Bob Moran írása
Furcsa, de ma már érthető módon a Twitter és társai ezt a rajzomat cenzúrázzák a legtöbbet. Ki nem állhatják. A kép alatti lájkokat és megosztásokat rendszeresen lenullázzák és annak ellenére, hogy minden megosztáskor 1,5 millióan látják, a lájkok megállnak 10 ezernél. Felkavaró látni, hogy egy ilyen képet veszélyesnek tartanak, ugyanakkor reményt is látok a helyzetben. Emlékeztet bennünket arra, hogy van valamink, ami nekik nincs és amitől félnek. Ez pedig az igaz, őszinte szeretet. Ezért érdemes küzdeni. A végsőkig.
A rajz valamikor 2017-ben készült, ha jól emlékszem. Valami képeslapféle hátoldalára firkantottam, amit egy alapítvány ügyének szántam. Az eredeti nincs is meg. Valahogy nagyon megfogott az ötlet, hogy egy idős párral fejezzem ki, amit érzek. Talán ezen a helyen találkoztak először. Lehet, hogy itt kérte meg a kezét. Lehet, hogy a kis házikó a völgyben az ő otthonuk, ahol gyerekeiket felnevelték. Akkoriban Hampshire-ben laktam és éppen készültem visszaköltözni gyerekkorom otthonába Somerset megyében. Lehet, hogy az egykori otthonomhoz való visszatérés járt épp a fejemben.
Amikor ez az egész őrület elért egy bizonyos pontot, amikor egyre többször lehetett hallani, hogy házaspárok nem láthatták egymást, hogy szülők a gyerekeiktől távol tartva haltak meg, vagy nagyszülők hónapokig nem találkozhattak az unokáikkal, miközben a gyerekeknek azt mondták, hogy egy személyes találkozással meg is ölhetik idős rokonaikat, nem akartam elhinni, amit láttam és hallottam. Eszembe jutott a rajzom és elhatároztam, hogy elkészítem színesben. Úgy gondoltam, hogy jól kifejezi az örök szeretet jelentőségét, ugyanakkor az élet viszontagságain felülkerekedő szabadság érzését is jól közvetíti.
A fa földi életünk múlandóságára is emlékeztet. Valószínűleg már az idős pár születése előtt ott állt és haláluk után is ott lesz. Kifejezi az élet rövidségét és annak fontosságát, hogy ne csak létezünk, de éljünk is. Azokban a napokban még elég optimista voltam a válsággal kapcsolatban. Azt gondoltam, hogy meg lehet állítani, ha az emberi lét legfontosabb igazságait nem felejtjük el. Ha leszünk elegen, akik emlékeznek erre.
A rajz elkészült, én pedig azonnal megosztottam a Twitteren, hozzátéve, hogy „Soha ne add fel a szeretteiddel való együttléthez való jogot!” Kicsit haboztam a felirattal, mert úgy gondoltam, hogy ez mindenki számára egyértelmű és így talán túl szájbarágós, de pont ez volt a lényeg. Az emberek elfeledkeztek az egyértelmű dolgokról. Rá kellett jönnöm, hogy néhány hónap leforgása alatt ebből az általános, mindenki által elfogadott erkölcsi igazságból, kifejezetten ellentmondásos állítás lett. Sok emberből váltott ki erős reakciót mindkét irányban. Egyetlen rajzom sem volt ilyen népszerű.
Sajnos nem tévedtem és a másik oldalon sokakat feldühített. „Kivéve, ha megölöd a szeretteidet azzal, hogy velük vagy,” írták egyesek, abban a felsőbbrendű hangnemben, ami biztos abban, hogy a mondattal egycsapásra megsemmisített. A logika és az alapvető moralitás teljes figyelmen kívül hagyása megdöbbentett. Rájöttem, hogy ezek az emberek nem látják a különbséget aközött, amikor mondjuk egy család tagjai a személyes kapcsolattartás felfüggesztése mellett döntenek, mert félnek egy új vírustól, és aközött, amikor az állam rendeli el ugyanezt. Emellett láthatólag úgy gondolták, hogy ez volt az első alkalom a történelem során, amikor a szeretteinkkel való találkozás potenciális veszélyt jelenthetett. Mit gondoltak, milyen világban éltünk eddig?
Az üzenetem szándékosan volt abszolutista és feltétel nélküli, mert kezdettől fogva így éreztem. Nincs olyan körülmény, veszélyforrás vagy halálos kockázat, ami indokolhatja, hogy családtagokat hatalmi eszközökkel távol tarthassanak egymástól. Amikor átlépjük ezt a vonalat, számos egyéb erkölcstelenség előtt nyitunk utat. És pontosan ez történt. Jézus szavai szerint, „amit tehát az Isten egybekötött, ember azt el ne válassza.”1 Nincs apróbetűs rész, ami kimondja, hogy „kivéve fertőző betegségek esetén, amikor el lehet felejteni”.
Amikor láttam a szavak hatását, a mondatot a képre is ráírtam. Számos bátorító hozzászólást kaptam a világ számos pontjáról, olyanoktól, akik úgy érezték, hogy a kép reményt adott nekik, vagy segített leküzdeni a kétségbeesést. Volt, aki a rajz hatására döntött úgy, hogy meglátogatja rég nem látott szeretteit. Mások elhatározták, hogy soha többé nem fogják hanyagolni a személyes találkozást azokkal, akik fontosak számukra.
Azt gondolom, hogy a kép ereje nem tőlem származik. Egyrészt a körülmények szülték, másrészt emberileg nem felfogható forrásból ered.
- Máté 19:6 [↩]
az egyik legemberibb rajz amit a fentiekben latok.sokat es sokaig gondolkodtam hogy irjak e gondolatokat ehhez a kephez vagy egyaltalan valami mashoz ami felkeltette a figyelmemet.nana hogy sok olyan embernek nem tetszik a fenti kep akik nem latnak csak neznek vagy igen jol megfizetik azert hogy csak nezzen es ne lasson…….