Idők jelei

Az objektív igazság halála? Egy újabb felmérés

A Blaze egy új felmérésről tudósít, amelyben az abszolút erkölcsi törvények létezéséről kérdezték az embereket.

A felmérés egy érdekes és egyúttal ellentmondásos dinamikát tár fel: miközben az emberek egyre inkább aggódnak mások erkölcsi nézetei és az általános morál állapota miatt, egyre többen képtelenek különbséget tenni a jó és a rossz között.

“Az erkölcsi igazságról a válaszolók 35 százaléka gondolta azt, hogy abszolút, 44 százalékuk szerint a körülményektől függ, míg 21 százalék mondta azt, hogy nem szokott ilyesmin gondolkozni.”

Bár a gyakorló keresztények között az arány kicsit jobb volt, 59 százalék szerint abszolút, a nem hívők 22 százalékához képest, ez a szám igazából arról árulkodik, hogy a hívők jelentős része saját hitével sincs igazán tisztában.

“Az összes megkérdezett 80 százaléka aggódik az Egyesült Államok erkölcsi állapota miatt, a keresztény válaszadók között pedig ez az arány 90 százalék. Más hitek követői közül 72 százalék, a nem hívők közül pedig 67 százalék látja rossznak a helyzetet e téren.

Ami viszont érdekes, hogy bár a válaszolók nagy része, hitétől függetlenül aggódik a világ erkölcsi állapota miatt, 57 százalékuk úgy gondolja, hogy a jó és a rossz kérdése az ember ?személyes tapasztalataitól függ?. Ezt a vélekedést a 2000 után születettek 74 százaléka osztja, míg az összes megkérdezett 65 százaléka úgy véli, hogy ?az adott kultúra határozza meg, hogy mi elfogadható a nép számára.

Ettől függetlenül 59 százalékuk úgy gondolja, hogy a ?Biblia abszolút morális igazságokat ad minden embernek, minden helyzetben, kivétel nélkül.”

A kultúra diktálta erkölcs a relativizmus egyik elterjedt formája, ami szerint az adott kultúra vagy társadalom határozza meg, hogy mi helyes és mi nem. A probléma ott van, hogy e szerint nem létezhet erkölcsi fejlődés, de még visszafejlődés sem, csupán változások sorozata, hiszen, ha azt tekintjük helyesnek, amit a társadalom elfogad, akkor az, amit tegnap elfogadott éppen olyan jó volt, mint amit holnap fogad majd el, ha maga a társadalmi elfogadás diktálja az értékrendet.

Az elmélettel persze egyéb gondok is vannak. Amennyiben a kultúra határozza meg az erkölcsöt, akkor kultúra nélkül nem létezne jó és rossz. Amennyiben a kultúra az erkölcs mércéje, vagyis nem létezik egy mindenek felett álló erkölcsi törvény, milyen alapon ítéli meg egyik kultúra a másikat? Milyen alapon kritizáljuk egy adott kultúra tagjait, bármilyen bizarrak legyenek is tetteik? Eszerint minden diktatúra és annak minden tette elfogadható, hiszen az adott kultúra vagy társadalom lehetővé tette, jóváhagyta működését.

És hogy mindez miért számít?

Például azért, mert ha kizárjuk az objektív igazság létezését, hogyan találhatunk rá? Hogyan találhatunk a megtalálhatatlanra? Hogyan magyarázzuk el valakinek, aki nem hisz az objektív igazság létezésében, hogy nem azért hirdetjük a kereszténységet, mert szimpatikus vagy, mert a társadalom javát szolgálja (bár ez is igaz), hanem azért, mert történetesen igaznak tartjuk?

Nem minden kereszténynek szimpatikus, hogy Isten ranglétráján mások szolgái állnak az első helyen, mégis ez az igazság.

Nem szimpatikus, hogy csakis a büszkeségemet hátrahagyva közeledhetek Istenhez és másokhoz, pedig másképp nem fog menni, mert Isten a ?kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak kegyelmet ad?.1

Nem mindenkinek szimpatikus, hogy az életét úgy találja meg, ha lefekteti másokért, pedig ez az igazság.2

A relativizmus lehetetlenné teszi az értelmes párbeszédet. Hogyan beszélhetnénk arról, aminek létezését tagadjuk? Relativista nézeteikhez igazából kizárólag hallgatással lehetnek hűek követői.

A címben elhangzó kérdést megválaszolandó, fellélegezhetünk: az igazság nem halt meg, mert az igazság történetesen maga az Élet, az Élet pedig az Út,3 amit nem változtatnak meg a mi múlandó, bizonytalan gondolataink.

“Ha megmaradtok az én beszédemben, bizonnyal az én tanítványaim vagytok, és megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket.” – János 8:32

  1. Jakab 4:6 []
  2. Máté 10:39, János 15:13 []
  3. ?Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.? – János 14:6 []
Előző posztKövetkező poszt

59 hozzászólás

  1. Nekem még az egyetemes igazságról eszembe jutott valami.
    Ugyebár a cikk tökéletesen magába fogalja azt amikor valaki nem hisz felsőbb hatalomban mégis egy furcsa késztetéstől fogva egyetemes normákról vagy igazságról ír.
    Itt tényleg vak vezet világtalant..

    Nekünk viszont!
    Csak gondoljunk bele nekünk hívőknek van egy könyvünk ( könyvek gyűjteménye) aminek a sorait emberek írták le Isten lelkétől vezérelve. Vagyis van egy vezérfonalunk! Egyetemes felülről jött igazságunk…

    De mégis sajnos már én is belefutottam egy párszor internetes keresztény fórumokon olyan szócséplésekben és igepárbajokba ahol mindketten az Igazság oldalán álltak.. vagy legalábbis azt gondolták. Az igazság hogy állhat szembe önmagával?
    Engem például az elméleti kereszténység nagyon tud idegesíteni amikor a gyakorlatban homlok egyenest mást tapasztalok..
    A facebookról kölcsönöztem ezt a kifordított igeszakaszt de találó és nekem megtetszett..

    “Új parancsolatot adok néktek, hogy egymás dogmáját hírdessétek; a mint én a dogmatikáimmal, vallásos tanaimmal agyonvertelek titeket, úgy verjétek ti is egymást.
    Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást az Igével püfölni fogjátok. Vagy nem így van…?”

    1. Talált süllyedt, de mostanában már nem így van itt … igaz, másutt annál inkább 🙁

      1. Amíg Jézus vissza nem jön ,tökéletlen tanítványai és ebbe magamat is beleértem könnyel beletévednek az igepárbajokba, mivel csak a tökéletes bölcsesség tudja mikor kell beszélni és mikor hallgatni. Van akinek már jobban megy van akinek kevésbé de senkinek sem megy tökéletesen. Viszont ami tényleg alap és iránytű ehhez ,az a szoros személyes szerető kapcsolat Istennel és az emberek szeretete.
        De ez gyakorlat meg alázat kérdése…

  2. Jó ez a cikk, kicsit elvont, tehát elméletileg igaz. Objektíven igaz. Mindig akkor kezdődik a baj amikor konkrét esettel kapcsolatban keressük az igazságot. Vannak egészen egyértelmű helyzetek, de van néhány szituáció amikor nehéz dönteni. Az én életemben is vannak olyan erkölcsi kérdések amiben nehezen foglalok állást. Sőt, ha kifejezetten nem az én ügyem, akkor nem hozok ítéletet, elkerülöm. A konkrét eseteket több vallásban is példabeszédekkel mutatják be, de azért némelyik sántít, sőt az élet olyan komplex helyzeteket tud produkálni, hogy még példa sem volt rá.

    1. Nem tudom. Egy gondolat: mi van, ha ez a dolga? Jézus az igazság. Meg az élet, meg a Bárány. 🙂

      1. Amint sikerül túllátnunk a nemlétező félelmeinken,megtudjuk. 🙂 Van igazság,az biztos.Méghozzá,olyan nagyszerű Igazság,ami túlragyog minden félelmen – létezőn és nem létezőn egyaránt.Az Igazság lett testté.Nem a félelem.Csak az Igazságban rejlik olyan határtalan hatalom,hogy ereje legyen testet öltetni.A félelem……pusztán meg csak fél-elem.

        Mr.Green….valójában nem létezik. :mrgreen:
        Csak az Igazság van.Meg a Szabadság.Mert az Igazság Szabaddá tesz.

  3. a bigottság is probléma lehet egyébként sokaknak újra kéne olvasni a könyvet és megfelelően értelmezni JÉZUS tanításait mert vannak akik eltévedtek . a jó és a rossz nem nehéz külöbséget tenni köztük csak ODA KELL FIGYELNI arra hogy mi a jó néktek s mi a rossz néktek s néha áldozatot kell hozni a jóért és a szeretetért.

  4. a bigottság is probléma lehet egyébként sokaknak újra kéne olvasni a könyvet és megfelelően értelmezni JÉZUS tanításait mert vannak akik eltévedtek . a jó és a rossz nem nehéz külöbséget tenni köztük csak ODA KELL FIGYELNI arra hogy mi a jó néktek s mi a rossz néktek s néha áldozatot kell hozni a jóért és a szeretetért.

  5. A Pápa és Michelangelló az Utolsó vacsora című festményről beszélgetnek. (részletek)

    A Pápa: – Huszonnyolc apostol van a freskón…
    Michelangello: – Túl sok?
    A Pápa: – Még szép,hogy túl sok!!!Olyan festményt akarok,amin 12 apostol van és egy Krisztus!
    Michelangelló: – EGY???
    A Pápa: – Igen,mert csak egy Megváltó volt!
    Michelangello: – Hát, a művészi szabadság hol marad?Tudja,mi kell magának?Egy átkozott fényképész,és nem egy festő!
    A Pápa: – Mondtam,hogy mit akarok!12 apostol és egy Krisztus!
    Michelangello: – Rohadt fasiszta!
    A Pápa: – Igen,én vagyok a Pápa,és lehet,hogy nem értek a művészethez,de tudom,mi tetszik…!

    https://www.youtube.com/watch?v=3jAKSxe8kFI

      1. Hát,egy “kicsit”… 🙂 Akárcsak az “ozskár” név… 😀 Nem is értem,hogyan hívhatnak valakit így…! :mrgreen:

        1. 😀 ahogy a volt osztályfőnököm mondaná: az éjjel keresztelő volt.

        2. Nem baj,had legyen!Túléljük azt is… 😀 Aztán a végén majd jót nevetünk ezen az egészen.Na,de addig se szomorkodjunk,szerintem.Főleg tekintetbe véve azt az egyáltalán nem melleslegeset,hogy akik Jézusban vannak,már a rajtvonalnál elérték a célt.Úgyhogy,mi a megfutandó pályánkon éppen akárhol vagyunk,vagyis mindig pont a legjobbkor,a legjobb helyen. 🙂

        1. Nem baj,nem vesztettél sokat! 😀 Most rákattintottam megint,és elérhetőnek bizonyult.Nem tudom,mi lehet az oka,hogy nálad nem jön be.Talán máskor egy másik gépről el tudod érni.Ki fogod addig bírni nélküle is,az biztos.Noha nekem nagy kedvencem. 😀 De semmi olyasmi,hogy most a hiánya miatt megcsinálj kétszáz fekvőtámaszt bánatodban… :mrgreen:

    1. oszkár nagy az isten állatkertje sok a nagy marha benne és kivűl is akik külömbséget sem tudnak tenni a két dolog közt.

  6. Végre! Nagyon tetszett a poszt:)
    Annyit fűznék hozz?, hogy nem másokért kell lefektetnünk az életünket, hanem Jézusért. Ő a mérce. Hab?r azt a mondatot máshogy is lehet értelmezni:)
    Érdekes , mi emberek mennyiszer használjuk azt a kifejezést, hogy “nekem igazam van”. Holott ez így önmagában sem állja meg a helyét…
    Pilátus is azt kérdezte Jézustól: “Mi az igazság?”

    1. Köszi Bilivör! 🙂
      Amúgy mindkettőről beszél az Ige.
      “Arról ismertük meg a szeretetet, hogy ő az életét adta értünk: ezért mi is kötelesek vagyunk odaadni életünket a testvéreinkért.” 1. János 3:16

  7. Kedves Thea!

    Elég volt látnom a facebook-on a pentagrammos cikk alatt zajló keyboard harcos tevékenységét, na ott tényleg meghalt az objektív igazság LOL!!! ::D 😀 😀

    1. “Így lesz az én beszédem, a mely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, a mit akarok, és szerencsés lesz ott, a hová küldöttem.” Ézsaiás 55:11

      🙂

      1. Thea! Sikerűlt a fészket levernem, és nem engedem be azokat a gondolatokat,amik félelmet okoznak. Olyan prédikációkat hallgattam /csak úgy jött,nem kerestem/,hogy szinte mindegyikben a félelem legyőzéséről volt szó. Meg vagyok nyugodva. Látod, pedig ismerem az igét és tudom,h. aggodalmaskodással semmit sem tehetek.
        Oszkár, Neverend! Nyugodjatok meg és Mindőtöknek hálásan köszönöm a közbejárást és én azt hiszem valaki imádkozott is értem, mert ezt én barátaim közül senkinek nem mondtam el. Mégis éreztem valami jót a lelkemben egy felszabadulást. Ezentúl vigyázok jobban. Köszönök mindent nektek az észheztérítést.
        Sok szeretettel:s

        1. Kedves Soraya!Szerintem ha a jót hallgatja az ember,akár a saját fejében szólaljon meg a jó,vagy akárhol,akkor már nincs is más tennivaló. A mag kicsírázik és felnő – maga sem tudja miképpen. 🙂 (L)

        2. Drága Soraya!
          Örömömben azt se tudtam milyen hangulatjelet tegyek be ide, ezért úgy döntöttem inkább szavakkal mondom el, hogy milyen csodálatos volt olvasni soraidat!
          Imádkoztam érted, persze Jézus már megelőzött 🙂

        3. Igy van Oszkár egy nagy tapasztalaton vagyok túl.
          Thea! Nagyon köszönöm az imádságot, éreztem,h. valami új történt,csak napokig nem mertem válaszolni. Látod ilyen hitvány vagyok, sok ilyet tapasztaltam, mégis elestem. /3-4 éve/ a férjem űldözési mániás ezt nem vettem magamra, teljesen tudtam hárítani. Inkább,h. vigyáznom kell rá és nem mehetek az erdőbe emberek közzé csak ritkán egy bevásárlás. Így beszűkűltem és rossz érzés állandó ajtó ablak bereteszelés stb. velejáró gondok is terhelnek, de ez nem kifogás, csak nyafogás Oszkár! szív ide!!! Szeretettel: s

        4. Kedves Soraya!
          Egyáltalán nem vagy hitvány!Nem azért,mert én ezt mondom… Bármit is teszel ebben a nehéz helyzetben,sosem mocskolódhatsz be annyira,hogy Isten akár ezerszer is ne adná akár a legdrágábbat érted.
          Még ha pöcegödörbe esik is az arany… Nem ugyan olyan arany-e attól még???És te drágább vagy Isten számára a világ összes aranyánál.Te vagy az az egy,aki elveszett,akiért a kilencvenkilencet otthagyta.Ahogyan,te vagy maga az a kilencvenkilenc is…. Sőt,nem csak az vagy te,aki megtaláltatott,hanem az is,aki megtalál.Nem számít,mennyire rosszat is véljünk látni magunk körül.A félelem soha nem a te benyomásod.Nem te érzed.Mert te valójában Istenországában vagy,félelem nélkül.És ezt fel fogod ismerni.Sőt,ez a felismerésed már meg is történt.

          Ugyanolyan értékes vagy,mint maga Isten.Erről szól az egész evangélium.Ez maga az evangélium.Az evangélium jó hírt jelent.És ez a jó hír olyan,de olyan jó hír,hogy bármennyire is kiszélesíted az életedre nézve,nem tudod eltúlozni,mert ez a jó hír még annál is jobb hír és szebb,mint amit mi ki tudunk gondolni.Isten nekünk adta önmagát.Isten neked adott mindent.Nem adhatott többet annál neked,mint hogy neked adta önmagát.És ez a sok jó kimeríthetetlen,határtalan.Isten egyenesen azt szeretné,hogy olyan legyél,mint Isten.Sőt,még kész meghalni is azért,hogy felismerd a legjobbat és legcsodálatosabbat,vagyis azt,hogy már eleve olyan vagy,mint Ő.Isten gyermekei vagyunk,akár csak Jézus.Egy test és egy vér és egy lélek és egy szellem Vele.

          Jelenlegi nyomorultságunk nem jelent határt.Több vagyunk annál.Te magad vagy a MINDEN.Jézusban egyenesen Istenné lettél.Igen,létezik ilyen hatalmas csoda. 🙂 Csak nagy csodák léteznek.

  8. kicsit jobban kell oda figyelni és picit koncentrálni hogy meglássátok az igazságot a lényeget a jó és rossz közötti külömbséget is az emberek többségének eléggé destruktív gondolatmenetük van ezt tapasztalatból mondom ezért nagyon sokan fognak majd pokolra kerülni a bűneik lehuzzák őket .

  9. Érdekes dolog ez.A keresztények nem olyan rég még elevenen égettek el nőket nevetséges vádak alapján.Akkor azt ők igaznak érezték , helyes tettnek tartották.Az elkövetők is és a nép is.Ma ugyanezen Isten emberei , szörnyülködve nézik ahogy a muszlim tömeg eléget az út szélén egy nőt mint egy darab szemetet.Ezt a muszlim tömeg tartotta igazságnak és Istennek tetsző , azaz helyes tettnek.
    A vallások azok , amik meghatározzák azt hogy mi a jó és rossz.A vallások egy nézőpontot képviselnek , Isten nézőpontját , amely isten szava hozzájuk olyan emberek által érkezett akiket soha nem ismertek.Ez határozza meg a tetteiket ma.
    A kultúrát és a társadalmat a vallás határozza , határozta meg.
    Nem találok olyat , ami ezen a földön minden embernek objektiv jó , rossz vagy igaz.Vagy van ilyen?
    Ahogy mondod , maga az élet az igazság.De az élet mindent magában foglal.Jót és rosszat , igazat és hamist.Ez mind az életben van.Ez a csomag.Az életben van a kereszténység is , nem a kereszténységben az élet.Talán nektek , keresztényeknek ezt alázatosabban kéne kezelnetek.Talán.Ekkor pedig , jobban megismerhetnétek az életet a vallásos korlátokon túl.

    1. Kedves István!

      Éppen arról szól a cikk, hogy amennyiben létezik objektív igazság (szerintem igen), akkor azt nem az emberek hite határozza meg és nem is a vallás, hanem valami vagy Valaki, aki mindannyiunkon felül áll.
      Az Élet pedig, nagybetűvel, amire fent utaltam, maga Jézus.

      “Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” János 14:6

      Ez nem jelenti azt, hogy mindent pontosan tudunk vagy értünk, hanem azt, hogy tudjuk az Életre (Istenhez) vezető utat, illetve, hogy minden helyzetben létezik objektív igazság, ami rajtunk felül áll.

      Igazad van, hogy a vallásos korlátok rosszak, de azt vajon tudtad, hogy Jézus szerint is? Ez volt az egyik oka annak, hogy az akkori vallásos vezetők a halálát akarták.

    2. Kedves István!
      Olvastad a négy evangéliumot? Szerintem Jézus nem arra biztatott minket, hogy bárkit is ítéljünk el vagy öljünk meg. Az apostolokat és a többieket üldözték. A világ nem szeret minket. Amikor a kereszténységet állam vallássá tették, sok mindenkit kihasználtak. Sokan nem tudtak olvasni, ezért könnyen félre vezethették őket. Mondanom sem kell, hogy a királyok, egyház atyák nem Jézust követték, mert akkor mindez nem fordulhatott volna elő. Egyébként sem a mi dolgunk ítélkezni mások fölött. (L)

      1. Szia Macsek!
        Nagyon szépen összegezted mindezt.Kerek és egész.Azóta el szeretném mondani neked a következőket.Nevezetesen,hogy az a világ,amelyik nem szeret minket,az valójában egy nemlétező világ.Mr.Green nemlétező világa. 🙂 A sosem létezett Mr.Green,sosem létezett világa.Az a világ,amelyik nem szeret minket,valójában önmagát sem szereti.Az a világ pedig,amelyik még önmagát sem szereti,nem jöhet létre,mert már azelőtt elpusztulna,mielőtt a létrejöttének akárcsak a gondolatát is kisóhajtaná valaki magából.

        Na,de ki?Egyébként is,ki sóhajtozna egy olyan világ létrejöttéért,amely még önmagát sem szereti?Az a világ,amely nem szeret minket már csak azért sem egy valóságos,létező világ mert még önmagát is képtelen szeretni,hanem azért is,mert ez a világ fél.Fél világ pedig nem számíthat létezőnek,igaz?A minket nem szerető nemlétező világ fél.Mert ahol nem lett teljessé a szeretet,ott nem teljesség,hanem “félség”,az az félelem van.Fél-elem.Félmunkát meg nem végez Isten,hogy csak egy fél világot teremtsen… 🙂 Isten munkája csakis teljes kell,hogy legyen.Teljessé pedig a szeretet tesz.Mindez nem csak János evangéliumában és leveleiben tükröződik vissza,habár ott teljesen ki vannak mondva a dolgok.Már ha Istent és a szeretetet egyáltalán lehet “dolognak” nevezni…

        Szóval,a nemlétező Zöld ajtó a létezhetetlen Mr.Green sose is volt világába vezet.Illetve…izé….nem vezet…. 🙂 A piros sapkás lány azonban nagyon is igazi. 😉

        1. Szia 🙂
          Pár gondolat:
          Ha úgy vesszük, hogy Jézus nyert ( már pedig nyert), és Isten egy új földet, egy új világot alkot, ahol a gonosz már nem lesz, akkor e szempontból nem létezik. Azonban sok ember él itt, akiknek ez a mókuskerék nagyon is valóságos.

          Amúgy, ha az emberekből tényleg egy lelketlen, gépies, szeretet nélküli lényt akarnak teremteni, akkor az a világ ( legalábbis számomra) elég sivár lenne.
          Egy géppel ( itt nem emberre gondolok) nem tudok úgy beszélgetni, mert nincs lelke, csak be programozták, aztán jól van.

          Remélem azért érted, amit itt össze hordtam. 🙂

        2. Azt hiszem,igen,Macsek. 🙂 Hiszen már beszélgetünk egy ideje… 🙂

        3. Már csak egy valami nem világos nekem,mindössze.Még pedig az az apróság,hogy melyikünk fogsora a szebb ezeken a képeken itt rólunk… 😀 Ezzel az erővel akár cápák is lehetnénk… :mrgreen:

          Minden esetre,én bírom a cápákat.

        4. Ez egyértelmű (az enyém, hahaha).
          Nekem sincs bajom a cápákkal, csak maradjanak távol tőlem. :mrgreen:

    3. Kedves István nekem húsz évembe telt, hogy az egyháziakon történt BOTRÁNKOZÁSOM miatt – csalódottságom miatt – elkerüljem a templomot, és az a tapasztalatom, hogy egy lépés “elfelé” nem is annyi, mert azt követi a többi. Jól látod, nagy korlátokat képes szabni a “vallás” vagyis az EMBEREK lépésről lépésre való eltávolodása után a szörnyű tettek, amiben tulajdonképpen ELÁRULJÁK a hitüket 🙁
      Megdöbbentő volt olvasnom, hogy Jean d’Arc megégetésére döntést hozott egyházi vezető később ott volt azok között, akik szentté avatták, és még büszke is volt erre (mármint arra, hogy ő – is – avatja szentté). Borzalom, mit produkál az ember ha eltéved!

      Azért is nagyon fontos KERESNI az igazságot, mert az egy, különböző irányokból közelítve ugyan… Különböző stádiumokban is vagyunk az igazság fel- és megismerésében, és miután mindent kegyelemből Istentől kapunk, okunk nincs büszkélkedni, másokat lekicsinyelni, lenézni, főleg, ha mi úgymond “lenn” vagyunk, mint az Úr Jézus, aki példát adott és megmosta tanítványai lábát: ezzel megmutatta, hogy aki nagy akar lenni, legyen a többiek szolgája.

      Már eleve nem lehet az Úr követője ezért aki bigott és másokat kioktat, ítélkezik, csak egy dolog biztos: a Biblia igaz és azt be lehet bizonyítani.

        1. Nagy kedvencem ez a film,Éva! 😀 Igaz,elég “régi
          vágású” dolog,de ehhez képest éppen pár hete néztem meg újra.Már láttam egy párszor. 🙂

          Csak azon a linken,amit odaraktál,nem éppen valami élvezhető minőségben érhető el,ezért alább itt van egy másik:

          http://www.veoh.com/watch/v63377888XfDwZ5ZX

      1. A biblia sajnos olyan emberek fennhatósága alatt állt , akik ezeket a borzalmakat elkövették.Nem kétlem , hogy a bibliában irottak jó szándékú emberek által írodtak.Mint ahogy az evangéliumok is.De abban nem vagyok biztos hogy egy olyan pápa akit gyakorlatilag megvásároltak gazdag családok és az ő emberei jó ötletnek tartották , ha az átlag ember bölcsességet merít a bibliából.Hiába van odaírva a végére , hogy aki ehhez elvesz vagy hozzátesz az majd bűnhődni fog.

        Nem vagyok benne biztos hogy nem tettek kicsit hozzá , nem vettek kicsit el és máris , Jézus mondandója teljesen más értelmet nyerhet.Olyat ami kedves az egyházi vezetőknek és a népnek pedig nem annyira.

        Ezért nem mondanám , hogy a biblia igaz.Talán igaz emberek írták , de szerintem akik magyarázzák , már nem annyira igaz emberek.

        Jézus valóban bölcs volt.Azt mondta , sokan fognak jönni utánam az én nevemben és sokatokat el is fognak hitetni.Nem másról beszélt mint az egyházról.
        Jézusban való hitre , nézetem szerint nincs szükség vallásra.Az ott van mindenki lényében.Jézusban egyesült az emberség , a emberfelletiség , a bölcsesség és a józan ész.
        A vallás sajnos elválasztotta Jézust az emberektől , azáltal hogy ők magyarázták azt hogy ki volt ő és mit tett.Pont úgy , ahogy ma az iskolában egy költőt elemzik hogy mit írt és miért , érettségi tételt csinálnak belőle és le kell írni azt amit tanítottak.De vajon ezzel egyetértene a költő?

        Jézuson ül egy vallásos köd , van róla egy képe az embernek.Akár keresztény , akár zsidó , akár muszlim , akár ateista.
        De Jézus csakis bennünk kódolható , azaz csaki bennünk szólal meg.Az az igazi Jézus.Az az igazi Isten.

        A vallás sajnos , szerintem , óriási kárt tett az elmúlt ezer év alatt.Ez az én véleményem.Ugyanakkor , el kell fogadja azt , ahogy ti álltok a valláshoz , Jézushoz és a hozzám hasonlókhoz.Mert ez a ti szabadságotok megtenni.

        1. Hogy milyen nagy kárt tett, akár abban, hogy nem tért meg minden ember a földön Istenhez, már az elég nagy kár. DE az Úr Jézus meg is mondta: “vak vezetők … magatok nem mentek be – az Isten Országába – és akik be akarnak menni attól elzárjátok az utat”! vajon mi különbség van “köztünk” és közted?! 🙂 elég sok dologban egyetértünk…

          Csakhogy: az Úr látva, hogy mennyit bénáskodunk, elküldte a Szent Lelket MEGINT : kiárasztotta a földre és az igazi tanítványok megteszik, amit mondott: “aki bennem hisz, ugyanazokat a jeleket fogja cselekedni, sőt még nagyobbakat azoknál … mert én az Atyához megyek”.

          Napjainkban is árad a KEGYELEM, és hitre jutnak az emberek, olvasnak vagy nem, a szívükhöz szól az Isten https://www.facebook.com/Felh%C3%A1z-1683229041915924/?fref=ts

        2. A Biblia LÉNYEGÉBEN azért igaz, mert előre le van írva, évezredekkel, évszázadokkal előbb, ami pl. napjainkban történik, vagy, az Úr Jézus eljövetelével történt. A próféciák MIND beteljesedtek, háromszáz kb.
          .
          Ez olyan “módszer” amit NEM emberek csináltak, és ez a lényeges!

Hozzászólás a(z) Shanza bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend