Gazdasági válság

Jim Cramer újabb bankrohamokat és pénzügyi anarchiát jósol Európában

Egy gazdasági összeomlás tökéletes alkalom és lehetőség lenne az Antikrisztus és a készülő világkormány számára, hogy végre nyilvánosan is magához ragadja a hatalmat. A világ egyre inkább olyan kétségbeejtő helyzetbe kerül, hogy tárt karokkal fogadja majd az új diktatórikus hatalmat, az Antikrisztust pedig hősnek és a világ megmentőjének tekinti majd, hiszen véget vet a gazdasági válságnak és ezzel sok országot rávesz az együttműködésre.

?Az ő helyére áll egy gyalázatos. Nem úgy adják neki a királyi méltóságot, hanem váratlanul jön, és a királyságot csellel szerzi meg? Zavartalanul eljut a leggazdagabb tartományba is, és olyat tesz, amilyet sem elődei, sem ősei nem tettek. Prédát, zsákmányt és kincseket osztogat híveinek…? (Dániel 11:21, 24) ? Joseph Candel

Forrás: The Economic Collapse

Jim Cramer, a CNBC egyik vezető riportere egy vasárnapi gazdasági vitaműsorban kijelentette, hogy Európára ?pénzügyi anarchia? vár, valamint, hogy néhány héten belül Spanyolországban és Olaszországban is bankrohamok kezdődhetnek. Ezek igen kemény kijelentések egy ismert fővonalas médiaszemélyiség szájából.

Talán ez a ?néhány hét? kissé túlzás, de az biztos, hogy az európai bankrendszer bajban van és egy görög kilépés rendkívül negatív hatással lenne például a spanyol, olasz és portugál bankokra.

Elindultak a híresztelések az ?okos? pénz kiáramlásáról a spanyol és olasz bankokból. Elképzelhető, hogy némelyik bank ezek közül összeomlik? Vajon ez esetben kimentenék őket? Nehéz megjósolni pontosan hogyan alakul ez a ?pénzügyi anarchia?, de egy biztos, az európai pénzrendszerre nehéz idők várnak.

Mit tehet Európa? Hiába a megszorító intézkedések, az adósságok mennyisége egyre nő. Költsék tovább a pénzt és tegyenek úgy, mintha nem kellene számolni a következményekkel?

Barack Obama pont erre bátorította az európai vezetőket a G8-ak találkozóján. Azonban Obama ?növekedéspárti? gazdasági terve nem számol, milyen terhet jelentenek majd ezek az extra ezermilliárdok a jövő generációinak.

Németország ezzel szemben azt szeretné, ha az eurózóna többi tagországa nem költene többet annál, mint amennyi bevétele van, de a francia és görög választások kimeneteléből ítélve a két ország lakossága nincsen túlságosan elragadtatva a ?számoljuk-fel-az-adósságot típusú? jóléti modellel.

A görög választások nem voltak képesek új kormányt produkálni, tehát június 17-én új választásokat tartanak.

Egyes uniós politikusok az új görög választásokat népszavazássá akarják alakítani a görög kilépés kérdésében. Amennyiben a következő görög kormány hajlandó lesz betartani a korábban elfogadott megszorításokat, Görögország valószínűleg az eurózónában marad, legalábbis egyelőre. Amennyiben az új kormány nem veszi figyelembe a megszorításokra vonatkozó megállapodásokat, Görögország valószínűleg a monetáris unió elhagyására kényszerül.

John Praveen, a Prudential International Investments vezető befektetési stratégája a következőket mondta a helyzetről:

?Amennyiben az eurózóna-párti nagy pártok nem lesznek képesek elegendő támogatottságot szerezni egy koalíció létrehozásához és a radikális baloldali Sziríza és egyéb euró és megszorítás ellenes pártok szerzik meg a többséget, igen nagy a kaotikus görög kivonulás valószínűsége, ami alaposan megrengetné a piacokat.?

A felmérések szerint a Sziríza párt jó helyzetben van. A párt vezetője, Alexis Tsipras kijelentette, hogy tervei között szerepel a megszorításokkal végzett ?kísérletek megállítása?, hozzátéve, hogy az eurózóna Görögországgal kapcsolatos intézkedései a ?görög nép ellen elkövetett bűntettek?.

A németek persze másképp látják a helyzetet. Ők leginkább azt szeretnék, ha a görögök nem költenének többet a bevételüknél.

A németeknek elegük van abból, hogy pénzt pumpáljanak Görögországba, a görögök viszont nem akarnak pénzügyi fegyelmet gyakorolni.

Június 17-e közeledtével a pénzpiacok egyre idegesebbek. Art Hogan, a Lazard Capital Partners-től a következőket nyilatkozta:

?A jövő hét csupán az egyik a négy hét közül, ami a görög választásokig hátravan még. Minden apró Görögországból érkező hír azt juttatja eszembe, milyen csúnya lehet egy [esetleges] görög kilépés.?

A legtöbb görög inkább az eurózónában maradna, ahogyan a legtöbb európai politikus is ezt akarja.

Egyes jelentések szerint azonban folynak egy esetleges kilépés előkészületei. A Reuters a következőkről számol be:

?A De La Rue (DLAR.L) vészforgatókönyvet készített a görög drachma nyomtatására arra az esetre, ha Görögország elhagyná az eurózónát és a brit pénznyomdához fordulna segítségért, nyilatkozta egy ipari forrás a Reuters-nek pénteken.?

Karel De Gucht, EU kereskedelmi biztos, néhány nappal ezelőtt szintén a görög kilépéssel kapcsolatban nyilatkozott:

?Másfél évvel ezelőtt, fennállt volna a dominó effektus veszélye,? mondta, ?azonban ma már léteznek olyan szolgálatok az Európai Központi Bankon és az Európai Bizottságon belül is, amelyek készek előállni egy vészforgatókönyvvel, amennyiben Görögországnak mégsem jön össze a terv.?

Görögországban eközben vészesen fogy a pénz. Az Ekathimerini-ben megjelent cikk szerint a görög kormány júniusra kimerítheti kereteit:

?A közkassza júniusra kiürülhet, ez azonban két tényezőtől függ. Először is a bevételektől: május első 10 napján a bevételek a vártnál körülbelül 15 százalékkal voltak alacsonyabbak, ami viszont ennél is aggasztóbb, hogy a csökkenés akár az 50 százalékot is elérheti. A számvevőszék május 23-ra ígérte a május első 20 napjára vonatkozó adatokat, bár a hónap utolsó három napja számít a legkritikusabbnak, amikorra a teljes 3,6 milliárd eurós bevételből 1,5 milliárd euró beérkezését várják.

Másodsorban pedig attól, hogy az IMF és az EFSF részletek folyósításra kerülnek-e. Ez egyelőre nem biztos, a döntést pedig kizárólag politikai alapon hozzák majd meg mindkét intézménynél, a látható fejleményektől függően. A hónap elején a várt 5 milliárdnál 1 milliárddal kevesebbet hagyott jóvá a monetáris unió.?

Június mindenképpen fontos hónap lesz Görögország, és így az egész világ számára.

A fogyasztók és cégek egyre több pénzt vesznek ki a görög bankokból, aminek eredményeként az ország még azelőtt fizetésképtelenné válhat, hogy a kormány pénze elfogyna.

Egy bank számára a betétek jelentik az életet, a görögök pedig egyedül május 15-én 800 millió eurót vettek ki számláikról.

A Telegraph pedig arról számolt be, hogy már a nagy ügyfelek is elkezdték kivenni pénzüket. Az érintett Santander Bank próbálja megnyugtatni a nyilvánosságot, hogy a pénzük biztonságban van.

Senki sem tudja hol áll meg a kör.

Romano Prodi, korábbi olasz miniszterelnök szerint a görög kilépés hatására ?a kártyavár összedőlhet,? ami destabilizálná a globális derivatíva piacot.

A derivatíva piac egyensúlya rendkívül érzékeny. A legtöbb cég úgy gondolja, hogy a dolgok nem fognak jelentősen eltérni a ?normális? állapottól. Ha azonban Európában pénzügyi anarchia alakul ki, a rendszer stabilitásának vége és a már meglévő problémák mellé megérkezik a derivatíva válság is.

Ahogyan nemrég a JP Morgan esetében láttuk, a derivatívákból származó veszteségek rendkívül gyorsan tetemes összeggé dagadhatnak. (Időkjelei: Az egyes bankok derivatíva kitettségének szemléltetése.)

Először azt közölték, hogy a JP Morgan derivatív ügyletekből származó vesztesége 2 milliárd dollárt tett ki, majd fokozatosan egyre magasabb összegek jöttek ki és meg sem álltak 5 milliárdig.

De még ez is aprópénznek fog tűnni, ha egy esetleges európai összeomlás az Egyesült Államokat is eléri. Graham Summers a következőket írta:

A Reuters szerint, amennyiben Spanyolországot és Olaszországot, valamint a kötvénykockázati swapokat és közvetett kitettségeket is hozzátesszük, az amerikai bankok úgy 4000 milliárd dollár kitettséggel rendelkeznek az Európai Unióban.

A viszonyítás kedvéért megemlíteném, hogy a teljes amerikai bankrendszer 12 000 milliárd dollárt tesz ki.

Érdekes napok várnak ránk barátaim.

Reméljük a legjobbakat, de készüljünk fel a legrosszabbra.

Előző posztKövetkező poszt

18 hozzászólás

  1. Én úgy látom, hogy Tom többnyire akkor szokott angolul írni, amikor az adott cikkhez nemigen kapcsolódó linket tesz fel. Ezek számomra igen hasznosak és mivel angolul íródtak, aki magát a cikket érti, érti a hozzáfűzött néhány szót is. Megértem azt is, hogy valakit ez zavar.

    Egyébként gondolkoztam azon, hogy létrehozok az oldalon egy külön lapot, ahová ezeket a linkeket, hasznos forrásokat, információkat fel lehetne tenni. Amolyan off-topik kategóriát, ami mindig könnyen elérhető lenne a menüből. Mit gondoltok?

  2. Latom en is erintett lettem az ugyben, pedig az angol megjegyzeseimet sosem vittem tulzasba, na mindegy,…legyen, de akkor hadd mondhassam en is velemenyemet.
    Ebben az angolosdi dologban van nemi igazsag, de azert ennek az egesz tortenetnek van egy masik oldala is…megpedig az, hogy Tom,a maga modjan, iszonyu aktivitast(hozzaszolasok, egyeb linkek) produkal, mig a tobbiek alig, alig. Azt, hogy hany embert jelent az a “tobbiek” nem tudom, de szerintem minimun 100 rendszeres olvasot naponta. Lehet persze mondani, hogy nem mindenkinek van ideje egesz nap a neten logjon, de ez meg nem valtoztat semmit. Tehat, anelkul, hogy tanacsokat vagy kritikakat osztogassak barkinek is en azt mondom, hogy probaljanak masok is, joval gyakrabban, kommentjeikkel tompittani Tom angolos vagy nem angolos hozzaszolasain. Tudom, hogy angolul se tanulhat meg mindenki, ez ertheto, de azt is tudom, hogy a mindennapi magyar posztokhoz, altalaban keves a magyar komment, nagyon keves. Tehat en ugy latom, hogy mindket oldalon lenne javittani valo.
    Senki se mondja azt, hogy csak elolvasni a cikkeket es nem fuzni hozza semmit az helytelen, de sajnos, ebben a mi esetunkben, az ilyen hozzaallas ezt erdmenyezi. .Kepzeljuk el a kovetkezo szituaciot: Jozsi vagy Julcsi ra megy az idokjelei.hu-ra ,elolvassa a cikket, lejebb gorgeti az oladlt…a kommentekhez es mit lat? Tom,…Tom,….Tom es megint Tom…..Raadasul, legtobbszor azt se tudjak mit is akar az a Tom es akkor idegesek lesznek. Asztan kijon beloluk a legosibb emberi tulajdonsag, a masikra valo mutogatas. Mar megbocsassatok, de ez nekem nem eleg es raadasul igazsagtalan is. Szemann Balazs mondataban viszont van igazsag, de ismetlem ne csak Tomot vadoljuk, hanem vallaljanak fel masok is nemi aktivitast, folleg ezekben a fontos kerdesekben, amivel ez az oldal foglakozik,…ha egyetertesz ird meg te is, vallald fel mert akkor masik is latjak, hogy ezen az oldalon nem csak az a nehany szokasos hozzaszolo ember az aki “paranoias”, hanem sokan azt gondoljak…..szerintem. Es, ha mar itt tartunk, meg annyit, hogy sajnos sokan nem is tudjak ennek a “sokan vagyunk es ugyanugy gondoljuk” dolognak az erejet, ha ugy tetszik, ez lenne az osszefogas kezdete, fejben egyek vagyunk es tudjuk, hogy nem vagyunk egyedul,… de van egy baj, sokan meg a velemenyuket sem kepesek kinyilvanitani,…na akkor most hogyan tovabb?……….engem mar vadoltak nehanyszor azzal, hogy fotel meg klaviatura foradalmar vagyok,….mondjak valamit.?….buszke vagyok ra! bar nekem a foradalom fogalma nem azt jelenti amit a legtobb embernek…….es te? te mire vagy buszke? Ja mar tudom…..a magyarsagodra……..na azzal aztan sokra mesz.
    Nem sertegetni szerettem volna, csak mar nagyon elegem van ebbol a letargiabol,…attol akit megis megsertettem volna ezuton is elnezest kerek.

  3. Tényleg Tom!
    Jobban építenéd a témát, ha magyarul írnál, kérünk szépen!
    Ez egy magyar oldal! Persze hogy “jogod” van angolozni, de mások örülnének…
    Köszi….

  4. Kedves TOM megkérünk hogy magyar oldalon légyszíves magyarul írj, ne az angol tudásodat figyogtasd! A szerkeszőket is kérem lépjenek ez ügyben…

      1. Ez egy igen intelligens vélemény nyilvánítás a részedről. Gratulálok!
        Ha valaki nem ért veled egyet, más véleményen van , és ezt még szóvá is teszi az – kedvenc jelzöid szerint – “zombi” vagy “troll”. Ez igen! Csak így tovább!
        Nyitni kéne nektek Kankuval egy külön oldalt ,ahol csak ti ketten és csak angolul kommentelnétek. 🙂
        ( Ó, tudom,én is egy zombi vagyok 🙂 🙂 🙂 I don’t mind 🙂

        1. Great another troll, de az bezzeg nem baj hogy a szólásszabadságomat akarja elvenni neem, ÉN vagyok a rossz ember mert beszóltam neki és igenis elvszerinti gondolkodásból zombi vagy ostoba érzelmi érvelést használsz ami egy oximoron önmagában.

    1. Tipikus patrióta zombi, egyből rohan a “hivatalnokokhoz” hogy elvegyék mások teljesen alapvető jogait ha valami nem tetszik, okádnom kell. A legtöbb magyar patrióta az egyik diktatúrát csak egy másikra cserélné le, gőzük nincs arról hogy mi is az a libertárius arany-szabály.

  5. Heartland’s ICCC-7:
    The theme of the 7th International Conference on Climate Change was ?Real Science, Real Choices.? We featured approximately 50 scientists and policy experts speaking at plenary sessions and panel discussions exploring what real climate science is telling us about the causes and consequences of climate change, and the real consequences of choices being made based on the current perceptions of the state of climate science.
    (57 warmists were invited to speak at Heartland skeptic conference – Zero accepted)
    http://climateconferences.heartland.org/iccc7/

  6. szerintem szép csendben megpuccsolják a görög választásokat és “véletlen” a görögök nagy arányban választják az adósrabszolga létet az elkövetkező 100 évre vagy 100 nemzedékre?

    a visszafizetést ellenző politikusok meg hirtelen kopaszodni és sárgulni kezdenek majd gyors lefolyású rákban kimúlnak…ha csak nem hátba lövik magukat szintén “véletlenből”….

    1. Lezajlott az a Brüsszelben tartott informális találkozó, amit az IMF-helytartó görög pártok sikertelen kormányalakítási próbálkozásait követően hívtak össze. Bár a helyzet sürgető, a találkozó előtt időt hagytak arra, hogy kipuhatolják, melyik görög politikussal hányadán állnak. Alexisz Ciprasz (Syriza párt vezetője) tevékenysége kérdéses, mert a találkozókat követően az IMF-szerződés elutasítása helyett már lagymatagabban fogalmazott, újratárgyalásról, további egyeztetésekről kezdett beszélni. A “majd meglátjuk” hátterében az állhat, hogy tudatosították vele, mekkora pénzek is jönnek (jöhetnek) Brüsszelből.

Hozzászólás a(z) kanku bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend