(Joseph Candel) A Bibliából tudjuk, hogy ?ama Magasságos nem kézzel csinált templomokban lakik.? (Apostolok cselekedetei 7:48) azonban egy templomnak mégis fontos szerepe van az emberiség történelmének jelenlegi szakaszában, ez pedig a zsidók Nagytemploma Jeruzsálemben, amit utoljára i.sz. 70-ben romboltak le a rómaiak és azóta sem építettek újjá. A templom felépülése kézzelfogható jelnek tekinthető bizonyos, az utolsó időkkel kapcsolatos bibliai próféciák beteljesedése szempontjából (Dániel 9:27, 11:31, 8:11, Máté 24:15, 21, II. Thessalonika 2:3-4). Az alábbi két tanulmányból kiderül a templom jövőbeli, harmadik megépülésének jelentősége:
Forrás: RT.com
Az izraeli külügyminisztérium által a turizmus népszerűsítésére készített reklámot még annak megjelenése előtt betiltották, mivel a filmben a muzulmán szenthely, a Sziklamecset megsemmisülése látható.
A videóban Danny Ayalon, izraeli külügyminiszter-helyettes látható, aki a mecset előtt állva beszél, miközben az megsemmisül, hogy helyén Salamon temploma jelenjen meg, a judaizmus jelenlétét jelképezve a térségben.
A reklám célja a jeruzsálemi turizmus népszerűsítése, ami az ország egyik legjövedelmezőbb ágazata. Izrael, Tel Aviv helyett Jeruzsálemet tartja az ország igazi fővárosának.
A film a külügyminisztérium közönségszolgálati osztálya által készített sorozat negyedik része. Az eredeti változatban a virtuális templom az összedőlő mecset romjai közül tűnik elő, írja a Times of Israel.
A muzulmán lakosság felháborodásától tartva a külügyminisztérium illetékesei végül úgy döntöttek, a filmben a mecset inkább fokozatosan kitűnik a képből, nem összedől. Végül a hivatalos vetítést betiltották, így az alkotás csak Danny Ayalon saját YouTube csatornáján látható.
A videó miatt azonban így is sok támadás érte az izraeli kormányt, mivel sokan úgy gondolják, hogy ezzel Jeruzsálem arab identitását akarják lerombolni.
Ikrima Sabri, a Jeruzsálemi Iszlám Tanács vezetője egy sajtónyilatkozatban kijelentette, hogy a reklám ?része az izraeli megszállási tervnek és felfedi a szenthely elleni ellenséges hozzáállást,? jelenti az Al Arabiya.
Sabri elmondta, hogy ?a reklám bizonyítja, hogy a mecset támadása már nem pusztán szélsőséges zsidó csoportokra jellemző és számos fenyegetésnek van kitéve.?
A muzulmánok számára a Sziklamecset szent helynek számít, ahol hitük szerint Mohamed próféta mennyei látomást látott.
A mecset Salamon Templomának, majd a későbbi, Heródes által építtetett és a rómaiak által i.sz. 70-ben lerombolt második templomnak helyén épült. A végső időkkel foglalkozó szakterület szerint a jövőben egy harmadik zsidó templom is épül majd.
A mecsettel kapcsolatban számos botrány tört már ki korábban. Az izraeli választások során például egyesek szerint Jeremy Gimpel, a Knesset jelöltje, a Sziklamecset lerombolására szólított fel.
Majdnem lényegtelen, de tudjátok, hogyan jutott látókörömbe az Idők Jelei oldal?
http://www.zsidok-keresztenyek.eu ?ról. Kapcsolódó Web-oldalak gyüjteményében található egy link, ami ennek az oldalnak az elődje volt, http://vegsoidok.hu/ . Aztán onnan át lehet jönni ide.
(Ez nem reklám, de nem hagyhattam ki, mivel ehhez témakőrhöz plusz ízt ad nekem. )
Az említett helyen van egy másik videó is ami témában közel áll az Ida által ajánlott tanítássorozathoz; Dr. Roger Liebi-től. Nekem tetszett.
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=guul0cz6TBo
Szia Lacci!
Köszönöm, hogy feltetted! Nagyon jó!
Jó látni, hogy azok a próféciák, már teljesültek!
Közel az Úr!
A zsidók temploma soha nem fog újra felépülni.Ezt Jézus maga jelentette ki.Egyszer próbálták meg eddig,Julianus császár/362-ben/ – neki sem sikerült. A Sziklamecset miatt ma már eleve lehetetlen is.
Részleteket természetesen nem tudunk még, hogy ez hogyan lesz lehetséges, de a Biblia azt írja, hogy a végső időkben újra lesz “mindennapi áldozat” egy bizonyos “szenthelyen”. Ha a Bibliában valamit Isten előre megjelentett, az be is fog valahogyan teljesedni.
Sajnos meg fog épülni,de nem azért mert Isten szorgalmazná,vagy mert tetszik neki és támogatja,hanem azért mert negatív jelenségként akarja felhívni népe figyelmét Isten hogy a keresztények tartsák távol magukat a templom bárminemű segítésétől,mert az az Isten fia áldozatának a megtaposása lesz.
A templomot sátán építteti meg a Jezsuiták Szabadkőműveseivel,hogy megfelelő palotával áldozzanak Lucifernek,amikor ő el jön közéjük.
Isten fia sohasem fog be ülni abba,miután az Olajfák hegyére leszáll.
Üdvözletem mindenkinek, Idának is
Ida, nagyon értlmesek a fejtegetéseid. Amit Aaronnak ítál az tökéletesen megegyezik az én logikámmal, már jobban megfogalmaztad mint ahogy én tettem volna. Nem mintha az én logikám itt valami mérce lenne. Én nagyon törekszek arra, hogy nehogy belemagyarázzak a Szentírásba olyan dolgokat, amiket talán nem is tartalmaz. Jelenések könyve úgy zárul le, hogy bizony jajj annak aki a Bibliához hozzátesz, vagy elvesz belőle, tehát nagyon szívügyre kell venni. Túl sok, még be nem teljesedett prófécia található, amik kifejezetten Izraelhez, Jeruzsálemhez, Ábrahámhoz, Dávidhoz stb szólnak, ezért én is hiszek egy Izrael végső helyreállításában. Fölösleges ismételgetésekbe belemenni, azok az Igék magukért beszélnek; Isten gondoskodott a megfelelő darabszámról is, lehetetlen, hogy mindegyiket szimbólikusan kellene érteni. Szerintem teljesen logikus és értelmes, hogy a Messiás a zsidók, azaz Izrael miatt fog újra visszajönni.
[expand title=”Teljes hozzászólás” swaptitle=”Bezár”]
A részemre írt hozzászólásodban vannak jó egyenletek amiket érdemes lefuttatni.
Így alakult az életem, Izrael párti lettem. Tudom, hogy a Sátán különösen gyűlöli a zsidókat, mindenkit, de a keresztényeket és a zsidókat kiemelten. Végül is a zsidókat használta Isten a Biblia közvetítésére az emberiség felé, azonkívül sok prófécia kötődik hozzájuk, amik be fognak teljesedni; az utóbbi a Sátánnak nagyon nem tetszhet, mivel nálunk jobban gyűlöli az Istent. Tehát a zsidókon keresztül is Isten szentsége és tévedhetetlensége és igazsága fog bebizonyosodni, ami a Sátán veresége, és a Mindenható győzelme.
Tehát azzal, hogy én zsidópárti vagyok, azzal úgy érzem, hogy az ördög ellen helyezkedek. Én úgy kollektív gondolkodok róluk. Érdekes szituáció, nincs egyetlen egy zsidó ismerősöm vagy barátom sem. Szerencsére úgy érzem, hogy zsidó emberek nem okoznak, és nem okoztak sérelmeket nekem az életem során. Nincsem semmilyen hiteltartozásom (ezt azért írom mert tudom, hogy sokan a bankok tevékenységei és a zsidóság között párhuzamokat vonnak, lehet,), szerencsére nem voltak olyan keserű élettapasztalataim amik miatt haragudnom kéne rájuk, pl tegyük fel, hogy intézetis gyerekként nőttem volna fel nagy nélkülözésben, és azt kellett volna néznem éveken keresztül, hogy a gazdag zsidó gyerekek tele vannak libamájjal meg házilekvárral, miközben nekem sanyarú koszt jutott volna, korgó gyomorral. Elvileg számtalan élethelyzet is adódhatna. Én nem tudom miért szavazott annyi ember a Jobbikra, de aki azokra szavazott, az a zsidóellenességre is szavazott szerintem. (Ezzel a kijelentéssel nem hiszem, hogy messze lőttem volna a céltól.)
Ez a zsidókkal kapcsolatos kollektív gondolkodásom természetesen nem akarja védeni személyesen is őket, ha mondjuk gonoszságokat követnek el. Akkor az az ő bajuk lesz, biztos, hogy szembe kell majd nézniük azokkal.
De ha antiszemitizmusról van szó, akkor mellettük állok; ha holokauszt tagadásról van szó, akkor is mellettük állok; ha Izrael állama van veszélyben, akkor is mellettük állok; ha jogos önvédelemről van szó, akkor is mellettük állok.
És ezekben az ügyekben azért érzem úgy, hogy mellettük kell állnom, mert az ellenkezőjük az biztosan az ördög célja.
Nem az Idők Jelei-nek róttam fel ezeket, amiket itt felsoroltam. Nem, szó sincs róla. A részletesebb kifejtés és a távolabb kalandozás csak nézeteim ecsetelgetésére szolgálnak.
A kritikus felszólalásom az azért volt mert mintha a cikk kollektív az Izrael ?rovására? tendálna. A műszer túl érzékeny, vagy el van kalibrálva? Én magamhoz nagyon őszinte vagyok, simán felteszek magamnak is kényes kérdéseket. Majd kiderül, sok mindent fogunk megkérdezni az örökkévalóságban Istentől, Jézustól. Persze, nem azért, hogy ? na kinek volt igaza – , hanem hogy a kérdéseinkre a jó választ kapjuk.
Még egy záró gondolat.
Egyetértek, hogy a Sátán a mocskos és ravasz terveit csinálgatja. Nálunk mindkét fél nagyobb kaliberű. Még a Sátán is, pedig ő véges és ?csak? egy teremtmény. Egy háborús övezetben éljük le az életünket, számunkra mostoha körülmények között. Az ellenünk harcolók kívül esnek a testi érzékszerveinken, és a megszabott korlátaik között, de teljes erőbedobással, éjjel-nappal azon dolgoznak, hogy gáncsoljanak minket az üdvösség felé vezető úton, és az örök kárhozatba vigyenek magukkal. Na ezért megérdemlik azt amit Istentől kapni fognak. Már csak azért is megérdemelték volna, mert Istennel szembe szálltak.
Hosszúnak tűnik ez a 7000 év, de szerencsére az örökkévalósághoz viszonyítva összehasonlíthatatlanul rövid, egy röpke szempillantás az egész. És vége lesz a gonosznak, a létben nem lesz többé jelen, ez egy olyan fantasztikus dolog, ami felülmúlja a kifejezőképességemet és teljes szívből örülök ennek. Ezért már érdemes élni, ez csodálatos, ez gyönyörű. A szent Isten fogja szavatolni a tisztaságot, az igazságosságot és a szeretetet.
Mit gondolt az a teremtmény Lucifer mikor fellázadt? Az én korlátolt értelmem is elég ahhoz, hogy valamit kapizsgáljak Isten végtelen hatlmáról, végtelen értelméről, végtelen nagyságáról.
Jeremiás 32, 27
Ímé, én az Úr, Istene vagyok minden testnek, vajjon van-é valami lehetetlen nékem?
Jeremiás 23, 23-24
Csak a közelben vagyok-é Én Isten? azt mondja az Úr, és nem vagyok-é Isten a messzeségben is?
Vajon elrejtőzhetik-é valaki a rejtekhelyeken, hogy én ne lássam őt? azt mondja az Úr, vajon nem töltöm-é Én be a Mennyet és a Földet? azt mondja az Úr.
1Királyok 8, 27-ben
Vajon gondolható-é, hogy lakozhatnék az Isten a Földön? Ímé az ég, és az egeknek egei be nem foghatnak Téged;?
Isten végtelen. Semmi sem lehetetlen Neki. Mi nem tudunk Istennel szemben felállítni teljesíthetetlen követelményt.
Tudjuk, hogy az Univerzum ?nagy?, elég nagy, Isten nagyobb. Igazából nem tudjuk mekkora, de lehetne végtelen is. Tudna-e egy végtelen Isten egy végtelen Univerzumot teremteni? Simán. Ha nem végtelen, akkor, pont akkora, mint amekkorának megteremtette. Minden egyes csillagot nevén nevez. Vajon miért? Mert a negyedik napon teremtette meg őket, mindegyiket pontosan ismeri, az utolsó szem atomig, vagy neutrínóig.
Vajon ki szabta meg a fizika, a kémia, a biológia törvényszerűségeit? Miért matematikai alapú a Világegyetem?
Mert Isten ilyennek találta ki.
Zsoltár 147, 4-5
Elrendeli a csillagok számát, és mindnyájukat nevéről nevezi.
Nagy a mi Urunk és igen hatalmas, s bölcseségének nincsen határa.
Mit képzelt a Lucifer mikor fellázadt? Hol van ő Istenhez képest?
Amikor Isten megteremtette a növényeket és az álltokat és az embert: semennyi idő alatt kitalálta megtervezte és kivitelezte az összes élőlény DNS kódját, bonyolult anatómiai felépítésüket, összetett és kifinomult biológiai rendszereiket, mindent.
Mennyi példát felhozhatnék!
Mind a hét milliárdnyi embert pontosan látja, egyenként is; kivülről-belülről, múltját,jelenjét, jövőjét; minden gondolatot és érzést is, mindent. Sőt már a világ megteremtése előtt tudott mindent. Ő a mindentudó??
Zsoltár 106, 2
Ki beszélhetné el az Úr nagy tetteit? és jelenthetné ki minden dicsőségét?
Sajnálom, hogy eltértem a témától.
[/expand]
Szia Lacci!
Köszönöm a válaszodat! Nem igazán tértél el a témától. És így van, mindannyian Izrael pártiak vagyunk, ha értjük a Szentírást! És hálásak Istennek, hogy mi is bekerülhettünk a gyermekei közé! Nem csak azért, mert nem jutunk pokolra, hanem azért is, hogy megismerhettük Őt, és kegyelmébe fogadott bennünket, az Ő drága Fia által!
Egyébbként, pedig tudjuk, hogy az Antikrisztus , az Ige szerint, a zsidók 2/3-át kifogja írtani a nagy nyomorúság alatt!
(Zak. 13,8
És lészen az egész földön, így szól az Úr: a két rész kivágattatik azon és meghal, de a harmadik megmarad rajta.
Zak. 13,9
És beviszem a harmadrészt a tűzbe, és megtisztítom őket, a mint tisztítják az ezüstöt és megpróbálom őket, a mint próbálják az aranyat; ő segítségül hívja az én nevemet és én felelni fogok néki; ezt mondom: Népem ő! Ő pedig ezt mondja: Az Úr az én Istenem!. )
Isten ítéleteként felettük! A maradék 1/3-ot is tűzbeviszi Isten , és kiégeti belőlük a salakot! ( Ahogyan velünk is teszi!)
Úgyhogy nincs miért azt hinnünk, hogy Isten kivételezik velük, és az ő büneiket elnézi, csak azért mert zsidók!
Ki szeretném egészíteni a hozzászólásokat annyival, hogy először is kívánom, hogy egész Izrael megtérjen, úgy ahogy mindenki más is. Továbbá viszont azt hozzá kell tegyem, hogy egész Izrael megtérése csakis személyes alapon történhet. Semmi féle külső behatásról, vagy kollektív megbocsátásról szó sem lehet, mert különben Isten megszegné saját Igéjét. A megváltás kritériuma teljesen tiszta, világos, és ellentmondást nem tűrő:
?Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta.? (János evangéliuma 3:36.)
Tehát ahhoz, hogy egész Izrael megtérjen az kell, hogy minden egyes zsidó saját belátása szerint elfogadja Jézus Krisztust mint SZEMÉLYES megváltóját. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy lehetetlen, csak tisztázni szerettem volna a megváltás tényét, és eloszlatni minden kételyt affelől, hogy Isten kivételezik Izraellel a megváltást illetően. Ahogy azt Péter apostol is megjegyezte amikor Kornélius házába lépett:
?Péter pedig megnyitván száját, monda: Bizonynyal látom, hogy nem személyválogató az Isten;
Hanem minden nemzetben kedves ő előtte, aki őt féli és igazságot cselekszik.? (Apostolok Cselekedetei 10:34,35)
Krisztus után nagyon sok minden megváltozott. Például Pál apostol bevezeti a lelki zsidóság és a lelki Izrael fogalmát, ami arra ösztökél minket, hogy nagyon alaposan megvizsgáljuk a zsidóknak és Izraelenek tett ószövetségi ígéreteket.
?Mert nem az a zsidó, aki külsőképpen az; sem nem az a körülmetélés, ami a testen külsőképpen van:
Hanem az a zsidó, aki belsőképpen az; és a szívnek lélekben, nem betű szerint való körülmetélése az igazi körülmetélkedés; amelynek dícsérete nem emberektől, hanem Istentől van.? (Rómabeliekhez 2:28,29)
?Nem lehet pedig, hogy meghiúsult legyen az Isten beszéde. Mert nem mindnyájan izráeliták azok, kik Izráeltől valók;
Sem nem mindnyájan fiak, kik az Ábrahám magvából valók; hanem: Izsákban neveztetik néked a te magod.
Azaz, nem a testnek fiai az Isten fiai; hanem az ígéret fiait tekinti magul.? (Rómabeliekhez 9:6-8)
Pál apostol pont azt magyarázza itt, hogy nem úgy tűnt, hogy Isten Izraelnek tett ígéretei beteljesednek, viszont lehetetlen, hogy Isten beszédei ne teljesedjenek be. Ezért mondja, hogy ami testi Izraelben nem teljesedik be, az a lelkiben biztosan be fog.
Nem szeretném egyébként vitatni Izrael megváltását, tudom, hogy Pál apostol azt írta: ?És így az egész Izrael megtartatik? (Rómabeliekhez 11:26.) Viszont nagyon fontos az előtte levő vers, (amit Kormos Erika már idézett), mert az IDŐZÍTÉST teljesen helyre rakja nekünk.
?Mert nem akarom, hogy ne tudjátok atyámfiai ezt a titkot, hogy magatokat el ne higyjétek, hogy a megkeményedés Izráelre nézve csak részben történt, ameddig a pogányok TELJESSÉGE bemegyen.? (Rómabeliekhez 11:25) Ez gyakorlatilag, mai magyarsággal azt jelenti, hogy amikor az egész világon az összes pogány már elfogadta Jézust, akkor végre Izrael is el fogja fogadni. Kicsit hasonlítani fog a szituáció ahhoz amit Jézus magyarázott az egyik példázatával Máté evangéliuma 20. fejezete elején: ?Ekképpen lesznek az utolsók elsők és az elsők utolsók; mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak.? (Máté 20:16)
Szia Aaron!
” Továbbá viszont azt hozzá kell tegyem, hogy egész Izrael megtérése csakis személyes alapon történhet. ”
Az Eklézsia korát éljük, most személyes megtérésekről van szó, zsidók és pogányok egyaránt, ha Krisztushoz térnek, keresztények lesznek! Viszont nem szabad elfelejtenünk, hogy Izraelnek, mint Isten földi népének , más elhívása van, mint nekünk. Izraelnek, meg van az az igérete, hogy:
Mát. 24,34
Bizony mondom néktek, EL NEM MÚLIK EZ A NEMZETSÉG, mígnem mindezek meglesznek.
[expand title=”Teljes hozzászólás” swaptitle=”Bezár”]
(Zsidók, zsidó vallásúak végig lesznek az Úr Jézus visszajöveteléig, ez egy külön szál az üdvtörténetben, Isten nem vetette el őket, gondja van rájuk ma is. Mi az Ábrahám hitéből valók vagyunk, nem a Jákóbéból.)
Ésa. 10,21
A maradék megtér, a Jákób maradéka az erős Istenhez
?5 Móz. 4,27
És az Úr szétszór titeket a népek közé, és szám szerint kevesen maradtok meg a népek között, a kik közé visz titeket az Úr.
5 Móz. 4,30
Mikor nyomorúságban leéndesz, és UTÓLÉRNEK TÉGED MINDEZEK AZ UTOLSÓ IDŐKBEN, ÉS MEGTÉRSZ AZ ÚRHOZ, A TE ISTENEDHEZ, és hallgatsz az ő szavára:
( EZ IZRAELNEK IGÉRTETETT MEG! ÉS EHHEZ NEM KELL KERESZTÉNYEKKÉ VÁLNIUK! A KERESZTÉNYEK IGÉRETE AZ ÚRNÁL VALÓ GYÜLEKEZÉS, AZ ELSŐ FELTÁMADÁSBAN VALÓ RÉSZVÉTEL, ÉS AZ ÚRRAL VALÓ URALKODÁS, ÉS AZ ÖRÖKÉLET, STB! MI NEM E VILÁGI KIRÁLYSÁG, ORSZÁG ÁLLAMPOLGÁRAI VAGYUNK!)
5 Móz. 30,2
ÉS MEGTÉRSZ AZ ÚRHOZ, a te Istenedhez, és hallgatsz az ő szavára mind a szerint, a mint én parancsolom néked e napon, te és a te fiaid teljes szívedből és teljes lelkedből:
1 Kir. 8,47
ÉS ESZÖKRE TÉRNEK A FÖLDÖN, MELYRE FOGVA VITETTEK, ÉS MEGTÉRVÉN KÖNYÖRÖGNEK NÉKED AZON A FÖLDÖN, a kiktől fogva elvitettek, mondván: Vétkeztünk, hamisan és istentelenül cselekedtünk!
?5 Móz. 28,64
És szétszór téged az Úr minden nép közé, a földnek egyik végétől a földnek másik végéig; és szolgálni fogsz ott idegen isteneket, a kiket sem te nem ismertél, sem a te atyáid: fát és követ.
5 Móz. 30,3
AKKOR VISSZAHOZZA AZ ÚR A TE ISTENED A TE FOGJAIDAT, ÉS KÖNYÖRÜL RAJTAD, és visszahozván, összegyűjt majd téged minden nép közül, a kik közé oda szórt téged az Úr, a te Istened.
( ITT NEM A KERESZTÉNYEKKÉ VÁLT ZSIDÓKRÓL VAN SZÓ!)
” Semmi féle külső behatásról, vagy kollektív megbocsátásról szó sem lehet, mert különben Isten megszegné saját Igéjét.”
( ISTEN NEM SZEGI MEG AZ IGÉJÉT, LEGFELJEBB MI NEM TUDJUK AZT JÓL ÉRTELMEZNI! AMI AZ ÚJSZÖVETSÉGBEN ÍRVA VAN, AZ MIND ÁLL, MINDENKI KEGYELEMBŐL, HIT ÁLTAL, JÉZUS VÉRE, ÁLDOZATA ÁLTAL FOG ÜDVÖZÜLNI! AZOK IS, AKIK MAJD AZ UTOLSÓ ÍTÉLETNÉL A “CSELEKEDETEIK” ÁLTAL ÍTÉLTETNEK MEG! MERT ! HIT ÁLTAL! CSELEKEDTÉK A JÓT! HITTÉK, HOGY EGYSZER SZÁMOT KELL MAJD ADNIUK (EGY) ISTENNEK ( ezt azért írtam, hogy “egy” Istennek, mert ebbe azok is beletartoznak majd, akik nem halottak Úr Jézusról, sem a mózesi Törvény alatt nem voltak, és a Mindenhatót se ismerték! ) A CSELEKEDETEIKRŐL, ÉS A HITÜK MIATT KERÜLNEK JÉZUS VÉRE ALÁ! MERT , MINT TUDJUK, JÉZUS MINDENKI BŰNÉÉRT MEGHALT, ÁDÁMIG VISSZAMENŐLEGESEN, ÉS AZ UTOLSÓ ÍTÉLETIG BEZÁRVA!)
?Jak. 2,18
De mondhatja valaki: Néked hited van, nékem pedig cselekedeteim vannak. Mutasd meg nékem a te hitedet a te cselekedeteidből,ÉS ÉN MEG FOGOM MUTATNI AZ ÉN CSELEKEDETEIMBŐL AZ ÉN HITEMET.
Hab. 2,4
“…. az igaz pedig az ő hite által él.”
Róm. 3,25
Kit az Isten eleve rendelt engesztelő áldozatul, hit által, az ő vérében, hogy megmutassa az ő igazságát az előbb elkövetett bűnöknek elnézése miatt,
( Természetesen ez nem vonatkozik azokra, akik halották az EVANGÉLIUMOT, és visszautasították! Itt az Evangéliumról van szó, tehát nem arról, hogy történelmi személyként, vagy a keresztények Megváltója, Isteneként, vagy “zsidó prófétaként” halottak Jézusról!)
Visszatérve Izraelre:
Jel. 1,7
Ímé eljő a felhőkkel; és minden szem meglátja őt, még a kik őt által szegezték is; és siratja őt e földnek minden nemzetsége. Úgy van. Ámen.
Izrael, mint NÉP teljes megtérése, az Úr visszajövetelekor fog megtörténni! Amikor meglátják és síratni fogják Őt! ( Akkor is személyesen mindenki fog megtérni, és így együtt a “nép” is( már akik megmaradnak, mert tudjuk, hogy addigra az egész világon sokan megfognak halni, közülük is!)! Ahogyan a pogány népek is, akkor fognak, mint NÉP megtérni! Vagyis, akkor úgyan “külső behatás” lesz megtérés ügyben, de ez a földön minden népnek meg fog adatni! De előtte még mindig van egy igéretük :
Jóel. 2,27
És megtudjátok, hogy az Izráel között vagyok én, és hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek és nincs más! És soha többé nem pironkodik az én népem.
? És lészen azután, hogy kiöntöm lelkemet minden testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak.
?Sőt még a szolgákra és szolgálóleányokra is kiöntöm azokban a napokban az én lelkemet.
És csodajeleket mutatok az égen és a földön; vért, tüzet és füstoszlopokat.
A nap sötétséggé válik, a hold pedig vérré, minekelőtte eljő az Úrnak nagy és rettenetes napja.
(Ez a Gyülekezetnek már pünkösdkor megadatott, de nekik az utólsó napokra ez van igérve!)
(Az 1000 éves Királyságban már nem lesznek bálványimádások, meg különféle vallások, hiszen az Úr visszajövetelével, ezek már hiábavalókká válnak! Meg úgye Sátán is meg lesz kötözve!)
A mostani korszakra, a gyülekezet, a Menyasszony összegyűjtésének a korára, ezek az igeversek érvényesek( meg amit te is írtál), de a másik szövetség még “fut” a háttérben:
Csel. 4,12
És nincsen senkiben másban idvesség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk.
?Csel. 2,21
És lészen, hogy mindaz, a ki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik.
?Róm. 10,13
Mert minden, a ki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik.
De az utolsó időkről ezt mondja az Írás, Izraellel kapcsolatban:
Hós. 3,5
AZUTÁN MEGTÉRNEK Izráel fiai és KERESIK AZ URAT, AZ Ő ISTENÖKET, és Dávidot, az ő királyukat, és remegve folyamodnak az Úrhoz és az ő jóságához AZ UTOLSÓ IDŐKBEN.
(Óz 3,5
De aztán megtérnek Izrael fiai, és keresik az Urat, Istenüket, és királyukat Dávidot, s az idők végén félve keresik majd az Urat és az ő jótéteményeit.( Káldi Neovulgáta ))
A személyesen, Jézust Messiásként , Megváltóként elfogadó ,megtért zsidók, keresztények! De ebből az igeversből az tünik ki, hogy a zsidók, most még mint “zsidók” (zsidó vallásúak, judaisták) fognak megtérni, úgy fogják keresni Istent! Ezért is fogják a Templomot felépíteni, és beindítani az “áldozatokat”, mert “megtérnek”, Istent keresik, várják a Messiást!
Jer. 30,7
Jaj! mert nagy az a nap annyira, hogy nincs hozzá hasonló; és háborúság ideje az Jákóbon; de megszabadul abból!
?Zak. 13,9
És beviszem a harmadrészt a tűzbe, és megtisztítom őket, a mint tisztítják az ezüstöt és megpróbálom őket, a mint próbálják az aranyat; ő segítségül hívja az én nevemet és én felelni fogok néki; ezt mondom: Népem ő! Ő pedig ezt mondja: Az Úr az én Istenem!
És utána:
Ésa. 14,1
Mert könyörül az Úr Jákóbon, és ismét elválasztja Izráelt, és megnyugotja őket földjükön; és a jövevény hozzájok adja magát, és a Jákób házához csatlakoznak;
Jóel. 2,32
De mindaz, a ki az Úrnak nevét hívja segítségül, megmenekül; mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben lészen a szabadulás, a mint megigérte az Úr, és a megszabadultak közt lesznek azok, a kiket elhí az Úr!
Izrael, mint NÉP, igérete nagyobb részben, Krisztus visszajövetele utánra szól! Ők Isten NÉPe, mi Krisztus MENYASSZONYAI vagyunk! Amikor a Menyasszony elhagyja a földet, akkor kezdődik a nagy nyomorúság! Már az itt maradt, vagy utána megtért keresztények se a Menyasszonyhoz, Eklézsiához tartoznak majd! Másmilyen lesz a szellemi kapcsolatuk (az örökkévalóságban is) Istennel, Úr Jézussal, a Szent Lélekkel és által, mint a mienk! Mások az igéretek is! ( Pl.: a 144000-nél is megnézhetjük) Mint Krisztus Teste, mi is Isten szellemi népe vagyunk, de a zsidók más elhívást kaptak! Amikor Izrael teljesen helyre lesz állítva, akkor már az Újszövetség Gyülekezeti korszakának már vége lesz! Mi már feltámadott, megdicsőült testben leszünk itt a földön, az Úr mellett!
[/expand]
Szia Ida!
Megnéztem ezeket az Igéket amiket idéztél és több gondolatot is ébresztett bennem. Először is azt, hogy ezeknek egy része feltételes ígéret (HA engedelmeskedsz, akkor jól lesz dolgod…). Másodszor, ezeknek az Igéknek egy részét nem lehet a megváltásra vonatkoztatni. Tényleg nagyon szép ígéretek, és az Ószövetség tele van velük, de nagyon fontos a szövegkörnyezet, az időzítés, stb. Az ószövetségi ?megtérés az Úrhoz? nem mindig jelentette Jézus elfogadását. Harmadszor pedig néhány ígéret ezek közül ugyanúgy beteljesedett a pogányokon is, tehát nem lehet kisajátítani csak a zsidók részére. Erre példa Jóel 2. amit te is idéztél. Ha elolvasod 18-tól 32-ig, ez egy gyönyörű ígéret Izraelnek. És az egészben a fő vers, a 28-as beetljesedett a pogányokon is: ?És lészen azután, hogy kiöntöm lelkemet minden testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak.? Ezért írtam korábban, hogy nagyon óvatosan kell bánni az ószövetségi ígéretekkel, mert nem minden volt csak Izraelnek adva. Ráadásul pont ezért idéztem korábban Pál írásaiból, hogy igenis van lelki zsidóság, és lelki Izrael, ami teljesen új fénybe tesz nagyon sok ígéretet.
[expand title=”Teljes hozzászólás” swaptitle=”Bezár”]
Tényleg nagyon sok jó dolog van az Ószövetségben, de az Újszövetség felülír néhány dolgot, méghozzá elég lényegesen. Pál ezt írja róla:
?Mert dorgálván őket, így szól: Ímé napok jőnek, ezt mondja az Úr, és az Izráel házával és Júdának házával új szövetséget kötök. Nem azon szövetség szerint, amelyet kötöttem az ő atyáikkal ama napon, mikor kézen fogtam őket, hogy kivezessem Égyiptomból, mert ők nem maradtak meg abban az én szövetségemben, azért én sem gondoltam velök, mondja az Úr. Mert ez az a szövetség, melyet kötök az Izráel házával, ama napok multán, mond az Úr: Adom az én törvényemet az ő elméjökbe, és az ő szívökbe írom azokat, és leszek nekik Istenök és ők lesznek nekem népem. És nem tanítja kiki az ő felebarátját és kiki az ő atyafiát, mondván: Ismerd meg az Urat; mert mindnyájan megismernek engem a kicsinytől nagyig. Mert megkegyelmezek álnokságaiknak, és az ő bűneikről és gonoszságaikról meg nem emlékezem. Mikor újról beszél, óvá tette az elsőt; ami pedig megavul és megvénhedik, közel van az enyészethez. ? (Zsidókhoz írt levél 8:8-13)
Például itt is prófétáktól idéz, Izraelhez tett ígéretekről van szó, de ez beteljesedett a pogányokon is. Én mint keresztény, ugyan ennek az új szövetségnek vagyok a részese.
Most jut eszembe, van még egy vers amit idéztél Máté 24-ből a 34-es: ?Bizony mondom néktek, el nem múlik ez a nemzetség, mígnem mindezek meglesznek.? Itt a ?nemzetség? nem vonatkoztatható a zsidóságra, ugyanis az eredeti görögben az van, hogy ?genea?, tehát generáció, nem pedig náció (nép, nemzet). A helyes fordítás ?nemzedék? lett volna. Az is lehet, hogy Károli Gáspár idejében a nemzetség még nemzedéket is jelentett, innen a mai magyar félreértés. Ezt annyira nem tudom, nem vagyok nyelvész.
Mindenesetre azért ugyan oda lyukadtunk ki, mert én is azt mondtam, hogy személyes megváltásról kell hogy szó legyen, és te is azt írtad, hogy szeméylesen fogja mindenki elfogadni Jézust amikor visszatér. Tehát a lényeg, ami miatt az egész előző hozzászólásomat írtam az az, hogy aki elutasítja Jézust, az nem nyer örök életet. Legyen az akár zsidó, akár pogány, akár most, akár később. Ezen a szitán semmi más módon nem lehet átmenni. Itt egyedül az időzítéssel vitatkoznék megint, mert nem vagyok benne biztos, hogy mindenki (ahogy írtad zsidók és pogányok egyaránt) el fogja fogadni Jézust az ő visszatérése pillanatában. Az, hogy siratják, az egy dolog, de az nem azt jelenti, hogy mindenki rögtön megtér. Jézus három évig mondta a zsidóknak, hogy ő Isten fia. Ezt elég közvetlen külső behatásnak érzem ? de ennek ellenére elutasították. Pedig Nikodémus még be is vallotta Jézusnak, hogy tudják (ők, a farizeusok), hogy Istentől jött!
?Ez jöve Jézushoz éjjel, és monda néki: Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul; mert senki sem teheti e jeleket, amelyeket te teszel, hanem ha az Isten van vele.? (János 3:2)
Az, hogy minden pogány nem fog rögtön megtérni Jézus láttán, az biztos, ugyanis még több mint 1000 évvel később is lesznek pogányok a földön (ráadásul a Mennyei Város körül):
?És a pogányok, akik megtartatnak, annak világosságában járnak; és a föld királyai az ő dicsőségöket és tisztességöket abba viszik. És annak kapui be nem záratnak nappal ( éjszaka ugyanis ott nem lesz); És a pogányok dicsőségét és tisztességét abba viszik.? (Jelenések 21:24-26)
?Az ő utcájának közepén. És a folyóvízen innen és túl életnek fája vala, mely tizenkét gyümölcsöt terem vala, minden hónapban meghozván gyümölcsét; és levelei a pogányok gyógyítására valók.? (Jelenések 22:2)
Ha a pogányoknak ilyen sokáig fog tartani elfogadni Jézust, akkor mi a garancia arra, hogy a zsidók rögtön elfogadják őt a visszatérésekor? Mert nekik ez meg lett ígérve? Ez nem más mint személyválogatás. Istennek tényleg az a terve, hogy mindenki megtérjen hozzá, de ez egy igen hosszú távú projekt, és a zsidó ugyanolyan eséllyel indul benne, mint a pogány. Nem fut a háttérben semmi féle külön szövetség. Azt az ószövetséget írta felül az újszövetség. Isten nem babrálhat a személyes döntés szabadságával, a zsidó is ugyanúgy dönt, mint mindenki más. És ha tényleg egyszerre mindnyájan megtérnek, hát úgy legyen! Őszintén mondom örülni fogok neki.
[/expand]
Szia Aaron!
“Először is azt, hogy ezeknek egy része feltételes ígéret (HA engedelmeskedsz, akkor jól lesz dolgod?). Másodszor, ezeknek az Igéknek egy részét nem lehet a megváltásra vonatkoztatni. ”
Nem, valóban itt Izraelről van szó, ahogyan azt írtam is! A ” HA”, pedig igaz, de ha figyelmesen olvassuk az Igét, akkor látjuk, hogy ez a “HA”, teljesül! Csak néhány:
[expand title=”Teljes hozzászólás” swaptitle=”Bezár”]
Hós. 3,5
Azután MEGTÉRNEK Izráel fiai és keresik az Urat, az ő Istenöket, és Dávidot, az ő királyukat, és remegve folyamodnak az Úrhoz és az ő jóságához AZ UTOLSÓ IDŐKBEN.
Jóel. 3,2
Egybegyűjtöm akkor mind a pogányokat, és levezetem őket a Josafát völgyébe, ÉS PERBE SZÁLLOK OTT VELÖK , AZ ÉN NÉPEMÉRT ÉS ÖRÖKSÉGEMÉRT, AZ IZRAELÉRT, a melyet szétszórtak a pogányok közé, és megosztoztak az én földemen;
Sof. 3,20
Abban az időben elhozlak titeket, és akkor összeszedlek titeket, mert nevesekké és híresekké teszlek titeket a földnek minden népe között, mikor megfordítom a ti fogságotokat a ti szemetek előtt, azt mondja az Úr
Jel. 12,17
Megharagvék azért a sárkány az asszonyra, és elméne, hogy HADAKOZZÉK egyebekkel AZ Ő MAGVÁBÓL VALÓKKAL, AZ ISTEN PARANCSOLATAINAK MEGŐRZŐIVEL ( EZEK A ZSIDÓK!), és a kiknél vala a Jézus Krisztus bizonyságtétele;( EZEK PEDIG A KERESZTÉNYEK!)
Ésa. 11,12
És zászlót emel a pogányok előtt, és összegyűjti Izráel elszéledt fiait, és Júdának szétszórt leányait egybegyűjti a földnek négy szárnyairól.
Sőt, tudjuk, hogy az armageddoni csata is azért lesz, mert:
Ezék. 38,14
Annakokáért prófétálj, embernek fia, és mondd ezt Gógnak: Így szól az Úr Isten: Avagy abban az időben, mikor az ÉN NÉPEM, IZRAEL bátorságosan lakik, nem tudod-é meg?
?Ezék. 38,16
És feljössz AZ ÉN NÉPEM, IZRAEL ELLEN, mint a felleg, hogy beborítsd a földet, AZ UTOLSÓ IDŐBEN LÉSZEN EZ, és hozlak téged AZ ÉN FÖLDEMRE, hogy a pogányok megismerjenek engem, mikor MEGSZENTELEM MAGAMAT RAJTAD az ő szemök láttára, Góg!
(Ha Isten elvetette volna az Ő népét, nem történne semmi ilyen!)
” Az ószövetségi ?megtérés az Úrhoz? nem mindig jelentette Jézus elfogadását.”
Persze hogy nem! Ő még akkor nem jelent meg, nem történt meg még fizikailag a Megváltás! ( Akkor csak az áldozatok bemutatása volt, amit mi tudunk már, hogy azok a Krisztusra mutattak! )
” Ráadásul pont ezért idéztem korábban Pál írásaiból, hogy igenis van lelki zsidóság, és lelki Izrael, ami teljesen új fénybe tesz nagyon sok ígéretet.”
Igen, én se írtam mást! Ez vagyunk mi, és a”hívő zsidó” Izrael! ( Az Ószövetségi szentek is)
“Harmadszor pedig néhány ígéret ezek közül ugyanúgy beteljesedett a pogányokon is,…”
Igen, sajnos nagyon hosszú hozzászólást írtam már megint, de ezt én is írtam, és ez természetesen így is van! Az Ószövetség minden igérete a mienk is! Hiszen ahogyan az Igében van , Ábrahám magvából valók vagyunk!
“Most jut eszembe, van még egy vers amit idéztél Máté 24-ből a 34-es: ?Bizony mondom néktek, el nem múlik ez a nemzetség, mígnem mindezek meglesznek.? Itt a ?nemzetség? nem vonatkoztatható a zsidóságra, ugyanis az eredeti görögben az van, hogy ?genea?, tehát generáció, nem pedig náció (nép, nemzet). A helyes fordítás ?nemzedék? lett volna”
Itt az Úr arról az időről beszél, amikor visszajön:
Mt 24,29
És tüstént azoknak a napoknak nyomorúsága után a nap elsötétedik, és a hold nem adja ki világosságát, és a csillagok lehullanak az égről, és az egek erői megrendülnek.
És akkor feltűnik az Ember Fiának jele az égen; és akkor elsiratja a föld minden nemzetsége, és meglátják az Embernek Fiát eljönni az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel.
?És elküldi angyalait nagy harsonaszóval, és összegyűjtik választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig.
A fügefától tanuljátok pedig a példázatot: mikor annak az ága már zsenge lesz, és hajtja a leveleket, tudjátok, hogy közel a nyár.
Így ti is, mikor mindezeket látjátok, tudjátok, hogy közel van, az ajtó előtt.
Mt 24,34
Bizony mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, míg ezek mind meg nem lesznek.
Vagyis, szerintem ez, mivel nem történt meg, abban a korban ( generációban) , és látjuk, hogy még máig se, ezért ez még az, amit mi is várunk!
” Az, hogy siratják, az egy dolog, de az nem azt jelenti, hogy mindenki rögtön megtér. Jézus három évig mondta a zsidóknak, hogy ő Isten fia. Ezt elég közvetlen külső behatásnak érzem ? de ennek ellenére elutasították.”
Mt 24,30
És akkor feltűnik az Ember Fiának jele az égen; és akkor elsiratja a föld minden nemzetsége, és meglátják az Embernek Fiát eljönni az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel.
Azért ez az eljövetel látványosabb lesz, mint az előző! Bár lehet, hogy az után a nyomorúság után, ami az Úr eljövetele előtt lesz, még mindig marad majd olyan megátalkodott ember, aki nem fog hinni a szemének, de azért erre én nem fogadnék!
Azt pedig szerintem ne gondoljuk, hogy az “Úr elfogadása”, az akkor már lehetséges lesz! ( Mármint így, ahogyan mi, most, a KEGYELEM korszakában tehetjük meg! Biztos vagyok benne, hogy azok már nem fogadhatják a szívükbe a Szent Lélek által! ( Ahogyan ezt, az Ószövetségben se tehették meg! ( Szent Lélekkel teljesek lehettek a próféták, királyok, főpapok, bírák, de Krisztus Lelke nem volt bennük) Ez nekünk adatott csak, ( a MENYASSZONY GYÜLEKEZETNEK, amiért nem hiszem, hogy valaha is eléggé hálásak lehetünk Istennek a kegyelméért!) A kegyelem ideje nemsokára lezárul.( Azoknak, akik akkor életben maradnak , még az Úr eljövetele előtt lehetőségük lett volna elfogadni Őt!!!!) De, akkor már , amikor mindenki látja, hogy Jézus a Krisztus, hogy valóban Ő Isten Fia , akkor már nem “hit általi” , hanem “látás általi” az elfogadás! És ott már csak “cselekedetek” általi lesz a megtérés! ( Úgye ott már Sátán meg van kötözve! Igy, még akkor is könnyebb lesz ” a jót cselekedni”, mint eddig!)
“Az, hogy minden pogány nem fog rögtön megtérni Jézus láttán, az biztos, ugyanis még több mint 1000 évvel később is lesznek pogányok a földön ”
Azért szerintem az első generáció biztosan megtér, akik látják megjelenni az Úrat! Azután, azok, akik utána születnek, azoknak is el kell fogadniuk Krisztus áldozatát! De azok már mindig “csak pogányok” maradnak!
Jer. 3,17
Abban az időben Jeruzsálemet hívják majd az Úr királyiszékének, és minden nemzet oda gyülekezik az Úr nevéért Jeruzsálembe, és nem követik többé gonosz szívöknek makacsságát.
Zak. 14,17
És lészen, hogy a ki nem megy fel e föld nemzetségei közül Jeruzsálembe, hogy hódoljon a királynak, a Seregek Urának: nem lészen azokra eső.
Ez itt alul, pedig már az általános feltámadás, és ítélet után lesz! Ezek azok, akik a cselekedeteik szerint fognak megítéltetni, és megtartatni a pogányok közül! Természetesen a Jézus Krisztus áldozatán, vérén keresztül, által!
Jel. 21,1
Ezután láték új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala; és a tenger többé nem vala.
?És a pogányok, akik megtartatnak, annak világosságában járnak; és a föld királyai az ő dicsőségöket és tisztességöket abba viszik. És annak kapui be nem záratnak nappal ( éjszaka ugyanis ott nem lesz); És a pogányok dicsőségét és tisztességét abba viszik.?
Igen ezzel a többivel egyetértek, hiszen ezt írja az Ige!
[/expand]
Szia Ida!
Végiggondolva mindkettőnk hozzászólásait, én most már teljesen úgy érzem, hogy két különböző dologról vitatkozunk, és úgy érezzük, hogy a másik álláspontja a sajátunkat támadja, pedig nem. Én egyszerűen csak annyit szerettem volna mondani, hogy Jézus elfogadása egy személyes döntés, és ez nem fog senkinek az ölébe hullni a két szép szeméért.
Szia Aaron!
Én nem gondoltam, hogy vitatkozunk, azt pedig pláne nem, hogy támadjuk egymás álláspontját! Én ezt beszélgetésnek gondolom, és csak azért fejtettem ki bővebben az álláspontomat, ahogyan szerintem te is, mert írásban kommunikálunk, és így nehezebb röviden, és tömören elmondani, hogy mire is gondolunk igazán! Azt már én is mondtam, hogy személyes megtérés lesz,( hiszen nem is lehet másképpen) de az egész nép megfog térni! Csak azokat az igeverseket akartam figyelmedbe ajánlani, amelyek Isten azon ígéretét tartalmazzák Izraelnek, hogy az utólsó időkben meg fognak térni! ( Persze ebbe nem tartozik bele az aki nem akar! De Isten egyértelmüen ezt ígérte nekik( a maradék 1/3-nak)! A többi meghal!)
Dán. 9,24
HETVEN HÉT SZABATOTT A TE NÉPEDRE és szent városodra, hogy vége szakadjon a gonoszságnak és bepecsételtessék a bűn, és hogy eltöröltessék a hamisság és elhozassék az örök igazság, és bepecsételtessék a látomás és a próféták, és felkenettessék a Szentek szente.
Dán. 10,14
Jöttem pedig, hogy tudtodra adjam, AMI A TE NÉPEDRE AZ UTÓLSÓ IDŐKBEN KÖVETKEZIK: mert a látomás azokra a napokra szól.
Dán. 10,21
De MEGJELENTEM NÉKED, AMI FEL VAN JEGYEZVE AZ IGAZSÁG ÍRÁSÁBAN; és senki sincsen, a ki én velem tartana ezek ellenében, hanem csak Mihály a ti fejedelmetek.
Dán. 12,1
És abban az időben felkél Mihály, a nagy fejedelem, a ki a te néped fiaiért áll, mert nyomorúságos idő lesz, a milyen nem volt attól fogva, hogy nép kezdett lenni, mindezideig. És ABBAN AZ IDŐBEN MEGSZABADUL A TE NÉPED;!!!!!!!! a ki csak beírva találtatik a könyvben.!!!!!!!!!
Dán. 12,7
És hallám a gyolcsba öltözött férfiút, a ki a folyóvíz felett vala, hogy felemelé az ő jobb kezét és bal kezét az ég felé, és megesküvék az örökké élőre, hogy ideig, időkig és fél időig, ÉS MIKOR ELVÉGZIK A SZENT NÉP EREJÉNEK RONTÁSÁT, mindezek elvégeztetnek.
Dán. 12,10
Megtisztulnak, megfehérednek és megpróbáltatnak sokan, az istentelenek pedig istentelenül cselekesznek, és az istentelenek közül senki sem érti; de az értelmesek értik,
Stb! És ezeket, meg a többi hsz-omban beírt igeverseket, azért írtam, mert úgy értelmeztem, hogy te nem hiszed, hogy Izrael megtérhetne. ( Persze, abban igazad van, hogy ha “test szerint” nézzük, akkor senki megtérésére nincs esély!) De, ha Isten valamit megigér, azt teljesíteni is tudja!
Itt alul, egy zsidó származásu keresztény tanító előadása van, éppen erről a témáról! Tegnap találtam, és hallgattam meg. Ha gondolod hallgasd meg őket ( neked jobb dolgod van, tudsz angolul, és itt lehet más előadásait is angolul meghallgatni!) Én pl: eddig úgy gondoltam, hogy a zsidók, majd csak akkor térnek meg Krisztushoz, ha meglátják az Úrat visszajönni, de Ő arról beszél, hogy előtte kell nekik megtérni! ( Most még mindig úgy gondolom, de vizsgálom az Ige alapján, és kérem a Szentlélek világosságát ezügyben!)
http://www.youtube.com/watch?feature=endscreen&v=pgLIL_SOaW0&NR=1
http://www.youtube.com/watch?v=Ghv8gEoAvNw
Szia Ida!
Elég elfoglalt vagyok mostanában, nem nagyon van időm hosszabb előadásokat hallgatni, de majd megpróbálom megnézni valamikor. Szerintem is nagyon nehéz így írásban röviden teljesen érthetően átadni amit gondolunk, ebből volt néhány félreértés, úgy gondolom. Egyébként hiszem, hogy Izrael megtérhet. Én személyesen is vezettem már több zsidót az Úrhoz. Ez a folyamat nem fog megállni. Még ezt hozzátenném, hogy ószövetségi próféciák olvasásánál különbséget érdemes tenni a konkrét ígéret, és a között amit az Úr mindenhatóságánál fogva egyszerűen előre lát és megjelenít prófétáinak. Tehát az Úr nem ígérheti meg valaki megváltását (mert az a szabad akarat kategóriába tartozik), de láthatja előre, hogy az illető meg fogja tenni. És ha ezt még ki is jelenti a szavával, akkor az szentírás és tudjuk, hogy meg fog történni. Én ezt valahogy így látom és csak ezt a különbséget szerettem volna tisztázni.
Szia Aaron!
Igen, egyetértünk!
Tökéletesen igaz !!!
Jeroboám által Isten el választott 1o törzset,és kettőt a gyilkossá torzult Salamon fiának hagyott meg Isten.
Ezzel esélyt akart adni Isten,hogy hozzá vissza térnek.
Sajnos nem így let.
Aztán testiségük addig folytatták,míg Isten végleg fel nem számolta az egész nemzetét Jákób fiainak.
Dániel által ki is jelentette Isten,hogy a következő fejedelem épével( Róma) szét is zilálja a hasznavehetetlen és engedetlen nemzetet.
Kr.u.7o-ben ez meg is valósúlt.
Itt véget ért a tőrvény korszaka.
Ahogy látjuk Isten végzését az emberi történelemben,amelyet Isten korszakokban figyel,meg kell értenünk,hogy amikor Isten egy korszakot le zárt (sajnos rend szerint ítélettel),azt soha de soha többé nem hozta vissza.
Pl. Az édenbeni lázadást Isten azzal ítélte meg,hogy nem engedte őket oda többé vissza.
Nóé lelkiismereti korszakát a vízözönnel ítélte.
A Mózesnek az elohimok (angyalok) által adatott tőrvények átvételétől, Merítő János munkásságáig tartott a tőrvény korszaka,amelyet Isten a rómaiak általi megsemmisítéssel zárt le.
Most az Isten kegyelmének korszakában élünk,amit az előzőhöz hasonlóan Isten,az antikrisztus,modern római birodalmával ítél meg.
Ebben a korszakban,a kegyelem korszakában terjeszti ki Isten az Ő kegyelmét a sémitai zsidók MARADÉKÁRA,melyről a próféta által így szólt Isten:
Ézs 10:21 A maradék megtér, a Jákób maradéka az erős Istenhez.
Ézs 10:22 Mert ha néped Izráel számszerint annyi lenne is, mint a tenger fövenye, csak maradéka tér meg; az elvégezett pusztulás elárad igazsággal!
Tehát cask a MARADÉK tér vissza Istenéhez KRISZTUS ELFOGADÁSA ÁLTAL.
Ha igaz lenne,hogy a 3.templomos zsidóság 48-as államalapítása Isten próféciájának beteljesedése,akkor már ott egyből meg kellett volna lennie épségben a templomnak,és nem kéne újat építeni.
Ez viszont azt jelentené,hogy vissza jot a tőrvény korszaka. Viszont ezt Isten sohasem tenné,mert akkor Fia áldozata semis lenne.
Az Isten nem hozhatja vissza a tőrvény korszakot. Sohasincs két korszak egy időben jelen.
Az Illuminati becsapása,hogy meg játszották Rothschild,és Sir Arthur Balfour által Izrael újraépítését,hogy Rotschild unokája ülhessen majd be a szintén általuk épített 3.temploma.
Az elragadtatáshoz közel,az igazi sémitai zsidók mint maradék fognak az eklézsiával együtt felvétetni a kegyelmi korszak végén.
Az összegyűjtetésről szoló próféciák a maradékról,nem mint nemzetről szólnak. Az eklézsia a szellemi Izrael,akik Jákob engedelmességét követve,Jákob szellemi fiai.Ezért nevezte át Isten Jákobot Izraelre,utalva az igazi szellemi Izraelre.
A másik nagyon fontos dolog,hogy Izrael azért sem lehet Isten tervében mint nemzet,mert nincs meg a 12 törzs.
A fogságokból mindig úgy tértek haza,hogy kollektíven bőjtöltek,és zsákruhákba öltözve sanyargatták magukat,hogy Isten bocsásson meg nekik.
Ekkor a fogvatartó fejedelmet Isten felszólította,hogy küldje őket haza,a templomi ereklyékkel együtt.
Velük volt ekkor Isten prófétája.Lásd Ezsdrás.
Amikor haza tértek a templom állt.
Ha meg nézzük a mai mesterséges Izraelt amit az Illuminati épített,akkor ezeknek a momentumoknak egyikét sem lehet látni.
Ez volt mindig a jele hogy hazatérésük Istentől való rendelet volt.
Ezt látva, bízton állíthatjuk,hogy nem Isten rendezte az államalapítást.
A lucifert váró világelit,az Illuminati szervezte így,hogy a keresztény világ segítsen az illuminátinak megszerezni palesztínát,és oda betelepíteni egy nemzetet,hogy teljesen úgy tűnjön a krisztuskövetőknek hogy a félreértett összeszedetés próféciáját látják beteljesedni,hogy ez által az egész kereszténységet bele csalják az antikrisztusnak való engedelmességbe,hogy így tudtukon kívül az emberek imádják a békét ígérő politikust Isten ellenes rendelkezéseinek való engedelmesség által.
Kedves AARON !
Roppant módon örülök hogy azt láthatom egyre több helyen,hogy gomba módra szaporodnak azon gondolkodó barátainknak száma,akik kezdenek átlátni a Jezsuiták által futtatott Szabadkőműves híres gyülekezetvezetők Illuminati propagandáján,amely az utóbbi 2o évben azzal mosta a hiszékeny keresztények elméjét,hogy az egész zsidóság,mint nemzet lesz ismét fl véve a kegyelembe a nagy nyomorúság idején.
Ne értsen félre senki,semmiféle ellenséges indulatot sem táplálok a ma Izrael területén élő embertársainkkal kapcsolatban,hiszen nincs miért.
Viszont nagyon fontosnak tartom a valódi történelem eseményeinek feltárását,amely teljes ellentéte annak a propagandahadjáratnak az Illuminati által pénzelt iskolarendszerekben,amit történelemtannak neveznek.Idának teljesen igaza van abban,hogy a világ problémáinak okozojaként sátánt kell megjelölni,és nem a zsidó származású embertársainkat.
Viszont a képlet sokkal sokkal bonyolúltabb mint azt képzelnénk.
Ahogy a fenti cikkben láthatjuk,ma a Szabadkőműves Jezsuiták hittetéséből adódóan,a 3.templom megépülését a keresztény világ pozitívan ítéli meg,és várja.
Szerintem ez nagyon nagyon helytelen,mivel a 3.templom megépítésének a célja az ,hogy elnöki palotát építsenek annak a politikusnak,akinek testét fogja fel venni sátán,mint ahogy azt Júdással is tette.
Ebben az esetben az emberiség felett való uralkodás,az igazi zsidóság maradékánval,és a mai álkereszténységből kiáramló pogányok teljességével szemben pedig, a megsemmisítés szándékával fogja sátán használni az antikrisztus testét.
Van egy nagyn fontos dolog,amiről hála az Atyánknak,egyre többen tudnak,amely információ hiányában eddig nem volt érthető hogy mi is folyik a színfalak mögött valójában az Izraelellel kapcsolatos próféciákat illetően.
Egész pontosan arról beszélek hogy az Illuminatista jezsuitáknak a kereszténységbe való beszivárgása,és tanítói tevékenységének következtében egy óriási szemfényvesztés folyik Izraellel és a zsidósággal kapcsolatban.
Történetesen,hogy ma alapvetően kétféle zsidóság létezik. Az egyik,az egy igazi,a Sém leszármazottainak népcsoportja,a másik pedig,egy olyan népcsoport,akik a kaukázusi Kazár birodalomból származnak,és sajnos semmi közük a sémitai igazi zsidók genetikájához, csak héberül beszélnek,és ismerik alaposan az igazi sémitai zsidók minden szokását.Ma döbbenetes módon ők a kazáriai Ashkenazim nép leszármazottai élnek Izraelben,mert az igazi sémitai zsidóság nem ismeri el a ma látható Izrael létjogosultságát,mert azt híresztelik,hogy a most látható Izraelnek semmi köze Isten által előre jövendölt összeszedetésükhöz,mivel nemzeti szinten ez sohasem fog megtörténni,kizárólag egyénenként lesznek Izrael MARADÉKAKÉNT vissza fogadva Isten kegyelmébe,az Isten fiának,Messiásukként való elfogadásuk,és követésük által.
Emiatt örültem különösen annak hogy azt láthatom hogy te is pontosan látod Isten beszédéből,hogy mindaddig semmivel sem különbek Isten szemében a Megváltónk nélkül,mint mi voltunk pogány létünkre,a bűneinkben élve.
Szóval jóll látod,hogy amikor az Ószövetségi próféciákban azt olvassuk hogy haza tér Izrael,akkor a Jákób hitét követő pogányok teljességéről,és a vele egyidőben MARADÉK-ként a Megváltóhoz megtérő igazi sémitai zsidóságról,mint szellemi zsidóságról beszélnek a próféciák,és nem a körülmetéletlen szivű testi zsidóságról.
Hogy mi a helyzet akkor a Kazáriából származó embertársainkkal,akik szintén héberül beszélnek,és úgy nőttek fel abban a tudatban,hogy ők zsidók,de sajnos a sém genetikájához és vérvonalához semmi közük,ugyanis Noé fiának,Jáfetnek a leszármazottai,nem pedig Sémé.
Hogy miért fontos erről tudnunk?
Mert ez által elkerülhető a Jezsuita Szabadkőműves hamistanítók csapdájába való beleesés,amellyel Isten elleni lázadásba csalják a keresztények nagy részét,egész pontosan az által,hogy amég az igazi sémitai zsidóság esküdt ellensége a Rotschild által összeeszkabált Izraelnek,mondván nem szabad a templommal foglalkozni,addig a mit sem sejtő kazáriai-ashkenazim népcsoportot ide-oda rángató és kihasználó Illuminatista Szabadkőműves Jezsuiták,Isten parancsolata ellenére meg akarják építeni a 3.templomot,a várva várt antikrisztusuk számára.
Remélem tudsz követni?
Szóval,a szabadkőműves jezsuitáknak azért kellett kierőszakolniuk Palesztína területeit 1917-ben a Brittektől,hogy oda a keresztény világ becsapására,be tudják zavarni Rotschildék a cionizmussal az ártatlan héberül beszélő kazáriaiakat Európából.Hogy ez sikerüljön,a nemzetek szemében az Illuminati jezsuiták meg írták a Sion Bölcseinek Jegyzőkönyvét és azt szándékosan kiszivárogtatták,hogy az így felbőszített nemzetek gyilkos üldözésbe törjenek rá szegény kazáriaiakra.
Így hozták létre a nemlétező antiszemitizmust,mert sajnos jelen esetben nem sémi zsidók gyűlöletéről van szó,hanem jáfeti kazáriaiakról.
Szóval,miután a rómaiak majdnem teljesen kipusztították az igazi sémitai zsidókat,sátán a kaukázusból hozta elő a Kazár birodalom lakosait,akik a rómaiak és ottománok elől való menekülésük trükkjeként fel vették a zsidók nyelvét és vallási szokásaikat. A bajt ott követték el,hogy nem a Mózet és Tóráját tisztelő tiszta szivű zsidóktól tanultak,hanem a babiloni fogságban luciferimádóvá vált Talmudos rabbinistáktól.
Szóval mivel sátán már nem tudta használni az igazi sémi zsidókat a tervéhez,el dobta őket és a kazáriaiak által játszotta meg a trükköt a kereszténység számára,hogy őket Palesztínába zavarva,el hitette a keresztény világgal,hogy a testi Izrael összegyűjtésének a próféciái teljesedtek be.
A kereszténység nagy része ezt a hittetést be vette az ügyesen szinészkedő Szabadkőműves álgyülekezetvezetőktől,mint pl Pat Robertson,és N.Sándor,akinek a gyülekezet logója,egy rejtett háromdimenziós befejezetlen tetejű piramis,mint az USA 1dollároson is látni.
Nos végezetül,ezzel a félrevezetéssel,a kereszténység is várja a templom felépülését,és a fenti cikk még meg is győzi a naív keresztényeket,hogy a templomnak meg kell épülnie,akár úgy is hogy a keresztények adományokat küldenek,és sokan még az izraeli hadseregbe is be állnak,csak hogy a templomot védelmezzék. Pedig az a templom lesz a PUSZTÍTÓ UTÁLATOSSÁG temploma,az antikrisztus királyi palotája.
Amikor felépül,és el kezdik benne az első állat megölését,Isten dühödt hevével kezdi megverni az antikrisztus birodalmát,amely miatt őrült bosszúval gyilkolászni fogja a keresztényeket,hogy bosszút álljon rajtuk birodalma veszteségeiért.
Isten szemében a TÖRVÉNYSZEGÉS TITKOS BŰNE a 3.templom támogatása,mert ez által az azt támogatók megszentségtelenítik Isten fiénak értünk bemutatott áldozatát.
Az állatáldozatokkal,azt jelentik ki,hogy a Szabadítónk áldozata nem jó,az állatok kihulló vére tökéletesebb.
Kicsit vissza térve az igazi zsidósághoz,azt kell tudni minden kereszténynek,hogy az antikrisztus 3.templomos tervét,és a héberül beszélő askenazimok körüli hittetést kikürtölve,az igazi sémitai zsidók első számú célpontjává váltak a fekete pápának,így a jezsuita fekete pápa felhasználva USA és a NATO haderejét meg támad minden közelkeleti országot,ahol igazi zsidókat rejtegetnek,azzal a céllal hogy terroristának mutatva be őket,le igázáák azokat,és a a terrorüldözés leple alatt kiírtsák az igazi sémi zsidókat.
Emiatt a nagy propaganda a tv-ben és a gyülekezetekben Irán és Szíria ellen,mert itt rejtőzködi a legtöbb igazi sémi zsidó embertársunk.
Mindenki vésse eszébe,hogy amikor 3.templomozik,és támogatja Irán és Szíria támadását,azok az igazi zsidók vérét kívánják.
Emiatt hirdetjük a youtube-on mindenkinek,hogy szakadjanak el a babiloni tipusú álkeresztényi felekezetektől és egyházaktól,mert azok bele viszik a híveiket a zsidók kiírtásába, és a templomot imádtatva meg tapossák Krisztus áldozatát,ami miatt végleg Isten ellenségévé válnak.
Üdvözlettel mindenkinek:
RHR
Sziasztok.
Köszönöm Ida és Kormos Erika válaszát.
Ez a zsidókkal kapcsolatos téma egy roppant nehéz dolog. Penge élen táncolás. A zsidók bűnösségével foglalkozni Magyarországon normális korlátok között szerintem lehetetlen. Ismerve a (magyar) múltat, és sajnos a jelenlegi helyzetre is egyre jobban ráillik, nem látok rá esélyt, hogy ne történjen megbélyegzés vagy általánosítás. Ha mindenki hasonlóan gondolkodna mint én ebben az ügyben, akkor nem lenne baj. Egyenként, személyesen felelni fognak Isten előtt tetteikért a zsidók is, mint pl én is. Lényeg, hogy nem fog elborítani zsidóellenes hangulat, ha ilyesmiről kell beszélni. Csak hogy a kevesebbek közé tartozok. Ez egy egyre kényesebb téma Magyarországon. Ha azt nézzük, hogy mindenkinek van gyenge pontja, és az országot vizsgáljuk ebben a szellemben, akkor szerintem Magyarországnak az egyik gyenge pontja az antiszemitizmus. Az emberek könnyen kaphatóak rá. Itt is, meg máshol is….. Igen, mindenki eljátssza benne a szerepét. És ez is olyan mint egy út, a történelem pedig bemutatta, hogy rossz irányba és rossz helyre vezet. És a Szentírás figyelembevételével meg pláne. Ha nekem nyilvánosan kellene megfogalmazni olyan problémákat, amik szorosan kapcsolódnak a zsidókhoz, akkor nagy bajban lennék. Hogyan lehetne egy ilyen közegben, úgy hogy ne csapjon át nacionalizmusba, idegengyűlöletbe stb? Vagy véletlenül se erősítse olyan emberek káros meggyőződését akik már a rossz úton járnak, Én nem is tudom. Adott a probléma, természetesen foglalkozni kell vele, de ott a veszélye annak, hogy egy másik problémát erősítünk, közben meg az eredetin se javítottunk. Én úgy képzelem el, hogy a cikk tudatosítja a probléma valóságát, de mégse táplál zsidó ellenes érzületet, a megoldást nem a zsidók rovására véljük, hanem az ördög, a Sátán kártékony befolyását mutatja be, mint aki ott áll az egész mögött mint igazi okozó.
Na mindegy, talán jobb ha a zsidókkal kapcsolatos cikkeket nem olvasom el, ha róluk szeretnék olvasni akkor máshova kell mennem. A pénzügyi és élelmiszerügyi bajokkal, és a fokozatosan növekedő kontrollal foglalkozó írásokat szívesen elolvasom, de nem azért akarok ide járni hogy állandóan kötekedjek a zsidókkal kapcsolatosan, ezt nem tartom jónak. Különben is Isten azt mondta, hogy ne “heveskedjek”. Tehát nincs heveskedés.
Azért még egy személyes tapasztalatot leírok még a gyerekkorból, amikor először találkoztam zsidózással életemben.
Egy dunántúli faluban nőttem fel, és volt a faluban egy (magyar)zsidó család, akik valahogy túlélték a második világháború vészkorszakát. Csak egyről tudtunk. Általános iskolai alsós voltam amikor tudomást szereztem róluk, mert “ők zsidók” – tudtam meg a többi, szintén fiatal gyerektől. 8-9 éves gyerekek zsidóztak. Nekem nem tetszett. A srác meg volt bélyegezve. Ha nem lett volna zsidó, akkor teljesen olyan gyerek lehetett volna, mint akármelyik másik gyerek az iskolában. Azóta felnőttünk, 30-as éveinkben vagyunk, és nem kis meglepetésre azok, akik akkor olyan nagyhangúak voltak, most ott feszítenek a facebook-on meg egyéb helyeken “szebb jövőt” ruhákban. Tegyük fel, hogy ezeket az embereket áthelyeznénk a második világháború idejébe. Biztosan megtennék ugyanazokat a szörnyűségeket, amik megtörténtek akkor. Én mernék fogadni rájuk. Nem áll meg a Rockefellerek és a Rothschildok utálatánál az antiszemitizmus. Több százezer falusi család is útban volt. Akik ártatlanok voltak.
————————–
“hiszen mi is kegyelemből tartattunk meg!”
Ez így van. Ingyen és kegyelemből és hit által. Egyikünk sem állhatna meg Isten előtt ha nem szeretne ennyire bennünket, és nem lenne ilyen végtelenül kegyelmes hozzánk. Isten nem fog minket vádolni, mert megbocsátotta a bűneinket. Ez egy olyan nagyságrendű tény, kegyelem és ajándék amit mi emberek igazából fel sem tudunk fogni.
Istennek köszönhetjük az életünket, a gondviselést minden egyes napon. Életünk legnagyszerűbb eseménye, csúcspontja lesz, amikor szemtől-szembe legelőször meglátjuk és leborulhatunk majd valósága előtt, és meghajolhatunk majd szentsége, nagysága és korlátlan bölcsessége előtt. Életünk legkiemelkedőbb élménye lesz. És nem kell majd félni előtte, Isten jelenlétében bizalommal és szeretettel, imádattal és tisztelettel, hódolattal és dicsérettel nyugodhatunk meg. És utána a jelenlétében lenni örökkön örökké, teljes szentségben, teljes szeretetben, és teljes igazságban: egyetlen vágya a mi lelkünknek. Istennek adni a dicsőséget, hódolni az Örökkévaló előtt. És mindez azért lehetséges mert Jézus Krisztus meghalt értünk és is támadott.
És befejezésül egy nagyon szép Ige az Ésaiás 26,9-ből:
Szívem utánad vágyott éjszaka, az én lelkem is bensőmben Téged keresett….
….mert Jézus Krisztus meghalt értünk és *fel* is támadott.
Szia Lacci!
” Én úgy képzelem el, hogy a cikk tudatosítja a probléma valóságát, de mégse táplál zsidó ellenes érzületet, a megoldást nem a zsidók rovására véljük, hanem az ördög, a Sátán kártékony befolyását mutatja be, mint aki ott áll az egész mögött mint igazi okozó.
Na mindegy, talán jobb ha a zsidókkal kapcsolatos cikkeket nem olvasom el, ha róluk szeretnék olvasni akkor máshova kell mennem.”
Nem kell másik oldalra menned, ha a zsidókkal kapcsolatos írásokról van szó! Mi is ezt próbáltuk elmondani, hogy nem azt nézzük, hogy milyen “származású” az illető, akiről szó van, egyszerűen csak beszélünk róla! Minden féle ítélkezés nélkül, hiszen, mi se tudhatjuk, hogy most éppen mit csinálnánk, abban az esetben, ha nem könyörült volna rajtunk Isten! ( Arról meg pláne fogalmunk sincs, hogy mit tennénk kegyelem nélkül, de rengeteg pénzzel és hatalommal, Sátánnal az “oldalunkon”! Már többször említettem más hozzászólásomban, (amit lehet hogy nem olvastál) hogy mi ezen a földön csak vándorok vagyunk, ahogyan az Igéből is olvashatjuk, és nem az a dolgunk, hogy a világ dolgaiba belekeveredjünk!
Csak az Idők Jeleit figyelve rójuk utunkat , az Urat követve! De azt te is tudod, hogy az AK fellépésével el fog kezdődni a keresztény és zsidó üldözés is( először csak “szeliden”, majd a nagy nyomorúság ideje alatt, “halálosan” komolyan! Ehhez pedig az kell, hogy az embereket előre “programmozzák”, manipulálják, mind a zsidókkal, mind a keresztényekkel szemben! Hiszen tudod, hogy Sátán így “dolgozik”! Nem úgy történik általában az ilyesmi, hogy reggel felkelünk, és mától utáljuk a keresztényeket, vagy a zsidókat, vagy a cigányokat, vagy a muszlimokat, vagy a “piros sapkásokat”! Ezeket az indulatokat sokáig táplálják az emberekben, azután, ha eljön az idő, “robbanhat”!
Most úgyanez folyik világszerte! Szerinted véletlen, hogy mostanában derült fény “keresztény” papok, munkások pedofiliájára, homoszexualítására, stb? ( Persze, ha az egyház úgy válaszolt volna, ahogyan az Igében írva van(!), vagyis elhatárolódik tőlük, kidobja a soraiból őket, addig, amig meg nem térnek ( és utána se engednek nekik semmilyen “hivatalt” betölteni!), akkor elejét lehetett volna talán venni a majdani üldözéseknek ( legalábbis, nem azért üldöznének bennünket, ami igaz!) !
Sőt, én a magamrészéről most úgy látom, hogy az “elit” viselt dolgai sem véletlenül kerültek nyílvánosságra! Én úgy gondolom, hogy ezeket az embereket Sátán felhasználja AK hatalomra juttatásához, de ezzel, hogy nyílvánossságra hozza a “hátteret”, már most gondoskodik arról, hogy amikor megtörténik majd, éppen ezek az emberek legyenek az elsők, akiket “elpucol” az útból , hogy ne “ők akarják megmondani neki”, hogy hogyan tovább! És az emberek ezért is “imádni” fogják! ( Főleg, ha még a vagyonuk is “szétosztásra” kerül, azzal a felkiáltással, ” hogy látjátok én megszabadítalak titeket ezektől a vérszívóktól”!) És szerintem, a “származásuk” se véletlen, hogy kiket is juttatott most pozícióba. a Mammon imádatával! Sátán ismeri az Igét, és összemérhetetlenül okosabb nálunk ! ( Megazután, Ő a szellemvilágban is mozog, azt is látja, amit mi nem! ) És ezek az emberek azt hiszik, hogy Sátán szereti őket, és a “védelme alatt ” állnak! ( Mármint, amelyik egyáltalán tudja azt, hogy ki is áll e mögött a dolog mögött! )
És őszintén szólva, én azt is Neki tudom be, hogy mi itt arról próbáljuk egymást meggyőzni, hogy most “antiszemitázunk-e”, vagy sem! ( És mindannyian úgyan azt mondjuk! Megjegyzem, azt se értem, hogy egy keresztény miért feltételezi egyáltalán a másikakról, hogy azok antiszemiták? ) Neki az a célja, hogy ne lássunk át a “szitán”, ne beszéljünk arról, hogy mit is csinál a háttérben, hogy ne tudjuk megosztani egymással a gondolatainkat ezekről a dolgokról, hogy nehogy “kinyíljon” a szemünk ezeknek a dolgoknak a meglátására! Nem akarja, hogy bármilyen kicsi csoport is, de a világosságra hozza a dolgait, mert akkor már esetleg még néhányat nem tud elhitetni! Azt akarja, hogy inkább ne beszéljünk erről a dologról! Inkább megvádol bennünket antiszemitizmussal, csak nehogy “kitaláljuk” a “terveit”, és főleg ezt meg ne osszuk egymással!
Például én eredetileg ezt akartam hozzászólásként megírni ( mármint amit az “elittel” kapcsolatban írtam!), ehelyett vagy 6-7 hsz-t írtam arról, hogy nem vagyunk antiszemiták! ( És mindannyian ezt írtuk, és mintha senki nem értette volna meg!)
Szóval szerintem, legalább egymás iránt lehetne bizodalmunk, hogy mindenki ismeri az Igét, és legfőképpen az Úrat, és tudjuk, hogy az antiszemitizmus semmiképpen nem igei dolog!
Kedves Lacci!
Nagyon jók a meglátásaid, ill. amit a Bibliából megértettél.
Annyiban javítanálak, hogy Izrael Királya Jézus Krisztus lesz.
Ez azt is jelenti, hogy majdan a “maga meghatározott idejében” zsidó testvéreink is megismerik és befogadják Jézus Krisztust.
Ebből az is következik, sőt nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az Örökkévaló Isten NEM VETETTE EL IZRAELT!
Sajnos sok kereszténytől hallottam, hogy Isten Izraelt elvetette. Ez NEM IGAZ !!!
“Mert nem akarom, hogy ne tudjátok atyámfiai ezt a TITKOT, hogy magatokat el ne higyjétek, hogy a megkeményedés Izráelre nézve csak részben történt, AMEDDIG A POGÁNYOK TELJESSÉGE bemegyen.”
Róma 11:25
Mit jelent ez?
Izrael azért van napjainkban “ilyen állapotban”, hogy ránk, mint “pogányokra” – nem a választott népből valókra – is kiteljesedhessen Jézus Krisztus megváltói munkája.
Nekünk, pogányoknak is módunkban álljon elfogadni személyes Megváltónknak Jézus Krisztust.
“3,13 És nem, miként Mózes, aki leplet borított az orcájára, hogy ne lássák Izráel fiai az elmulandónak végét.
3,14 De megtompultak az ő elméik. Mert ugyanaz a lepel mind e mai napig ott van az ó szövetség olvasásánál felfedetlenül, mivelhogy a KRISZTUSBAN TŰNIK EL;
3,15 Sőt mind máig, amikor csak olvassák Mózest, lepel borul az ő szívökre.
3,16 Mikor pedig MEGTÉR AZ ÚRHOZ, lehull a lepel.
2. Kor. 2:13-14.
És ez alatt, ne azt értsd, hogy “kereszténnyé lesznek”. NEM !!!
ZSIDÓ IDENTITÁSUKAT MEGTARTVA, imádják az Örökkévaló Istent, ugyan akkor (majd) elismerik Uruknak a Jézus Krisztust.
Ezt a folyamatot vezeti végig az I.Mózesben József és a testvéreinek története.
Ez kizárólagosan CSAK a zsidó népre vonatkozik, (semmi köze a keresztényekhez!)
” 50,17 Így szóljatok Józsefhez: Kérünk téged, bocsásd meg a te ATYÁDFIAINAK vétkét és bűnöket, mert GONOSZUL CSELEKEDTEK TE ELLENED. Most azért bocsásd meg azoknak vétkét, AKIK A TE ATYÁD ISTENÉT SZOLGÁLJÁK. József pedig sír vala, mikor ezt mondák néki”
1.Mózes 50:17
Ilyen csodálatos lesz Izrael népének az Ő Urához való megtérése.
Ez után pedig beteljesednek az általad is idézett próféciák.
Ez az a korszak, amit mi hívő keresztények is nagyon várunk.
Ekkor lesz eggyé a 2 fa az Örökkévaló Isten kezében.
“37,19 Szólj nékik: Ezt mondja az Úr Isten: Ímé, én fölveszem a József fáját, mely EFRAIM KEZÉBEN van, és IZRAEL NEMZETSÉGEIT, az ő társait, és teszem őket ő hozzá, a Júda fájához, és ÖSSZETESZEM ŐKET EGY FÁVÁ, hogy egygyé legyenek az én kezemben.”
Ezékiel 37:19.
Ennek megértéséhez persze kell ismernünk (József fiainak) Efraimnak és Manassénak áldásait.
“48,5 Most tehát A TE KÉT FIAD, a kik néked Égyiptom földén annak előtte születtek, hogy én hozzád jöttem vala Égyiptomba, AZ ENYÉIM; Efraim és Manasse, akár csak Rúben és Simeon, az enyéim lesznek.
48,14 Izráel pedig kinyujtá az ő jobbkezét és rátevé Efraim fejére, pedig Ő A KISEBBIK vala, az ő balkezét pedig Manasse fejére. TUDVA TEVÉ ÍGY kezeit, mert az elsőszülött Manasse vala.
48,16 Amaz Angyal, ki megszabadított engem minden gonosztól, áldja meg E GYERMEKEKET, és viseljék az ÉN NEVEMET és az én atyáimnak Ábrahámnak és Izsáknak nevét, és mint a halak szaporodjanak e földön.
48,19 Nem akará pedig az atyja és monda: Tudom fiam, tudom, ő is néppé lesz, ő is megnevekedik; DE AZ ÖCCSE NÁLÁNÁL INKÁBB MEGNEVEKEDIK, és az ő magja NÉPEK SOKASÁGÁVÁ lesz.
48,20. És megáldá őket azon a napon, ezt mondván: Az Izráel te benned áld meg EGYEBEKET ilyen módon:
Az Isten tégyen olyanná tégedet minémüvé tette Efraimot és Manassét. És Efraimot Manassénál feljebbvalóvá tevé.
1.Mózes 48 részből
48:20-ast régi káldi fordításból idéztem, mert az sokkal kifejezőbb.
Efraim a FIATALABB TESTVÉR, csak úgy mint a “kereszténység”, és ennek megfelelően “létszámban is többen vannak”
Manassé az IDŐSEBB TESTVÉR, az ősatyák Istenét szolgáló “zsidóság”, akik “idősebbek”, mert Ábrahám idejétől Jézus visszajöveteléig szolgálják Izrael Istenét.
Efraim és Manassé mind ketten önálló “személyiségek” az Isten kezében, egymásnak testvérei, akik Ábrahám áldása szerint, “Ábrahám adoptált gyermekeiként” Izraelről fognak neveztetni, így eggyé lesznek Istenünk kezében.
Szeretettel: Erika
Elkövettem egy szarvas hibát, most javítom:
Efraimot és Manassét nem Ábrahám “adoptálta”, hanem Jákob, (Izrael).
Izrael fogadta őket 13. és 14. gyermekévé.
A Bibliát olvasó és Jézus Krisztusban hívő embernek nem kérdés, hogy az Isten hogyan gondolkodik Jeruzsálem “identitásáról”. Az egész Biblia erről szól; gondolom nem idegen kifejezés a Mennyei Jeruzsálem sem. Vannak kedvenc igeszakaszaim is ezzel a témával kapcsolatban, ha érdekel valakit. Töredék a kedvencekből (nem én tőlem származnak, hanem a Bibliából):
Zakariás 8, 20-23
Ezt mondja a Seregeknek Ura: Még lesz idő, a mikor népek jőnek el, és sok városoknak lakói.
És egyiknek lakói a másikhoz mennek, mondván: Menten menjünk el az Úr orcájának engesztelésére, és a Seregek Urának keresésére; én is elmegyek!
És eljőnek sok népek és erős nemzetek Jeruzsálembe a Seregek Urának keresésére, és az Úr orcájának engesztelésére.
Ezt mondja a Seregeknek Ura: E napokban lesz az, hogy a minden nyelvű pogányok közül tíz ember ragad egy zsidó férfiúba s ragad annak ruhája szélébe, mondván: Hadd menjünk veletek, mert hallottuk, hogy veletek van az Isten!
Zakariás 14, 16-17
És lészen, hogy a kik megmaradnak mindama népek közül, a melyek Jeruzsálem ellen jőnek: esztendőről esztendőre mind felmennek, hogy hódoljanak a királynak, a Seregek Urának, és megünnepeljék a sátorok ünnepét.
És lészen, hogy a ki nem megy fel e föld nemzetségei közül Jeruzsálembe, hogy hódoljon a királynak, a Seregek Urának: nem lészen azokra eső.
Joel 3,2
Egybegyűjtöm akkor mind a pogányokat, és levezetem őket a Josafát völgyébe, és perbe szállok ott velük, az én népemért és örökségemért, az Izráelért, a melyet szétszórtak a pogányok közé, és megosztoztak az én földemen;
Ésaiás 11,10
És lesz ama napon, hogy Isai gyökeréhez, a ki a népek zászlója lészen, eljőnek a pogányok, és az ő nyugodalma dicsőség lészen.
Jeremiás 30,9
Hanem szolgálnak az Úrnak az ő Istenüknek, és Dávidnak az ő királyoknak, a kit feltámasztok nékik.
Ezékiel 37,28
És megtudják a pogányok, hogy én vagyok az Úr, ki megszentelem Izraelt, mikor szenthelyem közöttük lesz mindörökké.
Nemrég kiolvastam az egész Bibliát, és kijegyzeteltem egy spirálfüzetbe azokat a helyeket amik kifejezetten Izraelről és Jeruzsálemről, tehát a zsidóságról szólnak. Most nem is akarok egy fél spirálfüzetnyit idemásolni. Valószínűleg sokkal kevesebbet jegyeztem ki, mint amennyi ténylegesen ott van. Természetesen sok-sok igevers foglalkozik Izrael bűneivel és az azok miatti büntetéseikkel. Ésaiás 40,2-ben olvasható az is hogy a többi nemzetekkel szemben duplán voltak büntetve állandóan (“hiszen kétszeresen sújtotta őt az Úr keze minden bűneiért.”). Aztán Ezékiel 16-ban olvashatjuk Isten keserű búslakodását a zsidók hűtlensége miatt, olyannyira hűtlenek voltak, hogy túltettek mindenkin, kiérdemelték az első helyet a hűtlenek között. De még ennek ellenére is úgy fejeződik be az Ezékiel 16, hogy Isten mindeneknek ellenére is helyre fogja állítani a frigyet. De mindenhol azt olvasni a Bibliában, hogy lesz egy végleges és örök helyreállítás. Pontosan Izrael helyreállítása. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy van egy Izrael, és a többi nemzetek. 4 Mózes 23, 8-9-ben: ímé oly nép, a mely maga fog lakni, és nem számláltatik a nemzetek közé. Tehát Izraellel kapcsolatban én nagyon óvatosan és okosan szoktam véleményt nyilvánítani. Az Isten zsidó. Ha valamikor zsidó volt, akkor most is az, mert nem közelít Hozzá a változás árnyéka sem.
Én tudom, hogy -nem számít, hogy ki zsidó, ki görög stb- , de még az ezer éves Messiási királyság alatt is minden nemzetnek küldöttséget kell majd küldenie Jeruzsálembe a sátoros ünnepekre. És aki nem küld majd, annak bünti lesz……
Tehát lesznek nemzetek a Messiás ezer évig tartó földi uralkodása alatt. Vajon mi lesz annak az országnak a neve aminek Jeruzsálem lesz a fővárosa, és a királya Ábrahám, Izsák és Jákob Istene lesz? Nekem van egy tippem…..
Egy biztos, izgalmas lesz.
Sofóniás 3, 13-17
Izráel maradéka nem cselekszik hamisságot, nem szól hazugságot, és nem találtatik szájában álnokságnak nyelve, hanem legelésznek és lenyugosznak és nem lesz a ki felrettentse őket.
Énekelj Sionnak leánya, harsogj Izráel, örvendj és teljes szívvel vígadj Jeruzsálem leánya!
Megváltoztatta az Úr a te ítéletedet, elfordította ellenségedet; Izráel királya, az Úr, közötted van, nem látsz többé gonoszt!
Azon a napon ezt mondják Jeruzsálemnek: Ne félj! Ne lankadjanak kezeid Sion!
Az Úr, a te Istened közötted van; erős Ő, megtart; örül te rajtad örömmel, hallgat az ő szerelmében, énekléssel örvendez néked.
Ezeket nem én találtam ki, Isten szereti Izraelt. Előfordul, hogy féltő szerelmében megfenyíti a zsidókat, mint apa a gyerekét, sőt a legnagyobb vessző még hátra van számukra. De biztos vagyok benne, hogy az idők végén megjelenő világméretű antiszemitizmus az Biblia ellenes, és antikrisztusi, a szerzője a Sátán maga. Nem emberi eredetű lesz, hanem szellemi, egyenesen a Sátántól.
Tehát olyan dolgokkal amik még csak áttételesen, vagy csak árnyaltan is az antiszemitizmust erősítik, vagy népszerűsítik, azokkal én személy szerint nem értek egyet. Sőt ellenszenves. Gyűlölködők biztosan nem öröklik Isten országát.
Ezek a gondolatok úgy általánosan a kettővel ezelőtti cikk véleményeivel kapcsolatban fogalmazódtak meg bennem. Nem azzal a céllal írtam, hogy bárki ellen irányuljon, csak vélemény.
Szia Lacci!
Úgy igaz, ahogyan írod!
És ezt ,az akkori kommentfüzérben is leírtuk.
Ott is azt próbáltuk kifejteni, hogy az, hogy valaki zsidó származású , vagy akármilyen származású kereszténynek vallja (!) magát , de a gonosz oldalán harcol, nem ok arra, hogy ne hozzuk nyílvánosságra, ne beszéljünk az általa elkövetett bűnökről!
És ez nem ítéletet jelent,( hiszen mi is kegyelemből tartattunk meg!) hanem megpróbáljuk világosan látni az idők jeleit! ( Amit a Sátán rajtuk keresztül csinál!)
Ha minden cselekedetet, bűnt asszerint “tárnánk fel”, beszélnénk róla, hogy ki az aki elkövette: “zsidó”, esetleg “keresztény” vezető, vagy , vagy akármilyen nemzetiségű , vallási hovatartozású gazdag ember, vagy egyébb, és ezekről nem beszélünk(!), akkor ennek az oldalnak, és jópárnak még nem is lenne miért létezni, mivel nem lenne olyan téma, amivel megtölthető lenne! Mindig lennének olyan indokok, hogy valamiről miért is ne beszéljünk, milyen “fontos” embert , etnikumot, stb sértünk meg vele!
De mint te is tisztában vagy vele, ha mi is ,valami bűnt követünk el, nem azt mondja Isten, hogy “söpörjük a szőnyeg alá”, hanem hozzuk a világosságra, bánjuk meg, térjünk meg belőle, kérjünk bocsánatot, és hagyjuk el azt!
Vagyis a bűnt nem dugdosni kell ( személyválogatóan!), hanem világosságra hozni!
Egyébbként meg őket is Isten nevéért gyűlölik, ahogy minket is, az Úr Jézus Krisztus nevéért!
A világ szereti azt ami az övé!
Beres David:
Az elozo kommentfuzer szellemeben, hogy ertekeled a fenti cikket? 😀