Nagytestvér

?Vonalkódot minden újszülöttnek?

?És megadatott neki, hogy mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat jobb kezükön vagy homlokukon bélyeggel jelöltessen meg, és hogy senki se vehessen vagy adhasson, csak az, akin bélyegként rajta van a fenevad neve vagy nevének a száma.? ? Jelenések 13:16-17

Mit gondolhatott János, amikor úgy i.sz. 90-ben egy számára jövőbeli világba nyert bepillantást? Sok ember próbálta azóta megfejteni, hogyan lenne bárki képes egy ilyen egyetemes, diktatórikus gazdasági rendszert létrehozni és felügyelni. Ma azonban, a modern technológia korában ez már nem olyan elképzelhetetlen. Az elektronikus kereskedés térnyerésével és a készpénz fokozatos kiszorulásával szinte mindent lehetséges vonalkódok, biometrikus és egyéb azonosítók segítésével vásárolni, eladni vagy nyomon követni. Ma már nem nehéz elképzelni, hogy egyetlen központi ügynökség ellenőrizzen minden pénzügyi tranzakciót, egészségügyi szolgáltatást, utazást és az élet tulajdonképpen minden területét.

Ehhez azonban a technológia önmagában nem elég. A tervet el is kell adni az embereknek. Amint ezt az alábbi rövid cikkből láthatjuk propagandában nincs hiány.

A BBC egy olyan projektet indított, amelyben felkérnek egyes gondolkodókat, hogy prezentáljanak egy radikális vagy ellentmondásos elképzelést, ami szerintük megváltoztathatja a világot. Elizabeth Moon a következővel állt elő:

Ezen a héten Elizabeth Moon, sci-fi író azt az elképzelést szeretné támogatni, hogy minden csecsemőt vonalkóddal lássanak el születéskor.

?Ha én a világegyetem uralkodónője lennék, ragaszkodnék hozzá, hogy minden állampolgáromra tegyenek egy egyedi, nem leszedhető személyazonosítót, mondjuk egy vonalkódot vagy beültethető chipet, aminek segítségével egyszerűen, gyorsan és olcsón azonosítani lehet mindenkit.

Mindenkit ellátnának vele már a születésekor. Csak felé irányítjuk a leolvasót és kész.

Egy ilyen egyedi vonalkód számos előnnyel járna. Háborúban a katonák könnyebben meg tudnák különböztetni a célpontokat a nem harcoló lakosságtól.

Elkerülhetnénk a személyazonosság megállapításakor elkövetett esetleges hibákat, ami az ártatlan szemlélődők halálát okozhatják. A fegyverrendszerek rögzíthetnék a fegyverek használatát, hogy ki, hogyan és mikor használta. Megkönnyítené a felelősségre vonást a harctéren.

Az anonimitás lehetetlen lenne, mint ahogy a személyazonosság téves megállapítása is, így a felelősséget pontosan lehetne számon kérni. Nemcsak a háborúban, hanem békés helyzetekben is.

Előző posztKövetkező poszt

15 hozzászólás

    1. Zsaruk ide vagy oda de szerintem nemsokára a mostaninál is hatalmasabb bankrohamok lesznek. Nameg a görög pénzügyminisztérium hatalmas bevételkiesésekről panaszkodik, ugyanis a görögök nagy része már nem fizet adót sem, valószínűleg ezért a háttérhatalom a zsaruk felhasználásával próbálja majd megakadályozni a görögöket, hogy kivegyék a pénzüket.

      1. Lehet, hogy megtehetik, lehet, hogy nem, de egyébként a rendőrség azt üzente, hogy azért ne vegyék ki a pénzeket a bankokból, mert ott nagyobb biztonságban van mint az otthonokban eldugva. A sorok közt olvasva azt lehet érteni, hogy ha ez így folytatódik elkezdődnek a betörések is,…értitek? elkezdődhetnek a “spontán betörések”.
        Most ért véget a BBC World News-on a The euro crash című 1 órás összefoglalás, hát mit is mondjak,… szokásos egyoldalú tájékoztatás, a hogyan jutottunk ide, milyen nagy a baj ? megmagyarázása, persze hogy a PIGS országok a hibások és a nyugatiak, akik mind új drága autóval járnak, a félelem keltés, szét esik az EU, stb. Az összefoglalás végére, már már lerágtam az összes körmömet és amikor már azt hittem, hogy semmi reményünk, megjelent a Jean-Claude Trichet és azt mondta “egyetlen esély lehet, az egy federáció létrehozása az emberek nem fognak örülni, de nincs más lehetőség”… neeem! nem egy galaktikus federáció, hanem az Európai Federáció….és ezt a briliáns ötletet természetesen Gyuri bácsi is nyugtázta,…nem, nem a füves Gyuri bácsi, hanem a híres filantróp.. George Soros(Soros Gyuribá). Még a végén erről az összeesküvési elméletről is bebizonyosodik, hogy nem csak elmélet, paranoia volt?….he, he, he, he!

    1. Nem azért de én itt némi ellentmondást érzek. Ha a háttérhatalom tisztában van vele, hogy milyen isteni büntetés vár rájuk akkor miért teszik azt amit tesznek? Vajon valaki elgondolkodott ezen? 😀

      1. Ahogy én értelmezem az ő álláspontjukat, ők úgy gondolják, hogy Lucifer az Isten és őt szolgálják. Tehát tulajdonképpen a saját követőit hitette el leginkább. “…leszállt hozzátok az ördög nagy haraggal, mivel tudja, hogy kevés ideje van.” Jelenések 12:12

      2. Ennyi, még egy sima külsős is felismeri az ellentmondást, egy belsős “megvilágosodottnak” kell lenned hogy megértsd a nagy titkot 😀
        Olvass egy kis Helena Blavatsky-t, Annie Besant-ot vagy Alice Bayley-t az ENSZ Lucifer Trust (ma már Lucis Trust) kiadójától és megtudod hogy teljesen kicsavarják a Bibliát mindenfélet “rejtett” tudással mint pl a Bibliából “kimaradt” könyvekkel, miszticizmussal és ezzel az őskori űrlény marhaságokkal és régészeti leletekkel. Nekik a Biblia semmi más csak egy másik lelet és egy kirakós darabja amit az “ősök hagytak hátra”.. A sok nagyokos azt hiszi hogy Jézus és Lucifer vagy testvérek vagy egy és ugyanazok vagy Lucifer maga az igaz Isten, mindezt a tanítástól és a “megvilágosodásuk” szintjétől függően.

        Ajánlott filmek:
        The New Age Infiltration of the Truth Movement
        https://www.youtube.com/watch?v=1V8EF4JojyE
        Aquarius – The Age Of Evil
        https://www.youtube.com/watch?v=AJdXrRyroc4
        David Icke Debunked (ez nem azt mondja hogy Icke nwo hanem a tanításainak eredetére mutat rá)
        https://www.youtube.com/watch?v=FbEgvx1qelw

        1. Nem szabad kihagyni azt a tényt, hogy az általad említett “hölgyek? mindannyian médiumok voltak, akik a ?felemelkedett mesterekt?l? telepatikus módon kaptak bizonyos üzeneteket. Ezek a ?mesterek? természetesen lázadó angyalok, akik azt üzenték e három médium által az emberiségnek, hogy az emberiség felzárkózhat az ? szintjükre ha követik a New Age Tervet. A New Age lényege ez a ?Terv?, ami tulajdonképpen luciferiánizmus a tömegeknek, nem mellékesen ez a terv leszögezi, hogy azok, akik nem fognak felfejlődni a mesterek mellé, azokat kissé el kell tömegesen pusztítani, mert akadályozzák a többiek szellemi quantum ugrását.

          A New Age a háttérhatalmak által kitalált és megszervezett mozgalom, nagy médiumai mind szabadkőművesek is voltak egyben, Blavatskyt-ól Bailey-ig:

          http://churchofgod.hu/content.php?act=szabadkomuves

      3. A világkorszak végét éljük. A ‘csillagok háborúja’ már a földön zajlik a szemeink előtt.
        Sokan olyannyira démonizáltak, elvetemültek, hogy a gyűlölettől már nemhogy nem látnak, de a saját elméjül elborultsága miatt már NEM IS TUDNAK másra gondolni, mint a bosszúra, a halálra, a kirekesztésre, az elválásra. Sokan közülük elég intellektuellek ahhoz, hogy ilyen világraszóló baromságokat kitaláljanak, mint ez a nő itt.
        Nem kell messze mennünk, hogy magyar példákat is találjunk.

      4. Sátán hisz abban, hogy megnyeri az Isten ellenes háborút. Különben nem tenné azt, amit tesz. Hasonlóan van ez az őt szolgáló emberekkel is, akik hisznek abban, hogy a luciferi tudás és az a bizonyos erő lehetővé teszi számukra a győzelmet. Furcsa módon, Sátán az emberiség segítségére számít. Amikor eljön az antikrisztusi világrend és kimutatja sátáni mivoltát, nagy választás elé állítja a világot. Lucifer, vagy Isten. Bélyeg, van nem bélyeg. Élet, vagy halál. Ha az emberiség e tények ismeretében őt választja, akkor bebizonyította Istennek, hogy az emberek őt akarják szolgálni. Persze, ahogy Jézusnak is megígérte a kísértéskor, szolgáit képes gazdagokkák, méltóságokká tenni, amiért sokan eladják neki a lelküket.

        A háttérhatalom nem véletlenül áll a leggazdagabb és legbefolyásosabb emberekből.

        A tömegpusztítást az Új Korszakra tervezik, amikoris hatalmuk teljében elpusztítják a “rosszul választókat,? vagy ahogy new-age-sen mondják: Akik nem képesek a nagy szellemi ugrásra.

  1. “Egy ilyen egyedi vonalkód számos előnnyel járna. Háborúban a katonák könnyebben meg tudnák különböztetni a célpontokat a nem harcoló lakosságtól.”

    Persze az számukra nem elképzelhető jövőkép, hogy ne legyenek háborúk….
    Újabb zsidóbérenc, remélem hamarosan az összes hasonló őrült oda kerül ahová való.

Hozzászólás a(z) Thea bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend