Járványok

Közel-kelet: tökéletes terep egy egészségügyi vihar kitöréséhez

?és lesznek döghalálok?? Máté 24:7

Forrás: foxnews.com

Az amerikai járvány és egészségügyi központ (CDC) csütörtökön arra figyelmeztette az egészségügyi illetékeseket, hogy egy új, a közel-keletről származó halálos vírus bukkant fel.

A vírus a koronavírusok családjába tartozik és komoly légzési problémákat okoz, hasonlóan a súlyos akut emberi légzőszervi szindróma, a SARS koronavírus által okozott betegséghez, ami először 2003-ban bukkant fel Ázsiában.

A fertőzés tünetei közé tartozik a lázzal, köhögéssel és légszomjjal járó akut légzőszervi megbetegedés. A vírussal kapcsolatos legaggasztóbb jellemző, hogy a 14 ember közül, akik eddig megfertőződtek, 8 meghalt. Az elmúlt néhány évben az ember, még a fejlett országokban is, egyre inkább vesztésre áll a vírusok és baktériumok ellen vívott csatában. A tudósok évek óta figyelmeztetnek, hogy a korábban egyszerűen kezelhető, baktériumok okozta betegségek is gyógyíthatatlanná váltak.

Ami ennél is több problémát vet fel, az a vírusok mutációja. Az elmúlt néhány év során több példát is láttunk arra, hogy az addig csak az állatokra nézve veszélyes vírus embereket kezdett megbetegíteni, komoly aggodalomra adva okot az okozott betegség halálos kimenetele miatt.

A közel-keleten sajnos nagy az esély egy tökéletes egészségügyi vihar kirobbanására. A zsúfolt menekülttáborok, a tiszta vagy vezetékes víz korlátozott mennyisége, a higiéniás infrastruktúra megsemmisülése, az orvoshiány, valamint a kórházak és a kormányok korlátozott eszközei egy esetleges járvány megfigyelésére és a világ többi részének figyelmeztetésére együttesen igen nagy veszélyt jelentenek.

Nemrégiben volt szerencsém beszélni Dr. Abdulla Al-Khan-nal, egy nemzetközi egészségügyi tanácsadóval, a New Jersey-i Hackensack Egyetem munkatársával, arról, hogy milyen hatással lehet az új koronavírus Bahrain országára.

?Bahrainben nincs dokumentált eset, de hallottam, hogy az elmúlt két hétben két haláleset történt influenza-szerű megbetegedésből,? mondta Al-Khan. ?Az, hogy a SARS vírussal vagy egy új korona variánssal állunk szemben nem tudom biztosan, de azt hiszem éppen ezért fontos, hogy az emberek értsék: a fontos dolgokra kell összpontosítani. Összpontosítsunk azokra a tényezőkre, amik a gyerek és a térség szempontjából fontosak, és ne a politikai kérdések felé fordítsuk minden figyelmünket. Nem akarnánk összekeverni a politikát az orvoslással, de mégis ez történik, mert a dominó-elv itt is érvényesül.?

A dominók pedig nem állnak meg a tengerparton. Elmúlt az idő, amikor egy külföldi járványkitörés csupán egy orvosi szaklapban megjelenő hír volt. Ami a világ egyik szegletében reggel megtörténhet, estére az óceán túlpartján járhat.

Az új vírus már az Egyesült- Királyságban is megjelent, ahol eddig egy megerősített halálesetről lehet tudni Birmingham városában. Szerencsére a betegség nehezen terjed emberről emberre.

Előző posztKövetkező poszt

9 hozzászólás

  1. Egy nagy baromsag az egesz, a gondolat erejevel probalnak letrehozni virusokat.
    Figyelem!!!! A jovot mi alakitjuk, gondolju8k szep,oromteli es jo dolgokra!!!

    1. A pozitív hozzáállás valóban fontos. Erre Pál apostol is emlékeztet: “amik csak tisztességesek, amik csak igazságosak, amik csak tiszták, amik csak kedvesek, amik csak jó hírűek; ha van valami erény és ha van valami dícséret, ezekről gondolkodjatok.” (Filippi 4:8)

      Sajnos azonban az emberek jelentős része nemhogy nem gondolkozik pozitívan, hanem még mások kárára tesz dolgokat. Ez történik, amikor az emberek elfordulnak Istentől és ez is jelzi, hogy milyen időket élünk.

      Az itt olvasható hírek a Bibliában említett idők jeleire próbálják felhívni az emberek figyelmét, amik közül az egyik a járványok terjedése. Attól, hogy nem beszélsz vagy tudsz róla, ez a jelenség nem fog megszűnni. Felhívni a figyelmet arra, hogy mi történik a világban, szerintem igenis pozitív dolog, akkor is, ha maga az, amit látunk nem pozitív, mert így elindulhatsz a válaszok után kutatva.

  2. Ebben a honapban tul sok minden tortenik.
    Tessek felkeszulni.

    Okkult numerologia?

    2013. – a 13 fontos es eros okkult tartalommal felruhazott szam.

    Masreszt:
    2+0+1+3 = 6

    Mutatok meg valamit.
    A papavalaszto konklave datuma:
    2013.03.12.
    Altalaban 48 oran belul papat valasztanak.
    Tehat meglehet, hogy a papavalasztas datuma:
    2013.03.13.

    Es/Vagy mas erdekesseg szamokban a papavalasztassal kapcsolatban:
    2013 = 2+0+1+3 = 6
    03.12. = 0+3+1+2 = 6
    ??? 12:03 = 1+2+0+3 = 6 ???

    666 ???

    1. ez az ídőszak a hamis próféta megválasztása lesz aki késziti az utat az antikrisztusnak a fenevadon ülőasszonyt mutatja be.ugyan az történik mikor Keresztelő János készitette az utat Jézus számára.

      1. 2013. február 28. Szentmise, szentáldozás után az Úr Jézus?

        Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete

        2013. február 28. Szentmise, szentáldozás után az Úr Jézus:

        ?Ma lezárult egy korszak. Szentéletű pápám lemondott. A széke üresen áll. Most következik az Antikrisztus és az ellenpápa rémuralma. Ez a sátán végső csapása az emberiségre. Most hamis helytartót ültet a pápai székbe, aki felrúgja törvényeimet. Megengedi az abortuszt, az eutanáziát, a homoszexuálisok és leszbikusok ?házasságát?, ártatlan gyermekek örökbe fogadását, a válást, eltörli a cölibátust (papi nőtlenség), és a szentségeket. Már nem lesz híveimnek mibe kapaszkodni. Nem lesz szentgyónás, szentáldozás. Ellenfelem így könnyen tőrbe csalja és elbuktatja őket. Az Antikrisztus pedig föllép, mint nagy békítő, aki hatalommal és csodáival ámulatba ejti a népet. Azokat, akik nem ismernek Engem, mert Nélkülem akartak élni. Most belép az életükbe az Antikrisztus, akit imádni fognak. Ez okozza örök vesztüket.

        Gyermekeim! Most különösen sokat imádkozzatok a hitetek megmaradásáért, a hit évében, amelyet szentéletű pápám hirdetett meg. Mert erre lesz a legnagyobb szükségetek. Tartsatok ki Mellettem életetek feláldozása árán is, mert csak így nyeritek el az örök életet! Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.?

        Szentírási megerősítés: 1 Pt. 5,8-9: ?Ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán jár körül, keresve, kit nyeljen el. Szálljatok vele szembe keményen a hit erejével??

    2. Sharky és András! Érdekes összevetés! már csak rá kell írni az útlevelére,h. Petrus a Romulus és kész a pánik a világban. Lesznek döghalálok! Csak tudjunk végig megállni.
      “Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését” Róma 8:19

  3. A vértanúk imája

    Imádott Jézusom! Te rettenetes kínszenvedések árán váltottál meg minket. Kínszenvedéseidre kérünk, erősíts meg minket!

    Te, Aki a Getszemáné kertben vérrel verítékeztél, mert halálfélelem kerített hatalmába, de a szent angyal megerősített, és ki tudtad mondani: ?Atyám, ha lehetséges, múljék el Tőlem ez a kehely, de ne az Én akaratom legyen, hanem a Tiéd.? Drága Szent Jézusom! Kérlek, erősíts meg minket is! Add nekünk a Te erődet, küldd el hozzánk is szent angyalodat, hogy Veled együtt mi is ki tudjuk mondani, amit Te mondtál: ?Atyám, ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te.?

    Jézusom, Téged elítélt Pilátus, és Te némán elfogadtad az ítéletet. Kérlek, add meg nekünk is a Te lelki békédet, hogy elfogadjuk az igazságtalan ítéletet abban a hitben, hogy Te megváltottál minket, és ha mindhalálig kitartunk Melletted, egy jobb hazát adsz nekünk, ahol Veled együtt örökké boldogok leszünk.

    Drága Jézusom! Téged megostoroztak a mi bűneinkért. Te némán tűrted a fájdalmas ütlegeket. Kérlek, add meg nekünk is a Te erődet és a Te békédet, hogy elviseljünk Érted, és az Evangéliumért minden szenvedést, és azt a Te örök érdemeiddel egyesítve, Szűzanyánk hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve és könnyei által felajánljuk Neked a lelkekért.

    Jézusom, Téged kigúnyoltak, leköpdöstek, Arcul ütöttek, és tövissel koronáztak. Így gyaláztak meg azért, mert kimondtad az igazságot: ?Király vagyok. Az Én országom nem e világból való.? Drága Jézusom kérlek, adj nekünk is bátorságot, hogy megvalljunk Téged az emberek előtt. Még akkor is, ha ez az életünkbe kerül.

    Jézusom, Te vérző, sebes Válladon vitted fel a Golgotára a súlyos keresztet. Többször elestél, összeroskadtál, de mindig felálltál. Kérlek, add nekünk a Te erődet, hogy mi is végigmenjünk a keresztúton. Meg ne torpanjunk, vissza ne forduljunk, csak Téged kövessünk. Dagadt, sebes Arcod és Tested indítson minket részvétre Irántad, hogy el ne hagyjunk Téged, Megváltó Istenünket, Aki a mi bűneinket vetted Magadra, és helyettünk adtál elégtételt. Szenvedő Arcod képét nyomd a mi lelkünkre, hogy soha ne felejtsük, mekkora árat fizettél értünk!

    Jézusom, Téged hatalmas szegekkel szegeztek fel a keresztfára. Te ezt is békével, némán tűrted, mert tudtad, hogy áldozatoddal rengeteg lelket mentesz meg. Az egész világot, az egész történelmet. Kérünk, add nekünk a Te erődet, hogy soha ne magunkra, és saját szenvedéseinkre, áldozatainkra tekintsünk, hanem mindig csak Rád, hogy megtegyük akaratodat, és ez által példaképek lehessünk az elkövetkező nemzedékeknek. Ránk is úgy tekintsenek, mint az Egyház magvetésére, mert az Egyház ereje, és örök példája a vértanúk hite és hűsége.

    Drága Jézusom! Nagy volt a mi váltságdíjunk. Ezért nem vagyunk a magunkéi, hanem a Tied, Aki megváltottál minket. Kérve kérünk, tudatosítsd ezt bennünk, és add kegyelmedet, hogy maradéktalanul teljesítsük ránk vonatkozó örök szent tervedet! Erre áldj meg bennünket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.?

    1. Ezt jó, hogy feltetted Andre! 🙂 A leendő pápa már a Hamis Próféta lesz. Egyházszakadás, “világegyház”, keresztényüldözés.

  4. Hát bizony, ez a következő kísérlet.
    Eddig nem jött be sem a sertésinfluenza, sem a madárinfluenza, hiába rémisztgették az embereket a H1N1-gyel, valahogy nem akartak megijedni…így most csináltak egy újabb valamit, azzal, hogy “hát ez már emberről emberre terjed”. Nyilván ez is arról szól, hogy az emberek megijedjenek és rémületükben önként szaladjanak beadatni valami “védőoltás”-t.

Hozzászólás a(z) Sharky bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend