Forrás: From the Trenches World Report
A fukusimai erőművek 2011. március 11-i meghibásodása óta mondjuk, hogy a japán kormány, a TEPCO és a fővonalas média szándékosan közvetít a valóságtól eltérő információkat az erőművek állapotával kapcsolatban. A legtöbb embernek a világon fogalma sincs a helyzet súlyosságáról és a még mindig fennálló veszély komolyságáról.
A fukusimai erőmű, (elvileg a hűtéshez szükséges víz közelsége miatt, illetve mivel a tenger az egyetlen hely ahová a szennyezett vizet visszaengedhetik) a Csendes óceán partján épült fel. Amikor az alternatív média az óceán súlyos szennyezéséről kezdett írni a legtöbben kétkedve fogadták a hírt.
A válság előrehaladtával végül kiderült, hogy a feltételezés igaz, a súlyosan szennyezett vizet valóban az óceánba öntik. A szennyezés terjedését az is fokozta, hogy a japán kormány engedélyével a sérült reaktorok hűtésre használt szennyezett vizet tankerhajókkal az óceán távolabbi részeibe szállítják kiönteni.
Arról is szó esett annak idején, hogy a szennyezés a halakból a madarakba, a madarakból az emlősökbe és onnan az ürülékbe kerül majd, így a radioaktív szennyeződés egyre távolabbi helyeket is megfertőz. Eközben a japán kormány és az erőművet üzemeltető TEPCO egyre hajtogatták, hogy a szennyeződés valahogy mégis ott marad az erőmű környékén.
Ezzel szemben például a napokban Tokióban vett talajminták az amerikai szabványok szerint veszélyes (radioaktív) hulladéknak számítanának az Egyesült Államokban.
A legújabb jelentések szerint a Fukusimából származó radioaktív szennyeződés már a Csendes óceáni halakban, kagylókban és a Kalifornia partjai mentén található hínárokban is kimutatható. Azt feltételezni, hogy folyamatosan mozgásban lévő bolygónkon a sugárszennyeződés kizárólag Japánt érintené nevetséges. Egyértelműen félreinformálásról van szó.
Amikor a tömeges kitelepítések kérdése felmerült, a legtöbben ismét a fejüket rázták. Kiderült azonban, hogy a japán kormány titokban vészforgatókönyvet készíttetett Tokió teljes kiürítésére, mivel a négyes számú reaktorral ismét komoly gondok vannak.
Figyelembe véve a hihetetlen dezinformációs kampányt a japán és más kormányok, valamint a TEPCO részéről, vajon mekkora az esélye annak, hogy az amerikai autóipar legyőzéséből meggazdagodott japánok szép lassan beköltözzenek azokba az otthonokba, amiket a nemzetközi elit gazdasági árulásának és csalásának segítségével az amerikai családoktól elvettek?
Most is nyugodtan lehet nevetni a felvetésen, de amikor néhány év múlva az amerikaiak takarítják majd a japán menekültek lakásait nem mondhatja senki, hogy nem szóltunk.
3. A másik angyal is kitölté az ő poharát a tengerbe; és olyanná lőn, mint a halott vére; és minden élő állat meghala a tengerben.
4. A harmadik angyal is kitölté az ő poharát a folyóvizekbe és a vizek forrásaiba; és lőn vér.
5. És hallám, hogy a vizek angyala ezt mondja vala: Igaz vagy Uram, a ki vagy és a ki valál, te Szent, hogy ezeket ítélted;
Lehet hogy ilyesmi van megirva?
Az iskolákból börtönöket csinálnak…akár Amerikában
http://www.origo.hu/itthon/20120419-kedves-de-erelyes-iskolaoroket-almodik-a-belugy.html
Nem tudom te hogy vagy ezzel, de én jártam négy évet egy városi szakközépiskolába és egyáltalán nem tartom rossz ötletnek.Igenis vannak “olyan gyerekek” akik miatt igenis használnának az ilyen “smasszerek”.
‘You are your cash card’: Japanese bank to roll out ATMs that are accessed by a palm-scanner
http://www.dailymail.co.uk/sciencetech/article-2129348/Japanese-bank-roll-palm-reading-ATM-machines.html
Image of the Beast Technology : 2Pac Resurrected Hologram CNN (Apr 16, 2012)
https://www.youtube.com/watch?v=Awb7IJqmjv4
|
|
V
Project Blue Beam
https://www.youtube.com/watch?v=yvOIJRUtzWg