Egészség

Újabb bizonyíték, hogy a GMO-k meddőséget okoznak

Forrás: Natural News

Az orosz ?Védelem a környezeti veszélyekkel szemben? legújabb tanulmánya, más hasonló eredményeket produkáló kísérletek után, rámutatott, hogy a genetikailag módosított organizmusok (GMO) fogyasztása súlyosan negatív hatással van a szervezetre. Az Oroszország Hangja szerint az orosz Génbiztonsági Intézet és az Ökológiai és Evolúciós Problémákkal foglalkozó Intézet tudósai kimutatták, hogy a génmódosított táplálékkal etetett állatok viszonylag rövid idő alatt teljesen meddővé válnak.

Nem ez az első kísérlet, ami hasonló eredményre jutott a GMO-k és a meddőség közötti kapcsolat tekintetében. Mivel a kutatást a biotechnológia ipartól teljesen függetlenül végezték, az eredmények egészen más képet mutattak, mint a GMO fogyasztás védelmében végzett tesztek.

A kísérlethez használt hörcsögök étrendjét genetikailag módosított szójával egészítették ki és azt tapasztalták, hogy először az állatok lassabban érték el a nemi érettséget, majd az idő múlásával teljesen meddővé váltak.

?Az állatokat több csoportra osztottuk, a csoportokat pedig elkülönítettük egymástól,? magyarázza Dr. Alexej Surov, a tanulmány egyik szerzője. ?Az első csoport az addig megszokott táplálékot kapta. A második csoport étrendjét természetes, genetikailag módosított összetevőket NEM tartalmazó szójával egészítettük ki. A harmadik csoport étrendjéhez genetikailag módosított táplálékot is adtunk, a negyedik csoportnál pedig komolyabb mennyiségű GMO terméket adtunk az étrendhez.?

A tanulmány során Dr. Surov és csapata megfigyelte a születő hörcsögöket, azok növekedési ütemét, a szaporodás gyakoriságát, ütemét és ezeket az adatokat összevetették az állatok étrendjével. Néhány generáció elteltével a GMO-val kiegészített étrenden felnőtt hörcsögök teljesen meddővé váltak.

?Komoly változást tapasztaltunk azoknál a hörcsögöknél, akiket összepárosítottunk és folytattuk a korábbi étrendet,? mondta Dr. Surov. ?A pár lassabban növekedett és lassabban érte el a nemi érettséget. A kölykeikből új párokat alkottunk. Ez volt a harmadik generáció és ők már egyáltalán nem voltak képesek szaporodni. Tehát ezek a GMO-val táplált egyedek teljesen meddővé váltak.?

Vajon az egyre inkább terjedő GMO termékek az emberek jövő generációit is meddővé teszik?

Egy osztrák tanulmány hasonló eredményre jutott genetikailag módosított kukoricával táplált egereivel. Az első szembetűnő változás az ő esetükben is az volt, hogy a kifejlett egyedek kisebb súlyúak voltak a normálisnál és kevesebb kölykük született. Három vagy négy generáció alatt a GMO táplálékon felnőtt szülőktől származó egerek teljesen meddővé váltak.

A gazdák az Egyesült Államokban is arról számoltak be, hogy a genetikailag módosított takarmánnyal táplált disznók és tehenek meddővé váltak. Indiában pedig egy kutatócsoport feltárta, hogy a genetikailag módosított gyapotmaggal etetett bivalyoknál komoly meddőségi és egyéb súlyos problémák alakultak ki.

A cikkhez használt egyéb források:

http://english.ruvr.ru/2010/04/16/6524765.html

http://www.naturalnews.com

http://www.huffingtonpost.com

Előző posztKövetkező poszt

7 hozzászólás

  1. Ez az egész túlnépesedés-teória megint csak az irányított média újabb néphülyítése.

    A Föld mindig képes annyi élőlényt eltartani, amennyi él rajta – ugyanis Isten által eleve így van megteremtve.

    Az, hogy bizonyos népek éheznek, csupán a jelenleg nem-éhező, irigy és pénzsóvár emberek utálatosságának a következménye.

  2. 1. Jó lenne, ha így lenne, és kicsit csökkenne a Fold túlnépesedése.
    Sajnos nincs igy.

    2. az USA-ban a a fő takarmánynövény a kukorica, ami szinte 100%-ban GMO.
    Nincs hír arról, hogy a háziállatok szaporodásával baj lenne.

    3. sok szóját adni egy állatnak, ami alapesetben nem táplálkozik szójával, okozhat meglepetéseket bizonyos komponensei miatt (lásd: szója tripszin inhibitor, aminek a mennyisége különbözik a különböző fajtákban, lásd még fitösztrogének)

    [quote]A fitoösztrogének olyan növényi eredetű vegyületek gyűjtőneve, amelyek képesek a női nemi hormonhoz hasonlóan a szervezet ösztrogén receptoraihoz kötődni és ott hatást kiváltani.
    Az emberek már régen felfigyeltek arra, hogy vannak olyan növények, amelyek az állatok nemi működésére hatással vannak.

    A legismertebb az 1940-es években az ausztrál juhok lóherebetegsége volt, ami terméketlenséggel járt. Ezt az egyoldalú bíborhere fogyasztás okozta, ami az állatoknál petefészek cisztát, és meddőséget idézett elő. Más állatokra a juhok által elfogyasztott bíborhere mennyiség semmilyen káros hatással nem volt.

    Milyen táplálékokban találhatók meg a fitoösztrogének?

    Az emberi táplálkozásban is szerepet játszó fitoösztrogének leggazdagabb forrása a szója és a lenmag. [/quote]

    1. Nem véletlenül osztották négy csoportra az állatokat a kísérletben. Ha figyelmesen elolvasod, az egyik csoport nem GMO szóját kapott, a meddőség pedig csak a GM szójával tápláltak esetében jelentkezett.

      A túlnépesedésről pedig nézd meg ezt: http://www.youtube.com/watch?v=A59a3aRW7N0

    2. Ha neked jo lenne “Fordulo Bogyo”,hogy a népesség csokkenne,akkor ennek csokkenéset kezdheted magaddal.

  3. Akkor úgy tűnik, hogy megtalálták a megoldást a népességcsökkentés költséghatékony, bár nem túl gyors kivitelezéséhez. Nem lesz szükség harmadik világháborúra, vegyi permetezésre, védőoltásokra, fluorral dúsított ivóvízre, bár gondolom biztosra mennek és nem hagyják abba az előbb felsorolt népességcsökkentő módszereket.

Hozzászólás a(z) farpi bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend