Forrás: Infowars.com
Az Amerikai Orvosszövetség Virtuális Mentor nevű folyóiratában megjelent cikk az esküdtszék szolgálatban való kötelező részvételhez hasonlóan, a vakcinák klinikai kipróbálásában való részvétel kötelezővé tételét javasolja.
Az Oxford Egyetem munkatársai, Susanne Sheehy és Joel Meyer által írt cikk ?Kötelezővé kell-e tenni a klinikai vakcina kísérletekben való részvételt?? címen jelent meg.
A ?klinikai kísérletekben résztvevő egészséges önkéntesek számának aggasztó csökkenése miatt? készült írás azzal érvel, hogy a ?vakcina kísérletekben való kötelező részvételre? a ?társadalom egészének javát szolgáló eljárásként? kell tekinteni.
?Sok nemzet tesz kötelezővé a társadalom egészének érdekeit szolgáló tetteket. Több európai országban például a szervek felajánlása nem opcióként választható (mint az Egyesült Államokban), hanem akkor kell rendelkezni, amikor valaki nem kíván szervdonor lenni (aki nem rendelkezik, arról automatikusan feltételezik, hogy beleegyezik szervei felajánlásába). A legtöbb ország elvárja állampolgáraitól, hogy felkérés esetén elvállalják az esküdtszéki szolgálatot. A felhozott példák esetében a részvétel nem vagy csak kis mértékben jár fizikai kockázattal vagy kényelmetlenséggel. A klinikai kísérletekben való kötelező részvételt így talán helyesebb a kötelező katonai szolgálathoz hasonlítani, ami jelenleg 66 országban van érvényben a világon. A kötelező katonai szolgálat és a klinikai kísérletben való kötelező részvétel egyaránt olyan kockázatokkal jár, amelyek fölött a résztvevőnek nincs befolyása, viszont a társadalom érdekeit szolgálja.?
A kötelező katonai szolgálat, vagy sorozás példáját hozni fel a klinikai vakcina kísérletekben való részvétel kötelezővé tételére világosan mutatja, hogy az elképzelés gyökere a diktatórikus gondolkozásban rejlik. A kötelező katonai szolgálat részben a rabszolgatartásból ered és a legtöbb fejlett országban eltörölték már.
Akinek pedig nem volt elég a ?társadalom javának szolgálatára? történő hivatkozás, a cikk szerzői azt javasolják, hogy kedvcsinálónak fel lehetne vetni a sertésinfluenzánál veszélyesebb betegség felbukkanásának eshetőségét, hogy a ?kísérletekben való kötelező részvétel tálalhatóbb opcióvá váljon.?
?Képzeljük el, ha egy könnyen terjedő és magas halálozással járó betegség bukkanna fel, ami ellen az önkéntesek hiánya miatt nincs oltóanyag. Vajon egy ilyen esetben is elfogadhatatlannak tartanák az emberek a klinikai tesztekben való részvétel kötelezővé tételét?? ? teszik fel a kérdést a szerzők, azon tűnődve, hogy a kérdéses betegség súlyossága mennyire befolyásolná a kötelező részvétel iránti ellenállást.”
A szerzők az iránti sajnálkozásukkal zárják az eszmefuttatást, hogy bizonyos etikai tényezők gátat szabnak a kötelező kísérleti részvétel bevezetésének, így marad a ?rendelkezéses választás? rendszerének bevezetése, ami serkentheti az elfogadó szándékot. Ennek lényege, hogy mindenkinek előre nyilatkoznia kellene arról, hogy adott esetben hajlandó-e részt venni egy klinikai kísérletben.
Ez hasonlóan visszatetsző, alapvető emberi jogainkat sértő elgondolás és erősen az eugenetika napjait, a kötelező sterilizáció idejét idézi.
Az igazság az, hogy azért áll egyre kevesebb önkéntes rendelkezésre a vakcina kísérletek lefolytatásához, mert egyre többen ébrednek rá, hogy az oltások, legyenek azok engedélyezés előtt állók vagy forgalomban lévők, egyre több haláleset és súlyos mellékhatás okozói világszerte. Az Egyesült Államokban, ahol a csecsemőknek beadott oltások száma a legmagasabb a világon, a legmagasabb a csecsemőhalálozás aránya is a fejlett országok között. Egy elismert orvosi folyóiratban nemrég megjelent tanulmány szerint ez az összefüggés nem véletlen.
Pont a napokban írtunk arról, hogy a GlaxoSmithKline gyógyszeripari óriást 93 ezer dolláros büntetés megfizetésére kötelezte egy argentin bíróság, mert egyik klinikai vakcina kísérletében 14 csecsemő veszítette életét 2007 és 2008 között.
Számunkra megdöbbentő, hogy egy ilyen diktatórikus feltevés egyáltalán megjelenhetett az orvosszövetség folyóiratában. Sajnos az oltások kötelezővé tétele, illetve számuk növelése egyre aggasztóbb jelenség.
Tavaly Kaliforniában például törvényt fogadtak el arról, hogy a több ezer esetben káros mellékhatást és több tucat halálesetet okozó Gardasil védőoltást (Humán Papillóma Vírus elleni vakcina) szülői beleegyezés nélkül is be lehessen adni a gyerekeknek.
Az Amerikai Orvosszövetség folyóiratában megjelent cikk bepillantást enged a mai orvosvilág egyre inkább hatalomelvű és egyre aggasztóbb gondolkodásmódjába.
http://www.naturalnews.com/035756_schoolchildren_vaccination_education.html
Sokan vannak Magyarországon, akik megtagadják az oltásokat, s mégtöbben, akik pecsétet vesznek. Én épp most vesztettem pert a bíróságon ezügyben. Az az elképesztő helyzet, hogy az ÁNTSZ rendkívül rosszindulatú, a bíróság pedig analfabéta… Strassbourgig nem állok meg.
Ennek ellenére mindenkit oltásmegtagadásra bíztatok – az igazán kivédhetetlen utóhatások mindenkit elérnek, csak évtizedek múltán, mikor már eszébe sem jut mitől romlik le… A mai oltóanyagok a legmodernebb nanotechnológiával készülnek, és testileg-lelkileg áthangolják a gyerekeket – szisztematikusan.
Isten segít, de nekünk is meg kell küzdenünk gyermekeink életéért, egészségéért.
A katonai szolgálat nem említhető egy lapon az orvosszövetség által felvetett náci ötlettel. A kiagyalóit bíróság elé kellene citálni emberiségellenes bűncselekmény előkészületéért.
Amúgy az Oviedói Egyezmény tiltja a beleegyezés nélküli kísérletezést, és a beavatkozást is önkéntes beleegyezéshez köti. Ezt hazánk is aláírta éppen 10 évvel ezelőtt, de a bolsi bírók még mindig nem fogták fel…
Minden tiszteletem irántad, harcolsz és nem adod fel,…had kérdezzem meg,….mi bizonyult kevésnek a bíróságon, mivel érveltél?… már a másodfokú volt?
“Több európai országban például a szervek felajánlása nem opcióként választható (mint az Egyesült Államokban), hanem akkor kell rendelkezni, amikor valaki nem kíván szervdonor lenni (aki nem rendelkezik, arról automatikusan feltételezik, hogy beleegyezik szervei felajánlásába).”
Ez meg miféle elmebeteg indok? Ezzel max azt lehetne indokolni, hogy ha nem nyilatkozom másképp, akkor halálom után beadhatnak egy injekciót kipróbálásra. 🙂
Döbbenet! Ez már nem is az eü.kategória, hanem köztünk szólva: “hogyan halálozzunk el minél többen, gyorsan, kötelezően?” kategória. Az Oxfordi S.Sheelynek+J.Meyernek kellene elsőként kötelezően beadni azokat a bizonyos vakcinákat, persze csakis azért, mivel így ők: A társadalom javát szolgálhatják általa! Akkor talán kifarolnának a témából. – a GSK-t csak 93 E dollárra büntették? Ők mellényzsebből röhögve kifizetik ezt a “büntetés”-t. Inkább a gyárat kellett volna azonnal bezáratni! – Hallottam a Humán Papil. veszélyeiről, Mo-n vannak önkormányzatok, ahol átvállalják a költségét a szülőktől, hogy beadják a gyerekeknek! Ha így haladunk, rövidesen eljutunk arra a szintre, hogy kötelező lesz a saját kiírtásunkban közreműködni, mert ha nem, súlyos szankciókkal kell szembenéznünk! Lásd: házaspár, akik megtagadták a “védőoltás” beadatását gyermeküknek. És ez ellen sem jogilag, sem másként nem léphetünk fel, még akkor sem, ha a saját életünkről, testünkről, saját gyermekünkről van szó.
Igen, ez egyértelműen a biológia hadviselés kezdetét jelzi, amikor szinte a teljes föld lakosságát ki akarják irtani oltásokkal, ezért ragaszkodik ehhez – hogy kötelező maradjon – ennyire az ÁNTSZ is.
Amúgy Európa több országában nem kötelező a védőoltás csak ajánlott – és ezt természetesen nem verik nagy dobra -, így Ausztriában, Németországban és Svájcban sem.
:S sajnos én is egy csomó oltást kaptam kiskoromban… de szerencsére már évek óta nem :)) talán alsóban kaptunk még oltást meg 1x gimiben vagy felsőben.. szerencsére egészséges vagyok 😀 de azt lehet, hogy ha majd gyerekem lesz, SEMMILYEN oltást nem engedek neki adni? meg lehet csinálni? Itt nálunk vagy máshol?
Magyarországon (és szerintem Európa legtöbb országában) sajnos nem teheted meg. Amerikában még egy-két államban lehet vallásos meggyőződésre hivatkozva megtagadni az oltás beadását, de itt Magyarországon tudtommal nem. Volt is belőle egy per és a házaspár veszített. Ilyen helyzetben egyelőre úgy gondolom bíznod kell abban, hogy Isten az oltások ellenére megvéd, és persze te is védd az egészséged és az immunrendszered. Az egyik kommentben hagyta ott valaki ezt a linket a témában, jó oldal: http://nebancs.hu/
Jézus pedig azt mondta, akik hisznek benne ??ha valami halálosat isznak, nem árt nekik.? ? Márk 16:18
A kérdés amiket tisztázni kellene ez ügyben hogy kinek a gyereke is a gyerek, az államé vagy a tied, kinek a tulajdona a test, az emberé vagy az államé (vagy Istené), a jogi személy kényszeríthető e rabszolgaságra (teste fölötti önrendelkezés feladására), megmondhatja e az állam hogy mit tegyél a testedbe ha a tested a tied (ez a drogokkal is összefügg) stb stb.
Egyre tobben gondolkodnak igy. Latogasd meg a “nebencsvirag” weboldalt, ami az oltas ellenes szulok tomorulese, ott sok hasznos infot talalsz. amerikaban is van sok kibuvo. Minden allamban van ilyen-olyan-amolyan kifarolasi lehetoseg, csak esznel kell lenni.
Dániában nem kötelező, Olaszországban sem. Egyelőre. Magyarországon horror van ezzel kapcsolatban.