az a baj, hogy ilyet még sosem tapasztaltunk. Minden mutáció negatív. A mutáció feladata, hogy kiszűrje az életképtelen egyedeket és nem az, hogy garantálja fejlődésüket, tehát pont ellentéte, mint ahogy be akarják nekünk adni. A szelekcióval is gondok vannak, hiszen ha van szelekció, akkor van szelektor. Ki, vagy mi a szelektor?

        1. Kedves Jeromos!Ez itt a lét és a nemlét kérdése.Sőt,több: élet-halál kérdés.Anyag kérdése is,így hát a tér kérdése és az idő kérdése is.Amikor a klasszikus ok-okozatot,vagy akár az általad nem szívlelt “véletlent” próbáljuk magyarázni ezekkel a tényezőkkel,abban az a probléma,hogy egyikről sem tudjuk igazából,hogy micsoda.
          Már csak ezért sem éri meg ebből az irányból bármire is ráközelíteni.

        2. Kedves Jeromos,újra átolvasva írásodat,nem vagyok benne biztos,hogy a “véletlent” valóban negatív színben akartad-e feltüntetni.Ne haragudj,ez itt nekem nem világos.Majd holnap átolvasom még.Ha félreértettem,elnézésedet kérem! A mondanivalóm többi részében azonban meglehetősen biztos vagyok.A világra jellemző sok bizonytalanság mellett,van mégis,ami teljesen biztos. 🙂

        3. A köztudatot nem igazán érdekli a magasröptű filozófia, “neki” a fejében pontosan megvan az evolúciós véletlennek definíciója,…tudniillik anélkül az emberek le sem tehették az érettségit. Itt Jeromos tulajdonképen egy tudományos paradigma megdöntésével próbálkozik, de van egy olyan érzésem, hogy D nem igazán akar belemenni egy ilyen beszélgetésben.

        4. Valóban,Adrian.Az iskolákban belénk sulykolt “tananyagok” olyan programozást jelentenek,amiken nehéz túllépni.Meghatározzák az egész látásmódunkat,és sok embernek eszébe sem jut,hogy túl lehet ezeken látni és lépni.Az iskolák,pontosabban inkább az elmeprogramozó központok olyan gondolkodásmód felé terelnek,ahol ez az ok-okozati rendszer egy mindenható mechanizmussá válik,és mindent ezzel akarnak magyarázni.Arra akartam utalni,hogy az anyagról tanítanak,de azt is lehetne mondani,megkérdőjelezhetetlen kijelentéseket tesznek az anyagról,az energiáról,az időről és a térről,miközben soha senki sem tudta még leírni,megfogalmazni,hogy mi is igazából az anyag, a tér,az energia és az idő.
          Például a Grand canyon falán megmutatkozó egymásra rakódott tektonikus réteglemezekkel is olyan ok-okozatiságot akarnak bemutatni,amely az idő szerepét érzékelteti az általuk evolúciónak nevezett folyamatban.Miközben senki sem tudja valójában,mi is az idő…

          Egyébként utólag úgy látom,hogy tényleg inkább D-nek kellett volna címeznem tegnapi soraimat,nem Jeromosnak.

        5. Az evolúcióban minden változás tulajdonképpen véletlen (most véletlen alatt a nem célszerűt kell érteni, miképpen ez a teória nem ismeri el a célszerűséget) és ez a változás vagy hasznos és akkor megmarad, vagy haszontalan és akkor eltűnik.
          Csakhogy egy változás önmagában lehet hasznos, de a körülményeket vizsgálva bizonyosan káros (pusztán evolucionális logikával). Az egyedi különbözőség faji szempontból nem jelent előnyt.
          Nagyon profán példával élve, ti elvennétek egy olyan nőt, akinek 4 keze van, csak azért mert egyszerre tud mosogatni és kenyeret kenni?

        6. Jeromos,ne már!!! 😀 😀 😀 Akár elvenném,akár nem,ez már döntés kérdése lenne.A döntés is változást eredményez.Vannak olyan változások,amiknek mélyebb okát vagy nem érti az ember,vagy nem is akarja érteni,ezért ezen változások okát elnevezi véletlennek.Ezek mögött is fellelhetőek lennének az okok.Legfeljebb néhány ilyen hatás feltárása ellentmondna a megcsontosodott ismeretnek,és újra kéne gondolni az egészet,esetleg méghozzá teljesen más alapokon.
          Az anyag tudománya és a Jézus Megváltásában való hit közötti különbség,hogy a természettudományok az okok feltárására determináltak,és az a természettudomány,amelyik képtelen erre,nem is igazi természettudomány.A Megváltásban való hit viszont olyan tudás,amelyik számára nem fontos az élet eredetének az atomi szintig menő feltárása,hanem az élet szeretete a fontos.A hit nem azt feszegeti,hogy hogyan is került elő pontosan az élet,hanem örül annak,hogy van élet,örül annak,hogy élünk,és a hit azon igyekszik,hogy kiterjessze ezt az életörömöt.”Ajándék lónak ne nézd a fogát!” 🙂 Az élet ajándék,és a hit ezt nem is akarja különösebben feszegetni.Hanem egyszerűen csak örülni akar az életnek.

        7. Lenin, szerintem a kettő nagyon is összefügg és az egyik erősíti a másikat.

          “Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat. Nap napnak mond beszédet; éj éjnek ad jelentést. Nem olyan szó, sem olyan beszéd, a melynek hangja nem hallható.” Zsoltárok 19

          Pál pedig ezt írta erről a Róma 1-ben:

          “Mert nyilván van az Istennek haragja mennyből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága ellen, kik az igazságot hamissággal feltartóztatják. Mert a mi az Isten felől tudható nyilván van ő bennök; mert az Isten megjelentette nékik: Mert a mi Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik; úgy, hogy ők menthetetlenek. Mert bár az Istent megismerték, mindazáltal nem mint Istent dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak; hanem az ő okoskodásaikban hiábavalókká lettek, és az ő balgatag szívök megsötétedett. Magokat bölcseknek vallván, balgatagokká lettek; És az örökkévaló Istennek dicsőségét felcserélték a mulandó embereknek és madaraknak és négylábú állatoknak és csúszó-mászó állatoknak képmásával.”

          Igazad van, hogy a megváltáshoz nincs szükség természettudományos ismeretekre, azonban az igaz tudományok, legyenek természeti vagy egyéb fajták, a hitet erősítik. Ennek az ajándék lónak igenis nézd meg a fogát és még hálásabb leszel az ajándékért! 🙂

        8. ez egy kicsit elvezet az eredeti témától, de Isten nem misztériumokat közölt, hanem egy teljesen racionális világot – a következtetést levonva Isten a tetteiben racionális (tehát kiszámítható), természetében meg tökéletes (tehát nem fejlődőképes).

        9. Kedves Thea!Gyönyörű észrevételek,hálás vagyok értül!Nem véletlenül igyekeztem kihangsúlyozni,hogy természettudomány.Az evolúciós paradigma is a természettudományos oldalról való rátekintés.Van más fajta tudomány is.A “megfontolás tudománya”.(Példabeszédek 8:12) Észérveket keresni hitünk alapjainak.Valóban kicsit utánanézni ezen ajándék ló fogának.De ez akkor is csak ajándék..! 🙂 És még ez a legtermészettudományosabb megközelítés,ráadásul!A hit.Mert ez nem az élet eredetnének a tudományossága,hanem az élet szeretetének a tudományossága.Legalábbis remélem,hogy jól értelmeztem,mindazt,amit mondtál.Szétnézünk Isten teremtésében,de nem azt keressük benne,hogyan is lett mindez teremtve,hanem annak a módját keressük,hogy miképpen fejezzük ki maradéktalanul az ebbéli örömünket. “Örüljetek,ismét mondom,örüljetek…” 🙂

        10. Thea,még annyit hozzátennék,hogy a szigorúan vett természettudományok mindig gnosztikus nézetek,és Isten gondolatát keresik.A hit is tudás,méghozzá annak a tudása,hogy Isten gondolata a szeretet.Mivel Isten a szeretet,nem is jár más a fejében sosem,mint a szeretet. “Továbbá atyámfiai,amik csak igazak,amik csak tisztességesek,amik csak igazságosak,amik csak tiszták,amik csak kedvesek,amik csak jóhírűek; ha van valami erény,és ha van valami dicséret,ezekről gondolkodjatok.”(Filippibeliekhez 4:8) Igazából ez az,amit természettudománynak lehetne és kellene nevezni.

  5. Etetés etetés és etetés….A világ teremtését Kisfaludy György nagyjából leirja az elemekkel, és a téridőfizikával. Mindannyian tovaterjedő hullámtérben létezünk sőt magunk vagyunk a hullám, csak állóhullámként jelenünk meg, de gömbszerüen terjedve.
    Egy baseboll laszti formátumban a pocakodnál kicsit masszivabban…élet végén a 10101010 hullámzástérben a 0 térfélről majd ujra az 1 beáthullámozódva..vagy jó vizsga esetén más bolygóra mondjuk akkor a 012012012 hullámtérbe.
    Igen a számrendszereket innen kippintotta a mataematika.

    És nincs olyan hogy NOÉnak 3 fia és abból 1 fehér 1 sárga 1 fekete…gondolkozz! Hol látsz 1 családon belül 3 külömböző raszt?

    Külömböző földönkivüli jövevények külömböző emberrasszokat teremtettek a saját genetikájukkal ami valószinü hogy kompatibilis az univerzumban vagy a már földön élő emlősökkel keresztezték a saját genetikájukat.
    Innen a hatalmas csontvázak a 3 szemü vagy 1 de nagy szemü koponyák és a mai többfajta rassz ma már keveredve külön alrasszokat is képezve.
    De mint látjuk sokszor idegrendszerileg bensőleg nem kompatibilisek mert a sok betegség ezt mutatja főleg elmetevékenység területén.
    Sajnos a gátlástalanok gyöznek látszólag de nem mert azok a testi anyagukat nem tudják átszellemesiteni igy maradnak a köv 26000éves fordulóra.

    1. Szia Hegel, “A világ teremtését Kisfaludy György nagyjából leirja az elemekkel, és a téridőfizikával. ”

      De a Biblia másképpen mondja és nem úgy, ahogy a Kisfaludy György:-) És csak meg kellene engedned a Bibliában hívőknek, hogy aszerint gondolkodjanak, ahogy őket szerintük a Szent Szellem vezeti. Neked nem kötelező abban hinni, amiben a Krisztus hívők hisznek. Te hihetsz a Kisfaludy Györgyben:-) Természetesen mindezt szeretettel írtam neked. De azt azért jószándékkal elmondom neked, hogy az egy rossz döntés az életedben, ha nem Istennek hiszel, hanem helyette a Kisfaludy Györgynek. És mégegy jó tanács: vigyázz az ezotériával, nagyon vakvágányra szaladhatsz vele, mert az direkt azért van, hogy becsapjon.

      Szeretettel: NetWin

      1. “És mégegy jó tanács: vigyázz az ezotériával, nagyon vakvágányra szaladhatsz vele, mert az direkt azért van, hogy becsapjon.”

        Gondolom Kisfaludy György jót röhögne ezen! Mármint, hogy ezoterikusnak hívod.
        Hívd aminek akarod és higgy a Bibliában, megengedjük.

        Szerető, ölelő szépelgő öleléssel
        Balázs

        1. Ja és azt azért megkérdezném, hogy neked milyen formában jelenik meg Isten? Néha lehet egy kicsit Kisfaludy György, vagy Eckhart Tolle is?
          Vagy mindig a nagy Isten marad Jézus Krisztus egyszülött fiával?

      2. Esetleg a 16. századi német suszter proféta,Jacob Böhme is ezoterikus kagyvasz adott. A baj ezzel, hogy Isten számtalan módon segíti eszmélésünket, de annak úgymond magától kell bekövetkeznie. Akik csak és csak a Bibliát tartják egyedüli hiteles forrásnak, un. Isten szavának azok csak leszűkítik látókörüket egy dologra.
        Persze megértem, hogy nem tudjuk kinek minek higgyünk, így nem is tudunk szeparálni és belekapaszkodunk egy-pár biztosnak hit dologba.
        A muzulmán és a zsidó összeesküvő ugyanolyan közel van Istenhez mint mi magunk, a gyilkost ugyanúgy szereti mint a megmentőt. Persze sorsuk más és más lesz ?holtukban? és életek láncolataiban, tetteik fényében és sötétségében megfelelően. Isten minden mert csak ő van, így ha megtudjuk kik vagyunk valójában, befejeződik a keresgélés. Addig meg mindenki abban hisz amiben akar, a keresztények a Bibliában, a mohamedánok a Koránban stb.. És mindenki azt hiszi ővé az egyetlen, egyedül igaz hit. Jézus nem kívánja, hogy sztároljuk és piedesztálra állítsuk, csak hogy értsük. Hát nem könnyű mint ahogy igazából érdek nélkül szeretni sem, de ezért vagyunk itt. Jézus meghallgat, kérdezzétek ezekről, ne csak a sablont nyomjátok mint a beragadt lemezjátszó.

        ?1.? A teremtményi ész a megformált, megragadott, kimondott szóban van, ezért képi
        lény és Istent is mindig képi lénynek gondolja, aki haragra lobbanhat, és beléphet a
        tulajdonságokba gonoszra-jóra. Az ész ilyen módon azt képzelte az isteni akarat mély
        törvényéről, hogy Isten magában öröktől elhatározta és eldöntötte, amit teremtményével
        tenni akart; bosszúállóvá lett, hogy szeretetét és irgalmasságát kiválasztottjainak
        kinyilváníthassa. Ebben az esetben Isten haragja dicsőségének szükségképpeni
        kinyilatkoztatója lenne, miként a tűz a fénynek.

        ?2.? De az észnek sem Isten akaratáról, sem a megformált szó és a teremtmény
        elválasztásáról nincs helyes fogalma. Mert ha Istennek szándékában lett volna valaha,
        hogy ekként nyilatkoztassa ki magát, akkor kinyilatkoztatása nem lenne örök, kedélyen
        és helyen kívüli, akkor eme szándéknak valaha kezdete és oka lett volna az istenségben,
        amit Isten fontolgatott volna Hármasságában; akkor Istenben gondolatok lennének,
        amelyek alakká mintáznák benne, amire gondol.

        ?3.? De Isten Egyetlen és mindennek alapja, és a lények szeme és az esszenciák
        oka: A természet és teremtmény az ő tulajdonságából keletkezik, miről is akarhatna hát
        tanakodni, ha ellenség nincs előtte, se mögötte, és Isten egymaga minden, ő a lehetőség
        és a képesség.

        ?4.? Ezért csak Isten változatlan, egyetlen lényéről beszélhetünk, arról, amit Ő akar,
        akart és akar mindig, nem pedig Isten töprengéséről, mert nincs benne töprengés. Isten
        minden látás szeme és minden lény alapja; csupáncsak egyet akar és tesz folyvást: szüli
        magát az Atyában, Fiúban, Szent Szellemben, kinyilatkoztatásának bölcsességébe; Az
        Egyetlen, alaptalan Isten mást semmit sem akar, nem tépelődik másról. Mert ha többfélét
        akarna önmagában, akkor nem volna elég mindenható ahhoz, hogy ugyanezzel az
        akaratával mindezt véghez is vigye. Ezért Isten önmagában csak önmagát akarhatja: mert
        amit öröktől akart, az önmaga, s így ő az egyedüli Egy és nem több: semmi sincs ami
        viszálykodhatna Vele, ami tépelődést, megoszláshoz vezető viszályt okozhatna.

        ?5.? Ugyanúgy mindarról, ami az örök alapból származik, úgy kell gondolnunk, hogy
        saját önösségében van és külön akarat, és nincs semmi előtte való, ami összetörheti. E
        külön akarat aztán maga lép be egy idegen foglalatba, amely az első alaphoz, melyből

        keletkezett, nem hasonlít, s így az egészről leszakad. Így értjük meg a bukott ördögöt és
        az ember lelkét, hogy a teremtmény a teljes akaratról leszakadt és egy más foglalat
        önösségébe (az egyetlen isteni születés ellenében) belé

        1. Kedves Balázs!

          Nem ítélkezni szeretnék Böhme felett (ez Isten dolga), de az Ige azt tanítja, hogy ítéljünk meg mindent, hogy Istentől van-e.
          Böhme munkásságáról olvasva, amit az általad idézett sorok is megerősítenek, erre akadtam:
          “Gondolkozása nem volt logikai, és csak azt, amit isteni sugalmazásnak tartott, követvén, nehéz eligazodni előadásában, melynek nyelve is homályos, és az apokalipszis, továbbá az alkímia félig megértett szavait, képeket és hasonlatokat, sajátságos egyveleggé keveri.”

          Jézus és a Megváltás nem homályos, nem nehéz megérteni vagy eligazodni rajta.

          “Félek azonban, hogy amiképp a kígyó Évát ravaszságával elcsalta, a ti gondolataitokat is el fogja fordítani a Felkenthez ragaszkodó őszinte, szentül tiszta egyszerűségtől, és megrontja azokat.” 2. Korinthus 13:3

        2. Balázs!

          Nincs több út… egy van. Ahogy Isten az Igazság, így Istenből is, igazságból is egy van.
          Több egymásnak ellentmondó kijelentés egyszerre nem lehet igaz. Vagy csak az egyik igaz, vagy egyik sem. Ez színtiszta racionalitás, mondhatnám, logika. Márpedig a buddhizmus, a Korán, Kisfaludy és Biblia mást mondanak – morális tanításokban lehetnek egyezések, ám a kereszténység teológiája teljesen eltér minden más vallás teológiájától.

        3. Kedves Thea!

          Most mondjam azt, hogy számomra Böhme ezen szavai nem tök homályosak. És hogy tökéletes passzban van Jézuséval. Persze nem mindent értett még ő maga se amit leírt, de hát ő egy közvetítő volt a 16, vagy hanyadik századból. Nem érdekes sem Böhme, sem Tolle sem a többi. Mit próbáltak átadni szavakkal vagy egyéb módon? Mi a vallások és egyebek közös gyökere?
          Az igazság egy és Isten egy . Isten minden, a párnád gyűrődésétől a parázna vágyakig és a legtisztább csecsemő nevetéséig. Mit keresünk? A szemünk ami lát, azon keresztül lát ő is.
          Emberi erkölcsöket és látásmódot akartok ráerőltetni Istenre és magatokban ez sikerülhet is.
          Mi torzít? Mi alapján ítéled meg , hogy Istentől való-e? A torzító(egyébként szükségszerű) ego munkája, de most is a saját egok beszélgetnek, írogatnak bizonygatva igazukat, mely eltakarja a tisztánlátást és úgy veszi hülyére gazdájukat, hogy öröm nézni.
          És az utolsó idézet persze igaz, ezért nem hiszek bizonyos részemnek. A kígyót ne kint keressétek, hanem belül!!!

        4. “Az igazság egy és Isten egy . Isten minden, a párnád gyűrődésétől a parázna vágyakig és a legtisztább csecsemő nevetéséig. ”

          nem, ezek nem istenek, ezek csak teremtmények. Isten a világunkon kívüli entitás.

          amit nyomsz, az meg vegytiszta new age.

        5. “Mi alapján ítéled meg , hogy Istentől való-e?” Az alapján, hogy hallgatjuk Tollet, Kisfaludyt, Böhmet meg a többieket és majd mi magunk döntjük el azt, hogy mi való Istentől és mi nem,… persze tetszés alapján.
          Balázs, ha megkérdezhetem, mi a célod az életben? Mit miért teszel?

        6. Adrian
          “Persze tetszés alapján”.

          Pont arról beszélek, hogy nem. Nem tetszés szerinti válogatás.
          Ugyanaz mint bárkinek, Istenhez közelíteni, megérteni a világot és emberi gyarlóságaimon urrá lenni.
          Mondok egy példát. Évekig rettegtem, mert olyan gonosz dolgokat kezdtem érzékelni a világban, olyan rémisztő entitásokat láttam, hogy csak na, halott emberek szellemei, démonok. mert bizony vannak ilyenek. Imádkoztam, féltem, imádkoztam, féltem. Szembeállítás volt, Isten-jó, egyebek-rossz. Aztán történt valami, lelki élmények, egy pillanatra beengedtek egy nézőpontba, hívhatjuk kegyelemnek, a mindenben a semmit tapasztaltam. Innentől fogva nem löktem el a félelmem tárgyait mert megértettem, hogy belőlem vannak és Istenből, mert én is belőle vagyok meg mindenki. Szükség van rájuk is, hogy az emberek választhassák a fényt, és ezek egyébként nagyon szenvednek tudatlanságukban. De a leggonoszabb ember is Istenből van és ő nem ítéli meg, majd a gonosz megítéli magát.
          Olyan jelentéktelenné váltak, hogy számomra semmivé foszlottak. Nekem felszabadulás volt és örülök neki.

          Jeromos
          Tényleg? New Age? Fel kell címkéznie az egodnak, hogy rögtön elvethesd. Nem is tudom pontosan mi az. Az elmének kategoria kell, színtiszta igaz vagy hamis és luciferkotol megtévesztési szándékkal érkezik. Van ilyen is, persze. De a legnagyobb megtévesztés belül van és luciferkonak mindegy a megtévesztés iránya, mindegy miben hiszel mert a gondolataidban való feltétlen hit nem engedi a megismerés következő lépcsőjét.
          Az anyag miből van? Istenből. Benne, belőle, általa.
          Így az anyag megnyilvánulása is csak ő. És az emberi lélek is Istenéhez hasonlatos hiszen ahhoz fraktálisan hasonló , de nem azonos. Innen az hasonlatosság, Isten képmására.
          De nem írok ide többet, mert csak zavarásnak érzitek és hogy hiteteket gúnyolom. Pedig semmi sem áll távolabb tőlem.

        7. Kedves Balázs!

          Igen, az ember már csak ilyen… kategóriákban gondolkodik. Te sem vagy más. A new-age az, amit képviselsz, az a szinkretista maszlag (már bocs). Öszzekeverve a keleti vallásokat ezoterikus miszticizmussal, Krisztus felhasználva, tanait kiüresítve, megváltoztatva. A new-age egyetlenegy célja, hogy elüssön az üdvösségtől. Tipikus new-age-s tan a panteizmus (a világ Isten – ez tulajdonképpen Isten anyagba rántása). Nem hihetsz egyszerre a reinkarnációban és Krisztus tanaiban mert nem összehozható. Arról már nem is beszélek, hogy a new-ages reinkarnáció-felfogás alapjaiban különbözik a keleti reinkarnáció tantól – míg egy keleti embernek a reinkarnáció börtön, ahonnan szabadulni akar, addig a nyugati felfogásban menedék, ahova el lehet bújni, hogy elodázzuk a felelősséget.

          ” Istenhez közelíteni, megérteni a világot és emberi gyarlóságaimon urrá lenni.”

          írod…

          de Istenhez nem lehet közelíteni, illetve lehet, csak nincs értelme. mindegy, hogy 50 métert tudsz úszni, vagy 50 km-t, az óceánba így is, úgy is belefúlsz.
          ez azt is jelenti, hogy gyarlóságaidon képtelen vagy 100%-osan úrrá lenni, minden nap elbuksz… minden nap (nem csak te, mindenki, mert az emberi természet ilyen – bűnös).

          továbbá…

          “Az anyag miből van? Istenből. Benne, belőle, általa.”

          Nem, nem Istenből van, hanem Istentől, mint ahogy a szobrász által készített szobor sem a szobrászból van. Isten más kategória, más minőség – világunk minden eleme (így egésze is) véges, részleges, hiányos, változó, tehát tökéletlen, míg Isten végtelen, teljes, változatlan és tökéletes.

          “mindegy miben hiszel mert a gondolataidban való feltétlen hit nem engedi a megismerés következő lépcsőjét.”

          de ebben a gondolatodban feltétlen hiszel – ugye? nem érzel ellentmondást?
          Krisztus sehol sem beszélt megismerési lépcsőkről, hanem a rendszered feladására biztatott… ugye “Új ember” kell, tehát teljes csere. Amit te vallasz, az egy rossz rendszer pofozgatása, ezzel szemben Krisztus új rendszert vár el. Inkább kövess egy jó rendszert rosszul, mint egy rossz rendszert jól. Hogy érthetőbb legyek: amit te akarsz, kinevelni magadból egy istent, de nem kinevelni kell, hanem beengedni Istent, kitárni a kapuidat – magyarul elfogadni Krisztus áldozatát, beismerni, hogy te egymagad, a saját erődből alkalmatlan, képtelen vagy az üdvösségre, Istennel való közösségre.

  6. Akkor folytatom mert látom nem esett le ,Isten meg is mondja mi az ok:Mert Ádám teremtetett először, Éva csak azután, és nem Ádámot vezette tévútra a kísértő, hanem az asszonyt, és ő esett bűnbe.

    Nem érted Isten beszédét?
    A tanítást az asszonynak nem engedem-ezt mondja Isten.Se kicsit,se nagyon,egyszerűen sehogy.Nincs ezen mit agyalni,Isten egyértelmű mint mindíg,nem kell itt belemagyarázni a feleség,férj kapcsolatot.
    Tehát összegezzük csak Isten mit is akar?Az assszony legyen csendben,legyen alázatos,ne uralkodjék a férjén(se a férfiakon),tanuljon és ne tanítsa az Igét! Milyen érdekes,hogy a nőt lehetett anno az édenben is könnyen megvezetni Isten beszédével.Nem lenne rossz az oldal de pár sületlenséget már olvastam azért.
    .Az Úr áldjon.

    1. Ez egy blog és fórum, ahol bárki hozzászólhat a cikkekhez és a többiek hozzászólásaihoz a lefektetett szabályok szerint, nem pedig egy gyülekezet. Számomra ez a legfontosabb követendő útmutató a kommunikációra: “Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.” És ez független attól, hogy milyen neműek kommunikálnak.

    2. És “Ádám” más Igeverset is ismer ezen kívül, hogy “Az asszony legyen csendben,legyen alázatos,ne uralkodjék a férjén(se a férfiakon),tanuljon és ne tanítsa az Igét! Se kicsit,se nagyon,egyszerűen sehogy..”?!
      Vagyis lehet “Ádámtól” csendben, alázatosan , tanulni ezenkívül bármit is?!

    3. Szia Magyar Srác, az általad leírtak teljesen fedik a valóságot. Ezzel kapcsolatban is szeretnék küldeni neked egy emailt, hogy tudnék privát üzenetet küldeni, ezen az oldalon ez lehetséges? (ebookdomain2014@gmail.com)

    4. Ezt hímsovinizmusnak hívják, a példabeszédekkel saját mondanivalód alátámsztására történő kísérletének. Lehet Te nem értesz valamit?

  7. Tisztelt vitatkozó,okoskodó hölgyeim!
    1 Timóteus 2:11-12: ?Az asszony csendben tanuljon, teljes alázatossággal. A tanítást azonban az asszonynak nem engedem meg, sem azt, hogy a férfin uralkodjék, hanem legyen csendben.?

    1. “Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.” Galáta 3:28
      Mindamellett, hogy az általad idézett versben inkább a feleség és férj kapcsolatól van szó, hiszen az eredeti görögben a férfi/férj, nő/feleség szavak megegyeznek.
      A másik dolog, hogy egy kereszténynek, legyen férfi vagy nő, kötelessége “mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet.” Itt nem vitatkozásról van szó.
      Mellesleg a cikket én tettem közzé, tehát furcsa lenne, ha a kritikákra nem reagálnék… 😀

  8. Én már sokszor végig gondoltam ezeket az elméleteket,és nagyon gyorsan az ostobaságok közé soroltam valamennyit.
    Kezdjük az anyaggal,ami önmagában tehetetlen valami,nem képes saját magából sejtet építeni,és nem képes hatni,fejlődni,változni önállóan.Isten nélkül még az agyunkban sincs kémiai folyamat,mert a folyamatot magát abban a pillanatban létre kell hoznia Istennek,hogy az anyag megmozduljon egyáltalán.Tehát ha az isteni akaratot elveszem egy sejttől,vagy a testemtől,egy tehetetlen porkupacot kapok,ami nem képes semmire sem.De még a porszemet is isteni akarat tartja egyben,hogy egyáltalán por legyen,mert az anyag létezni sem képes önállóan.
    Tehát egy adott állatfaj fejlődhet,de mert a Teremtő ezt szükségesnek tartja,vagy valamilyen okból szüksége van rá,hogy ez megtörténjen.bevallom még sohasem voltam teremtő isten és nem is leszek,nem fogok belemenni mit miért csinál,ezt Ő tudja a legjobban.
    A tudomány hatásokat,folyamatokat vizsgál,egy tehetetlen valamin,amit élettelen anyagnak neveznek,de aminek mégis vannak folyamatai,pedig tehetetlennek kellene lennie.Akkor most kinek van igaza?
    Az élet kérdése is döbbenettel tölt el,az Isten fennen hirdeti,hogy az ÉLET istene,tehát nem képes halottat vagy élettelent alkotni,mert élő Isten.Nos az a vágyunk,hogy az élet terjedjen az élő Isten teremtésében,csakhogy mikor teremtett élettelent és hol?Egyáltalán képes halottat teremteni?Paradicsomot ültetek,és szép puha húsú gyümölcsöket várok,de téglák nőnének a palántámon,nos én lennék a legjobban meglepve.
    A világmindenség az ÉLŐ Isten,tehát nem mi élünk,hanem az Isten él bennünk,és élő a világmindensége is az utolsó porszemig,mert a paradicsom paradicsomot terem,az ÉLŐ Isten pedig élő mindenséget.
    Nem a világmindenség él Istenben,hanem Isten él a világmindenségben.
    A harmadik az ember,akinek annyit el kellett szenvednie,és most azzal jönnek,hogy a természet el van az ember nélkül,de az embernek szüksége van a természetre.Ez sem igaz,mert az ember nélkül a bolygónak semmi értelme,célja nincs,és az isteni akarat is elengedné,hiszen mit kezdene egy meddő világgal,amiből nincs haszna.Persze tudom,azzal jönnek,hogy más világokon nincs ember,csak itt,mert persze mindenki kirándult már a naprendszer bolygóin,és ismeri az utolsó kődarabig.Isten nem alkot hasztalanul semmit,és nem invesztál bele energiát,ha nincs szüksége rá,tehát a természetnek szüksége van az emberre,hogy létezni tudjon,és fejlődhessen.Egyszerűen nem értem miért kellett a fejlődést kivenni a természetből,az állatok,növények az ember felé tartó formájukban egyre intelligensebbek,tehát az a lélekrész ami bennük van,végül az emberben teljesedik ki.Az ember egyszerűen azért tartozik a Földhöz,mert a Föld lélekrészeiből alakul ki a lelke,tehát az emberben teljesedik ki a természet fejlődési folyamata,és végül visszatér az élet forrásához Istenhez.
    Evolúció tehát van,de isteni akaratból történik,okkal az emberi lélek javára,de nincs az anyag javára,nem robotokban fogunk kiteljesedni,hanem a szeretet Istenében.

    1. “Egyszerűen nem értem miért kellett a fejlődést kivenni a természetből,”

      Henoch könyvéből:

      2 1. Figyeljetek meg mindent; ahogy az égitestek m?ködnek, hogy pályájukról nem térnek le, nem változtatnak azon, és a mennyei testek hogyan kelnek és nyugszanak, rendben, mind a kiszabott id?ben, és nem szegik meg soha a számukra meghatározott rendet.
      2. Nézzetek a földre, és tartsátok figyelemben a rajta történ? dolgokat, a kezdett?l a végig, hogy milyen állhatatosak, hogy egy sem változik meg a föld dolgaiból, hanem Isten munkái mind jól láthatóak számotokra.
      3. Nézzétek a nyarat és a telet, hogyan telik meg az egész földet vízzel, és a felh?k, és a harmat, és az es?k vizei hogy borítják be.
      3 1. Figyeljétek meg, és látni fogjátok, hogy (telenként) minden fa elszáradtnak látszik, leveleiket lehullajtva, kivéve tizennégy fát, melyek nem vesztik el, hanem megtartják öreg lombjaikat három vagy négy évig, miel?tt új lombok takarják be ?ket.
      4 1. És figyeljétek meg a nyári napokat is, hogyan süt le a fennlév? nap a földre. És a naptól jöv? h?ség miatt árnyékot kerestek, és a föld is perzsel?dik a nap hevében, és nem taposhatjátok a földet vagy a köveket azok forrósága miatt.
      5 1. Figyeljétek meg, ahogyan a fák zöld levelekkel takarják be magukat és gyümölcsöket teremnek: okuljatok mindezekb?l, és vegyétek figyelembe mind az ? munkáit, és tudjátok meg, hogy ?, aki mindörökké él, hogyan teremtett mindent olyanná, amilyen az lett.
      2. És az ? munkáit évr?l-évre bevégzik, és minden feladatukat betöltik aszerint, amint ? meghatározta, és el nem térnek a nekik adott feladatok bevégzését?l, hanem akként m?ködnek, ahogyan Isten azt elrendelte számukra.
      3. És lássátok, ahogyan a tenger és a folyók vizei is hasonlóképpen és változatlanul bevégzik azt, ami nekik adatott az ? rendeletéb?l.

      1. Nem veszi ki egyik versed sem a fejlődés jogát a portól.Az ember nem képes felfogni ezeknek a dolgokat és útját sem képes felfogni,ahogy a Föld mibenlétét sem képes felfogni.Erők sokasága mozdul ezen a világon ami számunkra megfejthetetlen folyamat. Törvényeket adsz az első versben,kérdem én kiknek,mert értelemmel kell felruházd azt akinek törvényt adsz.A Föld értelemmel bíró élőlény,szíve és élete van,látja merre halad,és tudja az útját merre menjen.Isten soha nem teremt akarat nélkülit,és élet nélkülit,még a kőben is van élet aminek izzása a kő haragja,felizgulása érzelme.
        A második vers is azt bizonyítja,semmi sem élettelen és fejlődés nélküli,hiszen minden Isten akaratának engedelmeskedik,a por is.megalázza magát és testet ad nekünk a sár,amit viselhetünk és átszellemesíthetünk szentlélekkel.A pornak azzal,hogy testként viseljük,lehetőséget adunk a fejlődésre,hiszen magába foglalja a lelkünket.
        Gyönyörű ahogy a porból isten növényeket,és állatokat formál,akaratának cselekvőit,akik szintén hordoznak magukban valamit a Teremtőből,és halálukkor ez a valami felszabadul,hogy tovább vigye ami már kezd kialakulni.Az élőlények hordoznak,átkokat,és áldásokat,és ezáltal megalázzák a halált,a pusztulást,és mindent vissza adnak az életnek.
        A tél és a nyár Isten ereje,nem a Nap okozza a változást,hanem a Szentlélek parancsol a Föld felszínének,hogy ébredjen,vagy nyugodjon.A fák pedig követik ezt a folyamatot,és ébrednek,vagy nyugodnak,de marad élet a földben télen is,ezért marad élet a fákban is.14 fa ami angyalnyelven annyit tesz a Szentlélek az emberért tartja fenn ezt a teremtést.Az angyalok gondolati sebességgel mozognak,ezért mindenben számokkal kommunikálnak. Miattuk kellene a nőknek nőnek öltözni a férfiaknak férfinak öltözni,mert gondolati sebességnél nem olyan könnyű megkülönböztetni az embereket nemük szerint.
        Látnátok egy angyalt végig suhanni a föld fölött,vagy ahogy az időjárást végzik,mint a táncosok,vízzé alázzák a felhőben a lelkeket,és azoknak csapadékként szolgálniuk kell a port,hogy életté formálódjon.
        Egy angyal áldás hatására cselekszik,és maga köré árasztja az áldást,eltörölhetetlenül.
        Az Isten pontosan tudja mit hogyan cselekedjen,hihetetlen ahogy a természet erői engedelmeskednek neki,az ember alig tud hatást gyakorolni a természetre,képtelen annak mibenlétét megérteni,mert ahhoz ezerszer ezer évig kellene élnie és belesorvadnia a tudásba,és mégsem értené meg.
        Ha az élet energiájából van az almafa,miért ugyanolyan minden oldala,és miért nem keményebb a termése a kőnél,vagy lágyabb a vajnál.Miért pont olyan szilárd mint egy alma? A fa létezése térben és időben miért olyan tökéletes,bárhonnan közelíted meg tökéletesen van megformálva,és kiszámítva minden rezdülése.Egy rajzfilmesnek mennyi idő térben és időben elhelyezni egy almafát,egyetlen percet 24 rajlapon rajzol meg,és fél órás filmben örökíti meg.Isten egyetlen percben millió és millió sejtet rajzol meg és végtelen vízcseppeket rajzol a szemünk elé,amik lehullanak és szétoszlanak szent tökéletességben.
        Egy élet sem elég egy almafa létének megértéséhez,és idejének megfejtéséhez,hogyan akar az ember mindent tudni?
        A gépeken energia tárolja az információt,ahhoz egy hatalmas nap kellene,hogy a Föld összes adatát bevigyük,és izzania kellene mint ezer csillag.Erre csak Isten képes nem ember.

  9. Egyik ateista barátomnak elküldtem ezt a cikket, és az alábbit válaszolta:

    “Nem kell semmit megcáfolni, ami még bizonyítva sincs… előbb nekik kéne bebizonyítani, vagy megpróbálni tényekkel alátámasztani, és ezeket a tényeket lehetne cáfolni. ezek hiányában, a felhívás is cinikus.”

    Mit gondoltok erről?

    1. Nekem nem volt gond hit által elfogadni, hogy az evolúció hamis, amikor még csak keveset tudtam róla. Ma már több ismerettel rendelkezem a témában és tudom, hogy sok tény szól a teremtés mellett, és még több az evolúció ellen. Szóval a tények követték a hitet és nem fordítva. A helyzet azonban, hogy az evolúcionisták tényként próbálnak elfogadtatni egy ELMÉLETET. Azt akarják, hogy elhidd hit által, mert ők ezt mondják. Tudományos módszernek azt a bizonyítási eljárást nevezik, ami megfigyelhető, megismételhető. Az evolúció nem ilyen.
      Ők azok, akik újabb és újabb elméletekkel jönnek elő, hogy megpróbálják Istent kiírni a képletből. Ez volt az eredeti cél is. Tehát ők próbálják cáfolni a teremtést, azzal, hogy különféle elméleteket gyártanak “ellene”. Mindegy mi, csak ne Isten legyen a válasz. Ma pedig egyre agresszívabb módszerekkel erőltetik az elméletet a világra és az iskolákban a gyerekekre, akik készpénznek veszik a sok képtelenséget, mert hiszen a tanár ezt mondta. Azért szerencsére köztük is van, aki használja a fejét. 🙂

      A barátodnak megmondhatod, hogy amennyiben tényleg tudni akarja a választ, nagyon könnyű dolga van. Kérje meg magát Jézust, hogy jöjjön a szívébe és mutassa meg neki az igazságot. Esetleg megmutathatod neki a már többször ajánlott anyagokat, amik kimerítően taglalják miért lehetetlen, hogy a világ az evolúció útján jött létre. (link, link) “Mert a mi Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik.” Róma 1:20

      1. kétlem hogy Jézus ilyen egyoldalú, szubjektív igazságot ültetne bárki szívébe…. no de mind1 is nem akarok hosszútávú vitába bocsájtkozni, egyetlen apró kérdésemre válaszolj:

        ” A helyzet azonban, hogy az evolúcionisták tényként próbálnak elfogadtatni egy ELMÉLETET. Azt akarják, hogy elhidd hit által, mert ők ezt mondják. Tudományos módszernek azt a bizonyítási eljárást nevezik, ami megfigyelhető, megismételhető. Az evolúció nem ilyen.”

        a gyönyörű idézethez mellékenék néhány általa kiváltott gondolatot:
        -tudományos értelemben a gravitáció is egy ELMÉLET.., mégsem ugrasz ki a 10. emeletről
        -mikroevolúció, fent olvashattuk hogy az univerzumban nincs jelen sehol evolúció, nos bármikor lejátszható egy petricsészében, nézz utána hány baktérium lett rezisztens a penicillinre, tádáááá, megismételhető, megfigyelhető, elektronmikroszkóppal nyomonkövethető a mutáció egész folyamata

        ezeket elolvasva, akkor hogy is van ez 🙂 ?

        1. Nehéz úgy párbeszédet folytatni és igazából nem fair a többi hozzászólóval szemben, ha nem olvasod el a korábbi hozzászólásokat, mert erről volt már szó alább.

          1. A gravitáció bármikor megfigyelhető az evolúció nem. Rossz hasonlat volt részedről.
          2. A mikroevolúciónak kevés köze van az evolúcó egészéhez és szerintem a neve is csalóka, mert az alkalmazkodás nem éppen evolúció (fejlődés). Ennek létezését senki sem tagadja itt (lásd a sok sok belinkelt anyagot), de ez egyáltalán nem bizonyítja, hogy a makroevolúció igaz. Attól, hogy egy baktérium alkalmazkodik a környezetéhez még nem lesz belőle bodri kutya, de még egysejtű állat sem.

          Ha szeretnél beszélgetni, először olvasd el, amit már többször leírtunk és nézd meg az ajánlott videókat. Ez így fair. Ha pedig komolyan érdekel a téma, ez kötelező: http://evolutionfacts.com/Handbook%20TOC.htm

      2. Ez pontosan így van kedves Thea az újabb és újabb elméletek tekintetében! Nemrég olvastam egy biológus megint visszatért az evolúció témájához, már ott tartanak, hogy az ÉLET nem választható el a kogníciótól. Vagyis, a legelső sejt, már gondolkozott (persze minden következőt megtervezve :D) Az egysejtű gondolkodhat, ám Aki felettünk van ?! Tényleg az a cél, hogy Felettünkvaló képbe ne kerüljön!
        ——————-
        Más. Mesélem Nektek, hogy ökológia tárgyat tanultam nemrég, néhány éve, abban is egy bizonyos fogalmat, a “niche áthelyeződést”. Itt arról van szó, hogy az a “niche” vagyis fülke, a legkisebb, legszorosabb paraméterekkel, ahol az élőlény túlél. Egy példát vettünk: két kis férgecske hőmérséklet igénye egymásba ér. Az egyik 5-20 fok között bír élni különben elpusztul, a másik 10-25 fok között. És mi történik ? Nem az, hogy felfedezi: nahát,itt – ezen a hőmérsékleten vannak még rajtam kívül, ezért “ő is” kibírja 25 fokig, a másik meg hidegebben, NEM ! VISSZAKOZNAK, ÉS MEGELÉGSZENEK 5-15 illetve 15-25 fok közötti hőmérséklet tartománnyal (miközben éltek még 5-5 fokkal melegebben és hidegebben a másik)! Tehát nem ÖNZŐ módon élnek – nem véletlen, Dawkins könyv-címe “Az önző gén” – hanem, “belátással” … hagyni a másikat élni …
        Ez rendkívül meglepett, még a tanulmányaim elején.
        Aztán, már természetessé vált, az élővilág mélyebb megismerésében, hogy SOHA nem egyetlen fajról van szó, hanem EGYÜTTMŰKÖDÉSRŐL, mert egyik a másik nélkül nem élhet …
        Már EZEN is abszolút kisiklik az evolúció … hol van a világon “egy élőlény” önmagában !? Lombikban, és a papíron 😀

    2. Hát Elijah, tettünk itt mi fel jó pár kérdést az evolúcióval kapcsolatosan, amin el lehetne, eltudna gondolkodni! Ha tényleg akarná tudni az igazat, akkor meg is tenné, és nem lenne gyümölcstelen a keresése, mint te is tudod! De ahogyan azt te is látod, laza mozdulattal átlépnek minden olyan kérdést, ami megingathatná “evolúció istenükbe” vetett hitüket! Náluk nincsen “hitnek harca”, mert ők ” foglyul ejtenek minden gondolatot, ami az “evolúció isten” ismeretének ellenében emeltetett” ! És ugye nekik nem kell a Sátán támadásaitól tartaniuk! Most még megkapják tőle a simijüket a buksijaikra , hogy “okos kisfiú” vagy! ( Ahogyan anno, mi is! Mármint, ha te is voltál egyszer azon az oldalon! Adja Isten, hogy egyszer valamilyen kérdés, mégiscsak “szöget üssön a fejükbe”, és elkezdjenek gondolkodni, választ keresni!)

  10. Bocsánat, csak egy kis helyesbít?s…. Énók Könyve s, nem Éli……
    Mégegyszer bocsánat….. Istar

  11. Üdvözletem Mindenkinek!
    Én is hittem az evulucios elméletnek. Aztán egy nap elkezdtem keresni az igazat, hát nem mondanám , hogy megtaláltam volna. Inkább csak fél igazságokat. Igen , az elmélet amit megtanítottak az iskolában , HAMIS! De, egy csomó új kérdést vetett fel! Hát,mert ugyebár a bibliából is sok mindent kihagytak már, vagy már eleve belesem írták. Eljutottam egy igen nagyszerű könyvhöz , minek a címe – Az Istenek Rabszolgái – Biagio Russo könyve !
    Egyszerüen csodálatos nyomozati anyag! Igen , az az nyomoz átkutatta az ősi Sumer, Akkád,,Assír írásokat amiket Jóval a biblia előtt írtak ! Tessék utána keresni a Enuma elis – nek avagy a mezopotámi Teremtéseposznak!
    És, bizony Éli könyve is ott van még! Nem hiszem hogy az itt a lényeg , hogy kinek az istene vitte végbe , hanem inkább az hogy véghez vitte!
    De, azon sem árt elgondolkogni, ami engem nagyon zavar a bibliai istennel kapcsolatban, hogy az Eredendő bűn miatt kárhozunk mendannyia?…. Dehát mi is volt az eredendő bűn? Az , hogy Éva nem akart tudatlan ” zombi ” lenni aki vigyáz meztelenűl isten barmaira? Mert ugyebár, a kígyó ami a bölcseség szimbóluma is többek között ( csak az újtestamentumban vát gonosszá!) fel nem hívta a figyelmét eme kis csalásra isten részéről , ( mert teremtette saját képmására!) mindent adott neki csak ” agyat , szabad tudást NEM !
    Lehetne ezt taglalni órák hosszat , de , szerintem az is elég , ha elég alázattal tekintünk magunkra, egymásra és a fölad anyára! . Ámen. Istar

    1. Kedves Inanna!
      Ennél a másik posztnál pont erről beszélgettünk. Ajánlom a hozzászólásokat és magát a videót is a témában: http://idokjelei.hu/2013/11/szuperistenek-es-istenutanzatok/

      Röviden: A kérdés nem lehet az, hogy “kinek az Istene”. A kérdés, hogy mi által ismerhetjük meg AZ Istent, hiszen csak egy igazi lehet belőle. Eszerint valaki egy adott úton vagy tényleg Istent találja meg, vagy az Ő hamisítványát, vagy egy nemlétező mítoszt.
      És ahogy az ajánlott posztnál is írtam, az, hogy más civilizációk is írnak a teremtésről és egyéb fontos kérdésekről, nem a Bibliát cáfolja.
      Egy fontos dolog viszont csak a Bibliában található: a megváltáshoz vezető út. Ez pedig Jézus.

      Ami a bűnbeesést illeti, ott már az elején tévútra mentél, hiszen nem a tudás fájáról beszél a Biblia. Kicsit figyelmesebben kell olvasni, mert ha az ember egy egyenlet megoldásánál már az elején elrontja, akkor a végeredmény soha nem lesz jó, hiába jók a további számítások. Vissza kell menni az elejére és kezdeni előről.

      “A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz,”

      A tudás nem gonosz és Isten nem akarja, hogy tudatlan legyél. Sátán ellenben azon van, hogy Ádámhoz és Évához hasonlóan minél többen bedőljenek a hazugságainak és féligazságainak.

      1. Kedves Thea !
        Hát mi más a tudás mint a jónak -rossznak tudása! Micsoda hatalom az ha tudod mi a helyes s mi a rossz. Mert ugyebár e kettő nincs egymás nélkül. Pontosan a megtévesztés ellen kell a jot s a rosszat tudni!
        De, tényleg ajánlani tudom a könyvet, sok információt tartalmaz!
        Üdv. Inanna

        1. Én pedig ezt ajánlom: http://www.ppek.hu/k149.htm Többek között segíteni fog helyretenni a zavart a jó és rossz tudásának kérdésében. És kérlek nézd meg a fent ajánlott videót it, mert az is foglalkozik az általad ajánlott könyvben (és több tucat hasonlóban) olvasható állításokkal.
          És még egy kérdés: Mr. Russo mit tanácsol, hogyan lehet személyes kapcsolatod Istennel és ki fog megváltani a bűneidtől? Az földönkívüliek? Nézd meg a videót!
          Mr. Russo nagyon rossz helyzetben van. Egy olyan valaki létezését próbálja cáfolni, akit milliók ismernek személyesen. Te is köztük lehetsz. 🙂

    2. Nem kis zűrzavar van odabent,…..meg harag. Színtiszta szabadkőműves tanokkal ért egyet, de e közben lefogadom, hogy az illető mélységesen elítéli a világra gyakorolt gonosz szabadkőműves tevékenységet. Szomorú ilyen megtévesztett embereket látni. Reméljük elő tudja venni azt az annyira hirdetett alázatot és segítségért “kiált”. Vajon melyik győzedelmeskedik, az alázat vagy az büszkeség? Én az utóbbira tippelek.

    3. Kedves Inanna!

      írod:
      ” Nem hiszem hogy az itt a lényeg , hogy kinek az istene vitte végbe , hanem inkább az hogy véghez vitte!”

      De igen! Igazából az a lényeg, hogy kinek az Istene vitte véghez, és az, hogy az az Isten, aki véghezvitte, azt mit akar!
      Ugyanis az emberi logikával is felfogható, hogy amelyik az igazi Isten, annak van hatalma alatt a világ. És amit Ő határoz a világ sorsáról, az lesz! Ezért is kell az embernek minél hamarabb megtudni, hogy akkor melyik Isten is az igazi, hogy pontosan tisztában lehessünk kilétével, akaratával, jövőbeni döntéseivel, hogy biztosan azon a “hajón” utazzunk, amelyiken utazni szeretnénk. Nehogy elmenjen, anélkül, hogy feltudtunk volna szállni rá!

      Viszont van egy jó hírünk! Amennyiben valóban szeretnéd tudni az igazságot, és szeretnél is aszerint élni a jövőben, akkor csak személyesen meg kell kérdezned Tőle, hogy ki Ő! Válaszolni fog!

      Jézus!

      1. Hát ez egy hülyeség ! Ugyan is ha csak a tiszta tanításait nézzük a külömböző vallásoknak , Isten hiteknek mind szinte ugyan olya jót akar, s legalább hasonlatosan büntet! A primitívtől kezdve a piramis játék szerű katolizmusig.
        Istar

        1. Lehet, hogy a tanítások mind jónak tűnnek erkölcsileg, a legtöbb vallásban! ( Az úttörők 12 parancsolata is jó volt erkölcsileg!) De ezek az erkölcsi tanítások csak a földi, testben eltöltött létre korlátozódnak, ami eléggé rövidke, sőt sokaknak csak 20-30 év, vagy még annyi se. Viszont ahogyan te is tudod, a vallások többsége ( itt nem az evolúcióra gondolok) , hallhatatlannak tartja az ember lelkét! Ami úgy is van! Ezért is kellene az igazi Istent megkeresni még addig, amíg élünk, , hogy megtudhassuk, hogy Ő mit mond, hogy mi is lesz ezután az élet után! Mert az örökkévalóság elég hosszúnak tűnik! Vagyis szerintem még most meg kellene tudni, hogy mire is számíthatunk, számítsunk, mert az már végleges lesz, amikor odajutunk! Akkor már nem szállhatunk vissza a “vonatra”, hogy “mégse itt akarok kiszállni”! Persze kockáztathatsz is, szabad akaratod van! Gondolhatod úgy is, hogy legfeljebb nem jön be! Viszont nem árt mérlegelni, és átgondolni a dolgot, hogy : talán 70-80 év itt a földön ( kitudja milyen lesz), az egyik serpenyőben, és egy örökkévalóság a másikban….de hol?

    4. “ami engem nagyon zavar a bibliai istennel kapcsolatban…”
      Ez a mondatod már itt eleve arra utal, hogy nem az igazságot akarod tudni, hanem egy olyan istent keresel, amelyik bejön neked. Nincs ebben újdonság, éppen ezért alakult ki az a sokfajta vallás. Ha megnézed Izrael történetét, rájuk is ez volt jellemző. Isten kijelentette magát nekik, mégis voltak időszakok és vezetők, akik más irányba vitték az országot, a népet, másik istent választottak, mert az valami miatt jobban tetszett nekik, mint az élő Isten. Még akkor is, amikor Isten hatalmas csodák által kihozta őket Egyiptomból, nagyon hamar bálványt öntöttek, olyat, ami nekik tetszett, és azt kezdték imádni. Az ember istent akar alkotni a saját elképzelései szerint.
      A Biblia azt is mondja, hogy az utolsó időkre éppen ez a hozzáállás lesz jellemző, mint a tiéd, tehát ebből is lehet következtetni arra, hogy az utolsó időket éljük:
      “Mert Krisztus Jézus ítélni fog élők és halottak felett, és visszajön, hogy királyként uralkodjon a földön! Tehát azt parancsolom neked, hogy hirdesd Isten üzenetét az embereknek, akár kedvező, akár kedvezőtlen a helyzet! Győzd meg, igazítsd helyre, bátorítsd, figyelmeztesd és tanítsd őket nagy türelemmel!
      Azért írom ezt, mert eljön az idő, amikor már hallani sem akarják többé az egészséges tanítást. Inkább olyan tanítókat keresnek majd maguknak, akik azt fogják mondani, amit a közönségük hallani szeretne. Akkor az emberek elfordulnak az igazságtól, és inkább a kitalált, misztikus történetek és legendák érdeklik őket. Te azonban őrizd meg a józanságodat, és bármilyen nehézséggel kell szembenézned, viseld el! Hirdesd az örömüzenetet, és kitartóan végezd mindazokat a szolgálatokat, amelyeket Isten rád bízott!” 2 Timóteus 4:1-4

  12. Tudjatok emberek az elet,letezet egymilliard evel ezelott is,es letezni fog akkor is amikor az utolso ember is meghal a foldon.”Az elet maga a vilagur vandora”.Nem az ember a minden,hanem ahogy mukodik az egesz renszer.Mi akik foldlakok vagyunk teljesen gatoljuk a foldon terjeszkedo elet,vilagurbe valo kilepeset es elore haladasat.Kepzeljuk el hogy nincs ember ezen a bolygon,amin elet viszont van.A Termeszetnek nincs olyan nagy szuksege az emberre,az ember nelkulis epp ugy megvan, mint most az emberrel.De ha marel az ember az nem tud meglenni a termeszet nelkul.Ha csak a termeszet lenne,akkor az ekkora idotavlatban mar ezen a, foldon ugy eltudott volna burjanzani,hogy az oxigentol dus levegotol kicsattana az ozonreteg.magyarul a fold atmoszferajabol szivarogna a vilagurbe a levego,es gondoljuk el egyszer a nagy nyomas miatt valamejik reszen kiszakad mint egy lufi,es a levegoben levo,mikroorganizmusokkal eggyut kiszabadul a vilagurbe.Ennek akkor kell bekovetkeznie marmint a felfuvodasnak,mire a napunk kialszik

    1. És akkor a Föld egy óriási pöfeteggomba lenne, és szétszórná a spóráit a világűrbe… Elmondanád nekem, hogy a világűrben mi marad életben? 🙂
      Erről egy film jut eszembe. “Így bizonyították be, hogy Föld banán alakú…” Vagy ha valaki annyit nyom, mint egy kacsa, akkor fából van (mert mindkettő úszik a vízen ugyebár), következésképpen boszorkány… (Gyalog galopp)

  13. Én nem állítottam se hogy bölcs vagyok, se nem váltam balgává. Meg nem is mondtam hogy, ki tegye ki ne tegye. Vádaskodással érvelni megint nem szép dolog, ez olyan mintha azzal érvelnék az evolúció mellett, hogy azért nem fogadjátok el, mert annyira gyűlöltök minden fekete embert és utálattal telve felsőbbrendűnek tartjátok magatokat náluk, hogy nem vagytok képesek azt megemészteni, hogy az emberiség bölcsője Afrika

  14. A természetben van aki jól él, van aki rosszul él, attól hogy te jól élsz az nem bizonyítja azt, hogy te azt valakitől kaptad, nem értem az összefüggést.. Nekem úgy tűnik inkább azért lesznek az emberek vallásosak, mert félnek a haláltól és bár egyre irreálisabbnak tűnik, mégis remélik, hogy a halál után is lesz valami és ezért hataloméhes emberek ezt ígérgetik nekik. Láthatatlan dolgokkal, energiákkal, szellemekkel, túlvilággal, könnyű dobálózni, ezért sok ember hiszékeny embertársait azzal fenyegeti, állandó bűntudatban, félelemben tartva őket, hogyha nem csinálják amit mond, a csupa rossz vár rájuk, ha meg engedelmeskednek akkor meg csupa jó. Ez egyszerű manipulálás. Hogy túlvilág is létezik azt nem bizonyította be egyik vallás egy képviselője sem.

    1. “. Hogy túlvilág is létezik azt nem bizonyította be egyik vallás egy képviselője sem.”

      Viszont az figyelemre méltó kellene, hogy legyen, hogy akik a klinikai, ill még régebbi halálból visszajönnek, azok általában megtérnek, és Jézus hívőkké válnak. A legtöbbük ateista volt! Persze nem hoznak magukkal tárgyakat a “túlvilágból”, amelyeket meg lehetne vizsgálni, mérni, de, ha megtennék se hinnének nekik! Volna rá “racionális” magyarázat!
      Ahogyan Jézus is mondta: Luk. 16,30 Ama pedig monda: Nem úgy, atyám Ábrahám; hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájok, megtérnek! ?Luk. 16,31 Ő pedig monda néki: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki a halottak közül feltámad.

  15. Ricsi, logikusnak tűnik számomra, amit mondasz, és azt is vágom, hogy alátámasztható. Azt is felfogtam, hogy nem vagy meggyőzhető érvekkel meg logikával meg bizonyítékokkal, mert ezek legfeljebb általunk (legalábbis általam) elfogadott érvek és bizonyítékok saját gondolkodásmódból, életszemléletből, világnézetből adódó logika mentén egymás mellé pakolva. És ez átfordítva Rád szintén így van, ahogy látom. Röviden: nem tudjuk meggyőzni egymást. Talán nem is muszáj, hadd gondolkodjon mindenki, ahogy akar.

    Elgondolkoztattál, hogy én vajon miért is nem az evolúcionizmust pártolom, ha egyszer ennyire mindenhonnan ez jön, 20 évi tanulmányaim és természettudományi érdeklődés során én is találkoztam vele…

    A fő indokom személyes jellegű: azért mert azt kell észrevennem az életemben, hogy amim csak van, azt mind kaptam. Nem azért, mert megdolgoztam érte, pedig erőlködtem sokat, nem azért, mert mintha kiváló lennék és megérdemelném, mert nem, tök átlagos vagyok, porszem a sivatagban. Azt érzem, hogy amim van, mind precízen rám, személyre szabott ajándék, és boldoggá tesz, és azért mindez, mert szeretve vagyok, szeret az Isten, és megajándékozott (“megáldott”). Olyan Vele a kapcsolatom, mint amilyennek a szülő-gyerek kapcsolatnak kellene lennie minden családban. Ő olyan szülő, aki nem hibázza, nem önzőzi el a nevelését. (Én igen. Ember vagyok, de Tőle tanulhatok.)

    Szóval az álláspontom alapja ez a kapcsolat Istennel, aki létrehozott, és gondoskodik rólam, és ezt a kapcsolatot nem adom semmi pénzért. Az, hogy az evolúció-elmélet logikusabbnak tűnik (szerintem amúgy főleg mennyiségre, nem minőségre), ezek után nem érdekel. Ha az egész világ ellenem beszélne, esetleg kikiáltanának a társadalom ellenségévé a Isten, Jézus Krisztussal való kapcsolatom miatt, már az sem zavarna.

    És nem csak engem szeret ennyire és személyre szabottan, hanem mindenkit, csak nem vesznek róla tudomást nagyon sokan. Ha esélyt adnának Jézusnak, az nagy változást vonna maga után, az egész gondolkodás, világszemlélet és jellem megváltozása/-változtatása követné, és ez félelmetes lehet. Pedig csak kiderülne néhány dologról, hogy hazugság, átverés esetleg manipuláció – pl. az olyan változékony dolgokra is gondolok itt, mint a különböző korszellem áramlatok – az Igazság viszont szabaddá tesz, és ez szuper érzés.

    Ha belegondolsz, akkor kemény munka kell ahhoz, hogy “egyesülj az univerzummal”, “eljuss a nirvánába”, vagy “Allah paradicsomába” vagy “egy jobb testbe reinkarnálódj”, ezekben teljesen magadra vagy hagyva, a saját erődből nem jutsz el sehová, pedig megküzdesz érte adott esetben. Jézus meg csak szeret Téged, és várja a viszonzást. és ezt annyival is megkönnyítette, hogy az ember és Isten közötti óriási távolságot áthidalta azzal, hogy elszenvedte az ember helyett a büntetést Ő, aki Isten, nem derogált neki.

    Én így értettem meg a Bibliát, és ha ez igaz, akkor ez egy óriási dolog. Kb. 20 éve ebben élek, és nem csalódtam, sőt! Simán felteszek ezért mindent. Pláne, hogy van ígéret a halál utánra is, nincs a koporsónál vége. És ha ez igaz, akkor az is igaz, hogy a többi dolog hazugság és félrevezetés nem csak az evolúció, hanem más vallások, de még a keresztyénség mint vallás is tartalmaz tévtanítást bőven, felekezetemként is bárhol találhatsz. Ez azért van, mert ott van Isten ellenlábasa, akit Sátánnak, a hazugság atyjának is hívnak, és ő kavarja itt a lét. Az Isten Igéje (Biblia) egy biztos fogódzó a nagy kavarban. Ezért idéz itt mindenki Bibliaverseket.

    Amúgy neten is elérhető a Biblia egyszerű fordításban (EFO Biblia) mai nyelvezettel: http://www.biblegateway.com/versions/Hungarian-Bible-Easy-to-Read-Version-ERV-HU/ Én nagyon szeretem ezt olvasni, mert nem kell bogarászni az ómagyart :), de még a századeleji, sőt a 20 évvel ezelőtti magyar nyelv is zavaró tud lenni ebben a témában. Ha pontos infó kell, akkor azért előveszem ezeket is, mert a héber és a görög nyelveket nem egyszerű lefordítani, főleg ha óhébert. Nem mellesleg nagyságrendileg több példányban fennmaradt írásos emlék, mint az Iliász, mégis egyesek kétségbe vonják a hitelességét. (Megint azt kell mondanom, hogy itt valaki hazudik valamiért.)

    Bocs, hogy hosszúra nyúlt az önvallomásom. A legjobbakat!

  16. Meg zárójelben jegyzem meg, hogyha az evolúciós elméletet egyszer bármi megdöntené, az csak azt bizonyítaná, hogy a fajok nem fejlődtek át. Azt nem bizonyítaná, hogy pont a Bibliai Isten teremtette a fajokat, mert ha mindent számításba veszünk azt teremthette indiai, japán, görög, inka, iszlám, etruszk vagy bármilyen hitvallásból akárki, vagy egy napjainkban még nem ismert Isten, vagy kerülhetett ide élet egy másik helyről is, stb. Tehát az Özönvizet és a Fiatal Föld elmélet teszed egy másik serpenyőbe, holott egyik állítás cáfolásából még nem következik a másik.

    1. Vagyis akkor, ha jól értem, nem gond ha teremtve lett a világ, csak ne a Biblia Istene tegye?! ( Mert az úgye még semmit nem old meg a kérdéssel kapcsolatban, ha az evolúcíót más planétára tesszük!)

  17. Egy könyv vagy egy előadás EGYOLDALÚ kommunikáció én jobban szeretem ha válaszolni is lehet az elhangzottakra, különben inkább propaganda az egész. Nincs kedvem olyan műsorokat végighallgatni, aminek már az első három mondata is vagy bizonyítottan hülyeség, vagy csak duma bizonyíték nélkül.
    A 10 ezer dolláros dolgot meg azért nem vállalja senki mert nincs egy csomó közvetett bizonyíték, mert alapszabály, hogy semmilyen nemcselekvés nem bizonyítható. Cselekvést kell bizonyítani, nem nem-cselekvést.
    A variálódás tényleg nem fajon belüli átalakulás, ahhoz több idő kell, ezt írják a tankönyvek is úgyhogy itt nincs semmilyen ellentmondás.
    Nem ez az egyetlen bizonyítható, megfigyelhető formája az evolúciónak. Sőt itt álljunk meg egy pillanatra. Először jött az, hogy “csak” egy konyhaasztalnyi bizonyíték van, aztán sok tonnányi, plus még volt megfigyelhető is, most meg még ez is és hogy több kell. Ez a denializmus egyik módszere, amikor az ember letagadja a látható igazságokat hogy jobban érezze magát és ezért bizonyítékok helyett etikailag megkérdőjelezhető retorikai módszerekkel vitatkozik. Ezek például az összeesküvés-elméletek (mint itt a világ valamennyi kormánya összeesküvésének irreális állítása), a kedvre-válogatás (amikor a dolog egésze helyett pár ritka egyedi dolgot, embert válogatsz ki), a cél elmozdítása (ha valamit bebizonyít a másik akkor további, sokszor logikailag lehetetlen bizonyítékok követelése) stb. Nézzük inkább a mindenki által látható igazságot, tényeket, ne retorikai trükkökkel szédítsük egymást. Ergó ha bizonyítva van valami, akkor hol itt a kérdés, miért kéne még több belőle?
    Ha van még bármi kérdés, cáfolat, bizonyíték szívesen válaszolok.

    1. Ricsi! Köszönjük, hogy bizonyítottad ezeket az igeverseket:
      Róm. 1,19
      Mert a mi az Isten felől tudható nyilván van ő bennök; mert az Isten megjelentette nékik:
      Mert a mi Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik; úgy, hogy ők menthetetlenek.
      ?Mert bár az Istent megismerték, mindazáltal nem mint Istent dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak; hanem az ő okoskodásaikban hiábavalókká lettek, és az ő balgatag szívök megsötétedett.
      Magokat bölcseknek vallván, balgatagokká lettek;

    1. Ricsi.

      Neked van igazad, mert az evolúció-elmélet a main stream, a tananyag meg minden. Vannak bizonyítékok meg magyarázatok… Az a kérdés, hogy igazak-e, nincs-e átverve a világ egy jókora része? Vagy tévedek? Én is a Te oldaladon állnék, ha…

      Amit belinkeltem, Dr. Kent Hovind előadásaira mutat. Légy szíves, keresd meg “A Föld kora” című előadásnál a 305-ös diát ( http://www.zimanyi.hu/hovindDosszie.html ), onnan olvasd végig. Az evolúció-elmélet bizonyítékait említi, és szembeállítja a Fiatal-Föld-elmélettel. Nagyon érdekes. Ha a videót is nézed, említi, hogy az USA híres professzoraitól kért választ ezekre az aggasztó pontokra. Nem tudtak mit felelni neki. A “Hazugságok a tankönyvekben” című előadása is nagyon érdekes, a kövületek és kőzetrétegek értelmezéséről beszél főleg. Ha valóban érdekel a téma pro és contra, akkor szánj rá időt.

      Szeretnélek egy helyen kiigazítani, ne haragudj. Különbség van evolúció és variáció között. Az állatnemesítés egy fajon belül történik, és az variálódás, pl. német dog vs. csivava, de ezek fajon belüli változatok. Faj nem alakult át. Ahhoz, hogy a a prérifarkas kutya legen, nem kellenek millió évek, viszont ez már az: a mikroevolúció. Ez az egyetlen bizonyítható, megfigyelhető formája az evolúciónak. Ezen kívül: kozmikus evolúció, a csillagok evolúciója, a kémiai evolúció, és a makroevolúció (a fajok egymásba alakulása, pl. elefántból bálnává vagy vissza) NEM figyelhető meg, soha senki sem látta, ergo nem bizonyítható. (Ha itt az átmeneti fajokkal szeretnél esetleg érvelni, a videóban, illetve a diákon van infó, én most nem térnék ki rá.)

      Nem véletlen, hogy már kb. 10 éve ott van Mastropaolo kihívása, de még senki nem vállalta, hogy bíróság előtt védekezzen az ún. bizonyítékaival. És a kérdés továbbra is, hogy igazak-e, és nincs-e átverve a világ egy jókora része? További kérdés lehet, hogy miért? Hovind erre is ad magyarázatot, majd összefutsz vele videózás közben.

      Minden jót, Isten áldjon!

  18. Ez nem vitatkozás, valami heves érzelmű kiabálás… csak a tények és az igazság nyugodt vizsgálata, egymás véleményének megismerése, tényekkel való összehasonlítása. És az is tisztességesen folyik, mert mindenkit meghallgattunk, nem csak az egyik oldalnak (amitől propagandává változna) a véleményét, hanem mindenkiét, bár most megjelent egy cenzúra felül, amely ezt a tisztességet megakadályozhatja.
    Kanku akárhogy is van, az mitől semmisíti meg a tényeket? Hogy jön a 10 ezer dolcsihoz? És mitől vagyunk mi ennyire belsőséges viszonyban, hogy neked, pláne mindenféle tisztességes kölcsönösség nélkül, ennyire személyes dolgokat megosszak? Meg mi ez a mély személyeskedés, amikor az oldal új, frissen feltűzött etikai rendje pont a személyeskedés kerülése? Vagy ez hogy van, ez inkorrektül csak énrám fog vonatkozni? 🙂

  19. Hát vakok között félszemű a király. 🙂 Miért, aki a Biblia létrejöttének minden lehetséges módját átgondolja, nem hisz abban hogy a világ összes kormánya a keresztényeket is beleértve összeesküdött és aljasan hazudva 50 ezrével gyártatnak kínában hamis gumicsontokat, meg nem hagyja hogy egy átverést rejtő ajánlattal lehúzzák 10 ezer dollárral, az már csak hülye lehet? 🙂 Jézus mikor tanította azt, hogy ne gondolkodj józanul, rágalmazz és próbáld becsapni az embereket?

    1. Hát igen, én is pont ezt kérdezem….miért?
      De mint látom megint félreértesz. Én is pont azt mondtam, hogy mi itt mind hülyék vagyunk és butaságokat beszélünk ezzel szemben te egy felkészült, okos, rendes, szép srác vagy.. Így viszont ez a vita azért nem tisztességes, mert mi újra meg újra alul maradunk. Ettől aztán kezd egy olyan érzésem lenni, hogy te azért akarsz folyton vissza élni ezzel a számodra előnyös helyzet, hogy megalázhass minket. Még hagyján, hogy ez nem szép dolog, de engem az érdekel, mint már mondtam, hogy miért?
      Mond Ricsi, gyerekkorodban gyakran szoktál bogarak illetve kis testű ugráló-csúszómászók után vadászni, aztán ezekkel kísérletezni, kínozni, elpusztítani őket, egy szóban, uralkodni fölöttük? A következő kérdésem, hogy amennyire visszaemlékszel, szoktál e ilyenkor örömöt ill. valamilyen mentális kielégülést érezni? Voltak e esetleg további érzéseid vágyaid? Mesélj egy kicsit nekem létszíves a akkori családodról is. És végezetül, mi szerettél volna lenni, ha majd felnősz?

      Ígérem, hogy az általad megadott személyes adatokat, információkat szigorúan bizalmasan kezelem majd és harmadik félnek nem adom át, és azokat csak az Egyházhoz tartózó testvérekkel osztom meg.

    1. Tehát azért jársz ide vissza, mert vitatkozni szeretsz a butákkal meg a gyogyósokkal. Király lenni a bolondok közt. Ez igen, ez már valami. Emellett gondolom még intelligensnek is tartod magad ugye?

  20. Ricsi, mi hoz téged újra és újra vissza erre az oldalra? Csak nem az, hogy te magad sem hiszed el, amiket írsz és válaszokat keresel, de saját magadnak is nehezen vallod be?

    Vagy netán szeretnél minket meggyőzni, hogy az életnek nincs értelme, hogy véletlenül vagyunk itt és mindegy mit teszünk, halálunk után mindennek vége? Nincs jó és rossz, minden relatív, mert amennyiben nincs Isten, nincs, aki felállítsa a szabályokat és az egyik éppen annyira lehet igaz, mint a másik, minden a konszenzuson múlik. Ezt szeretnéd?

    Vagy esetleg az nem tetszik, hogy amennyiben van Isten, vannak szabályok is és van bűn és van felelősségre vonás és szeretnél kibújni ez alól? A választ megtalálod a saját lelkiismeretedben.

    ?Mert a mi Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik; úgy, hogy ők menthetetlenek.? Róma 1:20

    1. Kedves THEA!

      Had kérdezzem már meg milyen bűnről beszélsz? És, milyen retorzióról?

      1. Kedves Torzo52!
        Arról beszélek, hogy minden ember bűnös, de Isten ennek ellenére mindannyuinkat igaz szeretettel szeret, olyannyira, hogy a hibáinkért, bűneinkért járó büntetést is kifizette helyettünk. Nem kell egyebet tennünk ennek elnyeréséért, mint beismerni, hogy valóban szükségünk van a segítségére és kérni. Aki viszont azt gondolja, hogy nincs szüksége erre, mert vagy jónak, netán tökéletesnek gondolja magát, vagy azt hiszi, hogy képes saját magát megmenteni, az pontosan ezt kapja. Isten őket a saját cselekedeteik szerint fogja megítélni.
        Egyébként nem retorziót említettem, hanem felelősségre vonást. Nagy különbség. Mindannyian számot kell adjunk majd egy napon az életünkről. Senki sem tökéletes, minden ember hibázik és tesz rossz dolgokat. Egyetlen különbség van: elismered-e, hogy nem vagy bűntelen és kéred-e Isten segítségét vagy sem.
        “Mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” Róma 6:23

  21. “Na , elsőkörben ezt meséld el, hogy azok a cuccok, amik ezekhez a kisérletekhez kellenek, azok hogy lettek?! (MOst ne beszéljünk a kisérletezőkről, hogy azok hogyan, elég ha elmagyarázod, hogy a kisérletekhez való anyagok hogyan alakultak ki!(Pl, ezzel a törvénnyel próbáld meg, hogy minden a rendezetlenség felé tart! És csak az ősrobbanás előtti állapot volt az egyedüli rendezett állapot! Ezt most még meghagyom neked, hogy ezt ne boncold, hogy akkor mi is van az ősanyaggal, ha ez a törvény már akkor is volt! Ha pedig nem volt, akkor hogyan is lett hírtelen!?)”

    A Nap az Ősrobbanásból, energia a Napból, anyag a csillagok fúziójából, bonyolult szerves anyagok az előbb felsorolt jelenségek bármelyikéből. De ezt már mindet elmondtam egyszer. A termodinamikás törvény pedig csak azt mondja, hogy arra TÖREKSZIK, azt nem mondja ki, hogy ne alakulhatna ki belőle ennek ellenére energia hatására bármi. Ezt is már elmondtam.

    “Tudod, olyan fajok, amelyek nem voltak képesek az alkalmazkodásra 200-300 év alatt, hanem kipusztultak, mitől lettek volna képesek több millió évig nem elpusztulni?”

    Azt nem írtad, hogy hol volt ez, mihez alkalmazkodásra, milyen fajok, hogy kerültek oda. Annyi információ hiányzik ebből, hogy nem értem.

    “Megmagyaráznád nekem, hogy miért pusztulnak el?”

    Miért, mi vagyok én, bohóchal-szakértő? Ha ennyire érdekel a téma menj el a könyvtárba. A kísérletet nem én végeztem, nem boncoltam fel őket, így én nem látom mitől pusztul el, hányból hányszor, kihagytad mi a végkövetkeztetése ennek és a lényeget, hogy ez miért bizonyítana bármit is.

    “Mi sem egyszerűbb. Nincs ilyen. Lásd a fenti cikket. Ha rendelkezel ilyennel, jelentkezz a kihívásra.”

    Hát éppen ez az, ilyen erővel cáfold meg hogy 1+1=3 úgy, hogy én nem fogadok el semmilyen bizonyítékot. Ez így akkor nem objektív igazság, hanem tényeket, igazságokat figyelembe nem vevő, vak hit egy tévedésben.
    A jog szerint az ártatlanságot nem kell bizonyítani, mert egy nem cselekvés vagy nem ott lét nem igazolható. Tehát már az ajánlatban is becsapás van, amely arról próbálja elkendőzni a figyelmet, hogy ő az akinek a teremtést, mint cselekvést kéne bizonyítani, hogy igazságnak lehessen tekinteni. Tehát akkor sem igazság, sem korrektség, sem tények figyelembevétele, sem ésszerűség nincs azon az oldalon, amely bizonyítékokkal sem rendelkezik és alapból egy áltudomány. A másik oldal meg tudományos, már jópárat felsorolt és nem tesz inkorrekt ajánlatokat sem, hogy becsapjon. Ezért érdemes hinni az evolúcióban. 🙂

    “elsősorban azért íródott… ”

    Íródott? Én nem láttam munkába menet Bibliákat íródni. Nyomdában láttam már könyvet. Csak az igazságot légyszíves, amit mindenki lát, ne pár ember ember által elképzelt, hallucinált, kitalált, álmodott, szajkózott dolgokat, elmesélt történeteket. 🙂

  22. Meg én tudtam mondani tudományos érveket és bárki által megtapasztalható tényt jó néhányat.
    A másik oldal pedig, a Biblia még a tudomány kritériumainak sem felel meg, áltudomány, mert nem reprodukálható a Teremtéstörténet, sem Jézus állítólagos csodatettei. A Biblia történetek gyűjteménye. Történet lehet teljesen vagy részben kitalált, felnagyított, kicsinyített, pletyka, tévhit, lehet fontos részleteket kihagyni belőle, melyek megváltoztatják az egész jelentését, lehet hozzáírni valamit a történethez, stb. A kitalált történeteket mesének is hívják. 🙂

    1. Jézus és a hit megtapasztalható. Bár a Bibliában tudományos kérdésekkel is találkozhatsz, elsősorban azért íródott, hogy segítsen rátalálni a megváltásra, majd ezt követően a keskeny úton maradni. Ez számodra is nyitva áll…

      Keplertől megkérdezte egyszer egy istentagadó barátja, hogy ki készítette a naprendszer modelljét, ami obzervatóriumát díszítette.
      “Senki,” mondta Kepler. “Magától lett.”
      A barátja iritáltan megismételte a kérdést: “Kérlek ne viccelődj velem. Mondd el ki készítette!”
      “Barátom,” felelte Kepler, “Azt mondod, hogy ez a játékszer nem jöhetett létre magától, ugyanakkor azt gondolod, hogy a világegyetem, aminek ez csupán gyenge másolata, saját magától, véletlenül lett.”

  23. “Hiába teszed egymás mellé különböző méretű és felépítésű lovak, kutyák, halak, dinók, stb. csontjait, az nem bizonyítja az evolúciót.”

    Szerinted, egy vallásos ember szerint nem, de az ezzel foglalkozó, sok ezer tudós szerint viszont igen. Akkor mondd meg miért lehetetlen, vagy részletezd mi az a bizonyíték amire gondolsz, ami minden kétség nélkül bebizonyítaná, hogy igaz az evolúciós elmélet. Amennyire csak lehetséges, már bebizonyították csontokkal, kormérési módszerekkel, mesterséges környezettel, stb és minden egybevág. Egy csont nem elég, egy konyhaasztalnyi csont sem elég, sokszor 50 ezer csont sem elég, látható jelenség sem elég, bemutatható kísérlet sem elég. Fejtsd ki akkor részletesen mi az a bizonyíték amire gondolsz és hogyan szerezhető meg?

    1. Mi sem egyszerűbb. Nincs ilyen. Lásd a fenti cikket. Ha rendelkezel ilyennel, jelentkezz a kihívásra. 🙂

    2. “Szerinted, egy vallásos ember szerint nem, de az ezzel foglalkozó, sok ezer tudós szerint viszont igen.”

      Látod…ez a mondatod is azt bizonyítja, h a fenn említett cikk lényege se esett le számodra.
      Ha a sok ezer tudós részéről bizonyított lenne valóban az evolúció, akkor vajon eddig mitől is féltek bíróság elé vinni a dolgot, és ott valóban minden bizonyítékot bemutatni?
      Plusz, azért nem kellene kinevettetned magad…ugye te se gondolod komolyan, h csontok, meg bizonyos jelek elegendőek a teljes evolúció alátámasztására?
      Ezt szerintem még a tudósok is tudják, akiket nyilván joggal “védesz”, hisz ők is csak a munkájukat végzik…!
      Végezetül pedig, ugye a történelem során a tudomány ágazata is sokszor “becsapta” az egész emberiséget?
      Lásd annak a témáját pl. hogy a föld lapos, de amúgy nem is véletlen, h a tudomány maga soha, semmit se zár valóban ki, ahogyan pl. Isten létezését sem zárja ki.

  24. Az állattenyésztésnek az a köze az evolúcióhoz, hogy látható tény arra, hogy fajok képesek teljesen átalakulni a környezetük hatására. Az tök mindegy hogy az természetes, vagy mesterséges környezetben, a lényeg hogy át tudnak, és ez kedvez annak, hogy csak az alkalmazkodóképesebb egyedek maradhassanak életben. Sok környezetben csak azok maradnak életben, akik alkalmazkodnak a környezetükhöz, pl a zsiráf nyaka a lombkorona magasságához, a bohóchal a jobb helyekhez, vagy a rab a rabtársaihoz. 🙂 Nyilván a kevesebb élelem/nyakcentiméteren kívül még a másik nem sem párosodott olyan lelkesen azokkal a zsiráfokkal, amelyek beégtek azzal, hogy fel sem érik a lombkoronát, meg a nem elég erősekkel, így előbb-utóbb eltűntek.

    Furcsa dolgaitok vannak, ez nem egy Nobel díjas felfedezés, hogy az erősebb kutya párosodik. Meg nyáron azt kell magyaráznom nektek, hogy a Nap hőt termel, mintha egy nem is tudom milyen nagy újdonságot mondanék. 🙂 Közben körülbelül ilyen szintű érvelésekkel bombáztok:
    “Tudósok rájöttek (a forrás helye), hogy tél óta a hőmérséklet erősen emelkedett. Állandó emelkedési ütemet feltételezve a Föld nem lehet régebbi pár évesnél, különben minden élőlény elfagyott volna. Az evolúcionisták próbálkoztak, nem tudták megcáfolni, hogy ilyen alacsony hőmérsékleten létezhet élet.”
    Kicsit már-már olyan mintha gyerekek lennétek. 🙂

    1. Mondod “alkalmazkodtak”, “alkalmazkodott”. Azért az elég érdekes, hogy több száz éve pont a tudósok azok akik megfigyelték és rögzítették, hogy egy darab veszélyeztetett élőlény sem volt képes semmilyen alkalmazkodásra és mind elpusztult, esetleg majdnem mind elpusztult.. Hogy van ez? Tudod, olyan fajok, amelyek nem voltak képesek az alkalmazkodásra 200-300 év alatt, hanem kipusztultak, mitől lettek volna képesek több millió évig nem elpusztulni? Én ezt nem értem.
      Maradjunk a bohóchalnál. Azt mondod az is alkalmazkodott. Tudtad, hogy akváriumi körülmények közt bebizonyították, hogy a tengerirózsák a bohóchalak együttműködése nélkül nem nyílnak ki, és a rózsa elpusztul. Ugyanúgy a halak sem maradnak életben a virágállat nélkül.
      Megmagyaráznád nekem, hogy miért pusztulnak el? Miért nem inkább alkalmazkodnak egy újabb tuti helyre?
      Az EVOLUTION vs. GOD című filmben a következő mondat hangzik el, idézem “You know the…..the problem with those who are unable to see evolution, I think they don’t have imaginations.” Gail E. Kennedy PhD., Associate Professor, Anthropology, UCLA

      Magyarra fordítva, csak neked, csak most, csak itt kedves Ricsi: “Tudja, a probléma azokkal, akik nem látják az evolúciót szerintem az, hogy nincs fantáziájuk.” Gail E. Kennedy PhD, egyetemi docens, embertan, Kaliforniai Egyetem, Los Angeles

      Hogy milyen igaza van 🙂

    2. Tudósok tömegei rájöttek arra is, h Isten létezik:
      http://www.freewebs.com/ne_felj/rendszbibl/tudosokistenrol.htm … és ezek csak néhány példák a sok közül.
      Ahogy így jóval később ide találva olvasgattam a hozzászólásaidat, persze nem mindegyiket, a te meglátásaid nem bizonyítékokra, vagy épp tudósok véleményeivel alátámasztva keletkeztek, hanem annál inkább a racionális, materialista és ateista meglátásaidat igyekszel ezerrel bizonygatni. Ami nem gond, de kissé már-már kiakasztóan nevetséges számomra, h mindezeket a tudományra hivatkozva, és tudósokra hivatkozva igyekszel megtenni.
      A tudomány továbbá az állításaiddal ellentétben soha sem tagadja Istent, egy tudományos leírást se olvastam eddig, ahol 100%-an tagadta volna, max. csak különböző nézeteket valló leírásokba tapasztalható meg, de láss erre is példákat:
      http://hu.wikipedia.org/wiki/Isten !
      Úgyhogy feleslegesen bújsz vitáid során a tudomány, vagy akár a tudósok mögé, legalábbis atéren mindenképpen, h rácáfolj Isten létezésére…, vagy akár az Ő teremtésének verziójára.
      Dehát nem véletlen nem vagy tudós, ugyanis szerintem a tudósok nem, azért kutatnak akár más területeken is, hogy kifejezetten Isten szavaira cáfoljanak rá, és hát nem véletlen, hogy veled ellentétben nekik ennyi eszük is van, h ne tegyenek így. Legalábbis a legtöbbnek.

  25. Szia Ricsi!
    A csontokra reagálva. Az állattemetőben is sok csont van. A bökkenő, hogy az evolúciót egyik sem bizonyítja. Hiába teszed egymás mellé különböző méretű és felépítésű lovak, kutyák, halak, dinók, stb. csontjait, az nem bizonyítja az evolúciót. Az új filmet megnézted? Hogy lehet, hogy a természettudományok professzorai is fennakadtak a legegyszerűbb kérdéseken?
    Szeretnél természettudományi Nobel-díjat? Magyarázd el, hogyan fejlődhetett ki a zsiráf az evolúció segítségével!

  26. “az erő vagy hatás ami létrehozta az aminosavakat, véletlenszerűen el is pusztítja. (elektromos kisülés)”
    Ugy tudom, hogy a napfényt semmi nem használja épitésre a természetben, csupán a növények levélzete a fotoszintézisben. Igaz ez?”
    “Ugye az evolucionistak az osrobbanasbol indulnak ki, kialakultak az egitestek a fold, millio evekig fortyog a tenger es hopp, megjelenik az elet. Mibol?”

    Hőenergiától, robbanások lökéshullámaitól, elektromos kisülésektől, gamma-sugárzástól, stb bonyolult szerves vegyületek képződnek egyszerű szervetlen vegyületekből, élőlények hiányában. Miller, Draganíc, Trump, Miyakawa meg még néhány tudós már leírt számos példát mit mivel kell kezelni ehhez, hogy bárki számára megtapasztalható, látható tény legyen, ha a laborban akarja kikísérletezni. Bárki megtapasztalhatja, ciánamid oldatot sugárzol gamma-sugarakkal, ammónium-cianidot fagyasztasz le, acetonitril és propionitril vizes oldatát veted alá gamma-sugárzásnak stb stb.
    Az evolúció is teljesen látható tény, nem csak csontok ezrei a múzeumokban, hanem az egyszerű állattenyésztés során is a tehén több tejet adó tehénfajtává, a farkas kutyává, a vaddisznó háziasított disznóvá alakul át, méhtenyésztésből gyilkos méh alakulhat ki.
    Tehát nem csak a FELLELHETŐ múzeumi csontoknak, LÁTHATÓ kormeghatározási méréseknek, MEGTAPASZTALHATÓ laboratóriumi kísérleteknek mond ellen ez a látható tényeket figyelembe nem vevő vallási tan, de még olyan tényeknek is mint az állattenyésztés.
    Én is ezt kérdezem, minek nagyobb őrültség hinni, látható, megtapasztalható, fellelhető igazságoknak melyeknek semmi nem mond ellent, vagy minden területen hibádzó vallási beszédeknek, melyek arrogánsan úgy tartják, hogy a hívők a témában mindenkinél mindent jobban tudnak, mindenféle bizonyíték nélkül?

    1. Ricsi!

      az állattenyésztésnek mi köze az evolúcióhoz? az evolúció egyik alapköve a véletlen, az állattenyésztésé pedig a tudatosság.

      bírom, hogy szemrebbenés nélkül próbálod az ember véletlen kifejlődését tervezett folyamatokkal igazolni.

    2. Ricsi!

      írod:
      “Hőenergiától, robbanások lökéshullámaitól, elektromos kisülésektől, gamma-sugárzástól, stb bonyolult szerves vegyületek képződnek egyszerű szervetlen vegyületekből, élőlények hiányában. Miller, Draganíc, Trump, Miyakawa meg még néhány tudós már leírt számos példát mit mivel kell kezelni ehhez, hogy bárki számára megtapasztalható, látható tény legyen, ha a laborban akarja kikísérletezni. Bárki megtapasztalhatja, ciánamid oldatot sugárzol gamma-sugarakkal, ammónium-cianidot fagyasztasz le, acetonitril és propionitril vizes oldatát veted alá gamma-sugárzásnak stb stb.”

      Na , elsőkörben ezt meséld el, hogy azok a cuccok, amik ezekhez a kisérletekhez kellenek, azok hogy lettek?! (MOst ne beszéljünk a kisérletezőkről, hogy azok hogyan, elég ha elmagyarázod, hogy a kisérletekhez való anyagok hogyan alakultak ki!(Pl, ezzel a törvénnyel próbáld meg, hogy minden a rendezetlenség felé tart! És csak az ősrobbanás előtti állapot volt az egyedüli rendezett állapot! Ezt most még meghagyom neked, hogy ezt ne boncold, hogy akkor mi is van az ősanyaggal, ha ez a törvény már akkor is volt! Ha pedig nem volt, akkor hogyan is lett hírtelen!?)

      Persze nem mintha bármelyik kérdésünkre is válaszoltál volna eddig! De szerintem ezt csak te nem vetted észre!

    3. “mindenféle bizonyíték nélkül” Miről beszélsz? Úgy teszel mintha nagyon vágnád ezt a témát. Tudod hány olyan könyvet írtak, ami tele van a teremtést és a kb. 6000 éves Föld elméletét bizonyító, és az evolúció elméletet totálisan megcáfoló írásokkal? Ha nem, én tudok jó pár ilyen könyvet ajánlani(majd alul). Tudod, hány evolucionista tudós lett teremtés hívővé? Hogy néhány híres embert említsek: pl. Walt Brown, Walter Veith
      Ezzel kapcsolatban ajánlom a köv. videót. Címe: 00. Walter Veith: Hogyan lettem evolucionistából teremtéshívő?
      https://www.youtube.com/watch?v=E3jsR7Ifjac
      Ha a bizonyítékok az evolúciót igazolnák, akkor egy evolucionista tudós se vált volna teremtés hívővé.
      Ha rákeresel a YouTube -on a “teremtés vagy evolúció” -ra, látni fogod hány olyan videó van, ami a teremtést bizonyítja az evolúcióval szemben, és hány olyan van, ami az evolúciót bizonyítja a teremtéssel szemben. Én az utóbbira egyetlen videót sem találtam, viszont az előzőre rengeteget.
      Ezek a tények mind azt sugallják, hogy az evolúció korántsem az a fene nagy igazság.
      Nem véletlen, hogy egy ateista sem meri a cikkbeli kihívást elfogadni, hiszen a “nagy” tudósok tudják, hogy nem sok esélyük lenne egy ilyen pert megnyerni.
      Ha az evolúció lenne az igazság, akkor erre a perre tömegével jelentkeztek volna a tudósok.
      Szerinted miért olyan bátor ez a Dr. Joseph Mastropaolo, hogy a saját pénzét meri kockáztatni egy ilyen vitára? Bizonyára azért, mert a bizonyítékok az evolúció ellen szólnak.
      De miért is érdemes foglalkozni a teremtés vs. evolúció kérdésével, vagy egyáltalán a világ keletkezésének az elméleteivel?
      Hogyan hathat ki ez a kérdés a mi életünkre? Hát úgy, hogy pl. a Biblia felkínálja egy boldog örök létezés lehetőségét. Ezek után, már kicsit sem lényegtelen, hogy a Bibliának igaza van-e, vagy sem. Úgy gondolom, nem mindegy, hogy csak pár évtizedet élünk ezen a Földön, vagy akár örökké. Éppen ezért mindenkinek a saját érdeke ezzel a témával foglalkozni. Nem lehet büntetlenül az evolúció elmélet mellett elfogultnak lenni, döntésünknek meg lesz a következménye. Hiába akarja valaki hogy Isten ne létezzen, ha mégis létezik, hiszen ekkor saját magát csapja be. Az evolúció vs. teremtés kérdését mindenkinek gondosan kell tanulmányoznia, hogy jól tudjon dönteni. Végezetül kiemelten ajánlom a következő könyveket neked:
      Walt Brown: Kezdetben – A teremtés és az özönvíz meggyőző bizonyítékai-
      A tudomány felfedezi Istent, Aeternitas kiadó
      Howard Peth: Vakhit A fejlődéselmélet leleplezése
      Reinhard Junker: Hogyan kapta csíkjait a zebra?
      Reinhard Junker: Ádámtól származik az ember? A Biblia kijelentései és a természettudományos adatok
      A témával kapcsolatos youtube -os videókat is ajánlom.
      További szép napot!

  27. Örülök ha azt megértik ilyen gyogyósok, hogy a Nap létezik, meg hogy időnként hullik csapadék, nemhogy még pont veletek kelljen sejttant megértetnem. 🙂 Tényleg jobb lesz nektek inkább abban hinni, ami a lehetséges legegyszerűbb és nem igényel semmi gondolkodást.

    1. Ricsi!
      Tényleg nem kötözködésképpen kérdezem, csak egyszerűen nem értem.
      Ugy tudom, volt ugye az ősleves és benne a biogén elemek. Ezek az elemek külső hatásra (pl napsugárzás, elektromos kisülés… stb) valamilyen formációba rendeződtek. Ez a véletlenszerűség törvénye által ment végbe. Csak tételezzük fel, hogy egymilliárd elektromos kisülés végén kapunk tiz aminosavat vagy valami életszerűt. Ezek az aminosavak mitől lesznek stabilak a külső behatásokkal szemben? Mert az az erő vagy hatás ami létrehozta az aminosavakat, véletlenszerűen el is pusztítja. (elektromos kisülés)

      Ugy tudom, hogy a napfényt semmi nem használja épitésre a természetben, csupán a növények levélzete a fotoszintézisben. Igaz ez?

    2. Kedves Ricsi!
      írod:
      “Örülök ha azt megértik ilyen gyogyósok, hogy a Nap létezik, meg hogy időnként hullik csapadék, nemhogy még pont veletek kelljen sejttant megértetnem. 🙂 Tényleg jobb lesz nektek inkább abban hinni, ami a lehetséges legegyszerűbb és nem igényel semmi gondolkodást.”
      Én se ajánlom, hogy azt tedd! Ahogyan látom, te még azt se érted, amiről te beszélsz! Leginkább csak beírsz valamit a Google keresőbe, és érvként idedobod nekünk! Igaz, ez nem igényel semmi gondolkodást!

  28. Van itt azert egy erdekes dolog.
    Ugye az evolucionistak az osrobbanasbol indulnak ki, kialakultak az egitestek a fold, millio evekig fortyog a tenger es hopp, megjelenik az elet.
    Mibol?
    Veletlenul a porbol es a kovekbol meg ugye a nemi vizbol.

    Akkor vegul is az evolucionistak “hite” szerint mi emberek is vegso soron a porbol – kobol szarmazunk.

    Hat koszonom szepen. Akkor en inkabb maradok annal a valtozatnal, hogy egy hatalmas, szereto Isten teremtmenyei vagyunk.

    Vegul is, ha komolyan belegondolunk mi a nagyobb orultseg?

  29. Hopp itt elírtam: És nincs olyan törvény (vagy ha nem értesz egyet, mutasd meg hogy hol van :)), amely ellentmond annak, hogy eközben lokálisan valami kialakulhat a rendszeren belül.

  30. “a lavóros példád rossz (már írtam)? a lavórban semmiféle fejlődés nem tapasztalható.”

    A lavórnál nem azt mondtam hogy a vízből a szemünk előtt kifejlődik valami, hanem azt, hogy a lavór megakadályozza hogy összevissza follyon a víz, akadályt képez. A rendezetlenség növekedését HELYENKÉNT akadályok akadályozzák, lassítják, miközben az egész rendszer rendezetlensége nő. És nincs olyan törvény (vagy ha nem értesz egyet, mutasd meg hogy hol van :)), amely ellentmond annak, hogy eközben lokálisan valami ne alakulhatna ki a rendszeren belül.

    “bár nem látod, de a lavór víz is a rendezetlenség felé tart, hiszen párolog belőle a víz és a párolgás bizony entropikus folyamat. a termodinamika második főtétele szerint minden (minden ? ismered a szót?) magára hagyott rendszer a rendezetlenség irányába tart. a félreértésed ott keresendő, hogy ebben a folyamatban elképzelhetőek olyan egyedi események, amelyek rendezettséget mutatnak, ám ezek az egyedi események nem befolyásolják a folyamat egészét. magyarán az egyediből a képzeleted általánost fabrikál? sőt! nemhogy általánost, hanem folyamatost (ugyanis az evolúcióhoz ez kell).”
    Az párolgás az igaz, de azután lecsapódáskor hő szabadul fel, mert az anyag rendezettebbé válik, annak ellenére, hogy eközben a világegyetem, mint minden (ismerem ezt a szót, hogy minden) rendszer a maximális entrópiájú állapotára törekszik.Ez az állapot a h?halál. Ebben mi nem ésszerű neked?
    A Nap létezése tagadhatatlan tény és az is hogy FOLYAMATOSAN juttatja az élethez szükséges hőt a Földre. Vagy szerinted ezek is csak iskolai tévtanítások és kormányati népbutítás, hogy a Nap létezik és hogy jön a Földre a hő és épp meleg van? Ezeket bárki láthatja, érezheti a bőrén, megtapasztalhatja, pont ezért tények, a vallási szövegekkel ellentétben, melyeknél hogy valaki igaznak higgyen bármi abszurdot elég annyi, hogy “azt írja” “azt mondták a templomban”.

    1. Szia Ricsi!

      írod:

      RICSI AUGUSZTUS 07, 2013 4:12:18 DU.

      A lavórnál nem azt mondtam hogy a vízből a szemünk előtt kifejlődik valami, hanem azt, hogy a lavór megakadályozza hogy összevissza follyon a víz, akadályt képez. A rendezetlenség növekedését HELYENKÉNT akadályok akadályozzák, lassítják, miközben az egész rendszer rendezetlensége nő. És nincs olyan törvény (vagy ha nem értesz egyet, mutasd meg hogy hol van 🙂 ), amely ellentmond annak, hogy eközben lokálisan valami ne alakulhatna ki a rendszeren belül.

      írod:
      RICSI JÚNIUS 23, 2013 8:27:08 DE.
      ” Ha egy lavór vizet odateszel az asztalra, akkor a víz nem fog fölfelé kifolyni a lavórból, majd szétterülni a padlón ? pedig akkor sokkal rendezetlenebb lenne, mint előtte. Csakhogy a víz ÁLLANDÓAN a rendezetlenebb állapot felé akar menni ? EZ okozza most azt, hogy rendezettebb marad. ”

      Örülök, hogy odajutottál innen!

      Most kezdj el azon is gondolkodni, hogy pl, említetted a napot! Hogyúgye, az is a rendezetlen állapot felé igyekszik, és ezért adja le a hőt!
      írod:
      “A Nap létezése tagadhatatlan tény és az is hogy FOLYAMATOSAN juttatja az élethez szükséges hőt a Földre. Vagy szerinted ezek is csak iskolai tévtanítások és kormányati népbutítás, hogy a Nap létezik és hogy jön a Földre a hő és épp meleg van? Ezeket bárki láthatja, érezheti a bőrén, megtapasztalhatja, pont ezért tények, a vallási szövegekkel ellentétben, melyeknél hogy valaki igaznak higgyen bármi abszurdot elég annyi, hogy ?azt írja? ?azt mondták a templomban?.”

      Na mármost, az a probléma ezzel, hogy ti evolúcionisták, elővesztek egy elméleti fizikai törvényt , azután fogjátok a kész rendezett rendszert, és megpróbáljátok elmagyarázni, (és bizonyítottnak is tartjátok ezáltal), hogy ebből is látszik, hogy az anyag a rendezett állapotból, a rendezetlen felé igyekszik! Mindig! De lokálisan létrejöhetnek rendezett rendszerek!

      De azt mondjátok már el nekünk, hogyha mindig a rendezetlen állapot felé igyekszik az “anyag”, ( És az ősrobbanás előtti “ősanyaghalmaz” volt az egyetlen igazán rendezett állapot! És ez is azonnal megszünt, (ill nem is létezhetett ezen törvény alapján, hiszen ez kizárja a rendezett állapot kialakulásának, még a lehetőségét is!) a másodperc milliomodrészéig tartott, és utána már csak állandó rendezetlenségfelé tartás van!) akkor hogyan jöhetett létre, akár lokálisan is egy-egy komolyan rendezett állapot( ami, a pillanat tört részéig tarthatott volna csak, hiszen az az atom, vagy max molekula, amely létrejöhetett volna, azonnal szét is kellett volna, hogy essen, mert az is a rendezetlenség felé igyekezett!)! Méghozzá olyan stabilan, és időben hosszantartóan, hogy úgymond kialakulhattak olyan bonyolult strukturák ( és még fejlődhettek is úgymond!), mint égitestek, élőlények millió változatban, és életképsen, genetikailag kódóltan, szaporodóképesen…..és minden a helyénvalóan: szem, szály, emésztés, fül, hallás, mozgásszervek,…stb!

      Namármost, van egy anyaghalmaz, amely felrobban! Nincs más, csak ez az anyaghalmaz és a töküres tér, amelybe ez a cucc belerobban! Nincsenek törvények, nincs semmi, csak tágulás! Nincs semilyen törvény, mondjuk csak ez, hogy “folyamatosan a rendezetlenség felé tartani”!
      Akkor most magyarázd el nekem légyszi, ha ez a törvény igaz ( és ez az evolúció fő űtőkártyája(?!), mint ami bizonyítja az evolúciót), akkor egyáltalán honnan van bármi is?!

      Írod:
      ” És nincs olyan törvény (vagy ha nem értesz egyet, mutasd meg hogy hol van 🙂 ), amely ellentmond annak, hogy eközben lokálisan valami ne alakulhatna ki a rendszeren belül.”

      Pont ez a törvény az, amelyik ellentmond annak, hogy BÁRMI IS KIALAKULHATNA LOKÁLÍSAN! Hiszen bármi kialakul, az szintén a rendezetlenség felé tart állandóan, vagyis ahogy létrejött (véletlenül), már szét is esett, mert ez a törvény hat rá!

      Hacsak nincs egy Teremtő intellígencia, Aki olyan törvényeket hoz, amelyek hatályon kívül tudják helyezni ezt a törvényt, ahhoz, hogy lokálisan stabil, fennmaradó “rendezettséget hozhasson létre”! Mert úgye az látható, hogy nem véletlenszerű rendezettségről vanszó!

  31. Ez elég egyszerű, egy perc az egész, beírod a googlebe hogy: csontleleteket őrzik és sorolja, Magyar Földrajzi Múzeum, Hermann Ottó múzeum, stb nem is kell tovább listázni 50 ezer állati csontot találtak. Az nem ésszerű és nem is hiszi szinte senki, hogy a világ ÖSSZES államában MINDEN kormánypártban, még a keresztényekben is azzal foglalkoznak, hogy időnként 50 ezer csontot rendelnek meg kínai szobrászoktól. Egyéb próbálkozás a bizonyításra? 🙂
    Igen törekszik, de ennek vannak néha akadályai, ez szabad szemmel is látható, tehát tény.
    Éppen ez a megfigyelésem, hogy igen furcsa dolgokat elhisztek, bizonyítékkal és a magyar értelmező szótár szerint tényekkel nem rendelkezve, csak személyes meggyőződésekkel. Kíváncsi lennék mióta és heti hány órát töltötök ezzel a vallásos tevékenységgel, hogy már ennyire megszállotjai vagytok ezeknek az amúgy nem káros, csak furcsa hiedelmeknek?

  32. Minden bizonyítást vagy rávezetéssel vagy levezetéssel kell végigvinni.
    A rávezetés olyan közlés, amely tagadhatatlan tényekkel vívja ki annak elismerését. Pl mint amikor Jeromosnak meg Theának csak fel kellett idéznie egy hóesést, vagy egy vízzel teli lavórt, amelyek azonnal láthatóvá tették a termodinamikai félreértéseiket, amelyeket segítettem eloszlatni.
    A levezetés pedig olyan közlés, amely magából a dologból bont ki valami valószínűt, ez pedig saját ésszerűségével és a többség, vagy a bíró által igaznak tekintettségével igazolja önmagát. Azt lehet látni tárgyi leletekből hogy hogyan fejlődik, változik fokozatosan a skorpiók, emberek, dinoszauruszok, kígyók és minden faj csontváza, ebből ésszerűségével le lehet vezetni hogy ez VALÓSZÍNŰLEG így történt. Az hogy a dolog ésszerű és az emberek többsége által igaznak tekintett ez tetszi bizonyítottá. Az hogy valami bizonyított még nem jelenti azt hogy a dolog 100% biztos, hogy úgy volt, de ez bizonyított, a másik dolog meg csak egy bizonyítatlan fecsegés.

    1. Ricsi mondasz nekem egyetlen helyszínt, ahol ezeket a csontvázakat meg lehet tekinteni? Szépen kérlek! És lehetőleg ne szobrászok által vagy kínai fröccsöntő üzemekben készítettek legyenek. 🙂
      Ne egy tankönyvet idézz, hanem egy pontos címet adj meg. Köszi!

      A termodinamika főtételei pedig továbbra is ellentmondanak az evolúciónak, mivel minden magára hagyott rendszer a legnagyobb rendezetlenségre törekszik, az energia pedig megmarad. Legalábbis az általam ismert dimenziókban… 😀

    2. Az igazságot nem a többség határozza meg, az igazság önmagában megáll. ( a középkorban azt hitték az emberek (azok akik nem olvasták a bibliát 🙂 ), hogy a föld lapos. Ez nem tette igazzá az állítást.)
      Az emberek között nincs kompetens személy, aki kimondhatná a végső igazságot, mert egy véges (korlátos) embernek kellene a végtelen lehetőségek halmazából választani.

    3. Ricsi!

      a lavóros példád rossz (már írtam)… a lavórban semmiféle fejlődés nem tapasztalható. bár nem látod, de a lavór víz is a rendezetlenség felé tart, hiszen párolog belőle a víz és a párolgás bizony entropikus folyamat.

      a termodinamikát pedig te érted félre.

      a termodinamika második főtétele szerint minden (minden – ismered a szót?) magára hagyott rendszer a rendezetlenség irányába tart. a félreértésed ott keresendő, hogy ebben a folyamatban elképzelhetőek olyan egyedi események, amelyek rendezettséget mutatnak, ám ezek az egyedi események nem befolyásolják a folyamat egészét. magyarán az egyediből a képzeleted általánost fabrikál… sőt! nemhogy általánost, hanem folyamatost (ugyanis az evolúcióhoz ez kell).

      ” Azt lehet látni tárgyi leletekből hogy hogyan fejlődik, változik fokozatosan a skorpiók, emberek, dinoszauruszok, kígyók és minden faj csontváza, ebből ésszerűségével le lehet vezetni hogy ez VALÓSZÍNŰLEG így történt. Az hogy a dolog ésszerű és az emberek többsége által igaznak tekintett ez tetszi bizonyítottá. ”

      sajnos nem igaz az állításod. ha igaz lenne az evolúció, akkor átmeneti fajokból sokkal többnek kéne lennie, mint teljesen elkülönült fajoknak (jelen pillanatban is, hisz az evolúciós fejlődés állítólag most is tart). az igazság viszont az, hogy fosszíliákból semmiféle fejlődés nem mutatható ki, pusztán időben és térben egészen máshol élő állatokat raktak önkényesen egymás mellé. a majmos fejlődését képekben most is lehetne kreálni jelenleg is élő majmokból…
      és még csak nem is ésszerű. hogy képzeled el, a hüllőből hogy lesz madár? addig csapkod a mellső lábacskáival, míg valamelyik utódjának egyszercsak szárnya lesz? csakhogy az a hüllő, amelyiknek szárnya van az nem madár, hanem egy torzszülött, ugyanis repülni nem tud, viszont (mivel elvesztette mellső lábai hasznos funkcióit) járni sem. ahhoz, hogy egy hüllő levegőbe emelkedjen egy sor egyidejű változásnak kell végbemennie… változnia kell az izomzatának, a csontozatának, a levegő-, víz-, hő háztartásának, az emésztésének, a bőrének és még egy csomó mindennek, mert ha ezek nem egyidejűleg változnak, akkor az egyed életképtelen, evolúciós hátrányba kerül). na, ez minden csak nem ésszerű.

      “Az hogy valami bizonyított még nem jelenti azt hogy a dolog 100% biztos”

      de, a bizonyított az azt jelenti, hogy 100%-ig biztos.

      1. arról nem is beszélve, hogy az ember megjelenése hatalmas evolúciós probléma.

        az ember evolúciós logikával fejletlenebb az olyan elődeihez képest, amelyek négy lábon járnak, szőrösek, nem izzadnak, nem könnyeznek.

        sőt! még az intelligenciája is jelentős evolúciós hátrány.

    4. Szia Ricsi!

      írod:
      “.. Az hogy a dolog ésszerű és az emberek többsége által igaznak tekintett ez tetszi bizonyítottá. ”

      Manapság sokan, valószínüleg az emberiség többsége ( mivel nem is hallottak még róla) tagadja a náci haláltáborokat! Vagyis, a logikád szerint, akkor, ha a többség nem tekinti igaznak, hogy voltak, akkor bizonyított tény, hogy nem voltak!?
      Vagy annó, azt tekintette a többség igaznak, és bizonyítottnak, hogy a föld lapos! Akkor lapos volt?! Attól változott gömbölyűvé, hogy a többség elkezdte azt a verziót igaznak tekinteni, és “ettől” vált bizonyított ténnyé?!

      Nem tudom, hogy ki mondta, de ez igaz: “…az igazság létezik, csak a hazugságot kell kitalálni!..”

      Egyébbként itt a hozzászólások között találsz pár kérdést, amire mi is szivesen vennénk, ha már válaszolnál!

  33. Ezt olvassátok. Nincs értelme vitatkozni. A vitatkozás ördögé és a szeretet nélküli embereké akik nem hisznek . Előttük vannak a csodák ,de nem látják.
    Milliókat kap, aki cáfolja a bibliai teremtést
    karpatinfo.net

    1. kedves Ramóna!
      “A vitatkozás ördögé és a szeretet nélküli embereké akik nem hisznek . Előttük vannak a csodák ,de nem látják.”
      Ramóna drága. hogyan fogalmazod meg a lelket tudat nélkül? Egyáltalán, minek neked az agyad, ha ennyire a terhedre van? Ha tudat az ördögé, akkor javaslom, hogy DOBD EL AZ AGYAdAT…igaz a’ nélkül is nő maradsz…szőke nő!

  34. Eddig csupa szilárd bizonyíték volt, leletek, kőzetek, mérések, látható természeti jelenségek, világon bárhol megtapasztalható emberek teremtette vallások, Istenek, írásos csodagyűjtemények. A tieitek hol vannak, sehol, nulla, csak beképzeltek magatoknak dolgokat amik már rég meg vannak cáfolva, de azért ismételgetitek akkor is, fanatikusan, bármiáron, hiába van bebizonyítva tényekkel már rég az ellenkezője. Olyan előadásokat fölösleges végighallgatni, amik az előadók személyes hiedelmeit, tudománnyal ellenkező nézeteit foglalják össze, mert ismét az értelmező szótárra kell hivatkoznom: ezek hiedelmek és nem tények. Azt hittem tudományos vitáról lesz szó és van bármiről bizonyítékotok, de csak a tudománnyal ellenkező nézeteiteket fejtitek ki, mintha emberek csodaírásai és személyes meggyőződései lennének a tények. Ajánlom neked is figyelmedbe a magyar értelmező szótárt, mi az hogy hiedelem és mi az a valóság és mi az a fanatikus.

    1. Tudod mit Ricsi? Most akkor fordítsuk meg a dolgot és mondjál te néhány olyan sziklaszilárd bizonyítékot ami az evolúció mellet tanúskodik és amit szerinted nem lehet megcáfolni.

    2. Bocs Kedves Ricsi!

      Mivel már elmondtuk neked, hogy személyesen Istentől is megkérdezheted az igazságot, és ha tényleg teljes szívedből akarod azt tudni ( nem csak vitatkozni akarsz, hanem valóban bizonyítékot a létezéséről, amelyet csak Ő adhat az ember szívébe és elméjébe!), akkor Ő kijelenti magát neked (ahogyan nekünk is tette!), de te ezt a lehetőséget nem akarod /akartad kihasználni, ezért lehet, hogy már ebbe a kategóriába tartozol, amikor Isten már a tévelygés lelkét engedi munkálkodni benned:
      2Thessz 2,10
      Mindenféle gonosz trükkel igyekszik becsapni azokat, akik a pusztulás felé haladnak, mert visszautasították az igazságot. Pedig, ha szerették volna, megmenekülhettek volna.
      Mivel azonban nem az igazságot szerették, Isten megengedte, hogy a megtévesztés és hazugság ereje uralkodjon rajtuk, és hogy elhiggyék a hazugságot.

      Nem tudom, hogy bezárult-e már előtted a “kapu” ( a megtérés lehetősége), de jobb ha tudod, hogy nincs mindig nyítva!

  35. ?A hit előtt álló nehézségek talán nagyok, ám még nagyobbak a hitetlenséggel járó képtelenségek? – George Hanson

  36. Annak tényleg kicsi a valószínűsége hogy a macska egy ilyet összeírjon egy délután alatt, csak azt felejted el, hogy itt nem egy délutánról van szó, nem is ezer évről, hanem milliárd évekről, és nem egy macskányi területről van szó hanem 510 072 000 km?-ről. Ismét problémád van az értelmező szótárral. Az hogy ki szerint lehetetlen, meg ki szerint lehetséges az személyes meggyőződés, megint csak hiedelmekkel jösz és nem kézzelfogható tényekkel, amikből én már hetet, te meg egyet sem tettél le az asztalra hisz furcsa is lenne ha ennyi bizonyítékkal megcáfolt dologról elő tudnál hozni egyet is. Csodálkozol hogy ismételni kell magam, amikor még mindig ott tartunk hogy a magyar értelmező szótárral vagy folyamatos hadilábon, mert nem tudod mi a különbség a valóság, a személyes meggyőződés és a feltételezés között. Nagyon nehéz olyan emberrel beszélgetni, aki a magyar szavakkal sincsen tisztában. Te hiedelmeket és feltételezéseket próbálsz ténynek beállítani, a tényeket pedig fanatikus módon elvakultan figyelem nélkül hagyod és hiedelemnek próbálod beállítani, holott ezeket nem én mondom, hanem a magyar értelmező szótár.

    1. Hát igen “long long time ago”……….ez aztán a szilárd bizonyíték. Ricsi, de most komolyan. Meghallgattad Walter J. Veith professzor úr előadását? Ajánlani tudom Dr. Kent Hovind előadásait is. Sok mindenre választ add, de persze csak akkor, ha végig hallgatod azokat és elgondolkodol rajtuk.
      Ez csak egy előadás, de ott találsz majd továbbiakat is.
      http://www.youtube.com/watch?v=FVTIORn39UY

      kanku

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend