Egészség

Hol vannak a valós influenzaadatok?

Forrás: NaturalNews.com, Jon Rappoport riportja

Oknyomozó riporterként nem először fordul elő, hogy arról kell meggyőzzem olvasóimat, hogy legalapvetőbb feltételezéseik helytelenek voltak.

Az egészségügyi küzdőtéren ezt tovább nehezítik az orvostudománnyal kapcsolatban megdönthetetlen tényként elfogadott hazugságok. Az igazság azonban az, hogy erről a ?tudományról? sok esetben derült már ki, hogy nem egyéb, mint szándékosan létrehozott illúzió. Ez a cikk is egy hasonló esettel foglalkozik. A valóság szöges ellentétben áll az egészségügyi hatóságok propagandaüzeneteivel, amelyek célja a lakosság hatékony agymosása.

Közeledik az influenzaszezon és természetesen egyre gyakrabban halljuk majd az illetékesektől, amint arra bíztatják a szülőket, hogy szófogadó robotként oltassák be egész családjukat a vírus ellen.

Hallani fogjuk a szokásos figyelmeztetéseket és előrejelzéseket a hatóságok hivatalos fórumain és a médiában egyaránt.

Az egyik adat, amit nem mulasztanak el hangoztatni, hogy (az Egyesült Államok esetében) évente 36 ezer ember hal meg az influenza következményeként. Ezt a számot nagyon sokszor hallhatjuk, olvashatjuk, hiszen oly nélkülözhetetlen az illetékes hatóság számára az oltás népszerűsítéséhez.

A lakosság nagy része nem fogja fel, hogy ez egy rendkívül torz adat, aminek nem sok köze van a valósághoz.

2005. decemberben a British Medical Journal (brit orvosi folyóirat) online verziójában egy megdöbbentő riport jelent meg, amelyben Peter Doshi, a John Hoskins Orvostudományi Egyetem kutatója leleplezi az amerikai járványügyi hatóság berkeiben gyártott, a lakosságból komoly reakciókat kiváltó illúziókat.

Doshi a következőket írja:

?A CDC (amerikai járványügyi hivatal) statisztikái szerint az ?influenza és a tüdőgyulladás? együttesen 62.034 halálesetért voltak felelősek 2001-ben, amelyből 61.777 ember tüdőgyulladásban, 257 pedig influenzában halt meg, de csupán 18 esetben tudták az influenzavírust egyértelműen azonosítani.?

A hatóság szándékosan egyetlen kategóriába sorolta az influenzához és a tüdőgyulladáshoz köthető haláleseteket. Miért is? Azt feltételezték, hogy a tüdőgyulladás minden esetben az influenza mellékhatásaként alakult ki. Ez azonban teljesen abszurd feltételezés. A tüdőgyulladás kialakulásának számos oka lehet, de ami ennél is szembetűnőbb, hogy az összes tüdőgyulladás és influenza haláleset közül mindössze 18 esetben tudták kétséget kizáróan megmondatni, hogy az elhunyt valóban influenzás volt.

Ebből kiindulva a hatóság összesen 18 olyan esetről tud 2001-ből, ahol a halált az influenzavírus okozhatta.

Doshi a következő írja még a CDC influenzaadatokról:

?A CDD 1979 és 2001 közötti adataiból kiderül, hogy átlag évi 1348 (257 és 3006 között), az influenzának betudható halálesetről vannak adataik.?

Akárhogy is nézzük, ez lényegesen kevesebb, mint a CDC által hangoztatott harminchatezres szám. És ahogy a fenti idézetből kiderül ezek a számok csupán becslések, hiszen a CDC mindössze a feltételezett áldozatok nagyon kis százalékában tudja kimutatni magát az influenzavírust. Más szóval találgatnak és találgatásaik furcsa módon erősítik a hisztériát és népszerűsítik az oltásokat.

Sajnos azonban a lakosság jelentős része elhiszi, amit a hatóság mond, hiszen olyan gyakran és olyan meggyőzően mondják.

Jelentésében Doshi megemlít egy 2004-es, a CDC és az Amerikai Orvosszövetség által szervezett influenzaoltási konferenciát. A konferencia egyik fontos felszólalója Glenn Nowak volt, aki az influenzaoltás iránt mutatott igényről beszélt.

Elmondta, hogy az igény a lakosság részéről akkor erősödik, ha a hatóságok és szakértők ?kifejezik aggodalmukat és jelzik a veszélyt (megjósolva a következményeket), az influenza elleni oltásra bíztatva. Elmondta, hogy folyamatosan hírt kell adni arról, milyen súlyos betegséget okozhat az influenza, illetve milyen sok embert érinthet, azt az érzetet keltve, hogy sok embernél alakulhat ki súlyos lefolyású betegség.?

Természetesen az igények növekedésében fontos szerepe van a varázslatos harminchatezres számnak. Ez nem egyéb, mint jó ?reklámfogás?.

Amikor valaki megkérdőjelezi a CDC által közvetített adatokat, a hivatal azzal védekezik, hogy az influenzavírus izolálása nagyon bonyolult feladat.

Azonban ha figyelembe vesszük, hogy a CDC éves költségvetése 10 milliárd dollár (2226 milliárd forint) körül mozog, elvárható lenne, hogy kicsit hatékonyabban dolgozzanak és nagyobb pontossággal tudják megállapítani miben is halt meg valaki, főleg, hogy legfőbb feladatuk a betegségekkel és elhalálozással kapcsolatos statisztikák készítése lenne.

A szomorú valóság azonban, hogy a hivatal, mint ebben az ágazatban oly gyakran, a gyógyszeripar kezében van, tehát az onnan érkező információk egyáltalán nem tekinthetők megbízhatónak.

Az amerikai egészségügyi hatóságok által kommunikált információk jelentős részét semmilyen valós adat sem támasztja alá.

Az influenzaoltással kapcsolatban lásd még: http://vedooltas.com/influenza/influenza-tanulmany.html

Előző posztKövetkező poszt

1 hozzászólás

  1. Hab. 2,2
    És felele nékem az Úr, és mondá: Írd fel e látomást, és vésd táblákra, hogy könnyen olvasható legyen.
    ? Hab. 2,3
    Mert e látomás bizonyos időre szól, de vége felé siet és meg nem csal; ha késik is, bízzál benne; mert eljön, el fog jőni, nem marad el!
    ? Hab. 2,4
    Ímé, felfuvalkodott, nem igaz ő benne az ő lelke; az igaz pedig az ő hite által él.
    ?Hab. 2,5
    És bizony, a bor is megcsal: felgerjed a férfiú és nincsen nyugalma; ő, a ki tátja száját, mint a Seol, és olyan ő, mint a halál: telhetetlen, és magához ragad minden népet és magához csatol minden nemzetet.
    ?Hab. 2,6
    Avagy nem költenek-é ezek mindnyájan példabeszédet róla, és találós mesét reá, mondván: Jaj annak, a ki rakásra gyűjti, a mi nem övé! De meddig? És a ki adóssággal terheli magát!
    Hab. 2,7
    Avagy nem támadnak-é hirtelen, a kik téged mardossanak, és nem serkennek-é fel, a kik háborgassanak téged? És zsákmányul esel nékik.
    Hab. 2,8
    Mivelhogy kifosztogattál sok nemzetet, kifosztanak téged mind a többi népek az emberek véréért, és az országok, városok és minden bennök lakozók ellen való erőszaktételért.
    Hab. 2,9
    Jaj annak, a ki bűnös szerzeményt szerez házának, hogy magasra rakhassa fészkét, hogy megszabadulhasson a gonosz hatalma elől.
    ? Hab. 2,10
    Házadnak gyalázatára tervezted a sok nép kiirtását, és bűnössé tetted lelkedet.
    ?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend