Idők jelei, Járványok

Koronavírus

Mi lehetne témába vágóbb az Idők Jelei nevet viselő weboldal számára, mint egy váratlan, egyre több országot érintő, veszélyesnek és globálisnak tűnő járvány kitöréséről írni. Természetes hát, hogy ezt teszem, főleg, hogy mára valószínűleg nincs olyan olvasó, akit valamilyen szinten ne foglalkoztatna a kérdés.  Ugyanakkor a korábbaikkal ellentétben, nem a Jézus szavaiból ismert jelekre szeretném helyezni a hangsúlyt, hanem az ilyen hírekre adott reakcióinkat szeretném megvizsgálni.

Ettől függetlenül továbbra is úgy gondolom, hogy a Jézus által felsorolt, három evangéliumban is említett események valódi jelei az időknek, de fontos, hogy ezeket is helyén kezeljük.

Először is, amikor Jézus azt mondta, hogy második eljövetelét megelőzőn nagy földrengések, járványok és éhínségek lesznek (Lukács 21), nem tért ki ezek kimenetelére, illetve csak részben, mert azt tudjuk, hogy azokban a napokban „az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár, mert az egek tartóerői megrendülnek”. Vagyis mindezek félelme okozza a legnagyobb, vagy legalábbis az egyik legnagyobb bajt.

A járvány szó hallatán rögtön mindenkinek tömegsírok és apokaliptikus léptékű csapások jutnak eszébe, pedig attól, hogy egy bizonyos kórban sokan betegednek meg, még nem jelenti azt, hogy sokan meg is halnak miatta. Az is igaz, hogy Kínáról lévén szó, szinte biztosak lehetünk benne, hogy a helyzet, nem biztos, hogy a betegség súlyossága, mint inkább a hatóságok hozzáállása miatt, rosszabb, mint amit mi innen látunk.

Nyilván kevesen hisznek a közzétett adatok megbízhatóságában, megjegyzem jogosan, de ezek alapján a jelenlegi járvány halálozási rátája vagy a fertőzés terjedése nem különösebben kiemelkedő más betegségekhez, például a közönséges influenzához képest és az elhunytak többnyire valamilyen egyéb betegségben szenvedő, sokszor idősebb emberek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a haláluk nem számít. Számít. Az Úr pedig, Akinek tudtán kívül egyetlen veréb sem esik a földre, az ő életüket, de még a hajuk szálait is számon tartja.

Aki esetleg nézegette a Johns Hopkins egyetem által folyamatosan frissített térképet a koronavírusos megbetegedések és halálos áldozatok számáról, könnyen kiszámolhatta, ahogy én is megtettem, hogy a halálozási ráta a számok emelkedésével folyamatosan csökken. Amikor a megbetegedések száma kicsivel 4000 fő alatt volt, a halálozási ráta 2,8% volt, míg a jelen cikk írásakor, 14628 hivatalos betegszámnál, 2% (305 halott).

Természetesen azonnal megjelentek a különféle összeesküvés elméletek is, amelyek szerint a járványt szándékosan robbantották ki. Ezeket most nem kommentálnám részletesen, mert megteszik helyettem sok ezren, nemcsak az alternatív, de a fővonalas médiában is. Ezek az elméletek nem újak és semmit sem változtatnak a helyzeten. Jézus sem minősítette részletesebben a járványok kérdését vagy azok forrását. Egy biztos: nem Isten küldi őket. Fakadhatnak egyszerűen az egyre rosszabb állapotban lévő állati és emberi génállomány folyamatos gyengüléséből, emberi hülyeségből vagy szándékos rosszindulatból és emberi kapzsiságból. Bármelyiket és azok kombinációját is el tudom képzelni, de megerősíteni egyiket sem tudom, így inkább arra a kérdésre összpontosítanék, ami viszont nemcsak egyértelmű, de tehetünk is ellene.

Az embereken egyre inkább eluralkodik a pánik és a félelem. A híradásokat látva ez részben érthető, mert még a legvisszafogottabb cikkek vagy tudósítások is mintha szándékosan ezt a hatást próbálnák kiváltani, amit azonban nem értek, hogy miért reagálnak félelemmel a testvéreim. Ahogy fent is említettem, a ránk maradt források szerint Jézus nem tért ki a járványok kimenetelére (kivétel ez alól az emberi történelem utolsó pár éve, ami egy egészen más történet), arra viszont igen, hogy az utolsó időkben az emberek „megdermednek” vagy szívük elhal a félelem miatt (Lukács 21:26). Bizonyára nem véletlen, hogy a sok nehézség közül Jézus éppen erre tért ki részletesen. Tudta mennyire fontos, hogy felvértezzen bennünket ellene: „Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” (János 14:27)

A mi feladatunk éppen az lenne, hogy ilyen nehéz helyzetekben, ami Magyarországon jelenleg tényleg csupán a félelemből adódik, hiszen egyetlen megbetegedés sem történt (2020. január 31.), megmutassuk azt a békét, ami a vihar közepén is béke marad, mert nem a szolgaság lelkét kaptuk, hogy ismét féljünk1. Nem áltatom magam. Tudom, hogy keresztényként is elérhet bennünket, de nem kell beletörődnünk! Legyőzhetjük, sőt, meg is előzhetjük imával, az Ige olvasásával és egymás erősítésével. Poroljuk le lelki kardjainkat és gyakoroljunk egy kicsit, hiszen betegségekkel globális járványoktól függetlenül is találkozhatunk nap mint nap. Arról nem beszélve, hogy a félelem képes az immunrendszert is legyengíteni. A mi dolgunk az lenne, hogy Isten országát az egész földre kiterjesszük, ott pedig nincs helye se félelemnek, se betegségnek.

Legyen az a célunk, hogy amikor reggel kinyitjuk a szemünket, a félelem démonai reszketve adják tovább a hírt: „Vigyázz, felébredt!”2

Épp tegnap került elém egy csodás, bár forrás nélküli idézet:

„Nem vagy elég erős, hogy kiálld az érkező vihart,” suttogta tegnap az ördög a fülembe.

Ma így válaszoltam: „Isten gyermeke vagyok. Krisztus harcosaként állok itt. Én vagyok a vihar!”

Szerintem ezt valamennyien a zászlónkra tűzhetjük. Ahogy arról korábban beszéltünk a pokol kapui kapcsán: nem a pokol kapui támadnak bennünket, hanem mi vesszük be, ami mögötte van, miután Jézus megnyitotta az utat, „Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.”3

Miközben azon gondolkoztam, hogy Kínában bizonyára azért is nagyobb a pánik, mert kommunista ország lévén, az emberek, hit hiányában megszokhatták, hogy a hatóságokhoz forduljanak segítségéért, hiába csalódtak a hatalomban számtalanszor a múltban, végre hozzám is eljutott egy reményteli hír.

Testvéreink teszik a dolgukat és nem rejtik véka alá lámpásaikat.

A vuhani keresztények minden eszközt megragadnak, hogy a béke és remény üzenetét átadják honfitársaiknak. Francis Liu testvér egy videót osztott meg, amiben láthatjuk, hogy gyülekezetének tagjai az erkélyeikre kihelyezett hangszórókon keresztül prédikációkat játszanak le, egy másik testvér pedig a kerékpárja segítségével tette ugyanezt egy gyógyszertár előtt.

Egy másik videóban azt láthatjuk, hogy keresztények orvosi maszkokat és evangéliumi kiadványokat osztanak, miközben a háttérben fontos üzenet szólt, szintén hangszórók segítségével, a félelem leküzdéséről krízishelyzetben.

Normális esetben egy-egy ilyen akció azonnali közbeavatkozást eredményezne a hatóságok részéről, a jelen helyzetben azonban a helyi rendőrök el vannak foglalva saját gondjaikkal és a pánikoló lakosok megnyugtatásával, így testvéreink sértetlenül folytathatták dolgukat.

Más tartományok keresztényei megnyitották otthonaikat a betegség elől menekülők előtt.

A helyi pásztorok pedig egyre aktívabban bátorítják híveiket, hogy maradjanak erősek. Huang Lej , a vuhani Root and First Fruit gyülekezet pásztora az alábbi posztot tette közzé:

„Miközben a valós helyzet sokkal rosszabb és összetettebb lehet, mint amiről tudunk, a saját helyzetünktől függetlenül nem szabad aggódnunk és félnünk semmilyen csapástól, járványtól vagy haláltól, mert Ő életünk Ura és egyetlen hajunk szála sem hullhat ki a tudta nélkül”.

Tan Songua pásztor pedig azt üzente, hogy bár megpróbáltatásokon mennek keresztül, az Úr békességet és nem romlást tervez gyermekei számára.4

Az ottaniak megszokták, hogy üldözik őket hitükért, így, bár mi itt Európában nem mindig hallunk felőlünk, biztosak lehetünk benne, hogy egy vírus nem fogja eltántorítani őket attól, amit eddig is gyakran életük vagy szabadságuk kockáztatásával tettek.

Imádkozzunk testvéreinkért és ne csupán a betegség ellen, hanem azért is, hogy a káosz és félelem közepette minél több honfitársukhoz eljuttathassák az Örömhírt!

  1. Róma 8:15 []
  2. „Engedelmeskedjetek azért az Istennek; álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek” – Jakab 4:7 []
  3. 2. Timóteus 1:7 []
  4. Jeremiás 29:11 []
Előző posztKövetkező poszt

53 hozzászólás

  1. Ez a “kiszabadított” vírus csupán eszköz a gazdaság teljes bedöntésére, összeomlására, illetve annak felgyorsítására. A pénzügyi válság fog igazán fájni, szinte mindenkit érinteni. Akkor jön majd az igazi pánik, félelem, teljes elkeseredettség, kilátástalanság, nyomor, éhezés… Az emberiség belépett az újkori történelmének utolsó évtizedébe.
    A válság leküzdésére majd feláll egy világkormány egységes pénznem bevezetésével, mely egyben totális kontrollal, ellenőrzéssel is jár. Közös valuta lesz, a készpénzt eltörlik. Hamis béke és “jólét” veszi kezdetét pár évig. Az embereket megbélyegzik, mint a barmokat, kutyákat. Aki nem “hódol” be, azt törvényen kívülinek (rendszer ellenesnek) nyilvánítják. Előbb ellehetetlenítik, térdre kényszerítik, ha ez sem jár eredménnyel, megölik. A hamis rövid békeidőt követően elszabadul a pokol. Kiírtják az emberiség csaknem kétharmadát. Vér-tűz-halál-háború, nyomorúság mindenfelé.

    1. Nagyon jól látod !!! Ez nem járvány, hanem szándékos világgazdasági válság: káosz, hogy bemutathassák a ” Megmentőt !”(???), akit a Biblia a bűn emberének nevez , ő nemmás, mint az antikrisztus !!!!

  2. Azt hiszem, nem fogom egykönnyen zsebre tenni, amit ezért a pár sorért kapok. 🙂 Ugyanis szólok, hogy éppen most vágják haza szabadnak és demokratikusnak hitt rendszerünket.Nem csak, hogy a szemünk láttára, de a beleegyezésünkkel, a hatékony közbenjárásunkkal, sőt, a kifejezett kérésünkre vágjuk és vágatjuk magunk alatt a fát.Ne legyen illúziónk: ez a rendszer sem jobb vagy rosszabb, mint bármelyik korábbi történelmi felhozatal.Mai ‘szabad’ rendszerünk a korábbiak szerves folytatása, ahogy egyre mélyebben merülünk az illúziók mocsarába közben.Egyre mélyebben, ugyanis az elmúlt száz évben elődeinknek könnyebb dolga volt.Ha kellett erővel és még több erőszakkal létre tudtak hozni például egy Tanácsköztársaságot.És a ‘munkásosztálynak’ beskatulyázott meg nem értettek fegyverrel mentek neki a rendszernek, mert a ‘piszkos kapitalisták’ elnyomásából elegük volt.Aki nem akart az oldalukra állni győzködték, vagy simán csak megölték.Nem akarok feleslegesen történelem órát tartani, hiszen mindenki tudja, hogy a kommunisták / szocialisták ellen is voltak fegyveres és erőszakos felkelések.Mert akkori honfitársainkat meg tudták valakik győzni, hogy van egy ellenség az országban, keljünk fel ellene.Ma ez miért nem működik?Nem csak hogy nem működik, de eszébe sem jut senkinek, hogy a mindennapi szépségesen csodálatos életvitelünket egyik napról a másikra tönkretevőket erőnek erejével kérdőre vonják a befagyasztott ország miatt.

    A kommunisták, a nacionalisták, a bolsevikok, az irredenták, a vörösök és a fehérek mind-mind látható és jól körülhatárolható ellenségképpé voltak tehetőek.Ma azonban egy megfoghatatlan ellenség van itt.Szerintem többségben vagyunk azok, akik tudják, mekkora hülyítés ez az egész, mégsem emeljük fel a hangunkat, és nincsenek szervezkedések sem, sem fegyveres ellenállás.A világunkat simán letámadó ellenséggel szembeni aknamunka, civil mozgósítás, polgári engedetlenség eleve lehetetlen.És eszem ágában sincs senkit ilyesmire biztatni!Az erőszak mindenféle megnyilvánulása egy nagy hülyeség.Sosem vezetett eredményre. “Már éppen ideje van a fegyvertől és az erőszaktól való eltávozásnak”, hogy nagyjából a Prédikátort idézzem.És tudjátok, minek van itt most kivételesen az ideje?Annak, hogy aki egy mérföld útra kényszerít minket, elmenjünk vele kettőre. 🙂 (Jézus) Mert a másodikat nem fogja bírni, így végül a szolgálatunkba áll – de ehelyett mi megyünk egy újabb mérföldet: testvérünké fogadjuk. 😉 💡 Ha eljön értünk az ördög, mára már vagyunk olyan erősek, hogy elmenjünk vele a pokolba, mert jobban fogjuk bírni, mint ő. :mrgreen: https://i.pinimg.com/originals/37/62/72/37627215c2649d7533fa2276dfe0a1bc.jpg 🙂 Csak szólok, hogy ez az egész az eddigi harctér radikális megváltoztatását, teljes áthelyezését követeli meg.De ezt észre fogja úgyis mindenki venni saját magán, amikor el akar indulni erre a mérföldre, mert ‘belülről’ kap majd ellenállást.Nemcsak hogy ne menjünk erőszakkal ennek a rendszernek neki, de egyenesen legyünk hálásak a kialakult helyzetért, mert akik eddig nem vették észre e világban Istent, most önmagukban megláthatják.Valójában ennek az időszaka van szépen megterítetten feltálalva nekünk.Lássunk a hangos, illuzórikus felszín mögé, és legyünk hálásak! 🙂

    1. A tömegeknek a biztonság kell, nem a szabadság. Az állami gondoskodást, az öngondoskodás helyett.
      A kettő együtt nem megy. És akinek a szabadsága nem fontosabb minden másnál az nem is érdemli meg azt. Most csak átírtam egy híres idézetet, amivel 100%-ban egyetértek. A keresztények meg már annyira várják Jézus second coming-ját, hogy teljesen lebénultak tőle. Várják a csodát kedves Oszkár és senki sem tudja ezt elvenni tőlük.

      https://youtu.be/Yo81j6o97Z4

      1. “Amíg nem ébrednek öntudatra, nem fognak fellázadni, és amíg fel nem lázadtak, nem ébredhetnek öntudatra.” ~George Orwell: 1984
        A lázadásról általában minimum a kukaborogatás jut eszünkbe.De az igazi lázadás szerintem az, amikor két mérföldre megyünk azzal, aki egy mérföldre kényszerít minket.Az öntudatra való ébredés Jézus csodája.Lehet, hogy valakinek ehhez az a csoda kell, hogy Jézus visszajön szekond tájm. 🙂 Ha így lesz -nem tudni, mi hogyan lesz, szerintem- Jézus nem (csak) azokért jön vissza (noha mindig is itt volt, VAN, és el sem hagyott minket soha) akiknek (már) nincs szükségük a Visszatérés csodájára, hanem azokért, akiknek még mindig erre van szükségük.Persze csak azt tudtam megint elmondani, ahogy én a dolgokat képzelem.Hogy ez több-e puszta képzelgésnél, majd meglátjuk, ahogy a vak is mondta. 😀 De hát, ez a majd is most van… 😮

    2. Szia, Oszkar, ne vessz el az időben! Az nem létezik.
      Adok nektek egy kiskaput. Addig kell döntenetek.

  3. Ma két fikcó maszkban lépett be a bankba, mire kitört a pánik.
    Amikor kiderült, hogy bankrablás mindenki megnyugodott.

    Ha tudsz 🙂 még van remény.

  4. Ari vagy Oszkár, de én azon töprengtem minap, hogy miként növekedhet Olaszországban napi (ez lenne az a bizonyos 24 óra) 1000-rel a bizonyított koronavírus fertőzöttek száma, amikor egyetlen egy vírustesznek a lefuttatásához (https://www.google.com/amp/s/www.hazipatika.com/napi_egeszseg/fertozo_betegsegek/cikkek/koronavirus_igy_mukodik_a_pcr-teszt/20200228113439/amp) több órára van szükség? Én 4-5 órákról olvastam tesztenként.
    Aztán őt van más ország is, mondjuk Irán, aki 1400 újabb fertőzést regisztrált, tett közzé egy nap alatt kb egy hete.
    Megjegyzem, a teszt tévedési aránya sem éppen alacsony.
    Értem én, hogy a kínaiak már az első két hétben, talán pont eme egyszerű matematikai tételek miatt, át kellett állniuk egy másik szűrési módra, a CT röntgenezésre. Csakhogy azzal ugyanúgy be lehet nézni a dolgokat, hiszen az pozitív koronavírus kép kinézete, ugyanúgy pozitívnak számít más ismert tüdőbetegségek esetében is.
    Na szóval, csak úgy halkan kérdezem, a pánikon illetve az elrendelt vészhelyzeteken túl, mi a fene történik itt?

    Amíg gondolkodunk rajta ajánlani szeretnék megnézésre egy igen érdekes filmet. Megtörtént az eset, nem scifi. Bár jut eszembe, az is van benne.
    Szerinted van értelme párhuzamot vonni az 1938-ban történtek és a mostani járvány között?

    Itt a film. https://youtu.be/t4CYQy-Q86U

    1. “Egyesek átérzik az esőt, mások simán csak eláznak.” ~Bob Marley http://gifgifmagazine.com/wp-content/uploads/2018/10/zabava-na-kisi.gif
      Szóval, egy meteorológus biztosan sokat tud az esőről, de ha békés és erős életet él is, az biztosan nem az esővel kapcsolatos tudása miatt van.Manapság azok az emberek, akik eddig a politikáról, a gazdaságról tudtak sokat, és ne adj’ Isten még ismerték az összes bibliai idézetet is, már átképezték magukat koronavírus tudósokká… Valószínűleg ki fogják tanulni a világ méretű összeesküvések világos és megkérdőjelezhetetlen átlátásának tudományát is, pedig ezek a korábbi tudományaik sem tették őket boldogabbá…

      Egy ügyes izé…”meteorológus”…. 🙂 😉 https://www.youtube.com/watch?v=BGpzGu9Yp6Y

      (Ezt az Orson Welles-es történetet ismerem, de meg fogom nézni a filmet, amit belinkeltél.Régen a Sprektumon voltak jó filmek – hiába, no: régen minden jobbvót! 😀 )

  5. A belinkelt vírustérkép szerint Magyarország Észak-Afrikában van. Ezek alapján tele lehet más hibákkal is… Mindegy is, a lényeg, hogy az embereknek a közeljövőben, illetve már most ki kell lépniük a komfort zónájukból, és ha már kilépünk, tegyük azt mindannyian a Teremtő irányába!

    1. Hát, legalábbis a Földön. 🙂 A Merkúr például háromszor fordul meg a tengelye körül, míg kétszer megkerüli a Napot.A földi tengelyforgás valóban 24 órás ciklus, de ez csak egyetlen vonatkoztatási rendszer.Sorolhatnám még, de a Merkúr példája elég, sőt már önmagában érdekes és különleges.Látható, hogy az idő mérése nem olyan egyszerű, mint gondolnánk, nem lehet vele önkényeskedni.Ez nem csak az időre igaz, de az idő jeleire is.Természetesen nem ez az önkényeskedés, amit fentebb megjegyeztél.Ez így van, ahogy írtad.Egy nap tényleg 24 órából áll.És ez egy szép rendszer.De ha jobban szét merünk nézni, láthatjuk, hogy a mi megszokottá vált rendszerünk csak egy fogaskerék egy sokkal-sokkal tágasabb rendszerben.De sokunk még az orránál sem lát tovább.És azt hiszi, hogy a helyzet, amit megél, az maga a teljes valóság.De nem baj, mert minden út az első lépéssel kezdődik.Kivéve, amikor nem. 😉

  6. Én nem értem miért mondják azt hogy Isten küldi… Isten a rendszer Ura és amikor félre tolják a rend megbomlik. Isten a természet erőinek hatalmával beszél.
    Aki olvassa az Ószövetséget abban benne van Isten engedi , hogy megtörténjen, elengedi a gyeplőt.
    Jézus Krisztus mondta hogy nélküle semmire sem vagyunk képesek. Ez mindenkire vonatkozik aki Isten birodalmában él. Szellem, lélek, angyal, ember mindegy.
    Egy sofőr van ebben az isteni birodalomban egy kapitány, egy rendszergazda, egy játék osztó Jézus Krisztus senki más.
    Hogy mit akar azt akarja, hogy szolgáljunk alázatos szolgája legyünk a rendszernek ami Isten birodalma.
    Egy takarító nagyobb hatalmat képvisel Isten előtt mint egy vezér igazgató. Egy ablakmosó többet ér mint egy képviselő. Pontosan ezt tapasztaltam meg. Minél mélyebben szolgálsz alázatosan, annál magasabban uralkodsz.
    Az emberiség nem ezt akarja hatalmat akar minden áron ezért elengednek egy vírust, elindítanak egy ktaklizmát, felfordulást idéznek elő.
    Nem halálos csak éppen a gyerekek, és az öregek vannak veszélyben.
    A káoszban pedig valakik megszedik magukat és tisztességtelen hatalomra tesznek szert.

  7. Azon kezdtem el gondolkodni, ha már koronavírus, hogy az Isten által megteremtett világban és amivel Istennek terve van, hogyan tud létrejönni, és tudományosan úgymond magától gyilkos vírussá mutálodni valami? Mert ha ez így van, amit én nemigen hiszek, az nem mást jelent, minthogy evolúció, véletlenek, ergo itt mégsem Isten irányít. Attól tartok, hogy itt valaki, vagy valakik az agyunkat, gondolatainkat igyekeznek irányítani.
    Azt Tltudjuk, hogy a levegő Kínában nagyon, de nagyon szennyezett. Tudjuk, hogy emiatt sokan betegek. Eddig is estek össze emberek az utcán emiatt. Nem akarok belemenni az összeesküvési elméletekbe, de érdemes lenne megközelíteni ezt a vírus kérdést a már említett teremtés vs.evolució oldaláról is.
    Ja, és nem hiszem hogy Isten buntetne bárkit is. Ő arra vár, hogy megtérjunk és üdvözüljünk tudniillik kegyelem alatt vagyunk. Szerintem.
    Mi a véleményetek?

    1. Minden Isten engedélyével történik, a csapások a bűnök következményei, lásd: Csel.12:21-23, Isten nem ment nyugdíjba. A történelem folyamán nemezeteket törölt el vagy büntetett meg, ez most is így van. Kína és a nyugati ateista liberális vezetés felingerelték az Istent, itt van az eredménye, és ez még csak a kezdet.

      1. Hát így végképp nem értem mi értelme volt Jézus halálának. És a kegyelmes Isten fogalma is ugyanúgy értelmétveszti. Magunkra maradtak és semmi reményük, mert szerinted a bűneiktől a kínaiaknak magunktól kell megszabadulniuk.

        1. János 3:36
          36 Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta.”

        2. És mennyi ideje van az ateista Kínának, pontosabban az 1.3 milliárd, mindenféle köru embernek, hogy higgyen Isten Fiában és egyáltalán mit kell hinniük a Fiúval kapcsolatban, hogy elkerüljék a kollektív büntetést?
          Nem tűnik ez így egy kicsi erőltetettnek, egy kicsit lehetetlen elvárásnak?

        3. Annyit még hozzátennék, hogy Isten irgalma nagyobb, mint amit mi emberek el tudunk képzelni. A “pogányokat” az Isten az egyetemes lelkiismereti törvények alapján fogja megitélni, nem kell azon izgulni, hogy igazságtalan lesz a vesék és a szívek vizsgálója. Nem hiszem, hogy Jézus visszatérése után kiirtaná az emberiség nagy részét, mert a korszak lezárása után valakik felett “urakodniuk” kell a keresztényeknek

          Jel. 2
          26. És a ki győz, és a ki mindvégig megőrzi az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányokon;
          27. És uralkodik rajtuk vasvesszővel, mint a fazekas edényei széttöretnek; a miképen én is vettem az én Atyámtól

          Dániel 2
          34. Nézed vala, a míg egy kő leszakada kéz érintése nélkül, és letöré azt az állóképet vas- és cseréplábairól, és darabokra zúzá azokat.
          35. Akkor egygyé zúzódék a vas, cserép, réz, ezüst és arany, és lőnek mint a nyári szérűn a polyva, és felkapá azokat a szél, és helyöket sem találák azoknak. Az a kő pedig, a mely leüté az állóképet nagy hegygyé lőn, és betölté az egész földet.
          ..
          44. És azoknak a királyoknak idejében támaszt az egek Istene birodalmat, mely soha örökké meg nem romol, és ez a birodalom más népre nem száll át hanem szétzúzza és elrontja mindazokat a birodalmakat, maga pedig megáll örökké.
          45. Minthogy láttad, hogy a hegyről kő szakad vala le kéz érintése nélkül, és szétzúzá a vasat, rezet, cserepet, ezüstöt és aranyat: a nagy Isten azt jelentette meg a királynak, a mi majd ezután lészen; és igaz az álom, és bizonyos annak értelme

        4. Kedves Bori!
          Az Atya rendszere csodálatos.
          A pogányokat (keresztény, buddhista stb.) az Atya az “egyetemes” törvények miatt fogja megítélni, hiszen a Mózesi rendeléseket, a próféták rendeléseket, valamint a Messiás rendeléseit nem tartják meg, ezeket nevezzük pogányoknak.
          Akik megtartják a rendeléseket, azt azok alapján ítéli majd meg.
          A Messiás a törvényt betöltötte (600-700 db-ot kb) és felhívta kereszthalálával arra a világot, hogy Ők is töltsék be legjobb tudásuk szerint.
          Mivel a keresztény Jézus Krisztus (nem a Messiás), ez a személy istenként imádtatja magát a keresztény mitológiában.
          Az igazi Messiás (Yahusha HaMassiach , magyarul : Józsué a Messiás) aki héber volt, betartotta az Atya összes rendeletét, ezért butaság azt mondani, hogy a keresztények bárki felett is fognak majd uralkodni, amikor az egy hazugság.
          keresés nevű karakter nagyon szépen leírta János 3:36-ot, hogy ” aki hisz a Fiúban, azaz az Ígében és engedelmeskedik a Tórának és a prófétáknak annak örök élete van.
          Mivel a keresztények nem engedelmeskednek semminek körülbelül, csak mondogatják , hogy így-úgy szeretik Jézuskát, azoknak lesz meglepetés…

        5. Azt, hogy mennyi ideje van Kínának vagy az egész emberiségnek, nem lehet tudni. Csak találgatni lehet, ami szerintem fölösleges (mert a halogatott reménység beteggé teszi a szívet), Jézus majd visszatér, amikor akar, lehet, hogy nem a mi időnkben, viszont miután meghalunk, így is úgy is az itélő szék elő fogunk kerülni, Pál szerint a halál nyereség, persze bizonyos feltételek betartása mellett. Mindez természetesen szvsz, nem vagyok tévedhetetlen, biztos sok dolog nem úgy van, ahogy gondolom.

        6. Nem igazán úgy működnek az emberek, mint az automaták, hogy fent bedobjuk a pénzt, alul meg kijön a kóla. 🙂 Szóval, nem olyanok vagyunk, hogy fent bedobjuk a kérdést, alul meg kijön a nekünk tetsző, egyenes válasz.Lehet, hogy a válaszoló gyáva a tisztességes és őszinte válasz megadásához, vagy csak nem áll kellő információk birtokában.Vagy pont mi nem vagyunk bátrak a választ elfogadni olyannak, ahogyan az van, vagy éppenséggel a mi ismeretünk hiányos, hogy valahogy megértsük a választ.Az ilyesmivel nem árt tisztában lenni.Aztán, a válaszok egyébként is beszélgetések formájában alakulnak ki.Az meg, hogy kivel érdemes beszélgetést kezdeni, kivel érdemes különösebben szóba állni, véleményem szerint komolyabb bölcsességet jelent, mint a bibliai igehelyeket szakszerűen előcitálni, és több a haszna, mint a helyes és pontos válaszoknak.Mondom, ez lehet, hogy csak szerintem van így. 🙂

        7. Még annyit – csakhogy igazááán pontos magyarázatot adjak 😀 :mrgreen: -, nekem legalábbis nagyon úgy tűnik, hogy le kell mondanunk a pontos válaszok igényéről.Minél inkább adni akarunk ilyet, vagy elvárunk ilyet, mármint egyértelmű választ, annál kétségesebb lesz a dolog.Hiszen a kijelentések óhatatlanul is ellenpontokat, “ellenkijelentéseket” szülnek.(Lásd például ‘keresés’ hozzászólását a Jn 3:36-ot illetően.) Remélem, most már mindet is pontosan megválaszoltam. 😀 Habár szerintem még akad jó pár zsáknyi fény, amit be kell hordanunk a házunkba… 😉 Ahogy Besenyő Pista bá’ mondta: “Kifogom én azt a békát, nem baj, ha döglött!” 🙂 Egyszerű. https://www.youtube.com/watch?v=rT9v2uLFY-s

        8. Bálint, nem keresztény mitológia van, hanem BIBLIA van melynek két része: az Ó- és az Újszövetség, melyek egymás nélkül nem értelmezhetőek: “Az Új az Ó-ban el van rejtve, az Újban az Ó ki van fejtve” – írta Augusztinus (Szent Ágoston).

          Inkább nem szomorkodom azon, hogy VALAKI ÚJABBAN”nagymester” lett előtted, hogy sokakat pogánynak nevezzen – és ezen keresztül nőjön nagyra sokak szemében. Hogy megvádolja azokat, akiknek ESZÉBE SEM JUT Jézus Krisztusnak (ahogy TE hívod, sokak így, pl. Jonathan Cahn rabbi, ugyan Őt említem) édesanyját imádni … még akkor sem, ha szobrok készültek ahogy gyermekeinkről fényképek, és mindössze EMLÉKEZÜNK azokat látva … TUDUNK különbséget tenni tisztelet és imádat között !

          Nem tekintem “ráolvasásnak” hogy minket ilyen bűnökbe taszíts, mert nem érint … mert nem igaz … csak azt remélem, hogy valamikor észre fogod venni… és még mindig emlékszem nagy hitedre, nem tudod szörnyen fals mondataiddal elfelejtetni velem …

    2. Jó kérdések, bori!
      “Minden Ő általa lett, és nálanélkül semmi sem lett, ami lett…” Tehát, ami nem Ő általa lett, az nincs is.Ami meg nincs, azzal foglalkozni bélaság.Olyan, mint zsákkal hordani a fényt, a világosságot a házba. 🙂 Az Isten a VAN, ahogy Mózesnek mondta.Ő maga a valóság.(Zsoltárock 8) (Tudat)állapotunk a valósághoz való viszonyunk függvénye.Egy egész életpálya, míg elkezdjük olyannak látni a valóságot, ahogyan az tényleg kinéz.És jönnek a megmondóemberek ( a pásztorok, a társadalom- és viselkedéskutatók, a polgármesterek 🙂 ) akik pontosan megmondják nekünk, hogy mi a valóság, meg hogy Isten márpedig csakis ilyen vagy csakis olyan.Kapunk tőlük jó pár tudásampullát útravalóul, pedig az igaz válasz az lenne, hogy a saját utunkat magunk járjuk be, és a válaszadók legfeljebb elkísérnek minket felfedezőutunkon, amíg csak módjukban áll.De igazán ezt csak egyvalaki teheti meg érdekünkben, a válaszolók nemigen veszik ezt a fáradtságot.Azok a válaszok, amiket emberektől kapunk, jó esetben is csak tejkönnyű étel.Talán mindannyian így kezdjük.Ez természetes.Csak éppen van, aki így is marad.A keményebb, érettebb korúaknak való ételt sosem emberektől kapjuk.Az előbbi megerősít minket komfortzónánkban, az utóbbi fajta ételért el kell hagynunk komfortzónánkat.Az előző kényelmes és függőséget okoz, az utóbbi kihívásokkal teli és megalázónak tűnik, mert azzal kecsegtet, hogy esetleg sokat fogunk tévedni.De csak az nem téved, aki el sem indul az útján.Mindig maradjunk éhesek, bori, ne lakjunk jól válaszokkal! 🙂 Boldog ember, aki kérdezni tud, mert éhezi az igazságot.Jézus sem a jóllakottakat hívta, hanem az éhezőket és a szomjazókat. https://www.youtube.com/watch?v=sPzJBfHkpZY

        1. Kedves Bálint! Hol mutatsz be véráldozatot, ha már nincs jeruzsálemi templom?
          Hány paraznát köveztél , kőveztetek meg eddig?
          A tizedet kinek fizeted?
          A törvény szerinti naptári hónapod újholdtól újholdig tart és aszerint igazgatod az életed, a 354/355 napos holdév szerint, vagy a Gergely-naptárt veszed figyelembe?

        2. Bálint, a címet olvasom: hogy érinthet minket ezeknek a keleti pogány szobroknak világa ?!
          Hova tévedtél ? Én az biztos, ki nem bírom, hogy BÁRKINEK A GONDOLATMENETÉRE felüljek, hogy tévedéseket elviseljek – EKKORÁKAT !

      1. Sok a jó kérdés, de kevés a konkrét választ. Pedig mindig igyekszem a megmondókat kérdezni.

        1. Bálint! Sajnos nem kaptam válaszokat a kérdéseimre, amiket egyébként egészen pontosan neked tettem fel. Azt viszont megtudtam a jó tanítórol, hogy ő is napi 24 órával számolja a napot (ókori pogány egyiptomi nap-számítás) és óránként masodpercenkent 60-al számol(hatvanas számrendszer) ugyanúgy mint a mai hitetlen világ, ami megintcsak egy pogány rendszer származék, vagyis az ókori sumeroktól származik. Sőt a videóban használt számok is arról árulkodnak, hogy az jó tanító a pogány hindu-arab számírást használja. Ez meg hogy lehetséges? Hiszen egész videó alatt arra hívja fel a nézők figyelmét, azon lovagol, hogy Isten nem szereti és nagyon haragszik, ha az Övéi más szokásokat, időszámítást, kultúrát vesznek át a csúnya pogányoktól.
          Folyton arról beszélsz te is, ugyanúgy mint ez a jó tanító, hogy másnak kell lenni, nem olyannak mint a világ. Hogy be kell tartani Isten akaratát és törvényeit, de mikor arról kérdezlek, hogy ezt meg ezt a törvényt a 600-700-ból miként tartod be, nem kapok egyenes választ, hanem elküldesz egy másik valakihez. Te minek neveznéd az ilyen embert, vagy az ilyen embereket, ha veled fordulna elő ilyen, ha a helyembe lennél?

    3. Ha úgy gondolkodunk, hogy Isten vagy az ördög, akkor rosszul gondolkodunk és ez vádlási lehetőséget ad: Isten miért engedi meg!?
      Isten az anyagi világot az embernek adta! Az ember tud jól és rosszul dönteni. Lehet, hogy ez a vírus laborban készült, de lehet hogy valóban egy állatról terjedt át az emberre. Egyik esetben sem hibáztatható Isten! Az elsőben egyértelmű, de a másodikban is, ha belegondolunk.
      Az ember egyre messzebbre ment. Egyre több tért hódított el az állatvilágtól. Egyre több faj pusztult ki miattunk és még meg is eszünk, szinte mindent! Akár egy védekező mechanizmusa is lehetne a természetnek a kártékony egyre pusztítóbb ember ellen!
      Mindazáltal az imának helye és ideje van, mert Isten mindenható!

    4. Istennek célja van velünk.
      A cél feltételei az út meglétét.
      Az út nehézségekkel van kikövezve. Szerintem Isten is ezen az úton jár. Neki van célja (velünk)
      Akkor közös utat kell hogy járjunk.
      Isten fogja a kezünket.
      Mindenkinek kellemes utazást kívánok. Fogjátok Isten kezét 🙂

  8. Kedves Éva!

    Mondtam, hogy a katolikusokra értem, akik csókolgatnak egy szobrot vagy hajlonganak előtte, vagy Máriához imádkoznak, mint valami társtulajdonoshoz. (Istennek szent anyja “katolikosul”)
    Elohimnek nem lehet anyja, hiszen nem szülte senki
    Valószínű, hogy a mennybe került, mint Mózes, Ábrahám stb. De Hozzájuk senki sem imádkozhat, hiszen még angyalok előtt sem lehet leborulni.
    A Messiáson keresztül lehet az Atyához imádkozni. Ezért mondja el a Messiás a “MiAtyánkot”, mert nem magához imádkozik…
    “Azt a napot és az órát azonban senki nem tudja, az ég angyalai sem, a Fiú sem, CSAK AZ ATYA.”
    Máté 24:36. Márk 13:32

    Akkor Máté vagy Márk hazudik, vagy a keresztények?
    Ha a Fiú kijelentette, hogy senkit ne nevezzünk jónak, csak az Atyát, akkor bárki hogy jöhet ahhoz, hogy egy Mária figurához kényszerítse imádkozásra a híveit??
    Szigorúan a Biblia tiltja, és én annak hiszek, nem valami hatalmas szektában arannyal kirakva…
    Egy André hogy meri venni a bátorságot, hogy valami istennő adja a próféciákat és nem az Írás?
    Gondolkozzunk néha!

    1. Kedves Bori!

      Akkor válaszolok.
      1. A Messiás helyettesítő áldozata, nem kíván az Atya bűnért való áldozatot most.
      2. Paráznát nem kövezünk, az egész Ítéletet az Atyára hagyjuk, ahogyan a Messiás se szállt le a keresztről (karóról)
      3. Tizedet fizetek, szerintem tudod kinek
      4. A hónap újhónaptól újhónapig tart, az askenáziak tartják az holdakat.
      Tessék. https://youtu.be/T5uv_3f7duc

  9. Gyermekkorunkban vagyunk a legsérülékenyebbek.Néhányunk felnőtt éveiben is gyermek marad, ezért sérülékenysége, és az ebből adódó szenvedés talán egész földi pályafutása végéig elkíséri.Gyermekként olyan nagy mértékben azonosulunk a környezetünkkel, a környezeti impulzusokkal, hogy még a legszürreálisabb mesék is hipnózisba tudnak ejteni bennünket.Lényegében egész gyerekkorunkat egy hipnotikus világban éljük, annak mértéke szerint, hogy mennyire mélyedtünk el a környezetünkkel, a világgal való azonosulásban.Aztán további életutunk a felnőtté válás pályáján másról sem szól, minthogy egyre inkább eredendő valónkhoz, igazi önmagunkhoz térjünk; mondhatni, felébredjünk ebből a hamis azonosulás okozta hipnózisból.

    Aminek figyelmet szentelünk, azt szeretjük.Minél több figyelmet szentelünk neki, szeretetünk annál inkább válik eltéphetetlen kötelékké.Fejlődésünk lényege éppen az, hogy ráeszméljünk hamis kötődéseinkre. “Ne szeressétek a világot!”, szólít meg minket az ige János apostolon keresztül.Tehát ne legyenek hamis és illuzórikus kötődéseink.Mert minél inkább vannak, annál több szenvedést érzünk és okozunk.Aztán: “Úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött fiát adta…”. Ugyanez az apostol.Nincs ellentmondás, mert tudta, hogy úgyis megmarad a világgal való azonosulásunk.Egynek fogjuk érezni magunkat talán földi létünk végéig a világgal, és annak történéseivel.Ki mennyire ébred erre rá, annál inkább immunissá válik minden kórságra – terjessze azt a kórságot akár az emberi testnedv, akár a politika, bármely vallás, író, költő, tudós és tudatlan, vagy bármely média.Isten szeret, nem számít, mi van, szeret még az élete árán is.Ez a tény eleve és eredendően ellehetetlenít minden járványt és tűzvészt.Az ebben való elmélyülés, ennek a ténynek a folytonos szem előtt tartása fellazít minden illuzórikus és hipnotikus kötést, kötődést, miközben Isten megteszi a csodát: az ő egyszülött fiát adja, mindig, mindenhol, mindenkinek.Éppen MOST is.Tanuljuk meg így látni a világot.Egészségesnek.

  10. A halálozási rátát nem a jelenlegi fertőzöttek száma adja meg, mert idő kell, mire a fertőzésből betegség, súlyos, majd kritikus állapot, végül halál lesz! Ennél a betegségnél ez három hét is lehet, de tíz napot minimum vissza kell menni és az akkori fertőzésszámot kell összehasonlítani a mai halálozási adatokkal! Ha igazak a kínai egészségügy adatai, ami nem valószínű, akkor is nagyon magas számot kapunk!

    1. Szia Fery,
      Amit írsz, azért nem stimmel, mert a mindenkori fertőzöttek száma sokkal magasabb, mint az ismert adatok, egyrészt pont az általad is említett lappangás, meg amiatt, hogy az enyhe lefolyású esetek nem kerülnek a hatóságok látókörébe, tehát ezzel a logikával mindkét adatnál vissza kéne menni az időben.
      Egyébként itt, és számos másik oldalon is megnézheted, hogy a halálozási ráta 2%:
      https://www.worldometers.info/coronavirus/

      1. De azért az tagadhatatlan, hogy a koronavírus a médiában sokkal gyorsabban terjed mint a valóságban.

  11. A koronavírus

    2020. 01. 30, Csütörtök

    Láttam a koronavírus áldozatait. Kínában az utcákon rengeteg halott test feküdt. Láttam, hogy a vírus olyan erős, mint annak idején a pestis vagy a kolera járvány volt. A Szűzanya könnyes szemekkel hajolt le a halottakhoz, és közben így szólt:

    „Gyermekem, ezt a vírust mesterségesen hozták létre. Kína nagy ellenfelet jelent egyes országoknak, ezért ezt a fegyvert vetették be ellene. Sok ártatlan áldozata van a vírusnak és bizony mondom, hogy ez a vírus el fog terjedni Európában is. A vírusnak egyelőre nincs ellenszere. Lesznek olyan emberek, akik feltalálják a vírus ellenszerét, de már késő lesz. Imádkozzatok, mert ez csak a kezdet!”

    A Szűzanya elvitt egy olyan helyre, ahol különböző növényeket láttam. Erre ő így szólt:

    „Leányom, amit itt látsz, az mind gyógynövény. Elérkezett az idő! Minden gyermekemet felszólítom arra, hogy gyűjtsenek otthonukba gyógynövényeket, amelyekből teát is készíthetnek. Annak idején mindent lediktáltam nektek (más választottjaimon keresztül), csak utána kell nézzetek. A gyógynövények lesznek a ti igazi ellenszeretek a járványok, vírusok ellen. Mennyei Atyátok tudta előre, hogy melyik növénynek milyen szerepe lesz a ti életetek védelmében.”

    http://egikegyelmekzapora.blogger.hu/2020/01/30/a-koronavirus

      1. “Ahogyan a kutya visszatér okádására, úgy ismétli meg bolondságát az ostoba.”

        Példabeszédek 26:11

      2. Nem szabad hinnetek nekik. Jön az Antikrisztus is arab öltözetében, aki majd a béke emberének fogja magát nevezni. Ne nézzetek a szemébe, mivel az õ démoni hatalmával elérheti, hogy az emberek tisztelni fogják. Ezért mondtam nektek, hogy a nagyfigyelmeztetés után tüntessétek el a televíziót, számítógépet és a modern technikát, hogy ne nézzetek az arcába. Én dicsõségben jövök a felhõkön, szeretettel, de a gonosz gyûlölettel jön és megköveteli az engedelmességet és személye tiszteletét. Ne hagyjátok magatokat megtéveszteni ezektõl a hamis megváltóktól. Én szeretlek titeket mindnyájatokat és e szerint a szeretetteljes viselkedésem szerint biztonságosan ismertek föl engem.

        https://docplayer.hu/246299-Eltero-profetak-latnokok-hasonlo-uzenetei-szorongattatas-lelekmentes-csapasok-ehinseg-haboru-stb.html#show_full_text

        1. Jeremiás 7:16-20

          Az ég királynőjét tisztelik Elohim helyett
          Te pedig ne imádkozz ezért a népért, ne mondj értük esdeklő imádságot, ne is kérlelj engem, mert nem hallgatlak meg! 17Nem látod, mit csinálnak Júda városaiban és Jeruzsálem utcáin? A fiak fát szedegetnek, az apák tüzet gyújtanak, az asszonyok pedig tésztát gyúrnak, hogy áldozati süteményeket készítsenek az ég királynőjének, és italáldozatot mutatnak be más isteneknek, és ezzel bosszantanak. Vajon nekem okoznak bosszúságot – így szól az YHWH –, nem inkább maguknak? Mert majd szégyen borítja arcukat! Ezért így szól az én Uram, az YHWH: Lángoló haragom kiárad majd erre a helyre, emberre és állatra, a mezők fájára és a föld termésére. Égni fog, nem alszik ki!

          TÁJÉKOZTATÁS:
          JEREMIÁS LEÍRJA, HOGY MÁR ANNÓ IS ÁLDOZTAK EGY POGÁNY ISTENNŐNEK, AKINEK A MAI POGÁNY NEVE SZŰZ MÁRIA.
          A MESSIÁS FIZIKAI ANYJA MIRJAM-NAM KÖZE SINCS EHHEZ A KARAKTERHEZ, AMIT A POGÁNY KATOLIKUSOK IMÁDNAK, MINT VALAMI ISTENSZÜLŐ SZERŰ AMORF SZOBROT.

        2. Jaj, Bálint nem imádjuk, állandóan ez a VÁD !? Mi – én biztosan – az Úr Jézus Krisztus édesanyját TISZTELJÜK ! Mintha valami piszkos maszattal kennél be, ez olyan ! nem is akármivel !
          És nem vagyok pl. pogány … Tettem néhányszor tanúságot …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend