Idők jelei

Miért készült az Amerigeddon című film?

Thea: Pénteken mutatják be az Amerigeddon című filmet, amit Chuck Norris fia, Mike Norris rendezett. Bár az előzetesből úgy tűnik, hogy az Infowars.com oldalnak is szerepe lehetett az elkészítésében, és ha jól láttam, Alex Jones is feltűnik a statiszták között, talán a csatornát kevésbé kedvelők is hasznosnak találják majd az alkotást. Remélem hamarosan másokkal együtt nekem is alkalmam lesz megnézni és így egy későbbi posztban vagy akár ez alatt is megvitathatjuk, hogy a készítők elérték-e az alábbiakban olvasható célkitűzéseiket.

(A film címe, vagyis az Amerigeddon, az “Amerika” és “Armageddon” szavak összevonásából jött létre.)

Forrás: amerigeddonthemovie.com

Gary Heavin, az Amerigeddon című film producere, írója és egyik szereplője vagyok.

Miközben az egyre nagyobb érdeklődést látva a bemutató részletein dolgozunk, szeretnénk elmondani, hogy miért tartjuk fontosnak filmünket.

Sikeres üzletemberként szerettem volna találni egy olyan fontos projektet, aminek odaszentelhetem az időmet és a forrásaimat. Mindig is érdekelt az igazság. A hitemet komolyan követő keresztényként természetesen ez magától értetődő. Az igazság utáni kutatásom azonban ezen is túlmegy.

Hajt valami, aminek szeretnék a végére járni, függetlenül attól, hogy hová vezet, és milyen következményekkel jár.

Sok személyes tapasztalatot szereztem a pénzügyek, az állam, a vallás és a hatalom terén, amelyek segítettek az igazság feltárásában.

Cégem 90 országgal áll üzleti kapcsolatban, amelyekben szinte kivétel nélkül személyesen is jártam. Megismertem kultúráikat, beleértve a felsővezetők irodáit és a helyi kocsmák is.

Milliárdosként megismertem az 1 százalék 1 százalékát. Láttam, hogy mire képes a pénzzel együtt járó hatalom és, hogy az ember milyen könnyen elhiszi a saját maga által kibocsátott sajtót.

Az igazság utáni vágynak, valamint hosszútűrő és kitartó feleségemnek köszönhetően azonban Istennek hála nem szálltam el túlságosan.

Mi tehát az az igazság, amit annyira fontosnak tartok, hogy filmet készítsek róla?

Az igazság, hogy veszélyben vagy.

Létezik egy hatalom, amelynek kitűzött célja, hogy elpusztítson családoddal és hazáddal együtt.

Ez a hatalom sok néven ismert: a csoport, árnyékkormány, beágyazott állam és sorolhatnánk.

Ők Istennel ellentétben, akihez a legtöbben tartozunk, egy gonosz “istent” szolgálnak.

Leleplezésük nem könnyű feladat, mivel a fősodrású média is az ő tulajdonukban áll, hat nagyvállalat formájában.

A szabadság házőrzői a pénzhatalmi érdekek ölebeivé váltak. A többség ennek nincs tudatában és még csak meg sem kérdőjelezi ezt az égbekiáltó elfogultságot.

Legnagyobb győzelmeiket az átlagemberek gondolkodásán illetve annak manipulálásán keresztül érik el. Túlságosan lustává és gyávává váltunk az önálló és kritikus gondolkodáshoz.

Az éberség és a gondolkodás fárasztó.

A tanár felszólítja Pistikét.

– Pistike, magyarázd el az osztálynak a tudatlanság és közöny közötti különbséget!

– Nem tudom, és nem érdekel.

Sajnos valóban léteznek gonosz emberek, bár sokan azt gondolják, a gonosz, mint olyan, csak fikció. Pedig ezek a bizonyos emberek azért jöttek, hogy lopjanak és pusztítsanak és az első dolog, amitől meg akarnak fosztani, az a szabadság.

Itt most nem Barack Obamáról van szó, aki maga is csak egy báb a sok közül, akit az igazi hatalmasok irányítanak, és még csak nem is a demokratákról. A republikánus vezetés ugyanúgy a pénzhatalom utasításai szerint ugrál.

Tavaly a Princeton és Northwestern Egyetemek tanulmányt tettek közzé az elmúlt 19 évben megszavazott állami döntésekről és arról, hogy kik befolyásolták ezek meghozatalát.

Azt találták, hogy az átlag szavazók egyáltalán semmilyen befolyással nem voltak rájuk.

Még Jimmy Carter, korábbi amerikai elnök is azt mondta nemrég, hogy “az Egyesült Államok már nem demokrácia, hanem oligarchia”.

A szabadságot csak úgy szerezhetjük vissza, ha az igazságot minél több emberrel megosztjuk. Ezért készült ez a film.

A történet egy olyan forgatókönyvön alapul, amelyben az Egyesült Államokat EMP támadás éri, a túlélők pedig az ENSZ által bevezetett szükségállapottal találják magukat szemben.

Az amerikai katonáknak el kell dönteniük, hogy kit szolgálnak. Az alkotmányos jogokat felfüggesztik, a legtöbb ember elsőszámú céljává pedig az élelem és ivóvízszerzés válik. Bár szerettük volna bizonyos szempontból nézhetővé, vagyis szórakoztatóvá tenni a filmet, a történet vezérfonala tényeken alapul.

Nézzétek meg az előzetest és adjátok tovább.

Isten áldjon benneteket!

Thea: Közben persze fontos észben tartani az igazság megismerésének és a szabadság elnyerésének egyetlen biztos módját: “Ha megmaradtok az én beszédemben, bizonnyal az én tanítványaim vagytok, és megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket.”1

És arról se feledkezzünk meg, hogy a világban jelenleg folyó elhitetés az ördög utolsó kétségbeesett kísérlete2 az emberiség elvesztésére és, hogy a háború kimenetele már 2000 éve eldőlt. A tét mégis nagy, hiszen üdvözülni vagy elkárhozni nem az emberiség, hanem egyes emberek fognak, így fontos, hogy az igazságot és az Igazságot minél többen és minél hamarabb megtalálják.

  1. János 8:31-32 []
  2. “Jaj a földnek és a tengernek, mert leszállt az ördög hozzátok nagy haraggal, mint aki tudja, hogy kevés ideje van!” – Jelenések 12:12 []
Előző posztKövetkező poszt

35 hozzászólás

  1. “Miért készült az Amerigeddon című film?” Ne is tudom,…mit szóltok a “PÉNZ” nevű faktorhoz?

    1. A kártyák végletesen meg vannak keverve, olyan filmekkel, ahol rávesznek, hogy a rossz a jó és fordítva. Éppen ez az oldal foglalkozik ezzel fehéren-feketén, vannak ilyen cikkek, sajnos elég hátul 🙂 – alig elérhetően – mint a “Demóna” és legutóbb a “Lucifer, a sármőr”. Ezért nagyon fontos, hogy az igazságtengelyeket, melyekhez mindent viszonyítunk, épen őrizzük és kéznél tartsuk 🙂 öltsük fel fegyverzetünket a Lélekben!

      Ha egy “kicsi” sci-fit meg egy kicsi valóság/politikai kérdéseket vegyítünk, csak úgy “szórakoztatásképp” hiszen kell az a magyarnak, akkor csúsznak ezek … és nem írom le mihez is hasonlít?! 🙁

  2. Batorkodom megjegyezni kedves Antenor, hogy nem valaszoltad meg az elso kerdesemet. A masodik kerdest pedig ugy konyvelem el, hogy ugyancsak fogalmad sincs, hiszen ha tudnad, akkor nem egy ilyen diplomatikus mellebeszelessel valaszolsz nekem.

    1. De megválaszoltam, ugyanis azt mondtam, hogy az id?k jelei azt mutatják, már közel van. Az id?k jelei alatt a valós id?k jeleit értem.

      1. “Azaz?” Elpárolás a hittől, Krisztustól. Burjánzik a pogányság mindenhol. A magukat kereszténynek mondó emberek milliói hagyják ott intézményesített egyházaikat. Gyülekezetek zárnak be naponta, nagyon nagy erővel terjed a homoszexualitás, transzneműség, sátánizmus.
        Egyébként mond el te végre Adrián, hogy szerinted még hány évtized van és támaszd alá érvekkel, mert eddig még semmit nem mondtál, amúgy meg gondolom, hogy ezen a bolygón élsz, szóval nem értem a kérdést.

  3. Antenor és Adrián dialógusához szeretnék egy pár gondolatot csatolni.
    -Először is jómagam is úgy vélekedek, hogy az antikrisztus megjelenése közel van és ezt egy pár éves intervallumban képzelem el nem pedig évtizedekben.
    Ami az ökumenizmust, egy világvallást, globalizmust, egységet illeti, sehol nem olvasom az írásban, hogy mindezeknek perfekt módon már készen kell állnia a kárhozat fiának megjelenése előtt, csak törekvések vannak rá.
    -Aztán felszeretném hívni a kedves aktív és passzív jelenlévők figyelmét, hogy nem a Genezis Bábel korszakát éljük, ahol konkrétan ott volt, hogy MÁR egyesültek és Isten csak azután “szált alá megnézni, hogy mit csinálnak”
    Ahhoz, hogy a veszedelem fia fellépjen nem kell teljes egység sőt, káosz kell és lesz is gazdasági, politikai a hatalmas természeti katasztrófákkal megfűszerezve!
    Az emberek epekedve fogják várni, hogy végre valaki kihúzza őket a katyvaszból és egy végtelenül elkeseredett helyzetben a világiak számára nagyon keveset fog számítani akkor a megosztottság.
    -Nem Utolsó sorban pedig szeretném hallani természetesen konkretizálva, hogy mik az ellenérvek és miért van még évtizedekkel 40 vagy akár 50-évvel távolabb az a bizonyos antikrisztusi korszak.
    (Tudjátok, hogy Jézus Krisztus második eljövetelét várjuk, de aminek meg kell történnie, annak meg kell)

    1. Kedves Blaze! Ahhoz, hogy lássuk mi történik, fel kellene ismerni, hogy a hamis prófétát már lehet látni, mert ő már színen van! Csak annyit mondok, hogy a szentírást az ökumenizmus látszatába burkolja, (mert mit ér az emberi segítség, ha a lélek kárt vall), egyre furcsább kijelentései vannak, mik szembe mennek az írással, Isten, de főleg Jézus nevét nem gyakran emlegeti…: “10. És az ördög, a ki elhitette őket, vetteték a tűz és kénkő tavába, a hol van a fenevad és a hamis próféta; és kínoztatnak éjjel és nappal örökkön örökké.” Nyilvánvaló, hogy először a hamis prófétának kell feltűnnie, ki előkészíti a terepet az AK-ak, ki csak vallási, de az AK mint politikai és vallási fog működni…..dióhéjban ennyit, aki érti, érti, aki nem akarja nem….

      Egy kis adalék, az Oroszország egyre nagyobb szerepe a világban…: http://idokjelei.hu/2011/12/oroszorszag-szerepe-a-vegso-idokben-ezekiel-38/

      Az AK-us keletről fog jönni. Ezeket a dolgokat nem magamtól tudom, ha nem aki volt, aki van és aki eljön, hogy megváltsa az övéit…..

      http://jezusuzenete.hu/2016-majus-5-szentsegimadason-az-ur-jezus/

    2. Egyetértünk, csak egy kicsit pontosítanék. Azt írod ” a világiak számára nem fog számítani megosztottság” – pontosan az “egy világvallással” szűnik majd meg a vallási megosztottság, és a világiak örülni fognak, hogy ilyesmin, ki és milyen vallású, már “soha nem vesznek össze” – na ez az, ami a teljes hittagadás lesz 🙁 a keresztényeknél! Ez lesz az a “béke” amikor nem lesz béke de mindenképpen egy nagy háború, szörnyűségek után fog megköttetni 🙁 …. ez lesz, amikor az AK a “szép arcát” fogja mutatni három és fél évig.

  4. Thea! Én nagyon kíváncsi vagyok a filmre. Gondolom Magyarországon nem vetítik… éppen ezért várom az elemzésed és az élménybeszámolód!!

    1. En a tegnap toltottem le a YT-rol, de most nincs idom megnezni. Talan nehany nap mulva. En azt London, hogy annak is erdemes lennie utanna nezni, aki teheti, hogy mi van egy Norris meg egy Gary Heavin nevu ficko(k) fejeben.

  5. antenor ezek szerint az ANTIKRISZTUS jelen van a mi idönkben azaz a jelenben és nemsoká hatalomra is fog törmi és ezután rafinált modon üldözni fogja a kersztényeket és sunyi modon csapdát állít majd minden kerrszténynek és más delikvenseknek is akik nem abban hisznek mint ő és a slepje .

    1. SACA,

      Ami jelen van, az a Sátán zsinagógája, akik az antikrisztus eljövetelének el?feltételeit dolgozzák ki. A jelenlegi állapotok azt mutatják, hogy az antikirsztus megjelenése hamarosan várható. Hosszú ideje folyik egy megtéveszt? munka, ami elhomályosítja a bibliai tényeket és az a célja, hogy az antikrisztus egyféle jó figurának lássék. Emiatt lesz egy nagy elpártolás a keresztények körében. Aztán akiket nem fog tudni megtéveszteni, azokat üldözni fogja.

      1. Antenor, “az antikristus megjelenése hamarosan várhat?.” Ez komoly, …na és milyen alapon fogja azt az embert, ez a mindenféle képen megosztott vil?g hamarosan elfogadni? És mennyi az a hamarosan?

        1. Számunkra feltétlen hamarosabban, mint az els?századi keresztényeknek, akik ugye azt vallották, hogy már az utolsó id?kben élnek. A jeleket kell figyelni kedves Adrián. De nem csak ott, ahol ez egy cím csupán, hanem a valós jeleket is.

      2. Krisztus feltámadása óta az utolsó időket éljük. Én úgy látom hogy a jelenések könyve fokozatosan teljesedik be és nem hirtelen és egyszerre.
        Bár már én is úgy tartom, hogy ezt amiben élünk már nem nagyon lehet több száz évig fokozni.

        Nekem mindig feltűnt, hogy a jelenések könyvében milyen sokszor van kihangsúlyozva az hogy Isten a teremtő. Ha pedig belegondolunk mostanra érte el az emberiség, hogy hivatalosan megtagadta Istent mint teremtőt és az evolúciót választotta Istenné. Ha valaki mást tanít az nagyon gyorsan kipenderítik a hivatalos oktatásból vagy a tudományos munkából.
        Talán még soha nem dicsőítették így a halált és a pusztítást a démonizációt a varászlást. Az a durva hogy már gyerekjátékokon is. (szörnybabák, varázskártyák, videojátékok..stb)
        Az emberiség kapzsiságának köszönhetően mint környezet szennyezés pedig lassan a Földünk lakhatatlanná válik.
        Az erkölcsök pedig szinte visszájára fordultak a jót rossznak a rosszat jónak mondják. Például aki szűz a bolond aki parázna az menő, aki trükközik az ügyes aki becsületes az hülye.
        Valamint az hogy egy KERESZTÉNY PAP MEGÁLD EGY ABORTUSZKLINIKÁT! na ez már eléggé a vég felé mutat.

        1. Ezt én is érzékelem a suliban. 🙁 Dráma órán egy olyan darabot néztünk, és igaz, hogy csak párszor, de olyat mondtak Istenre…
          Jézus megmondta, hogy bolondnak fognak nézni minket. 🙁

  6. Érdekes, de már évek óta azonosítom Babilon leomlását az USA-éval. annyira egyértelmű János jelenéseiben a 18. szakasz.

    A 666-ról már nem is beszélve.

    Sajnálom, hogy az amerigeddon kifejezés nem nekem jutott eszembe, hiszen annyira jellemző az én értelmezésemre.

    1. Babilon meg nem omlott le, ugyanis meg fel sem ällt!! Ha felällt volna, akkor mär mindannyian üldözve lennenk, ez egy egyetemes keresztenyüldözes lesz! A Biblia a babolini korszakot egyertelmüen az utolso orära teszi! Ez pedig egy nagyon rövid idöszakot jelkepez, sok bibliakutato szerint kb 2 het lehet. Rövid idöszaknak kell lennie, különben senki nem maradna meg! Jel 17:2 ; 18:10, 18:19 .1. Jan 2:17.Az utolso ora meg nincs itt. Mert ha itt lenne, akkor vege lenne a vilägnak is, ugyanis az utolso ora( babiloni korszak) utän mär CSAK Krisztus 2. eljövetele van! Az Antikrisztus meg nem egy szemely, hanem egy intezmeny.

  7. “A tét mégis nagy, hiszen üdvözülni vagy elkárhozni nem az emberiség, hanem egyes emberek fognak”
    Pontosan így van, de “Extra Ecclesia nulla salus est”, amiből egy isteni [jézusi] alapítású van a [Mt 16.18] szerint.
    Apologéta

    1. Kedves Apologéta!

      Megváltani egyedül Jézus tud, ami után automatikusan az egyház részévé válsz, ami a hívők közössége.

      “Higgy az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!” – Ap.csel. 16:31

      “Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, a kik az ő nevében hisznek;” János 1:12

      Nem bölcs dolog egy doktrínát egyetlen (ráadásul rosszul értelmezett) Igére alapozni, ezért is mondja, hogy “Két vagy három tanú szava erősítsen meg minden vallomást” (Máté 18:16)

      “a szegletkő maga Jézus Krisztus” Efézus 2:20

      “Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus.” 1. Kor. 3:11

  8. Inforwarsékról,és maga alex jones is, csak annyit hogy a templomos lovagok állnak mögöttük, bárki aki erre rákérdez annak kommentjét törlik is.

    1. Ebben igazad van, de hát pont ezért sátán “e világ istene”, ha képes lehet megtéveszteni a választottakat is, akkor mit mondjunk a “világiakra”. Ez a világ az eszelős szívatás, az elhitetés, megtévesztés, manipuláció világa. Semmi sem az aminek látszik. Ott van a jó öreg David Icke, aki azon sem csodálkoznék, ha a reptilian bukott angyalék szócsöve lenne, de az is elég, hogy bennfentes. Ahogy az Anonimus meg a Zeitgeist mozgalom is. Én attól tartok, hogy néhány elvetemült keresztény konteósnak is lehet némi igaza (RHR), és lehet, hogy az “igazi” kereszténységen belül is lehetnek illumináti befolyások, és megtévesztések (egy darázsfészek ügy bizonyosan van).

      1. Árpád, a háttérhatalom, s annak a filmipair kiszolgálói gyakran filmesítenek meg olyan eseményeket, amiket már eleve elterveztek. Lásd csak azt a rengetem 9/11 utalást a legkülönböz?bb filmekben hosszú évekkel az esemény megtörténte el?tt. A Sátán csak a keretek között mozoghat, amit Isten megenged neki. Mivel Amerikából nem tudja megkreálni a ?Fenevad? birodalmát, így be kell áldozni. Ezt probagálják sunyi álkeresztény köntösben. Err?l szól az utóbbi születésjogi írás, s nem látod a kapcsolatot?

        1. Szpmsons család nagyon jó példa arra ott mindig meg van jósolva egy két dolog der az énékes gyilkosságok is mint például herceg vagyis Prince.Egyébként iratkozattok fel youtubeon ilyen emberekhez mint például Székely Vegán és töbiek bocsánat tudom hogy nem ide tartozik de szerintem megérdemli.

Hozzászólás a(z) Shanza bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend