Járványok

Járványfigyelő: Újabb bennfentes figyelmeztet globális járványra

Időkjelei: ?És lesznek járványok?? (Máté 24:7) Maga Jézus is arra figyelmeztetett, hogy az utolsó időkre a járványok terjedése lesz jellemző, arra azonban nem tért ki, hogy ezek honnan erednek. Látva a világ helyzetét és a hatalmi elit népességcsökkentő törekvéseit, egyáltalán nem nehéz elképzelni egy globális járvány szándékos kirobbantását.

Forrás: Activist Post

Dr. J. Joseph Kim, az Inovio Pharmaceuticals alapító igazgatója nemrégiben kijelentette, hogy egy globális járvány kitörése ?elkerülhetetlen? az elkövetkezendő néhány év során.

Az US News december 24-én megjelent cikke Dr. Kimet idézve írja, hogy egy globális madárinfluenza járvány komoly halálozási aránnyal járna. ?Komolyan hiszem, hogy 2009-ben szerencsénk volt [a madárinfluenzával], mert a nyertes vírustörzs nem volt nagyon halálos,? mondta. ?A madárinfluenza a fertőzöttek 60 százalékánál bizonyul halálosnak, a betegek korától függetlenül. Ez egy hihetetlen erejű gyilkológép, és az egyetlen menedékünk, hogy a vírus egyelőre nem képes emberről emberre terjedni.?

Egy közelgő és elkerülhetetlen járvány kitörésére való figyelmeztetéssel, Kim csatlakozott azon bennfentesek népes táborához, akik valamennyien egy globális egészségügyi katasztrófa érkezését látják. Randall Larsen, a WMD központ igazgatója, Bob Graham és Jim Talent korábbi szenátorok és Dr. Daniel Gerstein, a Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársa, valamennyien hasonló jóslatokat tettek.

Pont amikor a világ figyelme leginkább az emberi szabadságjogok és alkotmányos jogok folyamatos megnyirbálására irányul, egy globális járvány kirobbanásának lehetősége bújik elő, tulajdonképpen a föld mélyéről.

Szó szerint, ha belegondolunk, milyen komoly esélye van még mindig annak, hogy a vízhálózatot használják egy járvány előidézésére alkalmas organizmus/anyag kijuttatására. A megtévesztő, valójában betegségeket és esetenként halált okozó gyógyszerekről a közelmúltban megjelent számos cikk és tanulmány, valamint az oltásokban rejlő veszélyekről szerzett ismereteink azt mutatják, hogy a népességcsökkentés kivitelezésére számos mechanizmus áll rendelkezésre.

Szerintem a ?népirtás? találóbb kifejezés a ?népességcsökkentésnél?. Ismerve, hogy milyen módszerek léteznek a szóban forgó anyagok kijuttatására, elég valószínű, hogy egy mesterséges járvány kirobbanásakor csak bizonyos kritériumoknak megfelelő embereket érintene a betegség. Egyáltalán nem lehetetlen, hogy egy majdani járvány kitörésekor az illetékesek elmagyarázzák, hogy bizonyos népcsoportok sebezhetőbbnek ?mutatkoznak? a betegséggel/toxikus anyaggal szemben, amikor a valóságban éppen egy kiszemelt csoport megbetegítése lenne a cél.

Dr. J. Joseph Kim a Merck multinacionális gyógyszeripari cégtől kilépve, ahol többek között az oltások és egyéb új termékek kifejlesztéséért volt felelős, alapította az Inovio-t. Ezen új gyógyszeripari termékek között szerepeltek bizonyos hepatitisz elleni védőoltások valamint kísérleti oltóanyagok és gyógyszerek az HIV/AIDS ellen.

A Merck-et számos támadás érte az elmúlt években termékei miatt, mint például a Temodar, a PegIntron és az Intron A kapcsán, egyes oltóanyagok esetében pedig azok biztonságos alkalmazása vált kérdésessé. A közelmúltban többek között az alábbi problémák merültek fel:

  • 2008-ban az FDA (amerikai élelmiszer és gyógyszerügyi hatóság) levélben figyelmeztette a Merck oltásokat gyártó Pennsylvaniai létesítményét, mert több alkalommal megsértették a gyártásra vonatkozó előírásokat.
  • 2011-ben a SANE VAX a Gardasil vakcina hat különböző országból származó 13 fioláját tesztelte és azt találta, hogy valamennyi genetikailag módosított HPV DNS-t tartalmazott. A csomagoláshoz mellékelt ismertető öt éven keresztül állította, hogy a vakcina nem tartalmaz élő DNS-t.
  • 2011-ben a Merck több mint egymillió adag HIB és HIB/HEP B vakcinát hívott vissza lehetséges szennyezettség miatt.
  • Szintén 2011-ben ismét meghúzták a vészharangot a Merck vakcinákkal kapcsolatban, mert fennállt a veszély, hogy műanyaggal szennyezettek.

2012-ben a Merck ismét a hírekbe került, amikor kiderült, hogy a cég HIV vakcinája a jelek szerint elősegíti a betegség beindulását.

Dr. Kim a Merck után megalapította a VGX Pharmaceuticals céget, majd 2009-ben az Inovio elnök-vezérigazgatója lett. Ugyanebben az évben a két cég fúziójából jött létre az Inovio Pharmaceuticals, ami saját weboldala szerint a mai napig együttműködik a Merck-kel.

Jelenleg az Inovio egy általános influenza vakcina kifejlesztésén dolgozik, de egy olyan oltóanyagot is készítettek, ami vírusok helyett a vírus DNS-ének bizonyos szakaszait tartalmazza. Az Inovio az oltóanyagok elektroporációs bejuttatási módszereivel is kísérletezik, aminek lényege, hogy a sejtek között néhány milliszekundumra csatornák nyílnak, amelyeken át a vírus DNS-szakaszai bejuthatnak a sejtbe.

Az elmúlt 24 hónap során az Inovio 28 milliárd dolláros támogatást kapott az amerikai Országos Egészségügyi Intézettől, leginkább az HIV vakcina kifejlesztésére. Az Inovio saját bevallása szerint a Nemzetbiztonsági Hivatallal és az amerikai hadsereggel is együttműködik.

Dr. Kim a Világgazdasági Fórum Globális Agenda Bizottságának tagja.


A jövő olyan fényes, mint Isten ígéretei!

Előző posztKövetkező poszt

15 hozzászólás

  1. “Az elmúlt 24 hónap során az Inovio 28 milliárd dolláros támogatást kapott az amerikai Országos Egészségügyi Intézettől, leginkább az HIV vakcina kifejlesztésére. Az Inovio saját bevallása szerint a Nemzetbiztonsági Hivatallal és az amerikai hadsereggel is együttműködik”

    28 milliárd? Tudod mi a különbséget a millio és a milliárd között.
    ?vagy hazugságokkal akarsz alátámasztani egy összeesküvéstől szóló teóriát?
    A mult évben mindössze 3,5 Millio dollárt kapott a az INO az univerzális DNS alapu vakcina kifejlesztésére. Az amerikai hadsereg saját katonáit oltaná be vele. SAJÁT KATONÁIT!!!!!!! Ezt jelenti az együttműködés!
    A Gates alapítványtól szintén nominális összeget kapott, de kapott szerencsere. Ha sikerül áttörést elérni a malária ellen csak köszönettel tartozik a világ, különösen a harmadik világ ezeknek a nagyszerű embereknek.
    Összesen 50 millió támogatást kapott az INO különbőző szervezetektől, ebből az utobbi 2 évben több részletben 25-öt..
    MILLIÓ nem milliárd!!!!

    1. A fenti cikk az angol eredeti fordítása, amiben 28 milliárd szerepel. http://endtimeinfo.com/2013/01/pandemic-watch-another-insider-announces-that-a-global-pandemic-is-imminent/

      Utána néztem és Dr. Kim valóban 28 milliót kalapozott össze. http://www.medicaldevicedaily.com/servlet/com.accumedia.web.Dispatcher?next=bioWorldHeadlines_article&forceid=69796

      28 millió dollárt, amit az emberek segítése helyett a fenti célokra költöttek. Ebben soha nem fogunk egyetérteni. A katonáknak pedig még a lakosságnál is kevesebb beleszólása van abba, hogy mivel mérgezik őket.

    2. Ide figyelj Pap,
      1. Felfedeztel egy elirast, gartulalok hozza. Tudod ,elo elo fordul, hogy az emberek elirnak valamit.
      2. A malariat mar reg vissza sikerult szoritani egy nagyon olcso es nagyn hatasos szerrel minek neve DDT…you know,
      csak hat ez pont nem illett bele a nagy fejesek forgatokonyvebe, igy betiltottak. Ha nem hiszed, jarj utanna ennek az osszeeskuvesnek is. Bemelegitesnek itt egy kis segitseg…smartass.
      Tenyleg Thea, fordithatnal ezzel a DDT tortenettel kapcsolatban is egy jo kis cikket, hadd tudjak meg tobben mi is az igazsag.

      http://www.youtube.com/watch?v=aSYla0y9Wcs

  2. Bill Gates 2010. februárjában egy TED rendezvényen prezentációja során az alábbi kijelentést tette:
    ?A világon jelenleg 6,8 milliárd ember él … várhatóan eléri a 9 milliárdot. Amennyiben jó munkát végzünk a védőoltások, az egészségbiztosítás és a reproduktív szolgáltatások terén, ezt talán 10-15 százalékkal tudjuk csökkenteni.”
    Bárki bármit is mond, a földi lét legfőbb mozgatórugója a pénz! Bill Gates korunk egyik leggazdagabb embere, és szinte bármit megtehet. A fenti kijelentés súlyát növeli, hogy komoly érdekeltséggel bír a gyógyszeriparban. Jogunk van feltételezni, hogy (véletlenül) egy belső információt “kotyogott” ki. Egymilliárd ember egészségügyi beavatkozások által szándékosan előidézett halála vagy meg nem születése a népirtás legújabbkori módszere!

    1. Ha javul az egészségügyi helyzet, csökkenni fog a születések száma, ezáltal idővel csökken a népesség. Ennyi. Szó nincs népirtásról.
      Esetleg nem lehetséges, hogy a világ nagy részében az ilyen történések mögött nincs semmiféle összeesküvés? Nem lehetséges, hogy sok ember hajlamos ilyen-olyan okok miatt belemagyarázni bármibe bármit, néha olyan dolgokba is, amihez egyáltalán nem értenek, nem szakterületük? Persze szép és jó dolog ám kívülálló, megvilágosodott egyénnek lenni, aki nem halad a többi “birkával”, átlát a szitán, stb., mindezt olyan hiteles és biztos információkra alapozva, amelyek legtöbbször nagyon kevés keresgélés után megdőlnek, kiderül, hogy hamisak, félremagyarázottak, vagy csúsztatottak, esetleg teljesen félrevezetőek. Félrevezetőek, mint az itt található írás is. Meglehetősen.
      De gondolom én is egy beépített droid vagyok biztosan, és próbálom leplezni a nagy sötét tervet, aminek a célja… mi is a célja… Elfelejtettem, mert csak egy droid vagyok.

      1. K,
        alex jól ráérzett a dolgokra. Talán még csak annyit tennék hozzá, hogy Bill-t a gyógyszeripar mellett a GMO terület is nagyon érdekli, annyira, hogy 500.000 Monsanto részvényeket vásárolt,

        Ezek jelentik a “JÓ” munkát. Próbáld összerakni a képet magad, ha nem megy kérj segítséget, szívesen segítünk.

        Ami az egészségbiztosítást illeti (és ez csak a kezdett), máshol is ez lesz, ebben biztosan lehetünk.
        http://cnsnews.com/news/article/irs-cheapest-obamacare-plan-will-be-20000-family

        Ami az életmentő oltásokat illeti, avagy mit tartalmaznak.
        http://www.naturalnews.com/037653_vaccine_additives_thimerosal_formaldehyde.html
        Az oltásoknak rengeteg mellékhatásai vannak, nézz csak utána. Ez 2012 decemberében történt Afrikában, Csád Köztársaságban, és még lehetne sorolni.
        http://vactruth.com/2013/01/06/paralyzed-after-meningitis-vaccine/

        http://blog.xfreehu/myblog.tvn?n=tinka1951&pid=61980&blog_cim=%20Az%20emberis%E9g%20selejtez%E9se%20elkezd%F5d%F6tt:%20%D6n%20t%FAl%E9li?

        Kedves K, ne légy ilyen naiv, mert az ilyeneket könnyen átlehet…………!

        1. Ezen már csak mosolyogni tudok. Ezek az “átkozott” védőoltások életmentőek sokak számára. De gondolom itt mindenki óriási nagy szakértő gazdasági, orvosi, biológiai témákban…

  3. nos, igen…….már én is átéltem az oldalon kb 15 gazdasági össze/be/le/ki/fel dőlést, ez tény….

    amúgy pont az illuminati/háttérhatalom/cabal egyik stratégiai koncepciója, hogy félelemben tartsa az embereket….ugyanis a zavart, félő embereket könnyebben lehet irányítani, pl simán elfogadnak olyan törvényeket mint az Obama féle NDAA 2013, ami után minden diktátor megnyalná a 10 kicsi ujját, ha megtehetné….

    nincsenek világméretű járványok, ha csak nem megint direkt fognak kiengedni egy megkreált bacit mint azt tették a csirke/sertés/teve/katicabogár járványokkal is, hogy a gyógyszeripar döbbenetes mértékben tudja az országok/államok/földrészekre sózni a higanytartalmú, Bill Gates által is szorgalmazott népességirtást, termékenység csökkentő hatásával, nem túl öregkorra való halálos betegségekkel…(ne legyé má kolonc a fiatalokon, hisz a bankoknak kell több pénz a keresetedből, mi az hogy nagyikat akarsz eltartani)

    az a bennfentes esetleg tud valamit?

  4. Eloszoris gratulalni szeretnek a nivos oldalhoz,immar lassan egy eve olvasgatom,sokat tanultam itt.Sajnos az elottem szoloval kenytelen vagyok reszben egyeterteni,nekem is pontosan ez ugrott be a cikk kezdetetol.Sajnos (vagy szerencse?) az emberi psziche,vagy lelek hajlamos az onvedelemre,ezert valoban rezisztensse valhat ennyi rosszhir olvasasa utan.Egyebkent szerintem valahol valakik ezt is akarjak elerni,hogy az emberek eljussanak erre a szintre,ahol mar minden mindegy.Kedves Thea!A te valaszodra pedig azt kell,hogy mondjam,hogy mire az ember odaert az altalad emlitett linkhez,addigra mar elmegy a kedve az olvasastol.Lehet,hogy bennem van a hiba,de manapsag mindenhonnan csak a nyomas nehezedik az emberre…Isten aldjon Benneteket!

    1. Köszönöm az észrevételt. Megfontolom. 🙂
      Azt fontos érteni, hogy az oldal az idők jeleivel foglalkozik. Egy hírportállal ellentétben megpróbál a hírek mögé pillantani. Ezek a dolgok történnek, akkor is ha nem tudunk vagy nem veszünk tudomást róluk.

      Amit észben kell tartani, hogy ezt nem lelki tápláléknak szánjuk (bár a könyvtár oldalon ilyen is van). Nem mindegy, hogy az ember hogyan kezdi a napot. Én magam például sohasem a hírek olvasásával, hanem a Biblia vagy hasonló hitépítő írások olvasásával, és ezzel is fejezem be. Ha valaki nem olvas mást, csak a híreket bújja, biztos, hogy elkeseredik, függetlenül attól, hogy ezt az oldalt vagy egy hírportált preferál.

      “A hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által.”

  5. Kedves Thea-csoport!Nyugodtan rémisztgessenek bennünket,már kezdünk erre rezisztensek lenni,és nem fogunk az “ántikrisztus” segitségéért fihászkodni!

    1. Nem a rémisztgetés a cél. Nem véletlenül van egy erre vonatkozó üzenet, tulajdonképpen már minden cikk végén. Érdemes arra is rákattintani.
      “Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” – János 14:27
      Akik megértik, hogy mi miért történik a világban, és tudják, hogy ez csak egy viszonylag rövid időszak az emberi történelemben vagy akár saját életünkben, pont hogy megszűnnek félni.

      A Biblia ezt írja az utolsó időkről: “Mikor az emberek elhalnak a félelem miatt és azoknak várása miatt, a mik e föld kerekségére következnek:” (Lukács 21:26)

      Ez azokra vonatkozik, akik nem értik, hogy mi folyik körülöttük. A cikkek ebben próbálnak segíteni. Ha szétnézünk a médiában, vagy akár az illetékesek, pl. a WHO honlapján sok ezer cikket találunk arról, hogy ilyen meg olyan új betegségek bukkannak fel, illetve, hogy korábban gyógyítható betegségek rezisztenssé váltak, de igen keveset arról, hogy ez miért van.

Hozzászólás a(z) Thea bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend