Háborúk

Készülődés az I. Világháló Háborúra

Időkjelei: A háború és a háborús fenyegetettség a végső idők egyik fontos jelének számít, aminek ma már a kiberháború is része. Függetlenül attól, hogy valós, vagy megrendezett kibertámadásról van szó, manapság egy virtuális esemény éppen akkora károkat képes okozni, mint a konvencionális hadviselés, amit az USA egyik hivatalos kormányoldalán megjelent alábbi rövid cikk is jól szemléltet.

Forrás: allgov.com

A Terminátor című 1984-es sci-fi filmben a Skynet mesterséges intelligencia hálózat saját öntudatra ébred és nukleáris háborút kezdeményez az emberiség ellen. A korai XXI. század világában a föld nemzetei egészen másfajta kiberháborús veszélyekre készülnek, amelyek eredhetnek terroristáktól, haktivistáktól, ellenséges nemzetektől vagy a szervezett bűnözés köreiből. Az Egyesült Államok által dominált Észak-atlanti Szerződés Szervezete, a NATO 2008-ban létrehozta a NATO Kibervédelmi Együttműködési Központot (NATO Co-operative Cyber Defense Centre of Excellence) az észtországi Tallinnban, ahol márciusban kiber hadgyakorlatot tartottak.

A NATO helyszínválasztása szándékos volt: az I. Világháló Háborúnak nevezett 2007-es akcióban, feltehetően oroszpárti haktivisták számos média és kormányoldal ellen indítottak egyidejű, szolgáltatásmegtagadással járó támadást (DDoS – Distributed Denial of Service), valószínűleg egy addig Tallinn központjában álló, a szovjet korszakból származó szobor elmozdítása miatt.

Miközben az I. Világháló Háború sok ember szemét felnyitotta a kibertámadások veszélyeit illetően, 2010-ben a Stuxnet vírus jelentette kockázat segített igazán felfogni az új front komolyságát.

Bár a sokak szerint valamelyik izraeli vagy amerikai titkosszolgálat által az iráni urániumdúsító létesítmények megfertőzésére és ezzel hátráltatására gyártott Stuxnet vírus kevés személyi számítógépben tett kárt (mivel mint kiderült azokat közvetlenül a megtámadni kívánt szerverekre vitték fel és nem az Interneten terjedt), a támadás mégis sikeresnek mondható, hiszen körülbelül két évvel vetette hátra az iráni atomfizikusok munkáját.

Az egyre kifinomultabb rendszerek integrálásával a kibertámadások potenciális célpontjainak köre is bővül az Interneten.

Richard Clarke, aki annak idején Bill Clinton tanácsadója volt, és aki idősebb és ifjabb George Bush-t is a terrorelhárítás és kiberbiztonság fontosságára figyelmeztette, rámutatott, hogy ?a kifinomult módszerekkel dolgozó kibertámadók számos különböző esemény végrehajtására képesek, a vonateltérítéstől, az áramszünetek előidézéséig. Ez nem csupán egyszerű áramszüneteket jelent. Arra is képesek, hogy tönkretegyék a generátorokat, amelyek cseréje hónapokba is telhet. Képesek felrobbantani [olaj vagy gáz] vezetékeket és leszállásra kényszeríthetik a repülőket.?

Előző posztKövetkező poszt

5 hozzászólás

  1. Nincs ra bizonyitek, de ezek a kibertamadasok ,nekem, mind mind “inside job” szaguak, ugy 99,99%-ban,…. az internet szabadsag korlatozasa miatt csinaljak…illetve mas miatt is. A multkor megneztem egy Anonymus videot, aztan felfedeztem meg 4 ugyan olyan hacker csoportot, kulonbozo nevekkel, akik mikor az Anonymust, mikor oda vissza vadoltak egymast, hogy a kormany szerveknek dolgoznak es hogy szemmel tarsak egymast mar az elejetol fogva,…..a vegen mar semmit se ertettem az egeszbol…..es ez a lenyeg, hogy az embereket oszezavarjak illetve, hogy vannak es veszelyt jelentenek. Innen nezve nincs nagy jelentosege, hogy ki fogja csinalni az online “szabotazst” ugy se tehetunk semmit, megcsinaljak es kesz, aztan megvadoljak valamelyik csoportot, a lenyeg, hogy megint a kis emberek fognak szivni. En sajnos attol tartok, hogy valami nagyra keszulnek, valamire, ami miatt sok ember meg fog szenvedni, mint pl. civil erdekeket szolgalo atomeromu(vek) “megtamadasa”. Ez annyit jelent, hogy az aram szolgaltatas teruleten akarnak nagy zavart kelteni, ami miatt ki fog kelleni kapcsolni vilagszerte jo nehany atomeromut, vagy eppen a gonosz hackerek “fognak” valami virussal megfertozni az eromuveket, egyidoben, a tel elejen, ami miatt surgos attelepitesek kezdodhetnek el, ….FEMA taborok, stb, … tovabb mar nem szeretnem ragozni a dolgot, mert ez mar nekem is sok, meg belegondolni is, de sajnos egy ilyen vagy hasonlo forgatokonyv konnyen megtortenhet,…..mivel az “ugyeletesek” mind mind megtevesztett psichopatak.

    1. Hey kanku
      a billentyűzetet itt átállithatod magyarra:
      control panel – region and language – keyboard and languages – Change keyboards – Add… – look for English (United States)_Keyboard_Hungarian 101-key – Pipáld – OK

      Ha billentyűkombinációval nyelvet akarsz váltani akkor még klikk az Advanced Key Settings-re és ott megteheted

  2. Na én ennyire ehhez nem értek, csak a holo nethez. Ott pedig Allahként pont ugyanezeket tudom megtenni és még csak terrorista se vagyok! Csak Vagyok Aki Vagyok. Ennyire nem vagyok szemét, ám azért az adhat okot némi gyanúra, hogy pont a pénteki nagy ima után törnek ki a demokráciatüntetések. Hm?

Hozzászólás a(z) kanku bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend