Forrás: Telegraph.co.uk
A kezdeményezés égisze alatt előreláthatóan márciusban, a jövő heti választások után felálló új izraeli kormány beiktatását követően ülhetnek tárgyalóasztalhoz a felek. A feltételek között szerepel a Palesztin állam megalapítása is, kelet Jeruzsálemmel fővárosaként, ami minden korábbi tárgyalás buktatójának bizonyult.
A Yedioth Ahronoth újság szerint a tervet Anglia és Franciaország vezetésével és Németország támogatásával készítik elő. Idővel Kathy Ashton bárónő, az EU külpolitikai főképviselője páneurópai kezdeményezéssé minősíthetné az ügyet.
A kezdeményezés nem sokkal azután vált nyilvánossá, hogy számos nemzetközi hang elítélte Benjamin Netanjahu, jelenlegi izraeli miniszterelnök jobboldali kormányát, amiért a ciszjordániai telepek kiterjesztését tervezi, ami az EU és az USA szerint megölné a kétállamos megoldás lehetőségét.
?Tudjuk, hogy az EU azt tervezi, hogy a választások, vagyis az új kormány felállása után előáll valamivel,? nyilatkozta egy izraeli illetékes a Daily Telegraph-nak.
?Nem tudjuk, hogy ez egy teljes, kiforrott terv lesz-e, vagy csak egy általános elképzelés, illetve egy kevésbé ambiciózus irányvonal, mert eddig nem tájékoztattak bennünket. Nyilván az egyezménynek vannak bizonyos paraméterei, de azzal ők is tisztában vannak, hogy megállapodás kizárólag a két fél között születhet.?
A Yedioth Ahronoth, izraeli diplomáciai forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy a javaslat az 1967 előtti határok visszaállításán alapulhat, bizonyos földterület cserékkel kiegészítve, és arra összpontosít, hogy az alapvető feltételekkel kapcsolatban még 2013 vége előtt megállapodás szülessen. Az új telepek építésének befagyasztása is nyilván a feltételek között szerepelne.
?Rendkívül komoly mozgalom működik a háttérben. Az európaiak nem vehetik rá erőszakkal Izraelt az egyezmény aláírására, de mindenképpen el tudják érni, hogy kényelmetlen helyzetbe kerüljünk, ha nem tesszük meg,? nyilatkozta egy izraeli diplomáciai forrás az újságnak.
?Nagyon valószínű, hogy a palesztinok el fogják fogadni, az izraelieknek ezzel szemben pedig kifogásaik lesznek. Sarokba leszünk szorítva.?
Benjamin Netanjahu azt mondta, hogy Izrael folytatni fogja az építkezéseket, miután vasárnap a biztonsági erők több tucat palesztin aktivistát lakoltattak ki egy ideiglenesen felállított tiltakozó táborból, Ciszjordánia rendkívül érzékeny E1-es körzetében.
A Bab al-Shams néven ismert tábort múlthét pénteken állították fel az izraeli döntés elleni tiltakozásul, a telepépítések tervezett újraindítása miatt, amivel kapcsolatban sokan figyelmeztették Izraelt, hogy tönkreteheti egy jövőbeli palesztin állam területi egységét.
?Senkinek nem fogjuk engedni, hogy megsértse a Jeruzsálem és Maale Adumim [a terület mellett fekvő zsidó telep] közötti földrajzi kapcsolatot,? nyilatkozta Netanjahu az izraeli kabinet előtt, és egyúttal üdvözölte az aktivisták elmozdítását.
William Hague, brit külügyminiszter még a múlt hónap során kijelentette az alsóház előtt, hogy francia és német kollégáival tanácskozva próbálják kidolgozni, miként adhatnak európai súlyt az Egyesült Államok vezette békekezdeményezésnek.
?A külügyminiszter egyértelművé tette a brit álláspontot a ház előtt,? mondta a külügyminisztérium szóvivője. ?Az egyetlen mód, hogy megadhassuk a palesztin népnek, amire szüksége van, és amit megérdemel, valamint Izrael népének a jogos békét és biztonságot, ha tárgyalások útján megtaláljuk a két ország számára elfogadható megoldást, az idő pedig fogytán van.
?Ehhez arra van szükség, hogy az izraeliek és palesztinok egyaránt visszatérjenek a tárgyalásokhoz, hogy Izrael felhagyjon az illegális telepépítésekkel, a palesztin frakciók megbékéljenek egymással, az Egyesült Államok vezette és az európai államok által támogatott nemzetközi közösség pedig komoly erőfeszítést tegyen a békefolyamat gyors előrehaladására.
?Az Egyesült Királyság számos nemzetközi partnerrel működik együtt az ügy érdekében.?
Ashton bárónő szóvivője megerősítette, hogy a főképviselőt felkérték a béketárgyalások népszerűsítésére.
?Nincs titkos békefolyamat a közel-keleten,? mondta a szóvivő. ?Az EU külügyi tanácsának utolsó találkozója megbízta Ashton bárónőt, hogy vállaljon vezető szerepet a közel-keleti munkában.?
Sziasztok!
Ezt az ördögi globális terveket, csak úgy tudják végre hajtani, ha mi kisemberek elveszítjük a fejünket, igyekezzetek tehát nyugodtak maradni, bármilyen körülmények között is, ?rendet? tartani a szívetekben, mert a rendből nem lehet megint rendet csinálni, azt csak a rendetlenségből lehet,? ORDO AB CHAO, avagy mi magunk fogunk rendetlenséget, felfordulást, káoszt csinálni, aztán megint csak mi fogunk a rendért(új világrend) könyörögni.
Ez már zajlik kis hazánkban is.Ezt hívják varázslásnak.Nálunk Orbán Viktor mostani miniszterelnökünk élenjáró benne.Ha emlékeztek még 2005-től ő volt az ,aki fellázította a magyar embereket az akkori kormány ellen.Többek között annak volt eredménye a 2006 őszi véres események sorozata is.Káosz okozott az országban, megosztotta az embereket, még család tagok között is volt hatása.Aztán lám csak mi történt a 2010 választások után ősszel.Orbán Viktor már mint miniszter elnök magabiztosan nyilatkozva jelentette ki, hogy most már nem kell félni a néptől és így nem kell a Kossuth téren vaskordont állítani az állami ünnepek alkalmával.logikus hogy amíg ő fűtötte az embereket hogy menjenek ki az utcára ő volt a káosz elindítója, majd megválasztása után lecsitította a híveit.A sátán is így működik.Azt nem értem, hogy keresztények hogy-hogy nem látják ezt ill. hogy nem emlékeznek vissza erre.
http://www.youtube.com/watch?v=cn4r7ZjG9Nc
http://www.youtube.com/watch?v=P3n5-yG-6dU
Kezded már kapisgálni ember? A helyzet teljesen más mint, amit elhitettek veletek. Ezt a szerencsétlen és tragikus helyzetet úgy hozták létre, hogy nyakig benne voltak az akkori arab vezetők is. Bizony ez történt, átverték az ott élő egyszerű embereket egy nagyon okosan kitervelt helyzet kialakulása érdekében. Ami történt az történt. Sajnos ezt már nem lehet visszacsinálni. Az viszont fontos lehet, hogy mi mit tudunk és mit hiszünk a dologgal kapcsolatban, mert a történet még egyáltalán nem ért véget.
?Ellenség által megszállt terület — ez a világ.? (C.S. Lewis) Ma nem találunk egyetlen igazságos nemzetet vagy kormányt sem és nem is ez a legfontosabb, hiszen egy nemzet csupán egy emberi kategória. Elkárhozni vagy üdvözülni csak egy emberi lélek tud.
Végül még egy találó gondolat Lewis-tól:
“Ez megint az ördög csapdája, aki minden hibát párokban, ellentétpárokban helyez el a világban. S mindig arra biztat bennünket, hogy jó sokat törjük a fejünket, vajon melyik a rosszabb. Értik, hogy miért, ugye? Arra számít, hogy az egyiket különösképpen nem kedveljük majd, s ezáltal fokozatosan belekerget minket a másikba. De ne engedjük magunkat bolonddá tenni. Tartsuk a célt szemünk előtt és haladjunk egyenesen át a két hiba között. Csak azzal kell törődnünk, hogy mindkettőt elkerüljük.”
sziasztok!
Valóban jobban járunk ha Isten Igéjének a szemszögéből nézzük a politikai élet szereplőit.Itt Magyarországon ugyan úgy ahogy a világ más pontjain rossz és még rosszabb közül választhatunk.De a választás egy lehetőség.Én személy szerint nem vagyok hajlandó rosszat választani azért mert nincs jobb, akkor inkább távol maradok .Ami Izraelt illeti, a Jelenések könyvében azt írja hogy a maradék tartatik meg és ez által marad fenn Izrael népe.Izrael népe hasonlóan sok más néphez , nem Isten utján jár.Rájuk is vonatkozik hogy térjenek meg.Ha nem teszik elkárhoznak.Számtalan példa van a Bibliában ,amikor Izrael nem az Isten útján járt, akkor más népek által megbüntette őket az Úr.Nem lesz ez másképp az utolsó időkben sem.
bennyamin netánnyávog és tömeggyilkos bandája már nem sokáig fogja terrorban tartani a tömegeket. Elnézést a kisbetűkért, de ezek a hull@dékok nem érdemelnek nagy betűket. Ugyan is nekik meszeltek. Ezeknek egyébként annyi közük van a “szentföldhöz” mint nekem. Semmi!
Ugyan úgy az orosz sztyeppéről vándoroltak kelet felé ezek a kazár maradványok, és az akkori hordavezetőjük ecc pecc kimehecc alapon rámutatott a talmudra, azóta ezt imádják megspékelve a siratófalukkal.
Hitler egy “bohókás kisember” volt ezekhez képest amit művelnek Gázában a palesztínokkal! Kétmillió ember sínylődik e 20. századi maréknyi területű fertőben ,vagy inkább koncentrációs táborban, minden alapvető emberi szükséglettől elzárva.
És a világ szemet huny felette….
Vannak keresztények, akik úgy érzik, gondolják, hogy Izrael állama akármit csinál, akárhogy terrorizálja a palesztinokat, nekik szemet kell felette hunyni és támogatni a mindenkori izraeli politikát.
Látom Te nem tartozol közéjük.
Fantomas, 🙂
Már bocs, de mi köze alexnek egyáltalán a kereszténységhez? Nagyon kíváncsi vagyok mi alapján soroltad be őt kereszténynek.
Igazad lehet, bár csak annyit tettem, hogy véleménye alapján nem zártam ki a keresztények közül Alexet. Én finomabban mondtam volna, de én sem tudom elfogadni az izraeli politikát. Nem hinném, hogy ezt a véres viselkedést Isten elfogadja, vagy akár szemet huny felette.
Szia Fantomas!
” Nem hinném, hogy ezt a véres viselkedést Isten elfogadja, vagy akár szemet huny felette.”
Nem! Nem huny szemet felette! Ez volt Nóé idejében(!), és Isten így reagált erre:
1 Móz. 6,5
És látá az Úr, hogy MEGSOKASULT AZ EMBER GONOSZSÁGA A FÖLDÖN, ÉS HOGY SZÍVE GONDOLATÁNAK MINDEN ALKOTÁSA SZÜNTELEN CSAK GONOSZ.
?1 Móz. 6,6
Megbáná azért az Úr, hogy teremtette az embert a földön, és bánkódék az ő szívében.
?1 Móz. 6,7
És monda az Úr: ELTÖRLÖM AZ EMBERT, a kit teremtettem, a földnek színéről; az embert, a barmot, a csúszó-mászó állatokat, és az ég madarait; MERT BÁNOM, hogy azokat teremtettem.
?1 Móz. 6,11
A FÖLD PEDIG ROMLOTT VALA ISTEN ELŐTT ÉS MEGTELÉK A FÖLD ERŐSZAKOSKODÁSSAL.
?1 Móz. 6,12
Tekinte azért Isten a földre, és ímé meg vala romolva, mert MINDEN TESET MEGRONTOTTA AZ Ő ÚTÁT A FÖLDÖN.
Azután, megsajnálta az állatokat:
1 Móz. 8,21
És megérezé az Úr a kedves illatot, és monda az Úr az ő szívében: NEM ÁTKOZOM MEG TÖBBÉ A FÖLDET AZ EMBERÉRT, mert az ember szívének gondolatja gonosz az ő ifjúságától fogva; és TÖBBÉ NEM VESZTEM EL MIND AZ ÉLŐ ÁLLATOT, mint cselekedtem
1 Móz. 9,11
Szövetséget kötök ti veletek, hogy soha ezután el nem vész özönvíz miatt minden test; és soha sem lesz többé özönvíz a földnek elvesztésére.
Gondolom, abban is egyetértünk valamennyien, hogy a mai idők se jobbak! Ezért figyeljük, az idők jeleit is, mert ezeket látjuk.
Mi, keresztények pedig az Isten országához tartozunk, nekünk, csak az ottani “politikával” kell egyet értenünk!
A világival, és az emberekkel ennyit tudunk tenni:
1 Tim. 2,1
Intelek azért mindenek előtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberekért,
1 Tim. 2,2
Királyokért és minden méltóságban levőkért, hogy csendes és nyugodalmas életet éljünk, teljes istenfélelemmel és tisztességgel.
1 Tim. 2,3
Mert ez jó és kedves dolog a mi megtartó Istenünk előtt,
1 Tim. 2,4
A ki azt akarja, hogy minden ember idvezüljön és az igazság ismeretére eljusson.
Azt meg szerintem mindannyiunknak szemelőtt kell tartanunk, hogy hazudnak! Pro és kontra!
Szia Ida!
Jók az idézetek, látom nagyon szereted az írásokat. Igazad van, nem kell foglalkoznunk túlzottan ezekkel az emberi dolgokkal, de azért egy kicsit mégis, hogy nehogy súlyos hibába essünk.
Amikor látom, hogy bizonyos vállásos csoportok Izrael államát dicsőítik, izraeli zászlókkal tapétázzák ki imádati helyeiket és az angol-amerikai “vadállattal” szövetségben lévő, annak fegyvereivel vért ontó izraeli politikát felmentik azzal, hogy ez Isten népének harca, akkor nagyon szomorú vagyok.
Valamit nagyon nem értenek ezek a ‘keresztények’.
Azt hiszik, hogy Isten népét támogatják, de szerintem inkább a vadállatot imádják.
Szia Fantomas!
Persze, nem mondom, hogy ne figyeljük a körülöttünk folyó dolgokat! De csak úgy mint az “idők Jeleit”! És persze módjával! Ne vegyen ez el több időt tőlünk, mint amennyit az Úrral, és az Ígéjével töltünk! Mert már nagyon kevés időnk van!
Az a baj, hogy mi keresztények( velem együtt), hajlamosak vagyunk elfelejteni gyakran, hogy amikor a politikát, vagy a többi, világban történő dolgot nézzük, akkor nem a politikusok, az “elit”, vagy az emberek cselekedeteit kellene látnunk, hanem, hogy a Sátán mit csinál! Mit készített az emberiségnek! Tudjuk pedig, hogy ő a világ istene, és mégis “felhuzzuk” magunkat azokon a dolgokon, cselekedeteken( és csak az embereket, politikusokat, stb látjuk mögötte!)amik történnek! Persze, neki ez így megfelel, mert ez által az ő “művében” “gyönyörködünk”, ahelyett, hogy az Úron tartanánk a szemeinket, meg az Ő művén! És könyörögnénk szüntelen, hogy Isten akarata legyen meg a földön, és az emberek életében. Az persze természetes, hogy szánalommal, fájdalommal tekintünk azokra az emberekre, akiket elnyomnak, kinoznak, kisemmiznek, hagynak éhen halni, megölnek, meggyaláznak, stb( többnyire a világ bármely részén!), de nem szabadna elfelejtenünk, hogy ki is áll mind e mögött!
Azt pedig Sátán mégjobban szereti, ha ítéletet is mondunk akárki felett is ( akár a világi emberek, akár a megtévesztett keresztények felett)!
Rögtön megy az Atyához vádolni bennünket, hogy: …na látod, épphogy könyörűltél rajta, és máris “milyen nagyfiú” lett…már ítélkezik is…stb….!
Szóval, csak azt akarom mondani, hogy vigyázzunk! Nem mindig úgy “cserkészik” be bennünket a Sátán, ahogy mi gondolnánk! (És soha nem mutatkozik be!)
És itt a “Szeretett Tanítványtól” egy figyelmeztetés:
1 Kor. 4,5
Azért idő előtt semmit se ítéljetek, míg el nem jő az Úr, a ki egyrészt VILÁGRA HOZZA A SÖTÉTSÉGNEK TITKAIT, másrészt megjelenti a szíveknek tanácsait; és akkor mindenkinek az Istentől lészen a dícsérete.
Az Isten tartson meg mindannyiunkat!
Fantomas,
Remélem nem az jött le neked velem kapcsolatban, hogy én Izraelt védeném. Én arra igyekeztem felhívni a figyelmet, hogy a dolgok egyáltalán nem azok, mint ahogy az első ránézésre(propagandailag) tűnek, és hogy a világ vezetői sokkal okosabbak minálunk átlag embereknél. Minden ami a világban történik ellenőrzés alatt van, a mindenkori politikai szereplők, nem többek egy bábúnál. Olyan ez az egész mint egy izgalmas Hollywoodi produkció, tudjuk, hogy nem igaz, de mégis lázba hozza érzelmeinket. A különbség a kettő között, hogy míg az egyik köztudottan egy a fantázián alapuló forgatókönyv szerint készült, a másik maga a valós élet, a realitás, ha úgy tetszik az igazság,…legalább is annak fogja fel a legtöbb ember. Innen kezdve bármi is történik elhiszik. A lényeg az, hogy mindkét oldal biztos ellenőrzés alatt legyen, ergo, a háttérben meghúzódó irányítok egy és ugyan azok. Izrael létrejötte és az azóta eltelt időn belül történt valós események és jelenséget azok amelyek talán a legalkalmasabbak az ottani valós helyzet bemutatására. A baj csak az, hogy valakik mindig csak a történet egyik oldalát akarják bemutatni nekünk, a többiről meg úgy tesznek, mint ha nem is létezett, létezik. Így a legtöbb kívülálló elfogult lesz valamelyik oldallal szemben és ez nem igazán korrekt. Ez kb olyan mint amikor 2 szomszédod folyton veszekszik, de csak az egyik jön el hozzád panaszkodni a történtekről. Ugye te sem hiszel el neki mindent. És mégis,…ma nagyon sokan anélkül, hogy egy keveset is utána néznének ennek az ominózus “Izrael” kérdésnek, nagyon hangosan, súlyos szavakkal szapulják Izraelt,…sőt, sokan már tiszta szívből utálják is ezért,….de miért is? Tényleg ilyen egyértelmű ez a dolog? Szerintem nem az, mondom én. És ezt egy olyan valaki mondja, aki nem akar állást foglalni egyik oldal mellet sem, illetve egy olyan valaki aki azt is állítja, hogy a mindenkori politikai vezetőket sosem szabad az adott ország népével összetéveszteni, és hogy a politikai vezetők mindig a saját népét áldozza fel, ahhoz hogy elérhessék piszkos kis céljaikat. Érdekes, hogy sokan hisztek az új világrend eljövetelében, ami ugyebár egy nagy globális egységet jelent, de ugyanakkor azt is elhiszitek, hogy itt valóban létezik egy őszinte szembenállás a világ két legnagyobbik katonai szövetsége között. Ti tényleg elhiszitek, hogy az irányítok a véletlenre bíznának egy ekkora kaliberű összecsapás végkimenetelét? Ne legyünk már ennyire naivak emberek, az elit nem a véletlenekre szokott építeni.
Na mind egy, lehetne ezt még boncolgatni, de most nincs erre időm, inkább felteszek néhány rövidebb videót, amit az Izraeli kormány készíttetett, hogy ők is elmondhassák a véleményüket. Hallgassuk hát meg a másik veszekedő szomszédot is, hátha így tisztábban fogunk látni mások ügyeiben,….ha már egyszer ítélkezni akarunk. És még egy utolsó meglátás. Ezt az ördögi globális terveket, csak úgy tudják végre hajtani, ha mi kisemberek elveszítjük a fejünket, igyekezzetek tehát nyugodtak maradni, bármilyen körülmények között is, “rendet” tartani a szívetekben, mert a rendből nem lehet megint rendet csinálni, azt csak a rendetlenségből lehet,… ORDO AB CHAO, avagy mi magunk fogunk rendetlenséget, felfordulást, káoszt csinálni, aztán megint csak mi fogunk a rendért(új világrend) könyörögni. Itt, a mára már elhíresült Probléma-Reakció-Megoldást akarják és fogják is megvalósítani. Most kezdünk belekóstolni az első fázisba. Ez talán a leghosszabb folyamat mind közül.
http://www.youtube.com/watch?v=XGYxLWUKwWo
http://www.youtube.com/watch?v=g_3A6_qSBBQ
http://www.youtube.com/watch?v=QAuBc_cbXo0
Ui. nem azt állítom, hogy én aztán tudom a frankot, hanem azt hogy inkább beszéljük meg és segítsünk egymásnak a tisztánlátásban, mert mindaddig míg 2 vagy több igazság létezik, addig az “ember embernek farkasa” felállás marad.
Kanku,
Nagyjából egyetértek veled, nem állok én egyik oldal mellé sem és igazad van, nem szabad bedőlni a propagandának sem, bár csak halkan jegyzem meg, szerintem a fősodratú médiából Izrael politikáját támogató propaganda ömlik inkább.
A hatalmi játszmákba belelátni nagyon nehéz, de szerintem ez nem is a mi dolgunk.
A Biblia azt írja, hogy Sátán e világ(rendszer) istene és azt is, hogy az egész világ a gonosz hatalmában van. E világhoz pedig hozzátartozik mind Izrael állama, mind a palesztinok és a többi játékos is.
“Érdekes, hogy sokan hisztek az új világrend eljövetelében, ami ugyebár egy nagy globális egységet jelent..”
Nemtudom mit értesz pontosan ez alatt, de én nem hiszek egy új (emberi) világrend eljövetelében. Az emberi uralom napjai meg vannak számlálva és küszöbön áll az, amiről Dániel írt a 2: 44-ben:
“És azoknak a királyoknak idejében támaszt az egek Istene birodalmat, mely soha örökké meg nem romol, és ez a birodalom más népre nem száll át hanem szétzúzza és elrontja mindazokat a birodalmakat, maga pedig megáll örökké.”