Nagytestvér, Tudomány és technika

A megfigyelés egyik legkézenfekvőbb eszköze: az Internet-TV

Forrás: Daily Mail

  • Az Internetre kapcsolt eszközök információt szivárogtatnak a felhasználóról
  • A CIA igazgatója szerint ezek az új eszközök forradalmasítják a megfigyelési iparágat
  • A kémek egyszerre több ezer személyt is megfigyelhetnek
  • Az emberek poloskákkal látják el saját otthonukat

Amikor valaki letölt egy filmet valamelyik online televíziós filmportálról Internetkapcsolattal rendelkező tévéjére, vagy web rádiót hallgat, könnyen lehet, hogy magára vonja néhány kéretlen vizsgálódó figyelmét.

A kémeknek többé nem kell poloskát ültetni egy célszemély otthonába, mert az Internethez kapcsolt és szoftverek által irányított eszközök terjedésével maguk a megfigyelendő személyek teszik ezt meg helyettük, mondja David Petraeus, a CIA igazgatója.

A CIA azt állítja, hogy az Internet segítségével az ügynökség képes lesz leolvasni az eszközök által elért vagy letöltött információkat, beleértve a rádión hallgatott adásokat is.

A távirányítóktól a rádiós ébresztőórákig ma már szinte mindent irányíthatunk szoftverek segítségével és az ARM chipgyártó cég egy olyan új, kis energiaigényű chipet mutatott be, amit hamarosan minden eszközbe, a hűtőszekrényektől a sütőkön át a csengőkig beépítenek majd.

Petraeus szerint az ennek eredményeként létrejövő, egymással összeköttetésben álló eszközhálózatot a szakavatottak képesek lesznek mintegy könyvként olvasni, sőt távirányítással működtetni, olvashatjuk a Wired magazin egyik blogjában.

Petraeus szerint az internetes kütyük ?forradalmasítani? fogják a kémkedés művészetét, lehetővé téve a kémeknek, hogy automatikusan, poloskák telepítése, illetéktelen behatolás vagy beépülés nélkül megfigyeljék a kiszemelt személyeket.

?Az ?átformálás? elég elcsépelt kifejezés, de szerintem hűen kifejezi, hogy mi történik a technológiában ezen a területen,? mondta Patraeus.

?Különösen a titkosszolgálatok számára hasznosak ezek a fejlesztések. A számukra érdekes tételeket könnyebb lesz ezekkel a rádiófrekvenciás azonosítókkal, szenzoros hálózatokkal, apró beépített szerverekkel és energiagyűjtőkkel lokalizálni, azonosítani, megfigyelni és távirányítással vezérelni, miközben mind a következő generációs Internethez kapcsolódnak, az olcsó és hihetetlen kapacitású informatika segítségével.?

Petraeus egy befektetési cég találkozóján azokról az új technológiákról beszélt, amelyek célja a korábban ?butának? számító háztartási eszközöket ? lásd: hűtőszekrények, sütők vagy világítórendszerek ? az Internettel összekötni.

Ezen a héten a világ egyik legnagyobb chipgyártója, az ARM, egy olyan chipet mutatott be, amit kifejezetten a háztartási eszközök internetes összeköttetésére fejlesztettek ki.

Az ARM chipek kisebbek, kisebb az energiaigényük és lényegesen olcsóbbak, mint a korábbi processzorok és tulajdonképpen bármilyen elektromos eszközt képesek összekötni az Internettel.

A koncepciót mostanában a ?dolgok internete? néven emlegetik.

Egyesek szerint az összekapcsolt eszközök hamarosan folyamatosan jelölni fogják helyzetüket és azt, hogy éppen mit csinálnak az Interneten, ahogyan most a Google Maps mutatja a táj aktuális állapotát.

A jogvédő szervezetek, mint az Electronic Frontier Foundation, arra figyelmeztetnek, hogy a földrajzi helyzetjelző adatokkal (geolocation) igen könnyű visszaélni, és ahogy egyre több eszköz kapcsolódik az Internethez egy dolog biztos: a megfigyelési lehetőségek száma hatványozottan emelkedik majd.

Előző posztKövetkező poszt

4 hozzászólás

Hozzászólás a(z) Tom bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend