Háborúk, Lázongó világ

Irán figyelmezteti szomszédait

Forrás: Guardian.co.uk

Ali Akbar Szálehi

Teherán figyelmeztette Perzsa-öbölbeli szomszédait, hogy a nyugat Irán elleni kirekesztési kezdeményezéséhez való csatlakozás ?veszélyes? lépés lenne. A figyelmeztetés néhány nappal az EU nagykövetek brüsszeli találkozója előtt érkezett, akik végül nem tudtak megállapodni az Irán elleni olajembargó kérdésében.

Az EU képviselők állandó tanácsa egy széleskörű szankciócsomagról hozott volna döntést, aminek az iráni olajimport elleni szakaszos embargó és az iráni központi bank eszközeinek befagyasztása is része lett volna.

Görögország azonban nem volt hajlandó elfogadni a dán javaslatot, amely szerint az embargót július 1-i hatállyal léptették volna életbe, és halasztást kért, hogy iráni beszállítóival kötött, jelenleg is érvényben lévő szerződéseit teljesíteni tudja és közben új szállítókat keressen.

A nagykövetek a hétvége folyamán is tárgyalni fognak, hogy a hétfői külügyminiszteri találkozóra egyezségre jussanak.

A tárgyalt szankciók része az iráni központi bank európai eszközeinek befagyasztása, néhány kiskapuval, melyek lehetővé teszik, hogy a nem olajszállításra vonatkozó kereskedelem folytatódhasson. Nagy-Britannia az iráni magánbankok eszközeinek részleges befagyasztását is követeli.

Irán a Perzsa-öbölbeli szomszédaira összpontosítja figyelmét, felszólítva őket, hogy ne vegyenek részt a nyugati hatalmak Irán elleni kiközösítő hadjáratában. Az Egyesült Államok által elfogadott olajembargó júniusban lép életbe Irán ellen.

Törökországban mondott beszédében Ali Akbar Salehi, iráni külügyminiszter elmondta, hogy az Egyesült Államok szövetségeseket keres a térségben: ?A térség valamennyi államához szólók: Ne hagyjátok magatokat belerángatni egy ilyen veszélyes helyzetbe!? Salehi nyilatkozatából nem derült ki, hogy a katonai akcióra vagy az olajpiaci lépésekre célzott-e.

A hét elején Szaúdi-Arábia vonta magára Teherán haragját, amikor bejelentette, hogy az embargó bevezetése esetén hajlandó Irán távol-keleti ügyfeleit olajjal ellátni. Irán több vezetője is kijelentette a múltban, hogy egy ilyen döntést ellenséges lépésnek tekintenének.

Az iráni olajexport 22%-át felemésztő Japán azt nyilatkozta, hogy csupán az eddig vásárolt mennyiség némi csökkentésére hajlandó és nem kívánja kivenni részét az amerikai embargóból.

Salehi szerint Teherán levelet kapott Washingtonból, amely arra próbálja rávenni Iránt, hogy kezdjen tárgyalásokat atomprogramját illetően, ami a nyugat szerint atomfegyver kifejlesztésére irányul.

?Habár Barack Obama hivatalos levelet küldött Iránnak, először biztosítékot akarunk arról, hogy szándékai őszinték valamint, hogy feltételek nélkül is hajlandó tárgyalni,? nyilatkozta.

?A nyilvánosság előtt fitogtatják az erejüket, a színfalak mögött pedig kérlelnek minket, hogy tárgyaljunk. Amerikának egyenes és őszinte stratégiát kellene követnie, hogy elhihessük, ezúttal komolyan tárgyalni akarnak.?

A Fehérház tagadta, hogy levelet küldött volna, de több amerikai forrás is megerősítette, hogy Washington üzenetet küldött Teheránnak meg nem nevezett csatornákon keresztül, a Hormuz-szoros lezárása ellen figyelmeztetve az országot.

Salehi elmondta, hogy Irán kész folytatni az egy évvel ezelőtt megszakadt tárgyalásokat a hat nemzetből álló csoporttal Isztanbulban. Catherine Ashton [egyik kedvenc uniós diplomatánk], az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője azonban, aki a tárgyalócsoportot képviseli, azt nyilatkozta, hogy nem kapott választ Teherántól a tárgyalások folytatására szóló tavalyi meghívására.

Egyes európai diplomaták szerint Salehi azt a látszatot akarja kelteni, hogy Irán nyitott a tárgyalások folytatására.

Irán az ENSZ megfigyelő szervezetét, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséget is Teheránba várja január 29-én. Az IAEA, amelyik eddig semmilyen bizonyítékkal nem szolgált arra vonatkozóan, hogy Irán valóban atomfegyver kifejlesztésén tevékenykedik, csak akkor dönti el, hogy elfogadja-e a kétnapos meghívást, ha megkapja a látogatás pontos napirendjét.

Előző posztKövetkező poszt

2 hozzászólás

  1. Kedves Thea! Nagyon szeretem olvasni a “poszt”-odat. Mióta felfedeztem, mondhatni: teljesen rákattantam. – Minő “véletlen hiányossága” a magyar közmédiának, hogy nem hoz le ilyen, mindenkit érintő világ-híreket…

Hozzászólás a(z) cink bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend