Hien Pham bizonysága

Hien Pham bizonysága a nemrég elhunyt Ravi Zacharias tolmácsolásában

1971-ben Vietnámban szolgáltam és az akkor 17 éves Hien Pham volt az egyik tolmácsom. Lelkes, hihetetlen energiával megáldott keresztényt ismertem meg benne. Az amerikai erők tolmácsaként dolgozott és ahogy a bázison, nekünk misszionáriusoknak is nagy segítséget jelentett. Missziós utam során szinte egész Vietnámot bejártuk együtt és igaz barátság szövődött közöttünk. Amikor eljött a búcsú napja, nem tudtuk, hogy útjaink vajon keresztezik-e még egymást.

17 évvel később megcsörrent a telefon: – Ravi testvér? Azonnal felismertem Hien hangját, aki elmesélte, hogy mi minden történt vele utolsó találkozónk óta.

A háború után Hient börtönbe zárták az amerikaiakkal és a misszionáriusokkal való szoros kapcsolata miatt. A börtönben mindent megtettek, hogy átneveljék és kioltsák belőle a demokratikus eszméket és a keresztény hitet. A börtönbeli átképzés egyetlen célja az volt, hogy megtagadja Istent. Kizárólag kommunista propagandát olvashatott francia vagy vietnámi nyelven, a másfél éven keresztül napi szinten rázúdított Marx és Engels részletek pedig lassan és szinte észrevétlenül megtették hatásukat.

– Lehet, hogy mégis hazudtak nekem és Isten tényleg nem létezik? – morfondírozott magában. – Honnan tudhatom, hogy nem a nyugat hazudik?

Hien elhatározta, hogy másnap reggeltől felhagy korábbi szokásával és soha többé nem imádkozik, de még a hitére se gondol ezentúl. A rabok minden reggel megkapták aznapi feladatukat. Azon a bizonyos reggelen Hienre mind közül a legutálatosabb munkát osztották: a börtön latrináit kellett kitakarítania. Miközben a mindent átható bűzzel küzdve az egyik WC-papírral teli bádogvödröt ürítette, a szeme megakadt egy papírdarabon, amin mintha angol nyomtatást látott volna. Gyorsan kikapta a többi gusztustalan szemét közül, alaposan lemosta, majd este, amikor cellatársai már aludtak, elővette és a félhomályban megpróbálta elolvasni az apró betűket: Rómabeliekhez írt levél, 8. fejezet. Egész testében remegett, ahogy tovább olvasott: „Tudjuk pedig, hogy azoknak, a kik Istent szeretik, minden javokra van… Mit mondunk azért ezekre? Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk? … Kicsoda szakaszt el minket a Krisztus szerelmétől? nyomorúság vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhség, vagy meztelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver-é? Mert meg vagyok győződve, hogy semmi sem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.”

Hien mohón falta a sorokat és a könnyei homályán át olvasta Isten annál tisztábban ható szavait. Jól ismerte a Bibliát és tudta, hogy nincs még egy szakasz, ami így beszélt volna egy olyan emberhez, aki arra készült, hogy megadja magát. – Uram, most már látom, hogy egyetlen napra sem hagysz magamra!

Istenhez kiáltott és a bocsánatát kérte amiért ez lett volna az első nap, hogy nem imádkozik Hozzá többé. Istennek más tervei voltak. Amit kínzói alantas dolgokra szántak, Hien legnagyobb kincsévé lett.

A papírdarab felfedezése után Hien megkérte a napi munkákért felelős őrt, hogy amikor csak lehet latrina takarításra ossza be őt, mert rájött, hogy az egyik tiszt egy Bibliát használt WC-papírként. Hien minden nap talált egy Ige-szakaszt, amit alaposan megtisztított és becses gyűjteményéhez adott.

Elérkezett a nap, amikor egy sor csodálatos körülménynek köszönhetően Hient szabadon bocsátották. Azonnal nekilátott, hogy kidolgozza az országból való szökésének tervét, aminek legfontosabb eleme egy saját készítésű csónak volt, amin 53 társával együtt akartak kijutni Vietnámból és elérni Tájföldet a tengeren át.

Minden a tervek szerint haladt, egészen néhány nappal a tervezett indulás előttig, amikor is 5 vietkong1 jelent meg Hien lakásán, azzal, hogy hallottak szökési tervéről. Hien mindent tagadott a katonák pedig elmentek. Egyrészről megkönnyebbült, másrészt némileg csalódott önmagában. – Uram, bocsáss meg. Megint a saját fejem után próbálok menni! Megígérte Istennek, hogy amennyiben a katonák visszajönnek, mindent őszintén elmond nekik, bár lelke mélyén azt remélte, hogy Isten nem fogja szavánál.

Az indulásig már csak pár óra volt hátra, amikor a négy katona visszatért és elismételte a korábban feltett kérdést. Minden bátorságát összeszedve Hien végül elmondta az igazságot, készen állva, hogy ismét börtönbe hurcolják. Legnagyobb meglepetésére azonban a katonák egészen mást akartak. Megkérték, hogy vigye őket magával.

Néhány órával később az 58 vietnámi már nem a kommunista erőkkel, hanem a háborgó tengerrel küzdött, az életüket pedig Isten közbenjárásának és az 5 vietkong tengerész képzésének köszönhették. Hosszú küzdelem és egy fárasztó hajóút végén szerencsésen kikötöttek Tajföldön. Hien eljutott az Egyesült Államokba, ahol ma is él és szolgálja Istent, Akitől se nyomorúság, se veszedelem nem választhatta el.

1. A Nemzeti Front Dél-Vietnám, más néven Dél-vietnámi Nemzeti Felszabadítási Front, vagy Front National de Liberté, a legfontosabb ellenálló szervezet volt, amely a vietnámi háború idején az Egyesült Államok által támogatott Vietnámi Köztársaság ellen harcolt. Az amerikai katonák, a dél-vietnámi kormány és a nyugati sajtó általában Vietkong, illetve az amerikai katonák soraiban „Charlie”, „VC” vagy „Victor Charlie” néven hivatkozott rájuk, amely a Việt Nam Cộng Sản, azaz „vietnámi kommunista” kifejezésből ered. [↩]