„Bizony, mondom néktek, hogy sok próféta és igaz kívánta látni, amit láttok, de nem látták, és hallani, amit hallotok, de nem hallották.” – Máté 13:17
Ismét magunk mögött tudhatunk egy esztendőt és bár látszólag ez is a koronavírus jegyében telt el, a háttérben, a média szócsöveitől rejtve, olyan csodálatos dolgok történnek, amelyekről 2020 elején álmodni sem mertünk volna, hiszen a „vakok látnak, a bénák járnak, leprások tisztulnak meg, és süketek hallanak, halottak támadnak fel, és szegényeknek hirdettetik az evangélium”1 és ha hiszitek, ha nem, ezek jelentős része nem történt volna meg a járvány nélkül.
Sokáig kerestem a fogást a kialakult helyzeten és ahogy az oldalon mostanában megjelenő írások száma is mutatja, ez a keresés most is tart, egyet azonban biztosan tudok: a hangsúly a virtuális térről a személyes találkozásokra, a tömegmédiáról a négyszemközti, de legalábbis meghittebb, baráti beszélgetésekre helyeződik át és ennek számos oka van.
Látva a közösségi oldalakon folyó, párbeszédnek alig nevezhető kommunikációt, arra a következtetésre jutottam, hogy nagyon kevés embert lehet ilyen módon megszólítani, legalábbis úgy, hogy az az örökkévalóság távlatából szemlélve is értékes legyen. Minden helyzet annyira egyedi, hogy segíteni is csupán egyénileg, a Szent Lélek segítségével személyre szabott módon lehetséges. Gondoljatok csak bele abba, hogy hány más véleményen lévő ismerősünk hozzáállását tudtuk megváltoztatni az oltással vagy a koronavírussal kapcsolatban egy-egy átküldött cikk segítségével? És vajon ettől függ-e örökkévaló sorsuk? Igaz, hogy a kezdetekhez képest én is sokkal komolyabb összefüggést látok a kialakult helyzet, az oltások, a járványkezelés stb. és az emberi történelem utolsó fejezete között, azonban ezt a látásmódot nem fogom tudni átadni pusztán a napi hírek vagy a világban folyó általános trendek elemzésével, akármennyire szofisztikáltan teszem is. Az Úr szeretete által fűtött személyes beszélgetések útján viszont annál inkább.
Ma már nincs olyan család, ahol ne lenne valamilyen személyes tapasztalat a koronavírussal kapcsolatban és az Úr ezeket a tapasztalatokat csodálatos módon fel tudja használni arra, hogy másokat magához vonzzon.
Például sokan megtapasztalták az egészségügyben fennálló káoszt, ahol egyéni szinten mégis fel-felbukkan az Úr szeretete és közbenjárása. Minél nagyobb a sötétség, annál messzebbről látszik egyetlen gyertya fénye is.
Több személyes példát láttam arra, hogy a narratívában fellelhető mérhetetlen mennyiségű ellentmondás egyeseket még nagyobb tagadásra késztet, míg másokat felébreszt. Láthattuk, hogy a betegség egyeseket oltáshalmozásra, másokat oltáskerülésre sarkall. Amikor azonban az Úr előtt állunk, nem arra kell válaszolnunk majd, hogy milyen egészségügyi szolgáltatásokat vettünk igénybe vagy tagadtunk meg, hanem arra, hogy kit vallottunk Megváltónknak. Ezért nagyon fontos megválogatni a csatáinkat, mert lehet, hogy az oltással vagy a kialakuló világdiktatúrával kapcsolatos nézeteink a szándékunkkal ellentétes hatást váltanak ki. Ne felejtsük el, hogy az Úr a világtörténelem egyik legnagyobb diktatúrájának közepén jött el a testben, mégse annak fizikai elpusztításával, vagy leleplezésével, hanem az emberek lelkével foglalkozott. Kövessük a példáját! És ezzel magamnak is prédikálok, mert a kialakult helyzetben gyakran előfordul, hogy a beszélgetés, minden igyekezetem ellenére is az oltáskampányokkal és hasonló eseményekkel kapcsolatos hírekre terelődik.
Számos olyan téma kering a neten, ami sokakra, így rám is vörös posztóként hat és csak arra jó, hogy már a puszta említése is elterelje a szót az Úrról. Ismerjük fel a trükköt! Számoljunk el háromig és közben kérjük az Urat, hogy mutassa meg a helyes irányt! Ne az legyen a célunk, hogy a másikat meggyőzzük az oltásokkal kapcsolatos igazunkról. Ezt bízzuk az Úrra és foglalkozzunk a lényeggel.
Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne beszélni a gyógyszeripar sötét múltjáról és jelenéről, a kialakuló világkormányról és hasonló kérdésekről, de ezt is tehetjük bölcsen, az adott helyzethez szabottan.
Két dolgot tartsunk észben: először is, hogy az Úr az evangélium hirdetésére hívott el2 bennünket, illetve, hogy a Szentlélek az adott órában megtanít majd arra, amit mondanunk kell3, amit persze teljes béketűréssel4 adjunk át.
A gyülekezetekről és gyülekezésről pedig annyit, hogy a „ketten vagy hárman összegyűltek” elve5 szerintem egyre fontosabb lesz az idő előrehaladtával, függetlenül attól, hogy valaki jár-e bármilyen közösségbe vagy sem.
Dániel próféta azt mondta, hogy az utolsó időkben „a nép értelmesei sokakat oktatnak”.6 Legyünk értelmesek!
Az ilyen dilemmák, mint amikor keressük a fogást a helyzeten, ahogy Thea is megjegyezte fentebb, éberen tartanak minket.Áldásként érdemes megélni az ilyen helyzeteket.Már régebben is írtam, hogy a kérdések soxor bizony értékesebbek a válaszoknál.Ez akkoriban sokaknak nem tetszett itt, pedig nyitottnak lenni a megismerés felé, a figyelmünket tartja életben.Amikor viszont hemzsegnek bennünk a válaszok, amikor ragaszkodunk a rég bevett válaszainkhoz, akkor arra ítéljük magunkat, hogy újra és újra fogást veszítsünk ugyanazon a helyzeten.Van olyan, hogy kérdezni sem tudunk.De ez csak addig tart, amíg már szembe tudunk nézni azzal, hogy tényleg elveszítettük a fogást, és ez csak akkor működik, amikor egy helyzetet már nem feltétlenül megválaszolni akarunk, hanem érdeklődéssel és figyelemmel feléje fordulni.Elütött egy bringás a járdán.Hátulról jött nekem, egy futár.Azonnal lehidaltam, ahogy térdhajlatban elkapott. 😀 Abban a pillanatban fel sem tudtam fogni, mi történt. “Nem találtam fogást a helyzeten.”
Csak ültem a járda kövén, békében.Nem néztem sehová, minél hosszabb időre meg akartam őrizni ezt a nyugalmat.Tudtam, az első jól ismert benső hang, a “Menj rá!Csapd szét!Tégy igazságot!” csak még lehetetlenebb helyzetbe hozott volna.Felnéztem, és ő annyit mondott: ‘Bocsánat.’ Lenézve rám mondta ezt, és ez ahhoz vitt közelebb egy gyenge pillanatra, hogy beinduljon a beidegződések láncolata, és úgy tegyek, ahogy az az őskor óta ösztönösen a sajátunk: hogy bunkósbotként használjam az öklöm.A rosszul sikerült, flegma bocsánatkérés sem törte át végül békém burkát.Aztán már nem néztem rá, úgy nyújtottam ki a karom, ő pedig felhúzott.És vége.Egy szót sem szóltam hozzá, ő pedig eltekert.Bármilyen váratlan is volt a helyzet, hátulról elütnek a járdán, mégsem ért teljesen felkészületlenül.Hiszen annak a pillanata, amikor ‘nem találtam fogást a helyzeten’, vagyis amikor a járda felé zuhanva és ott ülve süketen és vakon, ez a pillanat minden helyzet sajátja – és annak, aki hajlandó megfigyelni, egyre inkább ismerőssé válik.Szerencsére azt az űrt, a békés süketség és vakság időben ki sem fejezhető pillanatának a csendjét, nem jelentkezett kitölteni az az információ, hogy a világot egy globális méretű gyógyszeripari diktatúra terrorizálja…
Válaszd az életet, válaszd a szabadságot, válaszd Jézust! 2 éve harcolok a gazemberség ellen, amit a Világra raktak. Ennél embertelenebb, aljasabb hazugság talán még nem volt ezen a Földön. Szedd már össze magad! Nincs vesztenivalód és mégis a kis elvont valóságodban kotorászol.
https://youtu.be/Fx9DDcUN3sM
https://youtu.be/INHpQL9fgto
A jó győzni fog Bogi. Erősebb vagyok mint valaha voltam. Köszönöm, hogy segítesz.
Békés Boldog Új Esztendőt kívánok én is mindenkinek.
Ez egy nagyon szuper beszélgetés. Érdemes végighallgatni.
A vége felé elhangzik egy nagyon, de nagyon fontos megjegyzést, üzenet a tudománnyal és az emberekkel kapcsolatban.
https://youtu.be/lraR1R_Imi8
– Csendet! És mondjátok meg nekem: mi lebeg még a vízen?
– A kenyér!
– … alma is!
– Picike szikmag!
– Hulla!
– Hasa bankó…
– Na, na… nem… nem… – rázta a fejét az elöljáró, de óvatosságból ezúttal már sisakrostélyát megtámasztva.
– Olaj!
– A szöcske, a szöcske!
– Nem, nem, nem! – intett végre türelmetlenül az emelvényen álló.
– A kacsa!
https://www.youtube.com/watch?v=qvzNfKvIG9s
– Na, és mi vezet el odáig, hogy megnyugvást találj a szürke hétköznapok viharaiban, ahonnan titkon menekülni próbálsz?
– Lázongó világ!
– Világkormány!
– A Nagy Testvér, meg a Klímaváltozás!
– Hit és vallás!
– Izrael, Izrael!
– Nem, nem!Nem hánykolódhattok minden erre jövő hullámmal!
:))
Mi különbözteti meg a mestert a taníványtól?
Az, hogy a mester többször hibázott, mint ahányszor a tanítvány próbálkozott.
Sokan keressük a fogást ‘a kialakult helyzeten’, ahogy Thea mester írta fentebb, és közben csak a frusztrációnk dagad. :)) Vicces, ahogy mutogatunk önmagunkra, hogy “Na, majd én most már átlátok a szitán!Majd én a leszek a ‘nép értelmese’!” Majd én, majd én, majd én… Olyan aranyos(ak vagyunk)! (L)
Jézusnak különös meglátásai voltak a látásról.Ha már a fenti cikk ezzel a témával nyit.Idő elteltével egyre többek vannak meggyőződve róla, hogy bizony ők látják jól, és a többiekre nem azt mondják, hogy ők a vakok, hanem durvábbakat.Miért írom ezt?Mert amikor azt hiszem, hogy látok, pont akkor vakultam meg.És amikor elismerem vakságomat, akkor kezdek el látni.Dolgozik bennünk egyfajta küldetéstudat.Észre sem vesszük, de erre vagyunk nevelve, programozva – kinek hogy tetszik.És amikor ebben a küldetéstudatban kudarcosnak érezzük magunkat, akkor jönnek korunk különféle szorongásai.Amikor úgy érezzük, nem felelünk meg egy képnek, mintának, panelnek….programnak, neveltetetésnek.Hogy nem vagyok eléggé hasznos tagja a társadalomnak, nem vagyok jó a munkámban, nem vagyok elég jó, hogy megvédjem magam bizonyos támadásokkal szemben, abban meg pláne nem vagyok elég jó, hogy méltón visszavágjak.Nem vagyok jó bliccelő, mert engem mindig elkapnak az ellenőrök.Nem vagyok jó szülő.Nem vagyok méltó testvér.Nem vagyok elég jó hívő.Nem vagyok elég jó a vallásomnak, a gyülekezetemnek, a papnak, a lelkésznek.Nem vagyok elég jó Dániel prófétának -hogy megint közvetlenül a fenti cikkre utaljak-, mert nem vagyok elég jó a ‘nép értelmesének’ lenni.Nem tudok eléggé szeretni.De gyűlöletben sem vagyok túl jó.És végül….végül….jaj, nem vagyok jó Isten és Jézus szemében sem.Többé-kevésbé beleragadhatunk ilyen élethelyzetekbe hosszabb-rövidebb időre.Néhányunkat meg is betegít az ilyesmi.Mindannyian keresztül megyünk ilyesmin, de nem mindannyiunk jön ki ebből.Ha túl mélyre sikerül belenyomtatni az agyba, a szívbe, a lélekbe-szellembe, hogy kivé, mivé is kéne, kellett volna válnunk – de soxor kudarcot vallottunk, és nem sikerült.Megfelelési kényszer.Teljesítési kényszer.Tényleg kényszer, mert kényszeresekké lettünk ezekben.Mert jaj annak, aki nem teljesít!A templomban vagy azon kívül.Az majd nem tudja semmihez sem igazítani óráját.És üres marad a naptára is.Két dolog tudatosul csak nehezen ilyenkor az emberben: hogy valójában nem a hasa marad így üresen, ami a legelső félelme, hanem az idők jeleivel nem lesz majd tisztában.A második pedig, hogy ez már valahol pont az áhított szabadság.Még az is, aki azt mondja magáról, hogy őt Isten teremtette, soxor megvan győződve arról, hogy neki valakivé válnia, lennie kell.Mi, kényszeresek, szívesen olvasunk olyasmit, hogy legyünk a nép értelmese, hiszen annyi minden más szerepünkben kudarcot vallottunk már – talán, talán, talán ebben majd nem fogunk. “Isten teremtette az embert igaznak, ők pedig kerestek sok kigindolást.” ~A Prédikátor könyve
Van igazság abban, amit írsz, csak nehogy azt eredményezze, hogy megszólalni se merünk, attól tartva, hogy önteltnek hisznek.
Az Ő igája könnyű, olyan könnyű, hogy nem lehúz, hanem repülni is képesek vagyunk általa.
A küldetéstudatra reagálva, én azt tapasztalom, hogy az emberek többsége ennek ellenkezőjével küzd, de te nyilván nem rájuk utaltál.
Fentebb naaagyon elrontottam valamit.Elmulasztottam leírni a kulcsszavakat: nanobot, globális diktatúra, koronavírus, covid, utolsó idők……gondolkodom, mi is van még?…talán Bill Gates.Több most nem jut eszembe ebből a reflex-beindító, mozgósító programnyelvezetből.Na, de viccet félretéve! :)) Lehet, hogy ezzel rontom el az egész életemet + az üdvösségemet, de nekem az a véleményem, hogy nem ezek okozzák valós problémáinkat.Senkinek sem jut eszébe a hétköznapok kőkemény életeseményei közepette, annak a pillanatnak a hevében, amikor társadalmunk vasbeton drámáit éljük meg forrón, (például a szomszéd vagy annak a kutyája, neveletlensége vagy neveletlen kölyke miatt) amit a valóság használ, hogy ránk koppintson: ‘Nem érdekelnek az emberi kapcsolataim, az utcán a nyakamba zúduló csípős hideggel sem foglalkozom, és bizonyos családi traumámaimat is inkább lenyomom a tudatom alá (ott egye meg őket a fene), mert basszus, úgyis jön a VILÁGKORMÁNY.’ Nem gondolunk rá, mert nem is merünk rágondolni, de az életünk során benyelt sikertelenségeink élménye, amikkel nem foglalkozunk, nem is tudtunk foglalkozni, csendben, tök észrevétlenül ezek határozzák meg lépteinket, döntéseinket – miközben inkább magunk köré építünk egy színházat, paradox módon (az elme félelmének a sötétje nagyon is paradox!) VILÁGnak nevezzük el a ‘világos’ szóból eredően, és a hangerőszabályozóját még feljebb csavarjuk.A megfelelésekben, teljesítésekben (munkahely, szerelem, család, szex, házasság, Isten előtti keresztény élet stb.) vélt vagy valós kudarcaink határozzák meg azt, akiről, amiről azt hisszük, hogy vagyunk.Megfigyeltem magam körül és magamon is, hogy azok, akik valahogy el tudták önmagukat fogadni, akiket nem hajt ilyen kényszerűség, sokkal kevésbé veszik magukra ezt a koronavírus / világkormány mizériát.Azonban azok, akik nemhogy az adott pillanatban, de általában semmikor sem találják a helyüket, azok izgulnak rá a vakcina témára (pró és kontra), azok doktorálnak le és szereznek PhD fokozatot a szélsőséges covid védekezésben / a világkormány, összeesküvések, a chipek fantasztikus tudományában.Jézus valósága, hogy a saját vélt gondolatainktól, szavainktól, tetteinktől, ezek következményeitől ment meg minket, nem pedig a világkormánytól – de zárásul mondok egy durvát: ez a két csapda teljesen összefügg.Akik alszanak a legközvetlenebb környezetük kihívásaiban, azokban ébredhetnek csak világméretű problémák.Akik nem hogy megoldani nem tudják saját benső világuk, álmaik, szívük problémáit, de még csak azt sem tudják, hogyan kezdjenek hozzá, sőt, tudatosan fel sem ismerik ezeket, azoknak meg sem forul a fejükben, őrültségnek tartják, hogy például a globális méretű gyógyszeripari diktatúra nem is létezik.Hogy ennek a képét mi hozzuk létre, mint menekülést pillanatnyi létünk legszemélyesebb börtönéből egy tágasabbnak vélt cella felé.Már megint ezt írtam körül most is, köszönve szépen a lehetőséget! 🙂
Én a dolgok pszichológiáján és az erkölcs szűrőjén keresztül szeretném vizsgálni, követni a dolgokat, folyamatokat. Lehet nem a legokosabb dolog (nézőpont kérdése), de ezzel a hozzáállással legalább nem ártok másoknak. Az, hogy segítettem-e majd kiderül. https://youtu.be/WhNJJmmCkqY
Sejtem, hogy fenti megjegyzésim leglehetetlenebbnek tűnő emésztenivalója a ‘globális méretű gyógyszeriperi diktatúra nem is létezik’ című rész. 🙂 Ahogy Péternek is, akinek az elméjébe az a kép élt a tengerről, hogy annak felszínén lehetetlen járni.Rosszul tudta.Ez is elég durván hangzik, hogy valaki a (viharos!) tenger felszínén jár, de egy hozzánk hasonló, egyszeri ember mégis megcsinálta.Péter.Nem ez az Idők Jelei weboldal az első és egyetlen, amelyik elakadt az útján és valamiféle (identitás) válságba került.Szerintem nem is lehetne izgalmasabb témát találni ennél.”A kialakult helyzeten fogást keresünk.” Mit tegyünk?Hát, a lényeg, hogy őszintén tegyük.Véleményem szerint ennek az Idők Jelei című weboldalnak már régen meg kellett volna újulnia.Több éve.Ha nem tudsz megújulni, kedves Thea, akkor tényleg vége a dalnak itt.Ennek a történetnek itt lőttek.Nem vagyunk vakok: ebben a formában, ahogy az itt szokásos szűrőn és szemüvegen keresztül bemutatni igyekeztél a valóságot, annak vége, ami ebbe az irányba hajtott, az a motor, kiéget.Totálkár.Ezt már szerintem ne akard továbbra is erőszakolni.Füstölve, köhögve még talán eldöcöghet egy ideig, de így csúnyán fel fog robbanni végül.Mindfezzel együtt igencsak úgy vélem, hogy jelen írásod alapkő lehet egy teljesen jó- és új irányba.Meg merted fogni a témát a saját benső konfliktusodon keresztül.Egyelőre halványak tűnő jel ugyan, de ha továbbra is írni szertél, akkor a tükör azon része lenne tisztítandó, valóban.Más minőségi szint.Talán aztán más követők.Ami az előző pillanatban még viharzó tenger volt, ma már sétány és gyalogösvény.Ha nem is kéjutazás (habár ‘az én igám gyönyörűséges’), de könnyen előfordulhat, hogy lesznek követőid a tengeren járva is.Amint látod, én itt vagyok egynek akár.Lehet, hogy nem úgy nézek ki, de azért már lassan nyolc éve itt vagyok, és szinte már csak egyedüliként azok közül a követőid közül.Vagy felhagysz az írással.Amit tényleg sajnálnék, de olyan terepre keveredtél, amin az eddigi járgány már nem megfelelő, a motorja kiégett.Mintha traktorral hajtottál volna a viharos tengerrbe, pedig ott már sima szabadlábon visz tovább az út.Minden ilyen hozzád hasonló szövegezett médium / média ki fog dőlni sorra, és baromian csúnya látvány lesz.Illetve, ez már zajlik.Érdekes, mind a jövőt firtatva jutunk ilyen csapdákba!De hogyha valaki tényleg előre néz, akkor hogy a csudába tévesztheti el ennyire a kanyart???Pedig eltévesztjük.Na, erről lehetne írni bőven.Szerintem.De nem akarom megmondani, mit csinálj.De olyanról nem nagyon szoktál írni, hogy igazándiból lényed valós mélységeiben mit tapasztalsz az útonlevésből, csak kábé annyit írsz az útról, mint a KRESZ könyvek.Ez most már kevés.Szerintem már évekkel ezelőtt is kevés volt.Fura, hogy igyexünk valahová, és nem hisszük el végül, hogy megérkeztünk, miközben kiviláglik, hogy már jártunk itt, talán nem is egyszer, és basszus! mégis a megfelelő helyen vagyunk: pontosan ott vagyunk, ahol lennünk kell, mert máshol nem is lehetünk.De ki mer hinni a szemének a sok NAAAAGY látó közül, akik számodra fentebb a hivatkozási alap? 🙂 Fel is teszem újra a régi lemezt, itt már nem először, de ezúttal egy váratlan, demo formájában – boldog új évet kívánva, szeretettel, Oszkár: https://www.youtube.com/watch?v=FEdAETcJxNI
Ez a hozzászólás Oszkár már egy ideje érlelődött benned, nem igaz? Meg is ígérted nekünk egy olyan 3-4 hozzászólással ezelőtt, hogy lesz még az idén itt egy utolsó kommented.
Így hogy mondod, én is szívesen megnézném miként kell a vízen járni… sőt, lehet még órákat is vennék attól az embertől. Nem ismersz véletlenul egyet?
Az idők jeleiben szerintem is rengetegen fognak csalódni, ahogy már 100-200, sok száz évvel ezelőtt is sokan csalódtak.
Én is visszavárom a Megváltómat, de nem azért várom vissza, hogy megbüntesse a világot, hanem hogy unnepeljék, ünnepeljük Őt mindannyian. De, ha ahhoz még 500 vagy 1000 év kell, akkor hát legyen úgy. Nekem teljesen logikus, hogy az Úr nem egy félelmet keltő, félelmet sugárzó, egy gyűlölt királyként szeretne visszatérni közénk. Szerinted hányan örülnének ma, vagy hány ún. keresztény áll készen az Úr visszatérésére, hányan örülnének őszintén is a mostani eljövetelének?
Az egyik része a világnak azért aggódna, hogy miért nem hitt inkább Bibliában leírtakban, a másik fele meg azért rágná a kezét, hogy vajon elegendő volt-e mindaz, amit eddig letett az asztalra a megváltás cseréjében. Ez lenne az általános, szerintem.
Vízen akarsz járni Oszkár? Azt hittem ebből a történettől azt fogod megtanulni, milyen egy kis itélett alatt lévő senki vagy te is ugyanúgy Jézus nélkül. Tényleg komolyan gondolod, hogy Jézus után tudod csinálni a dolgokat? Tényleg elhiszed, hogy Jézus után kell csinálnunk a dolgokat?
Még a végén te is elfaradsz és nem találod meg a lelked nyugalmat kedves VI. Lenin barátom.
Nem mondom, hogy sok mindenben nincs igazad, de ha nem értem félre, te vagy az, aki átesett a ló túloldalára.
Tudom, tudom…a lónak nincs is másik oldala sőt, maga a ló sem létezik.
Csakhogy így ennek így semmi értelme.
Szia Adrián! 🙂 Boldog új évet kívánok neked is!
Adrian, most van alkalmam kicsit bővebben is kifejteni.Számomra nem az a lényeges, hogy tudok-e vízen járni, mint Péter, hanem az, hogy hiszek abban, hogy ez lehetséges.Mert a tengervíz sem egészen az, amit évtizedek során megtanultam vélni róla.De vegyünk egy másik esetet.Amikor Jézus egészen másként tekintett egy bizonyos helyzetre, és azt mondta, hogy a kalásztépés rendben van.Szerintem ez sem könnyebb eset, mint a tenger vizét -még ha csak pár lépés erejéig is- annak látni, mint ami az valójában is, habár a kalásztépés tröténetében Jézust többen követték, mint csak Péter.Az ember igazi tragédiája az, amikor az, amilyennek látja a világot, eltér attól, mint ahogyan a világ valójában van.Minél nagyobb a távolság a kialakított képünk és a valóság között, annál nagyobb tragédiát élünk meg.Valójában naponta meglehetős gyakorisággal (lényegéban folyton) futunk bele ilyen összeütközésekbe, és nem tesszük rendbe, mert inkább ragaszkodunk ahhoz a képzethez, képhez, amit a valóságról tanultunk meg kialakítani szokások és beidegződések alapján.És a valóságot szeretnénk az ezekre épült előzetes elvárásainkhoz alakítani.Ami, mivel eleve kudarcra van ítélve, folyamatos védekezésre és menekülésre készteti a beidegződéseitől és előítéleteitől függő voltunkat.Jó esetben akkor jön az, mint ami fentebb a cikkben írva van, hogy nem talál ugyan fogást az ember a helyzeten, de azért keres.(Ez lehet ébredésünk a hipnózisból.) Már utaltam rá, hogy amit abban a pár soros bekezdésben Thea ízlelgetni kezdet -habár ezt nem tervezem veled megbeszélni, Adrian-, az egy újfajta minőségbe emelheti az itt megjelenő cikkeket.Ha már arra adja valaki a fejét, hogy ír.Ami jó.Főleg, ha az unikum, és nem csak egy begyakorolt séma menti gondolati sablon, néhány nagyon jól bejáratott és felfuttatott kulcsszó és teljesen előre látható fejlemény alapján, amit megtanultunk beidegződéssé tenni, és mélyen az agyunkba és az elménkbe is véstünk.Ezen nagyjából egy szemléletváltáson keresztül (metanoia) lehet túllépni: elfogadva azt, amik, akik vagyunk, saját magunkkal végre őszintén szóbaállva, saját magunkkal kezdeményezünk párbeszédet (önvizsgálat, Jézus üzenete a folyamatos önvizsgálat), ahelyett, hogy másoknak hirdetjük az igét.Mehet ez az utóbbi is.De ez többé így már nem a régi, magunkhoz láncolt mechanizmusaink szerint fog alakulni – ugyanis, az önmagába elmélyedni merő és tudó ember, meg fog majd állni a víz felszínén is.Ezért nem zavar engem, hogy amikor ide írock, régóta már ‘magamban beszélek’. 😀 De te most válaszoltál nekem a magad módján, ami mindig ugyanúgy szólal meg attól függetlenül, hogy éppen Adrián, Zsófi vagy bori stb. a nicked.
Szia Oszkár. Adrián nincs már. Adrián anatéma. Szóval be kell érned Bíróval.
Na figyu. Családos ember vagyok. Még egy jó darabig fizetnünk kell a lakáskölcsönt, továbbá számlákat kell fizetnünk, különböző költségeket,
gyereket nevelünk, munkába járunk, idős betegeskedő szüleink vannak. Mindezeket nap mint nap át kell élni, követni, intézni, finanszírozni kell,…ha aggódunk, ha nem,..ha kissebb, ha nagyobb, ha rövid, ha hosszútávú problémáink vannak. Magyarul óriási felelősség nehezedik ránk. Ez a való világ és ezek a mindennapi körülmények, amiket nem lehet figyelmen kívül hagyni különben azok maguk alá gyúrnek és földönfutóvá válunk. És én ezt nem szeretném. Szerintem senki sem szeretné. Gondolkodó, előre tervező emberek vagyunk, nem pedig állatok. Nem szeretnénk, nem akarjuk, hogy szenvedjünk, hogy boruljon mindaz, amit eddig felépítettünk, amiért évtizedeken keresztül keményen megdolgoztunk. Csak biztonságra vágyunk. Mond, mi az amit rosszul tettünk, csinálunk és tesz ugyanúgy több milliárd ember a Földön? Az igyekezet egy jobb élet reményében, élni és dolgozni, reménykedni a jobban, vagy netán aggódni bizonyos dolgok, valós veszélyek miatt az talán nem embertől való?
Mit változtatna mindezeken az, ha járni tudnék a vízen, vagy a vizét bőrrá tudnám változtatni? Amúgy az Írás egyértelművé teszi azt, hogy a csodákra a zsidóknak volt szüksége, nekik szólt. (1.Korintus 1:22 A zsidók csodás jeleket kívánnak, a görögök meg a bölcsességet keresik.)
Akkor mégegyszer megkérdeztem tőled, ha nem bánod. Tudsz, ismersz olyan embert, aki képes a vízen járni? Mert ezen a ponton és a beszélgetés kedvéért tényleg komolyan érdekelne, hogy milyen egy ilyen ember élete.
De ha nem tudsz, akkor honnan veszed azt, hogy nekünk mindannyiunknak a vízen kellene tudnunk járni?
Nem lehet, hogy olyasvalamit szeretnél látni ma a világban, mások életében, az általad a Bibliában olvasottak, értelmezettek alapján, ami nem is nekünk, a mai embereknek íródott?
A tanítványok, akik látták és személyesen is ismerték Jézust, vajon nem ugyanúgy éltek és haltak meg mint mi?
Értem én, hogy nekik egy ideig hatalmukban állt a Szentlélek által csodákat is művelni, de azt leszámítva ugyanolyan emberek voltak mint mi. A sok megtért zsidó, nem zsidó ember sem arról voltak híresek, hogy a vízen járnak,..vagy én tudom rosszul?
Az akkori körülmények se voltak sokkal másabbak, mint most. Mármint egy felsőbb hatalom, mindennapi fenyegetettségek akkor is léteztek, főleg ha kilógtál a sorból. Szóval akkoriban az emberek , a keresztények ugyanúgy éltek mint ma mi. Volt részünk jóból és rosszból is. Voltak örömeik, banataik és félelmeik is. Emberi dolog, teljesen normális.
Tudod Oszkár, az élet, a való világ nem a new agesek egyik hiedeleme tanítása alapján működik, vagyis az ún. vonzás törvény alapján, hanem csak történik. Történik mert az ember már csak ilyen.
Márk 7:21-22 Mert belülről, az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok, paráznaságok, lopások, gyilkosságok,
házasságtörések, kapzsiságok, gonoszságok; valamint csalás, kicsapongás, irigység, istenkáromlás, gőg, esztelenség.
Szia bori!Igazán megtisztelsz, hogy írtál magadról.És amiket most magadról írtál, ez mindannyiunk keresztje.És a valódi idők valódi jelei éppen errefelé vannak.Az abszolut hétköznapokat megélve, a vasbeton modern drámájában.Elnézést, hogy emlékeztetlek, de erről írtam fentebb is.A teljesen mindennapos emberi kapcsolataink a fontosak, mert ezekben a helyzetekben például tényleg nem a globális méretű összeesküvések dilemmája válik főszereplővé, hanem a lakáskölcsön, számlák, különféle költségek, a gyerkőcök, betegeskedő, idős szülők stb….stb.Tapasztalatom szerint ezeket az ügyeinket semennyire sem viszi előrébb a globális gyógyszeripari diktatúra titkos utaiból való kiműveltségünk, és az sem, hogy mindent is elolvastunk az illuminástusokról is.Hanem az, hogy mennyire tudunk az ilyenkori pillanatokban emberek maradni a helyünkön.Minden ezekben a pillanatokban dől el.Amikor tényleg arra tudjuk koncentrálni erőinket, amit éppen senki más nem tehet meg helyettünk, mert az a mi felelősségünk.Hogy ezt milyen mélységekben merjük, tudjuk felvállalni, annak a következményeivel is mi szembesülünk.Ez a pillanat az adott, és Istenre is éppen most van szükségünk a maga teljességében – mert az idők összes jele erre a pillanatra mutat, amikor meg kell hoznunk a döntést és helyt kell állnunk a betegeskedő, idős szülők és a gyerkőcök egésszége körüli örvénylésben.Aki nem akar az ilyen nyershús-helyzettel szembe nézni, annak ott van a Dallas vagy a világ értelmeseként az ige hirdetése.
Javasoltam a vízen járás története helyett egy másik történetet.De ha te mégis arra akarsz tovább nézni, azt nélkülem kell tenned, mert számomra az a téma egyelőre kimerült.Szándékosan egy hétköznapibb eset felé kanyarodtam a kalásztépés dilemmáját felhozva.Amikor szembetűnőbbek az ellentmondások.És mi az ellentmondások tengerén hajózunk, és ez is egy viharosnak tűnő tenger, és lehet, hogy puszta lábbal kell majd egyszer a felszínére lépnünk. 🙂 De hagyjuk azt, hogy mi lesz majd!Hiszen van elég odafigyelni valónk a jelen pillanatban is.Látjuk, hová vezetnek ezek a pillanatok=====>>ezek a nagyon-nagyon hétköznapi élmények tűnnek fel benne.Amiket te is soroltál.Ezeknek az élményeknek az éppen nagyon is húsba vágóan jelenlevő esete tartalmaza az igazi csodát.Abban van az a jel (mert a zsidók jelt akarnak, ahogy te is idézted), ami a miénk, számunkra lett ott hagyva.Ez az a jel, a JELenlévő pillanat, amikor éppen felvállaljuk szűkebb környezetünk, az otthonunk (mi a mi igazi otthonunk?) felelősségét.Igen, azok a zsidók JELET akartak, pont úgy, ahogyan ma legtöbbünk akarja az idők JELEIT.Aki bele mer nézni akármikor is, akár hol is a JELen helyzetébe, az a csodát az idők kezdetéig és végeztéig menően megtalálta.Ott, ahol a legkevésbé sejtenénk.Ahol mégis folyamatosan JELen vagyunk.