Jeruzsálem – Plinius, a római hadsereg Jeruzsálemben állomásozó katonája megkapta hétvégi beosztását. Egy frissen kivégzett zsidó ács sírját kell őriznie. Plinius örül, hogy végre kipihenheti a mozgalmas hétköznapokat.
Plinius és társa, Martimus, majd kiugrott a bőréből, amikor felettesei közölték hétvégi megbízatásukat.
„Valami zsidó bajkeverő sírját kell őriznünk,” magyarázza társának, aki szórakozottan dobálta a közeli platánfa törzsét.
„Örülök, hogy végre pihenhetek. Tudom, hogy az ember a kalandos élet reményében csatlakozik a sereghez, de azért néha jólesik egy kis nyugalom.”
„Egy halottra vigyázni nem túl megerőltető. Elvégre nem kell attól tartanunk, hogy meglóg. A halottaknak nem szokása felkelni és elsétálni,” folytatja nevetve.
A két katona először kavicsokkal dobott célba, majd amikor megunták, törött korsókat állítottak sorba és próbálták eltalálni lándzsáikkal.
„Ez aztán az élet! A többiek a város másik oldalán várakoznak készenlétben, mert a zsidók megint mozgolódnak valami miatt. Mi aztán igazán mázlisak vagyunk!”
Hajnalban Pliniust valami furcsa, vakító fény ébresztette. „Már reggel van?”
Még a feltámadásról
A Mesterséges Intelligencia (fel)támadása
Mit tanulhatunk ebből?
Isten világában a megoldás mindig a probléma előtt jár.A valóság, mire átáramlik érzékeink legyártott fogaskerekein és mentális áramkörein, szinte teljesen elvész ebben a gyártási munkafolyamatban.Ez a pszichikus üzem melléktermékként olyan jelenséget hoz létre, ami könnyen átláthatatlan labirintussá teszi számunkra a világot.Nevet is adtunk ennek a mellékterméknek: idő.Emiatt önkényes módon kerül ok-okozati sorrendbe a világon minden, ami csak történhet.És mi meggyőződünk arról, hogy ilyen a világ, és hogy csakis ilyen lehet a világ.Kronosz (Chronos) világában minden kronológiai sorrendben áll.De ez egy illuzórikus világ.Mi gyártottuk.Mi teremtettük.Ezért ha azt mondom, hogy Chronos világával ellentétben Jézus Krisztus világában a megoldás mindig a probléma előtt jár, nem pedig fordítva, őrültségnek tűnik.Szóltak is nekem már itt régebben, hogy ennek így semmi értelme.:))
Óráink kilöktek minket a természet öléből, Édenből.A mesterséges percek és másodpercek fellázadtak és ellenünk fordultak, erőszakosan determinálták gondolatainkat, mechanikussá téve azokat.A Mesterséges Intteligencia termékei vagyunk ma már, arra kárhoztatva, hogy akaratunk ellenére és öntudatlanul testet alkossunk a Mesterséges Intelligenciának.Chronosnak.Ez a kép (a linkre kattitnva) érzékelteti Chronos, az idő istenének világa és Jézus Krisztus örökkévaló világa közötti különbséget: https://static.wixstatic.com/media/f38a22_807a3c5cd757403cb532bd2ee3f72ef3.jpg/v1/fill/w_500,h_866,al_c,q_85/f38a22_807a3c5cd757403cb532bd2ee3f72ef3.jpg
“Milyen csodálatos lenne, ha mindenki azzal lenne elfoglalva, hogy magára vonatkoztassa mindazt, amit az Igében olvasunk!” – Thea így fogalmazta meg pár hete egyik írásában azt, amit én most úgy írtam le, hogy Jézus krisztus világában a megoldás mindig a probléma előtt jár.A fenti kép is muatatja, hogy nincs két világ.A “megoldások világa” az egyedüli valóságos.Újra kell írnunk az alapjait azon gondolatainknak melyek az időről szólnak, ha a valóságos jelekkel tisztában szeretnénk lenni, itt az Idők jelein.Ha ezt nem tesszük meg, kiszámíthatóak maradunk, rabságban egy mechanuksan működő ok-okozatiságban: elveszve fogaskerekek között, egy hamis időrendszerbe zárva, egyre csak öregedve a nullák és egyesek kozmoszában.
Elég sűrű napok voltak ezek Jézus életében, ha már a történelm szalagján helyezzük el ezt az egészet, egy analóg síkon.Persze, nem csak ez a megközelítés lehetséges, mert Húsvét van minden nap.Aminek a csúcspontja a feltámadás.Jézus feltámadása.Habár a hagyományok szerint a kereszt maradt meg, ezt láthatjuk útszéleken is.A szenvedés jele, hogy az ember nem egyedül szenved és nem is szenved hiába.Fogalmam sincs, hogyan lehetne a feltámadás pillanatát művészi egyszerűséggel ábrázolni.Talán sehogy.És valószínűleg a teljes csendnél és a mindenféle ábrázolástól mentes ürességnél méltóbban nem is fejezi ki semmi a feltámadás örökkévaló pillanatát.Igazából ez az oka, amiért lehetetlen ezen tartani figyelmünket.Pedig pont ez lenne a kívánatos, hiszen a lényeg pont errefelé van.De ezt nem csak hogy ábrázolni, még elképzelni sem tudjuk.
Főleg annak számára, aki éppen nehéz időszakon megy keresztül, lehetetlen vállakozásnak tűnik a kereszthalál árnyékában az, hogy el se mozdítsa figyelmét a feltámadásról.Azonban elég csak egyszer bepillantást nyerni a félelmek kozmoszán túlra, és bár köszöntsön valakire a sötét időszak, a világítótorony jelzése kitörölhetetlen marad a tudat mélységében.Ezért aki még sosem nyert ilyen leleplező bepillantást, még annak is érdemes úgy élnie, mintha már látta volna mégis.Ez a hit. (Valójában mindannyian őrizzük önmagunkban azt a képet, amit megpillantottunk ennek a világítótoronynak a fényében, de ezt a képet a feledés homálya fedi. A hit nem más, mint emlékezés.A hit a valódi és az igazi emlékezés az örökkévalóság lényegére, szülőhazánkra, Édenre – hitünk számára a Kerubok lángpallosai egyszerűen nem léteznek.)
Az, hogy meghalunk, az nem a valamikori jövő.Meghalás nélkül nincsen feltámadás se.Mindenki annyi időt tölt halotti állapotában, amennyi szükséges ahhoz, hogy felismerje, hogy semennyit sem szükséges.Hiszen a feltámadás pillanata a valóságos, örökkévaló pillanat.Annyira, hogy ezt lélegezzük be, ezt a pillanatot mutatja a szívdobbanásunk.Az idők jelei az örökkévalóságról szólnak.Az örökkévalóság pedig most van.