Nagytestvér

Az NBC szerint előbb-utóbb megcsippeljük a gyerekeinket

rice

Ismét egy olyan hírrel van dolgunk, amiről sok portál tudósított, és amit a legtöbben szorosan az idők jeleihez kötnek. Mivel az árnyaltabb fogalmazást nem kedvelő olvasókat sem szeretném kétségek között hagyni, már az elején leszögezem, hogy nem tartom jónak a csipbeültetést. Akkor sem, ha állítólag jó dolgokra is lehet használni, például arra, hogy demenciában, Alzheimer vagy kamaszkórban szenvedő családtagjainkat vagy akár házi kedvenceinket megtalálhassuk, ha elvesznek. És akkor sem, ha a Bibliából fenevad bélyegeként ismert valamiről egy napon kiderül, hogy semmi köze sincs a micro-, nano- vagy egyéb csipekhez. Egyszerűen azért nem, mert úgy érzem, hogy leltári tétellé degradálja az embert, azonkívül tényleg hozzászoktatja a nagyközönséget a gondolathoz, hogy kütyüket építsen magába, fokozatosan immunissá válva minden ellenérvvel szemben, főleg, ha ezek az érvek bibliai utalásokat is magukban foglalnak.

Lássuk hát, hogy mi a legújabb hír e téren.

Az NBC riportere megszólaltat egy édesanyát, aki szerint ?semmilyen eszköz sem túl extrém, ha azzal megmentheti (az ő esetében különleges gondoskodást igénylő) gyerekét?.

?Minden szülő legrosszabb rémálma, hogy egyszer nem találja a gyerekét,? mondja.

?Ha egy rizsszem méretű csip megakadályozhatott volna egy tragédiát, utólag szerintem a legtöbb szülő azt mondaná, hogy megtette volna.?

A riportban megszólaló szakértő, Stuart Lipoff szerint a gyerekek megcsippelése semmilyen veszéllyel nem jár, ami már önmagában is elég érdekes, hiszen számos bizonyíték mutatja ennek éppen az ellenkezőjét.

?Tudnunk kell, hogy az eljárás tesztelése már folyamatban van. A katonaság pedig már ezen is túllépett és aktívan kihasználja a módszer adta lehetőségeket. Nem az a kérdés, hogy megtörténik-e, hanem az, hogy mikor,? mondja Lipoff.

Szerinte az állami megfigyeléstől sem kell tartanunk, mondván, hogy ez csupán egy régi technológia, például a vonalkód, továbbfejlesztése, mintha ez önmagában kizárná, hogy az állam megfigyelésre használja.

?Amikor a vonalkódok először megjelentek a 60-as években, az emberek szörnyülködtek. Nem értették a koncepciót. Pedig ma már ez egy teljesen hétköznapi dolog, amit észre sem veszünk. Hasonló a helyzet a mikrocsippel is. Biztos, hogy meg fog történni.?

A riporter végkövetkeztetése, hogy bár a nyomkövető célú, kiskereskedelmi felhasználásra szánt csipekkel eddig foglalkozó két cég csődbe ment, ?biztosak lehetünk benne, hogy valaki előbb-utóbb megcsinálja és mindenkiben mikrochip lesz.?

A félelemre épülő propaganda iskolapéldájával állunk szemben, ami sajnos a legtöbb esetben nagyon jól működik.

Ne alapozzunk semmilyen döntést a félelmeinkre. Inkább nézzünk szembe velük!

A hit és a félelem egyazon gyökérről fakad: az első hiszi, hogy valami jó fog történni, a második pedig, hogy valami rossz. A félelem tehát megromlott hit.

Ha pedig kétségeink támadnak, emlékezzünk Jézus szavaira:

?Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!? ? János 14:27

Előző posztKövetkező poszt

20 hozzászólás

    1. Kikérem magamnak az alufóliasisakos jelzőt! 🙂

      Ps. In 2014, the world RFID market is worth US$8.89 billion, up from US$7.77 billion in 2013 and US$6.96 billion in 2012. This includes tags, readers, and software/services for RFID cards, labels, fobs, and all other form factors. The market value is expected to rise to US$18.68 billion by 2026.

      Ezt szerinted, hogy hozták/hozzák össze? Csak nem fizetett televíziós riportokkal,…hírportáli írásokkal stb rejtett reklámmal, lobbizásokkal, korrupcióval?

      “What is the difference between unethical and ethical advertising? Unethical advertising uses falsehoods to deceive the public; ethical advertising uses truth to deceive the public.” Vilhjalmur Stefansson

  1. A riszszemnyi nanocsipben litium van, ha a véráramba belekerül akkor ölni lehet vele, azaz likvidálni. TÖBBET ERRŐL ÉRTELMETLEN BESZÉLNI, MERT EZ A FENEVAD BÉLYEGE!!!

      1. Adrián én annak hiszek, amit már kikutattam, vagy megkértem a kikutatását. Elmerenghetnél azon, miért nyomják a litiumhasználatot, de tudod, olvasd azt, amit el akarnak hitetni veled, s könnyen még kérni is fogod a FENEVAD BÉLYEGÉT! Annyira meg leszel tévesztve, hogyha mégis ki szeretnéd vetetni, elmondom sebészeti úton lehetetlen… elgondolkoznál inkább, miért tálalnak fel ilyen információt, amikor már Budapesten is elég sok helyen a felvett bélyeggel fizetnek, s ha jól emlékszem Barcelonában már 10éve az elitklubokba csak így lehetett bekerülni, még több videó is volt róla, csak éppen akinek nem volt érdekében, eltüntette a szolgáltatóval mondvacsinált ürügyekkel. Még jót is nevettem rajta, amikor tudtam, hogy hol volt, le volt mentve, sőt még ajánlottam is a munkatársaimnak, s egyik sem működött. Erre mit válaszolsz, két Úr van, nem lehet teljes szívvel mindkettőt szolgálni, sőt a Nagy Figyelmeztetés után a köztes út is eltünik, mivel minden 4. életévet betöltött személy megismeri a teljes igazságot teremtményi mivoltáról. Megismeri azt, hogy hová kerülne, ha akkor lenne az elszámoltatás, s milyen módon teheti meg, hogy ne oda kerüljön. Lehet tovább elemezni, sőt kimondogatni újra a ránkbízott igazságokat, de úgyis csak az érti meg, aki képes felfogni, a többieknek rébusz, mert nem ugyanabban az akolban foglal helyet.

      2. János 10:1 Bizony, bizony mondom néktek: A ki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másunnan hág be, tolvaj az és rabló.

        János 10:12 A béres pedig és a ki nem pásztor, a kinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jőni, és elhagyja a juhokat, és elfut: és a farkas elragadozza azokat, és elszéleszti a juhokat.

        János 10:13 A béres pedig azért fut el, mert béres, és nincs gondja a juhokra.

        Ennyit Maria Divine Mérce-föl, mert amikor kiderítették a személyét éltünk.

        1. Ha ismernéd a történet elejét, azt is hozzá számítanád: FONTOS VOLT hogy ne ismerjék őt a napi munkája, családja, stb miatt és gyakorlatilag mindent elmondott. Azt addig is tudta mindenki hogy élőlény, és asszony 🙂
          Ki állította, hogy földönkívüli?!
          Én nem gondolom hogy százszázalékosan Istentől van minden amit elmondott csak nagyon FIGYELEMREMÉLTÓ: nagyon érdekes, hogy ELŐRE mi mindent megmondott. EZ VISZONT NEM JELENTI AZT hogy “tolvaj és rabló” lenne, és esetleg mondott volna olyat, hogy ő lenne az “ajtó”!?
          —————————
          Ismerem az elméleted, Adrián, azt gondolod, hogy az egész Kat.Egyház egy maffia, és így “ők előre megmondták” ami aztán később úgy történt – lásd pápa lemondását … Ez NAGYON nincs így! Kívölről bekiabálni a pályára? Milyen dolog ez? Kibicnek semmi sem drága …

        2. http://www.magyarkurir.hu/hirek/megszunt-a-nagy-figyelmeztetes-uzenetek-weboldala

          Szóval felülsz Adrián a Vatikánon belüli Máltai Lovagrendnek, ne azt nézzed, hogy kit tesznek a kirakatba, hanem azt mi(ke)t művelnek, gyümölcseikről ismerszik meg a tevékenységük. A másik pedig a Nagy Figyelmeztetés már születésünk előtt meg volt igérve, mert bizonyára nem vagy 100éves. Utánanézhetsz, a Máltai Lovagrend tevékenységének, de ne azt nézzed meg, amit a szemed elé raknak, hanem azt, amit el akarnak titkolni. S lehet tovább elemezni hazánk helyzetét, de a harmadik világháborút nem tudjuk megakadályozni, sőt ahogyan veszem észre, nem céljuk a City of Londonnak, ennek a fogalomnak is utánanézhetsz, ha bele akarsz mélyedni a témába, de akkor folytassuk van még egy Bázeli Fenevad, vagy kettős város, utánanézhetsz miért kettős város, a valamikori bajorországi város. Aztán van egy olyan, hogy kolumbiai üzenetek, ami teljesen totálisan fertőzött, ellentételezés megint valószínűleg a Máltai Lovagrend közreműködése Angelicus testvér, melynek áprilisi üzenetét még XVI. Benedek atyánk sem merte felfedni, mint ahogyan a Fatimai III. titkot sem, de ez egy külön történet. Minden üzenet, amely a Szentháromság személyeitől kaptunk, vagy angyalok által szentesíti a San Sebastian de Garabandalt, ezért hagyják sötétségben az emberiséget. La Salette-t, amikor meg lett mondva, mikor tasztították közénk a fő ellenségünket, azt még nem voltak képesek letagadni, mert az még a II. Vatikáni zsinat előtt volt. Lourdes-t lehetetlen, bár próbálják erkölcsteleníteni, de a mennyei seregek védelmével senki nem képes felvenni a versenyt. Ilyen település San Sebastian de Garabandal, aki már járt ott, akár álmában, akár személyesen, azoknak ez a bejegyzés nem mondd újdonságot. A Nagy Figyelmeztetést már nem tudjuk megakadályozni, de a III. világháborút ha a magyarság fele elkezdene engesztelni őszinte engedelmességgel, mint ahogyan egy éve kaptuk, ezt is annyiszor meg lett akadályozva. Hány és hány figyelmeztetést nem vettünk észre. Májusi hónap termése, amelyekről már fogalmam van: Dominikán május elején Égi Édesanyánk többszörös megjelenése a fellegekben, s amiről már hallottál a nyeregben egy szívárvány, előtte a Csíksomlyói Kegytemplomnál, hasonlóképpen.

  2. neverend teljesen igazad van hogy lesznek olyanok akik a teknologiával visszaélnek majd erre számtalan példa van a történelemben. a chip a fenevad béllyege lenne az valószínűleg igaz lehet de az idö majd megmutatja hogy mi lészen a csippel kapcsolatban az igazság.

  3. Én is azt mondom, hogy jogos a lázadás a chipezés ellen. A tömeges chipezést meg pláne nem indokolja semmi. Az előzményeket és a következményeket vizsgáljuk, akkor több a negatív, mint a pozitív lehetőség. Ráadásul ez a technológia teljesen kiváltható más módszerekkel, sőt szinte elavult. Vannak technokrata beállítottságú vezetők akik ebben a könnyű adminisztrációt látják, de nem kell nekik engedni. Nem kell ennyire leegyszerűsíteni a világot, kellenek a fizikai a vizuális élmények nem csak a virtuális. Rakjuk bele az adatokat ruhákba, kiegészítőkbe, órákba, ékszerekbe. Aki rossz szándékú az a chippel is ugyanúgy vissza tud élni.

  4. Amiröl nem is beszélnek, amit eltitkolnak, hogy ez a chip megváltoztatja a DNS-edet, nagyon “jó” érvekkel jönnek elő hogy miért hasznos és kívánatos és bolond lennél nem alkalmazni ezt a “modern” technológiát. Megváltoztat, hogy menthetetlené válsz, mert inkább abban bíznál minthogy Isten gondoskodásában .

    1. “hogy ez a chip megváltoztatja a DNS-edet” Hűűha…hol beszélnek erről a chipről? És bizonyíték is van rá, vagy maradunk az összeesküvési elméleteknél?
      A micro-chip, ami a kutyámba is benne van, mert muszáj volt, különbem megbüntettek volna, semmitől sem védi meg a kutyámat. Ha netán megszökik és valami miatt nem talál haza (már volt rá példa), ülhetsz be a kocsidba, vagy fel a bringádra és indulhatsz megkeresn, hirdetéseket feladni, kihelyezni. A kutyákban lévő jelenlegi micro-chippek csak egy egészen közeli azonosításra alkalmasak, az arra alkalmas megfelelő készülékkel…no meg esetenként egy-két mellékhatás létrejöttére , semmi másra. Húúú, a pénz faktort majdnem kifelejtettem. Szóval a gyártóknak, forgalmazóknak, állatorvosoknak és a Samu bácsiknak biztos pénz hoz a konyhájukra.
      A valós és nem az un. micro-chippes nyomkövetés (MERT NINCS OLYAN, HOGY MICRO-CHIPPES NYOMKÖVETÉS!) azaz nincs olyan, hogy rizsszem nagyságú micro-chip a bőr alá és már követhetővé is váltál.

      http://index.hu/belfold/2016/04/26/reintegracios_orizet_borton_utan_lakas/
      http://haziallatgps.hu/
      Itt láthatjátok, hogy a nyomkövetésnek rendszeri és főleg méretbeli technikai feltételei vannak.
      Most akkor micro-chip, vagy valami mobiltelefon féle az aminek segítségével “nyom követni” tudnak korlátozott számú állatott, ….embert?

  5. Mint mindenhol, szerintem itt sem a külső fogja eldönteni, hogy az adott dolog rossz vagy jó, hanem az értelem.

    1. Erről az értelemről eszembe jutott egy érdekes gondolat, így utólag. Nevezetesen az, hogy tulajdonképpen mindannyian Isten teremtményei vagyunk, és elveszíteni a kapcsolatot egy szerettünkel, tulajdonképpen elveszíteni a kapcsolatot a Teremtőnkel. Mit ad Isten, persze ezt irónikusan értve, létrehozunk egy gépet, amivel ismét kapcsolatba léphetünk a szerettünkel, ami viszont elválaszt Istentől, vagyis a Teremtőtöl. Azt hiszem erre mondják, hogy a 22-es csapdája. Ahhoz, hogy megkerüljük a csapdát, bele kell esnünk. (Azért mielőtt elkezdenénk temetni az emberiséget, megjegyezném, hogy van kiút, Jézus krisztus, pont ezért jött, hogy ne essünk ebbe a csapdába. Ámen.)

    1. Hát. mondjuk, általában az (kötelező) oltást sem akarják igazán a gyerekek. Mit gondolsz, van annak realitása, hogy a ez a történet is így végződjön?

      1. Szerintem lehetséges. 🙁 Gondolj bele, 18 éves koromig kiskorú vagyok, vagyis ők nevelnek meg minden. Jó, nem mintha ilyesmire készülnének, csak nem tudhatom, hogy ha lesz ilyen, hogyan döntenének. Hogyan készüljek fel erre a forgatókönyvre?

        1. Kedves Macsek,
          Nem tudom, hány éves lehetsz, de bármennyi is vagy arra biztatlak, hogy ne félj, mert nincs mitől tartanod. Egyhamar nem lesz ebből rendszer és az sem biztos, hogy valaha lesz e egyáltalán. Bizonyított és elismert, hogy ezek a bőr alá elhelyezett azonosításhoz használt chipek nem teljesen biztonságosak, így netán, ha egyszer csak a törvényt felhasználva erőltetni akarnák valamelyik országban ezek tömeges alkalmazását az állampolgáraikon, ellenállásban ütköznek majd.
          http://www.dogsnaturallymagazine.com/microchips-pet/
          Persze egy ilyen ismert celeb mint Cesar Millan megengedhet magának egy ilyen “igen is-meg nem is” propaganda írást a weboldalán a témával kapcsolatban. Vajon miért kell “megvédenie” a sok sok milliós no problem történetet a csak 1-2 problémás esettel szemben?
          https://www.cesarsway.com/dog-care/safety/facts-about-microchipping-your-dog
          Ezektől függetlenül, ez a féle etetés illetve a félelemkeltés gőzerővel folyik, legyen szó akár a mainstream-ről, akár az alternatív médiáról. És kiknek illetve mire jók ezek?
          Ha jobban belegondolsz, mindkettő ugyanarra ösztönöz. De mire is?

        2. Szia, az első cikk hasznos volt. Cesar Millant nem ismerem. Gondolom azokkal a gazdikkal szemben kell megvédenie, akik igazolni tudják, hogy a háziállatuk ilyesmit szenvedtek el, hogy a többieket megnyugtassák, hogy ezek az esetek ritkák. Nyilván a “szakértőkre” hallgatnak, és továbbra is nyomják azt a propagandát, hogy így könnyebben meg lehet találni egy elveszett állatot.

          És gondolom, hogy ez a félelem keltés az elitnek jó, mert jellemző, hogy ha a nép fél, akkor szabadságjogukat is hajlandók eldobni. Osztály főnököm még év elején azt mondta törin, hogy ha az emberek “jólétben” vannak, akkor nem igazán érdekli őket, ki áll felettük. És ezzel a félelem keltéssel arra ösztönzi a népet, hogy az ő megoldásukat fogadjuk el, sokszor az általuk kreált problémákra.

          Amúgy 15.
          Isten áldjon

Hozzászólás a(z) Macsek bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend