Lázongó világ, Nagytestvér

Felkészülés a szükségállapotra? Teljes hatalom minden amerikai forrás felett

Forrás: The Examiner

Március 16-án Barack Obama egy új végrehajtási utasítást írt alá, ami egy korábbi, 1950-ben a katasztrófákra való felkészülésről kiadott utasítást egészít ki, teljes hatalmat biztosítva az elnöki hivatalnak az Egyesült Államok valamennyi erőforrása felett háború vagy vészhelyzet esetén.

Az Országos Védelmi Erőforrás Felkészülés utasítás felhatalmazza az ügyvezető hatalmat, hogy saját belátása szerint ossza el a rendelkezésre álló energiát, a megtermelt javakat, a közlekedési forrásokat, az élelmiszert, sőt a vizet is, a nemzetvédelem és a biztonság nevében. Az utasítás nem csupán háború idejére szól, hiszen az utasítás egyik funkciója az erőforrások feletti hatalom és irányítás átvételére vonatkozik béke idején előálló szükséghelyzetekben.

Az utasítás 101. paragrafusa a következőket tartalmazza:

?Ezen utasítás célja a felhatalmazások átruházása és a nemzetvédelmi erőforrásokra vonatkozó politika és programok kezelése a módosított 1950-es Védelmi Termelés törvény alapján (továbbiakban: a Törvény).

(b) a hazai ipari és technológiai háttér folyamatos felülvizsgálata szükséges annak megállapítására, hogy ezek kielégítik-e a békeidőben valamint vészhelyzetek esetén felmerülő igényeket, különös hangsúlyt fektetve a legkritikusabb erőforrásokra és termelési forrásokra, beleértve az alvállalkozókat és szállítókat, anyagokat, szakképzett munkaerőt és szakembereket; – Fehérház

Emellett az ügyvezető hatalom valamennyi ága külön felhatalmazást kapott a végrehajtási utasítás hatálybalépése idejére, beleértve az élelmiszer- és vízellátást valamint egyéb források szétosztása feletti hatalmat is.

A nemzetvédelmi és országos felkészülés céljából kiadott végrehajtási utasítások nem új keletű intézkedések az Egyesült Államok történelmében, de minden alkalommal, amikor bevezetésre kerültek az ország valamilyenfajta alkotmányos válságon ment keresztül, aminek eredményeként az elnök diktatórikus hatalmat gyakorolt a nép felett. A polgárháború alatt Abraham Lincoln felfüggesztette a szólás és a sajtó szabadságát valamint visszavonta a Habeas Corpus elvét és az alkotmányban biztosított tisztességes eljáráshoz való jogot. Az I. Világháború alatt, amikor a kongresszus nem volt hajlandó kiterjesztett felhatalmazást biztosítani Woodrow Wilson elnök számára a háborús törekvések támogatására, az elnök végrehajtási utasítást adott ki, ami teljes hatalmat biztosított számára minden üzleti tevékenység, iparág, a közlekedés, az élelmiszerek és egyéb gazdasági területek felett.

Az Egyesült Államok polgárai mindkét esetben csak az elnök halála után kapták vissza alkotmányos jogaikat.

Az Egyesült Államok gazdaságának alapját az erőforrások és az energia szabad áramlása valamint az állampolgárok szabad vásárláshoz és eladáshoz való joga alkotja. Bármilyen beavatkozás ebbe a gazdasági folyamatba hiányokhoz, áremelkedéshez és társadalmi zavargásokhoz vezet. Egyelőre nem világos miért írta alá Barack Obama a végrehajtási utasítást, de talán összefüggésben lehet az Izraelből érkező hírekkel, amelyek szerint egy Irán elleni taktikai vagy stratégiai támadás esélye egyre nő. A hírre a Brent nyersolaj hordónkénti ára 3 dollárral emelkedett Európában, a WTI nyersolaj pedig 2 dollárral lett drágább az Egyesült Államokban.

Minden jel arra mutat, hogy az Obama kormány egy hosszú, elnyújtott háborúra készül a közel-keleten, de legalábbis egy olyan válságra számítanak, ami szerintük szükségessé teszi, hogy felülírják az alkotmányban számukra biztosított hatalmat és a nemzetvédelem nevében átvegyék az irányítást az Egyesült Államok erőforrásai felett. A végrehajtási utasítás mellett a katasztrófára való felkészülés állami és egyéni szinten is egyre erősödik, így nem túl merész azt állítani, hogy az ország hangulata egy olyan esemény vagy katasztrófa felé mutat, ami komoly helyi és országos felkészülést igényel.

Előző posztKövetkező poszt

5 hozzászólás

  1. Lenne egy provokatív kérdésem…..azt mondták “legyél önellátó csak akarnod kell, csakis rajtad múlik, meny,…vegyél földed kezdjél neki, ne siránkozz városi ficsúr”. Mire testileg lelkileg és anyagilag is összeszedtem volna magamat erre a nem egyszerű feladatra, kiderül hogy akármikor életbe léptetnek egy “végrehajtási utasítást” aminek következtében, talán, nem adhatok vizet az állataimnak, nem locsolhatom bevetett földemet, lefoglalhatják a csirkéket, malacokat (Bear Grylls szerint is a friss hús mindig energiát ad)…….most hogy van ez? mit gondoltok, lehet mégsem sikerül önellátó üzemmódba kapcsolni,….az olyan problémáknak hátat fordító, városból megfutamodni készülő, továbbra is egoista gondolkodású embereknek mint én? Vagy netán azok az egoisták, akik nem szeretnék, ha elhagynám a várost? de egyáltalán megengednék, hogy tömegesen elhagyjuk a városokat? Na most jól benne vagyok a pácban….segítsetek nekem egy kicsit.
    Tudom, hogy ez it nem Amerika, de előbb utóbb a dolgok itt Európába is úgy alakulnak majd mint a tengeren túl.

    Előre is elnézést kérek azoktól akiket zavar a ironikus hangnem, de most ilyen kedvembe vagyok. Igazából a feltett kérdések válaszaira lennék kíváncsi, vagyis nagyon szeretném tudni mi jár a fejetekben,….jó mi? tisztára olyan lettem mint az elit,…”mi járhat most az emberek fejében? Tárki! Gallup! Medián! Ipsos! rajta munkára”

  2. Yay!

    http://www.youtube.com/watch?src_vid=F1wiGDYPALI&feature=iv&annotation_id=annotation_284140&v=6Qm7Idz3OY8

    http://www.petition2congress.com/6251/we-people-demand-full-scale-investigation-eligability-requirement/

    Mi lesz Barry-vel?…….Mi van, ha az Amerikai Egyesült Államok elnökének székében mégis egy imposztor ültetett és ír alá, folyamatosan, hatályba lépő súlyos törvényeket? Igazság szerint ez egy költői kérdés,…tisztában vagyok vele, hogy erre nem lehet válaszolni,….ezt csakis az amerikai nép tudná kiharcolni magának, de ők(98%) sajnos még mindig azt hiszik, hogy Amerika egy nagyszerű és igazságos ország, aki elviszi más országokba is az amerikai demokráciát…………..uff!

  3. Kezdem átérezni, mit érezhetett Szókratész a sok hülye közt, mikor kivégezték szerencsétlent, pedig csak annyi bűne volt, hogy okosnak született… csak egy teljesen beteg és buta civilizáció képes elpusztítani önmagát.. és egy ilyen civilizáció a miénk és őrültek irányítják.. hajrá!

  4. Szerintem a Zorbán kormány is erre készül, azonban van némi különbség mind az etikai szint, mind a szándékok között. Míg Obamáék nem veszélyeztetik a saját népüket, a fidesz mindenkit ki fog nyírni, aki egy picit is ellent mer mondani. Most a legrosszabb szabadságpártinak lenni, mert ez a hatalom nem kedveli az ilyeneket, mint én. Így aki jönni akar abba a dimenzióba (és méltó is erre) ahol túl lehet élni, jöjjön! Minden ehhez szükséges holografikus aktiváló kód megtalálható a weboldalaimon!

Hozzászólás a(z) Tom bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend