Sokat gondolkoztam, hogy hasznos lenne-e bárkinek, ha időnként írnék a mindennapi, vagy jobban mondva nem mindennapi élet kérdéseiről. Például kinek segítene, ha sokezredikként megírnám a véleményem az olimpia megnyitóünnepségéről? Akinek tetszett, biztos nem lenne kíváncsi egy keresztény meglátásaira, akinek pedig nem, annak nyilván nem lenne sok újdonság a mondanivalómban.
Sejtésemet az Úr is megerősítette.
Sok keresztény kommentátor több időt tölt azzal, hogy kifejtse, amiben nem hisz, mint annak átadásával, amiben hisz. Időt nem kímélve próbálnak meggyőzni, hogy mi nem vonatkozik ránk a Bibliából. Mi az, ami a 2000 évvel ezelőtt élőknek szólt, mi az, ami majd 1000 év múlva lesz esedékes és mi az, ami kizárólag tizenkét emberre vonatkozott. Milyen csodálatos lenne, ha mindenki azzal lenne elfoglalva, hogy magára vonatkoztassa mindazt, amit az Igében olvasunk!
Másodsorban pedig a szemünk előtt folyó események tényleg nem igényelnek túl sok kommentárt. Nincs azzal semmi gond, ha egymás között megbeszéljük, hogy mi a véleményünk, de kék zeuszok és szakállas bohócok véleményezésével nem fogunk senkit Jézushoz vezetni. Számomra ez az egész cirkusz egyébként egyre szánalmasabb. Tényleg egy óvodai homokozó szintjén mozog, amit művelnek, azzal a különbséggel, hogy az óvodások nagy része felnőtt korára remélhetőleg kinövi ezt a taktikát és nem gúnnyal próbál majd előre jutni. Az ördög tényleg nagyon kétségbeesett lehet.
És ha már az óvodánál tartunk, kisgyerekes anyukaként hamar megtanultam, hogy mi a legegyszerűbb módszer arra, hogy elvonjam kétéves lányom figyelmét a nagytesók plafonig érő Lego-tornyáról, ráadásul a taktikát a lányomnál nem sokkal idősebb testvérek is pillanatok alatt elsajátították. Ahelyett, hogy félpercenként rászóltunk volna, vagy erővel megpróbáltuk volna távoltartani az áhított építménytől, a kezébe nyomtunk egy másik Lego-művet és elmagyaráztuk neki, hogy az övé sokkal menőbb, mert piros, forog és virágos minta is van az oldalán. A toronyra rá se hederített ezután.
Kit fog érdekelni egy kék zeusznak maszkírozott öregember vagy egy szoknyás férfi, netán egy súlyosan elhízott nő, amikor megtudja, hogy egy napon angyalok fölött ítélkezünk majd?1 Kit fog érdekelni egy koszos főváros, amikor megtudja, hogy Isten városában élhet és aranyozott utcákon járhat? 2
Ne hagyjuk, hogy lehúzzanak a csatornába, inkább mutassuk meg a világnak, hogy aki Istent választja, olyan életet választ, amiben nem lesznek csatornák, mert nem lesz szenny, amit el kellene vezetni. Nemcsak csatornák nem lesznek, de nem lesz halál, gyász, kiáltás és fájdalom sem.3 Mert az elsők elmúlnak és Isten újjáteremt mindent és akkor nemcsak az öltözködéssel kompenzáló bohócokra nem fogunk emlékezni, de eljön a nap, amikor a Cote d’Azur és Laguna Beach is csak egy régmúlt emlék lesz, ahová valamikor régen a halandók jártak, akik talán azt sem tudták, hogy az élet folyójához4 is mehettek volna a sós tenger helyett.
Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát.
Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült. – Zsidók 12:1-2
Csatlakozom én is az előttem szóló “fókusz csoporthoz”. 🙂
Jó volt olvasni a soraidat. Én is köszönöm a fókusz “kalibrálását”. 🙂
Köszönöm a fókusz visszarakását a lényegre! 🙂